93. fejezet: Egy kis nyugalom (?)

Sziasztok!

Megjöttem.
Hát nem semmi napok vannak mögöttem, de a lényeg, hogy minden megoldódott!
Gyorsan felrakom a fejezetet, a válaszokat meg megírom holnap ígérem!

Legyetek jók! Komizzatok sokat!

Nos akkor a válaszok, ahogy ígértem:

Milagros:

Gondolom már olvastad a fejezetet, de azért mondom, hogy csak egy kicsinyke bunyó volt. Még nem tudom, lehet, hogy lesz folytatása a Greg szálnak. Még nem döntöttem el.

Zsuzsi:

Tudod milyen vagyok, de fenn kell tartani valahogy az érdeklődéseteket!

Flo:

Ne már! Én imádom a Maroon5-ot, és Adam Levint is. A cica? Nem is tudom, nem biztos hogy belefér a folytatásba, bár még alakulhat. . .

csez:

Köszönöm szépen!

Judy:

Akkor Jó Reggelt!! :DD Köszönöm szépen.

Pet:

Aha! Szóval randiztok!

Igen hülye tud lenni, igyekszem a fiatalembert nem túlzottan idealizálni, de nehezen megy.  :D 

Lelenc, az én cicámat hívták így. Egyszer csak megjelent náluk és ott maradt. Quinnie nem ment velük, nem vállalt külföldi munkát.

Golden:

Nem baj! Szaladjon csak a fantáziád! Nekem is megfordult a fejemben, hogy így forgassam a történetet, de az az igazság, hogy félek így kicsit már túlbonyolítom!

Danielle S:

Muszáj! Lehet, hogy nem szimpatikus a karakterének ez a vonása, de nem akarom tökéletes királyfiként szerepeltetni. Legyen már valami baja is! :DD

Kötözködj nyugodtan!!! Őszintén szólva örülök neki!

Timi:

Nos, lehet, hogy három a magyar igazság és egy a ráadás, én viszont csak egyszer válaszolok neked!

Köszönöm Életem a komikat!!

Krisztina:

Hát igen, először kicsit bonyolítani akartam a helyzetet, aztán meg meggondoltam magam, és végül is megszólaltak Hanna mellett.

K:

De, egyenlőre megússza annyival. Lelenc? Hát kellett Herki mellé valaki, akivel boldogítják egymást! Sok kalandjuk lesz kettőjüknek!

Anna:

Balhé? Igen lesz még (legalábbis terveim szerint).

Réka:

Tényleg izgis lett? Én nem tudom, valahogy kicsit laposnak éreztem, de ha nektek tetszik, akkor megnyugodtam.

Kedveseim!

Nagyon szépen köszönöm nektek a kommentjeiteket! Sajnálom, hogy ennyit csúsztam a fejezettel, de akadt némi kis bonyodalom az életünkben.

Egy tanácsot adhatok, ha albérletet kerestek, mindenképpen kérdezzétek meg a főbérlőt, hogy nem adta-e ki véletlenül ugyanazt a lakást másnak is?! Nehogy a költözés előtt pár nappal derüljön már ki, hogy a felesége is kiadta már a lakást másnak! Sőt már be is költöztek!

Mert mi így jártunk!

A párom Bp-re ment dolgozni, neki kerestünk albit három napon át a leszerződött albérlet helyett. No mindegy megoldottuk.

Folytatás?

Hm, nem is tudom.

20 komi és akkor  szerda délelőtt?

Jó olvasást!

Heni

2011.12.05

Mikulásra szeretettel:

Flo ajándéka: * szerintem nagyon aranyos! * KÖSZÖNÖM!!

Robert

-        Lehiggadtál? – néz rám Dean kérdőn, miközben szállunk be a kocsiba.

-          Le. – szűröm a fogaim között.

Hanna csak hallgat mellettem, szinte alig szólalt meg az elmúlt 15 percben. Most azonban rám néz, és elkezd nevetni, de annyira, hogy nem bírja abbahagyni, szinte remeg  a kocsi is. 

