123.fejezet: ÉRZÉSEK

Az az igazság, hogy még nincs kész, egyenlőre ennyi, de holnap folytatni fogom, este 7-re felteszem a fejezet folytatását is. Ma volt egy közeli hozzátartozóm temetése és őszintén szólva egész héten csak húztam az időt, mert készülni kellett a mai napra. Vendégek, és az egész ceremónia. . . Elfáradtam, és most nincs kedvem se türelmem tovább írni a fejezetet. 

Tehát holnap    folyt. köv. . .

*
*
*
*

És folyt.köv!!! : 

Itten vagyok! És az ígért időre. Na jó 5  percet késtem! 

Pixie:

Pedig esküszöm, hogy még a kertem sincs! Bár lehet, hogy érdemes lenne, kis uborkát meg ezt azt termeszteni!    hihihihi  

Köszönöm a kommented!

Gabó:

Igen, egy párkapcsolathoz ez is hozzátartozik és éppen ezért vagyok úgy vele, hogy lehet, hogy egy kicsit, picit, aprócskát  szókimondóbb vagyok talán az átlagnál . . . És szeretném, ha az ő kapcsolatuk ha néha  döcögősen is de haladjon

csez:

Én is sokat gondolkodtam rajta, hogy válaszoljak –e  egyáltalán rájuk, de nagyon piszkálta a csőrömet, és inkább nem tartottam magamba a véleményem!  E van! A répáról meg a főtt tojásról igenis ti tehettek!!!! XDDDDDD

H Teri:

XDDDDDDDDDDDDDD!  Vizuálj csak!!!!!    és  legyen csak dézsa vúúúd!!  XDDDDD!

Csók!

Mono:

Nicsak – nicsak!!  Örülök neked!  Igen Hanna kimegy Robhoz.  XDDD

Kolett:

Titok, hogy mit keresett a neten, nem lehet minden poént lelőni előre!!  XDD

Anna:

Igen Luca és Rob egy napon szülinapoznak! Igen Hanna is lassan megérik, és szembeszáll a démonjaival talán végleg.

Golden:

Nem volt rövidebb  a többinél asszem 17 oldal.  Őszintén szólva amikor anno megláttam a barcelonai képeket ez volt az első gondolatom, hogy valaki elcsórta a fűzőjét! Most őszintén miért nem lehet egy nyamvadt cipőt rendesen és tisztán felhúzni!?  XDDD Most komolyan!

Nelli:

Jó, néha tényleg kissé agybajos mind a kettő, de azért vannak jó pillanataik is!. . . . néha. XDDD

Zsu:

Őszinte leszek Zsu, nem azért térek át a heti frisselésre mert nem szeretek, vagy nem akarok írni, egyszerűen vannak napok amikor képtelen vagyok leülni a fenekemre és írni. Aztán telnek a napok, és azon kapom magam, hogy hoppá fejezet kéne, és akkor elkezdem gyártani, általában nem tetszik, és 55-ször átírom, vagy kitörlöm, + ehhez még jönnek olyan finomságok, hogy nincs net, vagy bekap a gép egy vírust aminek köszönhetően újra kell telepíteni, vagy éppen a dokinál dekkolok, és mire haza vánszorgok már nincs erőm gépelni sem. Nálam jobban senki nem szégyeli magát a késések miatt, de nem tudok mit tenni!

Szusi:

Helló Szivi!

Hát amint Pixinek is írtam lehet hogy átállok a zöldségtermesztésre! XDDDD Igen egybeesik a szülinapjuk.

Ja! és a meglepi nem Zalánék esküvőjére készül! De nem ám!!!  *kacsintgat* bár ott is történni fognak dolgok. . .

Nóri:

Bezony itt van Luca baba. Bár most kicsit elszakadunk tőlük pár rész erejéig, de csak rövid időre.

 Köszönöm mindenkinek aki írt, bár kissé elszomorít, hogy csak ennyit komit kaptam. Biztosan így büntettek a késésekért.  Hát mindegy.  Én azért csak körmölök!

Jó olvasást!!

(azért ha van véleményetek örülnék, ha lepötyögnétek . . )

István

Pici tündérem!  

-          Annyira édes aranyos tündérke! – suttogom Edit fülébe, aki nevetve néz rám. Boldogan csillognak a szemei.  – El se hiszem itt van a mi kis unokánk! Felvehetem kislányom? – nézek Nattira, akinek a kezét Csongi szorongatja  és üdvözült arccal nézi a lányát.

-          Jaj Apa! Persze felveheted!  - nevet rám Natti csillogó szemekkel.

Amilyen óvatosan csak tudom, felveszem Lucát.

-          Óvatosan István! – suttogja Edit.

-          Nyugi öreganyám! Még emlékszem, hogy hogyan kell tartani egy babát! Petinek meg Hannának eleget ráztam a fenekét!  Még csak most voltak ilyen aprók! – suttogom Editnek, - aztán már  . . . 

Boldogan szorítom magamhoz a kis unokám ici-pici testét, és élvezem a semmihez nem hasonlítható finom babaillatot. 

-          Jaj Apu! – nevet rám Natti és egy pillanatra körbenéz. – Hanna hol van? Nem láttátok?

-          Az előbb még itt volt! – nézek körbe  és hirtelen eszembe jut az arca, amikor megláttam. Csongi még Nattival a szülőszobán volt, Hanna pedig ott állt az ablaknál és csak nézte a babákat. Soha olyan szomorú tekintet még nem láttam, de ahogy odaértünk mellé mosolyogni kezdett, és csak mosolygott

-          Azt mondta, hogy felhívja Robertet.  – szólal meg Csongor,  majd felugrik amikor Luca tekeregni kezd a kezemben, és átveszi tőlem tündérkémet.

