176. fejezet: HISZTIK

Sziasztok! 

Elnézését kérek, de tegnap nagyon későn értem haza a dolgozóból, és este már csak arra volt erőm, hogy lezuhanyozzak és az ágyba dőljek!

Köszönöm szépen mindenkinek a kommenteket és a pipákat!

Őszintén szólva azt hittem, hogy jobban ki lesztek akadva az ötlet miatt. Kicsit szégyenlem is, hogy kölcsönöztem, de nem bírtam ellenállni! Ez a fejezet, már teljesen kútfőből jött.  

Puszi mindenkinek! 

Öreganyátok:  Heni 

Robert

-          Szia Boszorka!  - szólalok meg.  

Döbbenten mered rám.

-          Hogy kerülsz te ide? – motyogja szinte falfehéren

-          Beszélgetnivalónk van azt hiszem, nem gondolod? – mormolom és egyre közelebb megyek hozzá. Nagyot nyel, szemét le nem veszi rólam.  

-          Beszélge . . . .- tiltakozásra nyitja a száját, de rátapadok és egy csókkal belé fojtom a szót.

Finoman ízlelgetem a száját,  és felnyögök, amikor a hajamba túr, mikor körém fonja a karját. Hátrafeszül kicsit, majd szinte belebújik az ölelésembe. A kanapéra rogyunk, az ölembe húzom. Kezemet képtelen vagyok kordában tartani, és a pólója alá siklik, hogy finom, meleg bársonyos bőrét végigsimítsam. Felnyögök, amikor megérzem, ahogy kapkodva kigombolja az ingem gombjait.  Apró csókokkal csókolom végig fülétől a kulcscsontjáig, tudom hogy szereti, tudom, hogy ez felpörgeti, hiszen most is felgyorsul a lélegzete, és nyöszörög.

-          Miért? – mormolom halkan, kicsit elhúzódva tőle, hogy lássam a szemét, mert az soha nem hazudik.

-          Mit miért? – mormolja értetlenül

-          Miért játszottad meg? – suttogom halkan, mire lehunyja a szemét, és érzem, hogy megremeg – nyisd ki, látni szeretném a szemed . . .

-          . . . én . . . – motyogja, és arcszíne pirosból szinte mélyvörösre vált

-          Te? – suttogom a fülébe – tudom, hogy nem mentél akkor el, tudom, hogy megjátszottad, csak azt nem tudom miért? Nem voltam finom? De tudod mit, nem számít, mert most addig foglak szeretni, amíg visítani nem fogsz! Hallod?

Hanna

Jézusom!  Úristen!

Hallom a szavakat, hallom bennük az ígéretet.  Az ígéretet, ami a végtelenségig felpörget, levegőt alig kapok, szívem vadul ver, vérem lüktetve árad. . . . és ő tényleg nem tétovázik. Szinte eszemet vesztem, amikor keze kalandozni kezd a testemen.  Ölem szorosan simul keménységéhez, amelyet még ruharétegeken át is érzek, ahogy azt is, amikor a póló alatt végigsimít hátamon, majd a pizsiként használt rövidnadrág alá siklik. Felnyögök, amikor megszorítja a fenekemet, amikor annál fogva szorosan magához húz, szinte magába olvaszt.

-          . . .  így fogom csinálni . . . hallod Boszorka? Rám fogsz ülni, és miközben mélyen beléd nyomulok . . .

Felnyögök, majd hirtelen halk motoszkálást hallok és elfog a pánik és szinte megfagyok.  

-          Jézusom Rob! Vic is itt van, megláthat!

Robert

Látom a hirtelen pánikot a szemében. Látom, ahogy összerezzen. Pár pillanatra csendben fülelünk, de semmi nem történik.

-          Nem láthat meg, alszik! – mormolom – én pedig most nem fejezem be, ahhoz túlzottan kívánlak! Akarlak asszony! Akarom hallani ahogy nyögdécselsz, akarom látni ahogy zihálni kezdesz amikor ezt csinálom . .

Felnyög, és ez a hang tettekre sarkall. Egyetlen mozdulattal a kanapéra döntöm, és fölé magasodom. Lehúzom a pántos felsőt a melle alá, és egyszerre feltárul előttem az a két hihetetlenül telt mell, amelyen vágyakozva ágaskodnak azok a kis rózsaszín bimbócskák.

Felnyögök

-          Ezek a legszebbek a világon! Teltek, feszesek, puhák, és csak arra várnak, hogy szívjam, nyaljam őket – mormolom, majd finoman masszírozni kezdem  a melleit. 

