124. fejezet: FÉLREÉRTÉSEK . . . . MAGYARÁZATOK

Sziasztok!

Mivel kicsit távol vagyok még, és a héten hát hm-hm fogalmazzunk úgy , hogy kirándultam,  a tegnap felrakott fejezet még kis kiegészítésre szorul. . . .. A mai nap folyamán még dolgozom rajta és este 8-ra fent lesz a tejes rész. 

KIEGÉSZÍTVE.

Válszok: 

Golden:

XDDD!  Pusza!!

Jenő:

Upsz! Erre nem számítottam! Hát, szóval . . .

Kedves Jenő!

Őszintén sajnálom, ha a kedves neje elégedetlenkedik, erről azonban én nem tehetek. Ez egy fanfiction, és őszintén szólva nem hiszem hogy a leírt intim jelenetek annyira égből kapottak, vagy teljesíthetetlenek lennének! ( . . . írjam azt, hogy tapasztaltam (?). . . igen, némelyik jelenet saját tapasztalaton alapszik de van amelyik valóban az élénk fantáziám szüleménye!)  XDD  Sajnálom! Mindenesetre ajánlom, hogy kísérltezzen mivel a dolognak az adja a savát, borsát! Használja a fantáziáját kedves Jenő! 

 Pixie:

Jaj csak ne messzire Bogaram, hogy azért megtaláld! Hát én is rákapnék a dologra szívesen! Szerintem azóta már választ kaptál a kérdéseidre!

 Edina:

Nem nem azt ír.  Hát őszintén köszönöm! / Mindig érdekes, humoros, szexis olyan Henis... (ha látnál, szerintem sírva futnál el, egy bányarém vagyok! ) Köszönöm!!  

Ja és nem haragudtam meg! Ugyan már miért? A férfiak többségének szerintem az a baja, hogy képtelen használni a fantáziáját! Pedig ha tudnák. . .
Lol:

Meg fogom oldani Életem!  Lehet, hogy lesz kis Pattinson. . . Az egyéb kérdésekre pedig alább választ kapsz.  :D :D :D

Nóri:

Hát, hol kezdjem. . .

Az orvosnál semleges eredmény született, az egyéb kérdésekre pedig a válasz lejjebb!  :D

 FGY:

Nem mondod?  Pirulsz?  Ohhh!  Nem ér! És nem vagyok rajta a videón! Bár ha a legényt lecserélnénk!  -  nagyot sóhajt -  Tudod mit? Akkor még a lila habcsókot is bevállalnám!!!  (rád meg rózsaszínt adnék!!! )

 Judy:

Szia! A fekete betűket nem én állítottam be, nem tudom miért hozza fel így a blogger, de még módosítani sem engedi. . .  Azért van hetente egy rész mert nem tudom tartani a 4 napos frissítéseket. Sajnálom, de igyekszem hosszabb részeket írni.

 Csez:

Hát őszintén szólva amikor megláttam azt a piros nacit, hát az infarktus környékezett! De hát ő ilyen! XDD

Szusi:

Én nem mondtam, hogy Zalánék előtt lesz a másik esküvő, csak azt, hogy készülök meglepivel az esküvőre. XDDD 

Mono:

Szia! Életem első a vizsga, aztán jöhet a lazulás! Egyébként kéz és lábtörést!

 Petra:

Hát remélem nem fog csalódást okozni a fejezet, és választ is fogsz kapni a kérdéseidre.

Nelli:

Nem titkolózik, illetve csak kicsit. Az írásra vonatkozóan, mert válasz a fejezetben :D

Köszönöm a megjegyzéseiteket! 

Puszi mindenkinek!!

Heni

Robert

Még a víz is levert a hangja hallatán.

Megszólalni sem bírtam, csak bámulom a hálószoba ajtóban álló vékony alakot, aki most elindul felém. 

-      Mikor jöttél haza? – kérdezi, miközben közeledik. Ideges pillantást vetek a laptopra, basszus ha rájön, hogy az övét buherálom!? De már mellettem áll és esélyem sincs a hantára! 

Idegesen pillantok fel rá, mire értetlenül néz rám.

-      Mi van? Mi történt? Miért nézel így?  - jönnek a kérdések, majd ideges pillantásomat követve a gépre pillant – Ez az enyém? Te az én gépemet használod? – mered rám.

-      Igen. –suttogom, mert hirtelen hang nem jön ki a torkomon, de leül mellém és hozzám simul.

-      Miért a tieddel mi van?

-      Lusta voltam elővenni, ez meg itt volt az asztalon, egyszerűbb volt felnyitni, és  megnyitni itt a jó barátunkat.

-      Mit? – néz rám álmosan.

-      A google-t. – magyarázom zavartan.

-      Ja. – motyogja – és mit kerestél?

-      Még semmit, mert most nyitottam fel . . . – próbálok terelni, de Hanna már a gép után nyúl, és az elsötétült képernyő egy pillanat alatt fényárban úszik. 

Meglepve mered rám. 

-      Rob. – néz rám értetlenül, majd hirtelen harag kezd csillanni a szemeiben – Ehhez nem volt semmi jogod!  - csattan a hangja a csendben – én soha nem turkálok a dolgaid között soha! Hogy jössz te ahhoz, hogy az enyémekkel azt tedd!?

-      Ne kiabálj velem hallod! – csattanok én is fel – . . . ha nem titkolóznál állandóan, ha nem hallgatnál el dolgokat, akkor nem kellene ezt csinálnom! Itt vagy pár napja és hallgatsz! Nem mondasz semmit! Se az orvosról, hogy mit mondott, sem pedig arról, hogy miért nem alszol! Azt hiszed nem veszem észre, hogy nem vagy mellettem éjjel? Azt hiszed?  - üvöltök – Mi a büdös picsának titkolózol megint?! Miért nem bízol meg bennem?!  - pattanok fel – Megint azt csinálod, mint pár hónapja, pedig megbeszéltük!

-      Mi az, hogy nem mondom el, hogy mit mondott az orvos?! – csattan fel ő is – Az első volt, amikor kijöttem tőle, hogy téged felhívtalak!

-      Ó persze, a „minden rendben van Rob”-ra gondolsz? – morranok fel – akkor miért voltál lázas? Hm? Vagy mit csinálsz éjjelenként? És miért kell Stephanit felhívnod sürgősen?

-      Stephani telefonált? – néz rám – Mikor? –de én csak dühösen meredek rá válasz helyett – Mikor? Rob a rohadt életbe válaszolnál nekem!?

De meg sem szólalok, mert a dühtől szinte nem látok, és amikor látom, hogy elfordul telefonálni! . . . hát valami eszméletlen düh áraszt el! Lecsapom a laptop tetejét, felpattanok és Hanna elképedt tekintetével nem törődve bevágom magam után az ajtót. 

Hanna

Csak nézem a becsapódott ajtót.

-      Hanna? Itt vagy még? Hanna? – hallom a telefonban Steph hangját – Mi történt? 

Mély levegőt veszek.

-      Semmi Steph. . . semmi. – válaszolok kitérően.

-      Oké, ha te mondod. . . biztos úgy van! Szóval akkor térjünk rá a lényegre amiért végül is hívtalak! 

Hallom a hangját, és hirtelen nem fogom fel, hogy mit mond! Hogy mi? Hogy micsoda? Hirtelen madarat lehet velem fogatni az örömtől ami átjár! 

-      Jesszusom!! Ez komoly Steph?! Komolyan mondod?

-      Teljesen komolyan! – nevet fel ő is – Szóval akkor holnap délutánra LA.-be tudsz jönni?

-      Persze!! De meg kell beszélnem Robbal! Utána felhívlak! Rendben?

