60. fejezet: Meglepetések napja 2/1

Sziasztok!

Nos, miután kidühöngtem magam a WFE aktuális hírein, és gyermekem kicsiny lelkét is ápolgattam - most szerencsére elaludt szegénykém- ,  kicsit késve, de itt vagyok. Ez a rész kicsit lassabb lett, lehet, hogy csalódtok kicsit, de elő kell készíteni kicsit a terepet.

Nagyon kíváncsi leszek a véleményetekre most is!

Válszok:

Flo:

Köszönöm a dicsérő szavakat. Igen a szokásos 19-20 oldallal szemben ez most csak 16 lett J

Rita:

Igyekeztem izgissé varázsolni a viszontlátást. Ezek szerint azért sikerült!

Csezemo:

Én tudom, az agyammal igen, de ennek ellenére mégis minden alkalommal izgatottan várom a véleményeteket.

Zsuzsi:

Köszönöm! Ebben a részben lesznek a Pattinson család felől igen érdekes beszólások!

Golden:

Köszönöm, tudod én igyekszem!

Kriszty:

Örülök, hogy megjöttél! Remélem jól telt a pihenés! Nagyon örülök, hogy tetszett!

Adri:

Hiába az ügyeletes szívtipró a párod, a fáradság az fáradtság. Én ha nagyon kivagyok, képes vagyok állva is elaludni! Khm maraton? Hát nem is tudom!

Judy:

Én nagyon igyekeztem! Örülök, hogy tetszett!

cassie:

Pótolni fognak abban biztos lehetsz!

Viki:

Köszönöm nagyon aranyos vagy! De azért túlzás, bizton mondhatom, hogy rengeteg jó történet van még fent a neten, tudom mert én is sokat olvasok, de nagyon megtisztelő a véleményed!

Stefi:

Hát igyekeztem a hangulatot forróvá varázsolni most is, de őszintén szólva mindig zavarban vagyok amikor erről kell írni… Most Pattinson apukának lesz egy apró pici beszólása…

Pet:

Életem csalódást kell okoznom, mivel van ugyan benne némi khm, de közel sem maratoni! Bocs!

Pixie:

Hát drágám igen, Claire kompenzál, nem is tudod, hogy mennyire!

Gwennie:

Őszintén szólva először nem is jutott eszembe, hogy összeöltözzenek. Emmy Rossum ruhája eredetileg élénkpiros volt. Bárhogy szerkesztettem nagyon ütötték egymást, így átszerkesztettem.

Zsófi:

Én nagyon igyekeztem! Remélem elégedett leszel!

No, jó olvasást csajok!

Puszi!

Heni

Robert

Lassan ébredezem, hirtelen azt sem tudom hol vagyok, melyik városban? Melyik szállodában? Élvezem ezt az álom és az ébrenlét közötti kellemes állapotot. Még fogva tart.

Még érzem az illatát, azt a semmihez sem fogható illatot, ami csak az övé, még érzem bőrének melegét, selymes tapintását

Tudom, hogy álmodom! 

Még nem akarok felkelni!

Még kicsit élvezni akarom a közelségét!

Még ne!

Lassan  azonban  de egyre közelebb és közelebb érek a valósághoz, de az eddigi reggelekkel ellentétben nem tűnik el az álommal együtt a közelsége. Nem! Hallom, ahogy halkan szuszog mellettem. Óvatosan nyitom ki a szemem, hogy biztos ne tűnjön tova,  hogy biztos itt legyen!

Hitetlenkedve elmosolyodom.

Itt van!

Tényleg itt van mellettem!

Óvatosan mozdulok meg, hogy ne ébresszem fel. Mosolyogva figyelem, ahogy kissé elnyílt szájjal halkan szuszog, miközben kismacskaként bújik az oldalamhoz. Pár tincs az arcába lóg, óvatosan elhúzom őket, hogy láthassam az arcát! Istenem annyira megcsókolnám! Tudom nevetséges, hogy férfi létemre bámulom ütődötten a barátnőmet, de végre itt van! Velem van! Halkan sóhajtok, a megkönnyebbüléstől. Számtalan reggelt kezdtem így, hogy az álmaimban velem volt, és minden reggel jött a hideg kijózanodás, hogy nincs itt, hogy csak egy álom volt.  De most nem, most itt van! Csak hajtogatom magamban idiótaként, itt van! Itt van!

Lassan eszembe jut a tegnapi nap, minden eseménye. Az idegeskedés, hogy vajon rendben ideért-e, miközben még jóformán WC-re sem tudtam nyugodtan elmenni, mert mindig valakinek kellettem. Szegény Zalánékat  is már a sírba vittem az állandó telefonálgatással.

 A mindig szívélyes Zalán a végére már kiakadt. Elvigyorodom ezen. Aztán beszéltünk, és megkönnyebbültem ugyan, de már tűkön ültem, hogy lássam végre! Az a 4 óra sehogy nem akart eltelni.  Ashleytől megtudtam, mikor találkoztunk a felvonulás előtt, hogy már itt van Zalánnal ő is. Megkönnyebbültem, de a pokolba kívántam az egész cirkuszt! Vele akartam lenni!  De nem lehetett, vigyorogni, pózolni kellett, aláírni, fotózkodni, hiszen ezért voltak itt több ezren, és nem okozhattunk csalódást. Istenem!  Csigalassan jutottunk előre. Aztán amikor megláttam, ahogy az aulában áll és engem figyel, nagyon kellett türtőztetnem magam, hogy ne rohanjak oda hozzá. Kris ki is röhögött, Tay meg elképzelni nem tudta, hogy mi bajom van.

