Sziasztok!

Őszintén szólva meglehetősen nehezen írom ezeket a sorokat. 
Nem vagyok jól, és jelen pillanatban még nem tudok az írásra koncentrálni, most még ott tartok, hogy összekanalazzam magam...  Nehezen megy (kicsi a kanál. és nagyon szétestem.. :DD) Igazából nem tudom, hogy mikor jövök az új résszel. Reményeim szerint kedden, vagy szerdán engednek ki a kórházból..


Jaj!  Boszikáim nagyon szépen köszönöm nektek a biztató sorokat, komikat e-maileket! 


KÖSZÖNÖM!!!




Addig is egy kis részletecske kiengesztelésképp: 




-  RÉSZLET  -

.

Robert kétségbeesett arccal néz rám, miközben Julcsi torkaszakadtából visít a kezében.

-          Basszus ezek aztán gyorsan dolgoznak! – röhög fel Zalán. – Tegnap még csak gyártották ….

A humor heroldot félrelökve szaladok be a szobába. Rob hangosan, megkönnyebbülten felsóhajt, amikor meglát. Gyorsan átveszem a visító leányzót, egy kicsit halkul a sírása.

-          Mi a baj kiscsibém? Megijesztett ez a csúnya bácsi? – mutatok vigyorogva Robertre.

-          Én nem csináltam vele semmit! Kimentél, és nekiállt üvölteni ….- nem tudja folytatni, mert Julcsi újból rázendít. – A sírásával nem törődve gyors mozdulattokkal felöltöztetem, és felveszem, hogy megpróbáljam megnyugtatni.

-          Add ide, te ehhez nem értesz! Én megnyugtatom! -  szólal meg  Zalán  és  átveszi tőlem  Julcsit.  Mászkálni kezd vele, mire kicsit megnyugszik, de hamarosan újra bőgni kezd. Persze addigra már tele a szoba, gügyögő felnőttekkel, Julcsi még inkább rázendít.

-          Mi baja lehet? – néz rám értetlenkedve. – Nálam megszoktak nyugodni a gyerekek.  Mit csináltál vele? – fordul Robert felé halálosan komoly arckifejezéssel, de a szeme gonoszul villog.

Mire a szólított megrökönyödve mered rá.

-          Mégis mit képzelsz? Én semmit! – nem veszi a lapot – Mégis mit csináltam volna vele te idióta? – fortyan fel vérig sértetten.

Gyorsan előbányászom a cumisüveget, a tápszert a táskából, és a konyhába vágtatok. Gyorsan vizet forralok, majd hűteni kezdem. Kisvártatva Robert  sértetten áll meg mellettem és figyeli, ahogy Julcsinak készítem az ennivalóját.

-          Te most mégis mit csinálsz? Ezt eszi? – mutat az feloldódó tápszerre, amit éppen heves mozdulatokkal sékelek.

-          Igen. – nézek rá értetlenül.

-          Tejport kap? – lép mögém és átkarol, miközben a vállam fölött átkandikálva figyeli mozdulataimat.

-          Nem tejpor, hanem tápszer, - felelek neki - Miért, talán szoptassam? – mutatok a mellemre, mire elsötétedik a tekintete - Nehéz lenne! És éhen is halna szegénykém!

-          Pedig szívesen megtekinteném! – feleli , és keze a mellemre vándorol, az érzés amit kelt vele.. Istenem! – hevesen kezd verni a szívem, elfogy a levegőm, minden sejtem, porcikám zsibong. Maga felé fordít, átkarolom a vállát, szánk egymásra talál. Csókunk közben keze a hátamon simít végig, majd a fenekembe markolva szorít magához.  Érzem minden porcikáját.

-          Én most legszívesebben – szólal meg halkan elhúzódva tőlem, piruló arcomat figyelve – felraknálak ide a pultra ...- nyom  a pultoz hevesen

-          Hülye vagy Pattinson! – suttogom

-          Miért? – néz rám vigyorogva – Pont elég magasan van….

-          Rob! – sóhajtom, miközben biztos vagyok benne, hogy olyan piros vagyok, mint a pipacs.

-          Azért képzeld csak el! – nyög fel, miközben, egyetlen pillanatig sem hagy fel testem simogatásával, és hajamat félretolva suttog a fülembe, lehelete, érzékien ingerli bőrömet- feltennélek ide, és lassan egymás után gombolnám ki rajtad a gombokat, minden egyes feltáruló centimétert végigcsókolva – suttogja, miközben szája egyre lejjebb és lejjebb vándorol a nyakamon a melleim felé.

A szenvedélytől jóformán nem kapok levegőt, pláne amikor megérzem, hogy keze egyre lejjebb kalandozik a hasamon…

-          Hát,  ahogy elnézlek benneteket, nem bírtok leállni a gyártással mi?Ezzel a tempóval  meglehetősen gyorsan lesz unokahúgom! – szólal meg Zalán kajánul, hangja hallatán majdnem megáll a szívverésem. . .

