56. fejezet - Kicsit ketten

Sziasztok!

Egy szavatok sem lehet! Siettem.

Komikra a válasz:

Golden:

Életem, nem volt szándékomban megríkatni! Hidd el! Csak eszembe ötlött, hogy pont 2 éve halt meg a kutyusunk, és így úgy éreztem, hogy kicsit emléket állítottam neki. Először nem akartam Bercihez nyúlni, de annyit elárulhatok, hogy Robert nem fogja sokáig hagyni, hogy Hanna Berci után búsuljon!

Judy és Flo:

Köszönöm szépen a jókívánságot.

Igyekszem a történetet úgy alakítani, hogy elégedettek legyetek.

Pet:

Mint írtam, a mostani friss részben természetszerűleg hétfő van. A következő fejezetben utazik el Rob, Zalán és Ashley is. Nem fogom szeretni, még azt sem tudom, hogy hogyan írom meg.

Betsy:

Drágám örülök, hogy tudsz kommentelni :DD 

Dreamea:

Nagyon igyekeztem az átdolgozással, mert ugyan megvolt már írva, de nem tetszett és át kellett dolgozni. Remélem tetszeni fog, bár szerintem még így is elég lapos lett.

Pixie:

Nem fogom Életem abbahagyni az írást, ez nagyon sokat ad nekem. Imádok elmerülni benne, csak mostanság kicsit nehezebben megy. Remélem bevágtad már a reformkort és Széchenyit! :DDD

Aztán ügyes légy ám, mert már nagyon várom Kate és Rob történetének alakulását!

Csezemo:

Nagyon örülök, hogy írtál nekem! Már hiányzott!

Klau:

Életem, min sírtál? Megijedtem ám! Soha nem fogom feladni. Soha! Még ha néha vannak is hullámvölgyek…. Egyébiránt szenzációs volt az új fejezeted! Vihogtam rajta rengeteget! Ahogy láttam megihletett Rob akciója téged is!

Rita:

Köszöntelek az én kis világomban. Igyekszem minél hétköznapibbra írni a történetet. Most még csak bemelegítenek, azt nem mondom, hogy nálam sem lesznek nagyobb viták, mint ahogy az élet sem tündérmese, de igyekezni fogok megígérem!

JA, és imádtam a kisregényedet!

Réka:

KÖSZÖNÖM!!! Igen én is észrevettem hogy bizonyos dolgok kimaradtak, de volt jó pár dolog amit megértettem mert az eredeti szövegből nem tudtam rájönni, hogy mit mondtak.

Anna és Kriszty:

Örülök, hogy tetszett neked a fejezet. Az előző szolgálati közleménybe Réka beírta a linket.

Kiki:

Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál.

És most jöjjön aminek jönnie kell!

Jó olvasást és komizást :DDDDDD! (Ugye azért megeresztetek nekem pár sort?)

Pusza!

Heni

Robert

-          Hol jár ez a nőszemély? – mormolom halkan, miközben a főiskola előtt várakozom rá a Hondán ülve.

Azt mondta, hogy már végzett amikor 20 perccel ezelőtt felhívott. – Nyugi Rob, nyugi, - Nem ismerhetnek fel! – nyugtatom magam miközben egyre többen néznek kutatóan rám.

Motorral jöttem, és bukósisak van rajtam. Telnek a percek, de nem jön.

Félre tolom a bejárattól a Hondát az árnyékba, ahol kevesen vannak. Úgy érzem, hogy felforr az agyam a melegtől. Muszáj levennem a bukósisakot. Miközben vetem le, azért imádkozom, hogy senki ne ismerjen fel. Gyors mozdulatokkal kapkodom le, persze elbénázom és a napszemüveget is leverem magamról. Halkan szentségelve hajolok le érte. Szerencsémre senkinek sem tűnt fel bénázásom. Körülnézve próbálom felderíteni a terepet, hogy hova ülhetnék le feltűnésmentesen. A parkolót szerencsére fák veszik körül, amin túl egy park húzódik. Látok egy szabad padot, így gyorsan a felé veszem az irányt. Az árnyékban lényegesen jobban érzem magam.  Bámészkodom, miközben elkalandozok gondolatban.

Korábban:

Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem. Beállítottam, hogy ne aludjunk el, nehogy elkéssen Hanna a suliból. Miközben kikapcsolom az ébresztést kómás fejjel tapogatózom az ágyban Hanna után, de az hideg mellettem. Meglepődve tápászkodom fel. Merre lehet? Egy szál gatyában kicsattogok a nappaliba, de ott nincs, egyből a fürdő felé veszem az irányt, de benyitva az is üres. Egyre dühösebb vagyok, ha elment úgy, hogy nem szólt…., - pedig megbeszéltük este, hogy én viszem el, és majd megyek érte,-  akkor agyon fogom csapni! Egyre morcosabban járom végig a lakást, de nincs sehol. Mérgesen a konyhába csattogok, hogy igyak. Ekkor veszem észre, hogy az étkező asztalra hajolva alszik, a jegyzetein.

Istenem! Ez a nő!

Halkan, hogy ne ijesszem meg, mellé ülök és óvatosan simogatni, puszilgatni kezdem az arcát.

-          Hanna! Kicsim! Ébresztő! El fogsz késni! – mocorogni kezd, és felnéz rám.

-          Hány óra van? – mered rám rém kómásan.

-          Fél hét. El kellene kezdened készülődni. – nagyot sóhajt, majd feltápászkodik, de visszarogy a székre és a kezébe temeti az arcát, valamit dünnyög. – Mit mondasz? – hajolok fölé.

-          Semmit! – morog megint –  csak, azt, hogyha ezt a napot túlélem úgy, hogy nem húznak meg, esküszöm 3 hétig minden nap templomba fogok járni, és megeszek legalább 10 gombóc fagyit!

-          Akkor jó! – nevet fel Natti mögöttünk, miközben mind a ketten felkapjuk a fejünket a hangjára – legalább eljársz helyettem jegyes oktatásra!