-          Most meg mit röhögsz? – csattanok fel idegesen, miközben rá nézek, de annyira vigyorog, hogy én is elhúzom mosolyra a számat.

-          Csak azon, - lihegi, és megpróbál komolynak mutatkozni, de nem megy neki - csak azon, hogy olyan gyors voltál, mint Superman! Egyik pillanatban még mellettem ültél, még pillogni sem volt időm és már Greget kented a falhoz!

-          Hát ebben igaza van a boszorkának! – rötyög Zalán is, aki a nyitott kocsiajtóban álldogál – Hirtelen azt sem tudtam, hogy most mi is van? Csak néztem utánad bambán!

-          Én meg el nem tudtam képzelni, hogy Hanna miért kiálltja a nevemet! Nem szabadna ezt mondanom, de egy pillanatra meglepődtem, . . . .

-          . . . aztán meg úgy tépted fel az ajtót, mind Dzsingiszkán! – vigyorog mellettem ez a némber Deanre.

Elkezdek én is nevetni. Őszintén szólva, most engedem ki igazából a gőzt ami tegnap óta mióta megtudtam, forralta az agyamat. 

-          Már amikor megláttam bent a teremben azt a gazembert, már akkor viszketett nagyon a tenyerem, de amikor megfenyegette Hannát, akkor végképp elvesztettem az önuralmam.. . – de nem tudom befejezni, mert megcsókol.

-          Nagyon szeretlek! – suttogja.

-          Na jól van fiatalok! – köszörüli meg a torkát Zalán – Boszorka borogasd magad, te meg higgadj le ember! – ütögeti meg a vállamat Zalán. – Ashnek, meg mondjátok meg, hogy holnapután szombaton megyek!

-          Oké! – fogok vele kezet, majd feljajdulok, mivel Boszorka át akar mászni rajtam, hogy Zalánnak adjon puszit, de a szenzitív zónámba tenyerel.

-          Jaj! – kapja el a kezét – Bocsánat nem akartam!

-          Hé, nem kell ivartalanítani! Én még akarnék gyereket! – röhögöm el magam kínomban.

-          Bocsánat! – néz rám bűntudatosan. – Szia bátyó! – vigyorog közben Zalánra aki nevetve csapja be az ajtót és elindul a kocsijához.  – Ne haragudj! Nagyon fáj? – néz rám megilletődve, mire elnevetem magam 

-          Majd otthon felméred a károkat! – vigyorgom és végigsimítok az arcán.

-          Ezek szerint haza hozzátok? – fordul hátra Dean.

-          Igen. Haza – sóhajt a Boszorkány.

Hazáig csendben vagyunk, ő is én is gondolkodunk az elhangzottakon, mind a ketten arra riadunk fel, hogy Dean megáll előttünk, és hátra fordul.

-          Akartok még ma menni valahova? Kellek?

-          Talán vacsorázni megyünk el, - nézek kérdőn Hannára – de nem tudom, menj nyugodtan!

-          Biztos?

-          Biztos.

-          Akkor sziasztok! Holnap találkozunk! Hányra jöjjek?

-          Még ezt sem tudom, majd holnap felhívlak!

-          Rendben! – száll be az előttünk parkoló kocsijába, - Na akkor mentem! – közli és indít.

Gyorsan beülök Dean helyére és beállok a garázsba, miközben Hanna nyitja a bejárati ajtót. Én elszöszmötölök még a garázsban, aztán bemegyek. Boszorkát a kanapén fekve találom. Cipőit  trehányul maga mellé hajította, és eldőlt a kanapén. 

-          Most legszívesebben leinnám magam, de kísért a  Maotai emléke. – nyög fel, és a szemére teszi a kezét.

-          Nincs kedved elmenni vacsorázni? – simogatom meg a lábát, amikor leülök mellé és a virgácsait az ölembe veszem.

-          Mehetünk, csak kínait nem vagyok hajlandó enni! Rob, - nyög fel – egy picit pihenhetek? Aztán indulhatunk!

-          Miért ne pihenhetnél? – nevetem el magam – Megnyugodtál?