Edit nyugtalan pillantást vet rám, mert hirtelen meghalljuk a csengőhangot. Rob csengőhangját a kanapé felől. Oda lépek és felveszem.

-          Szia Boszorka! – szól bele a telefonba rekedtes hangon – Már nagyon nehezem bírom az éjszakákat!

-          Szervusz édes fiam! – nevetek bele a készülékbe, mire hirtelen döbbent csend támad – képzeld én is! Nagyon fáj a derekam!

-          Ööö. . . . Szia! Hanna? – hallom ahogy nagyot nyel majd eszeveszetten röhögni kezd – Basszus rohadtul beégtem!

-          Hát édes fiam! – nevetem el magam – Azt kell mondanom, hogy igen!

-          Ez az én formám! – vesz mély levegőt - Tudod nekem adni?

-          Várj egy kicsit körbenézek. Azt hittem veled beszélget. Azt mondta az imént, hogy téged hív.

-          Hát nem hívott, mert eddig nálam volt a telefon. Tényleg Nattiék már otthon vannak?

-          Igen ma jöttek haza a kórházból. Egy fél órája értek haza. Edit meg Hanna egész nap készülődtek, jaj Rob ha látnád annyira édes is batyu! – lelkendezem, miközben egymás után nyitok be a helységekbe a lányomat keresve, de sehol nincs.

Hirtelen nagy csend támad a túloldalon is.

-          Robert itt vagy még? – szólok bele a készülékbe, miközben jövök ki a fürdőből.

-          Itt vagyok István – suttogja Rob.

-          Mi baj van? – rezzenek össze rekedt hangja hallatán.

-          Semmi. – motyogja.

És akkor hirtelen leesik, és áthullámzik rajtam, hogy mekkora hülye vagyok! Istenem erre nem is gondoltam, hogy milyen borzasztóan érezhetik most magukat. Látom Hannán, hogy örül, nagyon örül Lucának.

-          Sajnálom édes fiam!

-          Nem kell sajnálkozni István, ezen már nincs mit tenni, de most szeretnék vele beszélni. Nincs meg?

-          Nem, nem találom, a lakásban nincs, várj megnézem az udvaron.

Kimegyek és körülnézek. Hirtelen hátul meglátom a kislányom kócos haját, amint a hintaágyon ül felhúzott lábakkal és a térdére hajtja a fejét.

-          Mindjárt adom. Várj egy picit!

-          Rendben! – hallom a  sóhajt.

A kislányomhoz lépek és meghallom a halk szipogást. Megérintem a Kócos fürtöket, mire meglepetten felnéz, majd szégyenkezve lehajtja a fejét ismét. Megsimogatom a fejét újra és a kezébe nyomom a telefonját, de nem megyek el, inkább leülök mellé.

-          Szia! – hallom a halkan elsuttogott köszöntést – Semmi Robert, nincs semmi. Visszahívhatlak később? – kérdezi rekedten, majd hallgatja Rob válaszát. – Jó! Én is! Szia!

Figyelem, ahogy maga mellé ereszti a kezét, és nagyot sóhajt, de nem néz rám.

-          Jól vagy? – suttogom  a lehajtott szanaszét álló barna fürtökkel borított fejnek. Nem felel, csak bólogat. -  Nyuszikám!

Hallom ahogy mély levegőt vesz, és lassan kifújja, de nem mer rám nézni, mire újra megérintem a fejét.

-          Jaj Apukám! – fakad sírva, és hozzám simul.

Én meg csak ölelem a hozzám bújó nagyobb tündérkémet, mert érzem, átérzem a fájdalmát, csak potyognak a könnyei, csak sír.

-          Sírj csak! – motyogom – Sírd ki magad.

Percek telnek el, és én csak szorítom magamhoz, csak simogatom, mire lassan csillapodik a sírása, és elhúzódik.

-          Bocs Apa! Én nem akartam cirkuszolni! Tényleg! Esküszöm! Én nagyon örülök neki, tényleg nagyon örülök Lucának ! Isten látja lelkemet! Nagyon, de állandóan az eszembe jutnak,  . . . mindig.

-          Tudom drágám. Tudom! És hidd el  ők sem haragszanak rád! Gyere inkább be!  - állok fel, és húzom fel magamhoz. – Mindegyikünk tisztában van vele, hogy hogyan érzel.

-          De én szégyenlem magam Apa! Nem akarok előttük sírni, de az előbb is amikor felvetted Lucát, belém mart, hogy Owen már lassan 3 hónapos lenne. . .

-          Nyuszi! – szorítom magamhoz – Nyuszikám!

-          Csak egy perc Apu! Csak egy perc. . . – szipog halkan – Menj csak be, mindjárt megyek én is, csak összeszedem magam.

Ahogy belépek sorban fordulnak felém a fejek. Elég csak rám pillantaniuk. Edit halkan felsóhajt, Natti és Csongi pedig összenéznek.

-          Semmi baj, csak egy pillanatra . . . hisz tudjátok! – sóhajtom, majd meghallom ahogy halkan nyikordul az ajtó, és mellém lép az én kócos lányom.

-          Bocs! – mosolyog rájuk, mintha nem az előbb sírt volna kint.