-          Én még abba is benne vagyok! – morogja, - csak legyen meg ez az átok!

-          Meg lesz nyugi! – simogatom meg a fejét; miközben kétségbeesetten mered rám. – Menj készülődj, én is felöltözöm, főzök kávét aztán indulunk. – puszilom meg az orrát, mire hozzám bújik. Átölelem, és érzem, hogy remeg. – Nyugi cica! Minden rendben lesz! – fogom meg kétfelől az arcát, és egy újabb puszit nyomok az orrára.

-          Biztos?

-          Biztos. – próbálom megnyugtatni - na indíts, mert tényleg elkésel.

Vigyorogva nézzük Nattival ahogy felpattan, és elrohan a fürdőbe. Natti felkuncog.

-          Figyelj! Mindjárt elkezd óbégatni, hogy vigyem be neki a hajcsatját, mert a szobájában hagyta.

Vigyorogva nézem Nattit, ahogy kaján képpel számol visszafelé.

-          3 2 1..

-          Natti!!! – hangzik a fürdőből, majd kihajol az ajtón, - idehoznád a csatomat, az éjjeliszekrényen hagytam! – szavai hallatán mind a ketten nevetni kezdünk, és vigyorogva állok fel, hogy az asztalon mellettem lévő csatját odaadjam.

-          Úristen! – nyög fel Natti amikor felállok, kérdőn meredek rá – Ha ezt a klubban elmesélem, hogy Robert Pattinson, egy szál gatyában flangál a nappalinkban! – vigyorogja kajánul, és döbbent képem láttán felnevet. – Nyugi szépfiú! Csak hülyültem! – teszi hozzá vihogva.

-          Rob gyere már! – csattan fel Hanna is.

Gyorsan iszkolok felé, és a kezébe nyomom a csatot, majd villámgyorsan becélzom szobáját, Natti nevetésétől kísérve. Gyorsan magamra rántom a farmerom egy pólóval, éppen végzek, amikor Hanna berobban egyetlen szál törölközőben a szobába. Vigyorogni kezdek, mivel észre sem veszi, hogy ott vagyok én is, annyira el van merülve a gondolataiban. Hozzá settenkedem, és megpuszilom a nyakát, mire ijedten rezzen össze, majd egy újabb puha csókkal beléfojtom a méltatlankodást, nem ellenkezik, miközben csókolom.

-          Na öltözz! – simítok végig csodaszép hátsófelén.

-          Oké!  - feleli tétován.

Mosolyogva megyek a konyhába, ahol Natti már lefőzte a kávét, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem vagyok egy géniusz a konyhai kütyük terén. Hálásan köszönöm meg neki, hogy gondolt ránk is.

-          Ugyan – legyint egyet – Hanna vizsga előtt mindig zizi, a kávé az, ami kicsit helyre rántja az agyát ilyenkor. Mindig egy nagy adagot kell neki lefőzni. Figyeld majd meg, hogy itt fog rohangálni, mint pók a falon, mert semmit nem talál majd. Ilyenkor jobb nem szólni hozzá, csak a kezébe adni mindent, ami a megszokott tartózkodási helyétől számított 2 cm-rel odébb van. Ilyenkor se lát, se hall!

Ekkor kirobban a szobája ajtaján. Elegánsba még nem láttam. Gyönyörű, egy sötétszürke alapon világosabb szürke mintás mini ruha van rajta, krémszínű kiskabáttal, a haja összefogva, karján egy széles bronz színű karkötő. Rohangál tényleg, Natti szavaival élve, mint pók a falon. Natti rám kacsint, én meg  nevetve figyelem, ahogy mindent szépen a kezébe nyom. Kulcsot, táskát, telefont miközben  megy utána.

Hanna hirtelen megtorpan, és rám mered.

-          Mit vigyorogsz?

-          Semmit kicsim, csak ezzel a Hannával még nem találkoztam. – kacsintok rá – érdekes látni, hogy az én mindig fegyelmezett barátnőm ilyen szétszórt is tud lenni.

-          Szétszórt vagyok? – mered Nattira , aki nem válaszol neki, csak felnevet.

Hanna felhúzza az orrát, és tűnődve néz végig rajtunk. Felmutatom neki a csésze kávét mire felcsillan a szeme, és mellém ül. Vigyorogva nézem, ahogy a jegyzeteibe temetkezik, miközben mi Nattival beszélgetni kezdünk.  Életem se lát se hall!

-          Lassan indulni kellene! – bököm meg az ujjammal, mire elvarázsoltan rám tekint.

-          Jó!  Menjünk. – áll fel nagyot sóhajtva, amikor megszólal a telefonja. Szórakozottan szól bele, aztán idegesen kapkodni kezd miközben valami Lillával beszél. – Basszus elkések! – néz rám kétségbeesve,.

Mutatom neki, hogy tegye le a telefont, és menjünk. Gyorsan elköszön attól a bizonyos Lillától, majd kapkodva szedegeti össze a jegyzeteit.

-          Hanna add ide a kocsi kulcsot, amíg itt összekapod magad kiállok. – szólok oda neki.

-          Motorral kell menni, mert ilyenkor dugó van, és kocsival nem fogunk odaérni időben!

Érdeklődve mérem végig a szerelését.

-          Te miniben akarsz motorozni?

-          Te ülsz elől, nem látnak semmit, mivel úgyis takarsz! – vigyorogja. – Majd hozzád bújok.

-          Hát te tudod!- sóhajtom rezignáltan.

Gyorsan összekapja magát, és a garázsba megyünk. Ott áll a piros Honda, egyből a felé veszi az irányt.

-          Biztos vagy benne? – meredek rá – Meg fogsz fagyni!

-          Dehogy fogok, majd te melegen tartasz – suttogja édesen.

-          Bestia! – sózok egyet a fenekére, - Na menjünk! – lépek oda a sisakokhoz, hogy felhúzzam.