-          Egy kicsit. – sóhajt fel – Egy kicsit. Na megyek átöltözni játszósba. – mosolyog.

Ismerem ezt a mosolyt, már ismerem, ez a tereljük el mosolya. Elégedetten nézek utána, ahogy lassan sétál a lépcső felé. Megviselte ez az egész, még a tartásán is látszik. Nagyot sóhajtok, most kezdek lenyugodni. Én is lekapom magamról a zakót, majd hátra dőlök és agyalni, emlékezni kezdek: 

-     "   Ezt még keservesen megbánod! – mutogat felém az a féreg, mire újból elönt a düh.

-          Azt próbáld meg, olyan pert akasztok a nyakadba, hogy azt megemlegeted! – fenyegetem meg Hamiltont.

-          Rob elég! – szól rám Zalán, és közénk lép. – Ne csináld, nem érdemes, nem ér ennyit ez a pasi!

-          Megfingatlak kis köcsög! – tajtékzik Hamilton, de ekkor megjelennek az ajtóban a biztonsági szolgálat emberei, és elvezetik.

-          Elengedhetlek? – néz rám Dean komolyan.

-          El. – sóhajtom. 

Hannára nézek, aki kitágult szemekkel ül a tárgyalóasztalnál, és elképedten figyel, amikor hirtelen Mr. Gartner töri meg a csendet. 

-          Nos, hát azt hiszem, hogy rátérhetünk a második napirendi pontra. Itt lapul ebben a dossziéban Hanna a felmondása – mutat az asztalon lévő dossziéra - amit nem szeretnék elfogadni. Műsorvezetőt most is előtudok rántani nem egyet a kalapból, de egy igazán rátermett háttérben dolgozó munkatárs szerződtetése már nehezebben megy. Kevesen tudják azt, hogy  ahhoz, hogy a műsorvezető mosolyogni tudjon, ahhoz a háttérben rengeteg előkészítést kell elvégezni. Ami nem egyszer kemény munkával jár.  A külföldi partnerektől is nagyon kedvező volt a visszajelzés magáról, és őszintén szólva Jill véleménye is sokat nyomott a latban. Kérem gondolkodjon el rajta. Most pár napot még töltsön otthon, nyugodjon le, de szeretném kérni, hogy legkésőbb keddig adjon választ. Ma csütörtök van, így van pár napja gondolkodni. Őszintén szólva azt is megértem, ha nemet mond, ebben az esetben számíthat egy megfelelő hangvételű ajánlólevélre, de őszintén remélem, hogy marad nálunk.

-          Köszönöm Uram! – szólal meg Hanna – Gondolkodni fogok rajta.

-          Rendben kedvesem! Gondolkodjon és döntsön. – jön mosolyogva felénk.

-          Min agyalsz? – áll meg felettem Hanna.

-          Csak azon, - húzom az ölembe, - hogy én mit válaszolnék Gartnernek. – nézek rá kérdőn.

-          Nem tudom Robert, hogy mit mondjak. Ezt át kell még gondolnom.

-          Rendben tedd azt, de én most elvonulok átöltözni, aztán utána elmehetnénk enni valamit. Ha jól sejtem ma nincs kedved konyházni? – vigyorgok rá.

-          Jól sejted.

Gyorsan átöltözöm, és még arra is ügyelek, hogy az öltönyöm vállfára kerüljön. Jaj nagyon pedáns kezdek lenni! – röhögöm el magam,- de azért körbe nézek, hogy mindent elpakoltam-e. A nappaliba érve Hannát a fotelban ülve találom, telefonon szövegel, ahogy kiveszem az elejtett szavaiból Ashleyvel trécsel. 

Hanna 

Nézem, ahogy felcsámpázik az emeletre. Annyira szeretem!

De ajánlom neki, hogy ne hagyjon fent kupit!

Na jó, Hanna hülye vagy! Ismét bizonyította, hogy ő  szeret téged, és kiáll melletted! Max rendet teszel utána, nagy dolog!

De akkor is – vitatkozik velem a másik felem – tanulja meg, hogy rendet tartson maga körül!