Látom ahogy kipirul, és felnyög az érintésem nyomán, ahogy újra zihálni kezd, amikor dörzsölgetni kezdtem a bimbóit.

-          Finom? – mormolom, miközben le nem veszem tekintetem róla, és finoman megcsípem, éppen csak annyira, hogy picit fájjon neki.

Nyöszörög, és ez a hangocska . . . úristen ez a hang!

-          Finomabban, ha kérhetem, mert Simon sem könyörül rajtam . . . – mormolja – kicsit fájnak.

-          Oké! – suttogom és lentebbi tájak felé kalandozom.

Hallom ahogy felnyög amikor kezem rátalál nőiességére, még a pizsinadrágon keresztül is érzem, ahogy forró, szinte lángol. Kiszárad szám, egyszerűen muszáj megtennem! Miközben az apró nadrágot, lassan tolom le a csípőjén a köldökétől kezdve apró csókokat nyomok a feltáruló területre.

-          Tárd szét a lábaid! – parancsolom, miközben a feleslegessé vált darabot félredobom, majd térde alá nyúlva szinte szétfeszítem lábait.

Hanna

Hallom ahogy felmordul, érzem ahogy megmozdul és szinte ráveti magát a nőiességemre. Nyelve nyalogat, kényeztet,  ösztönösen mozdulok meg. . . testem némán követel többet és többet. . .  Ő pedig készségesen megad mindent, hiszen bársonyos nyelve duzzadt csiklómon repdes, meg-meg szívja azt, majd kemény nyalintással az őrületbe kerget! Érzem ahogy a méhem mélyén szinte lángra kapok, de ő még tovább kínoz! Nyelve összeránduló résembe döf, majd két ujja finoman belém hatol, miközben nyelve újra rátalál az érzékeny pontomra.

Remegek, és a párnába fojtom kiáltásom, amikor az orgazmus végigsöpör rajtam. Zihálva kapkodok levegő után,  képtelen vagyok levenni a szemem az arcáról, amin most nyers vágyat látok, bőre szinte megfeszül a járomcsontján, szemei tágra nyíltan figyelik minden mozdulatomat.

-          Most pedig megbaszlak! – mormolja torokhangon, és felpattan rólam, hogy lerángassa magáról az igencsak szűkké vált farmert.

-          Hanna! – mormolja figyelmeztetően,  amikor megcsókolom a hasát, majd a  vékony boldogságvonalat követve  . . .  finoman szopogatni, nyalogatni kezdem a bársonyos fejecskét. Felnyög, teste megremeg, és mélyen mellkasból felmordul – Nyalogasd!

Készségesen teszek eleget  a parancsának, és élvezem nőiességem hatalmát, élvezem, hogy ezt a férfit, a férjemet ki tudom elégíteni, hogy eltudom vinni a végletekig! 

Keze a hajamba túr, finoman belemarkol, és irányítani próbál, én pedig készségesen engedelmeskedem neki.

-          Jézusom Boszorkány! – nyög fel, majd elhúzódik, majd pár mély lélegzet után a kanapéra hanyatlik, és magára ránt – Most pedig az enyém leszel, rám fogsz ülni, én pedig a puncid mélyére hatolok, és addig baszlak, amíg visítani nem kezdesz! Hallod!? Látni akarom az arcod, látni akarom közben a szemed!

Képtelen vagyok megszólalni, teszem, amit mond. Fölé térdelek, finoman megsimogat pénisze hegyével bejáratomat keresve, és ettől a mozdulattól már elzsibbadok, szám kiszárad

-          Jézusom Kicsim, de szűk vagy! – morran fel kéjesen, amikor belém csusszan, és finoman mozogni kezd.

Robert

Forró, feszes, nedves . . . 

Az én feleségem.

Arca verítéktől neves, bőre forró, szinte vibrál és majdnem eszemet vesztem amikor lökéseimet viszonozza, amikor pár centire felemelkedik, majd kéjesen rám ereszkedik újra meg újra.  Már nehezen tudom magam visszatartani, de azt akarom, hogy velem jöjjön, hogy orgazmusa legyen, ezért tenyerem et lassan összekapcsolódó testünk közé teszem, hüvelykujjammal finoman rászorítok és gyengéden masszírozni kezdem a csiklóját. Elég egyetlen mozdulat, szeme tágra nyílik . . . egy utolsó lökés és én is összerándulok . . .

-          Jézusom! – nyöszörgi a vállamra omolva, haja nyirkosan kócosan keretezi  pirosra gyúlt arcát, szája duzzadt. Vadító!