-          Ne azt! – fogja le a kezem,-  a másikat húzzuk fel, azokban van füles is. – suttogja – így tudlak irányítani, hogy merre menjünk.

Vigyorogva nézem, ahogy felpattan a motorra miközben jócskán felhúzza a szoknyáját. Nagyot nyelek a látványra, majd morogni kezdek, amin persze nevet.

-          Na gyere! – nyújtja felém a kezét. – Indulnunk kéne. – felé fordulok, és mielőtt még magára húzhatná a sisakot megcsókolom, miközben végigsimítok combján. Nagyot sóhajt, mire méltatlankodni kezdek.

-          Basszus kicsim, így nem megyünk sehova! Ez így túl rövid! Alig takar valamit!

-          Rob, ne gizdulj, elkések, menjünk. –türelmetlenkedik.

Mérgesen elé ülök, és indulunk. Sokszor a visszapillantóba nézek, de mindig mosolyog. Egyáltalán nem tetszik, hogy vigyorog a mérgemen. Az autók között cikázva el – el kapok néhány elismerő pillantást amitől az agyvizem forrni kezd.  

-          Ne morogj már! – kuncogja a fülembe – így a leggyorsabb!

-          Figyelj te Boszorkány, sűrűn adsz elő ilyen műsort?

-          Nem Robert egyáltalán nem szoktam ilyen műsort adni, de most sietnünk kell. Ne szívd fel magad!

-          De baszki az én barátnőmet ne bámulják meg!

-          Robert! Akkor én mit mondjak?! – csattan fel, - az én pasim után a fél világ nőnemű lakossága folyatja a nyálát!

-          Nem is a fele! – somolygok.

-          Persze, nem a fele, inkább a háromnegyede! – morogja már ő is.

Nem szólunk egymáshoz, hűvös, sokatmondó a csend közöttünk, amit Hanna halk hangja tör meg néha miközben irányít.

Kisvártatva célba érünk. Megkönnyebbülten sóhajt fel. Lesegítem a motorról, és felhúzott szemöldökkel nézem, ahogy eligazgatja magán a ruhát.

-          Nagyon szétment a hajam? – néz rám kérdőn.

-          Nem! – morranok fel, mire elsötétedik a szeme, és komoran szorítja össze a száját. – Nem jött szét a hajad. – simítok végig rajta gyengéden. – Csodaszép vagy.

-          Jaj Rob! Szoríts nekem! – bújik oda hozzám, persze nem tudok neki ellenállni, és magamhoz szorítom puha nőies testét.

-          Adj egy csókot Bestia! – sóhajtom, majd egy alapos csókba bonyolódunk, amit egy váratlan hang szakít meg.

-          Ejha! Ez nem semmi kislány! Ő  Mr. Senki? – áll meg tőlünk kb. 2 méterre egy magas vörös lány akinek hangjára kedvesem is összerezzen.

-          Na menj, - puszilom meg a homlokát – Aztán hívj, ha végeztél!- suttogom a fülébe, majd egy csókot nyomok a nyakára.

Vigyorogva lép el tőlem,

-          Hanna! -  nem tudom megállni, hogy utána ne szóljak, érdeklődve fordul hátra – Aztán kéz és lábtörést!

-          Köszönöm! – suttogja és egy puszit dob felém.

-          Hívj, ha végeztél!

-          Oké! – sóhajtja.

Elégedetten figyelem alakját, míg el nem tűnik. Nagyon harmonikus mozgása van, velem ellentétben. Nagyot sóhajtok.

***

Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre sem veszem őt, csak akkor amikor fölém hajolva megcsókol. Az ölembe rántom, és elveszünk a csókban. Kezem a lábán kalandozik. Felsóhajtunk.

-          Szia! – suttogja miközben elhúzódik kicsit.

-          Szia! – nyelek nagyot – Na sikerült?

-          Hát megszenvedtem, de igen.

-          Akkor most irány a templom? – vigyorgom.

-          Akár az is! De most egy fagyit jobban kívánok. – suttogja.

-          Mazsolásat? – suttogom én is a fülébe - Szívesen hallanám, hogy felnyögnek! – harapom meg a fülcimpáját – Így!

 Mire Hanna szeme elhomályosul a vágytól, én is nagyot nyelek, legszívesebben leteperném. De bírni kell magammal

-          Menjünk!- állok fel és húzom magammal.

Éhes tekintettel figyelem ahogy a ruháját egyre feljebb húzza, majd kecsesen a motorra ül. Kacéran néz rám.

-          Szerintem menjünk haza, öltözz át.

-          Nem Robert! Most menjünk, fagyit akarok enni.

Morgolódva ülök fel én is a motorra. Elnavigál kedvenc fagyizójába, Béla bácsihoz. Nála voltunk pár hete Zalánékkal. Kicsit aggódva nézek körül miközben leállítom a motort.

-          Hanna, siessünk! Kicsit sokan vannak.

-          Nyugi kimegyünk a kertbe.

Legszívesebben magamon hagynám a bukósisakot, de azzal jelenleg csak rontanék a helyzeten. Gyorsan magamra rántom a szemüveget meg a sapkámat, és kedvesem után lépek . Keze után nyúlok, de elhúzódik tőlem. Értetlenül nézek rá, az ő tekintete is kérdő.

Nem szólal meg, miközben belépünk a cukrászdába. Sokan vannak. Igyekszem nem foglalkozni a figyelő, néha hitetlenkedő tekintetekkel. Gyorsan az udvar felé vesszük az irányt, itt is vannak páran. Hanna a legtávolabbi asztalhoz sétál, és leül. Követem. Egyből megjelenik egy pincér, hogy felvegye a rendelésünket.

-          Mesélj! – fordulok felé – Hogy ment?

-          Hát a prof rájött, hogy nem vagyok éppen teljesen képben, így természetesen mindenbe belekérdezett, majd fél órán keresztül nyúzott, de hármast kaptam. – vigyorogja.