-      Oké!

-      Jesszusom Steph!!!!  - vigyorgok boldogan – Én annyira boldog vagyok!!

-      Na hajrá kislány! Beszélj Roberttel és gyere! Kimegyek eléd! Szia!

-      Szia!

Repdesek, repdesek az örömtől!  Jesszus pepi!!  Ezt nem hiszem el!!!  El kell mondanom neki!! 

Tárcsázok, és várom, hogy felvegye. Kicseng. Kinyomja. Újra próbálom, de a helyzet az ugyan az. Kinyomja a telefont.  Megsértődött. Tényleg megsértődött rám- ez azért rendesen lehűt!

Megkeresem! Beszélnem kell vele! 

Gyorsan felpattanok és magamra rángatom a farmerem egy pólóval, és az ajtóhoz lépek, amikor feltűnik, hogy papucs van rajtam, felnevetek amikor felfogom a látványt!  De hülye vagyok!! Istenem!  - de most semmi nem bírja elrontani a kedvemet! Semmi! 

Nah gondolkozzunk akkor! Hol lehet? – agyalok miközben a liftre várok. Hova szokott menni? 

Először lemegyek és körül nézek a bárban, aztán meglátjuk, ha ott nincs akkor . . . tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy akkor hol van!

Nyugi lent lesz! Nyugi! – nyugtatom magam. 

Teljesen felspannolva megyek le, biztosan megérti majd, hogy én tényleg nem akartam titkolózni előtte, de még én magam sem hittem el hogy ebből az egészből bármi lehet, akkor meg miért égetném magam!

Mosolyogva nézek körül, hogy hol lehet? Biztosan itt van, ide kellett jönnie. Beljebb megyek, de nem látom.  Akkor biztosan kiment dohányozni. . . vagy a mellékhelységbe ment. . . . nyugtatom magam.

Hol a fenébe lehet? – agyalok, de egyre többen néznek felém érdeklődve, így inkább leülök a pulthoz ahonnan a bejáratot és a mellékhelységek folyosóját is szemmel tarthatom. Telnek a percek, de sehol sincs. A bármixer lép elém, akitől rendelek egy dupla adag narancslét. 

Értetlenül mered rám. 

-      Jól hallotta! – vigyorgok rá – Narancslét kértem tisztán! 

A bármixer még egyszer jól megnéz magának, hogy biztosan jól hallotta-e, de pillantásom meggyőzi róla, hogy igen, jól hallotta. Zavart arca láttán felnevet a mellettem ülő ősz hajú férfi, majd felém fordul. 

-      Ilyet sem hall itt sűrűn! – nevet rám – Éjjel 11-kor valaki a bárba dupla narancslét rendeljen úgy mintha legalábbis dupla whiskeyről volna szó! . . . .

 

Meglepetten nézek a férfira, aki mosolyogva néz rám. 

-      Jó estét! – szólal meg és  újra végigmér.

-      Jó estét! – közlöm kimérten és elfordulok, basszus, még a végén azt hiszi, hogy fel akarom szedni! 

Hirtelen nagyon zavarba jövök, normális vagyok én? Itt kavarok lent a bárban, ahelyett, hogy fent várnám Robertet! Megiszom gyorsan és spuri fel!- határozom el magam. Nagy kortyokban iszom a narancslét, mire a mellettem ülő férfi ismét felnevet. 

-      A lányom is ilyen! – nevet – Egyszer a narancslébe fog belefulladni! Nem akarom felszedni nyugodt lehet! – kacsint rám. 

Hirtelen megakad a korty a torkomon, és félrenyelek, mire párszor barátságosan hátba vereget. 

-      Biztos? – motyogom.

-      Biztos.  – feleli de alig tudja visszatartani a nevetést – üljön csak le nyugodtan.  – közli és elfordul, mire lerogyok a bárszékre, és félve nézek körül, de csak 4 ember van lent most és azok is egymással vannak elfoglalva. 

Nagyot sóhajtok. Mire újra elneveti magát és beszélgetni kezdünk.

Határozott ember, bár az igazat megvallva bizonyos dolgokról elég fura véleménye van . . – agyalok miközben 2 óra múlva – felmegyek a szobába. Végül is mindegy, soha többet nem látom nagy valószínűséggel. Azért jó volt valakivel csak úgy elbeszélgetni – állapítom meg magamban, azonban a kellemes érzéseket felváltja a csalódottság, amikor az üres lakosztályba benyitok. Rob sehol, és nekem fogalmam sincs, hogy hol lehet. 

Összepakolom a cuccomat amit holnap vinnem kell magammal, és leülök, hogy írjak Robertnek egy levelet. Nekem reggel korán kell kelnem, hogy a reggeli járattal el tudjak menni L.A-be és odaérjek a megbeszélésre, és ő nincs itt, nem tudok vele beszélni.

* * *

Csipog a telefonom, és pont a fülem mellett! 

Idegesen nyomom ki. Fáradt vagyok annak ellenére, hogy elaludtam, pedig elhatároztam, hogy megvárom Robot és inkább beszélek vele, de nem jött haza. 

Üres mellettem az ágy. 

Hideg. 

Nagyon hideg.

Összeszorul a szívem, ezt látva, és megint rám tör a magány érzése. Szinte kényszerítem magam, hogy felkeljek, és felöltözzek. Bevetem az ágyat, smink, és egy nagy sóhajt követően útra készen állok.  Az éjjel megírt levelet az ágyra teszem a csomaggal egyetemben, remélem elolvassa. 

Remélem. 

Mert nincs mellettem, és csak remélni tudom, hogy nem más lánnyal töltötte az éjszakát csak azért, hogy büntessen. Azt nem élném túl.

Nagy levegőt veszek, hogy azokat az átok könnyeket visszatartsam, és kilépek a hálóból. Csendben megyek át a nappalin, amikor a halk szuszogás megüti a fülem. 

Itthon van! Mégis itthon van! Nem egy másik nővel töltötte az éjszakát! 

Közelebb megyek, és figyelem a keskeny kanapén alvó kedvesemet.  A kusza haját, ami most össze-vissza áll az álomtól nyugodt arcát, a sűrű hosszú szempilláit, a homlokába hulló fürtöket, amiket most gyengéden kisimítok az arcából és egy puszit nyomok a homlokára, amikor feltűnik a véres nyaka és pólója.

Robert

Annyira dühös, és sértődött vagyok! Annyira!  A büdös picsába!!  Csak úgy csattan utánam a bejárati ajtó amikor kiviharzok, majd megtorpanok, hogy hova tovább?  Lemegyek a bárba! – döntöm el magamban a kérdést, iszok valamit aztán elmegyek és lefekszem.

Megrendelem a sörömet amikor csörögni kezd a telefonom.

Ő keres.

Kinyomom.

Nem érdekel! Hülye picsa!

Miközben a sörömet iszom lassan csillapodik a dühöm, és rájövök, hogy nem akarok felmenni, nem akarok veszekedni, pedig ha most felmegyek az lesz. Lehet, hogy újabb kört kéne rendelni?

Megint csörög. Hagyjon már békén! A picsába!  - dühöngök magamban és makacsul rá sem nézek a telefonra, de az csak kitartóan rezeg, zörög a zsebemben. Egyre több fej fordul felém kérdőn, amin megint felhúzom magam, és kelletlenül előkotrom, de amint a kijelzőre pillantok felvidulok.

-      Na végre! Csak nem keféltél? – röhögi Sam – Akkor bocsi, ha nem akkor meg mi a picsának nem veszed fel köcsög?!

-      Nem keféltem megnyugodhatsz! Iszok, mint a gödény. Nem csatlakozol?

