53. fejezet: Mazsola akció + PETICIÓ

Sziasztok!

Győzelem! Sikerült! A napokban többször is az idegroham kerülgetett, de megcsinálták, pedig már feladtam minden reményt!

Bocsánatot kívánok! Nem rajtam múlt. Idegességemben már két fejezetet előre megírtam. Valami jó is volt ebben a …. na mindegy.

Két dolog: 

Először is:

NAGYON – NAGYON SZÉPENK KÖSZÖNÖM A KOMMENTEKET: Edina, Stefi, Flo, Cassie, Klau, Judy, Vera,Golden, Anna, Réka, Gwenie, Patti, Gina,  Jo, Zsuzsi, Gabó és Pet  MINDENKINEK EGYTŐL EGYIG!!!!!!!!!

PUSZA NEKTEK! 

Bocsánat, hogy nem eresztem bő lére, mert igazából be vagyok sózva, hogy mit fogtok szólni a fejezethez! 

Másodszor:

Bizonyára olvastátok, hogy nem fogják vetíteni nálunk a WFE-t mivel valaki kitalálta, hogy nálunk nincs igazán kereslet a filmre! Hát ezen nagyon kiakadtam! Mi az, hogy nincs kereslet a filmre?

Megbolondultak ezek?

Én személy szerint baromira felháborodtam rajta, és böngészni kezdtem. Belinkelem az oldalt, amit találtam. Páran elindítottak egy peticiót amiben aláírást gyűjtenek, hogy nálunk is vetítsék a mozik a filmet. Én személy szerint csatlakoztam a kezdeményezéshez. 

Ha érdekel benneteket, írjátok ti is alá!

Ím a link:

http://www.petitionspot.com/petitions/wfehungary

Most pedig jöjjön aminek jönnie kell!

Puszi Drágáim!

Robert

-          Hisztis liba! – morgom magamban  ahogy kiviharzó alakja után nézek .

-          Hát ebbe meg mi ütött? – néz Csongi is értetlenkedve Hanna után, majd kérdőn rám mered.

-          Fogalmam sincs! – nézek rájuk tanácstalanul – Én még egy puszit sem kaptam! – motyogom magamban miközben a búcsúzkodó csajokat nézem – Basszus nem hetekre mentek! - vigyorgok, persze irigykedve - Csak pár órára, ne pusszogjatok már annyit!

-          Na mi van kisfiam? – vereget hátba Zalán, - savanyú a szőlő és nem édes  a mazsola? – röhögi.

Látom, hogy Csongi is valami beszóláson töri fejét, de szerencsére elterelődik rólam a figyelem, mert István halkan dohogva megjegyzi:

-          Úgy látszik a csajoknak a génjeikbe van, hogy állandóan rengeteg motyóval utaznak! - Emma felnevet, István pedig vigyorogva  folytatja - Most nézzétek meg, - mutat az asztalon lévő csomagokra ami Julcsi cuccait rejti – alig 4 kilós a nőszemély, de tuti, hogy a pakkja 10 kilót nyom! -  feláll és elindul -Julcsi motyóját cipelve.

-          Ne morogj Itsván, ha nem tudnád, egy nőnek mindenre kell gondolnia, tetszeni kell nektek, nagy erős férfiaknak! Na sziasztok fiúk este találkozunk! – köszön el ő is és nevetgélve a morgó István után ered.

Pár pillanatig, csendben nézünk utánuk.

-          Na menjünk, mert soha nem leszünk kész! – szólalok meg, mire Zalánék vigyorogni kezdenek.

-          Te Rob! – fordul hozzám Csongi – Mikor nyírtál füvet utoljára?

-          Őszintén szólva nem tudom, jó pár éve annak! – nevetem el magam

-          Hát igen a sztárélet! – vigyorog Zalán, miközben hátba vág istenesen. – Régen végeztél fizikai munkát mi?

-          Figyelj! – csattanok fel, - nehogy azt hidd, hogy esetenként 16 órákat állni a kamerák előtt olyan lassú poroszkálás!

-      Jól van, én tudom, én a kamera mögött szoktam lenni! Nem kell leharapni a fejemet! Mi van a húgommal együtt mimózát reggeliztetek? De érzékeny a lelkivilágotok!

-          Nem nem érzékeny a lelkivilágom, csak nem szeretem, ha lebecsülik a munkámat! – csattanok fel!

-          Nyugi! – szól ránk Csongi – csak hülyülünk veled! – neveti el magát.

-          Tudom! – vigyorgok én is.

-          Na menjünk! Munkára fel, mert bazi sok dolgunk van! - Felkászálódunk és elindulunk ki az udvarra.

Itt kint még nem is voltam, mindig csak bejöttünk a kapun, de a kertet soha nem néztem meg. Igaz általában sötétben jöttünk, vagy már erősen alkonyodott, így nem sokat láthattam belőle.

 Szép! Nagyon szép az udvar.

Hanna háza egy régebbi típusú hosszúkás épület, elől magas zárt kapuval, így a kíváncsiskodók nem látnak be. A ház melletti részen a kocsi beálló le van térkövezve.

Eddig ennyit láttam csak az udvarból, most azonban elbűvöl a látvány. A ház lakótér után is folytatódik szinte az egész telek jobb oldalán végig. Két nagy üvegezett ajtót látok a féltető alatt. Kérdőn nézek Zalánra, hogy ott mi van. Válaszából megtudom, hogy az Hanna fazekas műhelye.

A féltékenység egyből belém mar. Tehát itt volt együtt azzal a sráccal! Utálom még a gondolatát is annak, hogy előttem …. 

Bánt, hogy még csak azt sem mondta, hogy megmutatja.

Talán nem akar oda beengedni, annyira még nem vagyok neki fontos. Megint torkon ragad a keserűség, de igyekszem elhessegetni magamtól.

De most tényleg! Miért nem mutatta meg? – ezek a gondolatok kötnek le miközben megyek tovább a többiek után. A műhely után az ajtóból következtetve két kocsis garázs van.  Majd egy kis ajtó, mint megtudom, itt vannak a kerti bútorok, a kinti szerszámok, a fűnyírók. Ezt követi egy nagy féltető a ház végében, ahol a térkövezés kiöblösödik. Itt van az épített grill és a kemence, az öblös részen meg gondolom a kerti garnitúra van kirakva nyáron.

Nagyon szép Hanna kertje. Rengeteg fa és bokor van körülöttünk és rengeteg virág.  A szomszédok sem látnak át, mivel a telek mindkét oldalán ahol nincs épület az épített magas kerítést  fák illetve bokrok takarják. Szinte átöleli betakarja az embert a kert. Anya biztosan el lenne bűvölve tőle.  A bokrok takarásában felfedezek egy öreg hintaágyat. Tudom, hogy szereti Hanna, mesélte, hogy rengetegszer tanult itt, de már nagyon el van korhadva és nem lehet rendesen használni, de nincs szíve kidobni. Az ikrek játszottak rajt eddig.

