177. fejezet: VÁRATLAN . . .

Sziasztok! 


Hétvégén nem volt lelkierőm írni, de az éjjel összekaptam magam, és írtam. Előfordulhatnak benne hibák, ezért elnézést kérek, majd ha az agyam is utolér akkor átnézem újra. 

Köszönöm szépen a pipákat és a megjegyzéseket. 

Heni

Hanna

Elképedten mered rám.

-      Ezt a hisztit most fejezd be! Hallod Hanna! Erre a felesleges bőgésre, hisztériára egyáltalán nincs szükségünk!  Ha lenyugodtál, és lehet veled értelmesen beszélni akkor szólj! – közli, majd figyelem, ahogy megfordul és kimegy a gyerekszobából.

-      Nem is hisztizek . . . – motyogom magam elé, de a könnyeimtől alig látom a kezembe tekergő Simont – Inkább veled foglalkozom és leszarok mindenkit! – suttogom, nézem, ahogy lassan elszundít a picikém a kezemben.

Beteszem a pockot a babaágyba, magamra rántom az egyik itt vett banyaköpenyemet, elterülök a fotelban és tevékeny önsajnálatba merülök.

Robert

Komolyan mondom az agyamat dobom el!

Hogy lehet ilyen hülye hisztis picsa!?

Most komolyan.  . . .  ezt nem hiszem el!

Miközben bambulok magam elé, a vendégszoba felől elfojtott vitatkozás hangjai szűrődnek ki. Björn és Vic veszekednek. Fülelni kezdek, de nem túl sokat hallok. Hirtelen a nővérem feltépi az ajtót és a konyha felé menetel. Oltári dühös. 

Kávét tölt magának, majd a pultra támaszkodik, látom, hogy ezerrel agyal ő is.

-      Baj van? – lépek mellé, mire összerezzen.

-      A frászt hozod rám! – mormolja, de nem néz rám, én viszont kitartóan bámulom. Tudom, hogy utálja – Jaj Rob! – csattan fel kisvártatva – Fejezd be!

-      Elmondod?

-      Nem tartozik rád! – morran fel és elfordul, hogy kiöblítse a kis csészét.

Mégy egy hisztérika. . .  ezt nem bírja az én szívem, de ekkor észreveszem a nővérem szemében a könnyeket. Titkolni próbálja, de észreveszem.  Megdöbbenek a látványon.

Vic soha nem sír, Vic mindig erős.

Mögé állok, a vállára hajtom a fejem és megfújom a nyakát. Ettől gyerekkorunkban is mindig elvihogta magát.  Most sem történik másként. Gyors mozdulattal megtörli a szemét, és rám néz.

-      Olyan bunkók tudtok lenni ti férfiak! – suttogja – Már bánom Rob, hogy férjhez mentem. Addig dürrögtök amíg a prédát becserkészitek, utána meg amint elejtettétek a vadat, leültök pipázni, hisz minek törjétek magatokat! Ne ess abba a hibába, hogy mindent evidensnek vélsz . . . 

Ekkor a vendégszoba ajtaja halkan megnyikordul. Vic összerezzen, majd elfordul tőlem. Figyelem, ahogy a nappali részbe megy, és leveti magát a kanapéra, Björn ekkor ér oda. Egy pillantást vet a nővéremre, majd leül mellém.

-      Kikészít! – mormolja, miközben a pulton lévő öngyújtóval játszik szórakozottan – Egyszerűen nem értem, hogy mi baja van a nővérednek. Semmi nem jó neki, mindenen pattog, mindenen kibukik! Egy hisztis hülye picsa lett!  Sehol az a kedves nő, akit megismertem.  Hanna is ilyen?

Nagyot sóhajtok.

-      Mesélhetnék öregem!  - sóhajtok és hátba veregetem – Bár ő a terhessége elején volt ilyen. – vigyorgok – Lehet, hogy nagybácsi leszek? – kacsintok rá.

-      Hát nem hiszem, legalábbis remélem, hogy nem! – mormolja, amin meglepődök, de nem adok hangot neki.

