116. fejezet: VILÁGVÉGE

Hanna

Az iménti szárnyalástól zsibbadtan, levegő után kapkodva rogyok Rob mellkasára. Érzem, ahogy remegve átölel, cirógat. Hallom, ahogy halk rekedt hangon elsuttogja, hogy nagyon szeret. Képtelen vagyok megszólalni. Csak bújok hozzá, élvezem, hogy itt van, velem van csak az enyém. Lágy puszikkal csókolom végig izzadtságtól még nedves mellkasát. 

Felkuncog. 

De az is elhal, amikor kezem végigsiklik a testén.

Felnyög.

-      Hanna! – suttogja a nevem, és nekem remegni kezd a gyomrom, mikor fölém gördül. Szemei szinte világítanak a halvány gyertyafényben – Szeretek Boszorkány!

-      Én is téged Rob, - ölelem át és húzom magamhoz, és élvezem ahogy teste rám nehezedik - Annyira mint még soha senkit!– motyogom halkan - Nagyon hiányoztál, nagyon, és most annyival könnyebb, hogy megbeszéltünk mindent, most könnyebb a lelkem, hogy mindenről tudsz.

Élvezem a pillanatot, ahogy felettem fekszik könyökére támaszkodva, szemei az arcomat fürkészik, keze a hajammal játszik. Kinyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, várom, hogy megszólaljon, de  csak elmosolyodik, egy puha csókot lehel a számra, majd visszahanyatlik az ágyba és magához húz. És én boldogan simulok az oldalához, kezem a mellkasát cirógatja, míg ő a hátamon simít végig. Ellobban az utolsó gyertyaláng is, és sötétség borul a szobára. De ez a sötétség, most nem félelemmel teli, ez most fekete bársony, ez most puhán körbeölel. 

Roberthez simulva, illatát érezve mély álomba merülök. 

Robert

Érzem puha testét, melle minden lélegzetvételekor az oldalamhoz préselődik, illata körbeölel. Hallom a szuszogását. Boldognak kellene lennem. Boldognak és szárnyalni kellene, de a bűntudat nem engedi.

El kell neki mondanom.

Tisztáznom kell vele, mert igaza volt Anyunak az este. Igaza volt. Minden szava élénken él bennem, és bűntudatom van.

Felhívott, már vacsoráztunk. Jókedve volt mindenkinek. Hanna is nevetve bújt hozzám. Sűrűn felhangzott csilingelő nevetése. Editéken is látszott, hogy megkönnyebbültek, mert beszéltünk. Egy igazán jókedvű este kerekedett ki, főként amikor Feri bácsi megjelent a kis hordóval. Mindegyikünk hangosan helyeselte a csapolást.

El is ámultam, amikor Boszorka is közénk lépett egy kis korsóval. Vigyorgott amikor szóvá tettem, hogy alkoholizál.

-      Csak elmakettozom Robi. – vigyorogta, mert tudja, hogy a halálom ha valaki Robinak szólít.

Utálom. Látta, hogy felszívom magam rajta, mire vihogva István mögé menekült. Utána léptem, de akkor csörögni kezdett a telefonom, megfenyegettem az ujjammal és felvettem.

-      Szia Anya! – nevettem bele a készülékbe, mire Anya hangosan felsóhajtott.

-      Ezek szerint beszéltetek. – szólalt meg Anyukám- végre jó a kedved!

-      Igen Anyu beszéltünk.  – nyugtáztam nevetve és odébb léptem, mert nagy volt a csatazaj körülöttem.

-      Ahogy hallom a hangulat az elég jó – nevetett fel Anyu.

-      Várj odébb megyek, hogy halljalak is. Mi történt otthon? A csajok? Apu?

Csendben hallgattam anyut miközben a kis ház előtti hintaágyra ültem. Hallgattam Anyát az otthon történtekről, elfintorodtam amikor meghallottam, hogy Marie néni is ott volt nálunk. Nevettem a történteken amit mesélt, hiszen Suzie néni és Anna  ki nem állhatják egymást, amit meg is értek, mert mind a két nagynéném más világ. Az egyik kedves, őszinte és nem ad sokat az öltözködésre, míg a másik, hát őt ki sem állhatom.  Vigyorogtam amikor Anyu elmesélte, hogy osztotta ki Suzie Anna nénit. Nem is maradtak sokáig.

-      Tudod kisfiam, azt nem bánom, hogy elmentek, őt nem, de a David bátyádat és a fiuk azokat igen. Remélem a fiuk holnap is átjönnek. A nővéreid is itthon vannak, kár, hogy te nem lehetsz, de megértem, hiszen ez most fontosabb. – sóhajt fel- Remélem mindent megbeszéltetek.

-      Igen Anya- válaszoltam, miközben a teraszon álló nevető Hannát figyeltem, elnevettem magam, amikor Zalán osztani kezdte a Boszorkányt valamiért. – Mindent megbeszéltünk.

Csend.

-      Mindent Robert? – hallottam anya halk kérdését.

Hirtelen belém villámlott a bűntudat. Szívem hevesen kezdett verni, és képtelen voltam megszólalni. Képtelen, mert Anyunak soha nem tudtam hazudni. Soha.

-      Beszédes a csend kisfiam. – szólalt meg Anya vádló hangon – Ezek szerint nem beszéltél neki arról az éjszakáról, amit azzal a lánnyal töltöttél?

-      Nem Anya. Nem beszéltem. – motyogtam halkan.

-      Miért?

Csend.

-      Miért nem Robert? – hallom Anya vádló hangját – Én nem erre tanítottalak Robert. Hannát vágtad mert hallgatott, te akkor most mit csinálsz?

-      Ez nem ugyanaz Anya! – tiltakoztam.