Teljesen magamba feledkezve nézek körül. Egyszerre valaki hátba vág.

-          Na veselkedjük neki fiaim! Még mielőtt nagyon meleg lesz! Sörözni szeretnék végre!  - adja István ki az utasítást.

A területet 3 részre osztjuk, és nekiveselkedünk, felmorrannak a fűnyírók. István szegélynyíróval jön utánunk, hogy a bokrok alját, illetve a virágágyások mentén, a fák körül vágja le a füvet, ott ahova, mi nem férünk oda.  Gondolataimba merülve tologatom a gépet. István folyamatosan a nyomomban jár. Érzem, hogy neheztel rám. Hanna előtt nem mutatja, de a mostani viselkedése alapján érzem, hogy neheztel. Kellemetlenül érzem magam. Beszélnem kell vele, és beszélni is fogok vele!

Annyira elmerülök gondolataimaban, hogy észre sem veszem, hogy alig 1 óra alatt készen lettünk.

-          Hát ez gyorsan ment! – neveti el magát Zalán miközben a garázs elé toljuk a gépeket, hogy a letisztogatás után a helyükre kerüljenek.

-          A húgod sokszor egész nap csinálja! – neveti el magát István, miközben lehajol, hogy kiürítse a tárolókat amibe a fű gyűlt össze. Csongi is így tesz. Kis szerencsétlenkedés után én is lekapom az fűnyírómról, és elindulok utánuk. Ekkor veszem észre, hogy a kert végében a bokrok között van egy komposztáló, ezen már meg sem lepődöm. Ez Hanna. 

A garázs elé ballagunk vissza. István újabb utasításokat ad. Csongi és Zalán seprűre kapnak és nekiállnak a térkőről lesöpörni a füvet.

Nagyot nyelek, hiszen én maradok Istvánnal rendbe tenni a fűnyírókat. Zavarban vagyok és kellemetlenül érzem magam, gyűjtöm a bátorságot, hogy megszólaljak. Nyugtalanul figyelem Hanna apukájának a mozdulatait, és görcsösen igyekszem lekövetni azokat, hogy ne tudjon belém kötni. 

-          Ne aggódj! – néz rám amikor leejtem az egyik villás kulcsot – nem fogom átharapni a torkodat!

-          Tudom, - nevetem el magam kínomban, - csak igazából azt sem tudom hogyan álljak neki a mondanivalómnak.

Elhallgatok, István várakozóan néz rám, miközben felegyenesedik. 

-          Én sajnálom higgye el!  - nézek nyíltan a szemébe - Tudom Hanna elmesélte maguknak, hogy mi történt nálunk, hogy anyukám miket mondott. Anyu nem ilyen, ő soha nem bántana meg senkit és azóta is nagyon bántja ami történt. Nagyon nehéz időszakban van most, és elvesztette kicsit a lába alól a talajt. Előttünk is titkolózott ami szintén nem vall rá, és ..

-          Robert – neveti el magát István – nem kell mentegetőznöd! Senki sem szent. Néha én is goromba vagyok velük, pedig semmi okom nincs rá. És a lányom sem egy szentlélek, néha egy kis hisztis szörnyeteg bír lenni, ma reggel azt hiszem apró ízelítőt kaptál belőle!

-          Tudom, de szeretem Hannát, úgy ahogy van!

-          Azt látom fiam! Hidd el nekünk az a legfontosabb. Mindig lesznek viták, mindig lesznek nézeteltérések, de csak egyet kérek, hogy beszéljétek meg. Nem mondom, amikor Hanna mesélte a történteket, kicsit nehezteltem, hogy ismeretlenül is hogyan írhat le bennünket az édesanyád, de aztán végig gondoltam a helyzetét, és lehet, hogy én még rosszabb lettem volna.

-          De maguk nagyon kedvesek voltak velem, és az én szüleim is ilyenek higgye el István, csak anyu..

-          Elhiszem! – szakít félbe István és teszi a vállamra a kezét – hagyd abba. Nem történt semmi! Nyugi! Becsülöm benned édes fiam, hogy már bent beszélni akartál velem. Rendes tisztességes fiatalember vagy, és nekem csak ez számít.

-          Köszönöm! – sóhajtok nagyot.

-          Nem kell köszönnöd semmit! – vereget hátba – na veselkedjünk neki! – és gyors mozdulatokkal teszi rendbe a gépeket. Alig 20 perc alatt végzünk, én inkább az inas szerepét vállalom, mert így gyorsabban megy a dolog, hogy nem bénázok, hanem csak adogatom neki a szerszámokat. Időközben Zalánék is végeztek.

-          Na pakoljuk ki a garnitúrát és a padokat, aztán kicsit rendbe szedjük magunkat és indulhatunk is vásárolni! Aztán már csak henye lesz!- neveti el magát. 

Mind a négyen elégedetten nézünk körül az udvarban, aztán benyomulunk a raktárhelyiségként funkcionáló helységbe, hogy kihozzuk a garnitúrát.  Gyorsan kipakolunk, azonban Zalán felhorkan amikor meglátja a bútorok állapotát. Előrántja a kerti slagot és levereti róla a télen rárakódott port. Az eredetileg fehér garnitúra nem a legjobb állapotban van. Fintorogva nézi. 

-          Hát ez nem éppen a leg szemet gyönyörködtetőbb még így sem! – morogja. 

Csongival a fejünket vakarjuk, én nem akarok mondani semmit. 

-          Ezeket még nagyapádék vették – szólal István fia morgását hallva.

-   Látszik rajtuk, hogy nem mai darabok, és ahhoz képest meg elég jó állapotban vannak! – szólal meg Csongi.

Ekkor egy ötletem támad, és felhorkanok, kérdőn néznek mind a hárman rám. Gondolkodom, hogy előadjam-e az ötletemet.

-          Bökd már ki! – szól rám Zalán.

-          Figyeljetek, szerintetek leszedné rólam a keresztvizet, ha vennék neki ide egy garnitúrát?  Ma reggel nézegette a katalógust, és láttam hogy mi tetszik neki – meglepetten merednek rám- Úgysem tudok itt lenni a diplomaosztóján, ajándékként kapná tőlem!

-          Szerintem ezen kiakadna! – szólal meg Zalán.

-          Nem is rossz ötlet fiam! De a garnitúrát mi vesszük az anyjával, találj ki mást!

-          Milyen katalógusban láttad?  - merednek rám.

-          Bent van a dohányzóasztalon. – felelem.

 

-          Na nézzük csak meg! Nem is rossz ötlet! 