Aztán ott voltam mellette, de nem érhettem hozzá, mert mindenki árgus szemekkel leste minden mozdulatomat, és még nem jöhettek rá, hogy ő hozzám tartozik.  

Istenem az a ruha! Az amúgy is csekély tűrőképességemet igencsak rendesen próbára tette!

Tom persze nem bírt magával, és kissé féltékenyen figyeltem, ahogy ő és Kellan is körülötte legyeskedik.

Szerencsére, ott voltak Anyuék persze és a bátyja a szárnyuk alá vették. Meglepődtem, hogy a nagybátyám is beszélgetett vele, ő pedig nem az a könnyen barátkozós típus apuval ellentétben, mintha nem is testvérek lennének -  de még ő is mosolyogva beszélgetett Hannával.  Annyira édes volt, ahogy ott állt és csevegett! Pár pillanatra azért elérte, hogy leverjen a víz, de Timet is leszerelte! De még hogy! – majdnem hangosan felnevetek most is.

A vetítés alatt végig éreztem a jelenlétét, minden lélegzetét, sóhaját, mozdulatát! Azt hittem az a közel másfél óra soha nem telik el! Legszívesebben kirángattam volna, de nem lehetett.

Aztán amíg nekem az afteron a köreimet kellett futni, addig szerencsére a családom és a barátaim lefoglalták. Egész este őt figyeltem, egy alkalommal annyira elbambultam, hogy a Rob Friedmant a Summit vezérét majdnem leöntöttem pezsgővel! Nem győztem elnézést kérni tőle! Baromi ciki volt!  

Már ott tartottam, hogy ha még valaki hozzám szól, és  miatta nem tudok odamenni Hannához, akkor felrúgom az illetőt. Ekkor megjelent a felmentő sereg, Kristen személyében! Nem kellett sokáig győzködnöm, hogy segítsen Hanna közelébe jutni. Kitalálta, hogy menjek ki a pihenőbe és majd oda hozza. Istenem most is ahogy az eszembe jutnak azok az édes vad pillanatok, ahogy hitetlenkedve de vággyal teli szemekkel néz rám! Ahogy nekem adja magát, ahogy mozog rajtam!  

Most is hevesen kezd verni a szívem, és igen csak hevesen életre kelek a lentebbi régiókban is! Istenem! Én csak megcsókolni akartam! Csak csókolni, de elragadtak mindkettőnket az vágyaink, és nem bírtunk magunkkal! Úristen! Még az emlékre is végigfut rajtam az az édes izgalom! Anyám mit hallgathattam volna Tomot és Kellant, ha ránk nyitnak! De hála Kristennek, szerencsére nem buktunk, le! Alig tudtam utána is türtőztetni magam, de a cigis mozdulatánál elszakadt a cérna! Istenem, ahogy kivette a számból azt a cigit, és ahogy végigfuttatta a nyelvét a szűrőn! Attól elvesztettem az eszem! Nem bírtam ki megcsókoltam! Persze a két idióta nem hagyta szó nélkül! 

Aztán kedves édesanyám identitás zavaromra vonatkozó beszólása adta meg az utolsó lökést amúgy is viseletes idegrendszeremnek! Muszáj volt elmennem inni valamit! Persze ekkor is lekapcsoltak, és kötelező volt jó pofizni, szerencsére jött  Kristen, hogy menni kellene, mert Hanna szó szerint elaludt.  Vigyorogva mentem oda a kanapéhoz, ahol Lizzyre hajolva szunyókált. Akkor ott nagyon nehezen tudtam magamon uralkodni! Kiakadtam, amikor Zalán kitalálta, hogy haza viszi hozzájuk! Nem adtam!, így csak a kocsiig kísérte. Figyeltem, ahogy az úton végig anya vállára hajtva a fejét szunyókált. Anya csak mosolygott rám. Dean a szálloda hátsó bejáratához hajtott, így szinte észrevétlenül tudtunk felmenni. Pille könnyű volt, ahogy cipeltem felfelé. Még az is izgatott, ahogy a fejét a vállamra hajtva szuszogott, minden légvétele borzolta, izgatta nyakamat. Anya segített levetkőztetni, szegénykém azt sem tudta hol van, engedelmesen tűrte, hogy anya leszedje róla a ruhát, és mint a kisgyerekek emelte fel a kezét, hogy a fehér trikómba bújjon. Aztán elterült az ágyon, és világát sem tudta. Imádtam nézni ahogy alszik. Anya mosolyogva figyelte az ágyamon ülve, ahogy az ágy mellett guggolok öltönyben és az alvó barátnőmet figyelem lélegzet visszafojtva.

-      Ennyire szereted kicsim? – ölelte át a nyakamat szeretettel.

