150. fejezet: HÉTKÖZNAPOK

Sziasztok! 

Vért izzadva de megcsináltuk.  XDDDD

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hatékony tudok egy kézzel is lenni!

Ádámnak legyetek hálásak, mert amikor már nem bírtam idegekkel az állandó félreütéseket 15-20 percekre azért megszánt, aminek a vége azonban az lett, hogy kiakadt.  XDDDDDDDDDDDD  

Nem bírta a kiképzést!  XDDDDDDDDD  

Mindenesetre örök hála!  Szeretés van!  

Nah akkor itt az újabb fejezet.  

A következővel nem tudom mikor fogok jönni, egyenlőre bizonytalan, bár a komikkal tudtok ösztönözni!  XDDDD  

Köszönöm szépen mindenkinek a pipákat és a hozzászólásokat!!!  

Pusza! 

Heni

Robert

-          Hanna gyere már!  - kiabálok vagy ötödszörre – Mi a tökömet tud ilyen sokáig csinálni?!  - dörmögöm halkan - Hanna!

-          Itt vagyok, ne ordíts! – morogja, miközben a kabátját kapja magára – Elkésünk valahonnan?  Tudtommal csak Bobbyékkal találkozunk!

-          De el akarsz menni vásárolni is nem?

-          De.

-          Akkor miért nem tudsz kicsit sietni? Mit csináltál?

-          Csak beprogramoztam a TV-t, hogy vegye fel az X-Faktort!

-          Hanna!

-          Ne Hannázz már!  Én szeretem nézni!

-          De a neten is megnézheted!

-          Az nem ugyanaz!

Annyira fel tud néha idegesíteni a hülyeségeivel!  Ilyenkor legszívesebben csupasz kézzel megborotválkoznék szálanként tépdesve ki a szakállamat, de csak sóhajtok.

-          Mehetünk! – pattan elém, és egy csicsergős puszit ad csak hogy idegesítsen!

-          Agyon ütöm! – mormolom magam elé, miközben bezárom az ajtót ő a liftet hívja.

Mellé lépek és egy nagyot sózok a hátsófelére, mire felháborodva néz rám, de inkább nem szól semmit. Figyelem, ahogy a liftben szórakozottan dúdolgat maga elé bambulva.

Hanna

Nem tudom mi a frász baja van!  Mióta megérkeztünk csak morog! Semmi nem jó neki, szinte kötekedik velem!  Los Angelesben mikor elindultunk, normális volt, most meg . . . !  A kutyákkal is állandóan csak kiabál. Herkentyű már szinte rá sem mer nézni.  Istenem tegnap is! – nagyot sóhajtok, amikor az eszembe jutnak a történtek.

-          Mi volt ez a nagy sóhaj? – néz rám kíváncsian.

-          Mi a fene bajod van? Állandóan morogsz! Tegnap is megjöttél, elég volt csak belépned, és Herkit ki sem lehetett bányászni az ágy alól!  Állandóan üvöltözöl!

-          Dehogy üvöltözök - néz rám értetlenül – Ne kombinálj, hanem inkább siess! – közli, kézen ragad és sprintelni kezd.

-          Rob! – morranok fel – Ha 5 percet késünk akkor sem fog összedőlni a világ, max Bobby megiszik még egy üveg sört! – közlöm, mire hirtelen lecövekel a garázs közepén, én pedig ugyanazon lendülettel neki megyek. Felhörren. Pillanatokig néz rám.

-          Ha neked kell menni megbeszélésére akkor „Jaj Rob siess már elkések” „Rob gyere már”  „Rob inkább elmegyek taxival, ha ennyit szuttyogsz!” – gúnyolódik – De ha nekem kell mennem időre valahova, akkor persze szöszöghetsz hiszen ráérünk!

-          De most nem hivatalos találkozóra megyünk, hanem barátokkal találkozunk!

-          Nem mindegy?!  A találkozó az találkozó akkor is, ha Mrs. Pattinson különbséget is tesz!  - közli gúnyosan – Tetszik, nem tetszik, én nem válogatok! Illik mindenhova időben odaérni, ha nem tudnád!  - üvölti szinte.

-          Hé! Vegyél vissza a lendületből Rob!  Ne üvöltözz velem! – szólok vissza neki miközben a kocsihoz lépek.

Megdöbbenek rajta, hogy egyből a bal oldali ajtóhoz lép!  Észre sem vettem eddig a kedves gesztust, hiszen olyan természetes volt tőle, hogy mindig kinyitotta előttem az ajtót, most meg . . .  Nagyot nyelek.  Mi a franc baja van?