Ülünk és hallgatunk, aztán eszembe jut valami.

-      Tudod Hanna nagypapája mondott nekem valamit az esküvőnkkor, ők lassan 60 éve lesznek házasok Hanna nagymamájával. Feri bácsi mondta, hogy a hosszú házasságnak egyetlen titka van, - mormolom, mire Björn kíváncsian néz rám – Soha ne feküdjünk le haraggal és titokkal a szívünkben. 

Hallgatunk.

-      Björn szerintem a nővérem gyereket szeretne, ha te nem akarsz, vagy még nem akarsz gyereket, akkor az a tisztességes, hogy ezt megmondod neki. Ne játssz vele, mert ha megbántod, meghalsz! – nézek rá komolyan.

Pár pillanatig merőn nézzük egymást.

-      Öcsém ahhoz még gyúrnod kell kicsit! – röhög rám, mire elnevetem én is magam, de elkomolyodok.

-      Komolyan mondtam Björn, ha bántod a nővéremet . . . Hidd el megtalálom a módját . . .

-      Oké! – nevet rám pimaszul.

Pár pillanatig csend szakad közénk.

-      Szerintem menjetek, lépjetek le egy kicsit, nekünk csak este 7 körül kell indulnunk. Nekem is beszédem van az asszonnyal, csak mi a gyerek miatt nem mehetünk sehova.

Figyelem, ahogy a nővéremhez lép, beszélnek pár szót, majd szedelőzködnek, és lelépnek.

Ekkor nyikorog az ajtó, és megjelenik az asszony, piros szemekkel. Rám sem nézve elsuhan mellettem, azaz csak suhanna, mert elkapom a kezét és magamhoz rántom.

-      Lehiggadtál?

-      Kapd be Rob! – mormolja dühösen, majd kirántja a kezét és elvonul a konyhába teát forrázni.

Megállok a pultnál és figyelem. Tudom, hogy idegesíti. Nem kell sokáig várnom, mert pillanatok múltán csapkodni kezd.

-      Figyelj Hanna, ezt fejezd be! – fogom le a kezét – Tudom, hogy feszült vagy, de beszélnünk kell, mert ez így . . . Gondolkodj. Ha lehiggadtál gyere a nappaliba, erre a hisztire nem vagyok kíváncsi. – közlöm nyugodtan.

Tudom, hogy lehiggad lassan. Figyelem, ahogy megszokott mozdulatokkal elkészíti a narancsteáját majd egy szó nélkül kimegy a teraszra. Baszott hideg van most kint, de nem megyek utána. Várok. Figyelem. Látom, hogy morog maga elé, tutti hogy engem szid – ezen elvigyorodom, majd a kezembe tartogatott forgatókönyvre próbálom terelni a figyelmemet, olvasni próbálok, de azért szemmel tartom a kisasszonyt.

Feláll, becsattog, hallom, hogy mosogat. Pár pillanatig csönd van, majd elindul, és leül velem szembe.

Dacosan néz rám.

Elnevetem magam az arckifejezésén.

-      Kapd be Rob! – csattan fel, felpattan, de visszarántom.

-      Mi a tököm bajod van?- förmedek rá – Miért hisztizel állandóan?

-      Mi a bajom? – visít fel – Az a bajom, hogy boldog-boldogtalan engem szapul, a külsőmet, a munkámat, a kapcsolatunkat fitymálják, elemzik . .. és az állandó Kristenezésről már ne is beszéljünk! Elegem van! Torkig vagyok! E-l-e-g-e-m van! Érted?! Elegem!

-      Hanna! Ezt már ezerszer megbeszéltük, eddig tudtad kezelni, eddig semmi bajod nem volt! Mi a szar bajod van?

-      Ó igen kedvesem! Addig tudtam kezelni, mert biztos voltam benned!

-      Miért? Most nem vagy biztos bennem?

-      Hát nem én mentem fel a kolléganőm lakására, és csókolóztam vele!

-      Én sem csókolóztam vele!