Rob a hajamba temeti az arcát, és felmorran. Zalán meg csak röhög.

-          Julcsi szerintem éhes! – vigyorog ránk, miközben arcunkat figyeli.

-          Mindjárt viszem! – sóhajtok fel – Csak le kell hűteni még egy kicsit. – mutatom fel a kezemben szorongatott cumisüveget.

-          Ja meg ahogy elnézlek benneteket, magatokat is! – röhögi.

Rob kuncogni kezd, majd a nyakamra adva egy puszit elhúzódik tőlem, és bátyám felé fordul.

-          Megyünk mindjárt!

Ekkor elér hozzám, Julcsi sírása. Mindkettőt otthagyva beviharzok a szobámba. 

A kis bőgőmasinát átveszem Ashleytől, és az apró szájacskához érintem a cumisüveget, egyből csönd lesz, csak a halk cuppogást, és a megkönnyebbült sóhajokat lehet hallani.

Vigyorogva néznek rám, majd lassan kisündörögnek a szobából, az ajtót nyitva hagyják, így hallom a kint folyó beszélgetést. Robot piszkálják, sűrűn emlegetve a védekezés fontosságát. Rob vigyorog, és beszólogat nekik, ezen elvigyorodom. Reggeliznek.

Kisvártatva Julcsi jóllakottan tekeregni kezd a kezemben. Óvatosan felemelem, de a hajam útban van. Szerencsére Rob éppen belép a szobába, szólnom sem kell, óvatosan átveszi a babát tőlem, amíg összekötöm a hajam és a vállamra teszek egy tiszta textilpelenkát. Óvatosan simogatom az apró pici testet, szívom be a semmihez sem fogható babaillatot, és elnehezül a szívem. Megint eszembe jut a kislányom. Elfordulok az ablak felé, hogy Rob ne lássa rajtam a hangulatváltozást, de mellém áll, és figyelmesen néz. Aztán csak megsimogatja az arcomat óvatosan. A gyengéd érintéstől potyogni kezdenek a könnyeim. Óvatosan húz magához, nem kell kérdeznie, hiszen ért ő mindent.

Hirtelen nem várt hang hallatszik. Julcsi büfizett, Rob elképedve mered az apró lányra, majd nevetni kezdünk. Julcsi fél szemmel ránéz, majd visszahunyja a szemecskéjét és elalszik újra.

-          Na ez kész! – vigyorogja- Bekómált a kisasszony! Nem teszed le? – kérdezi az ágy felé fordulva.

-          Nem még tartogatni szeretném egy kicsit. – húzom el szomorkás mosolyra a számat.

Robert nem szól semmit, csak figyelmesen néz.

-          Nagyon fáj? – suttogja, miközben ő is megsimogatja Julcsi fejecskéjét.

Nagyot nyelek, nem tudok ránézni.

-          Hanna?

-          Csak, ha nevetek! – próbálom elviccelni, de ő nem veszi a poénnak, csak néz rám.  – Sokszor eszembe jut. – suttogom – Tudod februárban lett volna 3 éves. – nézek rá könnyekkel a szememben. – Ilyenkor mindig elképzelem, hogy milyen lett volna ő, vajon szőke vagy barna haja lenne?

-          Ne, Kicsi ne csináld! – hallom meg Zalán hangját a hátam mögött, mire mosolyt erőltetve az arcomra megfordulok. – Gyere tedd le, már régen alszik.

-          Tudom, csak olyan finom illata van. – ellenkezek, mire szigorúan rám mered.  – Jó! Leteszem. – adom be a derekam, és Rob öleléséből kifordulva lépek az ágyhoz és óvatosan az ágy közepére teszem Julcsit, majd betakargatom.

Mind a hárman figyeljük az édesen szuszogó csöppnyi lányt.

-          Alszik? – kukkant be Ashley is. – Basszus Hanna nagyon értesz hozzá! – nevet rám, - Én még szerintem azt sem tudnám, hogy melyik a pelenka eleje és melyik a hátulja.

-          Az ikrekkel sokat gyakoroltam! – nevetem el magam miközben kisétálok a szobából.

-          Nem fog leesni az ágyról – néz rám döbbenten Rob. – Így akarod itt hagyni?

-          Nem fog leesni nyugi, még nem tud forogni! – válaszolok neki, majd csatlakozunk a többiekhez. Az ajtót nyitva hagyom, hogy halljam ha sírna. Amikor a reggeliző társasághoz lépünk egyből elindul újra a poéngyártás.

 Rob csak vigyorog, miközben magához húz. Meglepve veszem észre kezében a bébi őrzőt, tekintetemet látva csak szégyenlősen elmosolyodik.

-           Nem mertem csak úgy otthagyni! Ránk bízta Emma!

Megcsókolom nem bírom ki, persze újra eltűnik, elsüllyed a világ körülöttünk. Röhögésre térünk magunkhoz, és újra felhangzik a sírás is. Meglepődöm rajta, és szinte egyszerre állunk fel Robbal és indulunk a szoba felé. 

l

Julcsival