Egyikünk sem szólal meg, és én is elszorult torokkal nézem ahogy a mózeskosár felé lépeget amiben most Luca szendereg. Figyelem ahogy megáll, majd elül a kosár mellé, és végtelen szeretettel végigsimít a pici lány arcán, aki erre mocorogni kezd. Natti lép mellé, Hanna felegyenesedik és csak nézik egymást a lányaim, majd Natti mond valamit Hannának aki újra sírva fakad. Majd átölelik egymást, Natti is bőgni kezd, amihez pár pillanat múlva csatlakozik Luca is. Csongival összenézünk vigyorogni kezdek,  majd Edithez fordulok.

-          Te nem zendítesz rá Öreganyám? Akkor meglenne a quartett!

Hanna

Bőgünk, de halljuk Apa dumáját, mire egy emberként elnevetjük magunkat Nattival, és figyelem ahogy Csongi hős apaként felkapja  a most már üvöltve síró Lucát és rázni kezdi a fenekét miközben fel s alá mászkál vele.

-          Ez az bogaram! – nevet Apa – Mutasd meg Apádnak, hogy ki az úr a háznál!  Adj neki!

-          Jaj István! – böki oldalba Anyu.

-          Most mit böködsz?! Én még élénken emlékszem az átsétált éjszakákra amit a kisasszonnyal túráztam le! Petit elég volt csak beletenni a babakocsiba az már horpasztott is, de az ott – mutat rám nevetve – az a nő ott hétszentséges volt! – vesz mély levegőt,

-          Ha csak egy pillanatra lankadt a figyelmem és nem ráztam a fenekét már égzengető üvöltésbe kezdett!

-          Jaj Apa! – nevetek rá – Szerintem ennek a sztoriknak fele sem igaz! Én jó gyerek voltam!

-          Persze drágám amikor aludtál! – közli határozottan Apa.

-          Ami meglehetősen ritkán fordult elő – teszi hozzá Anya is nevetve. – Na gyertek enni inkább! – vezényel Anya és Nattihoz fordul. – Hannával megfőztük a kedvencedet, és sütöttem kardinálist is!

Natti felnevet mellettem.

-          Köszönöm! – vigyorogja boldogan. – Olyan jó itthon lenni! Annyira jó! Köszönöm!! 

-          Natti!!!!!!! – halljuk meg Csongi kissé kétségbeesett hangját, mire mind felé fordulunk – Luca asszem akciózott  . . . – néz ránk kétségbeesve.

-          Hát kedvesem! – nevet fel tesó mellettem, - Én kihordtam, megszültem, most tiéd a terep! Én vacsizni fogok! – közli határozottan, majd a konyha felé indul nevetve, az elképedt Csongorral mit sem törődve.

-          De Natti . . . - nyehegi a megtisztelt Apuka – Én még soha . . . .

-          Hát öregem itt az ideje belendülni! – veregeti hátba Apa – Gyere segítek! Talán még tudom, hogy hogyan kell!  - közli majd elindulnak Nattiék szobája felé, Lucával aki égzengetően üvölt az erősen megtisztelt apja karján.

-          Jézusom! – sóhajt fel Anya.

-          Ezt meg kell néznem! – vihogok, mert eszembe jut amikor tavaly nyáron Rob tette tisztába Julist.

-          Hozd a kamerát szerintem! – nevet fel Anya is – Ezt meg kell örökíteni!

Betódulunk Nattiék szobájába,  ahol a pelenkázós kiságy már csak arra vár, hogy a kis tündi-bündi elfoglalja.

Rázkódik a kamera a kezemben amikor filmezni próbálom ahogy Csongi falfehéren Apa utasításainak engedelmeskedve tisztába teszi Lucát, de kitart! Hősiesen kitart! majd az immár illatozó, de még mindig ezer decibellel üvöltő kislányt Natti kezébe nyomja.

-          Megetetni már nem tudom! – közli majd elégedetten nézi ahogy Luca Natti kezében megnyugszik.

- Két hét múlva -

-          Nem! Nem! Nem! -  motyogom a fejemre húzott párna alatt.

-          Mi van? – nevet Robert a túloldalon.

-          Én ezt nem bírom! – suttogom – Én nem tudom, mit csinálnak ezzel a kislánnyal, de egész éjjel üvölt!

-          Hát itt nálam max sóhajtozást hallanál! – kuncogja halkan – meg nyögést! Intenzív nyögést!

-          Miért életem csak nem fáj a derekad?! – kuncogok.

-          Jaj Hanna, nagyon beégtem István előtt akkor! Áldom a szerencsémet, hogy nem kezdtem részletezni nyitásként, hogy mit is csinálnék veled! – elnevetem magam újra rekedt hangja hallatán – De most azonban szívesen részletezném! Hiányzol! Mikor jössz?

-          Hát holnap megyek vissza kontrollra, aztán holnapután indulok, estére már nálad leszek! – suttogom.

-          Miért suttogunk? – kérdezi  is halkan motyogva.

-          Nem tudom! –  válaszolok hangosan, elhallgatok majd eszembe jut hirtelen amit kérdezni akartam tőle – Apropó drágaságom! – csattanok fel számon kérőn – Te hergelni akarsz engem?

-          Hát feltett szándékom Boszorka!  - vigyorogja.

-          Aha, tehát akkor te rosszban akarsz velem lenni!

-          Mert miért? – hallom döbbent hangját – Ezt most megint miből gondolod?