Mind a négyen bemasírozunk a nappaliba, és a képekre bámulunk.  Megbeszéljük a dolgot, majd mindenki elvonul rendbe szedni magát. Egyre jobban tetszik az ötletem! Vigyorogva nézek magammal szembe a fürdőben, amikor István nyit rám, és elégedett arcomat látva felnevet, majd ő is kezet mos. 

-          Na gyere édes fiam induljunk! 

Kezembe kapom a napszemüvegemet és a sapkámat, István kérdőn mered rám.

-          Ezek kellenek, jól takarnak! – szólalok meg.

-          El is feledkeztem róla, hogy neked álcáznod kell magad! – fűzi hozzá.

-          Tudom, és köszönöm, hogy így állnak hozzám. – felelem, miközben Zalán bezárja az ajtót.

Beszállunk Csongi Tuaregjébe, és elindulunk. Kisvártatva ismerős kezd lenni a terep, Istvánékhoz érünk. Kérdőn fordulok feléjük, mire nevetve közlik, hogy kell az utánfutó ha tényleg vásárolunk kerti bútor is.  Gyorsan a kocsi után kötik, és már indulunk is. Tűnődve bámulok ki a sötétített üvegen. 

-          Figyeljetek, először elmegyünk bevásárolunk, aztán átmegyünk szaküzletbe, körül nézünk, és felhívjuk az oldalbordákat. Nekik is kellene tudniuk róla, hogy mit találtunk ki. – szólal meg István

Ebben maradunk. 

A bevásárlóközpont elé érve kissé félve szállok ki a kocsiból. Aggódom. Azonban mind a hárman természetesen viselkednek. Bevásárlás közben valamelyik mindig mellettem marad, és úgy helyezkedik, hogy kicsit takarjon. Szerencsére nincsenek sokan az üzletben, így viszonylag gyorsan végzünk. Rengeteg kaját veszünk no és persze sört! Nem engedek fizetni, amin kicsit összevitatkozunk, de ebben nem engedek! Kész punk-tum!

Az autóban Zalán felhívja Norbiékat, hogy jöjjenek át este ők is. 

Kisvártatva a pár kilométerrel odébb lévő áruháznál kászálódunk ki a kocsiból. Nevetgélve megyünk be. A kezembe szorongatom a katalógust. Egyből lecsap ránk egy eladó, aki a segítségünkre van. Nézelődünk. Gyorsan megtaláljuk amit keresünk. Mind a hárman telefonra kapnak, és felhívják a csajokat.

Pár perc elteltével mindenki elégedetten vigyorog, nagyot sóhajtok, akkor ez rendben van! 

Azonban jön a fekete leves! 

István kijelenti, hogy ők megveszik a 8 személyes garnitúrát Editkével, Zalán közli, hogy ők akkor a hintaágyat veszik Ashleyvel.  Csongi kiböki, hogy jó akkor tőlük meg  a nagy napernyőt kapja Hanna. 

-          Na jól van ám! – csattanok fel – és én?! Én találtam ki, erre tőlem nem kap semmit?! Ezt mégis hogy az istenbe gondoltátok?!

Kiröhögnek. Mérgesen nézek körbe.  Ekkor meglátok valamit! Elégedett képemet látva mellém állnak. 

-          Öregem az agyát elfogja dobni! – vereget hátba Csongi, és István is meglepetten felnevet mellettem. Veszünk még gyorsan pár kelléket, ami a grillezéshez szükségeltetik, bepakolunk az utánfutóra és spuri haza. 

Elégedetten állunk be az udvarba, és állunk neki kipakolni. Először a kajákat helyezzük biztonságba a hűtőbe, no meg persze a söröket! Aztán nekilátunk kipakolni a bútorokat. Rengeteg szemét keletkezik. A régi bútort feltesszük az utánfutóra, a műanyag zsákokkal szeméttel egyetembe. A hullámkartonokat pedig bevisszük a raktárhelységbe szépen összehajtogatva, Zalán szerint Hannának sokszor kell. Szépen elrendezzük a garnitúrát, és nagy nehezen felállítjuk a napernyőt is. Zalán közben összeszereli Istvánnal a hintaágyat, a régi  szintén utánfutóra kerül. 

Ekkor az én ajándékomra kerül a sor. Kibontjuk, majd fej vakarva állunk meg felette. No hogy is van ez?!

-          Okos tojások elő kellene venni a használati utasítást! – röhög rajtunk Zalán aki a grillt gyújtja be, és a kemencét is rendezi.

-          Édes fiam! – csattan fel István – ha ennyi eszed van, fáradj ide, és mutasd meg hogyan álljunk neki!

-          Mi van nélkülem már nem is boldogultok? Egyáltalán mennyi az idő? Nem kellene már a csajoknak lassan jönniük?

-          Basszus 14:30 van! – túrok idegesen a hajamba. - Ezek lassan jönnek haza és az én ajándékom még össze sincs rakva!

-          Nyugi Robert! 

István ekkor felhívja Editkét, és beszélni kezd vele, hogy hogyan állnak, körülbelül mennyi időnk van még. Elégedetten teszi le a telefont. 

-          Nyugi! Még van 1 óránk! Semmi pánik!

Ekkor csengetnek, kérdőn nézünk egymásra. Csongi felpattan és előre megy kaput nyitni. Kisvártatva felhangzik Norbi és Csilla nevetése. Vidáman jönnek hátra. Csilla szeme felcsillan látva az új bútorokat. 

-          Anyám ettől elfogja dobni magát ez a nő biztos! – neveti el magát – Egyébként sziasztok! – puszil végig mindenkit. – Amint látom jókor jöttem. Kajával még sehol sem vagytok mi?

-          Most gyújtottam be a grill alá! – szólal meg Zalán - De őszintén szólva baromira éhesek vagyunk már!

-          Hoztam salátát, meg egy gyümölcstortát. Én rendezem a kaját, ti meg állítsátok össze azt az izét – mutat a fűben fekvő ajándékom felé – Egyébként mi lesz az? – nézi összeráncolt szemöldökkel.

-          Majd meglátod! – felelek nevetve – Egyébként a srácok merre vannak?

-          Zsúron, majd este megyek értük 7 óra körül. – nevet rám – Csak nem hiányoznak?!

-          De – nevetem el magam, - határozottan hiányoznak!

Nekiveselkedünk mind az öten, de az istennek sem tudjuk összeállítani, az idő fogy, és sehol sem vagyunk! Egyre idegesebb vagyok, ordítani tudnék! 

-          A rohadt életbe nem igaz! – pattanok fel és egy nagyot rúgok a mellettem lévő fába!

-          Nyugi Robert ne idegeskedj! Valamit rosszul fordítottunk biztosan. Nyugi megoldjuk! – szólal meg higgadtan István.

-          Gyertek egyetek! – hív az asztalhoz bennünket Csilla. A többiek felállnak, én azonban nem mozdulok. – Rob gyere te is!