-      Nem, te csak hagytad magad! Te mindig csak hagyod magad! Te mindig csak ártatlan áldozata vagy a történéseknek! – vágja hozzám kíméletlenül  - Az eszemmel tudom, hogy megbízhatok benned, de a szívem …  - elhallgat, nagyot nyel, és nekem a torkomban dobog a szívem amíg arra várok, hogy folytassa -  az kicsit összetört Rob. Tudom nem nagy dolog az ami történt, csak egy rövid csók, de most rajtam élcelődik a fél világ, bárhova megyek fel a neten ezzel van tele. A TV-ben a pletykaműsorok fő műsoridőben a történéseket elemezgetik, úgy érzem, hogy ujjal mutogatnak rám! Mindenből ti ketten folytok, minden utcasarkon a ti poszteretek van . . . és én – suttogja – én féltékeny vagyok! Félreéértés ne essék nem a sikeredre, hanem arra, hogy Kristent kiálltják ki az én helyemre! Kristen pózol melletted, Kristennel együtt mentek mindenhova. Már az interneten is szavazás  bocsájtották, hogy ki illik jobban hozzád? Amerika elsőszámú színlésznője, aki top mindenben, hiszen gyönyörű a haja, a bőre, a sminkje, merész, csinos, vagány és lázadó, vagy a kedves feleség, aki szülés után elhízott, firkált két könyvet amit   a férjére kíváncsi tömeg elkapkodott, és a visszajelzések is az olvasóktól elég vegyesek . . . mondjam még? Az egyetlen amit mindig dicsértek rajtam a hajam volt! És most azt is elcseszte az a hülye fodrász! Elegem van. – suttogja – Nagyon elegem. Az összes önbizalmamat elvesztettem. Az összeset.

Hallgatok.

Mit mondjak?

Mit csináljak?

Mit tegyek?

Hanna

Látom, hogy idegesen túrja a haját, és tanácstalanul pillant rám.

-      Hanna én nem tudom, hogy mit mondjak.  –sóhajt fel végül, majd felpattan és  mellém ül, szembefordul velem – Van értelme ezredszer is bocsánatot kérni a történetekért? Mit tegyek, hogy biztonságba érezd magad? Én szeretlek kicsim. Én szeretem minden porcikádat, én tökéletesnek látlak. Imádom az illatodat, az orrodon a szeplőket. . . Nekem Kris semmit nem jelent. Semmit. Nem mondhatom neked, hogy nem fogok vele találkozni, mert most kezdődik a promo. Te is tisztában vagy vele, hogy ez mivel jár, de igyekszem minden közös megjelenést a lehető legjobban leredukálni, de vannak olyan helyzetek amiket nem tudok elkerülni.

-      Én nem azt kértem, vagy kérem tőled, hogy kerüld el, mert nem lehet – nézek rá- Én egyszerűen már pirosat látok attól a lánytól! Pedig őszintén szólva régebben még kedveltem is, de az utóbbi hetek történései. . . . Nem tudom Rob, egyszerűen az önmagamba vetett hitemet vesztettem el. Rondának, kövérnek érzem magam. – motyogom, miközben a torkom elszorul, és erőlködök, hogy ne fakadjak megint sírva.

Pár pillanatig figyelmesen néz rám, majd nagyot sóhajt és magához húz.

-      Kicsim, kérlek, csak ezt a pár hetet bírd ki kérlek még! – mormolja a hajamba – Ezt végig kell csinálnom!

-      Tudom Rob. – suttogom – Tudom, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem zárhatom ki a médiát, pláne most, hogy a Disney is kért egy fotosorozatot amit Annie Leibovitz fog készíteni. . . 

-      Mi? – húzódik kicsit el – Ez komoly? Annie Leibovitz?

-      Aha,- vigyorodom el – ő készítené, Disney hősök szerepébe kell bújnom. Csipkerózsika, Hamupipőke . . .

-      Komoly?

-      Aha teljesen az. Tetszik a lehetőség, de még nem mondtam rá igent.