-          Hát életem a nyóckerbe a kukások normálisabban öltöznek fel mint te! – szó szerint röhögni kezd méltatlankodásomon - Komolyan Rob! Ma is úgy néztél ki mint a csövesek! Ráadásul mint a meleg csövesek! Az a piros gatya! Meg az a dzsuvás cipő! 

 

Felröhög.

-          Tudtam, hogy kiakasztalak vele! Tudtam!

-          Figyi arany bogaram! Az a fekete sapka még úgy ahogy elmegy, bár fel nem foghatom, hogy minek kell 24 fokban fekete kötött sapkát hordani! + az a cipő! Rob őszintén azt 1986-ban volt utoljára kimosva szerintem!

-          jaj Cica ne baszogass ezzel! – morogja, mire meghökkenek.

-          Baszogasson a 220! – mordulok fel, - Megy egyébként is mi ez a cicázás?! – de ekkor hirtelen újra felhangzik Luca bömbölése, mire dúdolgatni kezdek kínomban. – Ismered ezt a dalt? – suttogok halkan, majd újra elnyekergek néhány dallamot.

-          Hát, hm, hm tudod Boszorka nem az énekhangodért szeretlek!

-          Hát akkor miért? – csattanok fel méltatlankodva, de a képem már majdnem szétszakad a vigyorgástól – Nekem igenis szép hangom van!

-          Hát, én meg komplett vagyok! Képzeld kiengedtek a diliházból, mert meggyógyultam! Reggel indulok csatába, utóvégre én vagyok Napóleon, és nélkülem nincs vasalón győzelem! – szavalja.

-          Aha! Komplett vagy! Őszintén szólva köcsög vagy kedvesem! – morgolódom újfent suttogva, mire Rob röhögni kezd.

-          Miért suttogsz megint?

-          Mert Luca elhallgatott! – közlöm halkan.

-          Ja! – feleli tömören – És mond életem az ajtód csukva van?

-          Jaj Rob ne legyél már ilyen sutyerák! – morgolódom, de tudom, hogy igaza van. – Egyébként csukva.

-          Jól van ne mérgelődj már! Igyuk ki a békepoharat! – vigyorogja, és hallom ahogy kortyolni kezd.

-          Ilyen kedves udvarlás után életem neked max méregpohár jár!

-          Ajaj! – neveti – Jó lesz vigyáznom veled! Még a végén kiderül, hogy Lucrezia Borgia leszármazottja vagy!

-          Rob! – csattanok fel – Ne legyél ilyen!

-          Milyen?

-          Hát ilyen!

-          Értem ilyen . . .- röhög fel – Most elég értelmesen elbeszélgettünk nem gondolod?

-          Hát a jelenlegi IQ-mból ennyire telik! – suttogom.

-          Jaj képzeld ma itt volt Tom és Sam nálam, nemrég mentek el. Tom teljesen bele van pistulva Siennába. Én ilyen agyalágyultnak még nem láttam! Komolyan! Másból sem állt ki mint egyfolytában arról dumált, hogy hol mikor és hányszor csinálták ! Készen vagyok! Ez a pöcs itt szexel agyra – főre, én meg . . . max sóhajtozhatok! – vigyorogja – Bár arra Sam felhívta tisztelt figyelmét, hogy a nagy szerelemben gondoljon azért a védekezésre is! Még a végén  baba neveken kell törnünk a fejünket!

-          Á az könnyű! – nevetek fel – Tomot ismerve hasonlókra gondolnék, mint például: Botlásvirág, Futókaland vagy Gumidefekt, de ha ikrek lesznek akkor mind a hármat használhatják!

-          Jaj Hanna te nagyon hülye vagy! – nevet fel – Botlásvirág!  Honnan veszel te ilyeneket!?

-          A kedvenc írónőmtől! – vihogok, de érzem, én is, hogy nem az igazi ez a nevetés.

Rob is tudhatja mert az övé is hasonlóan túlzó. Hirtelen elhallgatunk mind a ketten.

-          Mi a baj? – hallom az elsuttogott kérdést.

Csend.

-          Félek. Félek a holnaptól Rob. Félek, hogy mit fog mondani a doki, félek, hogy találni fognak valamit. . . és én ezt még egyszer nem fogom tudni túlélni! Képtelen vagyok rá!

-          Nem vagy képtelen! Hívj fel ha holnap végeztél! Tudni akarom, hogy mit mondtak!

-          Oké. – suttogom.

-          Hanna! Ígérd meg! Hallod?!

Robert

Végeztünk mára a forgatással, és éppen repesztünk a szálloda felé. Nehezen bírok magammal már. Percenként nézem a telefon kijelzőjét, de az idő átkozottul lassan telik.

-          Dean!

-          Mond! – fordul hátra.

-          Ki akarok elé menni! Megtudjuk oldani? Szeretném várni a repülőtéren. Meg akarom lepni!

Dean úgy néz rám, mintha az eszem ment volna el, de látom, hogy villámgyorsan végig gondolja a lehetőségeket, majd a legnagyobb megelégedésemre bólogatni kezd.

-          Rendben, de ha szólok,  akkor menni kell! Függetlenül attól, hogy Hanna megjött-e!

-          Oké. – nevetek rá.

-          Mikorra ér be a gépe?

-          19:25-re van kiírva.

-          Az alig fél óra! Eszednél vagy? A város másik végében van!

-          Walter, - nézek a sofőrünkre aki a visszapillantóban rám pillant – van esély rá, hogy átérjünk a reptérre?

Komolyan néz rám, majd elvigyorodik.

-          Van esély, de akkor kapaszkodjatok!