-          Látod tudtam én! – simogatom meg kezét, és hajolok hozzá, hogy egy csókot adjak neki. De elhúzódik.

-          Mi a baj? – hökkenek meg.

-          Semmi, csak sokan vannak! – suttogja, - és felismerhetnek téged. Nem zavar?

-          Őszintén szólva zavar, de csak reménykedni tudok, hogy megúszom. Szombaton se jött oda hozzám senki amikor vásárolni voltunk, tegnap sem támadtak le a szigeten. Talán mázlim lesz.

-          Remélem. – suttogja halkan, majd hatalmas sóhajt hallatva bekap egy hatalmas adag tejszínhabot.

Lehunyt szemmel élvezi az ízét. Úgy néz ki, mint egy kis hörcsög, amikor spájzol. Felnevetek, mire kérdőn mered rám.

-          Mi van?

-          Semmi! – felelem, de morcosan néz rám – Csak úgy nézel ki most mit egy macska aki rátalált a tejesköcsögre. -  nevetek továbbra is, és lecsókolom a szája sarkáról a tejszínhabot, mire szeme elsötétül, de hökkenten mered rám. Vigyorogva kacsintok rá.

-          Pattinson ezt még visszakapod! – suttogja miközben óvatosan körülnéz.

Meglepődöm magamon. Óvatlan vagyok. Nyilvános helyen vagyok, és őt is lehetetlen helyzetbe hozhatom. Eddig nem ismertek még rám, vagy ha igen, akkor sem adták ennek jelét. Igaz, nem nagyon voltunk kint nyílt utcán, szinte csak Hannánál vagy a szüleinél voltunk eddig, vagy motoroztunk de ott nem ismerhetett fel senki mivel bukósisak volt rajtam, az alá meg nem láthatnak be. Óvatosan körbe nézek. Fel sem tűnt, hogy milyen sokan lettek hirtelen, csak most, hogy egyre többen kapják el rólunk a tekintetüket. Görcsbe rándul a gyomrom.

Na ne! – sóhajtok fel idegesen, mire Hanna vigyorogva rám néz, majd arcom láttán elkomorodik. Óvatosan körbetekint. – Kicsim szerintem mennünk kéne! – suttogom neki, mire elkeseredett tekintettel néz a fagyijára, arckifejezése láttán feszülten ugyan, de elnevetem magam.  – Ígérem veszünk másikat, de most menjünk. – állok fel, és  idegesen kapom fel a földről a sisakjainkat.

Feszült hangom hallatán szó nélkül teszi le a kanalat, és áll fel. Dühös vagyok! Miért? Miért nem lehetek kicsit nyugton!

-          Basszus! – sóhajt fel, ahogy észreveszi ő is az érdeklődő, sőt kíváncsi arcokat.

Már elindulnánk kifelé,  amikor Béla bácsi jön felénk, döbbent arccal.

-          Elnézést Hannácska, de nem hiszem, hogy jó ötlet, ha arra mennek ki! – mutat a bejárat felé – Kicsit sokan lettek odakint.

Hanna döbbent, arccal mered rá, én azonban már látom, hogy egyre többször emelkednek fel a telefonok irányunkban, sok felől kattogás hallatszik, és egyre többen jönnek hátra és tekintgetnek kíváncsian felénk. Hanna hitetlenkedő arcára nézek, és fájdalmas grimaszt vágok.

-          Merre tudunk kimenni? – nézek  a kissé gömbölyded idős férfira.

-          Jöjjenek erre! – mutat egy fa kapu felé – Itt lakunk, ha ideadják a motor kulcsát Gábor a fiam elhozza ide az épület másik oldalára a motort, innen elmehetnek nagyobb feltűnés nélkül.

-          Köszönjük! – sóhajtja Hanna, majd vágyódó pillantást vet az asztalunkon olvadozó fagylaltkehelyre.

Kínomban felnevetek tekintete láttán.

-          Gyere menjünk! – szólal meg, majd gyorsan az előttünk haladó Béla bácsi után megy. Követem.

Gyorsan eltűnünk a színről. A kaput becsukva egy hosszú folyosóra jutunk.

-          Jöjjenek – híva maga után minket. – Higyjék el sajnálom. Egyszerre csak rengetegen lettek miután helyet foglaltak kint. Először nem tudtam, hogy mi ez a tumultus, de aztán a pincérem mondta, hogy kint ülnek. Hannácskát már kicsi lány kora óta ismerem a szülei is kedves ismerőseim, és …

-          Köszönjük szépen, hogy segített – fordulok hozzá a szavába vágva – őszintén szólva elég váratlanul érintett, már éppen fellélegeztem, hogy itt Budapesten kicsit lazábban lehetek, de úgy látszik ez csak vágyálom. Sajnálom a kellemetlenséget!

-          Ugyan fiatalember! – neveti el magát, miközben egy hatalmas nappaliba lépünk be – Izgalmas lehet, hogy ennyire odavannak magáért! Egy pillanat türelmet kérek! Gábor! Gyere le édes fiam! – kiáltja el magát.

-          Megyek már! – kiállt, majd megjelenik egy 20 év körüli srác. – Apa mi ez a csődület kint? – néz az édesapjára, majd ránk tekint és meglepődik. – Szia Hanna!

-          Helló Gábor! – neveti el magát kedvesem.

Hanna bemutat bennünket egymásnak. A srác a nevem hallatán meglepődik, már éppen szólni akar, amikor megjelenik egy középkorú hölgy csomagokkal a kezében az ajtóban és mögötte a pár hete megismert fiatal lány. Először nem vesznek észre bennünket.

-          Béla, mi ez a tömeg itt kint?

-          Azt hiszem mi okoztuk kint a csődületet. – szólalok meg csendesen, mire mind a ketten felénk kapják a fejüket. A lány elsápad, mire a hölgy értetlenül mered rá.

-          Csókolom Margit néni! – fordul felé kedvesem.