-      De ugyanaz csak pepitában Robert! Sőt még talán rosszabb is, mert ő csak nem tudott a helyzettel mit kezdeni, nem tudta, hogyan mondja el a családjának és neked, ő védeni próbált benneteket, te ellenben mit tudsz felhozni azon kívül, hogy talaj részeg voltál? Mit Robert? – vágja nekem a kérdéseket kíméletlenül.

-      Anya! – nyögtem fel

-      Ne annyogj nekem édes gyerekem!  Én nem erre tanítottalak! Egy kapcsolatban sok buktató van egyébként is! Ha újra akarod kezdeni, illetve folytatni Hannával akkor a minimum az az, hogy őszinte leszel! Én nem erre tanítottalak Robert! Hogy várhatod el tőle, hogy mindent megbeszéljen veled, ha te nem vagy őszinte!  - esik nekem majd hirtelen a beálló csendet szinte vágni lehet. – Ne hozz rám szégyent Rob. Előbb – utóbb ki fog derülni. Hallod?

-      Attól félek Anya, ha megtudja szakít velem! – suttogtam a sötétbe – Én boldog vagyok vele, szeretem, de ha ezt megtudja. . .  annak beláthatatlan következményei lesznek! Nem akarom elveszíteni! 

 Csend, majd Anyu megszólalt

-      Robert, ez igen valós félelem, de mindegyikünk követ el hibákat, és a hibáknak általában következményei is vannak, esetenként súlyos következményei. Rá kell bízni, hogy ezt hogyan reagálja le. Lehet, sőt biztos, hogy kivág, és közli veled, hogy hova menj, amit meg is érdemelsz kisfiam, de ha adsz neki időt, akkor elképzelhető, hogy megbocsájt. Elképzelhető. De még ez is jobb a megalkuvásnál és a hazugságnál. 

Csend. 

Csend. 

-      Tudom Rob, nem akarod, de ez az egyetlen helyes lépés. Beszélned kell gyerekem, és kérlek ne hozz rám szégyent. Kérlek! Képzeld el mit fognak szólni Istvánék, ha ez kiderül. . .

-      Tudja Anya. István tudja, elmondtam neki tegnap amikor ideértem.

-      És? Hogy reagált rá?

-      Jól, de attól tartok, hogy Hanna nem fogja ilyen könnyen venni! Ő nehezebb falat. El fogom veszíteni!

-      Kicsim, soha nem tudhatjuk, hogy egyes dolgokra hogyan reagál a másik, apád még a mai napig okoz nekem meglepetést, pedig az ember azt hinné, hogy ennyi év után már . . . Bízd rá, bízd rá Robert.

-      Rendben Anya. – sóhajtottam nagyot.

-      Rendben, nekem most mennem kell, akkor pár nap múlva találkozunk.  Szia! Szia kis fiam!

-      Szia Anya! – sóhajtok az immár süket telefonba.

Percekig csak némán bámultam magam elé, így észre sem vettem a Boszorkát csak akkor, amikor mellém vetődött, aminek következtében majdnem kiestünk a hintaágyból.  Ő mellém kucorodott, hozzám bújt és én élveztem, élveztem, hogy hozzám simul, hogy érzem a testének  a melegét, az illatát, azt ahogy babrálta a mellkasomon az ingem egyik gombját, sőt még azt is ahogy haja csiklandozta az orrom. 

Hirtelen elkapott a vágy, hogy minden percet amit még vele tölthetek, minden percet kiélvezzek! Megcsókoltam. Szinte elvesztem benne, de ekkor valaki cibálni kezdte a nadrágom szárát, és baba nyelven kezdett el osztani. Felnyögtem. És a bizonytalanul előttünk álldogáló Julcsira néztem, aki ezerrel markolta a nadrágom szárát, miközben magyarázott hangosan. Emlékszem ahogy Hanna felnevetett, és lehajolt hogy Julcsit felemelje. Közénk tette a kiscsajt, aki utána percekig csak üldögélt elégedetten és majszolta a kezében tartogatott babapiskótát. Hanna vigyorgott, amikor a kislány felém nyújtotta az összemajszolt darabot.

-      Ezt el kell foganod Rob! – vihogta - ilyet más rajongódtól nem kapsz! Ő meg egyébként is a legfiatalabb! – nevetett rám.

És én csak néztem a csillogó szemeket, egészen addig amíg Julcsi képen nem vágott a heves hadonászás közben, amin persze Hanna megint csak vigyorgott egy sort, és a visító csajsziért nyúlt.

-      Nem kérte?  - szövegelt  a mini Banyának - Micsoda egy alak! Pedig te olyan szívesen adtad neki és nem akarta elfogadni? Most mond! – vigyorgott rám, mire rá kacsintottam, amin Julcsi kacagni kezdett, de megunta a hintázást és felfigyelt a felé közeledő Emmára.

Hanna letette és figyeltük, ahogy Emma felé lépked billegve, párszor eltanyált, de mindig feltápászkodott és rendületlenül folytatta útját Emma felé. Felnevettünk, amikor a cél előtt pár méterrel újra elesett, amin már bedühödött és sírni kezdett. Persze erre megkönyörültek rajta egyből. Aztán csak ültünk csendben egymáshoz simulva és figyeltük a többieket. Cirógattuk, simogattuk a másikat, de az összetartozás érzése közöttünk volt. Jólesett a tudat, hogy az enyém. Nem akartam gondolni Anya szavaira, nem akartam tudomásul venni őket, mert tudtam hogy milyen törékeny ez a boldogság amit most érzek. Visszamentünk a többiekhez, de az este folyamán már nem mozdultunk el egymás mellől. Poénkodtak rajta, de amikor közöltem hogy jó nekik, ők holnap is együtt lehetnek, de nekem már kora délután mennem kell és  jó ideig nem fogunk találkozni akkor hirtelen abbahagyták a nyúzásunkat.