Nem szólunk egymáshoz egyetlen szót sem.  Ő feszülten mered maga elé, én meg csak ülök itt, mint a jó kislányok, és azon töröm a fejem, hogy mi a tököm baja van?!

Bambán bámulok ki az ablakon, miközben a megbeszélt találkozóra igyekszünk.

Három napja érkeztünk New Yorkba.

Tegnap jelenésem volt az Good Morning America műsorában, és Vanda még pár programot leszervezett nekem.  Gyerekkórházi látogatás, az Állatvédők rendezvénye,  a New York Times karácsonyi partija, és egy könyvbemutató.  Mikor elindultunk LA-ből még semmi baja nem volt!  Sőt tegnap reggel, amikor elindultam a stúdióhoz, még ötleteket is adott, hogy hogyan viselkedjem, mit, hogyan csináljak.

-          Megérkeztünk!– morran rám, mire meglepetten konstatálom, hogy valóban egy parkolóban állunk, annyira lekötöttek a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk - Lennél szíves kiszállni? – nyögi felém bunkón a kocsi mellett állva – Esetleg kérvényt kell benyújtanom, hogy megmozdulj?

Inkább nem szólok semmit, nagyot nyelek, és mosolyogva bevágom az ajtót csak úgy csattan, mire természetesen felhorkan.  Kapd be köcsög! – mormolom magam elé, és meg sem várva őt elindulok a bár felé.  Mellettem cammog, de vigyázok rá, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá, ő is zsebre tett kézzel araszol mellettem.  Javára legyen mondva, hogy nem veszett ki belőle az udvariasság csírája, mert kinyitja előttem az ajtót, és amikor belépünk  birtoklóan magához húz, és szorosan tart, amíg körül nézünk. 

Bobbyék még nincsenek itt. 

Szótlanul az egyik hátsó asztalhoz megyünk, amikor leülünk elhúzódóm tőle.  Felmorran, de nem érdekel. Kapd be szívecském!  - mondanám neki legszívesebben újra, de inkább minden figyelmem a megjelenő pincérre fordítom, és megrendelem az italomat. Nyugodtan nézelődök, vele nem törődve. Telefonál. 

Persze Bobbyék késnek.

-          10 perc múlva itt vannak. – közli nyugodtan.

Legszívesebben hozzávágnék valamit!

E helyett, csak csendben kortyolgatom az elém tett italomat, ő sem szól semmit, csak maga elé bambul és körmével  karcolgatja a pohár oldalát.  Na ettől meg én megyek a falnak!

-          Befejeznéd? – morranok rá most én, mire meglepetten viszonozza pillantásom.

-          Mi bajod van? – néz rám döbbenten.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled!  Három egész másodperccel később indultam el, mint ahogy te kiejtetted a szádon az indulunk parancsot, mintha nem a barátainkkal találkoznánk, akik megjegyzem még nincsenek itt, hanem minimum az elnökkel!  Nem értelek!  Mi van?

Pillanatokig mered rám.

Robert

Most mit mondjak neki?

Hogy magam sem tudom, hogy miért fut el a pulykaméreg sokszor?

Nem tudom.

Most viszont tényleg túlzásba estem az biztos. 

-          Sajnálom.  Feszült vagyok Hanna.

-          Miért?

-          Nem tudom kicsim, talán azért . . .

-          Helló – halló fiatalság! – szólal meg ekkor Bobby mögöttünk és nevetgélve lekezel Roberttel, míg én Johanna felé fordulok, hogy köszöntsem. – Bocs a késésért, de Peterért később jött az anyja.

Hanna

-          Ki az a Peter? – nézek rá meglepve, miután lenyomtam neki két puszit.

-          A kisfiam.

-          A kid? – meredek rá döbbenten.

-          A kisfiam, két éves – magyarázza – az édesanyjával él. Miért? Olyan meglepő, hogy van egy gyerekem?

-          Nem! Bocs nem, csak nem tudtam róla, hogy van egy csemetéd! Bocs Bobby!

-          Nincs semmi, nem tudhattad, nincs rám írva! – nevet miközben leülnek.

Beszélgetni kezdünk, de nagyon furcsán viselkednek. Valami fura izgatottság lengi körül őket. Ez nem csak nekem tűnik fel, Robert is összevont szemöldökkel figyeli a velünk szemben ülő párost. 

-          Na jó! Mi történt? – vigyorog rájuk, de szavai határozottan csattannak.

Mi ez a fene nagy határozottság?

Azonban a legnagyobb döbbenetemre Bobby nagyot nyel, amin Rob is meglepődik.