-          Nem megyek! Basszus addig el sem mozdulok amíg ezt össze nem rakom! – túrok idegesen a hajamba. A többiek gyorsan bekapnak pár falatot, majd jönnek vissza segíteni nekem.

Az idő egyre fogy, én meg egyre idegesebb vagyok! Nem igaz!!!! Bassza meg!

István felkapja a telefonját.

-          Szia mamikám! Életem kellene egy kis segítség – hangosítja ki a készüléket, - Rob ajándékát nem tudtuk még összerakni, kellene még 1 óra! Vidd el a csajokat még valahova.

-          István, mi már végeztünk! Hova menjek velük?

-          Nem tudom, életem, találj ki valamit, legyél kreatív!

-          Legyek kreatív marha jó vagy! – csattan fel - Tényleg desszertnek valót vettetek?

-          Nem, mi a grillezéshez vásároltunk be!

-          Na jó, akkor veszünk sütit, meg elmegyünk Bélához, meghívom a lányokat fagyizni. Azzal el is telik az idő.

-          Köszönöm szívem!

-          Leteszem, mert a lányod egyre idegesebben figyel!

-          Oké! – neveti el magát Hanna apukája

-          Van még egy óránk! – fordul felénk István.

Mind az öten ráhangolódunk a talányra, kisvártatva rájövünk, hogy az egyik csavart rossz helyre tettük és ez miatt nem illeszkednek össze a részek! A világrengető   felfedezést  követően tényleg 10 perc alatt összerakjuk, majd elégedetten meredünk egymásra. 

-          Na gyertek enni ti hősök! – neveti el magát Csilla. 

* * *

Hanna

Vigyorogva nézem szeretteimet ahogy az autó felé tartanak. Anyu telefonál, Natti és Ash vigyorognak mint a tejbetök. 

-          Mi van mit vigyorogtok? – fordulok feléjük amikor beszállnak az autóba

-          Ezt mi is kérdezhetnénk tőled – néz rám anya – Minek örülsz ennyire.

Újra felvihogok és szülőanyám felé fordulok.

-          Anya muszáj elmennem venni puncsfagyit!

-          Mi van puncsolni akarsz Robnak? – röhög fel Ash hátul.

-          Nem, azaz igen! Á hosszú! – fordulok előre, hogy indítsak.

-          Nem hosszú! – teszi nevetve Ash a vállamra a kezét - állj! Mese van! Tehát ?

3 szempár néz meredve rám, és ekkor kitör belőlem a röhögés, és elmesélem, hogy mit csináltam az előbb. Szem nem marad szárazon. Anyu is tele szájjal nevet.

-          Édes lányom nagyon agyment vagy! Tényleg Hanna vettél sütit?

-          Aha, vettem. Most merre? – nézek rájuk kérdőn.

-          Nekem még nincs kedvem haza menni! – sóhajtja anya – Menjünk még egy kicsit mászkálni.

-          Anya megfognak romlani a sütik a csomagtartóban. – figyelmeztetem.

-          Nem fognak, majd árnyékos helyre állsz! Olyan ritkán van itthon mindenki, ne legyetek már ilyenek! – fordul anyu felénk. – Ma csajos nap van!

Persze nem kell sokáig rábeszélni bennünket.

-          El kéne menni venni pár dolgot estére, - 3 szempár mered rám kérdőn – én valahogy nem akarok ma mosogatni! – húzom el a számat – kellene venni, parti tányérokat, meg poharakat.

-          Oké menjünk.

Nevetve indulunk el a legközelebbi Tesco felé. Nem megyünk be az áruházba, hanem kint az üzletsoron van az a bolt ahova mind a négyen bemasírozunk. Mindenféle mintás parti kellékeik vannak. Vigyorogva válogatunk, amikor anyu hangos nevetésére felkapjuk a fejünket. Anyu felénk fordulva mutatja mit talált. Felnevetünk és megállapítjuk, hogy mindegyiknek kell egyet vennünk! Felfegyverkezünk a szükséges kellékekkel és a pasiknak szánt ajándékokkal megyünk kifelé az autóhoz. Vihogva teszem a csomagtartóba szerzeményeinket.

-          Hát ez életmentő volt! – kuncog halkan anya – Figyeljetek csibéim, mi lenne, ha elmennénk Bélához fagyizni,- fordul felénk anya -  Hanna te úgyis akartál puncsfagyit venni! Majd viszünk onnan Robnak!

Vigyorogva lépünk be a fagyizóba, és ülünk le egy asztalhoz. Kisvártatva megjelenik Béla bácsi is. Mosolyogva köszönti négyesünket.

-          Azt hiszem rendelünk sem kell, már tudod, hogy mit kérünk! – neveti el anya magát.

-          Hát persze, hogy tudom! – mosolyog, - a világ legszebb nőinek tudom a kívánságát teljesíteni!

Amíg a rendelésünkre várunk, vihogva nézegetjük anyu által készített fotókat.

-          Azt hiszem Natti megállapíthatom, hogy tényleg a legjobb ruhát választottad! – fordul Ashley felé – gyönyörű leszel benne!

-          Köszönöm! – vigyorog Natt boldogan.

Aztán elkezdjük vigyorogva tárgyalni az általunk felpróbált ruhákat. Abban egyet értünk, hogy nem akarunk abroncsos, ruhapomádét, hanem valami egyszerű, de mégis nagyszerű ruhát.  Megvan mind a kettőnknek az elképzelése, de még nem döntöttünk. Közben megérkezik a fagyink is. Vigyorogva beszélgetünk, amikor megszólal a telefonom. Rob.

-          Szia! – veszem fel vidáman.

-          Szia! – vigyorog bele ő is – ezek szerint lehiggadtál!

-          Igen, de vedd tudomásul, hogy meg kell gyógyítanod, mert egy hatalmas lilafolt van a sejhajomon!

Ekkor anyu integetni kezd, hogy hangosítsam ki egy kicsit a készüléket. Meglepődve szinte automatikusan engedelmeskedem Szerencsére senki nincs rajtunk kívül a kerthelységben.

-          Szervusz Robert!

-          Jó napot Editke! – bazsalyog Rob a telefonba.

-          Örülök, hogy hallom a hangodat édes fiam! – felnevetünk, mivel mind ismerjük anyut, most jön a gyomros ahogy apu mondaná – Édes gyerekem, már megbocsáss,  de agyon foglak csapni, ha nem vigyázol a lányomra!

-          De én.. – nyökög meglepődve Rob a telefonba.

-          Nincs de fiacskám!- szólal meg anya erélyesen, csak mi látjuk, hogy vigyorog -  Ennek a lánynak sötétlila folt van a fenekén!

-          Mi? – döbben le Robert teljesen.

