144. fejezet: SZABADSÁG

Sziasztok!

Kicsit korábban, remélem nem bánjátok  ;)   XDDDDD  

Rövidebb lett, mint amilyenek a fejezeteim szoktak lenni.

Köszönöm szépen mindenkinek a kommenteket, és a pipákat. 

Csütörtökön, vagy pénteken jövök a folytatással. 

Pusza!

Heni

Robert

-          Sziasztok!  Steph, 2 napig legalább felejtsd el a számomat!  - vigyorgok rá, és kipattanok a kocsiból.

-          Rob! – szól utánam Dean – Ne menjek fel veled?

Felsóhajtok.

-          Dean a liftig talán nem lesz semmi bajom, és remélhetőleg a  második emeleten egyedül is ki tudok szállni, anélkül, hogy 70 nő rám ugorjon! – kacsintok rá – Menjetek nyugodtan.

-          Biztos? Hívj ha valami van!

-          Biztos!  A másodikon biztonságban leszek - kacsintok rá,  és toporgok mert már nagyon mehetnékem van – Ott már az FBI felügyelete alatt leszek. Na sziasztok!

-          Na menj, te trubadúr! – nevet rám Steph.

Nem kell kétszer mondania, és a szálloda bejárata felé veszem az irányt. Odaintek a portásnak, és hevesen dobogó szívvel lépek be liftbe.  Agyam egyfolytában erotikus képeket vetít elém, hogy mit fogok az asszonnyal csinálni perceken belül! 

Végre felérek, és gőzmozdonyként robogok a szobánk felé. 

-          Hahó kicsim!  Megjöttem! – lépek be a szobába. Csend fogad. – Hanna!  Megjöttem!  - kiáltom el magam, de csend van.  – Hm lehet, hogy alszik. . .  – morfondírozok, mielőtt indultunk New Yorkból beszéltünk és mondta, hogy alig aludt az éjszaka.

-           

Felébresztem, végig puszilom az álomtól finom illatos puha bőrét, a nyakát, a füle mögötti részt, ami hihetetlenül érzékeny. . . Szinte látom magam előtt, hogy álmosan rám néz és elmosolyodik. Halkan settenkedek a háló felé, de benyitva csak az üres ágy néz velem farkasszemet.

Meghökkenek.

Hol lehet?

Próbálom hívni, de telefonja a nappaliban  csörög.  Itt valami nem stimmel!  A telefon mostanában mindig nála volt. . . A gyomromban a kövek kezdenek sűrűsödni amint végignézek a lakosztályon. A táskája a kanapéra dobva, benne az iratai, pénztárcája.  Ezek nélkül nem megy soha sehova.

Immáron a vérem is kezd kihűlni, ahogy végig gondolom az eshetőségeket.

Quinnit, hívom, illetve Konrádot is, a telefonjuk kicsörög, de nem veszik fel. Egyikük sem.  A pánik már a torkomat szorongatja, és nem enged. Próbálok mélyeket lélegezni.

-          Nyugi, biztosan nem hallják, hogy hívod őket! Nyugi! – motyogom magamnak, de immár jégkockák vannak az ereimben. – Biztosan nem hallják! – próbálom magam nyugalomra inteni – De egyikük sem!?!?!  A picsába!  Itt valami baj van!

Idegesen hívom fel Zalánt, hogy hátha nála van, de közli, hogy Ashley szüleinél vannak tegnap óta, nem találkozott vele már napok óta. Telefonon beszélt vele délelőtt. Hanna nagyon unta magát és szenvedett.

-          Nyugi Rob! Lehet, hogy csak lementek a partra!

-          Oké, de miért nem veszi fel senki, egyikük se, se Quinni se pedig Konrád a telefont?

Szavaimat csend követi.

-          Hívtad őket?

-          Igen, kicseng, de nem veszik fel. – mormolom az idegtől rekedt hangon. – Felhívom Anyuékat, hátha vele vannak.

-          Jut eszembe, mondta délelőtt, hogy fel akarta hívni Siennát, hogy elhívja hozzátok beszélgetni.  Beszélj vele, lehet, hogy Sisivel találkozott.

-          Oké! – mormolom – Helló!

-          Rob hívj ha megtaláltad!  - szól még utánam Zalán.