-          Szervusz Hanna! De régen láttalak! – öleli át boszorkámat – Miattatok van kint ez a ..?

-          Attól tartok igen - válaszol Hanna – Margit néni, beszeretném mutatni egy kedves barátomat Robert Pattinsont itt volt pár napig nálunk.

A hölgy kedvesen kezet fog velem, de látszik rajta, hogy nem tud igazán hova tenni. Értetlenül néz a lányára aki lélegzetvisszafojtva mered rám, aztán hirtelen visszakapja a tekintetét rám.

-          Ó! Maga van Eszternél kiplakátolva!

-          Anya! – szól rá fülig pirulva a leányzó, teljes zavarban.

Kicsit kellemetlenül érzem én is magam, de már mondhatni hozzászoktam ezekhez a pillantásokhoz. Hannára tekintek, aki pimaszul vigyorogva néz rám, majd rám kacsint.

-          Jöjjenek üljenek le egy kicsit!  - invitál bennünket beljebb, Hanna szóra nyitja a száját, de Margit néni beléfojtja a tiltakozást. – Legalább addig amíg ritkul kint kicsit a tömeg.

-          Tényleg fiam! – fordul Gábor felé Béla bácsi, - elhoznád az üzlet elől Hannáék motorját? Told be ide az udvarba, innen könnyebb lesz megszökniük.

Kérdőn nézek a boszorkára, aki Gábor kezébe nyoma a kulcsot, és elmagyarázza hogyan tud vele elindulni.

-          No jöjjenek beljebb üljenek le egy kicsit. – invitál bennünket beljebb újra a hölgy, mire kérdőn meredek Hannára, aki csak huncutul megvonja a vállát.

Leülünk, amíg Gábor visszaérkezésére várunk.

-          Hogy bírja ezt elviselni? – néz rám kérdőn Margit néni, miközben gyorsan poharakat varázsol elénk. Hirtelen felpattanok, mire kérdőn néznek rám.

-          Elnézést, de nekem rendeznem kell a számlát!

-          Ugyan dehogy! A vendégeim voltak! – szólal meg sértetten Béla bácsi.

-          De!

-          Nincs semmi de! Komolyan mondom! – szólal meg mosolyogva. – Örülök, hogy hozzánk jöttek!

-          Az én kedvenc helyem! – vigyorogja Hanna, mire vendéglátónk felnevet.

-          Meséljen fiatalember, - kacsint rám Margit néni – sűrűn kerül ilyen helyzetbe? Megéri?

-          Anya! Hogy kérdezhetsz ilyent? – csattan fel az eddig csendben szemlesütve álló leányzó, mire mosolyogva nézek rá. Elpirul.

-          Igyekszem  kerülni az ilyen helyzetetek, itt Budapesten eddig   sikerült is. „ Ha az utcán megismer valaki, legtöbbször zavartan lesüti a szemét, nem mer megszólítani. Beértem volna kevesebb világhírrel is, de ha már így van, hát így van és inkább a jó oldalát nézem. Az Alkonyat nyitotta ki nekem a kaput, hogy olyan filmeket csináljak, mint a Remember Me és a Bel Ami. Folyamatosan dolgozom, és ennek az az ára, hogy őrjöngés vesz körül. De minden színész arról álmodik, hogy kamera elé kerüljön, s ha még ráadásul olyan szerepeket is kap, amitől jobban dobog a szíve, akkor megéri.”

-          Tényleg igaz, hogy Amerikában letámadtak? – szólal meg halkan Eszter, miközben alig mer rám nézni. Hanna kuncog mellettem. – Nem költözöl vissza Londonba?

-          ”Londonban egész más, mint Amerikában .- felelem - Ott olyan normális életet élek, és annyira lidérces álomnak tűnik a körülöttem kialakult felhajtás, hogy néha komolyan azt gondolom, talán tényleg csak álmodtam, és ha igen, akkor jobb, ha gyorsan elengedem. Elég, ha átlebegek egyik filmről a másikra, mintha mi sem történt volna. És nem veszek róla tudomást, mert akkor nincs. Múltkor elmentünk vacsorázni a haverokkal, és a pincérlány egész este kerülgetett és tette a megjegyzéseket, hogy jé, pont úgy nézel ki, mint az a srác az Alkonyatból, nem vagy véletlenül a bratyója? De meg nem fordult a fejében, hogy beülhetek egy ilyen szakadt csehóba”

-          Kérdezhetek valamit? – lendül bele egyre inkábba kérdésekbe Eszter. – Tényleg eljegyezted Kristen Stewartot?

Hanna felvihog mellettem, mire ránézek, felcsuklik és rendezi vonásait, de huncutul rám kacsint. Nagyot sóhajtok, a sírba visz!  Összeszedem az agyam, hogy válaszoljak:

-          Ez az eljegyzés totális kacsa, fogalmam sincs, honnan ered. Kristen a barátom, akivel iszonyúan szeretek dolgozni. Jóval érettebb a koránál, halál profi, kívánni se tudnék jobb partnert, mert minden mozdulatomat, mondatomat hitelesíti. Ijesztő dolog egy ekkora franchise, mint az Alkonyat sorozat, mert ez tett a térképre és egy életre nem tudom levakarni magamról, tehát kicsit se mindegy, mennyire klappolok a partneremmel. Kristen a tökéletes partner. Ennyi.

-          De  olyan szépek vagytok együtt! – sóhajt fel Eszter – El sem tudok melletted képzelni más lányt! Ti annyira egymáshoz valók vagytok.

Miközben a lány szavait hallgatom, kutatva figyelem Hanna arcát. Elkomorodik, de amint meglátja, hogy figyelem mosolyogni kezd. Szerencsére nem kell válaszolnom, mert megjelenik az ajtóban Gábor és a kezembe nyomja a kulcsot.

-          Köszönöm! – mosolygok hálásan rá. – Szerintem mennünk kellene. – fordulok boszorkámhoz, mire csendben feláll, és elindul.