-          Nem mi! Hanem egy folt!  Láttam, ma egész délelőtt öltözködött, és véletlenül észrevettem amikor bementem segíteni neki a próbafülkébe! Feltételezem nem ő harapta meg a saját fenekét, úgy, hogy lila lett!

-          Anyú! – visítok rá amikor a döbbenettől magamhoz térek, és kirángatom a kezéből a készüléket – Add már ide!

Nattiék persze dőlnek a röhögéstől, amikor felpattanok, és arrébb megyek, hogy ne hallják amit mondok.

-          Bocs ez az édesanyám! – szólok bele a telefonba, majd fordulok anyu felé aki vigyorog.  - Anyák réme!! – szólok oda neki.

-          Ki? Én? Miért? – habog Rob a telefonba.

-          Nem te, hanem anya!

-          Mi?

-          Jaj Rob! Ne értetlenkedj már! Anyu tud rémes lenni!

-          Jól van na! Ne húzd fel magad! – röhögi el magát – Ez vér ciki! Anyukád észrevette?

-          Igen, és most megvan róla győződve, hogy a durva szexet szereted! – ülök le az asztalhoz újra, szövegem hallatán anya félrenyel, a csajok szeme kikerekedik, én meg fuldoklom az elfojtott röhögéstől.

-          Mi? – vékonyodik el teljesen a hangja.

-          Bizony! Szerinted mit gondolhatott amikor egy nagy harapásnyomot fedezett fel rajtam öltözködés közben ami belilult, és ráadásul indulás előtt még jól belém is csíptél ráadásul ugyan ott! – panaszkodok neki álnokul, holott a röhögés környékez.

-          Bocs kicsikém! – suttogja halkan- ígérem meggyógyítom!

-          Hát merem ajánlani Pattinson, hogy meggyógyítsd!

-          Majd jó alaposan bekenem, meg jól megpuszilgatom! – suttogja halkan – tudod, hogy varázserejű a puszim, sőt még a nyelvemmel is megsimogatom, hogy biztos legyen a gyógyhatása a szernek!  - szavai hallatán érzem, hogy vöröslik a fejem, persze a csajok és szülőanyám  észreveszik és dőlnek a röhögéstől.

Rob felkuncog.

-          Elpirultál mi?

-          Majom! – suttogom.

-          Siess! Már szeretnélek látni, Norbiék is megjöttek, és amint látom, most futott be Emma is Julcsival.

-          Oké! – suttogom – Sietünk! – már készülök letenni a telefont amikor beleszól még:

-          Hanna!

-          Igen?

-          Puszi a hasadra, és kicsit lejjebb is!

-          Rob! – csattanok fel rekedten, mire nevetve bontja a vonalat.

-          Na mi van? – röhög Natti – Dr. Rob pácienslistán vagy?

-          Hülye! – válaszolok nevetve – Menjünk, mert már ott vannak Norbiék is és Emma is most ért oda.

Nagy vigyorgások közben bekanalazzuk a fagyit. Béla bácsitól veszünk még elvitelre csoki, vanilia, eper, málna, karamell és persze puncs fagyit is, sőt külön kunyerálok még tőle mazsolát is! Nevetve ad egy csomaggal a cég ajándékaként.

Nevetve kászálódunk be a kocsiba. Valahogy olyan furcsán vibrál a levegő, aminek hangot is adok, de csak vigyorognak.

-          Biztos a doktor miatt érzed úgy! – nevet Ashley. 

20 perc múlva fékezek a ház előtt. Nevetve szedegetjük ki a sütiket a csomagtartóból és indulunk a kapu felé, amikor az hirtelen kivágódik és Rob jelenik meg vigyorogva. Anyut meglátva elpirul és köszönti. Persze nem is az anyukám lenne, ha nem hozna zavarba amikor elindul befelé.

-          Milyen jóképű orvosod van édes lányom! – elképedten meredek rá, mire felnevetnek. – Csak lassan azzal az orvoslással, nehogy a végén a balesetire kelljen menni!

-          Anya! – csattanok fel, mire Rob berángat az utcáról, és kiveszi a kezemből a pakkokat nevetve.

-          Imádom, hogy nálatok mindenki ilyen!

-          Milyen? – nézek rá kérdőn

-          Hát ilyen odamondogatós! Ma kaptam én is rendesen! – neveti el magát.

-          Az lehet, de én nem kaptam puszit! Milyen doki vagy te? Rá sem bagózol a páciensedre?

-          A páciensem mindjárt kiadós köszöntést kap, csak érjünk be a házba, hogy letudjam ezeket itt tenni! – szólal meg és csámpázik előttem, miközben zavartan röhögcsél.

Értetlenül nézek rá.

-          Nem megyünk hátra?

-          Most nem, előbb kipakolunk, aztán majd hátramegyünk.

Furcsa, de nem foglalkozok vele. Anyuék az ebédlőben lepakoltak, kintről olyan finom illatok szálldosnak be, hogy összefut a nyál a számban. Robert gyorsan becsattog az ebédlőbe és a pultra hajítja a táskákat. Majd a nézőközönségünkkel mit sem törődve magához ránt, és amúgy istenesen megcsókol. Nem hallom a felhangzó nevetést, semmit. Boldogan simulok hozzá, és túrok bele tarkóján a hajába, mire felmorran. Hosszú finom csókot követően lassan elválunk. 

-          Ilyen üdvözlést én is elbírnék viselni!  - jegyzi meg anya félhangosan, mire felnevetek.

-          Ilyen üdvözlés csak bizonyos pácienseknek jár! – neveti el magát szerelmem, - de két puszival szolgálhatok Tisztelt Asszonyom! – bohóckodik Robert, majd anyuhoz lépve két puszival köszönti.

-          Örülök, hogy látlak! – viszonozza anyukám a szeretetteljes üdvözlést. – Jól vagy?

-          Igen köszönöm, most már jól! – vigyorogja miközben magához húz.

-          Jól van gyerekek. – mosolyogja- Szia Szivem! – köszönti az éppen belépő apukámat. Elhoztad amit kértem?

-          Persze, itt van! – nyújt anya felé egy csomagot.

-          Hanna a fürdőben gyorsan átöltözök jó?

-          Persze anya menj csak, szerintem nincs bent senki. Én is gyorsan átvedlek, és utána kimegyünk.

Elindulok a szobám felé amikor észreveszem, hogy apa és Rob sutyorognak. Kérdőn nézek rájuk, mire még nagyobb vigyorgásba kezdenek.

-          Mi van?

-          Nincs semmi! – mondják szinte kórusban.  – Nincs semmi!

Összehúzott szemmel meredek rájuk, de szerencséjük van, mert megjelenik anya miután átöltözött és nevetgélve elindulnak kifelé apuval.