Alig teszem le, már hívom Sisit is, de ő nem is beszélt Hannával.  A beszélgetés végére, a gyomromban lévő kövek mellé, már a  vállamra telepednek a szúrós seggű lidércek is. Tehetetlenül toporgok a nappaliban.  Sorra veszem kikkel beszélt telefonon, és felhívom őket,  de senki nem látta.  Kisvártatva kopognak.

Megkönnyebbülök a hangtól.

Szinte futok, hogy kinyissam, hogy a karomba zárjam, hogy utána parádésan letoljam, amiért a telefont itthon hagyta. 

Felrántom az ajtót, de a torkomra forr az öröm, amikor Bobby, Sam és Marcus hármasa néz velem szembe. 

-          Helló!  Ne örülj nekünk  ennyire! – nevetnek rám, de arcom láttán elkomorodnak   - Mi van?

-          Gyertek be! – állok félre, hogy be tudjanak jönni.

-          Mi történt?

Nagyvonalakban elmesélem nekik, hogy az asszony szinte eltűnt a föld színéről.

-          Az ügynök szobájában kerested már? Nem lehet, hogy ott vannak Q babyvel? – nevet fel Sam – Nagyon bírom azt a csajt!

Nem várom meg, hogy végig mondja, felpattanok és  a szobájuk felé veszem az irányt.  Barátaim a nyomomban vannak. 

Kopogok.

-          Halló!  Konrád én vagyok az Rob Pattinson!  Halló! – dörmögöm.

-          Nyiss be! – mormolja halkan mögöttem Bobby.

-          Biztos zárva van! – közli Marcus – FBI ügynök csak nem hagyja nyitva az ajtaját. 

Tétovázok.

-          Lehet, hogy szexelnek Qinnievel! – röhögi Sam, mire mérgesen hátrafordulok.

-          Baszki neked mindig csak a szexszen jár az agyad?! – mormolom mérgesen,  de közben azért a kilincsre teszem a kezem.

Dübörögni kezd a szívem, amikor érzem, hogy a zár enged.

-          Helló Konrad!  Rob Pattinson vagyok!  Bocs én Ha . . . - szó a torkomon ragad amikor az agyam felfogja amit látok. Döbbenten elhallgatnak mögöttem a többiek is a meglepetéstől . . . .

-          Jézusom! – nyög fel Sam.

Hanna

Zsibbad minden tagom.

Agyam tompa, száraz a szám, alig kapok levegőt.

Lassan térek észhez, hirtelen azt sem tudom merre vagyok, hol vagyok?

Kábán nézek körül.

Egy szoba. Egy szobában vagyok.

De hol?

Megmoccanok, próbálom kezemet megmozdítani, de nem tudom.  Nem tudom megmozdítani!   

Miért?  Mi történt velem? Hol vagyok? 

Próbálom az agyamat munkára bírni, tompa emlékfoszlányok keringenek körülöttem, de képtelen vagyok koncentrálni, képtelen vagyok gondolkodni.  Tudat alatt érzem, hogy baj van, valami baj van!  Nagyot nyelek, erőltetem az agyam. Emlékezni próbálok.   Szívem hevesen ver, reszketek, mert érzem, hogy valami rossz történt . . . .

Muszáj emlékeznem!  Muszáj! 

Koncentrálni próbálok, és hirtelen végighullámzik rajtam az emlék! 

Úristen! 

Kapkodni kezdek a levegő után, a rám törő pániktól alig kapok levegőt. Zihálni kezdek.   Jaj ne!  Istenem csak ezt ne!!! 

-          Helló kisanyám!  Csak nem felébredtél?  - hallom meg a kárörvendő, mély hangot .

Szinte megbénulok a félelemtől.

Robert

Képtelen vagyok nyugton maradni! Idegesen fel-alá mászkálok a folyosón.  Körülöttem ügynökök, rendőrök, mentősök mászkálnak izgatottan.  

-          Robert! Kérem, gondolkozzon látott valamit? – lép mellém  William Gallagher vagy ki a tököm! 

-          Nem láttam semmit! Üres volt a lakás amikor ideértem! – torpanok meg mászkálás közben, és elismétlem újra vagy huszadszorra, hogy mit láttam, mint tapasztaltam

Összerezzenek  amikor a mentősök kitolják Konrad eszméletlen vérrel borított testét a szobából. Elszorul a torkom, és az orvos után lépek, megérintem a karját.