Csend.

-      Minek iszol? Holnap nem dolgozol? Vagy csak a sminkre alapozol? – röhögi.

-      Holnap és holnapután nem dolgozom. – közlöm.

-      Akkor?

-      Összevesztünk Hannával. – felelek szűkszavúan.

-      Itt van Hanna? – lepődik meg Sam – Tényleg?

-      Ja itt van.

Csend.

-      Ajaj ez nem volt valami lelkes! – szólal meg újra – Na, aranyapám akkor neked most haverra van szükséged és cimborám én itt vagyok! Piálni is tudok, állok rendelkezésedre! Jössz?

-      Hogy a hóhérba ne mennék!

Felpattanok, rendezem a számlám és kicsattogok az éjszakába. Eszembe sem jut, hogy Deant vagy bárkit értesítsek arról, hogy elmegyek, leszarom!

* * *

-      Sam én megyek! – állok fel a kanapéról, ahol eddig lebzseltünk.

-      Hazatalálsz édeske? – röhög fel

-      Hát  talán. . . asszem. – felelek tétován – Ja haza, vár ott egy Boszorkány!

-      Örülj vazze, hogy nem varázsol bibircsókot a seggedre, hogy még az ülés is fájjon! – röhög rám ez a köcsög – Patty menj haza, beszélj vele, aztán kefélj egy nagyot! – vereget hátba miközben kikísér az ajtóhoz – Aztán meg holnap gyertek nekem!

-      Oké, helló! – intek majd hirtelen megtorpanok a mocsok sok lépcsőt látva. 

Na itt egy feladat! Le kellene mennem a lépcsőn anélkül, hogy összetörném magam.

-      Na mi van? – figyel az ajtóból Sam.

-      Baszod hullámzik a padló! – röhögök fel feszülten.

Sam nagyot sóhajt és mellém csattog mezítláb, majd veszett fejvakarásba kezd.

-      Dehogy hullámzik! – néz rám meglepve, én meg megszégyenülten próbálok élesíteni a zoomon, de nekem továbbra is hullámzik! – Ez már viharos! És emelkedik! Vazze! – közli majd rémülten néz rám. – Megfulladunk bazd meg!

Bobby Long

Fáradtan vonszolom magam  a ház felé.

Jó volt ez a mai buli, de elfáradtam nagyon. Még jó, hogy Sam is itt van, rám fér a társasága.

Na mozdulj meg, és indíts felfelé, fent vár egy sör, meg a cimborád akivel most egy marha jót dumálsz!  - ösztönzöm magam. A hátsó ajtón lépek be.  A házba lépve ismerős hangok ütik meg a fülemet, figyelni kezdek, és elröhögöm magam.

Ez nem lehet igaz! Két ekkora állatot! A lépcsőfordulónál már alig bírom visszatartani a röhögést amikor azon tanakodnak, hogy most miből is ácsoljanak tutajt . . . . pár lépés után meglátom őket amint a fent a lépcső tetején magukba roskadva ülnek.

Baszki ezek tényleg  részegek! Olyannyira tanakodnak, hogy észre sem vesznek, pedig halkan nyikorog a padló a lépéseim alatt.

-      Kapitány a hídon köcsög banda! – üvöltök rájuk a hátuk mögött állva. . . .

. . .   majd röhögve figyelem, ahogy ijedten ugranak fel, és merednek rám.

-      Bazd meg! – hörög Sam – Infarktust kaptam te állat!

Rob meg csak hitetlenkedve néz rám.

-      Na mi van Barnaby? – veregetem hátba – Megkukultál?

-      Nem baszod elharaptam a nyelvem! – motyogja, és tényleg egy vércsík jelenik meg a szája szélén.

Megrémülök, hirtelen azt sem tudom, hogy mit csináljak!

Amikor is Sam a nyakát kezdi tapogatni.

-      Te megharaptál?!

Mandy 

Eszeveszett röhögést hallok fentről. Fülelni kezdek, és megismerem Sam és Bobby hangját, ami mellé egy fojtott hang is csatlakozik, értetlenül motyogva. Csak állok a lakásnál, és figyelem a közeledő hangokat. Kíváncsian nézek felfelé, ahol hirtelen megjelenik Sam és Bobby egy bekötött fejű pasit támogatva. Megrémülök. Úristen mi történt itt?

De ahogy közelebb érnek feltűnik a motyogó páciens szája elé kötött hatalmas masni.

-      Baffátok meg, nem kapok levegőt! – hallatszik a kötés alól, - a nyelvemet haraptam el nem a szememet! Kötögök!

-      Ne kötögjél bazd meg! – mordul fel Bobby – minek hagytad kint a nyelved! Milyen elbaszott vámpír vagy te? Nem magadat kell megharapni te állat, amikor vannak itt szebbnél szebb nyakak is!

-      Te csak ne ajánlgasd az én nyakamat! – hörren fel Sam.

-      Hát nem is rád gondoltam! – röhög fel Bobby – Itt van Mandy az övé az szép, kecses . . .

-      . . . és tekernivaló! – csattan fel Sam aki finoman szólva is enyhe alkoholos befolyásoltság alatt van, de a szemei azok majd felfalnak.

Nézem a pasimat, szeretem, de jelenleg háború dúl közöttük ne feledd!  - keményítem meg a szívemet.

Samről a tekintem a gondosan bepólyált arcú páciens felé kalandozik aki kétségbeesetten próbálja magáról lefeszegetni a gondos baráti kezeket, hogy letépje a múmiás divat szerinti kötözést, és kiszabadítsa a gondos masnival ellátott nyelvét.

Gyanúsan ismerős alak! 

-      Rob?! – nevetem el magam, és közelebb lépek hozzájuk.

Robert

-      Bassza meg! – nyögök fel fájdalmasan, és megpróbálok felkászálódni a padlóról ahova most estem a kanapéról.

Minden tagom fáj! A fejem a nyakam,  és a kanapén alvástól a hátam is. Öregesen tápászkodok fel miközben szidom Saméket mint a bokrot! Nagyot sóhajtok miközben ősemberből a homo sapiensig küzdöm fel magam, és felnyögök amikor elérkezem az evolúciós fejlődésem csúcsára, felegyenesedem.

A szoba ugyan olyan, mint tegnap este, csak Hanna gépe hiányzik az asztalról.

Asszem beszélnünk kell!

Biztosan alszik, és így nem kerülhetek a szeme elé, csak még mélyebbre ásnám magam előtte. Levetem a bőrkabátomat, és elcsoszogok a fürdőig, ahol is szemügyre veszem nyűtt korpuszomat, nem is annyira vészes, bár a  nyakamra és a pólómra vér száradt. Megmozdítom  a nyelvem de nem fáj, csak kissé száraz a szám.

Gyorsan fogat mosok, és beállok a hideg víz alá, hogy kitisztítsam a fejem. Hagyom hogy záporozzon rám a víz. Gyorsan hajat mosok, és rendbe szedem magam.

Felrántok egy melegítőt és egy pólót, majd felhívom a szobaszolgálatot, hogy reggelit rendeljek.

Remélem még nem ébredt fel! Ki akarom engesztelni. Részben igaza volt, mert tényleg felhívott és beszéltünk, hogy mit mondtak neki az orvosnál de . ..

Gondolataimat kopogás szakítja félbe, meghozták a reggelit.

Na Pattinson, most ügyes légy!  - bíztatom magam, miközben a háló felé igyekszem a megpakolt tálcával. Szinte látom magam előtt, ahogy a kócos barna hajtömeg a fehér párnára simul, miközben alszik . . . majd odamegyek hozzá és felcsókolom. Imádom látni ahogy pár álmos pislogás után felnyitja a szemét és rám néz. Szeretem látni az örömöt a szemében amikor felismer. Szeretem.