-          Nem öltözöl át? – néz rám Robert vigyorogva – segítek levetkőzni! Egy gyors vizitre még van időnk.

Kaján képe láttán elnevetem magam, és belépek a szobámba. A szívem ezres fordulatszámra kapcsol, amikor hallom, hogy ráfordítja a kulcsot a zárban, és pár másodperc múlva a hátam mögött terem.

-          Rob, ne, most nem lehet! – nyöszörgöm, miközben eszemben sincs tőle elhúzódni.

-          Csak egy gyors vizit lesz! – suttogja a fülembe miközben keze a mellemen köröz – annyi még belefér!

-          De sokan várnak ránk! – suttogom az élezettől részegülten

-          Na és! Hadd várjanak!

-          De Rob mindenki tudni fogja, hogy mit csinálunk bent. – nehezen de elhúzódom tőle, és szembefordulok vele, de nem tudok megszólalni, mert a számra tapad az ajka és csókolni kezd.

-          Oké, de akkor öltözz gyorsan! – suhint egyet a fenekemre, mire felnyögök.

-          Bocs kicsim! Nem akartam! – néz rám bűnbánóan, amikor fájdalmasan simogatni kezdem a hátsófelem – Muti! Hadd nézzem! – fordít meg, majd óvatosan lehámozza rólam a farmert. Minden mozdulatát látom a szemben lévő tükörben. – Istenem Hanna én! – akad el a lélegzete ahogy meglátja fogai nyomát. – Bocsánat kicsim ez nagyon fájhatott!

-          Nincs semmi baj, túlélem! Csak reggel nagyon fájt, és  amikor ugyanoda csíptél ahova beleharaptál majdnem megskalpoltalak!

A tükörben látom ahogy szeme elsötétül ahogy végignéz rajtam, tekintetünk a összekapcsolódik miközben hasamat átkarolva simogatja a sérült területet, majd tekintetét le nem véve rólam óvatos puszikkal halmoz el. Már ott tartok puszijai hatására, hogy nem érdekel hányan és meddig várnak ránk, nekiesek itt és most! 

Ő azonban egy utolsó puszit követően feláll, és maga felé fordítva megcsókol.

-          Gyere kicsim öltözz fel, és menjünk! – csalódott nyögésem hallatán a szeme elsötétül – este folytatjuk! - suttogja fülembe, miközben lassan végigsimít rajtam. – Ígérem folytatjuk.

-          Oké!

Hozzá hasonlóan én is  egy fekete melegítőbe és fehér pólóba bújok. Öltözködés közben végig magamon érzem tekintetét. Remeg közben a gyomrom, kezem, lábam. Szerelmes vagyok ebbe a pasiba nagyon!

De azért a mazsola tesztet végrehajtom!

Gyorsan két mozdulattal összekötöm a hajam, azonban egy rövid tincs a szemem elé kerül, gyengéden hátrasimítja miközben lágyan megcsókol, majd az ajtót nyitva kitessékel.  

Emma is kifelé jön Natti szobájából Julcsival, aki jólesően szendereg a vállán.

-          Alszik? – szólal meg Robert.

-          Tele a pocakja most durmol. – neveti el magát kedvesen Emma.

-          Ha altatni kell állok a kisasszony rendelkezésére! – bohóckodik, miközben Julcsi pofiján simít óvatosan végig.

Furcsán rekedt a hangja, és idegesnek tűnik, ahogy megyünk hátrafelé. Kérdőn nézek rá

-          Rob valami ba…- és ekkor döbbenten meredek az elém táruló képre. – Anyám!

-          Itt vagyok! – szólal meg anya kuncogva, miközben nevetnek értetlen képemen.

-          Hát ez? Mikor? Ki? – dadogok döbbenten. – Úristen! – nézek körbe rajtuk, és ekkor Robert mellettem beszélni kezd.

-          Délelőtt amikor nekiálltunk füvet nyírni, és elővettük a garnitúrádat, eszünkbe jutott, hogy..

-          Hogy nem tudunk itt lenni nagy valószínűséggel a diplomaosztódon, ezért anyáékkal, Robbal és Nattiékkal úgy döntöttük, hogy ez alkalomból meglepünk ezzel.

-          Úristen! – csak nyöszörögni tudok még mindig, - Ez gyönyörű! Istenem ez csodaszép! – nevetek fel boldogan.

-          Tőlünk a garnitúrát kaptad! – szólal meg apukám nevetve, mire egyből a nyakukba ugrom és össze vissza puszilom őket.

-          Mi pedig a huzatokat, és a napernyőt vettük – teszik hozzá Nattiék, mire ők is megkapják a puszikat.

Anyuék nevetve ölelnek át.

-          Hát Hugó nézz csak kicsit balra! – mutat Zalán a fák közé ahol felfedezek, egy csoda szép hintaágyat. Megszólalni sem tudok! – Ezt tőlünk kaptad!

-          Úristen Zalán!Jesszusom!!! – költözök át most az ő nyakukba.

A boldogságtól nem látok, nem hallok! Istenem ez olyan jó! Rob csak vigyorogva figyel, majd megköszörüli a torkát, mire lezsibbadok.

-          Csak azt ne mond, hogy te is vettél valamit! – meredek rá, mire elvigyorodik.

-          Pedig azt mondom! – vigyorogja, - de ahhoz, hogy megkapd, be kell csuknod a szemedet!

-          Rob! Ne már, nem kell semmi tényleg!

-          Hanna csukd be a szemed légyszives a kedvemért!

Hevesen verő szívvel csukom be a szemem. Érzem, hogy mögém áll, és óvatosan a nyakamba csókol. Befogja a szemem, mire érzem, hogy remeg a keze. Hallom a motoszkálást, de mi egy centit nem mozdulunk, kezdek ideges lenni.

-          Rob! Ugye semmi hülyeséget nem csináltál! Nekem nem kell semmi! Elég, hogy te vagy nekem, ne csináld!

-          Maradj már csendben! – suttogja a fülembe remegő hangon, - Remélem tetszeni fog. 

És elveszi a kezét a szemem elől, érzem, hogy ellép mellőlem, csend van, várakozásteljes. Lassan nyitom ki a szemem, de a hirtelen éles fénytől nem látok azonnal tisztán. Pislogok párat, hogy lássak is valamit. Aztán nem jutok szóhoz! Csak tátogni tudok! 

-          Szentséges Isten!- ugrok a nyakába, amitől hanyatt vágódunk. Boldogan nevet rám, miközben azt sem tudom, hogy hogyan csókoljam! Szenvedélyesen csókolózni kezdünk.

Vad huhogásra térünk magunkhoz. Elhúzódok tőle, mire vigyorogni kezd.

-          Ezek szerint tetszik?