Hülye vagy bogaram! – szólal meg bennem újra a végtelenül szerelmes Hanna.

De be kell rekesztenem a gondolataimban dúló totál felesleges parlamenti vitát, mert csörög a telefonom. 

Ashley. 

-          Szia! – nevet bele – Fel sem hívtál volna mi?!

-          Ash most értünk haza nem rég, éppen csak átöltöztem.

-          Na és mi volt? Mesét kérek!

Nagyvonalakban elmondom neki, hogy mi történt. 

-          Nem mondod? Rob felkente a falra poszternek Hamiltonot? – neveti el magát, - Rob Pattinson? Ezt nem hiszem el! Hiszen galamb lelke van!

-          Hát mos kitört belőle az ősember! – nevetem el magam – El se hiszed, az a barom megfenyegetett, Rob egy másodperc alatt ott volt és felpasszírozta a falra! Olyan dühös volt, hogy azt hittem felrobban, csak annyi időm volt hogy Deannak kiabáljak, ketten szedték le Zalánnal Hamiltonról.

-          Zalán is ott volt? – lepődik meg Ash. – Bár, miért is lepődök meg, ha rólad van szó, a világ végére is elmenne!

-          Érted meg még a Holdra is!

-          Tudom – suttogja – Tudod, nagyon szeretem a bátyádat Hanna.

-          Tudom, és ő is téged! Ja és mondta, hogy szombaton megy, a lelkemre kötötte, hogy mondjam meg! – hallgatunk – Na és jó volt Herki? Nem csócsált szét semmit?

-          Hát. .. – kezdene bele Ashley amikor csengetnek,

-          Ashley csengettek mennem kell, - de akkor megjelenik Rob és int, hogy megy ajtót nyitni, maradjak. – Rob kinyit, folytasd! – ülök vissza a kanapéra.

-          . . . hát, Kellan megint hergelte, és . . . – elhallgat.

-          És? Mi történt?

-          Megharapta.

-          Mi? Herkules megharapta Kellant?

-          Csak szerette volna, de kitört az egyik fogacskája – suttogja nem mer nevetni.

-          Jesszsom! Beletört a foga a kutyámnak Kellanba? – vigyorgom, de ekkor meghallom Rob meglepett hangját, majd ismerős nevetés hangzik fel. – Apu? – nem akarok hinni a fülemnek!

-          Mi van? – kérdez vissza Ashley.

-          Ash itt vannak Apuék! – visítom, és a telefont eldobva rohanok a nappaliban Robert után megjelenő szüleim felé. – Úristen! Úristen! – viháncolok boldogan és Apa nyakába ugrok.

-          Édes lányom! – nevet Anyukám is rám, amikor az ő nyakába költözök. Robert csak elnézően nevet rajtam és kezet fog apuval.

-          Jaj istenem! – vigyorgok

-          Egyszerre de vallásos lettél Boszorka! – nevet rám Robert miután lehalászott a fellegekből.

-          Hogy kerültök ide? – vigyorgok boldogan – Jaj gyertek beljebb! Úristen Rob! Itt vannak anyuék! – ugrok a nyakába és vigyorgok, mint a tejbetök.

A szüleim csak nevetnek és ránk kacsintanak. Ekkor jut el a tudatomig, hogy csak ledobtam a telefonom. Rástartolok, és felveszem. 

-          Halló? Itt vagy még Ashley?

-          Hol a viharba lennék? – morran fel, de nevet – Kik azok?

-          Anyuék jöttek! Beszélsz velük?

-          Aha! Add őket- nevet fel.

Feléjük fordulok, már levetették a kabátjukat, és ott állnak mögöttem. Anyu kezébe nyomom a telefont, és Robhoz bújok. 

-          Hogy – hogy eljöttetek? Miért nem szóltatok? Zalán tudja?

-          Nem, nem tudja. Anyád nyert egy rádióműsorban két személyre szóló repülőjegyet amit még ebben a hónapban le kell utazni. Felajánlottuk Nattikáméknak, de ők most nagyon benne vannak az építkezésben, nem tudtak jönni, mi meg anyáddal úgy döntöttünk, hogy meglepünk benneteket!