-          Robert vagyok! – nevetem el magam, miközben levegő után kapkodok.

-          Majom! – suttogja rekedt, halk hangon, miközben finoman oldalba boxol.

Hogy befogja, lecsapok inkább a szájára, és vadul csókolni kezdem. Férfiasságom teste mélyén újra életre kel, újra harcra kész, keményen áll, ezt ő is érzi, mert titokizmaival finoman rám szorít.

-          Jézus Máriám! – nyögök fel

-          Hanna vagyok! – kuncogja a Boszorkány, de kuncogása elhal, amint meglendítem csípőmet . . .

* * *

Agyalok.

Agyalok, miközben a mellettem fekvő nőszemélyt figyelem, de ekkor a bébiőrből halk nyekergés jelzi, hogy a csemetém felébredt, és ő bizony szintén a tárgyra térne!

Felpattanok, mire az izmaim enyhén megfeszülnek az éjszakai intenzív igénybevételnek köszönhetően. Hanna szinte kómásan néz rám, hozzá is eljutott Simi hangja.

-          Maradj majd én áthozom – suttogom majd egy csókot nyomok a szájára és átmegyek Simonhoz, aki szinte magába feledkezve bömböl kb hatezer mütyürtől körülvéve.  

-          Hahó! – hajolok fölé – Mi ez  a nagy sírás-rívás pöttöm?

Hangom hallatán azért picit elcsendesedik, és figyelni kezd, de az éhség nagy úr, és újra veszett bömbölés harsan fel.

-          Jól van, jól van ne bőgj már! Meg kell néznünk a pelust, tele gatyával te sem akarsz enni nem? – de szövegelhetek én neki! -  Jaj Simon, az egész házat felvered! Na gyere, inkább átviszlek Anyádhoz! – közlöm, majd felkapom és miközben nyugtatni próbálom átcaplatok hozzánk.

Hanna felnevet amikor meglát bennünket, és átveszi a Mr. Bömböldét, aki pillanatok alatt ráveti magát Hannára.

Hanna

Nem tudom miért érzem magam kényelmetlenül, ahogy figyel miközben Simont etetem. . .

. . . de idegesít ahogy komoly képpel figyel.

-          Jaj Rob ne bámulj már! – csattanok fel halkan, miközben zavaromban a puha bababőrt simogatom.

Robert elneveti magát.

-          Ne vigyorogj!

-          Miért?

-          Mit miért?

-          Miért ne vigyorogjak? Tetszik a látvány, és ha az embernek valami tetszik, azon általában mosolyog ha nem tudnád! Tulajdonképpen azon gondolkoztam, hogy Simonnal mind a ketten mennyire szeretjük a melleidet. Persze eltérő okokból . . .  tegnap este például . .

-          Robert Thomas Pattinson! – csattanok fel, de érzem, hogy a bokámig elvörösödöm – Ne a gyerek előtt!

-          Úgyse tudja miről beszélünk! – röhög és közelebb húzódik hozzánk – Ő nem tudhatja, hogy ami neki arra jó, hogy a hasát megtömje, azt az Apja egyéb okokból imádja! – kacsint rám a bitang, és érzem, hogy újfent paradicsomszínt öltök, amin persze ő újra elneveti magát. Nem szólalok meg, csak mosolyogok – Add ide, - nyúl Simi után, majd én megböfiztetem.

Nem tiltakozom, készségesen átadom neki az immár nyugodt tele pocakos kisfiunkat, és boldogan figyelem, ahogy az apja nagy komolyan magyaráz a pöttömnek miközben fel s alá mászkál vele.  Simi gyorsan teljesít, és Robert munkához lát, hogy tisztába tegye. Viszonylag rutinos mozdulatokkal csinálja miközben szinte megállás nélkül dől belőle a szó, amit persze apuka kicsi fiacskája egyre élénkebben figyel, majd mondhatni egy sumák pillantást követően lepisilja a műsoros pelenka eltávolításán fáradozó atyját, aki egy pillanatra döbbenten mered a fehér trikóját ért támadásra.

Felvihogok.

-          Te gyerek! – morran rá az Apja, majd vigyorogni kezd, amint látja a cséphadarókat megszégyenítően kapálózó meztelenkedő fiacskájának mosolyát.   

Pár pillanat múlva már kezemben van a kamera, amit használok is!

Siminek azonban nem kell sok, és elégedetten elszunnyad az apja helyén, kezét lábát szétdobva. Robbal kénytelenek vagyunk az én helyemen szorongani, de megoldjuk, mert egymáshoz simulva figyeljük Simi szuszogását.