-           Mi van?   Ki vele! – szólal meg újra a férjem és közelebb húz magához, miközben le nem veszi a tekintetét a velünk szemben ülőkről, akik most összenéznek, nagyot nyelnek, és ránk pillantanak. Érzem, hogy a kezemet szorongató keze megfeszül.

Pár másodpercig csend van az asztalnál.

-          Kérni szeretnénk valamit. – szólal meg Bobby halkan, mire Rob szinte levegőt sem vesz.

-          Mondd!  Ne szórakozz Bobby! Mond már! – szólal meg feszülten – Ha pénz kell, akkor tudok adni. Mennyi kell?

-          Hülye vagy Rob! Nem kell a pénzed! Minek nézel te engem?! Megszeretnénk kérni valamire benneteket! – közli és vigyorogni kezd.

-          Jaj Bobby mond már az ég áldjon meg! – csattanok már fel én is – Megesz a kíváncsiság!

Felnevetnek, majd Johanna játékosan megböki a mellette ülő pasit.

-          Mond már, szerintem nem nyelnek le keresztbe!

Pár másodperc csendet követően megszólal:

-          Szeretnénk megkérni benneteket, hogy legyetek a tanúink. Össze szeretnénk házasodni Johannával.

Szinte egyszerre engedjük ki a bennünk rekedt levegőt Robbal, összenézünk és nevetni kezdünk.

-          Normális vagy?!  Már azt hittem, hogy valami bajod van?!  - fordul Rob Bobby felé, aki felröhög – Persze, hogy leszünk!

-          Én benne vagyok! – kacsintok én is rájuk – Mikor lesz az esküvő?

-          Hát ami azt illeti másfél óra múlva. – közli halál nyugodtan Bobby.

-          Mi? Mikor? – nyögök fel döbbenten és Robra nézek, aki szintén annyira el van képedve, mint jómagam.

-          Igen, jól hallottátok, három órára van időpontunk az anyakönyvvezetőhöz.  Papírjaink, és a vérvizsgálati eredmény már itt lapul – ütögeti meg az inge zsebét, mire  szinte parancs szóra mind a ketten oda pillantunk – Ne legyetek már ennyire elképedve!  - röhög.

-          Ezt most komolyan mondod? – szólal meg a férjem – Másfél óra múlva meg akarsz nősülni? De a szüleid? Rokonok? Csak így ukk-mukk-fukk?

-          Igen komolyan mondom.  Anyuéknak meglepetés lesz, ahogy a többieknek is.  Soha nem akartam nagy banzájt.

-          Én is így képzeltem mindig – vigyorog ránk Jo is – csak annyit módosult, a dolog, hogy nem véletlenszerűen kérünk meg valakit az utcáról, hanem rátok gondoltunk. Idefelé jövet találtuk ki.

Összenézünk Roberttel. Vidámság csillog a szemeiben.

-          Én benne vagyok, ha te is! – kacsintok az uramra, mire az gyorsan lenyom a számra egy csókot.

-          Oké! Mehetünk! Benne vagyunk! Mikor indulunk?

-          A söröket még megihatjuk! – nevet ránk Bobby  és nagyot kortyol az előtte lévő korsóból.

-          De nem kéne hazamenni átöltözni? – nézek rájuk kissé félve, mire felnevetnek.

-          Miért a meglepetéstől bepisiltél? – röhög ismét Bobby

-          Nem! Dehogy!  - tiltakozok döbbenten, mire kedves férjem majd leesik a székről annyira röhög. – Fejezd már be! – vágom oldalba, de nem tudok komoly maradni én sem, rám is rám ragad eszetlen jókedve.

-          Nem Hanna, jó leszel ahogy vagy!  Mi is farmerbe vagyunk – húzza magához nevetgélve Johannát – Aztán utána arra gondoltunk elmehetnénk korcsolyázni

Korcsolyázni?!

Inkább meg sem szólalok!

Robert

Hihetetlen jókedvem van!

-          Rob!  Ne csináld! - kapálózik az asszony kétségbeesve – El fogunk esni! – visítja, de azért eszeveszetten kapaszkodik a nyakamba miközben a hátamon cipelem. 

 

-          Nem veszthetünk! Kapaszkodj asszony ha mondom! – és megiramodok és az előttünk nyargaló Bobbyék után eredek, akik a célnak kikiáltott fától alig 3 méterre iszonyat nagyot tanyálnak, amit kissé kárörvendve konstatálok, egészen addig, amíg meg nem csúszok én is.

-          Rooooooooooooooob! – visítja Hanna de már csak annyi időm van, hogy valahogy úgy forduljak, hogy ne nyomjam agyon.