Elbúcsúzunk a háziaktól, akik kikísérnek bennünket az udvarban álló motorhoz. Menet közben Hanna felhúzza a bukósisakját én is követem. Kiszáradt szájjal figyelem ahogy kicsit feljebb húzza a szoknyáját, hogy feltudjon ülni a motorra, gyorsan ráülök a motorra, hogy takarjam amíg felszáll.

-          Én mondtam, hogy át kellene öltöznöd! – suttogom rekedten a belső mikrofonba, miközben morcosan nézem, ahogy Gábor éhes tekintettel figyeli Hanna mutatványát. Láthatóan tetszik neki a látvány. Felmorranok. Boszorka felkuncog.

-          Ne morogj! Egyébként is, én nem illek hozzád, ne aggódj! – suttogja furcsa éllel a hangjában. Hátra nézek rá. Szeme kicsit megbántottan csillan.

-          Én téged szeretlek! Tudod.

-          Tudom! Csak rossz volt hallani– suttogja miközben átkarolja derekamat és hozzám simul.

A motort beindítom, és integetve kigurulunk a Béla bácsi által kitárt kapun. Oldalra nézve látjuk, hogy milyen sokan álldogálnak még a Fagyizó előtt.

-          Basszus – suttogja Hanna – Hogy eszek meg így 10 gombócot?

Felnevetek, majd a forgalomba vetjük magunkat. Hanna irányításával hazafelé indulunk. Mindketten a gondolatinkba merülünk. Már ismerős  környékre érünk, amikor feltűnik előttem egy újabb fagyizó, gondolkodás nélkül hajtok be elé. Hanna meglepődve néz rám.

-          Nem bocsátom meg magamnak, ha nincs meg a 10 gombócod!- nevetem el magam értetlen tekintet láttán - De siessünk, nem akarok újabb bonyodalmat.  

Gyorsan lepattanunk a motorról és bemegyünk. Átakarom karolni, de elhúzódik tőlem, amitől ideges leszek. Követem a pulthoz és vigyorogva nézem, ahogy kér egy 6 gombócos fagyit. Felnevetek amikor még cukrot is óhajt rá. Vigyorogva fordul hátra.

                                  

-          Ne röhögj ki Rob! – méltatlankodik, - a fogadalmakat komolyan kell venni! – fordul hozzám teljes komolysággal.

-          Értem! – nyelem le a nevetést, és igyekszem rendezni is arcvonásaimat- Komolyan kell venni. – ismétlem meg.

Huncut tekintetet vet rám. Imádom ezt a nőt! Gyorsan belekanalaz a fagyiba majd ad nekem is egy kanállal. Leülünk a lehető legtávolabbi asztalhoz. Itt nem fenyeget az a veszély, hogy valaki felismer, mert nincs vendég az üzletben jelenleg. A fagyi gyorsan fogy, mivel minden második kanalat én kapom. Megbűvölten nézem, ahogy a kanálról nyalogatja le az édes krémet. Alaposan, ahogy velem szokta tenni. Erre a gondolatra egyre szűkebbnek kezdem érezni a nadrágomat. Felsóhajtok vágy telin. Nem figyel rám, minden figyelmét leköti az, hogy a tálkából kikaparja az utolsó cseppeket is, amikor sikerül neki, felém nyújtja, gyorsan bekapom, de amikor vissza akarja húzni a kezét, elkapom a csuklóját, és egy gyors de alapos mozdulattal lenyalom a mutatóujján lévő fagyi pöttyöt.

Kitágult szemekkel néz rám.

-          Nem sietünk haza? – teszem fel neki rekedten a kérdést.

Azok a meleg barna szemek kitágulnak, és csak bólint. Gyorsan szedjük a sátorfánkat, és motorra pattanunk. Hanna mögém ül, és miközben a igyekszem a forgalomba sorolni, keze kalandozni kezd a hasamon.

-          Úristen kicsim! Ne csináld, mert nem foguk egyben hazaérni! – suttogom felborzolt idegekkel.

Kuncogva hagy fel kínzásommal.

-          Siess! – suttogja a fülesbe.

Kényszeríteni kell magam, hogy figyeljek a forgalomra, és ne a mögöttem ülő kedvesem kösse le minden gondolatomat.

Villámgyorsan hazaérünk, és beállok a garázsba. Hanna addig a riasztót kapcsolja ki a bejártnál. Nem bírok magammal, egyre csak az agyamban vetített fantáziakép pörög előttem. Gyorsan bevágom magam után a garázsajtót, mire Hanna összerezzen és kérdőn néz rám, de arcom láttán nagyot nyel. Odalépek hozzá, mögé állok és miközben ő a riasztóval küzd, addig én a nyakát csókolgatom haját félretolva, élvezettel szívom be bőrének illatát, kezeim a miniszoknyával küzdenek, combját simogatom, miközben ágyékomat szorosan fenekének nyomom. Zihálok.

-          Robert! – sóhajtja.

-          Gyerünk boszorka!

Nagyot sóhajtunk amikor feltárul az ajtó. Betántorodunk a lakásba. Szorosan simul hozzám, egyik keze a tarkómat cirógatja, míg másik ellenőrzi, hogy kellően elhivatott vagyok-e. A felmérés nem hagy kétséget elhivatottságomról. Felnyögök ahogy nadrágon keresztül simogat. Ledobáljuk cipőnket, és egymás csókolva, tépve tántorgunk szobája felé. Beérve Hanna az ágyra lök, miközben lassan  nekem hátat fordítva húzza le ruháján a zippzárt. Nagyot nyelek, miközben a ruhát figyelem ahogy egyre lejjebb és lejjebb csúszik azon a kívánatos testen, egyre többet fedve fel boszorkámból. Mikor csípőjéről is lecsúszik és a földön landol a ruha kiszárad a szám a látványra.

Harisnyakötő, combfix!