Emlékszem kavarogtak bennem a gondolatok. Tudtam, hogy beszélnem kell, de nem mertem, inkább a homokba dugtam a fejem és bevetettük magunkat a családi életbe.

Aztán egy órája elköszöntünk. 

Kivételesen senki nem tett ránk megjegyzést.

A szobába lépve elvesztettük a fejünket, téptük, martuk egymást hevesen. Aztán elmentünk zuhanyozni, Hanna még a haját szárította amikor én a szobájába vágtattam hogy a gyertyákat meggyújtsam. Ott szerencsétlenkedtem amikor belépett a szobába. Csillogott a szeme amikor meglátta a polcokon, az éjjeliszekrényen elhelyezett mécseseket. 

Ezúttal lassan, minden pillanatot, percet, kiélvezve kényeztettük egymást.  És most itt szuszog mellettem, hozzám simulva, hozzám bújva.

Bűntudatom van, mert beszélnem kellett volna,  őszintén beszélni, elmondani mindent Hannának, mert csak így van értelme annak, hogy újra kezdjük a kapcsolatunkat. Nem is igaz nem újrakezdeni kell, hanem folytatni, de így nem lehet. 

Kattogva jár az agyam. 

Holnap elmondom, holnap el kell neki mondanom.

Muszáj. 

Az elhatározástól megnyugszom. Tudom, hogy jól döntöttem. Tudom.

Nyugtalan álomba merülök. 

* * *

-      Rob! Hahó! – suttogja egy halk hang, lágy puszikat érzek az arcomon csattani – Ébresztő! Életem! 

-      Baszki Hanna ennyire nem fáraszthattad ki! – halok egy másik női hangot, amit Ashleyéként azonosítok.

-      Nem fárasztottam ki, ennyire legalábbis biztos, hogy nem! – kuncogja Hanna -  De mindjárt felébresztem. – vigyorogja.

-      Oké. – neveti Ashley – lent találkozunk. 

Lassan érnek az ingerek  a tudatomig. Hallom az ajtót csukódni. A puszis ajkak már az államnál járnak, lehaladnak a nyakamra, tovább a kulcscsontomra, most a mellkasomon járnak, mire felébredek teljesen, de szemem továbbra sem nyitom ki. Kíváncsi vagyok meddig merészkedik az én Boszorkám.  Nos merész a drága, hiszen ajkai már a köldökömnél járőröznek, és miniméterről miniméterre egyre lejjebb haladnak. Mély levegőt veszek, és hirtelen mozdulattal elkapom a derekát és magamra rántom. Szám egyből a szájára tapad és falni kezdem, miközben fölé helyezkedem, és  kezeim domborulatai felé kalandoznak. . . Azaz kalandoznának, de a Banya fel van öltözve.  Hunyorogva nézek végig rajta. 

-      Te fel vagy öltözve? – értetlenkedem.

-      Bizony fel. . .  – vigyorogja – sőt már meg is vagyok öntözve! 

Értetlenül nézek rá, aztán lassan leesik. 

-      Hoppá!

-      Bizony hoppá! – vigyorogja – El fogok hervadni! A pasim nem locsolt meg!

Piszkos, de élvezetes ötletem támad! 

-      Hát rajtam ne múljon! – közlöm, és akcióba is lendülök azonnal, Hanna meglepődve néz rám mire a szájára tapadok és belé fojtom a szót. – Megöntözlek én drágaságom a legnagyobb élvezettel!  - lassan eljut hozzá szavaim értelme, főként amikor ágaskodó testemre húzom a kezét.  Elvörösödik, majd kuncogni kezd.

-      Hajrá nagyfiú! – mormolja torok hangon, miközben  nyakát csókolgatom.

-      Kicsit sok rajtad a ruha Banyek! – mormolom a fülébe, mire érzem, hogy összeborzong. 

A kezem már vékony pulóvere alatt mászkál. Sóhajtozik,  és amikor mellbimbóját kezdem finoman csipkedni, hangosan felnyög, a szájára tapadok, hogy elfojtsam élvezetének hangjait. Szeretni akarom, talán utoljára. Akarom, hogy tudja, hogy szeretem! Mindennél jobban! Hirtelen feláll, gyors mozdulattal lerántja magáról a pulóverét, ott áll előttem a délelőtti fényben, egy farmerban a hasáról felcsúszott  fehérpólóban, szemei hatalmasra tágulva figyelik, ahogy a hasához hajolok, és megcsókolom a műtéti heget,

   

Hanna felnyög, és hajamba túr vadul, de kezeim már a nadrágját és a bugyiját feszegetik le róla miközben vadul csókolgatom a hasát. Hangosan felnyög amikor a műtéti heg nyomán egyre lejjebb haladok egészen addig   amíg. . .  Belemarkol a hajamba amikor szám útját kezem is követi, egyik lábát felemelem és az ágyra teszem, vállamra támaszkodik, miközben kényeztetem,  érzem ,hogy remeg, minden porcikája remeg.  Nem tudom megállni és felpillantok az arcára, ami kipirult, szemei tágra nyíltak, száját vadul harapja, hogy fel ne kiáltson.  Elszakadok tőle és hirtelen mozdulattal magam mellé rántom, csókolom becézem a száját, miközben finom óvatos mozdulatokkal duzzadt síkos nőiességét simogatom. Hanna kezei a hajamba túrnak és vadul megcsókol, szinte marcangoljuk egymás száját. Keze egyre lejjebb és lejjebb siklik a testemen, egészen addig amíg el nem éri férfiasságomat ami hevesen rángva várja, hogy megérintsen. Amikor megteszi  kényszeríteni kell magam, hogy ne robbanjak azonnal. Kicsit elhúzódom tőle, hogy mély levegőket véve csillapítani tudjam magam, ő azonban nem hagyja, hogy tovább kényeztessem, hanyatt dönt, és csípőmre ereszkedik. Lélegzet visszafogva merülök el a testébe. Tekintetünk egybeolvad miközben testünk is. Soha ennyire gyönyörűnek nem láttam, soha!