Iszonyat nagyot nyekkenek, és szó szerint eltűnök az 50 centis hóban. Másodpercekig nem kapok levegőt, de aztán meghallom valahonnan mellőlem Hanna dohogását.

-          Én megöllek az már tuti!  - mormolja kicsit dühösen, mire nagy nehezen ülő helyzetbe tornázom fel magam.

Ott ül mellettem, tőlem alig fél méterre. A haja szanaszét áll, arca kipirulva, de a szavai morcosságát ellensúlyozza szemének vidám, vad csillogása. Csak vigyorogni tudok, de széles jókedvem pár pillanatra szünetel amikor telibe talál egy marék hóval!

-          Reszkess Asszony! – kiálltok mire vihogva felpattan, és rohanni kezd, azaz csak rohanna, mert elkaszálom a lábát mire egy állati nagyot nyekken és hasmánt elterül a hóban.

Vihogva birkózunk. 

Imádom amikor ilyen szeles, vihogós!

Belefeledkezünk a csókba, azt azért még hallom amikor Bobby odakiált, hogy a bejáratnál megvárnak minket.  Érzem, hogy Hanna csók közben elmosolyodik ezt hallva.  Kicsit elhúzódom tőle, és nézem a csillogó barna szemeket. 

-          Szeretlek Boszorkány!

-          Én is téged! – mosolyogja – De felkelhetnél rólam, mert nem akarok idefagyni!

Somolyogva feltápászkodom, és felsegítem.  Hozzám bújik.

-          Nem azért Rob, de a sálat azért a nyakad köré tekerhetnéd!  Meg fogsz fázni! – simogatja meg az arcom, és a zsebemből kilógó sálat a nyakam köré tekeri.

Kézen fogom és elindulunk Bobbyék után.  Megtorpan, mire kérdőn fordulok vissza felé.

-          Figyelj Rob, mi lenne, ha meghívnánk őket hozzánk vacsorára megünnepelni ezt a napot! Mégis ma házasodtak össze! Főznék valami finom kaját, ami azért gyorsan megvan. Valami magyarosat. Hazafelé bemehetnénk a boltba és bevásárolnánk! Na? Mit szólsz?

Nézem pár pillanatig és elmosolyodom, ahogy a csillogó szempárba nézek.

-          Oké!  De most gyere menjünk!

* * *

-          Basszus! De hideg van!  - néz rám csillogó szemekkel miközben a hidegtől dermedt kézzel nyitom ki az ajtót, hogy betódoljunk mind a négyen a meleg lakásba, Herki és Bear szinte megőrülnek az örömtől amikor meglátnak bennünket, és kíváncsian szaglásszák a vendégeket is.

-          Gyertek beljebb!  – invitálom be Bobbyt és Johannát – Voltatok már itt?

-          Nem a Los Angelesi házban voltunk. – feleli Bobby, miközben Bear fejét vakargatja, amit persze Herki kifogásol, és ennek hangot is ad.

-          Gyertek beljebb! Üljetek le! – lendül be Hanna – Herki, maradj már nyugton! – szól a verébre, és lehajol, hogy megsimogassa a mini kényurat -  Ki kér kávét? Teát? Sört? Bort? Pálinkát? – vigyorogja a dögönyözésből felpillantva.

-          Ebben a sorrendben jöhet!  - nevet rá a barátom és Jo-t maga után húzva elindul Hanna után. 

Én is praxisba lendülök, és körbe vezetem őket a lakáson, miközben Hanna kint csörömpöl az edényekkel. 

-          Én kimegyek Hannához! – fordul felénk Johanna – Ti csak beszélgessetek nyugodtan! 

Mosolyogva nézek utána, és figyelem őket, ahogy csevegni kezdenek.

Hanna

Felsóhajtok amikor végignézek az este romjain.

-          Nagyon jól sikerült a vacsora – szólal meg mögöttem a férjem, átölel és szorosan magához húz – Nagyon finom volt!

-          Ugyan Rob! Gyorsan összedobtam egy sajtkrém levest, tejfölös csirkét nokedlivel.

-          De nagyon finom volt! – kacsint rám, és csókolgatni kezdi a nyakamat, határozott céllal.

Felsóhajtok, és elhúzódok.

-          Rob! Tudod, hogy nem lehet! Én is nagyon szeretném, de most volt a műtétem és . . .

-          Tudom! – morogja – Csak próbálkozom, de amint látom, a csáberőm a végét járja!

-          Dehogy járja! – tiltakozom szinte azonnal, mire elneveti magát, kapok egy puszit és szedi az irháját, nehogy befogjam rom eltakarítani!  - Remek! – mormolom és nekiállok mosogatni.