-      Nagyon anya!  - suttogom - Tudom, hidd el tudom, hogy csak 3 hónapja ismerem és ennek az időnek a felét is külön töltöttük, de olyan nekem mintha mindig is ismertem volna.  – Anyu figyelmesen néz rám miközben magyarázok neki, tudom hogy figyel, de én csak Hannát nézem – Tudom agyalágyult dolog, valaki iránt így érezni, de olyan természetes, egyszerű, és őszinte. Simán leüvölti a fejemet még telefonba is, még veszekedni is szeretek vele! – nevetem el magam.

-      Jól van! – simít végig az arcomon, - menj zuhanyozz le, és feküdj le te is, hiszen látom rajtad, hogy kimerült vagy!

Miközben a tegnap estén kalandoznak a gondolataim, figyelem az arcát. Olyan végtelen nyugalmat érzek most, hogy az elmondhatatlan. Nagyon hajszás az  életem, és annyira ritka az ilyen pillanat, hogy minden kincsnél, pénznél többet ér!

És ebbe a nyugalomba zavar bele a kerregőm, ami a csendben most háromszor hangosabbnak hallok mint máskor pedig le van halkítva, még a szívem is megáll a hangjára!

-      A jó büdös francba! Hol van ezt az átok verte? – mormolom,  kapkodok, majd az ágy alatt megtalálom, gyorsan kinyomom.

Óvatosan nézek Hannára. Alszik. Az ágy szélére ülök, és halkan visszahívom Zalánt.

-      Na mi van? Nem jöttök? – esik nekem szinte azonnal.

-      Még alszik! – suttogom.

-      Nem mondod? – neveti el magát – Ezek szerint tényleg nagyon kipurcant. Ha felébredt gyertek át hozzánk!

-      Figyelj Zalán, anyuék szeretnék, ha velük ebédelnénk a nagybátyámék ma mennek el,  anyuék meg  2 nap múlva mennek haza, nem lenne gond, ha csak utána mennék át hozzátok?

Csönd.

-      Oké. Még pár hétig úgyis itt lesz. De nincs ott ruhája, a tegnapi göncben kicsit túl öltözött lenne nem gondolod?

-      Ó bassza meg! Ezt el is felejtettem! – suttogom a telefonba.

-      Na figyelj! Ashley elővesz neki valamit, és elviszem hozzátok, hogy legyen mit felhúznia. – csend -  De mit vigyek?

-      Oké, mit tudom én, farmer, póló – sóhajtok nagyot az ágyon ülve Hannának háttal.

-      Meg hozza el a fésűmet, és a szandálomat. - szólal meg halkan

Mint akibe villám csapott úgy fordulok meg a hangjára. Álmosan, de mosolyogva néz rám. Őrülten verni kezd a szívem!

-      Szia! – suttogom, mert nem megy a normális hangképzés – Felébredtél? – szólalok meg elmésen, miközben a szememet le nem véve róla, mellé fekszem, és megcsókolom a nyakát. Felnevet.

-      Szia! – bújik hozzám kuncogva.

-      Jól aludtál? – kérdezem miközben a hajába temetem az arcom, és mélyet szippantok belőle.

-      Nagyon jól. – suttogja, majd megcsókol.

Elveszünk ebben a csókban, finoman, lágyan csókoljuk a másikat. A szívem hevesen ver, ki akar ugrani a helyéről, érzem ahogy lágyan végigsimít az arcomon.

-      Ha jól érzékelem, és nem nekem cuppogsz a telefonba, akkor felébredt! – röhögi Zalán, mire majdnem eldobom a kezemben tartott készüléket, elfeledkeztem róla!

Meglepődve meredek a kezemben szorongatott ketyerére. Hanna felnevet és kiveszi a kezemből, és csevegni kezd a bátyjával, miközben le sem veszi rólam a szemét.

-      Köszi!- neveti el magát – Zalán mennem kell! – és a választ meg sem várva kinyomja a telefont.  – Annyit tud beszélni! – vigyorogja.

-      Hát nem tudom, én ismerek még valakit akinek szintén nem nagyon áll be a szája! Ha elkezdi nem tudja abbahagyni!  - vigyorgom, mire oldalba vág és durcásan hátat fordít.

-      Hát cicám, most nagyon kiszúrtál velem! - húzódom hozzá közelebb vigyorogva, és átölelem – Így is nagyon jó a kilátás!  - és belepuszilok a nyakába.

-      Piszok vagy Pattinson! – neveti el magát, de a vidámkodása egy halk nyögésbe megy át ahogy végigsimítok a mellén.

-      Szexi vagy a trikómba! – suttogom miközben a haját félretúrva csókolgatni kezdem a nyakát.

-      Rob! – nyöszörgi, miközben gondosan hozzádörgölőzöm, nem hagyva kételyt szándékom komolyságát illetően. Nekem feszül, és fenekét az ágyékomnak nyomja. Felmorranok, ahogy a vágy szó szerint végigcikázik rajtam. Kezemet a hasára téve kalandozni kezdek. Érzem, ahogy gyorsabban kezd verni a szíve, ahogy egyre lejjebb és lejjebb merészkedem miliméterről – miliméterre, miközben a nyakát és fülét csókolgatom. Majd végigsimítok a combján miközben nőiességéhez nem érek hozzá. Felmorran és nyöszörögni kezd csalódottan.