-      Az enyém vagy!  - sóhajtom a szájába miközben felülök -  Csak az enyém! Egyedül az enyém! 

Lábai átölelik a csípőmet, és csak csókolom, csókolom, miközben megmozdulok.

Tekintetünk egymásba kapcsolódik és a világ összeszűkül, rá és rám.  Minden egyes mozdulatunk  végletig feszít, egymásba kapaszkodva harcolunk egymásért, egymással, egymáson. Gyorsulnak a mozdulataink, gyorsul a szívverésünk,  és mi csak kapaszkodunk egymásba . . . csak csókolom. . . . csókolom. . . csókolom, keze a hajamba túr, kezem a fenékén, felnyögünk amikor robbanunk! 

Lassan csillapodunk, lélegzetünk lassan normálissá válik,  csak nézem azokat az érzékiségtől fénylő  gyönyörű barna szemeket, kipirult fehér bőrét, és tudom, hogy nem akarom elveszíteni! 

Nem!  

Nem lehet! 

Ő kiscicaként simul hozzám. 

-      Imádlak vadmacskám! – suttogom a fülébe, és csak szorítom magamhoz. – Nagyon szeretlek Hanna ezt kérlek ne felejtsd el! Soha! Hallod! Soha! 

Értetlenül mered rám, kicsit elhúzódik tőlem és figyel. 

-      Robert valami baj van? Történt valami? – mered rám. 

Itt az alkalom Pattinson, el kell neki mondanod! Hallod! El kell mondanod! De képtelen vagyok arra, hogy megszólaljak. Képtelen vagyok kimondani. Az imént jártunk a fellegekbe. Nem! Nem most! Kicsit később! 

-      Nem nincs semmi Kicsim! Semmi baj! – suttogom, miközben a hazugság szinte marja a torkomat, nem tudok a szemébe nézni.
  

Hanna megmozdul, felemeli fejem és figyelmesen néz. 

-      Rob ha baj lenne elmondanád? Ugye elmondanád?! Ne csináld azt amit én! Kérlek! Mindent, szívem mindent megtudunk beszélni!

-      Tudom kicsikém! – suttogom, majd a szemébe nézek – Hanna . . . 

Ki akarom mondani, el akarom mondani, de ekkor az ikrek hangoskodni kezdenek, halljuk ahogy Emma és Ashley is nevetve kiabál velük lent.  Mire a skacok karmolós nevetése felel. Hannát kezdik keresni, aki az ölembe ülve nevetni kezd, majd rám pillant. Elszállt az alkalom, eltűnt a bátorságom. 

-      Szerintem le kellene mennünk! – suttogom inkább a kimondani kívánt szavak helyett, mire Hanna kuncogni kezd

-      Hát  ők még nem locsoltak meg, - suttogja-  a szomszéd kislányoknál voltak, de Csongi és Apu már megöntöztek!  - neveti.

-      De úgy senki nem tud megöntözni mint én! – suttogom a szájába miközben megcsókolom.

-      Nem úgy valóban nem! – vigyorogja, mire újabb csókba bonyolódnánk, de a srácok hangja egyre közelebbről hallatszik ahogy Hannát keresik. 

Gyorsan szétválunk, és villámsebes mozdulatokkal öltözködni kezdünk. Szerencsére a fiúknak van annyi eszük, hogy nem nyitnak ránk, de kedvesemnek meg kell ígérnie, hogy azonnal és villámsebesen lemegy.  Felnevetek, amikor a srácok vitatkozása egyre távolabbról hallatszik. Gyorsan megigazítja az ingem nyakát és elindulna lefelé amikor visszarántom és a szájára tapadok. Készségesen viszonozza a csókomat.

Hanna

Meglep, mindig meglep.  Agyalok, miközben kézen fogva megyünk le az emeletről. Olyan furcsa, nem tudom hova tenni, azt hogy ilyen szenvedélyes! Noha soha nem volt okom panaszra, mert minden szeretkezésünk egyszeri és megismételhetetlen ajándék, de ez most . . . Ez most más volt, nagyon más. Nem mintha panaszra lenne okom. 

-      Hanna!  - rángatja meg a kezem – válaszolnál? – néz rám kérdőn.

-      Bocs! Mit is kérdeztél? – meredek rá – Kicsit elkalandoztam. . ..

-      Hát azt vettem észre! – nevet rám – azt kérdeztem, hogy mikor keltél fel és hány óra van?

-      Hát én már 7 órakor ébren voltam, de hiába vetettem be mindent meg sem moccantál, úgy aludtál mint a bunda! Így felöltöztem és lementem a nagyiékhoz. Hagytalak aludni. Aztán a csajok is szépen lassan leszállingóztak. Pasik közül egyedül Csongi és Apa volt elég nagy legény a talpán. Ők már lent voltak. Egyébként ½ 10 volt amikor feljöttem megnézni, hogy magadhoz tértél-e már. Ash is akkor jött fel Zalánhoz.

-      Jól van akkor nem lógok ki annyira sorból! – vigyorogja, miközben magához húz.  – Szeretlek! – suttogja.

-      Én is nagyon! – bújok oda hozzá, hiszen alig lesz velem, délután már mennie kell.

Egy csók után  leülünk a többiekhez. 

-      Amint látom, meglettél öntözve Hanna! – röhögi Zalán, aki nem bírja ki megjegyzés nélkül, de sportosan már meg sem hallom,

-      Csak nem irigykedsz Életem? - fordul felé Ashley és  leápolja egy bokarúgással az asztal alatt.

