169. fejezet: BABÁZUNK

Sziasztok!



Igen megint én vagyok az ügyeletes elvtárs! XDD

Nos tisztelettel jelentem megérkezett a friss, ropogós, új fejezet.  Két éjszaka írta, de megcsinálta.  Most újabb sorozatot kap, úgyhogy a következőre szerintem csak jövő héten számítsatok.


Ádám

Robert

Csendben figyelem ahogy szuszogva alszik.  Figyelem a kócos barna hajat, ami vad örvényléssel keretezi az arcát.  A szája kissé szétnyílva. 

Vigyázva, hogy ne ébresszem fel, elsöpröm a haját az arcából, és így látom, az orra hegyén táncoló a pöttyöket.

Tekintetem lejjebb siklik, és kissé elakad a lélegzetem a kerek idomokat látva.  Nagyot nyelek és szinte kényszerítem magam, hogy ne bámuljam az ingerlően kerek melleket, amik kicsit eláztatták a pólóját.  Fú anyám!

Akaratlanul is felkuncogok, amikor meglátom a babaőrt szorongató  a kezeit.

Vér vörösek a körmei. 

Tegnap este Simit megfürdettük családjaink élénk tekintete előtt, majd miután Hanna megetette és letette aludni, vadul vigyorogva megjelent lent a nappaliban.

Felnevettem, amikor megláttam kezében a körömlakkot.  Vigyorogva állt neki a körömfestésnek, majd amikor végzett elégedetten nézte művét.

-      Jesszus Hanna, mintha vérben áztattad volna a körmeidet! – tett megjegyzést Anyu. 

A feleségem nem szólt rá semmit, csak mosolygott egyet és kiment a nővéremékhez és a bátyjához a teraszra.  Apu és István a kocsimon matattak kint a garázsban, így tudtam, hogy most jött el a pillanat, aminek eljöveteléről, Edit rám vetett pillantása sem hagyott kétséget. . . .

Az emlékek közepette hirtelen nyekegés hallatszik a bébi őrből. Hanna szinte egyetlen másodperc alatt felül, de olyan gyorsan, hogy alig bírom követni a mozgását. Kissé bambán tekint szét a szobában, láthatólag azt sem tudja, hogy hol van.

-      Hé!  - nevetek rá – Maradj, majd én áthozom. – suttogok, bár fogalmam sincs, hogy miért, mivel Simon már égzengető üvöltésbe kezdett.  Gyorsan felpattanok, és sprintelek a szobába, ahol földbe gyökerezik a lábam.  – Hát te mit csinálsz itt?

-      Hallottam, hogy sír, ti hagyjátok sírni ezt a pici gyereket! – dörren rám Anyu – Nem vagytok normálisak!  És ha félrenyel sírás közben? Hogy lehettek ilyen felelőtlenek?! – csattan fel fojtott hangon.

Mély lélegzetet veszek.

-      Egyáltalán nem hagytuk feleslegesen sírni Anya!– mormolom és hozzá lépek, hogy Simont kivegyem a kezéből  - Menj lefeküdni, és kérlek ne felejtsd el, amit az este mondtam. Nagyon örülök, hogy itt vagytok, de vannak olyan helyzetek és pillanatok, amikbe neked sem hagyok beleszólást, és ez egy ilyen pillanat. Ne akard megmondani, hogy mit és hogyan csináljunk, ne akarj irányítani. Felnőtt vagyok és már Apa Anyu. – mordulok rá, aki csak csendben áll és néz rám, látom a könnyeket hízni a szemeiben, ezért fél karral átölelem és amennyire tudok Simon ordításától a fülébe suttogom - Mi akarjuk kitapasztalni a gyerekünket, kialakítani az életünket, ahogy az nekünk jó.  Szívesen veszem, vesszük ha tanácsokat adtok, de irányítani ne akarj, és főként ne akarj érzelmileg zsarolni! – mormolom és homlokára adok egy puszit, majd csendben letörlöm a lecsorgó könnycseppet – Szeretlek Anya, de ezt ne csináld! Jól van, na nincs itt a világvége! Ne sírj már!  - mormolom Simonnak, aki üvölt, mint akit nyúznak, miközben ezerrel tolja be a kezét a szájába – Gyere picim, megyünk Anyához!  - mormolom, és fiókámmal a kezemben elindulok a hálónkba, majd visszafordulok Anyu felé és rákacsintok, mire elneveti magát.