-      Nyugi cica! Nem kergetnek bennünket! – suttogom, majd egy mozdulattal kicsit megemelem a térdét, és hátra húzom a combomra, szinte íjként feszül a kezeim között. A szívem majd kiugrik, miközben elindulok, egyre feljebb és feljebb a combján. Olyan finom és bársonyos a tapintása! Remeg, zihál, ahogy a combtövét simogatom, majd fehérneműn keresztül hozzá érek. A bugyit félrehúzva simogatni kezdem, felzihál. Forró, nedves és duzzadt. Remeg a kezeim között. Hegyes mellbimbója átdöfni készül a másik kezemet, miközben simogatom. Készségesen adja át magát nekem, de nem bírja sokáig, mert egyetlen mozdulattal átfordul a kezeim között, hanyatt dönt és rám ül. Vágytól kitágult szemekkel néz rám, majd keménységem észlelve helyezkedni kezd.

-      Úgy érzékelem nagy bajban vagy Robertem – suttogja a fülembe, miközben végigsimít a mellkasomom – nagyon nagy bajban!

-      Azt mondod?  - suttogom a szájába, miközben emelem a kezem, hogy hozzá érjek.

-       Nem, hagyd a fejed felett!  - suttogja  a fülembe miközben rám hajol és nyelve a nyakamat simogatja – Most én jövök.

Meg akarom csókolni, de a bestia felegyenesedik, és rajtam ülve csípőjének egy- egy mozdulatával az őrületbe kergetve lassan húzza egyre feljebb magán a kölcsönkapott atlétámat. Felzihálok, amikor előbukkannak azok a csodák. Felülök, és magamhoz rántom a fejét. Eszeveszetten csókolom, de hanyatt lök.

-      Mondtam, most én jövök! – suttogja kéjesen, és fölém hajol. Nyakamtól kezdve végig csókol. Zihálok, ahogy a szája eléri a hasamat, majd egyre lejjebb siklik a nadrágomat egyre lejjebb húzva …

-      Istenem! – nyögök fel ahogy az alhasamon érzem az ajkait, istenem mindjárt …. de nem teszi meg! Helyette  a számat kezdi csókolni, nyöszörgök a csalódottságtól!  

Felnevet.

-      Boszorkány! – suttogom, majd újra felnyögök mikor a simogatását megérzem magamon, sürgetően nyomom felfelé csípőmet, de ő csak vágytelin mered rám

-      Erre vágytam már  - suttogja – az ajándékod óta! – suttogja, de nem értem, nem fog az agyam csak azt akarom, hogy…

-      Jaj Boszorka! – nyögök fel amint végigsimít rajtam a nyelvével, majd tovább folytatja a kínzásomat. – Istenem! – hörgöm, amikor szájába vesz és kényeztetni kezd. – Úristen!- nyögök fel és megpróbálok tőle elhúzódni. – Ne!

Elenged, és én fölé kerekedek, a vágy az eszemet veszi, szó szerint letépem róla a bugyiját, de nem törődünk vele! Csak ő számít és az amit a szemeiben látok. Eszeveszetten faljuk egymást, majd eggyé válunk. Kitöltöm. A szenvedélytől hevesek mozdulataink, megőrülök attól, ahogy körülölel, ahogy szorít, ahogy titokizmait bevetve kínoz. Mozgásunk gyorsul, majd robbanunk. Csak nyöszörgésre vagyok képes. Levegőt sem nagyon kapok! Még a kis újam is görcsbe rándul a kéjtől ami átjár.

Csak a szemeit látom, amik szintén kitágulnak és elnyelnek. Zihálva hanyatlok rá, majd gördülök az oldalamra. Magamhoz húzom, és kezeimet a hajába rejtve csókolom meg.

-      Szeretlek, - suttogja – annyira szeretlek Robert!

Hirtelen nem jutok szóhoz, nem vagyok képes kifejezni azt amit érzek. Szeretlek, ez olyan elcsépelt és nem fejezi ki a bennem dúló érzéseket.

-      Én is nagyon! – suttogom végül.

Egymást simogatva, apró csókokat váltva, egymáshoz bújva higgadunk le, élvezve a  másik közelségét.

Ekkor halk kopogás hallatszik, Hanna kétségbeesve néz rám, majd felpattan és  a fürdőbe rohan. Nevetve nézek utána miközben magamra rántom a farmeromat, és elindulok ajtót nyitni.

-      Helló Öcsi! – lép be Lizzy a szobába. – Hanna felébredt már?

Vigyorogva nézek rá, mire vigyorogni kezd.

-      Igen fel! – nevetem el magam, - fürdeni ment.

-      Hoztam neki ruhát, kb egy lehet a méretünk, gondolom nem a tegnapi ruhában fog lejönni ebédelni.

-      Köszönöm Lizzy! – jelenik meg a szálloda fürdőköpenyében, és vigyorogva köszönti nővéremet – de elvileg Zalán hoz nekem ruhát.

Ebben a pillanatban újabb kopogás hangzik, és miután kinyitom Zalán lép be az ajtón.

-      Helló – Halló! Megjöttem! – neveti el magát, miközben végig néz rajtunk.  – Csini vagy Húgi! – húzza magához, mintha évek óta most látná először. – Rendben vagy?

-      Istenem Zalán – neveti el magát bátyja arcát látva – csak fáradt voltam!