-          Életben marad? – suttogom halkan a hordágy után nézve.

-          Imádkozzon! – néz rám komolyan – Talán az segít rajta, a hölgy kicsit jobb állapotban van – mutat az ajtó felé, amin Quinniet tolják ki éppen most. 

Remegni kezdek, és másik hordágy felé fordulok. Végignézek rajta, és elszorul a torkom, a sápadt szinte hamuszürke arcot látva.

Az orvos mellett egy ügynök lépdel, és nyaggatja, hogy beszélnie kell Qiunnivel mindenképpen.  Vitatkoznak.

-          Értse meg nem tért magához! Nincs kihallgatható állapotban! – mormolja az orvos miközben végig mér. – Nem fog válaszolni, nincs olyan állapotban.

Ekkor egy érintést érzek, mire meglepetten kapom oda a fejem. Quinnie néz rám, kábán.

Látom, hogy mondani akar valamit. Hevesen kezd verni a szívem, és nem törődve az orvossal fölé hajolok.  Alig  értem a rekedten elmotyogott szavakat, de amint felfogom az értelmüket, még vér is megfagy bennem.

-          Jézusom!  - nyögök fel – Jézusom!

Hanna

A torkomat szorongató félelemtől alig látok. 

-          Na mi van kis kurva?  Felébredtél?  Kicsit lehet, hogy sok volt az altató amit adtam, de legalább kipihented magad!  Legalább észnél leszek amikor megbaszlak!  Egy évet vártam rád!  Egy évet! – járkál idegesen előttem - Kibasztál velem, kirúgattál!  Annyi jár nekem, hogy megbasszalak, hogy a farkamat beléd vágjam!  Te is várod ugye! – áll meg előttem és röhög rám kajánul,  a hajamba kap, felrántja a fejem, és végignyalja az arcom – Megfoglak baszni, egyszer, kétszer, háromszor, százszor, - suttogja fojtottan a fülembe - és amikor már nem telik benned kedvem kinyírlak kis kurva! Aztán megtudja az a köcsög férjed, hogy milyen az amikor elveszít mindent!  Akarod te is? Ugye akarod? – tolja az arcom felé az ölét – Be fogod kapni! Szopni fogod a farkam! 

Ekkor csörögni kezd valahol egy telefon. Mire durván elengedi a hajam. Felnyögök.

-          Akkor hogy fogsz nyögni! – röhög fel durván – Csak várd ki!  Elöl hátul megbaszlak!  De most még várnod kell kicsit el kell intéznem egy telefont! 

Megkönnyebbülten lélegzek fel amikor amikor kilép az ajtón és becsukja maga után, hallom ahogy a zár fordul benne.

Elkap a pánik!  Ég a torkom, kapkodok a levegő után. Istenem édes istenem!  - sírom el magam, él! Nem halt meg él!

Nyugi Hanna!  Nyugi! – próbálom magam lenyugtatni – azzal nem mész semmire, ha pánikolsz!  Nyugodtnak kell lenned! Hideg fejjel kell gondolkodnod!  Igyekszem legyűrni a félelmet, próbálok egyenletesen venni a levegőt, beszív- kifúj, beszív-kifúj, beszív-kifúj.

Lassan lehiggadok, és gondolkodni próbálok.

Ekkor eljut hirtelen az agyamig, hogy az övemen van egy jeladó!  Konrád adta! El kellene érnem valahogy!  Idegesen fészkelődök, helyezkedni próbálok, hogy megtudjam nyomni.

Istenem csak sikerüljön mielőtt visszajön!  Istenem kérlek segíts!!!! 

Robert

Idegesen járkálok fel s alá, miközben a körülöttem zajló beszélgetést figyelem. Végig nézek a körülöttem lévőkön. 

Az ügynökök  a szoba másik részében a számítógép fölé hajolnak, Apa a  kezében tartott sörösüveg száját babrája,  Tom, Sam és Bobby beszélgetnek, Dean, Tim az ablaknál állnak Steph és Ashley a kanapén ülnek és csak bámulnak maguk elé gondolataikba merülve.  Anya a kezembe ad egy pohár vizet, és megsimogatja az arcomat. 