-      Na hess!  - mormolja – Menj, mielőtt az egész házat felveritek!

Gyorsan benyitok hozzánk, Hanna az ágyon ül, láthatóan már magához tért, nem szól semmit, de kíváncsian néz rám. Felnevet, amikor meglátja Simont, ahogy vörös fejjel bömböl.

-      Atya- gatya! – kuncogja és a kezébe veszi a pöttömöt, aki egyből elhallgat ahogy megérzi az anyja mellét, és szinte ráharap. Pár pillanatig csendben figyeli és simogatja az apró kobakot, de aztán rám tekint. Nem szól, csak kérdőn néz.

-      Ne csináld ezt te se! – dörrenek rá

-      Én nem szóltam egy szót sem.

-      De néztél!

-      Ja bocs! – mormolja – Ígérem, hogy többé rád se pillantok!

-      Jaj ne csináljátok már!  - akadok ki – Anyu volt bent Simonnál, de helyre tettem. 

-      Értem. – mormolja, és szórakozottan simogatja a pockot.

-      Nézd tudom, hogy sokszor erőszakos, és mindent és mindenkit irányítani akar, de az Anyukám. Ő ilyen.

-      De . . .

-      Ne Hanna! Tudom, tisztában vagyok vele, hogy sokszor hülyén viselkedik, de az Anyám, neki az első unokája és imádja.  A te szüleidnek van tapasztalatuk, mert ott van Luca, ők már tudják kezelni a helyzetet, de Anya, Anya még abban van, hogy ő irányít mindent.  Le fog szokni róla. Oké? Teszek róla.

-      Oké. – suttogja

Csendben ülünk, ő a háttámlának támaszkodva, én az ágy végén törökülésben üldögélve és figyelem őket. 

-      Basszus! – morran fel Hanna.

-      Mi van?

-      Eláztam. – mormolja, és elképedve látom a másik melle körüli egyre növekvő foltot.

Simon jól lakva terül el az Anyja kezeiben.

-      Megbüfizteted? Én addig rendbe szedem magam.

Hanna

Fájdalmasan felszisszenek, amikor a mellszívó szívni kezdi a mellemet. Szórakozottan pillantok fel, és a szembe lévő tükörben meglátom önmagam.  Jesszus, mint egy fejőstehén!  Hatalmasak lettek a melleim! 

Miközben szórakozottan teszem a dolgomat, Robert iménti szavain agyalok.  Tudom, hogy igaza van, de utálom azt, hogy Claire ki akart itt mindent sajátítani, míg Anyukám csendesen szemlélődik a háttérben, és ezt nagyon utálom! Nagyon! 

Gyorsan rendbe szedem magam,  és lecsattogok csendben a konyhába, hogy a hűtőbe tegyem a maradékot, és elmossam a készüléket. Jólesően pillantok a pult végében lévő dobozra, amibe Anya előkészítette a kis steril üvegcséket az anyatejnek. Ő ilyen. Nem tolakodóan, de gondoskodik rólam, rólunk, míg Claire ugyanezt csinálja, de ő  állandóan prezentál.

Szemem könnybelábad, ahogy a dobozhoz lépek és kiveszem az egyik gondosan előkészített kis üvegcsét. Szipogok kicsit, majd elindulok fel.

A szobába lépve édes látvány tárul elém.  Rob átöltöztette Simit, aki most elégedetten elterülve henyél az ágyunkon, míg az Apja vigyorogva figyeli, és dünnyög neki.

-      Sziasztok! – suttogom halkan és melléjük fekszem – Átöltöztetted!

-      Aha, - mormolja – muszáj volt . . . büfizett – dörmögi, mire elnevetem magam.

-      Vissza kéne vinni – suttogom

-      Ne, maradjon most itt közöttünk, így meghalljuk ha sír.

-      De meghalljuk amúgy is – mutatok nevetve a bébi őrzőre – Nem akarom ideszoktatni hozzánk. 

-      Na csak most az egyszer! – dörmögi álmosan – Ne kötözködj, gyere inkább és feküdj le. – veregeti meg a párnámat. – Szerintem pár pillanat múlva megint bömbölni fog, úgyhogy használjuk ki az időnket és aludjunk.