-          Jól tettétek! – nevet Robert is – Üljünk le! - mutat helyet Apunak.

-          Jaj nincs itthon semmi! – kapok a fejemhez – Mindjárt jövök! – közlöm és ellépek  konyha iránt.

-          Nyugi édes lányom! – kiállt utánam Apa.

Gyorsan főzök egy kávét, kerítek valami rágcsát, és kimegyek a nappaliba. 

-          Robert éppen az új családtagról beszélt! – mutat nevetve Apa Herkules alvókosarára.

-          Igen, Robtól kaptam egy pár hónapos yorkshire terriert. Herkules a neve, - vigyorgom – akinek éppen most tört bele a foga Kellanba! - felelem miközben a kávét töltöm, kicsit előre hajolva.

-          Mi? – nevet fel Robert, én meg hozzá bújok.

-          Igen jól hallottad! Herkulesnek beletört a foga Kellanba!

-          Jessusom, akkor ez valami hatalmas állat lehet! – nevet Apa.

-          Nem cikizni! – kérem ki magamnak – Kis testben nagy lélek! – vigyorgom – Egyébként tiszta Berci, csak minibe! Ugyan olyan eszetlen, mint ő volt!

-          Hát kíváncsi vagyok én erre a verébre!

Rob röhögni kezd, és pofát vág.

-          Véreb Apa! Véreb! – pontosítok és figyelmetlenül hátra dobom a hajam.

Hirtelen elhalkul Apu nevetése és döbbenten merednek rám anyuval, majd egyetlen pillanat alatt Apu Roberthez lép és galléron ragadja

-          Mit műveltél a lányommal?! – üvölt Robertre aki döbbenten áll apukámmal szemben.

-          Apu!- térek magamhoz az első sokkból – Apu ő nem csinált semmit! – lököm félre édesapámat és lépek kedvesem elé. Nem tudom, hogy honnan volt annyi erőm, hogy őt félrelökjem, de megtettem.  – Nem ő tette! Állítsd le magad! – üvöltök rá, mert még mindig elborult tekintettel mered Robra.

-          István! – pattan oda anyu is. – Normális vagy?

Másodpercekig meredünk mind a négyen egymásra, amikor is beszélni kezdek, elmesélem, hogy mi történt. A szüleim, tágra meredt szemekkel néznek rám. 

-          Hogy mi? – nyögi ki Apu – Hogy mi?

-          Igen Apu! Ezért jöttünk haza Vancuverből, nincs egy órája, hogy hazaértünk!

Anyu is sokkoltan néz rám. 

-          Azt hiszem én most elmegyek és átöltözöm, mert tiszta kávé vagyok! – szólal meg halkan Robert, könnyes szemmel nézek utána.

-          Robert megvédett! Mindenkitől megvéd! – suttogom Apunak, aki láthatóan még mindig nem tért magához.

-          Úristen Édes Lányom! Veled mindig kell történnie valaminek? – nyögi ki anya.

-          Én úgy látszik vonzom a bajt Anyu! Én egy ilyen elátkozott nő vagyok! – suttogom. 

Apu ekkor felpattan, fel-alá kezd járkálni, és motyog egyfolytában. 

-          Nem lenne, jobb, ha hazajönnél? – áll meg és néz rám kérdőn.

-          Nem Apu! Én itt vagyok otthon, vele. Nekem ez az otthonom!  Szeretem, az idiótaságát, az eszementségét, és azt, hogy mindezek ellenére egy végtelenül komoly, őszinte, szókimondó ember, aki értem akár még a tűzbe is menne. Nagyon szeretem. És ma újra bebizonyította, hogy szeret engem, és én is mindennél és mindenkinél jobban szeretem őt! És elvárom Apu, hogy elnézést kérj a páromtól az iméntiért!

-          Nem kell elnézését kérnie! – jelenik meg Rob lent, gyorsan átöltözött – Természetesnek veszem, hogy nekem esett!

-          De..