-      Oké! – húzza mosolyra az arcát a big brother. – De most rám vagy bízva, és ha valami bajod lenne  anyáék megnyúznának! Úgyhogy vigyázni! – mered rám figyelmeztetően.

-      Értettem! – nevetem el magam, majd elkomolyodom – Az életemnél is jobban vigyázok rá tudhatnád!

-      Ez igazságtalan! – neveti el magát Lizzy mire kérdőn nézek rá. – Nekem miért nincs bátyám?

-      Mert neked egy kedves öcsikéd van! – neveti el magát Boszorkám, és hozzám bújik.

A nagy testvérek összenéznek, és elnevetik magukat látva bennünket.

-      Na figyeljetek! Kapjátok össze magatokat, és 1 óra múlva gyertek le ebédelni. Anya üzeni, hogy nem szeretne feljönni értetek, így kéretik pontosan érkezni! – vigyorog, majd az ajtóhoz lép, de Zalán megállítja.

-      Ne siess annyira szöszi! – nevet majd végignéz rajtuk, ahogy kérdőn meredünk rá. – Szóval nem csak ruhaszállítóként jelentem meg, hanem azért is jöttem, hogy meghívjalak benneteket estére hozzánk. Páran összejövünk, a bandátok, és  pár kollégám jönnek át. Csak egy kis összejövetel lesz, mivel sokan érdeklődnek a baráti körből ez iránt itt – mutat nevetve Hannára, - ma délelőtt vagy 10-szer csöngött a telefonom és érdeklődtek, hogy mikor is ismerhetik meg a kisasszonyt jobban!

Hanna döbbenten mered a bátyjára, mire az elneveti magát.

-      Kik jönnek? – teszem fel a kérdést.

-      Csak a szokásos. – legyint – Fincsiék jönnek át a lányokkal, Stew jön, Niki, Kellan, Tay is jön valami új csajjal, Tomékkal is beszéltem már, csak veletek nem egyeztettem  még.

-      Oké! Ott leszünk! Mit vigyünk?

-      Mi is! – mosolyogja Lizzy – Szerintem Vic is itt lesz még, csak hétfőn megy vissza New Yorkba.

-       Rendben!  Várunk benneteket! – néz nővéremre, majd felénk fordulva válaszol - Csak a szokásosat! 6 körül legkésőbb legyetek ott! – vigyorogja, majd Hannát homlokon csókolja és a nővéremmel együtt angolosan távoznak.

Hanna értetlenkedve mered rám.

-      Te Rob, kik azok a Fincsiék?

-      Peter és a felesége meg a lányaik! – válaszolom, de értetlenül mered rám – A filmben az apámat játsza, Carlise-t. – magyarázom, majd elneveti magát.

-      Fincsiék?! Ki volt az a pihent agyú aki ezt kitalálta?! – kacagja, majd hirtelen elkomolyodik, én meg értetlenül meredek rá – Anyám a víz! – kiáltja, majd elstartol mellőlem.

Vigyorogva meredek utána, hallom ahogy elzárja a csapot. Pár pillanatig állok ott az ajtóban gyökeret eresztve és elképzelem ahogy leveti magáról a fürdőköpenyt. Nagyot nyelek.

-      Na mi van kérvényt nyújtsak be?

Szinte repülök.

*

*

*

Kicsivel később, vigyorogva kielégülten és ellazultan ülünk a fürdőkádban. Hanna a mellkasomhoz simul, miközben lábait felteszi a falhoz és vigyorogva hagyja, hogy kényeztessem.

Persze élvezettel mosom le a habot róla. Már újra kibontakoztatnám rejtett, de egyre inkább nyilvánvaló képességeimet amikor Hanna leállít.

-      Szerintem lassan össze kellene kapnunk magunkat, ha nem akarod, hogy anyukád jöjjön fel értünk – vigyorogja - menni kellene ebédelni éhes vagyok Rob.

Tragikusan nagyot sóhajtok.

-      A lelkemet töröd össze te nőszemély!

-      A lelkedet majd megápolom este ígérem! – majd ígéretét megpecsételi egy kiadós csókkal. – Van időnk 5 hétig itt leszek!

-      Oké! – sóhajtok nagyot, majd feltápászkodunk, és egy gyors zuhanyt követően a hálóba vonulunk.

Csókok közepette öltözködünk. Kedvtelve nézem ahogy öltözködik, nem játsza meg, nem kelleti magát, egyszerű, természetes, szép.

-      Na gyere menjünk, mert kapni fogunk anyától az biztos, ha elkésünk. – fogom kézen és kifelé kezdem húzni.

Az ajtóban még megcsókolom, és bocsánatkérő meredek rá, mire rám nevet.

-      Tudom! Kint nem lehet. – sóhajtja.

A folyosón mellette megyek, nem érek hozzá, de … érzi ő is, tudja hogy hozzám tartozik.

Ahogy megjelenünk az étteremben anya jelentőségteljesen mered az órájára és megfenyeget az ujjával, de a szeme mosolyog.

Bocsánatkérőn mosolygok rá a szebbik féle mosolyommal, amitől tudom, hogy elolvad. Már mindenki ott ül, csak ránk vártak. Anya a legnagyobb megelégedésemre szeretettel köszönti a jobbomon lépkedő Hannát, aki meglepődve tekint rám először, de aztán ő is szívélyesen üdvözli anyuékat. Az unokatestvéreim mindent tudóan néznek össze, ettől a tekintettől felforr az agyam, pedig még meg sem szólaltak. Anya figyelmeztetően pillant rám, míg Hanna értetlenül.