* * *

-      Jaj Manó! – mormolom halkan – Csendben, Apa még alszik. 

-      Csak aludt. – hallom a halk mormolást a mellettem lévő paplankupac alól, majd megjelenik Robert őrülten kócos, álmos de vigyori képe – Sziasztok!  - dörmögi és hozzám hajol a gyerek fölött és kapok egy álom meleg finom csókot, amit Simi nem nagyon tolerál, mert bőg ezerrel.  – Na mi van? – néz rá az Apja – hiába bömbölsz ez nekem jár! Te cicizel, én smacizok! Nyugalom! – közli és halálos nyugalommal nézi a mazsolát, aki hirtelen elhallgat, halk rotyogás hallatszik, amit döbbenten konstatálunk, majd a szagélmény is elér hozzánk.

-      Atya világ kisfiam!  - dörmögi Robert, mire vihogni kezdek, de Simi láthatóan megkönnyebbült, mivel üdvözült arckifejezése erről tanúskodik. 

-      Na gyere picim! – kapom fel a pöttömöt, és Robot faképnél hagyva elsasszézom a gyerekszoba irányába, ahol az Anyósomba ütközöm.

Robert

-      Hát nem tudom Vic! Ha nekünk egyszer gyerekünk lesz, kedves édesanyádat szeretettel látom, de csak látogatóként, nálunk nem alhat ott.  Engem már most a sírba visz!  - hallom Björn fojtott suttogását.

-      Jaj ne csináld már! – vágja oldalba Vic – Csak segíteni akar. 

-      Mi történt? – lépek melléjük, összenéznek, de nem szólnak semmit, más témára eveznek, ezért inkább bemegyek kideríteni, hogy mi történt, amikor Lizzy jelenik meg a lenti vendégszoba ajtajában.

-      Szia! – kacsintok rá, mire kicsit elsápad. 

Beszédes a csend, amitől ideges leszek, és mivel senki nem mond semmit felmegyek hozzánk.  Benyitok a gyerekszobába, ahol Simi durmol ezerrel ez oké, majd benézek a mi hálónkba, ahol Hanna hasal az ágyon, körülötte papirzsepik és alszik.

Mi a tököm történt már itt megint?  Az ember egy pillanatra sem teheti ki a lábát anélkül, hogy ne történne valami?  Cirógatni kezdem az arcát, de ezer méter mélyen alszik, meg sem rezzen rá. 

Lemegyek a nappaliba, ahova most ér be Apa. 

-      Na sikerült mindent elintézni? – nevet rám az öregem.

-      Aha. – mormolom, és körülnézek – Hol van Anyu?

Hallgatás.

-      Na mi van? Mi történt? Mindenki csak hallgat!

-      Elakarta vinni Simont sétálni, de Hanna kiakadt rajta.  Összeszólalkoztak. – mormolja - . . . . kicsit.

-      Kicsit?

-      Ja. Ismered Anyádat. – sóhajt fel Apu – Tegnap Edittel is összekaptak valamin a konyhában, ma nem is jöttek még át. Nem tudom mi van az Anyáddal de megőrült teljesen.

-      Úgy látom, hogy én itt csak gondot okozok mindenkinek! – csattan fel Anya hangja – Úgy döntöttem hazautazunk, nem kellünk ide, akkor minek rontsam itt a levegőt!

-      Anyu!  - szólal meg Vic – Hiába vagy megsértődve, Hannának volt igaza! Ha nekem lesz gyerekem, akkor én sem akarnám kiadni a gyeplőt a kezemből!  Igen is nekik jár, hogy először a gyereküket elvigyék sétálni!  Én is kiakadnék, ha megjelenne az Anyósom a gyerekszobában, és velem nem törődve elkezdené a gyerekemet öltöztetni, hogy most akkor elviszi sétálni! 

-      De ő csak alszik egész nap!  Nem törődik azzal a kisgyerekkel semmit!

Hirtelen nem kapok levegőt sem!

-      Remélem ezt nem vágtad a fejéhez?! – csattanok fel – Anyu egész éjjel fent voltunk szinte, mert Simi bömbölt! Fájt a hasa!  Én tudtam pihenni, de ő volt vele fent egész éjjel!  Úgy tudom megkértelek valamire, mi a tökömnek nem tudod tudomásul venni?! Miért nem tudsz úgy viselkedni, mint Editték?