Kárörvendőn felnevetek amikor látom fancsali képét. Beszélgetni kezdünk amikor hirtelen megjelennek mellettem az ikrek. Rendelkezésükre kell állnom. Szerencsére lemondtak a szódásszifonról és szolidan csak gyaníthatóan Csilla legdrágább parfümjét orozták el locsolkodáshoz. Kiosztom nekik a piros tojásokat és a pénzt, mire hangos nevetés után elindulnak az öreglányokat is meglocsolni.  Felnevetek ahogy utánuk nézek. Édes mamám! Még két ilyen gazfickót! Visszaülök Robert mellé, de Apu nem hagy nyugtot nekünk amíg nem fotózkodunk. 

Gyorsan lezavarjuk, és visszaülök Rob mellé akit Csongi éppen most interjúvol meg, hogy mit fog csinálni. 

-      Hát délután utaznom kell már, Berlin, Párizs, Barcelona,  London, Sydney bemutatók, aztán 1-2 nap szünet és már utazom is tovább Torontóba, ahol a Cosombolisnak állok neki, 2 hónapig forgatunk.

-      Akkor az esküvőre végezni fogsz?! – néz rá a bátyám amikor leül ő is.

-      Igen.

-      És te? – néz rám Tamás ölében Julcsival.

-      Én 1 hónap múlva megyek ki New Yorkba. – felelem, mire meglepve néznek rám – Most mi bajotok van?! – csattanok fel.

-      Én azt hittem te is mész vele. – mutat Emma Robra.

-      Nem, nem megyek. Én dolgozni fogok New Yorkban.

-      Akkor nem is fogtok találkozni? – szólal meg Anikó is.

-      Erről még pontosan nem beszéltünk Hannával – szólal meg mellettem Robert. – Még egyikünk sem tudja pontosan, hogy hogyan fog alakulni a következő pár hónap. Mindenesetre nekem utána már csak november – decemberben lesz programom a BD-vel kapcsolatosan, egyébként szabad leszek mint a madár vigyorog, rám kacsint, és megfogja a kezem.  – Ezt még megtárgyaljuk. – nevet, de észreveszem hogy nevetése kissé erőltetettre sikeredett.

-      Mikor kell indulnod? – nézek rá.

-      Délután 4-kor indul a repülőm Pogányból. – válaszolja – Onnan repülök Berlinbe. Csak oda kell bejutnom. – mosolyog – valaki csak bevisz! 

-      Majd én elviszlek! – nevet fel Zalán – Gondolom te is jössz – fordul felém – visszaúton legalább dumálunk kicsit! – vigyorog rám idiótán.

* * *

 Figyeljük ahogy  elhajtanak a többiek. Reggeli után szinte mindenki szedte a sátorfáját és elment. Csak mi maradtunk lent maiméknál. Anyuék, Nattiék,  Zalánék és mi Robbal. Ráérünk, nekünk nem kell a másik nagyszülőkhöz menni.

Beszélgetünk Lucáról, hogy hogyan állnak Nattiék az építkezéssel, Ashley is ki lett faggatva az esküvői előkészületekről.

Rob hallgat, figyeli a többiek beszélgetését, de nem tudom nem észervenni, hogy alig evett valamit. Tud termelni, most pedig szinte még hozzá sem nyúlt az ebédjéhez. Valamin nagyon agyal.

Nem szólok, de tudom, hogy valami baj van. Kérdőn nézek rá, mire nagyot sóhajt.

-      Rob mi van? – meredek rá.

Hallgat. Az sem kerüli el a figyelmem, hogy Apuval összenéznek. Rob nagyot nyel.

-      Gyere! – húz fel – Beszélnem kell veled. – suttogja rekedten, feláll, elindul a kisházba.

Látom ahogy szüleim összenéznek,  és a többiek is meglepve merednek rá. Elindulok Robert után.

Mi a fene lehet?! El sem tudom képzelni! Beteg? Telefonált valaki? Náluk történ valami? Idegesen lépek mellé, és figyelem az arcát, ami nem árul el semmit.

-      Rob mi van? – suttogom rekedten – Baj van?

-      Gyere! Nem, –bele túr a hajába - illetve nem tudom! Beszélnem kell veled!

Belépünk a kisházba. Nem figyelek és belerúgok Robert összekészített utazótáskájába. Halkan káromkodva próbálom meg visszanyerni egyensúlyomat, de Robert  utánam kap és magához húz.

Remeg.

Érzem, hogy remeg, amitől szinte idegsokkot kapok.

Rá nézek, de kerüli a pillantásom. Nagyot nyelek miközben a nappaliban a kanapé felé húz. Ott megáll és szembe fordul velem. 

Csak állok ott viszonzom a pillantását. Azt a pillantást, ami arcom minden egyes szegletét végigpásztázza, mintha az agyába akarná azt vésni. Felemeli és két keze közé fogja arcomat, hüvelyujjával simogatni kezd, és puszikkal szórja tele.

-      Robert mi van? – fakadok majdnem sírva – Halálra rémítesz! Mi a baj?

Hozzám hajol, homlokunk összeér és suttogni kezd.

-      Tudod, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek! Nélküled ez a 4 hónap maga volt a kínszenvedés! Mindent végig gondoltam, mindent és nem tudok nélküled létezni. A világon mindennél jobban szeretlek  Hanna!

Le kell ülnöm! Muszáj, mert nem bírnak el a lábaim. Tudom, tudom, hogy most valami olyat fogok hallani, amit nem akarok!  

-      Rob! – fullad el a hangom a sírástól, amikor a kétségbeesett szemekbe nézek.

Halkan beszélni kezd. Hallom a szavakat, felfogom az értelmüket. Beszél arról a napról, arról a napról, amikor összevesztünk, a feszültségről ami már napok, hetek óta egyre halmozódott benne, és akkor, ott kitört belőle és belőlem is.