-      De miért? – néz rám értetlenül

-      Csak. – suttogom, mert nem merem kimondani, hogy egy bányarémnek érzem magam.

-      Hanna, kicsim, ne legyél már ennyire kishitű! Csinos, szép nő vagy!

-      Én nem érezem annak magam, és ezen még egy mázsa smink, smukk, márkás gönc, méteres plasztik körmök sem segítenek. Most disszonáns vagyok magamra, most hadban állok a világgal, és önmagammal is. – sóhajtok fel, és érzem, hogy újra a sírás kerülget. – Én igyekszem Rob, én nagyon igyekszem, de . . .

-      Kicsim én nem tudok neked segíteni ebben. Magadnak kell magadban meglátni a szépet, a jót. Én hiába is hajtogatom, hogy számomra a legszebb vagy, ha önmagadat nem fogadod el akármilyennek is! Nézd meg Quinnit. Akár honnan nézzük nagy darab, kövérnek nem mondanám, de duci, és mégis ragyog. Mert magabiztos, mert tudja, hogy Gordon szereti, és ettől megszépül, hiszen bízik önmagában. Mit tegyek, hogy te is ragyogj? Én bármit megteszek Kicsim! Bármit, hogy el hidd! Nekem te tényleg az egyetlen nő vagy a világon.   

Hallgatok.

Most mit mondjak erre?

Tudom?

Nem, nem tudom, csak remélem, illetve az eszemmel tudom, de a szívem . . .  A francba!

Inkább nem agyalok, csak ülök Roberthez bújva. Igyekszem lehiggadni, lenyugodni. Szeretek hozzá simulni, belélegezni az illatát. Szeretem ezt a békés csendet.

-      Sajnálom Robert! – suttogom – Ne haragudj, hogy ilyen nehéz velem, csak tudod nehezen kezelem a féltékenységet.

Robert

Hallom az elsuttogott szavait, amiktől nem titkoltan azért hízik rendesen a májam! Féltékeny az asszony! Megcsókolom, ő pedig finoman, puhán visszacsókol.

Ekkor halk nyekergés hallatszik. Nagyot sóhajtok, és elhúzódom.

-      Még csak most aludt el, alig egy órája.

-      Hát drágaságom, már 7 hetes a fiatalember, ahogy nő, úgy fog egyre többet fent lenni. – nevet rám az asszony, és belép a gyerekszobába.

Utána megyek, és figyelem, ahogy Simonnal társalog, miközben tisztába teszi a popóját a fiatalúrnak. Elnevetem magam, amikor Hanna mellé állok és Simi fölé hajolok. Vigyorog, miközben keze-lába cséphadaróként jár. Kispofám!

Nagyban gügyögünk, amikor megjön Vic és Björn. A nővérem persze egyből lecsap Simonra. Mosolyogva figyeljük, ahogy Vic elvarázsolódva játszik vele.

Björn szavaira gondolok. Szegény nővérem! Szinte süt róla, hogy saját gyerekre vágyik, ez a barom meg . . . felhorkanok, mire Hanna kérdőn mered rám.

-      Majd később elmondom - suttogom a fülébe, mire bólint

-      Oké.

-      Nem azért, de nem kellene lassan neki állni készülődni?

Victoria

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom érezni.

Irigységet.

Még akkor sem volt ez az érzés bennem, amikor felkapták, és száguldott vele a szekér. És most ezt érzem. 

Irigységet.

Figyelem ahogy összeszokottan készülődnek. Irigy vagyok a mozdulatért, ahogy Hanna megigazítja Rob nyakkendőjét, irigy vagyok, mert látom, ahogy az öcsém kedvesen sejhajon legyinti Hannát, aki nevetve ugrik el előle, de legfőképpen azért az érzésért vagyok irigy amit akkor látok rajtuk amikor Simon fölé hajolnak. Büszkeség, és gyengéd szeretet van a vonásaikon.