Eszelős ütemben hajtunk át a városon, és ahogy egyre közeledik a perc, hogy végre láthatom egyre türelmetlenebb vagyok. Feszülten dobolok a lábamon, és nagyot sóhajtok amikor meglátom a hatalmas épületet. 19:20 van.

-          Itt is vagyunk! – néz rám Walter miközben kajánul vigyorog

-          Köszönöm!! – nevetek rá, de már ki is ugrok a kocsiból, de Dean dühösen pillant rám.

-          Figyelj én elmegyek elé, te maradj itt légy szíves Robert! Rohadt sokan vannak, és nem hiányzik, hogy rád támadjanak!

Dühöngve ugyan de belátom, hogy igaza van.

-          Oké, de ne mond meg neki, hogy én is itt vagyok!

-          Rendben! – mosolyog a bajsza alatt.

Figyelem Deant, amint az érkező csarnok felé indul, és elkap az idegbaj, hogy én még ezt sem tehetem meg! Nem mehetek ki a barátnőm elé, nem csinálhatok semmit normálisan, egyszerűen, mert mindent a nyilvánosság miatt agyon kell szerveznünk! A picsába! Walter csak mosolyog dühöngésem láttán. De ekkor hirtelen csörögni kezd a telefonom.

Hirtelen megáll még a szívem is! Hanna az!

-          Szia! – nevet bele a telefonba – Megérkeztem! Már csak egy cím kellene hogy hova menjek a taxival! Elhagytam a papírt amire felírtam! – kuncogja rekedtes hangon.

-          Szia kicsim! – nyögöm ki nagy nehezen – maradj ahol vagy, Dean kiment eléd a reptérre, idehoz.

-          Dean kijött elém? Komolyan?

-          Komolyan. Nézz körül már ott kell lennie, a lelkére kötöttem hogy keressen meg! – hallom a körülötte lévő hangzavart, ahogy az emberek  az érkező szeretteiket köszöntik, és elfog a vágy, hogy csak ezt az egyszerű dolgot megtehessem, hogy várhassak rá!

-          Rob nem látom! – motyogja, majd hallom ahogy halkan felsóhajt, majd Dean nevét  kiáltja örömtelin. – Megvan! Mindjárt nálad leszek! Jaj Rob már alig várom!! 

-          Én is kicsi! Siess! – nyögöm ki, és hevesen verni kezd a szívem, hogy itt van, hogy mindjárt láthatom!

Kész! Eddig bírom! Kiszállok a kocsiból és idegesen lesem a bejáratot ahol fel kell tűnnie. Évszázadoknak tűnő másodpercek telnek el, amikor végre feltűnnek. Dean mosolyogva hallgatja Hanna szövegelését miközben a bőröndjét húzza maga után. Talán 10 méterre vannak tőlem, amikor felnéz. Pillantásunk összekapcsolódik. Lehajít mindent és rohanni kezd felém, én meg csak állok ott és figyelem az én édes Boszorkámat, amint közeledik felém. . . .

  

. . . hogy aztán csak szorítsam magamhoz. Arcom a hajába temetem és mélyet lélegzem finom illatából. Hallom ahogy szuszog, ahogy halkan örömtelin felsóhajt. 

-           Szia! – suttogom a fülébe – Szia Cica!

-          Szia! Szia! Szia! – vigyorogja, majd sírva fakad – Végre!

-          Cssss! Már itt vagy! Nincs baj!

Közben Dean is mellénk ért, és mosolyogva néz végig rajtunk.

-          Asszem holnap velem lesz tele a sajtó! – röhögi – Két fotós is fényképezte ahogy a nyakamba ugrott! –nevet Hannára – Úgyhogy konkurenciára akadtál bennem Robert! – vigyorogja, mire kérdőn nézek a Banyára, aki vigyorogva áll mellettem.

-          Aha! Szóval így állunk! Deannal keversz a hátam mögött!? Te, te vasorrú banya! – suttyantok egyet a hátsójára

-          Nem azért fiatalok, de nem ártana ha beszállnátok. Kezdenek rátok felfigyelni!

Morogva ugyan de eleget teszünk a kérésének, és beszállunk. Hanna mosolyogva köszön Walternak, és bemutatkoznak egymásnak. Elindulunk. Egész úton nem szól egyetlen szót sem, csak fogja a kezem és a vállamra hajtja a fejét, én meg szokásomhoz híven a csuklója bőrét simogatom. Ettől valahogy mindig megnyugszom.

-          Jól utaztál? Nem voltál rosszul? István nagyon ki volt akadva amikor felhívtam, hogy lázasan indultál el! Butaság volt!

-          Lehet, de nem bírtam már tovább, látni akartalak.

-          Jaj kicsim! Én is, de az egészséged az fontosabb! Kérlek ne csinálj hülyeséget! – simítok végig az arcán ami még most is meleg. – Lázas vagy még mindig.

-          Tudom, de jönnöm kellett. Rob most ne beszéljünk róla! Kérlek! Itt vagyok és nekem ez elég. Torontóban még soha nem voltam! – sóhajt fel és érdeklődve néz ki a sötétített ablakon.

-          Majd megmutatom! Meddig leszel itt? Mikorra kell menned New Yorkba?

-          Hát június 15-én  kezdek. Előtte még be akarok költözni, a terepet is jó lenne kicsit megismerni.

-          Akkor ezek szerint még a májust itt töltöd velem?

-          Igen. – motyogja fáradtan. – Igen, majd június 8-10 körül gondoltam hogy elutazok.