-          Nyugalom!  Minden rendben lesz! – suttogja, mire legszívesebben sírva fakadnék.

Zalán szembe jön velem. Ő sem tud nyugodtan ülni.  Kezében a telefont tartja és valakivel beszélget.  Nem tudok figyelni.

Hirtelen kiáltás harsan, mire mind összerezzenünk és a szoba másik felében lévők felé fordulunk.

-          Bekapcsolta!  Ügyes kislány! Bekapcsolta a nyomkövetőt! 

Hirtelen úgy érzem, hogy kiszippantják a levegőt, és kapkodok utána, a megkönnyebbülés szinte maga alá temet.  Zalánnal szinte egyszerre lépünk oda, de nem figyelnek ránk. Az egységparancsnok parancsokat osztogat, és velünk nem törődve elindulnak.

Elé állok.

-          Menni akarok! – közlöm határozottan

-          Nem jöhet Uram! – szólal meg a parancsnok – Nem tudunk Önre, illetve Önökre figyelni! 

Ekkor Dean lép oda hozzá, fojtott hangon beszélni kezdenek, látom, hogy bólint, majd tovább megy. Harcra készen fordulok Dean felé.

-          Ne borzold a tollaidat kis kakas!  Mehetünk, de ez akció végéig nyugton kell maradnod! Hallod! – néz rám szigorúan, csak bólintok.

-          Én is megyek! – áll meg mellettünk Zalán.

Dean nagyot sóhajt, bólint, és elindul az ajtó felé.

Zalánnal követjük.

Hanna

Istenem segíts!  - mormolom magamban, amikor meghallom a közeledő lépteit.

Összeszorul a gyomrom a félelemtől. Küzdeni fogok! Valahogy küzdeni fogok! 

A kezeimet ugyan összekötözte, de a lábaimat ki kell oldoznia, ha hozzám akar érni. . .  Bár hátulról is  belém jöhet és akkor még ki sem kell kötöznie a lábaimat szorító köteleket.

Próbálok hideg fejjel gondolkodni, tervezni, hogy mit csináljak. 

De szinte megfagyok amikor hallom ahogy a zárban elfordul a kulcs, és feltűnik kárörvendő de izgatott arca.

-          Állj fel! – lép hozzám és kap a hajam után, hogy felrángasson. fájdalmamban felszisszenek, de teszem amit mond.

Próbálok felállni, de az órák óta tartó mozdulatlanság megteszi hatását és a zsibbdástól összecsuklok.

-          Ne játszd meg magad! – dörren rám és rángatni kezd.

-          Elzsibbadt a lábam és a kezem! – nézek fel rá – Órák óta megvagyok kötözve.

Felhorkan, és lehajol.

-          Elvágom a köteleidet, de egyetlen rossz mozdulat, és beléd vágom! – fenyeget meg a kezében tartott késsel.

Szemében az őrület lángja lobban, amitől kiszárad a szám, és engedelmesen tűröm, hogy elvágja köteleimet, majd feláll és hátrébb lép, onnan figyeli, ahogy mozgatni próbálom végtagjaimat.  Sziszegek a fájdalomtól, mire zihálni kezd. Elhallgatok, de már késő mert hozzám lép, a hajamba markol a másik kezével a kést tartja a torkomhoz.

-          Na kezdjünk bele a mókába! – suttogja rekedten, és érzem ahogy a kés hegye elindul a nyakamtól a mellem felé. 

A félelemtől alig kapok levegőt. 

-          Félsz ribanc? Most nem kiabálsz? Kiabálj! – dörren rám , de nekem egy hang nem jön ki a számon a félelemtől – Hallod azt akarom ,hogy kiabálj! – üvölt rám, hátrébb lép és lekever egy hatalmas pofont, amitől a hátam mögött lévő kanapénak esek.

Menekülnék, de villámgyorsan utánam nyúl, a hajamnál fogva felránt, és magához szorít.

-          Makacskodunk? – röhög rám – Nem  baj! Annál nagyobb élvezet lesz megtörni! Látod azt! – rántja a fejemet oldalra – Azt neked készítettem!  - röhögi vadul és engedelmeskedve neki a szoba másik végén lévő ágy felé nézek. 