Robert

Figyelem ahogy teljes sminkben, beállított frizurával, de még itthoni simulós melegítóben, Simi fölé hajol, és olyan büszkeség tölt el . . . Csodaszépek együtt. Hanna haja előre lódul ahogy a gyerek fölé hajol, és megcsiklandozza annak orrát, mire Simi álmában fintorogni kezd. Elnevetem magam.

-      Most teljesen olyan mit te. Pont így húzgálod te is az orrodat. – mormolom, majd kicsit hátrébb lépek, hogy élvezzem  a panorámát amit a feneke nyújt – Hú papám! – nyögök fel, mire kérdőn hátrafordul.

-      Mi van?

-      Semmi drágám semmi. – motyogom, és szorosan mögé lépek, hogy érezze, hogy érzek – csak ha lenne időnk még egy pici . . .  hát szívem nem malmoznék veled az tuti! – mozdítom meg a csípőmet, mire  bokáig vörösödik.

-      Ühm, megyek gyorsan magamra rántom a ruhám! – old kereket

-      Hanna! – szólok utána, mire megfordul.

-      Hm?

-      Ne segítsek? – kacsintok rá, de nem szól, hanem egy mély lélegzet után lelécel..

Simi fölé hajolok.

-      Még hogy nem szexi . . . – dörmögöm – Aludj jól kisfiam! – mormolom és én is fölé hajolok, hogy egy puszit nyomjak a kobakjára.

Hanna

-      Vic! – szólok a sógornőmnek aki éppen az ajtótól pár centire beszélget a pasikkal, most kérdőn hátra néz – Segítenél?

-      Persze – nevet rám.

-      Na de drágám, én is szívesen a rendelkezésedre állok! – szólal meg az uram, idiótán kacsingatva – Tudtommal a férjek kiváltsága a zippzár felhúzása!

-      Talán azért engem hívott kedves öcsikém, mert te a lehúzásán fáradoznál – vihogja a nővérem, mire én is elnevetem magam.

-      Fején találtad a szöget!

Robert

Csendben beszélgetünk Björnnel, és egyre feszültebben nézem az órát.

-      Hanna, ha nem csipkeded magad, elfogunk késni! – szólok az asszonynak figyelmeztetően, de ekkor kinyílik az ajtó, és megjelenik.

Kérdőn néz rám.

-      Göröghonba készülsz? – mormolom meglepetten, amikor meglátom a tóga szerű ruhában, ami szinte minden hajlatát eltakarja.

-      Nem jó? – néz rám csalódottan

-      De jó, csak azt hittem valami tapadósabbat veszel fel. – mormolom

-      Ahhoz kövér vagyok. – suttogja – Ez ápol és eltakar. Ebbe senki nem tud belekötni

-      Kövér vagy? – mered rá Björn is döbbenten – Te bolond vagy nem kövér!

-      Nagyon rossz? – néz ránk kérdőn, de látom, hogy remeg a szája széle.

-      Egyáltalán nem rossz! – húzom magamhoz, és puszilok a hajába – Csini vagy, és az én feleségem. Na gyere menjünk.

Gyorsan autóba vágódunk. A vezetésre koncentrálok, de közben agyalok. Ez nem lesz így jó! Szinte összetöpörödik mellettem az ülésbe. Nem értem miért nem veszi észre, hogy szexis, most is ez a fehér valami rajta. Nem is tudom. Csinos meg minden, de miért rejtőzik ez alá az izé alá? 

Be kell vetnem magam.

Megállunk az étterem előtt, ahol már hegyekben állnak a paparazzik. Most nem bujkálunk előlük, kipattanok, és az asszonynak kinyitom az ajtók miközben a parkoló fiú kezébe nyomom a kulcsot. Még nem vettek észre bennünket, de ez csak másodpercek kérdése. . .

-      Nyugi! – és miközben magamhoz ölelem megfogom a kezét ami idegesen csattogtatja a táskája csatját – Csini vagy kicsim, és ne foglalkozz azzal, hogy mit mondanak! Oké? – pillantok rá.

-      Oké. – mormolja, majd kézen fogom és elindulunk.