Hevesen dobogó szívvel nyitok be a szobába  . . . .

Még a szívverésem is eláll egy pillanatra!

Nem! Nem mehetett el! Nem hagyhatott itt!!  Nem!!  Ezt nem csinálhatja!

Sokkoltan lépek közelebb az ágyhoz, hogy letudjak ülni, mert hirtelen remegni kezd a lábam.

Elhagyott!

Elment!

Ez a két szó lüktet a fejemben egyfolytában. . . .de ekkor észreveszem az ágyra tett borítékot és egy kék papírba csomagolt valamit. Remegve veszem kézbe, és meredek rá, miközben lerogyok az ágy elé. Nem bírnak el a lábaim.

Csak nézem azokat a betűket amik előttem táncolnak a borítékon, erőt kell gyűjtenem ,hogy kinyissam.

Robert! 

Soha nem csaptalak be, és soha nem hazudtam neked! Soha! Legfeljebb nem mondtam el dolgokat.

Nem azért hallgattam, mert titkolózni akartam, hanem mert egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan kezeljem a helyzeteket!

Ez a hozzáállásom nagyon sok fájdalmat okozott neked,  és a szeretteimnek is.  Tanultam a hibáimból Rob, és én nagyon igyekszem nem elfutni és elrohanni, ha gond adódik!

Az első, a legelső voltál, akit felhívtam amikor kijöttem az orvostól! A legelső! Mert számomra te vagy a legfontosabb!

Tényleg nem találtak semmit. Negatív lett minden leletem. . .  . egyenlőre

Amióta megműtöttek és kemot kaptam kicsit gyengébb az immunrendszerem könnyebben megbetegszem. De lázas azért voltam, mert a műtét óta, ha megvan a havi ciklusom mindig belázasodom.  Amikor elindultam hozzád már túl voltam rajta. Nem akartam ezt senkinek az orrára kötni, pláne nem Apunak! Tudom aggódnak, mert szeretnek és féltenek, de szeretnék önálló életet élni, és  Apu már – már mániákusan lógott rajtam,  ha csak folyni kezdett az orrom, már akkor is!  -  hirtelen felnevetek mert magam előtt látom Istvánt ahogy Hannával veszekszik, imádja a lányát ezt én is tudom, és azt is tapasztaltam, hogy milyen erőszakos tud néha lenni, Hanna meg nem bírja ha valaki túlzottan rámászik.  Ezt is tapasztaltam.

A másik dolog. Igen jól láttad könyvet írtam. Ami azt illeti kettőt is. Az elsőt akkor kezdem írni amikor Owent . . . szóval amikor őt elveszítettük. Ez egy mesekönyv Zille és Monty kalandjairól szól. Elmesélem azokat a meséket amiket nem mondhattam el a gyerekeimnek. . .  igen szörnyű kimondani a gyerekeimnek. Ezek az én el nem mesélt meséim.  Zselyke és Owen tőlem nem hallhatták,  hát majd elmesélik az anyukák a csemetéiknek, és így talán ők is meghallják – megsimogatom a foltot a papíron, egy könnycsepp nyomát, és elszorul a torkom de folytatom az olvasást -   Amíg írtam arról álmodtam, hogy ott szuszognak mellettem miközben hallgatják a történet, kuncognak Zille beszólásain és Monty két ballábasságán.  Álmodtam, mert így könnyebb volt, könnyebb volt feldolgozni.

Januárban Stephenie Meyer felhívott, mert hallotta Ashleytól, hogy beteg lettem és érdeklődött, hogy hogyan vagyok, és hogy megcsináltam –e már a változtatásokat.  Biztatott, hogy tényleg jó a történet és ne hagyjam veszendőbe menni.  Novemberben olvasta el a nyers változatot, amikor én is ott  voltam Vancuverben nálatok a forgatáson. Akkor sokat beszélgettünk, javasolt dolgokat, hogy mit hogyan kellene változtatni a történetben, . . . .  Bár nem hittem benne, hogy ebből bármi is lehet,  de amikor szakítottunk és én otthon voltam egyedül, féltem, magányos voltam, fájt mindenem, a mesék világába menekültem Rob.

Megcsináltam a javasolt módosításokat, és miután végeztem vele, elküldtem neki, ő pedig  odaadta egy ismerősének Vanda Burtonnak a kiadónál,  - ő lett a szerkesztőm azóta-.  Az ügynököd Steph is érdeklődött, hogy hogyan vagyok,  párszor felhívott, és én tanácsot kértem tőle, hogy mit csináljak, ha esetleg mégis lesz ebből valami. Azt mondta, hogy adjam meg a szerkesztőnek az ő telefonszámát, elérhetőségét, segít nekem.  Nem gondoltam, hogy bármi választ is kapok, de egy este megcsörrent a telefonom, és Steph volt az. Elmondta, hogy  Vanda megkereste, hogy kiadnák a mesekönyvemet, ráadásul azokkal a rajzokkal amiket én készítettem hozzá. – hirtelen eszembe jut, hogy otthon  a kuckóban nem egyszer láttam ahogy rajzol, de amikor rákérdeztem, hogy mit csinál mindig azt felelte, hogy csak firkálgat. – A szerződéstervezetet elküldte az ügyvédnek, hogy nézze át.  Amikor visszaküldték a kiadóval letárgyalt, már kijavított szerződést akkor aláírtam.  7 hete Libby  Miller néven adták ki Zille és Monty kalandjait,  és elég jól viszik. Az első példányt amit megkaptam neked raktam el. A szülinapodra akartam odaadni, de valahogy nem ment, féltem, hogy kinevetsz.  Szánalmas vagyok mi?  - újabb könnyfolt a papíron.  – A levél mellé tettem sok szeretettel neked. . .  A családomból még senki nem tudja, senkinek nem mondtam el. Senkinek.

Már rég forrongott bennem egy másik történet is , ez nem mese, nagyon nem az, talán azt mondhatnám rá, hogy misztikus thiller.

Azokon az éjszakákon, amikor nem tudtam aludni, nekiálltam írni, napközben kutattam a könyvtárban a neten anyagok után. Ez segített át dolgokon, és a chat, aminek köszönhetően nagyon sok dolgot másként láttam. Pár hete elküldtem ezt is Vandának aki a múlt héten küldte vissza az utazás előtt, hogy pár dolgot javítanom kellene még, telefonon beszéltem  meg vele a módosításokat. Pár éjszakát dolgoztam rajta amíg aludtál. Nem tudom miért nem beszéltem neked róla. Talán féltem. Féltem, hogy kinevetsz, ezért is kaptam fel a vizet,  amikor  megláttam, hogy olvasod a gépemen.

Nem tudom miért, tényleg nem tudom miért nem mondtam el! Ne haragudj!  Elküldtem neked  e-mailben. . . . Nem kérek véleményt mert tartok attól, hogy nem lennél őszinte mert nem akarsz megbántani.  

Tegnap éjjel meg amikor mondtad, hogy Steph keresett teljesen lázba jöttem!  Igen Rob, kiadják ezt a könyvemet is!!! 

Érted!? Kiadják! 

El akartam neked mondani, de kinyomtál, kerestelek lent a bárban is, de nem voltál ott. . . Nem tudom, hogy hol vagy és mit csinálsz. . . csak reménykedem, hogy reggel még tudunk beszélni mielőtt elmész dolgozni annál is inkább mivel nekem is  reggel el kell utaznom L.A-be, hogy aláírjam a szerződést a kiadóval.  Steph-el megyek, és most találkozom először Vandával is.  Szóval izgulok.