Ekkor meghallom, hogy nekiállt a nappali összerámolásának! 

Ígéretes!

Naggggyon–naggggyon ígéretes a fiatalember!

Robert

Amíg ő a konyhát tette rendbe és az ebédlőt addig én összerámoltam a nappalit, és most elégedetten nézek körül.

Rend van. 

Elgondolkodom.  Amíg a csajok kint beszélgettek vacsora főzés közben a konyhában, Bobbyval beszélgettünk, és rávilágított pár dologra, ami őszintén szólva ledöbbentett, mert igaza volt!

-          Min agyalsz ennyire? – rogy mellém Hanna a kanapéra.

Semmin. – válaszolom, majd hirtelen meggondolom magam – Illetve Bobby mondott pár dolgot, ami elgondolkodtatott, be kell látnom, hogy igaza lehet.

Nem szól, kíváncsian néz rám.

-          Az utóbbi időben sok minden történt, és én igyekeztem melletted állni, támogatni  mindenben, - látom, hogy mély levegőt vesz, hogy megszólaljon, de elég egy pillantás, és csendben marad -  Támogattalak Hanna nem mondhatod, hogy nem, de sokszor nem tudtam már néhány dolgoddal mit kezdeni!  Annyira furcsa voltál, néhány dolgod annyira idegen, hogy szinte szóhoz sem jutottam!  Fogalmam sem volt, hogy ilyen indulatok vannak benned! Amikor elkezdted aprítani azt a palit! – elnevetem magam az emléktől – Megértem, mert nagyon sok mindenen mentél át, és Bobby szerint elhanyagolva éreztem  magam.  Te voltál a középpontban, és nem én. Amire most csak rátesz az, hogy amíg a te karriered felszálló ágban van addig az enyém. . . .  Nehezen viselem, hogy nem sikerül semmi! Nem kapok szerepeket! Elutasítanak sorban! Nem kellek senkinek!

-          Rob! – szólal meg – Hogy gondolhatod ezt?! Szívem hatalmas rajongótáborod van, rengetegen szeretnek, és hidd el a szerepek majd megtalálnak! Hidd el!  Hallod!  - elhallgat – Sajnálom, hogy ennyire rád telepedtem! Én . . .

-          Hülye vagy?! Nem telepedtél rám! Csak sok volt ezt így egymás után! Eszedbe ne jusson megint titkolózni! Hallod!  Szeretem azt érezni, hogy szükséged van rám, hogy hozzám tartozol!

Figyelmesen néz rám, majd az ölembe ül, és szembe fordul velem. Meglepetten meredek rá, hiszen arra, hogy ilyen merészen közeledjen felém, már régen volt példa.

-          Na ide figyelj Robert Thomas Pattinson! Az anyukám valamikor az ősidőkben mindig egy számot hallgatott, szinte belém kódolódott a szövege. Akkor nem értettem, de most minden szava . . .

Döbbenten hallgatok, és megilletődöm amikor halkan énekelni kezd.

. . . .

Érted vagyok és te értem vagy

és semmi nem jöhet, hogy megváltozzak

adhatsz, te jót vagy rosszat

az, amit érzek el nem múlhat

Érted vagyok és te értem vagy

Te értelmet és fényt adsz minden napnak

szeretlek én és kettőnk dolgán

nem változtat többé senki már.  . . . .

Végig rám néz, minden szót nekem énekel, nekem mond. Pár perc után amikor elhallgat, döbbent csend ereszkedik ránk.

-          Szeretlek Robert! Nagyon! Szeretlek, és kérem, hogy mond el, ha bánt valami, teremts le ha hülyeséget csinálok, vagy megbántalak. Nagyon idióta tudok lenni sokszor,  tudom, de ahogy te az én támaszom vagy, annyira vagy még jobban szeretnék én a tied lenni! Hallod!?  Ha bánt valami, akkor miért nem mondod el nekem? Miért? Miért nem természetes az neked, hogy elmond nekem azt, hogy félsz? Hogy értéktelennek érzed magad? Nálam talán senki nem érti ezt meg jobban!

Szinte elszégyelem magam szavai hallatán, de ugyanakkor végtelen megkönnyebbülés is eltölt. Csak húzom magamhoz,  ő pedig puhán átölel, és lágyan simogatni kezd.  

-          Mert nevetségesnek tartom, ha egy férfi rinyál! – suttogom halkan a fülébe.

Felsóhajt, és felegyenesedik, komolyan néz rám.