-          Jaj istenem persze, hogy tetszik! Évek óta vágyakoztam rá! – felelem miközben tápászkodunk fel. Vigyorogva de óvatosan porolja le a hátsómról a füvet. – Most azonnal kipróbálom! Köszönöm!

És belevetődök a  régóta áhított függőágyba! Rob boldogan vigyorogva turkálja a haját, miközben figyel. 

-          Jaj istenem ez annyira jó!!! – kászálódok ki belőle és költözöm egy újabb körre kedvesem nyakába. – Honnan tudtad, hogy kislánykorom óta erre vágytam?!

-          Tényleg? - neveti el magát- nem is tudtam! - és mesélni kezdik, hogy majdnem hoppon maradt az áruházban.

-          Ja! – nevet fel Zalán, - csak, hogy tudd, azért kellett elmennetek fagyizni, hogy legyen időnk összerakni!

-          Fél órát malmoztak rajta, mert nem bírták a részeket összeilleszteni! – neveti el magát Csilla, - Rob majdnem infartust kapott! Képzeld el, amikor mind az öten ott állnak a darabok felett és az istennek sem boldogulnak vele!

Kérdőn meredek rájuk, de csak zavart vigyorgás a válasz. 

-          Én! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire örülök neki! Jaj! Köszönöm mindenkinek! – aztán hirtelen elkomorulok – Basszus!

-          Mi van? – fordul hozzám apa döbbenten. – Rosszul vagy?

-          Nem, nem vagyok rosszul,  csak előre ittunk a medve bőrére, és mi lesz, ha  nem sikerül a vizsgám!

-          Jaj Hanna olyan liba vagy! Már miért ne sikerülne? – nevet fel Robert – Okos kislány vagy te!

-          Jah aztán majd szépen pofára esek! 

Persze kiröhögnek. 

-          Én éhes vagyok! – jelenti ki Ashley. 

Zalán a grillhez vonul, anya meg átveszi a parancsnokságok a kemencénél. Apu elkészítette a pizzatésztát, anyunak csak rendeznie kell a tepsit, felpakol rá minden jót amit a pasik hoztak, és betolja a kemencébe. Már a látványra is összefut a nyál a számban. Emmával figyeljük a grill körül ecselődő pasikat, amikor eljut a tudatomig, hogy mi hoztunk nekik valamit! 

-          Basszus! – pattanok fel és a többiek nevetésétől mit sem zavartatva berongyolok az ebédlőbe. Ashley szintén jön utánam.

-          Baszki Hanna majdnem elfelejtettük! – nevetünk össze, majd a tányérokat, poharakat, evőeszközöket szalvétákat egy kosárba gyömöszöljük, és elindulunk ki a többiekhez.

Natti felnevet vigyorgásunkat látva. 

-          Szerintem ki fognak akadni! – kuncogja.

-          Majd meglátjuk! – neveti el magát anya is.

A pasik rosszat sejtve stírölnek bennünket, majd vigyorogni kezdnek amikor Ashley sorba állítja őket előttünk. Pimaszul vigyorog mindegyik.

-          Szemeket becsukni! Jön a meglepi! – szigorkodik Ashley. Nattival odalépünk a pasikhoz, és a nyakukba akasztjuk az ajándékot, majd vihogva megkötjük a derekukon. 

Apáék, röhögni kezdenek amikor meglátják a meglepit. Emma és Csilla is csatlakozik hozzájuk. 

-          Ha megszívattok agyon lesztek csapva az biztos! – morog Zalán, mire a másik kettő csak vigyorog. 

Gyorsan ellépünk előlük, hogy Norbi videózni tudja őket. 

-          Kinyithatjátok! – kacag fel Ashley. 

  

Felröhögnek ők is. Majd Rob elindul felém, vigyorogva. 

-          Mi van cica nem vagyok elég izmos? – áll meg előttem nagy keménykedve, és mutogatja a karizmát.

-          Hát nem is tudom édes! – húzom az agyát, mire csiklandozni kezd.

-          Kész a pizza asztalhoz! – kiálltja el magát anya.

-          Jaj gyertek kipróbálni az új székeimet, hintaágyamat, és függőágyamat! – viháncolok boldogan. Rob csak nevetve nézi, röpködésemet.

Szó szerint degeszre zabáljuk magunkat, amikor csengetnek, és Julcsi is felsír. Apu előre ballag kaput nyitni. Kisvártatva meghalljuk Tamás hangját, mire Emma felpattan és síró lányával repülnek felé. 

-          Ezt aztán nevezem fogadtatásnak! – neveti el magát unokabátyám, és kiveszi sírdogáló lányát Emma kezéből. 

A kiscsaj pillanatokon belül elhallgat. Tamás, vigyorogva körbejár és üdvözöl  mindenkit. 

-          Hát te? – áll meg Robert előtt – Lassan már állampolgárságért is folyamodhatsz annyit vagy itt! - neveti el magát, Tamás.

-          Arra még azért várni kell válaszol Rob, de minden lehetséges! – ölel magához, és lágyan megcsókol. 

Erre Tom is magához húzza Emmát.

-          Hogy-hogy hazajöttél? – kérdezi szinte fuldokolva Emma, nagyon megtudom érteni. Én sem tudok szinte megszólalni, ha boldog vagyok, vagy Rob a közelembe van.

-          Már nagyon hiányoztatok, és valami műszaki hiba miatt lemondták a mai koncertet, ezért úgy döntöttem, hogy hazajövök hozzátok. Már nagyon hiányoztatok. Holnap délután azonban vissza kell mennem. 

Tom az asztalhoz ül, Julcsit maga mellé teszi a hordozóban, Emma körülötte ugrál. Boldog ő is. Észre sem vettem, hogy Csilla eltűnt, csak akkor amikor megjelennek az ikrek. Persze azonnal repülőstarttal landolnak a függőágyon.

Én csak ülök a hintaágyon, és vigyorogva figyelem a családomat. Rob  annyira beilleszkedett közéjük, és a család is elfogadta. Felszabadultan nevetgél, beszélget. Olyan jó látni!

Hirtelen Gergő jelenik meg és  odarángat hozzájuk. Rob mellé ülök és kártyázni kezdünk velük, persze csalnak amit észre veszünk, és a kártyáink mögött pusmogva tárgyaljuk ki őket.  

Persze nem tetszik nekik! 

Julcsi nyűgösködni kezd, így Emmáék  szedelőzködni kezdenek. Mikor kikísérem őket és indulok visszafelé, hallom, hogy csörögni kezd a telefonom. Besietek, és felkapom, nem ismerős a szám, de azt megállapítom, hogy külföldi. 

-          Tessék Molnár Hanna! 

Másodpercekig nem szól bele senki, csak szipogást hallok, amin meglepődök. 

-          Halló! Van ott valaki? – szólalok meg újra.

-          Szia Hanna! Én vagyok. – hallom a halk választ.