Sajnálom, hogy megsértődtél, és elrohantál, de őszintén szólva te sem teszel mást, mint én! Te is elmenekülsz inkább sokszor, és mégis mindig az én szememre vetsz dolgokat! Tudom a gondjaink nagy része miattam van, mert nem beszélek, de sokszor te is nagyon szélsőségesen reagálsz dolgokra és sokszor nem tudom, hogy mit csináljak! Beszéljek, vagy ne? Melyik a jobb?  Én igyekszem Robert nagyon!

Hanna

U.i.:  Reméltem, hogy hazajössz még mielőtt elindulok, de  - elmosódott könnycsepp nyoma, amitől a szívem összeszorul – de amint látom a sértettséged erősebbnek bizonyult.  Lehet Robert, hogy nem csak nekem kellene elgondolkodnom a dolgokon nem gondolod?  

Kissé hűdötten ülök a földön.

Igaza van.  Tudom, hogy egy megveszekedett marha vagyok!!  

Pörög az agyam.

Könyvet írt! Elmosolyodom. Ez annyira rá vall!

Az én Boszorkányom!

Feltápászkodok és a takarón heverő  szépen becsomagolt csomag után nyúlok. Az első példány!

Óvatosan bontom ki a csomagolásból, és elszorul a torkom amikor meglátom a borítót.

                Zille és Monty kalandos utazása  írta  Libby Miller.

Csak meredek az ismerős színes rajzra a borítón és szinte magam előtt látom amikor először láttam. 

„Álmosan tapogatom magam mellett az ágyat, hogy magamhoz húzzam a Boszorkát, de üres, sőt hideg mellettem a lepedő. Hol lehet? Kábán nézek fel, de kint még sötét van. Sután tapogatózok a telefonom után. Éjjel ¾ 3 van.

Csak nincs valami baj?

Feltápászkodom, hogy megnézzem hol van, de a fürdőnkben sincs. Lentről halvány fény szűrődik fel. Csendben lemegyek. Ott ül a fotelban fején a fejhallgatóval és alszik. Ölében egy mappa, amit óvatosan felveszek. Mesebeli lények szinte élnek, lélegeznek a papíron.”

Akkor láttam ezt a rajzot először már akkor meglepett, és most is ledöbbent. Végigsimítok a borítón óvatosan, majd felnyitom.

„Nem tudod, mit rejt a sors
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket.

         / Hemingway /

Kedvesem köszönöm, hogy segítesz feledni a rosszat, hogy mellettem állsz, hogy szeretsz!  

 

Nagyon boldog születésnapot Robert! 

Szeretlek!  

 Hanna

Hogy én egy mekkora állat vagyok! Egy agyalágyult hülye! Remegő kezekkel lapozok bele a könyvbe és eláll a szavam is! Csodaszép! Szinte megelevenedik előttem minden sor, miközben olvasom. Felnevetek Zille egy-egy túlsággal ismerős beszólása olvastán, és őszintén szólva Monty némely balfácánsága is túlsággal ismerős!

Mennyi erő kellett neki, hogy megírja, és én . . .

Nagyot nyelek, na jó, jöjjön a következő tagló!

Előveszem a laptopom és felmegyek az email boxomba. Ott van Hanna levele, szinte égeti a szememet. Mély levegőt veszek és belépek, letöltöm a csatolmányt és olvasni kezdem.

Hanna

-      Istenem el sem hiszem Steph! – vigyorgok a mellettem álló szőke nőre.

-      Nyugi kislány! Utólagos engedelmeddel elolvastam mert oltárian kíváncsi voltam! – néz rám fürkészőn - Hanna nagyon jó! Komolyan mondom nagyon jó! Nem csodálkoznék rajta, ha pár héten belül komolyabb dolgok történnének!

-      Ugyan! Túlzol Stephani! – nevetek rá.

-      Tényleg Rob mit szólt hozzá? – néz rám kíváncsian.

-      Semmit, mert nem tudja. – közlöm szűkszavúan – Elrohant tegnap este és ma reggel sem láttam színét, fogalmam sincs hogy hol volt. Mindegy Steph ne beszéljünk róla! Nem hagyom, hogy bármi vagy bárki elrontsa a kedvemet.

-      Rendben! Na gyere te írók gyöngye! Gyere!  Mielőtt menned kell megiszunk egy hatalmas tejszínhabos kávét!

Nevetve megyek utána. Ez aztán az ünneplés! Boldog vagyok, örülök, bár ez az öröm kesernyés!  

* * *

Fáradtan szállok ki a szálloda előtt a kocsiból. Olyan szép volt ez a nap, és . . . és most félek felmenni, félek vele beszélni, nem akarom elrontani!

Lassan mint a csigák araszolok a lift felé, majd nyomom meg a 6. emelet gombját.  Ahogy emelkedni kezd a lift, úgy kezd egyre vadabb vágtába a szívem, mikor megáll, már ott tartok, hogy fuldoklóként kapkodok az oxigén után. Félek, félek bemenni! Nem akarok veszekedni! 

Na kapd össze magad kisanyám! Ne rinyálj! Mozgás! Szedd a virgácsaidat! – ösztönzöm magam. Nagyot nyelek és a kulcskártyával kinyitom az ajtót.

Rend fogad . . .

. . . . és engem elkap a sírás.

Nincs itt, nincs itt, nincs itt – zakatol bennem  - nem érdeklem.

A kétségbeesés hatalmas hullámokban önt el és szinte maga alá temet.  Nem érdeklem!  Nem érdeklem!

Robert

-      Köszönöm Steph! – köszönök el az ügynökömtől. – Úgy hallom, hogy megjött. Majd hívlak! Szia!

Rendezni próbálom vadul és hevesen kalapáló szívverésemet. Hallom ahogy becsukódik az ajtó, és hallom azt is ahogy kétségbeesetten felsír. Szinte feltépem az ajtót. Ott ül a kanapén csomagjai maga köré szórva és zokog. Kétségbeesetten. Azt sem veszi észre, hogy megállok előtte, letérdelek, és ösztönös mozdulattal húzom magamhoz. Összerezzen és hitetlenkedve néz rám.

-      Miért sírsz? – nyekergem rémülten, miközben szorítom magamhoz, és mélyet lélegzem az illatából.

A barna szemek tágra nyílva merednek rám.

-      Mert rend van. – motyogja könnyek között, mire elnevetem magam.

-      Mi? Te azért bőgsz, mert rend van? Te most komolyan azért bőgsz, mert rend van?  - ismétlem meg a kérdést, mire csak bólogat.  – Hát édesem ha csak ez a gond, akkor teszek róla, hogy ne így legyen! – próbálom poénra venni a dolgot, vigyorgok de a szívemet a félelem szorítja össze.

-      Azt hittem, hogy megint elmentél! – suttogja – Azt hittem, hogy . . .

-      Te csak ne higyj semmit! – simítok végig az arcán - Egy köcsög vagyok!.

-      Csak hogy belátod végre! – húzódik mosolyra a szája, de még mindig potyognak a könnyei – én mindig mondtam!

-      Szóval kedves Hillary vagy Libby Miller nem is tudom, - nézek rá tanácstalanul - gratulálhatok?! 

Percekig rám mered és úgy fürkészi az arcom. Biztos vagyok benne, hogy az figyeli, hogy gúnyolódok –e rajta, aztán végre elmosolyodik.

-      Igen – motyogja – igen gratulálhatsz! Hillary Millernek  július 1 napjával 10000 példányban megjelenik az Árnyékemberek című könyve. Kiadják Rob! Kiadják a könyvemet!