-      Hogy aludtál kedvesem? – fordul apu Hanna felé.

-      Őszintén szólva a világomat sem tudtam! – neveti el magát.

-      Hát azt tapasztaltuk! – veti oda nagynéném félhangosan – Nem értem a mai fiatalokat, minek iszik  buborékosat, - célzatosan megemeli a kezében lévő pezsgős poharat, hogy még csak véletlenül se értse Hanna félre a célzást -  az aki nem bírja?

Látom Hannán, hogy mély levegőt vesz, az asztal alatt megsimítom a combját figyelmeztetően.

-      Hát biztosan nem kellett volna annyi ásványvizet innom. Valóban megárthatott. – feleli kedvesen, de kissé gúnyosan, mire apu és anyu összenéznek. Persze nagynéném nem hagyja annyiban.

-      Hát kedvesem valóban megártott. Nem semmi látvány volt, ahogy a bátyád kicipelt.

-      Igen Zalánra minden körülmények között számíthatok. – mosolyogja Hanna, bár ennek a mosolynak mér éle van..

-      És mond csak kedvesem honnan is jöttél? – támad továbbra is Anna néni. – Apádék mesélték, - fordul felém, - hogy  ez a kislány nem angol, de nem is amerikai.

Lizzy és Vic felszisszennek, ismerik ezt a viperát, de mielőtt még támadhatna, anya felé fordul és megszólal.

-      Valóban Anna kedvesem, Hanna nem angol, hanem magyar. Tudod, hogy hol van Magyarország, vagy meséljem el? – mosolyog túlontúl szívélyesen, mire majdnem felröhögök, de apa figyelmeztetően tekint rám, így az asztali kendőbe rejtem köhögésnek álcázott vigyorgásom. 

Hanna hálásan tekint anyura, aki felé fordul és beszélgetni kezdenek. Anna szerencsére hallgat. Csendben hallgatom őket, és borzasztóan büszke vagyok rájuk, hogy így befogadták őt. Mondanom sem kell nekik, elég végig nézem rajtuk, és látom a Pattinson véd - és dacháló őt is körülfonja. Anyu kérdezgeti az államvizsgáról, kedvesem pedig jókedvűen válaszolgat. Persze gondolhattam volna, hogy Anna nem hagyja annyiban a kellemetlenkedést. A desszertet követően újra támadni kezd.

-      És mond csak kedvesem, mihez fogsz most kezdeni? Megvan a diplomád, és hogyan tovább? Gondolom, kint maradsz, Robert pedig majd eltart amíg nem találsz valamit? 

Szavait döbbent csend követi. Látom Hannát ahogy mély levegőt vesz, majd a kérdező felé fordul. 

-      Őszintén szólva, még nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni. Jelenleg annyit tudok, hogy 5 hétig itt maradok, a bátyáméknál fogok lakni. – persze kinyitom, a számat, hogy tiltakozzak, de a tekintet amit rám vet, nos attól inkább befogom a számat, anya persze elismerően néz rá – Aztán hazamegyek, mert lesz a testvérem esküvője augusztus végén. Neki fogok segíteni. Szeptembertől pedig valószínűleg egy  utazási irodában fogok dolgozni, ahol gyakornokként eddig is dolgoztam. – válaszolja mosolyogva.

-      Értem! – néz rá Anna néni – Kellemes lehet, hogy kint él a bátyád, így semmire sem kell költened. – mosolya penge éles – Hiába a mai fiatalok tudnak élni!

Anya ekkor beveti magát.

-      Anna drágám, egy normális családban a testvérek minden körülmények közepette összetartanak! Bár ezt te honnan is tudhatnád! – mosolyog  a kérdezőre, majd kedvesemre pillant - Hannára pedig igen büszke lehet a családja, hiszen egyedül is fenn tudja magát tartani. – fordul Boszorka felé -  Rob mutatott drágám képeket a lakásodról. Gyönyörű!

-      Köszönöm Claire. – mosolyog Boszorka anyura hálásan.

-      Egyszer majd szívesen megnézném élőben is! - meglepetten tekintek anyura, de még nem fejezte be. - Tudod Anna drágám, Richard már volt Hanna szüleinél. Vendégül látták. Nagyon kedves, vendégszerető emberek! Tudják, hogyan kell viselkedni. – néz célzatosan Annára.

Apával döbbenten nézünk össze, majd a nagybátyámra tekintek, aki elismerő tekintettel néz anyura, és sumák vigyorgását az asztali kendőbe rejti. Nem szólal meg annak ellenére sem, hogy kedves felesége gyilkos pillantásokat vet rá, majd felkel és végig néz a társaságon.

-      Köszönjük az ebédet, de nekünk pakolni kell mennünk, nemsokára indulnunk kell a repülőtérre. További jó étvágyat mindenkinek!  - David, Martin, és Daniel azonban nem mozdulnak.

-      Menj drágám! Én még beszélgetek a testvéremmel, és a családjával.

David  és Martin pedig, mintha észre sem vennék, tovább beszélgetnek a nővéreimmel.