Felfogom a szavakat, amik a csalódását, fájdalmát és megbántottságát fejezik ki. Elmeséli hogyan utazott Londonba, milyen dühös, csalódott, sértett, mérges volt még akkor is amikor megállította a taxit egy csehó előtt.

Egy sejtésem támad! Nem! Azt nem tehette meg!

Nem!  

Kiáltani akarok, hogy ne! Nem akarom tudni! Nem! Ne mondja ki!

Gyomrom összeszorul, szívem majdnem kiesik annyira hevesen ver, pulzusom száguld, érzem, hogy kiver a hideg veríték, kiszárad a szám, levegő után kapkodok. . .

Látom a szemeit, látom az arcát, hallom ahogy kimondja, hogy másnap egy idegen lány lakásán tért magához.

Hallom és nem hiszem el! 

Nem! 

Ezt nem tehette meg!

-      Hidd el Hanna, hogy fogalmam sem volt, hogy mit teszek! Annyira részeg voltam, hogy még most sem emlékszem annak az éjszakának egyetlen percére sem! Emlékszem, hogy beléptem a bárba és sorban kértem a söröket, váltogatva töménnyel. Mérges és csalódott voltam! Arra sem emlékszem, hogy bemutatkoztunk volna egymásnak! Semmi! Csak másnap felkeltem abban a lakásban. Azt hittem hogy veled vagyok! A csaj szerint egész éjjel Hannának neveztem – suttogja, de nem mer rám nézni. – Aztán Apu szedett össze valahol az utcán.

Megakarja fogni a kezem, de most nem bírnám elviselni az érintését elhúzódom. Nagyot nyel és folytatja, remeg a hangja és a keze is miközben beszél.

-      Tegnap, amikor beszélgettünk már elakartam mondani, de képtelen voltam rá! Utálom magam érte! Utálom, mert megtettem, és az sem mentség erre, hogy kotta részeg voltam, és nem voltunk együtt mert szakítottunk!  Nem volt nyugodt a lelkiismeretem! Már tegnap elkellett volna mondanom, de nem mertem! Mert féltem hogy kidobsz, hogy elveszítelek, de . . .Szeretlek Hanna, mindennél és mindenkinél jobban, és tudom, hogy nem kezdhetünk úgy el semmit, amíg ilyen titok van közöttünk! Tudnod kell, és döntened, hogy szeretsz-e annyira, hogy megbocsáss nekem ezért! – suttogja és rám pillant.

Csak nézem azokat a bűntudattól sötét szemeket, nézem és nem akarom elhinni amit mondott!! Üvölteni, dühöngeni, kiabálni, sírni, átkozódni akarok! Hogy tehette?! Hogyan tehette ezt velem!??

-      Hanna! Mondj valamit! – suttogja – Kérlek mondj valamit Kicsim!

-      Mondjak? Mondjak valamit? – motyogom – Mondjak valamit Pattinson? Ez elég lesz?

Nem tudom, hogy honnan veszem az erőt, de egy akkora pofont keverek le neki, hogy a kezem is belefájdul. Nem szól semmit, csak mered rám. Felpattanok, de képtelen vagyok elmenni, csak toporgok ott előtte, fel sem fogom, hogy zokogok, csak amikor magához húz, és szinte mantraként mondja, hogy ne sírj, ne sírj!

És ekkor megértem, megértek minden kimondott szót, mindent! Elér a fájdalom, a csalódottság, belém mar!  Egyetlen szó nélkül megfordulok és ott hagyom. Hátra sem nézek, képtelen vagyok neki bármit is mondani! Képtelen!

Homályba borult körülöttem minden, azt sem látom a könnyektől, hogy hova lépek. Hallom, hogy utánam szól, hallom hogy kiabál, hogy mondja, hogy várjak, hogy beszéljük meg! De képtelen vagyok rá! Hallom ahogy bátyám és a szüleim is kérdezik tőle, hogy mi történt? De nem tudok megállni.  

Zihálva lépkedek tovább. Érzékeim, kiélesednek, érzem a lábam alatt a kavicsokat, érzem az áprilisi szellő hűvösét, a nap melegét amikor kilépek az árnyékból amit a gyümölcsfák borítottak eddig rám. Érzem a könnyeket lefolyni arcomon. Könnyeket, amik nem akarnak elállni, csak árulóként jönnek egymás után, de nem csillapítják a fájdalmat, nem hoznak könnyebbséget, csak csorognak, csorognak! 

Érzem a tehetetlen dühöt, a torokszorító tehetetlen dühöt! A fájdalmat, ezt az égető, szúró, maró fájdalmat, ami lassan megfojt, rám tekeredik, bekebelez! Gyűlölöm ezt az érzést!

Keserűen nyelek egyet. 

Hogy tehette ezt velem?

Pedig már megbíztam benne! Annyira, de annyira bíztam! 

Bízni akartam! 

Én mindem megérzésem dacára, bizalmat adtam neki, bizalmat, amit ő pár perc alatt összetört!

Legszívesebben elbújnék valahova ahol senki sem lát, és senkivel sem kell beszélnem! – ekkor azonban csörögni kezd a telefonom, egy pillantást vetek rá, és zokogásom újra felerősödik, dühömben üvölteni tudnék.

Nem akarok beszélni vele!

Fáj, nagyon fáj, hogy elárult, hogy átvert, hogy hazudott! 

Megcsalt! Megcsalt!

Tétován meredek magam elé. Fel sem fogom, hogy itt vagyok, megint itt vagyok a kis tónál, és ma a tegnapi megkönnyebbülésnek nyoma sincs a lelkemben! Semmi de semmi nyoma!