-          Akkor csináljuk azt, hogy eljössz velem az MTV Movie Awards-ra az hatodikán lesz, én 8-án jövök ide vissza, ötödikén már nem forgatok. Úgyhogy el is tudlak kísérni NYC-be ha akarod!

-          Komolyan? – néz rám meglepve – Jaj de jó lenne! – sóhajtja, de látom rajta, hogy  nagyon fáradt.

-          Komolyan! – simítok végig az arcán.

-          Gyerekek megérkeztünk! – fordul hátra Dean.

Becsukódik utánunk az ajtó, és ő már a karomban van. Eszeveszetten csókolom azt az édes nagy száját. Ő édesen simul hozzám, megborzongok amikor a hajamba túr és a tarkómat cirógatja. Remeg ahogy én is. Nagyon vágyom rá . . . de csörögni kezd a telefonja, mire nagyot sóhajt és elhúzódik tőlem.

-          Biztosan a szüleim azok. – mosolyog rám édesen – Megígértem, hogy felhívom őket, ha ideértem.

-          Oké! Én addig csinálok neked egy nagy kád finom fürdőt, aztán majd beszélünk jó?

-          Oké! – sóhajtja és felveszi az agresszíven nyomuló masinát.

Hallom ahogy fáradtan beleszól, de inkább elvonulok nem hallgatózom, és engedni kezdem a meleg vizet. Persze egyből érzéki képek villannak elém! Bírj magaddal Pattinson. Hadd pihenjen kicsit! Hetekig itt lesz nálad! Nyugi!

Hirtelen megjelenik hozzám simul, és sírva fakad.

-          Mi a baj?

-          Semmi, - motyogja, - csak Apa ki van rám akadva. Szerinte ostoba vagyok, hogy eljöttem, de már nem bírtam tovább Rob! Én mindent megtettem, de . . . – mormolja és kétségbeesetten próbálja visszatartani a sírást.

-          Cssss!  Nincs semmi baj! Nyugi! Itt vagy, velem vagy, és te hozzám tartozol, senkinek nem tartozol számadással! Felnőtt ember vagy Kicsikém! Meg fogunk oldani mindent! Mindent! Hallod?

-          Oké! – motyogja, és könnyek között halványan elmosolyodik.

-          Na azért! Vetkőzz, és nyomás a kádba! Addig én rendelek valami kaját! – mély levegőt veszek és elindulok kifelé, mire felkuncog, felkuncog az átkozott Boszorka! Nagyot nyelek, és egy mély levegő után visszafordulok – Mi kérsz?

-          Paradicsomsalátát, gyrost és csoki-eper fagyit! – sorolja a kívánságait, mire elnevetem magam.

-          Borítékoltam a kívánságmenüdet! Fogadni mertem volna rá! – mormolom, mire kuncogni kezd, mert képtelen vagyok levenni a szemem a testéről amit ugyan eltakar a hab, de én tudom mit találnék  a buborékok alatt . . . – Megyek megrendelem! Mindjárt jövök, és megmosom a hátad! – vigyorgom rá, mire kuncogni kezd.

Gyorsan lelépek. A szobaszolgálattól megrendelem a vacsorát, majd hogy gyorsabban teljen az idő elkezdem berámolni Hanna cuccait a szekrénybe. Már majdnem végzek amikor kopognak és a pincér betolja a zsúrkocsin a vacsoránkat.

Borravalót nyomok a kezébe, és már ott sincs, de én is pillanatok alatt a fürdőbe termek! Hanna lehunyt szemmel ejtőzik a kádban. Mellé lépek és megpuszilom a homlokát, mire fáradtan felpillant.

-          Bocsánat! – mormolja – majdnem elaludtam!

-          Nincs semmi, csak szólok, hogy megjött a vacsora.

-          Oké! Megyek mindjárt! – sóhajtja.

Kislisszolok, és halkan behúzom magam után az ajtót.

Pattinson bírj magaddal!! Ne gondolj rá, hogy éppen most áll fel a kádban, és a víz végigsimít a testén miközben felemelkedik, hogy a vízcseppek egymás után folynak le a bőrén . . .  

Állj le!!

Mély lélegzetet veszek és erőnek erejével próbálom magam csitítani. Nagy nehezen sikerül, de lőttek a sikeremnek amikor megjelenik az ajtóban a világoskék melegítőjében ami úgy simul a testére, mintha a második bőre lenne! Leül mellém az asztalhoz és enni kezdünk. Beszélgetünk a forgatásról, minden szóba kerül, csak az nem, hogy mit mondtak neki az orvosnál, és mi történt otthon náluk.  Hagyom.  Ismerem már annyira, hogy beszélni fog, csak még idő kell neki.

-          Fú ez nagyon jól esett! – sóhajt miközben hátradől a széken. – Anyám ez nagyon finom volt! – simít végig a pocakján, és keze útját élénken figyelem.

-          Gyere! – állok fel és húzom magam után – Nézzünk meg valami filmet!

-          Oké! – sóhajtja majd felkászálódik ő is, és elindul utánam.

Leülök  a kanapéra ő pedig az ölembe ül. Elkezdjük nézni a Másnaposokat, de fázósan összerázkódik. Kicsit eltolom magamtól amíg takaró után tapogatózok, de ő sem marad nyugton, addig fészkelődik amíg ölemből a széttárt combjaim közé ül, és halkan felsóhajtva a mellkasomnak dől. Magunkra terítem plédet és nézzük tovább a filmet.