Kiszárad a szám amikor meglátom a szíjakt, bilincseket. Sikoltozni szeretnék! Visítani, ordítani, hogy segítsen valaki! Segítsenek!  De nem jön ki hang a számon, mivel a kése a torkomnak feszül!  

Mögém áll, és másik kezével tapogatni kezd. Durván, gyűri, gyömöszöli melleimet, majd egy váratlan mozdulattal nőiességemhez ér és farmeron keresztül durván megdörzsöli azt.

-          Ide fogok bemenni, és a pinád lucskos lesz! Hallod, megbaszlak, és most nem lesznek kollégák akikhez rohanhatsz!  - mormolja, majd váratlan mozdulattal megfogja a blúzom alját és szinte letépi rólam. Majd elém áll, és kéjesen mér végig.  – Szépek a melleid! Mindig is tetszettek, nem kell ez ide! – dörmögi, majd egyetlen gyors mozdulattal, a késével elvágja a melltartómat elől.

Felzihál, amikor meglátja fedetlenül mellbimbóimat, amik a félelemtől hegyesen állnak.

-          Izgat mi? Izgat kis kurva! – mormolja majd a kés hegyével végig karcolja a mellemet és a mellbimbómat.

Mozdulni sem merek. Úgy érzem megfagytam.

Rob!  Kérlek! Rob! Gyere értem!  Robert! 

Mögém áll, és a kést újból a nyakamnak nyomja, miközben hátulról hozzám dörgölőzik.  A hányinger kerülget, amikor megérzem ahogy hozzám feszül, miközben egyfolytában mocskosabbnál mocskosabb dolgokat suttog a fülembe, hogy mit akar velem tenni.

Öklendezni kezdek, megüt, csak üt, csak üt, védekezni próbálok, de a földre kerülök, ahonnan a hajamnál fogva rángat fel és újra megüt, úgy, hogy a kés nyele a halántékomon talál el. 

Közel állok az ájuláshoz,  még halványan látom ahogy emberek lepik el a szobát, kiabálnak, de engem elnyel a sötétség.

* * *

Tompán érzékelem körülöttem  a szobát. Foltok. Foltok mindenütt. Nem látok mást, csak foltokat.

-          Magához tért!  - hallom, hogy mondja valaki aki mellettem ül, és most fölém hajol, de nem látom az arcát.

Lecsukom a szemem.  Érzem, hogy valaki gyöngéden végig simít az arcomon, mire összerezzenek és elhúzódnék de akkor megérzem az illatát.

-          Rob – suttogom – Robert . . .

-          Itt vagyok. Itt vagyok veled, ne félj! – hajol hozzám – Biztonságban vagy, vége kicsim! Hallod vége!

Nem szólok semmit, csak átölelem a nyakát.

-          Hanna! – suttogja és magához szorít – Kicsim nincs semmi baj.

Sírva fakadok, ő pedig csak szorít magához.

Zalán

-          Jól vagy? –  húzom magamhoz Hannát. 

-          Igen jól. – suttogja miközben hozzám simul – Jól vagyok Zalán, nem csinált velem igazából semmit, szerencsém volt, mert amikor belendült volna  jöttek a rendőrök.

Ekkor Robert lép a konyhába és azonnal felénk veszi az irányt.

-          Mi van Hanna?! Mi a baj? Mi történt? Rosszul vagy?

Elnevetem magam, és érzem, hogy az ölelésemben hozzám bújó húgom is megrázkódik a nevetéstől, majd a mellettünk megálló férjéhez fordul és átköltözik az ő mellkasára, mire felmordulok.

-          Mi van?– méltatlankodom - Az enyém szélesebb!

-          De ez az enyém!– suttogja és végigsimít Robert mellkasán, aki ezen mozdulat után még szorosabban szorítja magához - Bocs bátyó!

Magukra hagyom őket, és kimegyek a nappaliba ahol Robert családja üldögél, és látom ahogy Vic a bejárat felé indul. Leülök Ashley mellé.

-          Hogy van? – néz rám azokkal a csodaszép szemeivel.

-          Szerintem jól. – válaszolok.

-          Szerintem korai volt, hogy már ma kiengedték! – szólal meg Claire – Csak tegnap történt!  Bármi baja lehet! 