-      Na persze! – horkan fel – A szent Molnár család!  Akik mindig mindent jól csinálnak! 

-      Claire! – csattan fel most már Apu is – Ezt fejezd be! Ne kezd, ne akard, hogy én is beszámoljak!

-      Miért még te is ellenem vagy?!- fordul Apu felé felháborodva – Igenis, ha nem tetszik valami akkor azt meg fogom mondani!

-      Anyu! – szólok rá, de ekkor felhangzik a babasírás,  amit ajtócsapódás követ, és a telefonom is csörögni kezd, majd meghallom Hanna mobiljának is a csengőhangját.

-      Felviszem neki! – kacsint rám Lizzy, és felszalad.

Vic vihogva néz utána.

-      Be van zsongva tejesen. Azon sem lepődnék meg, ha bejelentené maholnap, hogy egyedül vállal gyereket.

Felnevetek és Anyura pillantok, aki a nővérem szavai hallatán hirtelen zöld színt ölt.

-      Jaj Anya!  -  nevetek rá, és felveszem a telefonom.

Kisvártatva megjelenik Lizzy, Simit cipelve, aki tekereg a kezében, majd megjelenik az asszony is, aki egy kis mosolyt villantva bemegy a konyhába. Gyorsan lerendezem Steph-et, és utána megyek.  A hűtőnél áll és a tartalmát nézi.

-      Szia! – suttogom a fülébe, magamhoz húzom, és egy puha puszit lehelek a nyakára.  Hallom, ahogy jólesően felsóhajt.

-      Éhes vagyok. – suttogja – Gyorsan eszek valamit, aztán egy kis rendet kellene vágni, mert egy óra múlva itt lesz a körzetes gyerekorvos és a védőnő.

Figyelem, hogy hogyan viselkedik, várom, hogy mondjon valamit,  de hallgat, egy szót sem szól a történtekről.  Ekkor megjelenik Anyu a konyhában, és ő is, mintha mi sem történt volna nekiáll főzni. . . .

Nők!  Ki érti őket???

* * *

-      Kedvesek voltak nem? – nézek a nővéreimre, de azért fél szemmel a kanapén szendergőket figyelem.

-      De azok voltak. A védőnő  nagyon is, csöpögött szinte tőled – vigyorog a nővérem, majd a teraszról bejövő Björnre pillant, aki éppen a pockot fényképezi.  Hanna meghallja a halk kattanást, és álmosan felpillant.

-      Ne már! – kuncogja, és óvatosan felül, hogy Simi ne ébredjen fel.

-      De, de. Olyan aranyos ez a ki hörcsög!  - cirógatja meg Björn Simi pofiját, és elneveti magát – ez készen van!  Figyeld!  - mutat a csöppömre aki fülét-farkát elhagyva szuszog az anyja ölében. 

-      Felvehetem? – lép oda Lizzy – Olyan kis édi cukorbogyó vagy!  - suttogja.

-      El lesz kényeztetve az uraság teljesen!  - nevetek rájuk – mindig valaki kezében van! Nem fogunk bírni vele! 

-      Hát mi már csak ma kényeztetjük, holnap kora délután hazamegyünk. – szólal meg Vic, amin nagyon meglepődünk.

-      De, remélem nem miattam!  - néz kérdőn Hanna rájuk – Én . . .

-      Nem! Dehogy! – neveti el magát Lizzy is – Csak Anya kapja fel ilyen hamar a vizet, nekem holnapután koncertem lesz, és ez egy hirtelen elhatározás volt részemről, hogy én is jövök amikor megkaptam az MMS-edet erről a kis vad kalózról. Valójában ezerrel a szervezésben kéne tevékenykednem inkább! Nem pedig téged gyömöszölni, te kis pocok! – vigyorog Simonra, aki ficeregni kezd a kezében. 

-      Add ide egy kicsit!  - mormolja Vic is, - te már fogtad eleget! 

Felnevetünk ezt hallva.  Hanna hozzám bújik és jólesően felsóhajt, amikor átölelem. A kanapéról figyeljük, ahogy a nővéreim bohóckodnak Siminek, amit Björn ezerrel dokumentál az utókornak. XDDDDDD

-      Tényleg Rob! – pillant rám Björn, - holnapután lesz a házassági évfordulótok ha jól tudom.