-          Ha egy férfi állandóan, és mindenkinek rinyál, az igen, az nevetséges, de én a feleséged vagyok! Én nem vagyok mindenki más! Én a feleséged vagyok, és ha jól tudom, akkor szeptember végén megfogadtuk egymásnak hogy jóban – rosszban nem?  Rosszul emlékszem? – néz rám számon kérőn.

-          Jól emlékszel Kicsim! – nevetem el magam arca láttán.

-          Akkor meg miért nem lehet nekem ilyeneket elmondani? Miért mással beszéled meg? Csak én lehetek rossz passzban? Te nem? Hol van ez felírva?

-          Mert talán kicsit szégyelem magam miatta! Ne értsd félre, én nagyon örülök a sikereidnek, de vége van a Twilightnak, leforgattam a Cosmot, és semmi nincs kilátásban! Semmi!  Idegesít, hogy leírtak annak a búsongó balfasznak!

Felnevet.

-          Az a busongó balfasz, éles ellentétben áll veled! Soha nem is értettem, hogy hogyan tudod azt a vakbélgyanús pasit alakítani!  Állandóan olyan, mint aki citromba harapott, és egy mosolyt is csak nagy ritkán tud magából kipasszírozni! Most komolyan Rob!  Annyira élesen ellentétben áll az a figura veled!  Csinálja ezt bárki utánad! Te egy csupa nevetés pasi vagy, minden grimaszod, arckifejezésed ezt mutatja, és az emberek látják ezt Rob!  Vedd úgy, hogy most pihensz! Szabadságon vagy hallod?  Most van időd kísérgetni az asszonyt, aki nagyon élvezi, hogy egy ilyen jó pasi a férje! – kuncogja, mosolyog, és ilyenkor táncra kelnek azok az a huncut szeplők az orra hegyén!

-          Nagyon szeretem amikor mosolyogsz! – húzom magamhoz, mire mind a ketten elkomolyodunk, szinte sistereg a bőrünk ahogy egymáshoz érünk! – Meddig kell még cölibátusban lenni? – mormolom – Már nagyon nehezen bírom!  Azok a szexi göncök is amiket mostanság magadra aggatsz! Komolyan az eszemet veszik el! 

Felvihog. 

-           Szerdán kell visszamennem kontrollra, az még 3 nap. Addig ki kell bírnunk.  Tudod te is,  ezt nem úszhattam meg. Muszáj volt a műtétet megcsinálni. Ha csak egy ici-pici esély is van arra, hogy babánk legyen egyszer, én azt nem akarom elszalasztani. – suttogja a fülembe – Hidd el nekem is nagyon nehéz, én is nagyon szeretnék veled lenni, de tudok rajtad segíteni! – kacsint rám, mire értetlenül bámulok rá, majd leesik, hogy mire gondol, amikor érzékien végig simít rajtam.

Nagyot nyelek, és lefogom simogató kezét.

-          Figyelj kicsim, nagy a kísértés, de mindent akarok, minden sóhajt, nyögést, gyengédséget amit csak egymásnak adhatunk! Mindent, és nem elégszem meg . . . .

-          Jaj Rob!  - sóhajt fel – Nagyon szeretlek!

Herki ekkor nyüszögni kezd, mire az ölembe ülő feleségem felsóhajt. 

-          Megyek Herki! Kiengedlek!  - mormolja – Mindjárt jövök.

Figyelem, ahogy a teraszra menet felkapja a hanyagul csak a fotelra dobott melegítő felsőmet és belebújik miközben Herkit kiengedi. Nézem, ahogy szövegel neki folyamatosan, miközben a kis despota kényúr könnyít magán a teraszra helyezett homoktálcába.  Hanna összeszedi a produktumot és a kinti kukába dobja, és vigyorogva dögönyözni kezdi a kis dögöt. Ezt látva Bear is a combomra hajtja a fejét. Mosolyogva simogatom meg.  Bekapcsolom a laptopot, hogy megnézzem jött e valami levelem, amikor a nemrégiben Bobby által készített képekre kattintok. 

Elnevetem magam a fényképeket meglátva.

-          Min vigyorogsz? – ül mellém Hanna, miközben a kezét törölgeti – Nagyon hideg van kint! – mormolja, majd a gépre pillant – Milyen képek ezek?

-          Bobby készítette most a pályán! 

-          Jézusom!  - neveti el magát ő is – Nagyon béna vagyok!

-          Őszintén szólva meg is vagyok lepődve, hogy mindenben bátor vagy mindent kipróbálsz, motorozol, ejtőernyőzöl, minden hülyeséget megcsinálsz, de ha a jégre kell menned. . . .

-          Két bal lábas vagyok!  Mond ki nyugodtan! Az vagyok! Nem tudom miért félek a jégtől! 