Kedves nagynéném, pedig gyilkos pillantást követően elviharzik. Kissé döbbenten nézünk utána, bár már megszokhattuk volna a stílusát.

-      Hát testvér – veregeti hátba apu a testvérét – Ezt a tekintetet látva  nem biztos, hogy a holnapot megéred!

-      Ne haragudjon kedvesem! Ő már csak ilyen! – néz az elviharzó felesége után David bácsi, majd kínosan mosolyogva néz végig

rajtunk.

-      Hát nem tudom, most még az átlagosnál is viperásabb volt! – teszi hozzá Martin – Bocs Hanna, ez nagyon égő volt!

-      Apa nem értelek! – szólal meg halkan Daniel is – Tudom, hogy az anyám, de miért nem váltok el! Anya már elviselhetetlen! – temeti kezébe az arcát - Ez annyira ciki volt!

-      Anya nem voltál semmi! – neveti el magát Victória. – Az a beszólásod a családról!

-      Nem bírom elviselni, amikor megjátsza magát ez a némber – feleli anya, majd Dávid bácsira néz – Már megbocsáss David, de ezt a nőt hogyan bírod elviselni? Te egy annyira normális ember vagy, de miatta nem tudjuk tartani rendesen a kapcsolatot! Látom Richardon, hogy ez nagyon bántja!

-      Tudom, de most mit csináljak vele? 28 évet lehúztunk együtt, dobjak el mindent, és maradjak egyedül? Kezdjek mindent elölről? Nem tudom! – sóhajt fel nagybátyám, majd feláll  - Bocsássatok meg, de ha megakarom élni a holnapot akkor muszáj lesz mennem!

A fiúk is nagyot sóhajtva felállnak, és elbúcsúzunk egymástól. David azért elmenőben még odasúgja, hogy mázlista vagyok!

Mintha nem tudnám.

Csendben nézünk utánuk.

-      Hát ez meglehetősen érdekes volt! – töri meg a csendet Lizzy. –  Kis híja volt, hogy ne szóljak be neki, de anya te szenzációs voltál!

-      Az én feleségem! – öleli át apa anyát, majd Hanna felé fordul – Mint látható kedvesem, nálunk sem egyszerű az élet! – sóhajt fel. – Ne haragudj  nagyon röstellem a sógornőm viselkedését, nem tudom hogy a testvérem hogyan tudja elviselni? .

-      Ugyan! – neveti el magát Boszorkám – Mindenhol van egy ilyen! Nálunk apa már leépítette, az unokatestvérét. Évek óta nem láttuk. – feleli, majd anya felé fordul- Köszönöm!

-      Ugyan kedvesem! – mosolyog rá anya – Ez természetes volt! A fiam kedvese vagy!  Hozzánk tartozol.

-      De még csak pár hónapja ismernek…

-      Figyelj! Robert szeret, és nekem ennyi elég. Mi Richarddal 4 hónap ismeretség után házasodtunk össze és 1 év múlva már hárman voltunk. Ennek már lassan 30 éve. Tapasztalatból mondom, hogy nem az idő számít.

Hanna csak nagyot nyel, és rá mosolyog.

-      Köszönöm!

-      Persze nem azt mondja ezzel, hogy most azonnal házasodjatok össze, - szólal meg apu is – de a lányoktól hiába várok unokára, már csak Robban bízhatok!

-      Mi van? – nyelem félre sz üdítőt amit iszok. - Te most tényleg azt mondtad, amit hallottam? – nézek elképedten apura.

-      Én csak őszinte voltam – vigyorogja.

-      Apu te nem vagy normális! – szólal meg Vic is majd a kezét az arcába temeti – Ezt nem hiszem el!

-      Apu, sok lesz a sör! – nevet fel Lizzy, majd az elképedten kamillázó Hanna felé fordul – Most még elszökhetsz! Egyébként üdv nem normáliséknál!

-      Most mit szívjátok fel így magatokat! – vigyorog apukám – Te – mutat Vicre – itt vagy 28 éves, és csak a munkádnak élsz! Pasit már vagy 2 éve nem mutattál be otthon!

-      Már ne haragudj apu, - szólal meg Lizzy – de ilyen beszólások után csodálkozol ezen?

-      Na te csak hallgass! – néz rá apu – Te a másik fele vagy! 26 évesen te is csak a karrierednek élsz! Én megértem, hogy előbb elakartok érni valamit az életben, de mi anyátokkal csak idősebbek leszünk,  és én ma – holnap itt vagyok 65 éves és még nincs unokám! Mindig azt képzeltem hogy ennyi idősen már játszótéren töltöm a napjaim nagy részét! Erre, semmi! Úgy fogok meghalni, hogy nem fogom ismerni őket!

Teljesen letaglózva ülök az étteremben és értetlenül meredek apámra,  miközben  Boszorkám alig tudja visszatartani vigyorgását.

-      Ne vihogj! – szólok rá idegesen.

-      Most mit vagy így kiakadva? – fordul felém, majd apura néz - Mi ezt naponta megkapjuk Nattival aputól. Zalán is csak azért nem naponta, mert az túl drága lenne! De apunak is ez a kedvenc vesszőparipája! Sportosan nem kell meghallani!

-      Na jó! – állok fel, - Megyek rendezem a számlát.