Pillanatokig csak nézem az örömtől csillogó szemeket, majd megcsókolom, a szívem összes szeretetét beleadva a csókba, majd elhúzódok tőle és a szemébe nézek.

-      Tudnod kell kicsim, hogy végtelenül büszke vagyok rád, és hogy tudd, soha senkitől ennyire szép ajándékot még, soha de soha nem kaptam! Soha! Nagyon szép az a mesekönyv!  És nem értelek, hogy miért szégyellted? Miért nem merted nekem elmondani? 

-      Nem tudom Rob, az első este már oda akartam adni, csak,  valahogy nem volt alkalom rá . . . és az az igazság, hogy féltem, hogy mit fogsz gondolni. . . – suttogja, de nem néz rám, mire az állánál fogva felemelem a fejét, hogy a szemembe nézzen.

-      Azt fogom mondani, hogy nekem van a legtehetségesebb, legokosabb és leggyönyörűbb nőm  a világon, és a kisfiamnak nálad soha nem lehetett volna jobb anyukája! Soha! – szavaim hallatán olyan keservesen kezd el sírni, hogy csak szorítani tudom magamhoz, és simogatni a hátát – De valamit meg kell tennünk kicsim, el kell engednünk őt Hanna. – suttogom a fülébe -  El kell engednünk mind a kettőnknek, mert élni kell az életünket, és azt nem lehet úgy ,hogy mindig visszalépünk, hogy mindig hátra nézünk! Nagyon szerettük volna őt, de elment kicsim pont úgy, ahogy  Zille és Monty  is a történeted végén. Ők is elbúcsúztak. Nekünk is el kell! – motyogom.

-      Tudom Rob. Tudom, de egyedül nem bírtam megtenni. Én már elbúcsúztam tőlük a könyvvel, de egyedül nem megy, nem tudtom elengedni őket!

-      Gyere akkor elbúcsúzunk végleg! Várj egy kicsit, mindjárt jövök! – közlöm vele és felpattanok, hogy a hálóból kihozzam a könyvét.

Amikor meglátja a kezemben a könyvet újra sírni kezd, de magamhoz húzom leülünk a földre és olvasni kezdem a történetet. Nem kell sok idő és már együtt olvassuk, sokszor felnevetünk, majd a végére érve Hanna nagyot sóhajt kezét végighúzza a borítón és motyog valamit.

Tudom mit érez. Amit én is.

De most megtettük és látom, hogy megkönnyebbül ő is. Magamhoz húzom és csak ringatom.

-      Sajnálom, hogy tegnap olyan hülyén viselkedtem. Sajnálom, de nagyon felforrt az agyvizem amikor nem válaszoltál, hanem nekiálltál telefonálni! Megtudtalak volna fojtani! Komolyan!

-      Izgatott letten nagyon! – válaszolja és megfordul az ölelésemben, hogy a szemembe tudjon nézni -  Amikor mondtad a hívást másra sem tudtam gondolni Rob! Mire meg választ adhattam volna leléptél, és hiába kerestelek még a bárba is lementem pedig  - fűzi hozzá komolyan, amin elkezdek röhögni, mire oldalba vág – de ott sem voltál!  Tényleg hol voltál egész éjjel?! – csattan fel

Hallgatok. Most mondjam, hogy annyira bepiáltunk, hogy nem mertem lejönni a lépcsőn, mert azt hittem hogy belefulladok?  Nem inkább nem, ez maradjon az én titkom, inkább diplomatikus leszek.

-      Samékkel voltam. . . 

Szúrós tekintettel méreget.

-      Samékkel? – néz rám hitetlenkedve.

-      Poligráfra menjek? – csattanok fel a rám vetett pillantástól, és megint a plafonon vagyok.

-      Mi bajod van neked?- morran rám ő is – Mit a francnak pattogsz? Csak kérdeztem tőled valamit.

-      Nem szívem te kételkedsz a szavamban! – morgok.

-      Igen, mert ismerlek már, és tudom mikor sumákolsz! És édesem most sumákolsz!

-      Nem sumákolok! – meredek makacsul a szemébe.

-      Aha nem sumákolsz, akkor miért volt véres ma hajnalban a nyakad meg a pólód?!

Már megint Miss Holmes!!! 

Ennek a nőnek semmi nem kerüli el a figyelmét?!

Ilyen csak a mesében van!

Nem hiszem el!

-      Samékkel voltam. – közlöm makacsul.

-      És ma nem dolgoztál?

-      Miből gondolod? – nézek rá morcosan.

-      Borostás vagy. . . – közli nyugodtan –  . . . és amikor forgatsz akkor babapopsi képed van, és szálanként beállított séród, most meg hát hogyan is fogalmazzak, - méreget szúrósan - szóval a szénaboglya  az semmi a fejeden lévő képződményhez képest!  Ma tuti nem vettél fésűt a kezedbe. Tehát?

Az agyamat eldobom! Komolyan.

-      Baszki benned egy kiképző őrmester veszett el! Nem vagy te másodállásban titkos ügynök?! – morranok rá, miközben kínomban már majdnem elröhögöm magam, de ő csak néz rám, jobbnak látom felelelni - Ma és holnap szabad vagyok. Holnap éjszakai felvételem van, és csak délután kell mennem kamerapróbára. Egyébként meg itt voltam egész nap. Kaptam egy jó könyvet azt olvastam. – kacsintok rá.

Meredten néz rám, mintha azt vizsgálgatná, hogy hihet-e nekem vagy sem.

-      Aha. – jegyzi meg szarkasztikusan – jó könyvet . . .

-      Ja azt. – nézek rá komolyan - Egy Hillary Miller nevű nő írta. Olvastad?

-      Nem, nem olvastam, - neveti el magát – és jó? – kérdezi félve, de amikor szóra nyitom a számat közbevág – Ne inkább nem mondj semmit! Inkább ne! Nem akarom hallani! Úgyse mondanád meg a valódi véleményed! – húzódik el

-      Tévedsz – kapok utána – nagyot tévedsz! És nagyon komolyan mondom, hogy tetszik! Nem titkolom kicsit féltem nekikezdeni olvasni, de 3 órája álltam neki és nem tudtam letenni! A felénél tartok, és tetszik! – hitetlenkedve néz rám -  Komolyan! Sőt eltudnám képzelni filmként is.

-      Jaj Rob! – motyogja és feláll – tudtam! Tudtam hogy nem mondasz nekem független véleményt.

-      De igen! Megmondanám, ha nem tetszene! Steph is azt mondta, hogy szerinte állj neki a forgatókönyvnek!

-      Mi? – mered rám – Te beszéltél Stephanival?

-      Igen. Beszéltem. Nem vetted fel a telefont, és nem tudtam, hogy visszajössz-e egyáltalán, és ha igen akkor mikor. Felhívtam. Ő is olvasta, és neki is tetszett, bár én még csak a felénél tartok.

-      Ti ismertek mind a ketten . . .

-      Na jó! – csattanok fel – van példányod belőle?

-      Igen kaptam egy próbanyomatot. – mutat a táskájára – ott van.

-      Oké! Akkor ma este odaadjuk Samnek vagy Bobbynak,  hm-hm azt hiszem inkább Bobbynak ő kritikusabb, - teszem hozzá – hogy olvassa el és mondjon véleményt.

-      Ki az a Bobby? – néz rám.

-      Ő is egyike a kevés barátomnak. Samet, Tomot, Marcust, Johnnyt és Vanessát már ismered.  Bobby Longnak hívják ő is zenész sokszor  koncerteznek együtt Sammel. Most itt vannak, ma este lesz egy koncertjük ahova elhívtak minket is, utána meg felmehetnénk az itteni bérlakásuk tetejére. Ott szoktak bulizni. Van kedved?