Persze kattintgatok tovább, készültek sutyi videók, képek rólunk, tele van vele az internet.  Felsóhajtok!

-          Tudod Rob, ez az amit nagyon nehezen szokok meg, ez is egy teljesen hétköznapi dolog, egy fiatal pár elmegy korcsolyázni, fel sem tűnik nem foglalkoznak vele! De ha mi megyünk az szenzáció! – bök a képek felé . . .

-          Sajnálom.

-          Ne sajnáld! Csak fura. Lassan megszokom én is! – vigyorogja, majd tovább kattintok – Jézusom!  - nyög fel amikor meglátja a tegnap reggel készített képeket. – Ez a ruha nagyon mamis!  Ez nagyon gáz! Mond meg őszintén, nagyon béna voltam?

Kritikus szemmel nézem az említett ruhadarabot, de őszintén szólva semmi gáz dolgot nem látok rajta.

-          Nem értem mi bajod van ezzel a farmerruhával, szerintem csini voltál.  Sőt meglepően összeszedett!  Tim pont itt volt nálam amikor beadták a riportot, és ő is azt mondta, hogy jobban csinálod, mint sok régi róka!

-          Tényleg? Tényleg ezt mondta Tim? – néz rám őszintén meglepve.

-          Komolyan! Nagyon ügyesen leszerelted a csajt, amikor a balhéról kérdezett!

Látom rajta, hogy nagyon jól esik neki a dicséret, de azt is, hogy valamin nagyon agyal.

-          Ki vele! – mondom neki, már meg sem kérdezi, hogy mire vagyok kíváncsi, beszélni kezd, miközben azokat a képeket nézegeti amiken aláír.

-          Nagyon fura volt, azok az emberek miattam voltak ott Rob, és csak páran kérdeztek rá, hogy milyen a feleségednek lenni? – mosolyog – Csak páran kérdeztek rá! Annyira hihetetlen volt, hogy miattam mentek oda, miattam szobroztak ott a hidegben, hogy tőlem kértek aláírást.

-          Tudom milyen érzés ez! – nevetek rá – Nagyon jó nem?

-          De az.  – vigyorogja – Őszintén szólva élvezem Rob.

-          Helyes!  - nevetek rá, és húzom magamhoz – Holnapra van valami?

-          Aha, reggel 7-re megyek NBC reggeli műsorába, aztán este lesz az állatvédők rendezvénye. _Eljössz velem ugye?

-          Nem, a reggeli riportot ha nem haragszol az ágyból nézném inkább – nevetek rá mivel iszonyatosan megdöbbent – De az esti bulira megyek! Viszont ha reggel 7-re kell menned, akkor nem ártana lefeküdni nem?

-          De. – mormolja, majd rám néz – Olyan furcsa dolgokat hoz az élet! Hihetetlen! Sokszor gondolkodom el, hogy vajon hogyan alakult volna az életem, ha nem engedek Zalánnak és megyek el statisztának.  Nem ismernélek téged, lehet, hogy csak elmennék a Tv előtt ha téged mutatnak, nem ismerném Bobbyékat, nem vehettem volna részt egy igazi villámesküvőn, nem élnék New Yorkban,  és nem lennék ennyire nagyon szerelmes! – suttogja – Nagyon szerencsés nő vagyok, mert nagyon szeretem a férjemet!

-          Szívem . . .

Hanna

Reszketve lépek be a lakásba, finom kávé illat fogad, és Rob szövegelése. Fülelek kivel beszélget?

-          Hahó megjöttem! – dörzsölöm össze átfagyott kezemet, és elindulok be a nappaliba.

-          Nem tudom anya! Még nem beszéltünk róla – szövegel Rob, miközben a kezembe nyom egy csésze teát, és kapok egy finom puszit a homlokomra.  - Anya megjött Hanna, megbeszéljük és majd holnap felhívlak! Rendben! Szia!  - mormolja, leteszi a telefont, majd felém fordul – Átfagytál mi? Eszednél vagy? Miniszoknya, körömcipő?

-          Arról volt szó, hogy bent lesz a riport! Majdnem szívszélütést kaptam, amikor kiirányítottak a lépcsősorra!  A tea legalább meleg volt az melegített, . . . .

-          . . . . ja amíg az a dög bele nem ivott. – neveti el magát – Ha láttad volna az arcod!  Már képek is vannak fent róla!

-          Tényleg? – nevetem el magam – De hát csak most történt! 

-          Az nem jelent semmit! – neveti el magát, kattint kettőt és már viszontlátom is magam. – Nagyon hideg volt, bár a lámpák azért adtak némi meleget is a fény mellett!