Egy laza mozdulattal arrébb rúgja a fölösleges ruhadarabot, és kacéran kis terpeszbe áll előttem.

Felhúzott szemöldökkel néz rám, nem tudom megállni felpattanok, és hozzá lépek, magamhoz akarom húzni, miközben csókolom, de ellök magától.

Pimasz, de kacér tekintettel néz rám.

-          Most te jössz! Úgy, mint Londonban! – suttogja rekedten.

Szememet le nem veszem róla miközben távolabb állok, és gyors mozdulatokkal kigombolom az ingemet, majd lerántom magamról a fehér pólót is. Nagyot nyel miközben kikapcsolom az övemet, és a farmert egyre lejjebb tolom a csípőmön. Nem érzem kellemetlennek tekintetét ami most  keményen álló testemre tapad. A boxer nem takar semmit. Félre rúgom én is a nadrágot a tőle látott mozdulattal. Éhes tekintettel méregetjük egymást, elvesztem az önuralmam amikor megnyalja kiszáradt ajkait. Ez a mozdulat az őrületbe kerget! Éhesen kapok utána, de kifordul és az ágyra lök.

-          Ne nyúlkálj! Maradj nyugton! – suttogja, majd távolabb áll tőlem, és lassan végigsimít a fekete melltartóba rejtett mellein.

-          Hanna!  - a  mozdulattól kiszárad a szám, és felnyögök. Ő azonban csak kacéran néz rám, miközben hátat fordít, és lassú mozdulatokkal kikapcsolja a melltartóját, majd az ominózus darabot a bal kezében tartva felém fordul, miközben azokat az édes kis halmokat takarja jobbjával.

  

 

Kész eddig tartott az önuralmam! Felpattanok és magamhoz rántom. Vadul csókoljuk, simogatjuk egymást. Élvezem mozdulatait, az illata betölti érzékeimet. Gyors mozdulattal hanyatt fektetem, és lázas csókokkal hintem tele bőrét egyre lejjebb haladva. Háta ívbe feszül ahogy egyre lejjebb érek, majd a bugyit félrehajtva beleízlelek édes duzzadt húsába. Felsikolt ahogy nyelvem simogatását megérzi. Vadul túrja kezeit a hajamba, nyöszörög. Érzem ahogy egész testén rángások futnak végig, ahogy élvezi mozdulataimat, simogatásomat. Minden apró mozdulatomra reagál. Az eszemet veszi!

Hirtelen mozdulattal fölém kerekedik, majd combomra ül. Kitágult szemekkel figyelem ahogy egyre lejjebb hajol, felnyögök amint megérzem a száját a hasamon. Kezei a combon haladnak egyre feljebb és feljebb, majd hirtelen leszáll  és leszedi rólam az utolsó ruhadarabot is. Zihálva nézem ahogy szája egyre lejjebb és lejjebb halad. Felnyögök ahogy elér, és….

Úristen!

Nem sokáig tart az önuralmam. Gyors mozdulattal fölé kerekedek, és tövig nyomulok belé. Egy pillanatra meg kell állnom, mert úgy érzem meghalok! Pár mély lélegzet után megmozdulok. Kitágult szemekkel nézzük egymást, mozdulataink egyre hevesebbek, lélegzetünk ki - ki hagy, de csak őt látom, ahogy a rajtuk áthullámzó kéjtől ködös szemekkel néz. Zihálunk, majd elér a vég, meghalok! Édes istenem meghalok!

Egymást átölelve várjuk, hogy földet érjünk.

-          Édes istenem kicsikém! – suttogom fülébe – hogyan fogok nélküled kibírni 6 hetet?

Hanna nem szól, de szemében végtelen szomorúsággal tekint rám.

-          Nem tudom!  - suttogja - Nem tudom, én sem tudom, hogy hogyan fogom kibírni! – sírja el magát. – Ha lehetne azt kérném, hogy ne menj el, de tudom, hogy lehetetlen

Az én torkomat is fojtogatja. Nagyokat nyelek és magamhoz szorítom. Annyira szeretném a közelembe tudni, annyira szeretném minden nap magam mellett érezni!

Megkordul a gyomra.

Felnevetünk. Ma egy fél szelet vékony lekváros kenyéren és persze minimum 6 gombóc fagyin kívül semmit sem evett.

Gyors mozdulatokkal felkászálódunk, és a fürdő felé vesszük az irányt. Ahogy a kádra nézek, felidéződik bennem, amit tegnap műveltünk, a vágy végigvillámlik rajtam.  Látom az arcán, hogy neki az itt történtek járnak az eszében. A zuhany alatt ismét eszünket veszítjük.

A szobába érve felöltözünk, és mivel megakarom lepni a konyhát célzom meg. Azonban hangja megállít.

-          Robert Pattinson! – döbbenten fordulok felé, hogy mi a baja. Cuccom felett áll. – Basszus Rob! Ezt te sem gondolod komolyan! – mutat a motyómra, mire értetlenül nézek rá.

-          Miért? Mi bajod van?

-          Rob ez egy disznóól! – kapja fel a táskát és kiborítja. Szégyenkezve állok mögötte. Gyorsan szétválogatja a cuccaimat. – Légyszíves segíts!- fordul felém - Ki kell mosni a dolgaidat, ma még megszárad, és este ki is tudom vasalni!

-          Dehogy kell vasalni! Jó ez így! – kapom ki a kezéből, mire döbbenten néz rám. – Most mi van?

-          Ne csináld már! Rendbe tesszük és tiszta ruhákkal mész el!

-          Hanna! – nézek rá

-          Ha nem akarod, hogy én csináljam, akkor pakold be te a mosógépbe, de koszos cuccokkal nem mész el innen! – teszi csípőre a kezét és dacosan néz rám.

-          Jó! Mutasd hogyan kell! – adom meg magam, mert  azok a szép szemek most villámokat szórnak.