-          De nincs semmi bajom Claire! – szólal meg Hanna mögöttünk. – Jól vagyok, tényleg. 

-          Biztos? – lép hozzá az Apósa, és átöleli ő is – Sápadt vagy! 

-          Biztos – mosolyog Hanna, és Roberthez bújik – Tényleg nem történt semmi. Egyszer kétszer megütött, ocsmányul beszélt, és letépte rólam az ingemet, de más nem történt. Mire belendült volna ott voltak a rendőrök.

-          Halálra rémültünk Hanna. – szólal meg ekkor Sam, mire meglepetten felpillantunk.

Vic mögött sorakoznak mind, Sam, Tom, Sienna, Bobby, és Marcus is. Mindegyik egy - egy csokor virágot szorongat, és úgy állnak ott, mint a megszeppent ovisok. Felnevetek, mire kisvártatva egymás után hangzik fel a többiek nevetése is.

-          Jól vagy? – lépnek oda hozzá egymás után.

-          Ezeket komolyan nekem hoztátok? – pirul el a Boszorka.

-          Igen, - szólal meg Tom – De nem válaszoltál. Jól vagy?

Csend.

-          Igen jól vagyok, tényleg, isten bizony! Kisdobos becsületszavamra! – mosolyodik el, majd térül fordul és vázákat kerít.

-          Lassan virágboltot nyithatsz! – kacsintok rá, ahogy végignézek a bárszekrényre, a nappali különböző pontjaira tett virágcsokrokon.

-          Egészen otthonosan vagyunk nem? Mintha Anya boltjában lennék  - nevet rám, de a szeme azért komolyan, vágyakozva csillog.

-          Ülj le csillagom! – pattan fel Claire és Hannához lép – Kérsz valamit inni?

-          Nem köszönöm! – motyogja Hanna.

-          Tom, üljetek ti is le!  - kezd rendezkedni Claire, mire a mellettem ülő Vic felsóhajt és mellé ülő Hannához fordul.

-          Menekülj!  Agyon fog kényeztetni!  Imádom az anyukámat, de a jóból is megárt a sok! – motyogja, mire a Hanna előtt  a földön ülő Robert felnevet, és megsimogatja Hanna lábát.

Hirtelen csend lesz.

-          Elmeséled mit történt? – szólal meg Tom, mire Lizzy szúrós szemmel néz rá, Tom egyből védekezni kezd – Egy pszichómókus ismerősöm azt mondta, hogyha valami trauma ér, akkor arról beszélni kell, ki kell beszélni! 

-          Hát öregem akkor azért beszél annyit anyukád!  1985-ben hatalmas trauma érte! – szól be neki Sam.

-          Fogd be Bradley! – csattan fel Tom.

-          Mielőtt még egymásnak esnétek – szólal meg Hanna – Ajtót nyitottam neki.  Quinnie átment Konradhoz, hogy megbeszéljék hogy kimehessünk egy kicsit, de még szólt előtte, hogy rendelt fel gyümölcsöket. Vártam egy darabig, és amikor kopogtak kinéztem a kukucskálón,  az ismerős pincér állt ott.  Mire a 72 biztonsági zárat kinyitottam addigra Ő leütötte a srácot, pont akkor fektette le a földre amikor kinyílt az ajtó. Annyira meglepődtem, hogy pillanatokig csak álltam ott szájtátva, aztán mire magamhoz tértem az első döbbenetből már mellette mentem kifelé a kocsihoz. Egy fegyvert szorított az oldalamhoz a kabátja alatt, miközben mentünk kifelé. Beültetett egy fekete Fordba, és belém nyomott egy fecskendő nem tudom mit. . . aztán már csak arra emlékszem, hogy összekötözött kézzel és lábbal fekszem egy poros kanapén.

Csend van.  Döbbenten hallgatunk.

-          Ott voltunk amikor Rob felfedezte Qiunniet és azt az ügynököt. Én még soha nem láttam ilyet, csak filmeken.  – dünnyögi Marcus – istenem azt hittem mind a ketten meghaltak!  A pasi már alig lélegzett, Quinnie, meg tiszta vér volt!