-      Menni akarsz?

-      Én igen.

-      Oké akkor menjünk! Kíváncsi vagyok hosszú Bobbyra! – kuncog.

Meredten nézek rá.

-      Szóval hosszú Bobbyra vagy kíváncsi?! És kemény Robra nem? – fogom meg a kezét és az ölemre húzom.

-      Fáradt vagyok Rob – suttogja, de nem néz rám – ma korán keltem, utaztam,  aláírtam, aztán utaztam vissza, este bulizni akarsz menni. . . . . elfáradtam. Kicsit pihenni szeretnék. – közli komolyan- Haragszol?

-      Nem, nem haragszom.  – pedig dehogynem, oltárian csalódott vagyok – Megértem, lemegyek iszok egyet a bárban.  – húzódok el tőle

-      Komolyan?

-      Komolyan. – közlöm miközben a cipőmet húzom fel – Menj pihenj egy kicsit, mert este bulizni fogunk! – kacsintok rá és távozom angolosan, de belül nagyon  morcos vagyok, és kielégületlen!!! 

Hanna

Nézem ahogy  becsukja maga után az ajtót. Még hogy nem haragszik! Majd felrobbant! – kuncogok, és felpattanok a padlóról ahol eddig ücsörögtem.

Ha jól sejtem legalább fél órám van! Rendbe kell szednem magam! Izzadt, poros vagyok.

Gyorsan a fürdőbe vágtatok, ledobálom a cuccaimat, hajat mosok, gyorsan megborotválom a lábam is, hogy szép sima legyen, majd hajat szárítok, gondosan beillatosítom magam, és a hálóba futok. Mit húzzak fel? Basszus! De nincs időm,  mert hallom az ajtó csattanását és a halk Hannázást.

Gyorsan magamra rántom a csipke bugyimat, és kikapom az egyik fehér ingét a szekrényből, és az ágyra ülök, amikor benyit óvatosan. 

+18

Biztos azt hiszi alszok – kuncogok magamban, de hirtelen még levegőt is elfelejtek venni amikor találkozik a pillantásunk. 

A szemei szinte tűzben égnek, amikor végigmér.

Úristen!  Ezt a pasit, jaj mamám! Ezt a pasit . . . istenem szinte süt belőle a szexualitás!! 

Levegő után kapkodok, amikor lassú léptekkel elindul felém, és a tekintete. . . Jaj a tekintete szinte éget! Mély levegőt veszek, de az is elakad bennem amikor gyors mozdulattal lekapja magáról a pólóját és meztelen felsőtesttel közeledik felém, majd megáll az ágy előtt és néz.

Istenem úgy tud nézni azokkal a kék szemeivel, hogy szinte meggyulladok tőle! Nem mozdul, csak a gyors ütemben emelkedő mellkasa árulkodik izgatottságáról, no meg az ígéretesen domborodó nadrágja. . . Tekintetemet szinte vonzza a köldökétől lefelé húzódó vékony csík. . . Akaratlan a mozdulat amikor felemelem  a lábam és lábujjammal végig karcolom azt a csíkot, majd a dudort. Felzihál, és egy váratlan mozdulattal elkapja a lábam és nyalogatni kezdi ujjaimat!

-      Jézusom! – nyöszörgök, de a tekintete fogva tart, miközben nyelve simogat, majd a keze indul útra a lábamon egyre lejjebb és lejjebb, hogy a térdhajlatomhoz érve  durván magához rántson.

 

Letérdel elém, és megcsókol, majd nyakamra cikázik a szája, és mindkét mellemet megcsókolja, felváltva szívja mellbimbóimat. . . miközben keze a csípőmet simogatja, majd haladnak ujjai az egyre forróbb és vágyakozóbb testtájak felé. Hüvelykujját beakasztja a bugyimba, és gyengéden lehúzza rólam.  

. .  Kapkodok a levegő után! Jaj mamám! Segítség! Levegőt!!  . . . .

. . . és megcsókol . . . a nyelve, … oh istenem! Menekülni akarok, próbálom eltolni magamtól a hajánál fogva próbálom eltolni, de nem hagyja abba, nyelve a csiklómon köröz . . . .  Jézusom! Jézusom! 

-      Robert! Kérlek! – zihálom

-      Mit kérsz cica?  - néz rám szemei vadul, nagyon vadul csillognak

-      Tudod te azt! – nyekergem. -  Szeretkezz velem Rob!

-      Azt teszem – suttogja kéjes hangon – de még felvagyok öltözve. – közli rekedten, miközben feláll.

Nem kell kétszer szólnia! Értem.

Robert

Megritkul a levegő miközben figyelem, ahogy  égő tekintete végig mér, és el is fogy, amikor az ágy szélére csúszva suta remegő mozdulatokkal próbálja a nadrágom kigombolni.  Mélyről veszem a levegőt, amikor egy-egy mozdulatnál végigsimít rajtam. Remeg, ügyetlenkedik, de nem segítek, élvezem amint azon igyekszik, hogy kiszabaduljon férfiasságom . . .

  . . . és amikor kiszabadítja, még levegőt is elfelejtek venni. . . .

Zaklatott tekintettel nézek végig rajta, csillogó szemei, piros arca, duzzadt szája ami kicsit elnyílva várja hogy . . . Úristen!!!!  . . .  íjként feszül meg a testem amikor óvatosan a szájával végigsimít rajtam, össze szorítom a fogaim, és szándékosan lassan fújom ki a levegőt, csillapítani kell magam  . . . Úristen!!!! . . . ahogy megszív, ahogy játszik rajtam, ahogy simogat! 

-      Boszorka! . . . – zihálom – finoman! – kezeim a dús, sűrű barna fürtökbe túrom és irányítani próbálom mozgását, de nem bírom, nem bírom tovább!!! 

De ő, nem hallgat rám, csak játszik tovább rajtam,. . . . 

-      Kérlek kicsim! Ne!

-      Könyörögj Rob! Könyörögj, hogy hagyjam abba! – suttogja ez a buja démon

Hallom a szavait, amik a mennyország felé röpítenének, és hevesen elrántom magam. 

-      Nem szívecském nem így akarom! – suttogom a szájba, miközben hátradöntöm az ágyon – Nem a szádban akarok elélvezni! 

Fölé mászom, és még inkább szétfeszítem a lábait, és  lassan nagyon lassan, szememet le nem véve az arcáról elveszek a puhaságában. . . Becsukom, mert annyira buja látványt nyújt, hogy kényszerítenem kell magam, hogy ne szálljak el! Ösztönös mozdulattal feszül nekem, billenti a csípőjét. Próbálom húzni a kéjt, odázni a robbanást, de lehetetlen! Képtelen vagyok rá . . . testem egyre inkább lüktet, látom a szemeiben hogy . . . 

-      Kérlek Rob! Gyorsabban, gyorsabban… kérlek!  - suttogja és én képtelen vagyok magam kontrollálni,  vadul mozdulunk, feszülünk egymásnak, lüktet, árad bennünk a vágy, vérünk lávaként száguld ereinkben  . . . .

. . . . és robbanunk. 

Bobby Long

Halálosan élvezem a zenélést! Imádom ahogy lüktet bennem a ritmus a dallam! Sammel pedig különösen élvezzük a játékot! Mandy hangját hallom mögöttünk,  ahogy a vokált énekli, jó hangja van. Szereti ez a marha  ezt a lányt,  pillantok Samre,  aki éneklés közben Mandyt bámulja, bár még mindig állandóan bosszantják egymást!  Nem mondják ki, de imádják egymást. Tipikus se veled se nélküled köztük a kapcsolat. 