-          Bocs, de ki az az én?

-          Ja bocs! Kristen vagyok.

-          Szia Kris! Hogy vagy? Minden rendben? 

Pillanatokig csend van, majd felsír.

-          Jesszusom Kristen minden rendben?

-          Nem semmi nincs rendben! – zokog fel. – Robot hiába hívom egész nap nem veszi fel a telefont, Claire mondta, hogy nálad van. Tudod nekem adni?

-          Persze, mindjárt kimegyek szólok neki, addig le ne tedd!

Gyorsan kivágtatok hátra a többiekhez, Rob éppen Norbival tárgyal valamit, igencsak jókedvűen, azonban amikor meglátja arcom felpattan és hozzám siet.

-          Mi van? – néz rám aggodalmasan.

-          Kristen hívott, egész nap keresett téged de nem ért el. Anyukádtól tudja, hogy nálam vagy és így most engem hívott. Nagyon sír Rob.

Rob a hajába túr, majd idegesen felveszi a telefont. Ki akarok menni a szobából de nem engedi, magához húz.

-          Szia Kris! Mi a baj?

Kristen nem tud megszólalni csak zokog. Én kibontakozom Rob karjából és elindulok kifelé Ő azonban nem engedi. 

-          Maradj! – szól rám.

-          Rob ez nem rám tartozik! Veled akar beszélni nem velem. – miközben beszélek felemeli a kezét, és nagyon figyel Kris mondandójára.

-          Figyelj, hívlak skypon, most! Nyugi, mindent megbeszélünk! – azzal lecsapja a telefont, és előrántja a laptopját, és már hívja is Kristent.

-          Rob én kimegyek a többiekhez, beszéljetek. – és válaszát meg sem várva, kimegyek. Látom rajta, hogy baromira ideges.

Leülök a többiek közé akik az alkonyi fényben nevetgélnek. Gondolataimba merülve bambulok amikor Csilla meglök.

-          Hahó! Merre jársz? Robert már kétszer is kiabált, hogy menj be! – mutat  az ajtóban álló kedvesem felé. Rob, integet, hogy menjek már. Két perc sem telt el mióta kijöttem! Kászálódok fel és futok befelé.

-          Mi van? Mi történt? – nézek Robra.

-          Nem tudom, nem mondott még semmit, csak sír, és kérte, hogy hívjalak be suttogja, miközben a szobámba lépünk.

Megdöbbenek amikor meglátom őt, de Rob is így van vele. A döbbenettől  alig tud megszólalni.

-          Úristen Kris mi történt? – nyögöm ki, ő azonban csak zokog.

-          Kris! – dörren rá Rob, mire szúrósan nézek rá – vegyél nagy levegőt, és mond el, hogy mi történt. Baj van?

-          Már nincs! A bátyám jött ki elém, amikor hazaértem L.A-be. Mark anyuéknál volt. Otthon vártak rám. Anyu egyből nekem esett, hogy hogyan lehettem ilyen felelőtlen, hogy terhes lettem! Hanna még be sem léptem az ajtón, már letámadott! Annyira váratlanul ért, hogy mindenki egyszerre nekem esett, hogy hirtelen a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Aztán apu nekiesett Marknak, hogy mégis hogyan képzelte ezt! Egy szó mint száz, gyönyörű csetepaté kerekedett, mindenki üvöltött mindenkivel, én meg ott csak álltam szótlanul és csak zokogni tudtam.

Ekkor anya észrevett és elvezetett a szobámba, én csak sírtam. – elhallgat, és kifújja az orrát, aztán percekig csak bámul maga elé, majd a kamerába néz és megszólal. -  Hanna. Igazad volt! Életemben először az anyám a lányaként kezelt! Amíg apa lent üvöltözött Markkal, addig én fent anyuval elbeszélgettem. Életemben talán először. Aztán apa is lecsillapodott, és feljöttek hozzám. Mark kijelentette, hogy ő nem akarja ezt a gyereket. Ő nem akarja, és soha nem is akart családot! Szóval egy szó mint száz, kirúgtuk. Aztán egész éjjel beszélgettünk anyáékkal a szobám padlóján. Minden eshetőséget végig gondoltunk, ahogy veled is beszéltem, és végül úgy döntöttem, hogy megtartom a babámat. Akármennyire rosszkor jön, ő akkor is az enyém! Életemben először a szüleim normálisan kezeltek, és elmondták, hogy mindig is szerettek, csak én is kamaszkorom óta tüskeböki voltam velük szemben. Ők pedig rám hagyták.

-          Ennek nagyon örülök! – sírom el magam, mert sejtem, hogy mi jön.

-          Mi történt Kristen? – kérdezi  halkan Rob is.

-          Ma reggel elvetéltem. Meghalt a babám! – zokogja.

-          Jaj istenem! – nyögök fel, és érzem, hogy remegni kezd minden tagom, porcikám. – Sajnálom szívem!

-          Jaj Hanna! – nyög fel keservesen. – Beszélgetsz most velem? Őszintén szólva nem is Robbal akartam igazán beszélni, hanem inkább veled! Bocs Rob! – néz rá.

-          Nincs semmi, csak beszélgessetek! –szólal meg és hátradől az ágyon.

10 percen keresztül csak beszélgetünk, lassan lenyugszik, és elköszönünk tőle. Gondolatainkba merülve megyünk ki a többiekhez. Odakint nagyon jó a hangulat. Egy darabig csak ülünk egymás mellett aztán Csilla rákérdez a ruhára, hogy találtunk-e valamit. Nevetgélve mesélni kezd Ashley, és miután kihoztam a laptopot nézegetni kezdjük a képeket. Lassan Zalán is odaszivárog, majd jön Robert is. A fekete mininknél egyből huhogni kezdenek. Felnevetünk. Kisvártatva a pasik félrevonulnak, és én is. Gondolkodnom kell, a Kristennel történtek felzaklattak nagyon.

Egyszer csak mellém vágódik Ash.

-          Te Hanna megcsináltad a mazsola tesztet? – vihogja, már kicsit elázva.

-          Jó, hogy mondod! – pattanok fel, és kihozom a fagyikat.

Persze, hogy mindenki kér. 

Kioszogatom a tölcsérekkel együtt, ám Rob hiába kér eper és csokifagyit, ő csak puncsot kap. Egyenlőre.

A csajokkal érdeklődve figyeljük arcát amikor beleízlel a fagyiba. Meglepődve néz ránk, hogy mit nézünk rajta. De mi csak vihogunk. Nem ért semmit. Engem azonban kiráz a hideg, ahogy figyelem amint a mazsolát a nyelvével körbesimítja,  mielőtt bekapná és közben végig engem néz. Halkan felnyögök.

Anyám! 

Mazsola lettem!

*

*

*

*

*

* Tovább is van mondjam még?