Mosolyogva pózolunk a fotósok előtt, amikor hirtelen mellénk vágódik Vanda.

-      Na helló fiatalság! – nevet ránk, mire mind a ketten meglepve meredünk rá, hiszen tőle ez a fene nagy jókedv azért furcsa. Ő mindig komoly, mindig kicsit kimért.

-      Szia! – nevet rá az asszony – Úristen Vanda nagyon jól nézel ki!

Villámsebesen pózba állunk, így hármunkról is készülnek fotók.

Aztán gyorsan kereket oldunk, és lelépünk a színről, hogy elvegyüljünk a többi vendég között. Kicsit félre húzódom, amíg Vanda és Hanna a köreiket futják, de azért szemmel tartom Őhölgységét.

-      Helló Öregem! – lép mellém és vereget vállon Bill – A csajok? – néz körül fürkészőn

-      Szia! – fogok vele kezet – Éppen a köröznek, - mutatok Hannáék irányába - én ebből most inkább kimaradok.

-      Asszem csatlakozok én is! – vigyorog rám, és lekap az éppen arra járó pincér tálcájáról egy pohár bort.

Vigyorog, poénkodik. . . .

Tűnődve méregetem.

Itt valami van!

Ekkor lépnek mellénk oldalbordáink is, és elindulunk az asztalunk felé, ahol már páran ülnek. Az általános bemutatkozáson túlesünk és leülünk mi is. Viszonylag gyorsan telik az este. Vandáékkal mindig jól elvoltunk. Hanna telefonja megcsörren, mire rémülten kap utána.

-      Biztos valami baj van otthon! – mormolja, mire elnevetem magam, de fél fülem azért figyeli, hogy mit beszél, a másik fél meg Vandáék élcelődését hallgatja.

-      Miért lenne baj? – nevetek fel – Igaz ez az első este amikor 1-2 óránál többet vagyunk távol Simontól. – magyarázom a mellettem ülő Billnek.

-      Hát pár hónap múlva ez az eszelős tekintet szerintem nálunk is általános lesz! – neveti el magát Hannára pillantva, aki éppen ekkor nyomja ki a telefont, és nyúl az ásványvíz után, de a mozdulat hirtelen félbemarad, és döbbenten mered velem együtt ő is Billékre.

-      Mi?

-      Jól hallottad kislány! – vigyorog Bill

-      Nem mondod? Vanda?!!

Vanda azonban csak vigyorog, miközben gratulálunk nekik. Kicsit félrehúzódunk az asztaltársaságtól, és fesztelen fecsejbe merülünk, amikor Vanda és Bill összenéznek.

-      Mond el neki most – néz a feleségére komolyan – Ennél jobb alkalom nem lesz szívem!

A hang vidám, a hangsúly és a tekintet azonban komoly, végtelenül komoly. 

Érezi ezt Hanna is, mert oltalmat keresve hozzám simul, szinte görcsösen kapaszkodik a derekamba.

Hallgatunk, várunk.

Vanda beszélni kezd, érzem a szorítás erősödését, és azt is, hogy Hanna finoman megremeg

Pár pillanatig csend van

-      Hogy mi? Ezt most nem mondod komolyan ugye? – hallom feleségem rekedt, döbbent hangját. 

384152

Ui.:  Úgy látom, ha nem vagytok kicsit noszogatva akkor nem nagyon megy a komi írás. Nem mondom azt, hogy ennyi meg annyi komi után folytatás, mert minek? 

Nekem azonban fontos lenne, hogy tudjam, hogy mi tetszik nektek és mi nem Azt nem mondom, hogy teljesen átírnám a történetet, de behatással lehetnétek rá. Az előző fejezetekben nekem nem tűnt fel, hogy Roberto kissé nyálasra sikeredett, páran hangot adtatok ennek, és igyekszem kicsit macsósítani a fiatalembert. . .  Nem dicséretet kérek, hanem kritikát. 

Nah mára befejeztem! 

Csók! 

Öreganyátok:  Heni