-          Jól vannak, ma délelőtt átmentünk hozzájuk _Robbal.  Qiunnenek  hatalmas szerencséje volt, mert az artériától fél centire ment el a golyó, ha . ..   Istenem bele sem merek gondolni! – sóhajt fel Hanna – Konrad is túl van már az életveszélyen, rendbe fog jönni.

-          Én ezt soha nem hittem volna! – szólal meg Sienna – Már mint, ilyet csak az ember filmen lát, de a valóságban. . . . 

-          Amikor berohantunk Hannáért, - szólalok meg teljesen ledöbbentem. A nagyobbik szoba tele volt a fényképeivel.  Hónapok óta figyelte. Hónapok óta. Londonban, sőt még az esküvőtök helyszínén is készített képeket!  - látom ahogy Hanna össze rázkódik, majd feláll és Rob elé ül le a földre aki szinte azonnal magához öleli. 

-          Állítólag lelőtték … . – suttogja.

-          Igen Kicsim – szólal meg Robert – Te már a mentőben voltál amikor az egyik rendőrtől elvette a fegyverét, de nem tudta már használni, mert lelőtték. Meghalt Hanna . Greg Hamilton meghalt.

-          Ezt mondták róla 4 hónapja is – suttogja halkan

-          De most tényleg vége.  Nem jár többet a nyomodban.

* * *

-          Figyelj rá nagyon!  És ha bármi baj van akkor szólj! Telefonálj azonnal Rob! Jó – fordulok meg még mielőtt beszállnák a kocsiba.

-          Nem lesz semmi baj Zalán! – szólal meg Hanna – Rendben leszek!  Köszönöm, hogy itt voltatok!

Intek nekik, és indítok. Gondolataimba merülök, miközben vezetek. Csend borul közénk.

Ashley halkan megszólal.

-          Szerintem István holnap már itt lesz! – kacsint rám és elneveti magát.

-          Nem hiszem mert az orvosa nem engedi még repülni, de ha rajta múlna már itt lenne Apa is meg Anya is az biztos.

-          Egészen jól fogadták. 

-          Hát Hanna azért eléggé lefinomítva adta elő nekik a dolgokat, de még így is azt hittem hogy Apu megint rohamot kap.

-          Még jó, hogy a kórházban volt még,  Edit is csak hápogott. 

-          Csodálkozol rajta? 

-          Hát nem is Hanna lenne, komolyan, ha nem történne vele valami! – kacsint rám az asszony, majd kiszáll, hogy kinyissa a garázskaput.

-          Holnap ki kell hívom a szerelőt, hogy csinálja meg- dörmögök, miközben beállok a garázsba.

-          Jaj Zalán, nem tört le a körmöm csak azért mert kinyitottam a kaput! – nevet rám _Ashley.

-          Az lehet kicsim, de nem akarom kockáztatni, hogy bajod legyen! Én lehet, hogy belehaltam volna, ha ez veled történik! 

-          De nem velem történt! – kacsint rám , majd a nappaliba érve, egymás után dobálja le magáról a ruhát, majd kacéran rám néz. – Nem mosod meg a hátamat?

Nem kell kétszer mondani!

Robert

Gyorsan végzek a zuhanyozással. Hanna már az ágyban fekszik. 

-          Szia! – suttogom miközben bebújok mellé. Nem szól semmit, csak fekszik nekem háttal.

Mögé bújok és magamhoz húzom.  Csak fekszünk ott egymáshoz simulva. Érzem, hogy remeg.  

-          Imádkoztam Robert! – hallom meg halk hangját – imádkoztam, hogy gyere el értem.  Annyira féltem, rettegtem – motyogja, majd keservesen sírva fakad. – Rettegtem, hogy bántatni fog, tudtam, hogy bántani fog, de nem mertem megmozdulni sem, csak álltam ott. Ocsmányabbnál ocsmányabb dolgokat mondott nekem. 

-          Cssss!  Ne sírj! Nincs semmi baj!  Semmi baj – motyogom már nincs semmi baj! Már nem bánthat!  Meghalt!  Gyere búj ide hozzám! – suttogom és hanyatt fekszem, ő pedig hozzám kucorodik.

Nem szólunk egy szót sem, simogatom, cirógatom és érzem, hogy lassan ellazul, megnyugszik. Kisvártatva meghallom egyenletes szuszogását, ami lassan engem is álomba ringat.

274497