A békés pillanatoknak azonban hirtelen vége szakad.

Bum

Bum

Bum

-          Jaj bébi! Csináld! – hallatszik tompán, mire Robert elképedve mered rám.

-          Ez meg mi a tököm? – néz rám, mint aki rosszul hall, vagy éppen hallucinál.

Felsóhajtok, majd elképedt képére tekintve felvihogok.

-          Jaj édes mélyebben! Gyere, gyere, gyere az ágyúddal – halljuk  

-          Hát édesem biztos nem az, és nem is a fegyverletételről tanácskoznak – vihogom kínomban – Ezek drágám az újdonsült szomszédaink. . . . – közlöm az édes urammal, aki nem akar hinni a fülének – már két napja ezt hallgatom, reggel, délben, este . . . – sóhajtok fel majd vihogni kezdek

-          Nem mondod? – röhögi el magát ő is - Visszadörömböljünk?

Robert

-          Hát te? – szólal meg mögöttem egy elképedt hang.

-          Helló Vic! – fordulok meg és kacsintok a nővéremre, aki meglepve méreget.

-          Szia! – neveti el magát, majd elkomolyodik – Akkor én már nem is kellek? – lép hozzám és ad egy puszit.

-          Dehogynem kellesz! – ölelem át – Előbb végeztem és úgy döntöttem, hogy utánuk jövök, mutatok a közeledők felé – Holnap délután innen indulok Sydneybe. Tim pattogott kicsit, de nem érdekel. Most ugráljon ő egy kicsit úgy, ahogy én fütyülök!  Így legalább a feleségemmel lehetek, láthatom a fiamat, eltudok menni a Diorhoz az öltönyöm miatt ,és nem mellékesen elkísérhetem este az asszonyt bulizni, miközben a kölyök is jó kezekben lesz.

-          Szia! – lép mellénk az asszony Simonnal a karjában, akire Vic azonnal lecsap- Jól aludtál?

-          Aha, - mormolja, miközben az apró kobakot puszilgatja – mint a bunda, és még faldöngetőkkel sem álmodtam – kacsint vihogva a mellettem álló Hannára – Elmesélted neki?

-          Nem, első fülből hallotta! – neveti el magát a feleségem.

* * *

-          Hanna gyere már! Szerintem Vic elsőre is megértette amint mondtál neki! El fogunk késni! 10-re oda kell érnem a szalonba.

-          Megyek már! Megyek! – morogja, majd még visszaszalad Siminek adni egy puszit – Jó fiú legyél!  Vic ha bármi . ..

-          . .. tudom, ha bármi baj van hívjalak, telefonszám az asztalon, tej a hűtőben, és testmeleg legyen. . . értettem. Menjetek már!

Somolyogva figyelem amíg a liftre várunk, hogy mindent hetvenhétszer leellenőriz, megnéz, majd mire felér a lift ő is megnyugszik.

-          Minden megvan? – vigyorgok rá.

-          Aha. – mormolja miközben belépünk. Magamhoz húzom, ő pedig készségesen hozzám simul, pár pillanatig csendben állunk, miközben a sorban kigyulladó lámpákat bámuljuk. Érzem, hogy hirtelen megfeszül a teste, majd felegyenesedik  – Basszus Rob! Nem hívtunk taxit, most aztán várhatunk kint eleget!

-          Nem taxival megyünk – vigyorgok rá

-          Hanem? – pillant rám szórakozottan, majd elvigyorodik, amikor meglátja a kezemben lévő kulcsot, de szinte azonnal le is fagy az arcáról a vigyor – De fodrászhoz is kell mennem . . .

-          Nem baj Édesem, majd azt hiszik én kócoltalak össze! – kacsintok rá.

Hanna

-          Ezt most komolyan mondod? – mered rám elképedten, amikor kilépek elé az öltönyömben

-          Igen, miért?

-          Te most komolyan zöld öltönyt akarsz magadnak a bemutatóra? – néz rám elképedten – Ráadásul nem is sötétzöld, hanem olyan sárkány zöld, vagy nem is tudom, penész zöld! – vihogja miközben a telefonját azért ezerrel szorongatja.

-          Most mi bajod van? Ez szép zöld! – kérem ki magamnak – Nem tetszik.

-          De szívem tetszik, - vihogja – ezzel a hajjal, a szakállasan, zöld öltönyben . . . hát nem is tudom, úgy nézel ki mint Hulk elfajzott satnya öcsikéje!

Most nem veszem poénra, amit mond, most nem nevetem el magam.

Most megsértődök.