A fürdőbe vonulunk, és szétválogatom a szennyesemet. Segít beállítani a  hőfokot és a programot. Majd lelkesen elmagyarázza, hogy miből mennyit kell beletenni az adagolókba. Figyelmesen hallgatom, majd elvigyorodom, ahogy a szövegeléstől kipirult arcát figyelem. Megcsókolom.

-          Khm! Khm! Zavarunk? – halljuk a karcos, rekedt  hangot.

-          Nem Életem! – fordul Hanna Zalán felé – Ez a te házad is! – vigyorogja huncutul.

-          Szia kicsi! – öleli magához Zalán – Ha már itt tartunk, ez a te házad, mert kifizetted a részemet.

-          Tudom, de olyan jól esik azt mondani, hogy a tiéd is! – öleli át bátyja derekát.

Ashleyvel  mosolyogva nézzük őket. Annyira mások, egészen más a mentalitásuk de mégis egyformák.  Zalán a tűzbe menne a húgáért, és fordítva is.  

-          Ettetek már? – motyogja bátyja mellkasába.

-          Nem hugó még nem. Azt hittem, hogy terített asztal, és kajahegyek várnak mire hazajövünk. – néz körül – Erre kong minden!

Hanna belécsíp, mire Zalán nevetve összerándul.

-          Vizsgáztam ma, ha nem tudnád, és most értünk haza nem régen! Nem volt időm még kaját készíteni.

-          Nem is mondtad, hogy vizsgázni fogsz! – mered rá értetlenül.

-          Persze mert tegnap este jutott el a tudatomig, amikor az egyik csoporttársam felhívott. Egyesek teljesen elcsavarták a fejemet! – vigyorog rám Zalán karjaiból.

-          Ne tudd meg majdnem szívinfarktust kapott! – nevetem el magam.

-          Ettől függetlenül én még éhes vagyok! – sóhajt fel Zalán. – Kéne valami kaját csinálni, vagy rendelünk?

-          Nem rendelünk! – csattan fel Hanna. – Basszus, ne csináld ezt tudod, hogy utálom! Van itthon minden, ha segítetek gyorsan összeütünk valamit.

-          Jól van! Nehogy leharapd már a fejem! – neveti el magát Zalán.

-          Harapnám, de túl nagy! – vágja oldalba Hanna.

-          Hugó agyon csaplak! – nyúl utána, Zalán, de elugrik és vigyorogva fut a hűtőhöz.

-          Most döntsd el, hogy enni akarsz, vagy piszkálódni?

-          Enni. – morogja Zalán.

-          Jó akkor gyertek és segítsetek valamit összedobni.

Ashleyval gyorsan átnézik a hűtőt, mi Zalánnal meg leülünk a nappaliban. Onnan nézem mosolyogva, ahogy tesz- vesz a konyhában.

-          Annyira fog hiányozni. – figyeli Zalán is mosolyogva.

-          Nekem is. El sem hiszed, hogy mennyire! – válaszolom.

Majd hirtelen felpattanok és kicsattogok a konyhába. Elmerülten szeleteli a húst, óvatosan, hogy meg ne ijesszem a nyakába csókolok, mire rám mosolyog, és kapok egy finom csókot.

-          Mit segítsek?

Hitetlenkedve néz rám.

-          Komolyan mondom, hogy segítek. – bizonygatom. – Egyébként mi lesz az ebéd?

-          Hát arra gondoltam, hogy cukorborsóleves, petrezselymes burgonya, sült hús, és paradicsomsaláta.

-          Na csapjunk a lovak közé! – jelenik meg Zalán is, és négyen pillanatok alatt feldobjuk az ebédet..

Elemében van. Halkan beszélgetünk, nevetgélünk. Zalán persze állandóan piszkálja, de látszik, hogy csak szórakozik vele.

Hanna sürög-forog, utasítására megterítek, és ő minden ellenkezésemre fittyethányva gyorsan kiszalad, és kiteregeti a cuccaimat is.

Nem egészen 1 óra múlva már az asztalnál ülünk és halkan beszélgetve ebédelünk.

-          Hát hugó, - dől hátra hasát simogatva Zalán – férjhez mehetsz! Ez isteni volt!

Kipirulva, boldogan fogadja a dicséretet, de látom rajta, hogy fáradt, mivel nagyokat pislog.

-          Menj feküdj le, majd mi elpakolunk. - szólal meg Ashley – látom, hogy leragadnak a szemeid.

-          Nem hancúrozni kellett volna éjszaka! – vigyorogja Zalán – hanem aludni.

-          Csak tájékoztatásul közlöm, hogy szinte egész éjjel tanultam. Este 10 körül aludtunk el Robbal, de nem tudtam pihenni, ideges voltam, így egytől fél hatig tanultam.

-          Tényleg hol aludtatok tegnap?

-          Csongiéknál. Kártyáztunk meg beszélgettünk. Laciéktól a haveroméktól 8 körül eljöttünk.

-          De miért nem jöttetek haza?

-          Hiányoztunk talán? – dörmögi Zalán – Rátok is rátok fért az, hogy kicsit kettesben legyetek.

Hanna hálásan öleli át a nyakát, mire Zalán sután megsimogatja a vékony karokat.

-          Na menj aludj egy kicsit! Mi Ashleyval rendet rakunk itt. – elkezdem össze szedni a tányérokat, de Ash kiveszi a kezemből és rám szól.

-          Menj te is! Már nem lehettek sokat kettesben.

-          Köszönöm. – suttogom hálásan és én is a szoba felé megyek.

Belépve hallom, hogy szipog. Nem szólok semmit, csak mellé fekszem és magamhoz húzom. Fejét mellkasomra téve sírdogál. Nem tudok mit mondani, nekem is nehéz. Kezemet a sűrű tincsek közé fúrva csak simogatni tudom gyengéden. Szipogása elcsendesedik, majd halkan szuszogni kezd. Elaludt.  Óvatosan kihúzom kezem a feje alól, és vele szembe fordulva figyelem ahogy alszik.