Percek vagy órák teltek el?! Fogalmam sincs! Csak bámulom a vizet, egyszer csak megérzem az illatát, hagyom hogy átöleljen.  Hagyom, hogy Anyu átöleljen, hogy Apu is mellém üljön, hogy szorítsanak, miközben a szívem kiakar esni. A szívem megakar szakadni!

És én csak ülök ott a stégen a szüleim ölelésében és ráz a sírás. Fáj a lelkem, fáj a szívem, fáj mindenem.

István

Tudtam, már akkor tudtam hogy baj lesz amikor Robert elmondta nekem szombaton, hogy mi történt vele akkor este amikor szakítottak januárban. Tiszteltem mert elmondta, hogy volt benne annyi kurázsi, hogy elém állt és elmondta. Most azonban legszívesebben megfojtanám.

Zalánék döbbenten merednek az elrohanó Hanna után. Editre nézek, és látom, látom a szemébe azt a fájdalmat, amit én okoztam 25 éve. Még élénken él bennem az a pillanat és az a pillantás is. Tudom mit érezhet Robert mert én is akkor csak álltam és néztem ahogy Edit elrohan. Látom ahogy lerogy a küszöbre és csak bámul maga elé.

-      Mi történt? – szólal meg döbbenten Natti, és mindenki rám mered, de képtelen vagyok megszólalni.

Az anyósom ekkor feláll és Roberthez lép, majd leül mellé. Átöleli a gyereket, az meg olyan mély fájdalommal teli tekintettel néz a lányom után, hogy összeszorul a szívem. Látom, hogy motyog, látom ahogy az anyósom simogatja a hátát, látom, hogy Rob felpattan, hogy Hanna után menjen de Veronka utána szól mire megáll és csak túrja, csak túrja a haját kétségbeesetten, hogy aztán visszaroskadjon az anyós mellé. Látom, hogy ő  folyamatosan beszél neki, Robert meg csak mered maga elé. 

Látok mindent.

A  régi érzések, a bűntudat, a fájdalom, és a félelem hogy elveszítem egyetlen ballépés miatt azt a nőt akit szeretek újra előtör. Editben is az akkori érzések kelhettek életre, mert elég csak egyetlen pillantást vetnie rám és tudom, hogy mire gondol.

-      Apu mi történt? – mered rám a fiam.

-      Zalán, ne kérdezzetek semmit. Ez most csak a kettőjük ügye, és nem szeretném, ha bármelyikőtök, mondom bármelyikőtök beleavatkozna! Sem te, - nézek Zalánra – sem pedig te – nézek szigorúan a másik minden lében kanálra Nattira. – Értettétek?!

Döbbenten merednek rám, de bólogat mind a kettő, ahogy oldalbordáik is. Felállok, érzem, hogy Edit követ. Roberthez lépek.

Szinte sokkos a tekintet amit rám vet.

-      Adj neki egy kis időt Rob.  – veregetem meg a vállát - Ha szereted akkor ezt megadod neki, mert fel kell dolgoznia. Meg kell értenie. Hidd el tudom hogy miről beszélek. Én tudom fiam! Most kapd össze magad, mert indulnod kell.

Szó nélkül fordul meg és lép be az ajtón.

Anyósom és Edit egyetlen pillantást váltanak. Edit belép utána.

-      Rob – szólal meg feleségem, mire Rob megmerevedik mozdulat közben.

Edit mellé lép, végig simít a vállán, mire ez a mamlasz zokogni kezd. Rázkódik a válla zokogás közben, és lerogy a kanapéra. Edit mellé ül.

-      Robert, figyelj most rám. Tudom, hogy azt hiszed, hogy most mindennek vége, de hidd el nem így van. Szeret téged, csak most ez egy oltári nagy pofon volt neki. Tudom ismerem a lányom. Meg fog nyugodni, de most biztos vagyok benne, hogy nagyon zaklatott! – Rob elfordul Edittől és megtörli a szemét, kifújja az orrát. Edit türelmesen várja, hogy végezzen, majd folytatja – Figyelj, én tudom, hogy szereted a lányomat, mert ott voltam, ahogy te is mindig mellette voltál amikor baj volt. Nem mondom, hogy nem vagyok mérges rád, mert hazudnék, de tisztelem azt, hogy volt merszed elé állni, és bevallani neki. Egyenes és korrekt ember vagy. Légy magadra büszke, mert megtetted. Most már tudtok mindent egymásról anélkül, hogy lennének olyan csontvázak amik később kiesnének a szekrényből. Legyél türelmes. Lenyugszik és rendbe lesztek. Hidd el! Rendben? – mosolyog rá.

-      Rendben. – suttogja Rob, és nagyot sóhajt. – Szerinted megbocsájt nekem?

Edit nagyot sóhajt, de amikor választ ad, a szemébe néz.

-      Nézd Rob, nem mondhatom biztosra mert Hannánál soha nem lehet tudni, de szeret téged ebben biztos vagyok. Nagyon szeret. – csend telepszik közénk -  Nah fel a fejjel fiatalember! Rendben lesz minden. Nyugalom!

Ekkor Zalán lép közénk.

-      Rob, lassan indulni kellene, ha nem akarod lekésni a gépet.

- Rendben. – sóhajt, majd fegyelmezetten felszedi a cuccait és elindul.

Figyelem ahogy bepakolnak a kocsiba. Mindenkitől elköszön, majd a kocsiba ül és elindulnak.

Az egyik már megvolt, most jön a második. A második sokkal nehezebb dió lesz, és félek hogy sok-sok kísértet fog feléledni közben.

A kapu bezáródik Zalán kocsija után, nagyot sóhajtok, és Edittel Hanna után indulunk.

Látom ahogy teljesen magába roskadtan ül a tóparton. Edit nagyot sóhajt amikor meglátja. Keze után nyúlok, szinte várom, hogy elhúzódjon, de nem teszi, rám néz és megszorítja kezem.