-          Ügyes voltál! – nevet rám – de most menj fürödj le, hogy felmelegedj, aztán meg kell beszélnünk a karácsonyt, hogy hova mikor megyünk, kinek mit veszünk stb. . . .stb. . . .stb.  Hányra kell menni az esti alapítványi bulira?

-          Hétre mondta Vanda, hogy érjünk oda.

-          Oké! Na mozgás! – csap a fenekemre. 

Robert

Szórakozottan nézek körül. Sokan vannak, sokan jöttek el. Rengeteg ismert ember. Körülnézve színészeket, forgatókönyvírókat, rendezőket, producereket de üzletembereket is éppen úgy, ahogy zenészeket, énekeseket, énekesnőket, reality sztárokat is látok .

Tipikus hááálívúúdi  puccparádé, annak ellenére, hogy a cél, amiért itt vagyunk az valóban nemes.

Furcsa az embereknél kutyák, cicák vannak. Ki kézben, ki pórázon vezeti a házi kedvencét. Hanna Herkit hozta el, én otthon hagytam Beart.  Nevetve nézem, ahogy a kis eszetlen ficánkol kedves gazdája kezében.

-          Hogy jutott az eszedbe ez a kutyakabát? – röhögök Herkulesre nézve, akin egy kis szürke kötött kabát van. – Ez olyan plázamacás, és te minden vagy csak az nem! Szerencsére nem rózsaszínt adtál rá! – vigyorgok a feleségem fülébe.

-          Ne röhögj! Kistestű kutyus, és fázna! – vigyorogja és a szeplők megint táncolnak az orrán. Nem tudok neki ellenállni, és gyorsan egy puszit nyomok rá, mire elpirul, hiszen sokan figyelnek bennünket lopva, vagy egészen nyíltan.

Lassan sorra kerülünk és beállunk a fotózáshoz, amivel végezve az alapítvány elnöke Emmylou Harris lép oda hozzánk és köszönt. Hanna persze, egyből megtalálja vele a hangot, és kedvesen beszélgetni kezdenek, miközben a rendezvény fotósa rendületlenül fotóz.

Beszélgetek, a körülöttem lévőkkel, de fél szemem az a feleségemet követi. Csacsog, beszélget, nevetgél, vagy csak figyelmesen hallgatja a hozzá beszélőt.

-          Helló Szépfiú! – lép mellém Vanda – Hogy vagy?

-          Őszintén szólva kapar kicsit a torkom – nevetek Hanna ügynökére aki válaszomat hallva a szemeit forgatja – egyébként köszönöm jól! – válaszolok, miközben Hannát figyelem.

-          Valami meghatározhatatlan báj árad belőle, és ez nem hagy érintetlenül senkit. Észre sem veszi – szólal meg Vanda mellettem – az imént beszéltem a főnököddel – nevet rám, mire döbbenten nézek rá

-          Milyen főnökömmel?

-          Robert Friedman is itt van a feleségével.  Herki rácuppant a csivavájukra – nevet rám – Most beszélgettek Hannával.

-          Nem mondod? – meredek rá meglepve.

-          De, nagy állatvédők ők is.  Ő mondta nekem, miután Hanna elköszönt és beszélgetni kezdett Naomival. Jó benyomást tett rájuk, nagyon bájosnak tartja.

-          Nagyon jól veszi az akadályokat nem? – kacsintok Vandára, majd a feleségemre nézek, Naomi Watts-szal beszélgetve elindul kifelé.

-          De. Meglepően jól veszi őket. – nevet rám – Na menjünk, mert látom, hogy mehetnéked van utána.

Legnagyobb meglepetésemre egy másik szobában asztalok körül üldögélnek páran

-          Hát itt meg mi van? – nézek döbbenten Vandára

-          Hát ha jól látom, itt jóslás esete forog fenn!- nevet rám.

Az asszonyt figyelem, ahogy Herkivel a kezében leül az egyik asztalhoz. Legnagyobb meglepetésemre nyugodtan ül amíg kedves gazdája keveri a lapokat.

-          Elnézését leülhetek? – lépek oda az asztalhoz, Hanna csak vigyorog egyet,  bólint, majd teljes figyelmével a jósnő felé fordul, és komolyan néz rá.  

A nő beszélni kezd. Először csak vigyorgok a szavain, de aztán meglátom Hanna arcát, a csaj nem veszi észre, ő csak mondja a magáét, az én feleségem azonban sápadtan hallgatja.

-          Jövő ilyenkor már négyen fogják körül ülni a karácsonyfát. Az egyikük vér a vérükből a másik csak félig  lesz az Önöké . . . . .

287135