+18

De képtelen megülni a fenekén. Állandóan mozgolódik.

-          Boszorka maradj már nyugton, mert pórul jársz! – suttogom a fülébe, mire elpirul.

-          És miből gondolod Robertem, hogy megijedek tőled? – suttogja rekedten, és keze már a hasamon járkál.

Zihálni kezdek.

-          Menj még lejjebb, és nagyon meglepődsz!

-          Biztos vagy benne?! – kötekedik velem.

-          Biztos, ha nem maradsz nyugton megbüntetlek Boszorka!

De nem ő nem marad nyugton.

Nem mozdulok, makacsul meredek a képernyőre ahol a három balfácán szerencsétlenkedik, próbálom megérteni, de Hanna eltereli a figyelmem. Lassú mozdulatokkal merészkedik be a pólóm alá, ahol cirógatni kezdi mellkasomat, majd egy váratlan mozdulattal megcsípi a mellbimbómat. Felszisszenek, de nem mozdulok. Ekkor mozdulatlanná dermed, és a kezem után nyúl, azt kezdi simogatni erotikus mozdulatokkal. Felemeli és mutatóujjam a szájába veszi, cirógatja, nyalogatja a nyelvével mintha férfiasságommal tenné. Zihálni kezdek, de nem mozdulok. Bámulom a TV-t, de már levegőt sem nagyon kapok, ekkor megérzem ahogy másik kezével végigsimít a férfiasságomon, majd  nyelvével azonos ritmusban,  - ahogy az ujjammal játszik -   nadrágon keresztül megfog!

Kész! Eddig bírom!

Az enyém! Ő az enyém! 

Ledobom magunkról a takarót, és szinte neki esek, lovagló ülésben ereszkedik rám, és ruharétegeken keresztül cirógat.  Szinte tépjük egymásról a ruhákat, Repül a pólója, a pólóm! Mint az éhes vad úgy esek neki. Csókolom a nyakát, a mélyedést a torkán, és szám egyre lejjebb és lejjebb vándorol a hegyes mellbimbói felé, ő nyöszörög, zihál ahogy számba veszem és kicsit durván megszívom, a tenyerem alatt érzem ahogy hasa összerándul az izgalomtól, de nem hagyom ennyiben, kezem feszegeti a nadrágját,de mivel rajtam ül nem bírok vele. 

-          Vesd le! – suttogom rekedten a fülébe – Simogatni akarlak ott, meg akarom érinteni, beléd akarok menni! 

Hanna szavaim hallatán felnyög, és összeszorítja a lábait, hogy kényeztető kezem ne érhessen el hozzá 

-          Vesd le! Most azonnal! – suttogom parancsolóan a szájába, mire remegve, feláll és gyors kapkodó mozdulatokkal eleget tesz kérésemnek, de én sem tétlenkedem, hátamat a támlának feszítve megemelem csípőmet, hogy letudjam magamról feszegetni a szűkké vált melegítőmet és boxeremet. 

Hanna égő tekintettel figyeli ténykedésem, majd elém térdel, hogy a szájába vegyen. De nem engedem, kicsit elhúzódom tőle, és elfekszem a keskeny kanapén, mire ő értetlenül mered rám, felülök és elkapom a csípőjét. 

-          Térdelj fölém! – suttogom, de ő továbbra is értetlenül mered rám. – Térdelj fölém! – suttogom izgatottan – ide!  

Végre leesik neki, hogy mit szeretnék, és teljesen zavarba jön, az arca szinte vérvörössé válik. 

-          Simogatni akarlak a számmal, és te is kényeztethetsz engem úgy! _Imádom amikor a nyelveddel cirógatsz, amikor a száddal kényeztetsz! – suttogom az érzéki izgalomtól rekedt hangon.

-          Rob . . . – zihálja - . . .én . . .én . . én még soha nem csináltam ilyet!

-          De igen! Már csináltál, csak most én is kényeztetni akarlak ugyanakkor, ugyanúgy. Gyere!

Zihálva tesz eleget kérésemnek, és elhelyezkedik felettem, megfogom a csípőjét, és csókolni, harapdálni kezdem belső combját, mire felkiált. 

-          Drágám még oda fel sem értem! Visíts, kiálts, az enyém vagy, és azt csinálok veled amit akarok! – morgom két csók közben, majd felérek nőiességéhez, és finoman megízlelem. 

Hanna íjként feszül meg felettem, el akar húzódni de kezem szorosan tartja, nem engedem! 

-          Robert! – nyöszörgi, - Jesszusom! Rob! 

Minden érzéki kiáltása a fellegekig sodor, de nem engedek az érzéki sóvárgásnak! Nem! Azt akarom, hogy Ő a fellegekbe járjon! Azzal azonban nem számolok, hogy egy érzéki vadmacska! Remeg a kezem között, de lehajol és szájába veszi férfiasságom, felkiáltok az érzéki kéjtől ami eltölt ahogy a száját megérzem magamon. Szánk, nyelvünk egyforma ritmusban kényezteti a másikat, remegek ő is remeg. Ereinkben vér helyett úgy érzem forró láva folyik, szívünk őrült módon ver! 

-          Ne kicsim! – húzódok el tőle – Gyere! 

Belé temetkezem, újra és újra. . . . az illata, az íze, az hogy érzem őt, az eszemet veszi! Fogom a fenekét. Lábai átkulcsolják a derekamat. … Úgy fon körül, mint a selyem. Ez az a hely, ahol lenni akarok… őbenne… Ő. Az. Enyém. Érzem, ahogy izmai összehúzódnak, összeszorítanak, feje hátrahanyatlik. 