Döbbenten meredünk egymásra az asszonnyal.

-      Jé, már egy év eltelt? – nevetek fel – Hiába a rabszolgának minden nap. . . .

-      Milyen rabszolgáról hadoválsz te!???  - csattan fel az asszony hirtelen kiegyenesedve és iszonyatosan oldalba som.

-      Szexrabszolgának . . . – vágom ki magam, mire Hanna hirtelen paradicsomszínt ölt,  és nagyon randán néz rám, amit látva  a többiekből meg kitör a szó szerinti röhögés.

-      Arany életed van öregem!  - röhög fel vadul Björn, - ne pirulj!  - szól oda Hannának.  – Egyébként meg mi is megyünk holnap. Nekem tárgyalásaim lesznek. Nyugi! – néz Hannára – nem miattad megyünk el, nem akartuk 2-3 napnál többet maradni eredetileg sem.

-      Mi is megyünk. – szólal meg Apa a teraszajtóból, mire mind meglepve bámulunk rá.  – Nem az imént történtek miatt ne parázz kedveském – ül le Hanna mellé – jól tetted, hogy megmondtad neki a magadét! – kacsint ránk – de most hívott a kardiológusom, és jelenésem van nála.  Szeretnék még maradni, de . . . most nem lehet.

-      Apu! Valami baj van? – meredek az öregemre – Annyira utálom amikor titkolóztok! – csattanok fel – Anya is tudja mi? Azért ilyen dilis?

-      Nem vagyok dilis! – csattan Anya hangja – De igazad van.  Őszintén szólva nehéz belátom, de igazad volt – lép a feleségemhez – csak . . . hát. . .  az én  pici unokám, és alig láthatom. – pityeredik el Anya – és most Richard miatt is aggódnom kell, és . . . én csak ki akartam használni a helyzetet. Olyan messze vagytok! Miért kell nektek itt a világ túl felén élnetek??

Percekig döbbenten meredek rájuk.

-      Jaj Anya! – lépek hozzá és átölelem az én Anyukámat.

-      Sajnálom. – motyogja Hanna is. 

-      Na! Nem kell sajnálkozni, gyertek inkább ebédelni! – adja ki Anyu a parancsot.

* * *

-      Olyan furcsán üres lett a ház nem? – fordulok Hannához aki a teraszon üldögél, és a babakocsiban szundikáló lurkón igazgatja a takarót.

-      De, az. Furcsa. A nővéreidet és Apukádat nagyon szeretem, de Anyukád nagyon ki tud akasztani. Tudom, hogy jót akar, meg imád benneteket, de néha az agyamra mászik. Már kezdetektől fogva voltak súrlódások közöttünk te is tudod, viszont az is biztos, hogy amikor baj volt, amikor segítség kellett, akkor mellénk és mellém is állt. Alapjába véve kedvelem. – mormolja és hátrahajtott fejjel néz rám

-      Szeretlek!  - suttogom fölé hajolva és egy puszit nyomok a szájára.

-      Dettó! – vigyorog rám és visszacsókol.

-      Figyi, van egy kis dolgom a városban, el kell mennem, ellesztek?

-      Miért ne lennénk el? – néz rám döbbenten – Felhívom Nattit meg Mamiékat, és biztosan Anyuék is átjönnek, legalábbis remélem. Elleszek nyugi.

-      Oké. –sóhajtok és miután ellenőrző pillantást vetettem a csemetémre elsasszézok.

Szórakozottan dobolok a kormányon.  A megbeszélés viszonylag gyorsan lement, aláírtam egy fotózásra, bár nem sok kedvem van hozzá, de muszáj lesz megcsinálnom. Gyorsan bemegyek Stephez a forgatókönyvekért, és már lépek is haza. 

-      Hé!  Mi van Rob már észre sem veszel?  - kiabál utánam valaki, amikor átvágok a parkolón. Meglepve nézek körül, amikor is Kristent lép elém.  – Szia! – köszön rám

-      Ja!  Helló!  Tényleg nem vettelek észre! – nevetek rá – Kissé kómás vagyok bocs! 

-      Hát igen a kisgyermekes apák ismérve!  - nevet rám – Éjszakáztok?