Lassan minden haverom megtalálja magának a párját, agyalok miközben éneklem a refrént, Johnynak ott  van Vani, Tom Siennával nyomul, Sam és Mandy között is szikrázik a levegő, és ahogy hallottam Robnak is ott van Hanna, bár őt még nem ismerem. 

Kutatva nézem a közönséget, miközben az együttes mögöttem játszik és Sammal éneklünk, Robék úgy tűnik nem jönnek. Vége a számnak és a közönség tombol. Gyorsan a színpad szélére oldalazok, hogy igyak egy kortyot amikor meghallom Sam szövegelését. 

-      És igen lányok fiúk! Köszöntsétek a mai est egyik különleges fellépőjét! Igen tündérkém téged! – mutat a színpad másik oldalán a függöny mögött álló barna hosszú hajú lányra, aki nevetve tiltakozik, miközben fülig vörösödik, de szemei villámokat szórnak Samre, aki viszont csak röhög rajta. – Gyerünk fiúk lányok a hölgynek egy kis ösztönzés kell! 

A közönség nevetve kiabálni és tapsolni kezd. Sam pedig tovább hergeli őket. Kíváncsian figyelem én is a fejleményeket.  Meglepve ismerem fel a lány mögött álló, veszettül röhögő alakot. Rob az, aki most puszit nyom a lány nyakára és egy határozott mozdulattal kilöki a színpadra.  A lány hunyorog a hirtelen éles fényben, mire Sam odakacsázik hozzá.

-      Szia Tündérke! – röhög rá és átöleli a vállát, miközben a függöny mögött álló Robra néz – Leütöm a kezedről cimbora! 

-      Majd megütlek én Bradley! – csattan fel a barnaság  – A 220 a kismiska lesz hozzám képest! – a közönség nevetni, kiabálni és fütyülni kezd. Suta mozdulattal intek a lánynak aki szintén hasonló mozdulatot tesz miközben kíváncsian végig mér.

Sam ekkor játszani kezd egy dallamot amit azonnal felismerek, és én is játszani kezdek. Mandy előénekel, és a lányt nézi ő is kíváncsi tekintettel, majd rákacsint.

Sam énekelni kezd

-      Gyerünk tündérem! Halljuk a hangod! – hecceli a barnaságot, aki láthatóan felszívja magát.

-      Jaj neked Sam Bradley! – szólalok meg dal közben, mire a közönség felnevet, Sam bohóckodni kezd, és ekkor felcsendül egy kicsit rekedtes, mély, de tiszta hang.  A közönség megőrül, amikor meghallják Mandy magas és ha jól hiszem Hanna kissé mély hangját együtt szólni.

A szám végén a közönség tombol, mi pedig összekapaszkodva állunk a színpadon.

-      Szia! – lépek a barnaság mellé – Bobby vagyok – kiabálom a fülébe.

-      Szia! – nevet rám – Én meg Hanna! Örülök, hogy megismertelek!

A közönség ráadást követel, mi játszani kezdünk, Hanna pedig lesliszol a színpadról.

* * *

-      Hát öregem! – veregetem hátba Robot – Jó csajod van!

-      Meghiszem azt! – nevet fel és a háttal álló Mandyvel és még pár lánnyal beszélgető Hannát figyeli. 

-      Azt hittem már nem is jöttök! – lép hozzánk Sam is, kezében 3 üveg sörrel – elvennétek mielőtt leejtem?

-      Jöttünk mi, csak valamit meg kellett beszélnünk még! – nevet fel Rob, miközben tekintete majd felfalja a lányt.

-      Ja beszélgetni mi?! Test nyelvén dumálgattál mi?!

-      Azt nem mondtam drága barátom, hogy milyen nyelven beszélgettünk! – röhög fel Rob

-      Na erre igyunk! – nevetek fel – Egyébként tényleg jó kis csaj!

-      Te Rob! Mi ez a szerelés?! Hol a szakadt pólód, meg az inged?!

-      Remélem a kukában! – nevet ránk a barnaság, akit Rob nevetve ölel át amikor hozzánk lép – Az agyamra megy amikor azokban a szakadt göncökben parádézik!

-      Hát ahogy látom elkapták a tököd! – nevetek rá.

-      Rendszabályozva vagyok hiába! – nevet fel és megcsókolja Hannát, aki boldogan kapaszkodik belé.

-      Jól teszed! – lép mellénk Mandy is – El kell őket kapni mert hajlamosak elkanászodni!

Robert

Hanna  nevetve helyesel mellettem, mire Mandy nevetve folytatja.

-      Ha láttad volna őket tegnap éjjel! – Hanna kíváncsian néz rá, mi pedig egy emberként hördülünk fel, amikor heves tiltakozásunk ellenére mesélni kezd.

-      Hogy mi?  - vihog mellettem ez a banya, bába, vasorrú boszorkány!  - most már mindent értek!  Nekem csak annyit mondott, hogy veletek volt, de nem részletezte, hogy mit művelt, hogy számkivetettet játszott!  - vihogja

-      És drágám, hogy menekültetek meg?  - vihogja felém fordulva.

-      Sehogy – szólal meg Bobby,- mert amikor felértem és rájuk üvöltöttem az egyik csuklani kezdett a másik meg elharapta a nyelvét! – mutat rám.

-      Akkor azért volt véres a pólód! – vigyorog Hanna.

-      Hát ja! – szólal meg Mandy – ha láttad volna, hogy milyen rendesen ellátták!

-      Mandy! – szólok rá a szöszire idegesen

-      Most mi bajod van? Csak azt akartam elmesélni, hogy milyen csinos voltál a múmia dizájnban nyelveden a masnival!

-      Mivel? – visít fel Hanna a röhögéstől, én meg égek mint a rongy

-      Jól hallottad! – röhög Mandy – Ellátták ezek ketten itt a sérülését – mutat  Samre és Bobbyra

-      Elvégre, nem hagyhattuk, hogy nálunk vérezzen el, még a végén több millió dühös némber vetné ránk magát, annyival meg nem bírnánk!

-      Fél óra volt mire a legalább 3 tekercs gézt lefejtettem a fejéről! – vihog Mandy. – Aztán bepateroltam a kocsiba és elvittem a szállodába, remélem feltalált!

-      Feltaláltam . . .- szűröm a fogaim között – bár csak a kanapéig jutottam el.

-      Reggel  amikor elindultam ott szuszogott mint három barna medve!

Na kitör a röhögés.

-      Muszáj mindig az én rovásomra poénkodni? – csattanod fel.

Szerencsére leszállnak rólam. Beszélgetni kezdünk, és amikor sötétedni kezd Samék játszani kezdenek. Hanna hozzám bújik és úgy hallgatjuk a gitárjátékot.

Élvezem, hogy hozzám simul, ahogy érzem a légvételét, a haja illatát. Elégedett vagyok, és boldog.

Ekkor a barátaim a húrok közé csapnak, és a kis társaság – talán vagyunk tízen, tizenöten mivel Samék bandája is itt van velünk barátnőstül, csajostul – táncra perdül.

Hanna is önkéntelenül mozogni kezd a vad ritmusra, tudom, hogy táncolni szeretne, de nem szól, mivel ismer már annyira, hogy nem vagyok egy Fred Astaire.

Hirtelen elhatározásra jutok és magam után húzom.

-      Rob! Miattam nem kell!  - mosolyog rám.

-      De igen, miattad mindent! – nevetek rá, és megforgatom

Felcsendül a nevetése. . .

208811