-          Élvezz el nekem! 

Felkiált és én követem. . .

Két nap múlva

-          Már menned kell? – néz rám álmos szemekkel. 

Mint akit bolha csípett meg fordulok hátra halk hangja hallatán. 

-          Bocs! Nem akartalak felébreszteni! – suttogom halkan.

-          Te most tényleg úgy akartál elsettenkedni, hogy még a nekem járó puszimat sem kaptam meg?! – méltatlankodik, mire elnevetem magam.

-          Boszorkány! – suttogom – Nem maradok adósod – ülök mellé az ágyra és egy csicsergős csókot nyomok arra a nagy szájára, mire felkuncog.

-          Na azért! – vigyorogja – Siess vissza! Várni foglak! – duruzsolja, miközben simogatni kezdi a hasamat. Nagyot nyelek.

-          Oké! De most mennem kell a legnagyobb bánatomra! – mormolom a fülébe. – El tudod magad foglalni? Nem unatkozol?

-          Nem, menj csak, én itt elleszek! Majd olvasok – kacsint rám huncutul, és megnyalja a száját.

-          Boszorkány! – nevetek rá, és megcsókolom.

Nehezen ugyan, de elindulok. Vidáman megyek le a mélygarázsba, ahol már Dean vár. Az úton agyalok. 

Megint felkelt éjjel. . . Ami nem lenne baj, de órákig nem jött vissza mellém, én azonban olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam felkelni és a keresésére indulni, hajnalban amikor másodszorra felébredtem már mellettem szundított, az oldalamhoz bújva. 

Most reggel próbáltam rájönni, hogy mit csinál, de a nappaliban minden el volt pakolva semminek nyoma sem volt. Amikor rákérdeztem hogy mit csinált, akkor közölte, hogy olvasott, de könyvnek nyoma sem volt! 

Attól félek, hogy megint titkolózik, megint van valami amit nem mer, vagy nem akar elmondani nekem. 

Aggódom. 

Gondolataimat azonban hamarosan leköti a munka, amibe belevetem magam. Muszáj, mert meg akarok felelni, ez egy akkora kitörési lehetőség nekem, hogy az elmondhatatlan! Ezzel a filmmel talán nem csak Edwardot látják bennem az emberek végre! 

Szinte észre sem veszem, de vége van a mai napnak is. Hirtelen azon kapom magam, hogy ismét a szálloda felé tartok. Már nagyon késő van, és ő is lehet, hogy alszik már. S

zerencsére ma készen lettünk két jelenettel is, így most kapok 2 egész nap szünetet – morfondírozok magamban amíg a szobám felé vonszolom magam - Sam hívott, hogy a városban vannak Bobbyval, találkozhatnánk. Nekem lenne kedvem, és Hanna is megismerné Bobbyt is. A többiekkel már úgyis találkozott.   

Óvatosan nyitok be, de sötétség fogad. 

Gyorsan levetem a cipőmet és a háló felé araszolok, ahol a derengő fényben látom ahogy hason fekve alszik. Besettenkedem a pizsimért, és azt felkapva a fürdőbe startolok amikor meghallom Hanna telefonjának csörgését. A csendbe szinte ordít a hangja! Gyorsan rávetődöm ,és a hívót meg sem nézve felkapom. 

-          Szia Hanna! – hallok meg egy túlzottan ismerős hangot.

-          Szia Stephani! Rob vagyok, Hannát nem tudom adni alszik már! - hirtelen zavart csend támad a túloldalon – hahó itt vagy még?

-          Igen itt! – szólal meg izgatott hangon – Megmondanád neki, hogy holnap mindenképpen hívjon fel!

-      Persze megmondom – szólalok meg kiszáradt szájjal – Stephani, valami gond van?

-          Miért lenne gond Robert? Nincs semmi gond, csak pár hete beszélgettünk és gondoltam felhívom.

-          Aha. – közlöm szarkasztikusan. – Oké! Megmondom neki!

-          Rendben Rob! Köszönöm! Jó éjszakát!

-          Szia!

Leteszem a készüléket, és elgondolkodva meredek magam elé, amikor feltűnik, hogy Hanna nem pakolta el a laptopját.

Tudom, hogy bunkóság, de kíváncsi vagyok, hogy miért titkolózik megint.

Valami van amit nem mer elmondani? Nem fog rájönni, hogy belenéztem a cuccaiba, csak valami támpontot keresek amin elindulhatok, hogy mi lehet a baj! – nyugtatom magam, holott nagyon rossz a lelkiismeretem, amiért ezt művelem! Nekem is rosszul esne, ha valaki a cuccaim között turkálna! – vitázom önmagammal.

Jó de tudnom kell, hogy mi a baj!

Miért kel fel éjszakánként, miért nem alszik, és miért kell Stephanit felhívnia!?

Miért?

Itt ez a sok kérdés, és én igazolva látom tettemet azzal, hogy tudni akarom, ha baj van ,ezért bekapcsolom a gépét, rossz érzésekkel a lelkemben várom, hogy betöltődjön az oldal amit utoljára nézett.

Meglepve meredek magam elé. Alig hiszek a szememnek! 

Hogy mi van?! 

Mi ez?

Olvasni kezdek, és teljesen elmerülök, észre sem veszem amikor megjelenik előttem.

-          Hát te mit csinálsz itt?!  - csattan a hangja a csendben.

205437