Hanna csak ül, ül a parton, és sír, halkan sír. Edit mellé ül, majd egyetlen erőgyűjtő pillanat után én is követem. Nem néz ránk, de hirtelen felszakad belőle az elkeseredett sírás és mi csak ülünk ott őt átölelve.

Edit nyugtatni próbálja,

-      Anya annyira fáj! Annyira mocskosul fáj! – sírja.

Lassan csillapodik a sírása, lassan megnyugszik. Csak ülünk ott amikor megszólal.

-      Én miért nem tudok egy olyan férfit találni mint amilyen Apa? Miért?

Edit felnyög Hanna szavai hallatán, és rám néz. 

Tudom, tudom, hogy most jött el az a pillanat amitől 25 éve tartok ,azóta amióta megszületett. 

Edit a lányunk felé fordul.

-      Figyelj kicsim! – néz rá – Én most magatokra hagylak benneteket, mert Apádnak mondanivalója van. Arra azonban kérlek, hogy figyelj arra amit mondani fog. Figyelj, mert fontos, nagyon fontos kicsim! Rendben?

-      Rendben. –suttogja a lányom.

Edit rám néz feláll, hozzám lép megcsókol és elmegy.

Magunkra maradunk.

Sűrűsödik a csend.

Csak bámulok magam elé.

-      Apu? – szólal meg Hanna halkan pár perc után és kérdőn néz rám.

Tudom hogy beszélnem kell, tudom.

-      Figyelj kicsim, - veszek nagy levegőt és a lányomra nézek, aki nagy barna szemeivel mered rám – 25 éve tartok ettől a pillanattól Hanna. 25 éve amióta megszülettetek. Nem akarom, hogy csalódj bennem de a történtek fényében el kell neked mondanom.

Hanna

Döbbenten hallgatom Apu szavait. Hallom ahogy mesélni kezd, hallok minden szót, és nem hiszek a fülemnek. Mesél az elhagyatottságról, a megszürkült hétköznapokról, arról hogy munkája miatt rengeteget volt távol, ami miatt Anyu állandóan hisztizett, és ő, hogy ne kelljen állandóan feszültségben lennie, inkább még több munkát vállat.

Egyre magányosabbak lettek, aztán Apa megismerkedett egy kolléganőjével, és megtörtént. Megcsalta Anyut. Ami már megtörtént azt nem tudta meg nem történtté tenni, de akkor azon a hétvégén amikor letette a szolgálatot és hazament üres lakás várta.

-      Anyád az akkor 4 éves Zalánnal lejött ide a mamáékhoz. Akkor ott  az üres lakásban rájöttem hogy mi a fontos. Megértettem, és anyád után jöttem. Elmondtam neki mindent,  mindent őszintén Hanna, és ez volt az ami megmentette a házasságunkat. Anyád először nagyon dühös volt rám, rettenetesen. De rájött, hogy ő is legalább olyan hibás volt mint én, igaz, ő nem ment el addig amíg én, de mind a kettőnket felőrölt az egész. Időt kért, hogy át tudja gondolni a dolgainkat. És én bár rettenetesen nehezemre esett, de megtettem . Békén hagytam egy hónapig. Ez idő alatt rájöttem hogy mit kell tennem. Megtettem, eljöttem és végigbeszéltünk mindent. Itt, Hanna ennek a tónak a partján.  

Hallgatunk. Nem néz rám, csak bámul maga elé.

-      Tudom, hogy most törtem össze benned a tökéletes Apa képét, és ez most nagyon fáj kislányom nekem. De meg kellett tennem, hogy megértsd hogy mivel emberből vagyunk, így hibázunk is. Hanna az a gyerek ott volt melletted végig. Lélekszakadva jött, és remegett, aggódott érted. Szeret kislányom, nagyon szeret téged. És én tisztelem Hanna azért mert megtette, mert bevallotta neked. Megtehette volna, hogy hallgat, és ha szerencséje van, akkor soha de soha nem derül fény erre a dologra, de ő volt annyira karakán, és egyenes, hogy elmondta neked. Rendes ember ő Hanna.

Hallgat, és most már én sem tudok többet mondani, nem tudok mit mondani, de ekkor megszólal. Halkan, rekedten de megszólal.

-      Tudom Apu, tudom hogy én is hibás vagyok, de fáj! – suttogja könnyek között – Én. . .

Átölelem.

-      Figyelj kicsim, nem kell semmit mondanod, semmit. Csak el akartam neked mondani, hogy tisztában légy mindennel. Emberek vagyunk, érzésekkel, álmokkal, vágyakkal, de ezek az  érzések néha félrevisznek, becsapnak, és későn jövünk rá, hogy hülyeséget csináltunk. Nagy hülyeséget.

Hallgatunk.

-      Nah gyere, menjünk vissza,mert már kezd lehülni a levegő, és még a végén felfázol aztán majd nézhetünk.

Csendben sétálunk vissza az udvarba. Hanna hozzám simul, és én átölelem az én törékeny kis virágszálam vállát.

Editék már bepakoltak, és a nappaliban üldögélnek mindnyájan amikor belépünk. Nem veszik észre betoppanásunkat, beszélgetnek.

-      Én megmondtam nektek előre, hogy hülyeség ez az egész terápiás chetelésdi!  - közli a nekünk háttal ülő Csongor – Szerintem ez volt a gond! Rob biztosan elszólta magát előtte.

Szinte ledermedek amikor meghallom Csongi szavait. Rémülten meredek a karomba dermedt Hannára akinek a torkából csak egy döbbent nyögés tör fel, aminek hallatán halálra vált arcok fordulnak sorban felénk . .








Nos, hát ennyi lenne. Folytatás vasárnap, ha megvan a 25 komment, de azt sem bánom ha többet írtok!