-      Már rendezve van! – szólal meg nevetve apu. – Ülje le nyugodtan, ígérem, nem kezdek rá megint.

-      Remélem! – morgom az orrom alatt, Hanna csak vigyorog.

-      Na és mi a tervetek mára? – fordul felénk anya.

-      Szerintem átmegyünk Zalánékhoz, amikor tegnap megjöttem, még körül sem tudtam nézni, mert rohanni kellett a szalonba. Kíváncsi vagyok a házukra. Most költöztek be 5-6 hónapja.

-      Mikorra kell ott lenni? – fordul felénk Lizzy is.

-      Miért ti is mentek? – néz nővéremre döbbenten anya.

-      Hát mi is megvagyunk hívva.

-      Még ráérünk. – válaszolom – Nincs kedvetek lemenni a partra egyet mozogni?

-      Menjünk! – lelkesedik fel szinte azonnal Hanna is a nővéreimmel egyetemben, és rám kacsint, ami nem kerüli el apa figyelmét.

-      Na menjetek! – nevet fel – Fogjátok menekülőre csak! Ciki voltam mi?

-      Hát őszintén apa? – fordulok felé – eléggé! 

Hanna kiröhög. 

Valóban gyorsan feltápászkodunk és szedjük a sátorfánkat. A lányokkal megbeszéljük, hogy 5 perc múlva lent találkozunk. Mi is felmegyünk összepakolni Hanna cuccait, ami egyáltalán nem tetszik, ennek hangot is adok.

-      Ne haragudj, de nem értem, hogy miért nem lakhatsz itt velem?

-      Rob nem akarom őket megsérteni! – magyarázza – Te napközben úgyis forgatsz, nem vagy itt, de ígérem, hogy mire a szállodába érsz itt leszek, talán még itt is alszom! – kacérkodik.

-      De én azt akarom, hogy mindig itt legyél amikor ide érek! – nyűgösködöm.

-      Rob kérlek! Ne vitázzunk ezen! Megbeszéltük már, hogy így lesz 1 hétig biztosan! Most nem értem miért duzzogsz ezen amikor megegyeztünk? – néz rám mérgesen.

-      Mert így talán kapok vigasz puszit! – vigyorgom, mire felnevet és átkarol, de mielőtt még kibontakoztathatnám képességeimet, kibújik az ölelésemből és elindul az ajtó felé.

Persze a nővéreim már lent vannak, és jelentőségteljesen néznek az órájukra, majd rám.

-      Mi bajotok van?

-      5 perc?

Sportosan elengedem a fülem mellett beszólásaikat, mert kapok eleget. Lent a garázsban van a bérelt autóm amivel közlekedni szoktam amikor nincs hivatalos elfoglaltságom, és nem is forgatok. Beszállunk, és a part felé veszem az irányt. Ismerek egy nyugodt szinte kietlen partszakaszt ahova kiszoktam menni amikor arra vágyom, hogy senki ne legyen a közelembe. Hiába van június vége kint a parton hűvös van, mivel eléggé borús az idő, így Vic ad Hannának egy szürke vékony pólót amit fel is húz. Ökörködve megyünk le a partra, Boszorkát a hátamon cipelem, amiért hevesen tiltakozik, de nem foglalkozom vele.

-      Rob tegyél le! – visítja, miközben a víz felé rohanok vele. – Robert Pattinson nehogy megmerd tenni! – kapálózik, a csajok meg nevetve bíztatnak, leülnek egy sziklára és onnan figyelik kettősünket.

Hanna kislányként rohangál be a vízbe, hogy meztelen lábfejét megmártóztassa, de mindig jön egy hullám és hiába szalad el előle, térdig vizes lesz. Annyira szeretem, ezt hogy ilyen kedves, vidám, felszabadult, és egyáltalán nem játsza meg magát! Ebben a világban amiben én most élek, senki nem ilyen. Nem mernek az emberek felhőtlenül vidámak lenni, mindenki modoros, távolságtartó és hazug és számító! Ő azonban mer felhőtlenül, és bátran nevetni, kicsit gyerekként viselkedni. Azon kapom magam, hogy vele rohangálok én is, és élvezem ha elrohanhatok a hullámok elől, de akkor sem esek kétségbe ha egy eltalál, szerencsére kicsik most, így csak térdig ázunk el. Aztán sétálni indulunk. Kézen fogom, és úgy andalgunk a nedves homokban. Nem beszélünk, most a csönd is beszédes. Csak élvezem, hogy itt vagyok, hogy vele vagyok, élek, és most boldog vagyok. Nincs senki aki a nyakamba lihegne, csak mi vagyunk. Átölelem, ő pedig kismacskaként bújik hozzám, arcom a hajába temetem és belélegzem az illatát. Megcsókolom. Most úgy érzem, hogy tökéletes a világ. 

-      Lassan indulni kell! – suttogom a fülébe, mire csalódottan felnyög.

-      Pedig most olyan jó volt itt lenni.

-      Eljövünk még ígérem! – suttogom, - De most menni kellene, mert megfázunk.

-      Oké menjünk.

Lassan andalgunk visszafelé, felsóhajtok amikor a lányok mellett ismerős arcokat látok meg.

Remek! Ennyit a nyugalmas percekről, pedig akkor még nem is sejtettem  hogy mi vár ránk az este …..