Nem veszi észre, mert megcsörren a telefonja. Szavaiból úgy veszem. ki Vandával beszélget,  elköszön, majd komolyan felém fordul.

-          Mi van?

-          Nem tudom, titokzatoskodik. – húzza el a száját idegesen – Azt mondta, hogy este beszélnie kell velem, velünk, fontos a dolog. Mi a frász lehet? Megint a szerkesztőm szórakozik? Tele van a hópipőkém ezzel az új könyvvel! – sóhajt nagyot és rám pillant. – Mi van?

-          Semmi. – mormolom, és magamban dajkálgatom a sértettségemet, de ő szinte a vesémbe lát, úgy méreget.

-          Nem akartalak megsérteni, bocsánat. – lép elém és néz rám komolyan – csak ez a szín még tőled is furcsa. Igaz elég fura cuccokba is láttalak már. . . de ez a zöld! Milyen színű ruhát húzzak fel melléd, hogy ne úgy nézzünk ki mint a hupikék törpikék Hókuszpók varázslata után? – vihogja, majd odébb áll, mert a fenekére csapok.

Amíg átöltözöm hallom, hogy kint valakivel beszélget. Kíváncsian lépek ki, és meglepődöm amikor Raf Simons áll mellette, vele beszélget kedélyesen. Melléjük lépek, a tervező ekkor rám pillant,  és végig mér. Kezet fogunk, és beszélgetni kezdünk. Kellemes embernek tűnik. Hanna is így gondolhatja, mert figyelmesen hallgatja. Majd kisvártatva beinvitál bennünket egy kisebb terembe, ahol az én  nagydumás feleségemnek eláll a szava . . . (ezt a tényt még egy ideig emlegetni fogom neki az biztos!  XDDDD) Teljesen elmerül a látványban.

Majd egy óráig álldogálok mellettük, amíg kitárgyalják a ruhákat, párat az asszony fel is próbál, kérdőn néz rám, de tőlem ne várjon arra választ, hogy melyiket  is válassza ki!  

Kisvártatva feleszmél és a kezébe szorongatott telefonra pillant, majd mosolyogva elköszön, és a kijárat felé indulunk.    

-          Fú! Basszus! Ennyire elment az idő? Figyelj Rob, te menj haza, mert nekem még el kell mennem a fodrászhoz, és Vicnek pedig mennie kell Björn elé a reptérre.

Na ezen a tényen meglepődök.

-          Björn is jön?

-          Aha – mormolja szórakozottan miközben a táskájába fötör – a nővéred legnagyobb bánatára. . .

Hanna

Dühösen szállok ki a taxiból, és teperek fel a lakásba, ahol kisvártatva csemetém ordítása fogad.

-          Na végre! – csattan fel Robert, kezében a bömbölő Simonnal – Lehetnél rá egy kicsit tekintettel! Igyekezhettél volna jobban is!

Bunkóságától, és az imént történtektől kis híján elbőgöm magam. Gyorsan köszöntöm Björnt, majd Simont kikapva az apja kezéből a szobánk felé indulok. Persze nem kell sokat várnom, és Robert utánunk lép.

-          Mi baj van? – ül le mellénk

-          Semmi. – motyogom, de nem merek ránézni, ő azonban felemeli a fejemet, amikor egy könnycsepp Simon arcocskájára esik.

-          Mi történt? – néz rám kérdőn – Bocs, ha megsértettelek az előbb, de már nem tudtam a gyerekkel mit kezdeni, itt nincs úgy, mint otthon anyatej lefagyasztva, és nem tudtam, hogy mit kezdjek vele. . . – mutat Simire, aki mohón szopizik – ha ez miatt sírsz akkor bocsánat! – simogatja meg az arcomat gyengéden, mire hisztérikusan elbőgöm magam.

Aggódva néz rám.

-          Kicsim mi a baj?

-          Semmi, - bömbölöm – azon kívül semmi, hogy az egyetlen dolgot, ami talán szép volt rajtam azt is elcseszték! Nézd meg! – túrok a hajamba a hisztéria határán – ez az egy dolog szép volt rajtam! Az egyetlen egy szép rajtam a hajam volt! Csak azt kértem attól a hülye pöcstől, hogy vágjon kicsit a végéből erre szinte megtépte!  Már ez is ronda lett rajtam! Minden az rajtam! Nem is tudom, hogy miért nem keresel magadnak tényleg mást, aki illik is hozzád!

Robert elképedten mered rám . . .

Ui.:
Folytatás még a héten, de nem tudom mikor. Ígérni nem ígérek semmit mert csak beégek mindig. 




382590