-      Aha.  2-3 óránként eszik,– nevetek fel és büszkén kihúzom magam – A kisfiam egy kis haspók tényleg.

-      Van kedved egy kávét meginni?  Mesélhetnél akkor a piciről. Végeztél már?

-      Aha. Csak be kell ugranom valamiért Stephez. Utána hát nem is tudom Kris . . .

-      Figyelj Rob, megértettem amit a múltkor mondtál. Nem vagyok hülye! Felfogtam, nem fogok rád mászni, csak egy kávéra hívtalak meg, nem pedig dugni! – csattan fel.  

Pár pillanatig csendben figyelem az arcát, de teljesen ártatlan fejet vág, és kissé meglepve és talán bosszúsan tekint rám. Végtére is csak egy kávé. Döntöm el magamban a kérdést.

-      Oké.

-      Nem kéretőzöl el az asszonytól? – kérdezi gúnyolódva, és végig néz rajtam

-      Nem Kris, nem kéretőzök, de szólók neki, hogy később megyek. Tudod egy kapcsolatban ez így szokás.  Tudod.  – felelem kicsit kioktatóan, mert utálom, amikor előveszi a fellengzős énjét.

Kristen

-      Nem is értem, hogy miért ide jöttünk? – néz szét a lakásomban.

-      Azért mert meghívtalak egy kávéra, és ki akarom próbálni a tegnap kapott hiper – szuper új masinámat.  Akartam már főzni, de egy adag miatt nem érdemes vele pepecselni, ha két főre főzök akkor . .  csak pocsékba megy, mert nem tudok annyit meginni,  és a löttyedt, kihűlt kávét meg nem szeretem.

-      Aha. – mormolja szórakozottan.

Figyelem,  ahogy elterül a kanapémon, felvesz egy szövegkönyvet  a földről és beleolvas.

Tudom, hogy talán ez az utolsó lehetőségem! Ki akarom használni! Mélyet sóhajtok, kicsit elfordulok, és átkozom magam, hogy nem egy kivágottabb felsőt húztam fel. Na mindegy!  Harcra fel! Eltudom csábítani, pláne, hogy most éheztetve van otthon. .. 

-      Már itt is vagyok. – lépek Robhoz, és leteszem elé a csészét.

-      Na mesélj, milyen a csemete?  Hanna?

Hallgatom ahogy áradozik a kisfiáról, de Hannával való kapcsolatát gondosan kerüli, elintézi annyival, hogy jól van, jól néz ki, és jól viseli az éjszakázásokat. Napközben kicsit fáradt, de igyekszik akkor ő tehermentesíteni. 

Valamit ki kell találnom! – agyalok, miközben hallgatom Rob áradozását.

. . . . és akkor jön a kihagyhatatlan ziccer!

-      . . . és hihetetlen számomra is Kirs, hogy már egy éve vagyunk házasok!  Olyan mintha elrepült volna ez az év! Hihetetlen!  Valamit ki kellene találnom!  Valami ütőssel meglepni! 

-      Hát őszintén szólva ötletem az lenne egy.  Még az első londoni kiruccanásunkkor, tudod amikor bent ragadtuk egy fehérnemű üzletben, - magyarázok neki – akkor lejött, hogy nagyon szereti a szép nőies fehérneműket . . .

Robert

Meglepve hallgatom Kris ötletét.  Ahogy végig gondolom egyre jobban tetszik!

Igaza van Hanna imádja a dögös fehérneműt. Igaz most pár hónapig amíg szoptat addig nem éppen a legideálisabb viselet, és egy pici súlytöbblet is maradt még rajta,  de . . .  attól még örülhet neki.

-      Ez nagyon jó ötlet!  Tetszik!  - nevetek fel – Határozottan tetszik!

Gyorsan előkapom a telefonom, és tárcsázom Stephet, mert ha valaki, hát ő eltudja intézni a dolgot!

Elégedetten teszem le a telefont, és fordulok Kris felé,  aki közelebb hajol hozzám,  és  amikor megcsókol megnyikkanni sem tudok a döbbenettől, vérnyomásom hirtelen az egekbe szökik, szám kiszárad, és szívem őrülten kezd verni  . . .

-      Tudsz te jobbat is nagyfiú! – suttogja, és pillantása amit rám vet, szinte perzsel,  önkéntelenül emelkedik fel a kezem . . . .

326474