-          De igaza van a lányomnak Robert! – lép Apu Rob elé,  kezet nyújt neki és egyenesen a szemébe néz – Elnézésedet kérem édes fiam, elhamarkodottan következtettem. Tudnod kell azonban, ha bárki bármelyik gyerekemet bántja, annak az illetőnek velem is számolnia kell! 

Rob állja a tekintetét, és kezet fog Apuval. 

-          Ezzel a kezdetek óta tisztában vagyok István! Én azonban soha nem emelnék kezet egy nőre, pláne nem a menyasszonyomra! Ezzel azonban magának is tisztában kell lennie! – vált át tegezésről magázásra kedvesem, amin Apu is meglepődik.

-          Rendben Fiam! Elnézést még egyszer.

Kicsit feszült csendben ülünk, egymással szemben. 

-          Sajnálom! Tényleg! – szólal meg Apu, mire Rob elneveti magát.

-          Hanna is pont így szokott nézni – vigyorogja – ha valami vaj van a fején! 

Apu egy pillanatra meghökken, majd elkezd nevetni. 

-          Elvégre a lányom! – puszilja meg a halántékomat. 

Megint szédülni kezdek. 

-          Jól vagy kicsim? – néz rám aggódva.

-          Aha, - motyogom,  - csak kicsit sok volt a mai nap! És éhes is vagyok!

-          Ezt már szeretem hallani! – ölel magához.

-          Már akartam is mondani! – szólal meg anyu – Lassan két dimenziós leszel édes gyerekem!

-          Pedig eszek rendesen! – vigyorodom el - Már alig várom a karácsonyt! – sóhajtok fel.

-          Tényleg! Hogy lesznek az ünnepek? Hazajöttök? Londonba hogy mentek, és hozzánk?

-          Ezt még nem beszéltük meg! – néz rám kérdőn Rob – Fogalmam sincs! Ez egy jó kérdés! – vakargatja a  feje búbját - Gondolom te is szeretnél hazamenni karácsonyra, - néz rám - de én is szeretném a szüleimmel tölteni az ünnepek egy részét. Hát nem is tudom!- nézünk össze tanácstalanul.

-          Mit szólnátok, ha most elmennénk valahova enni? – szólal meg Apa – Meghívunk benneteket vacsorázni! Aztán közben megbeszéljük a dolgokat.

-          Oké! – pattanok fel – Anyám mi ez? – nézek a lábam alá.

-          A kávém! – szólal meg Robert – Azt hittem minden rajtam landolt.

-          Menj Hanna öltözz fel, mert te is kávés vagy – szólal meg Anya- Én addig  ezt feltisztítom.

-          Dehogy tisztítod! – szólal meg Rob – Ti inkább menjetek pakoljatok le, én ezt megcsinálom!

-          Jah, és tudod, hogy mivel kell kivenni a foltot a szőnyegből kedves Robert? – néz vele farkasszemet Anyu kérdőn.

-          Hát a víz szerintem csodákra képes! – vigyorog idiótán.

-          Na menjetek amíg szépen mondom Istvánnal pakoljatok be! Én ezt megcsinálom! – adja ki az ukászt Anya.

-          Értettem! – neveti el magát Rob, és a bőröndök felé indulnak Apuval.

Megkönnyebbülve látom, hogy már vigyorog rá. Gyorsan felszaladok és átöltözök, Meg kell állapítanom, hogy semmi normális cuccom nincs itthon, mindenem Vancuverben maradt. Gyorsan magamra kapkodok egy farmet, pólóval, és kardigánnal, aztán leszaladok. Rob éppen akkor teszi le a telefont.

-          Mindjárt jön! – vigyorogja Anyuék felé fordulva

-          Kit hívtál? – kíváncsiskodom mellé lépve.

-          A bátyádat, - ölel át - azt akarta, hogy mi menjünk át hozzá, vagy menjünk el valahova enni. Sejtette, hogy nem fogsz főzni, mivel holnap megyünk vissza. Tényleg! – fordul Anyuék felé – Gyertek el velünk Vancuverbe, nekem holnap mindenképpen vissza kell mennem, és úgy volt hogy Hanna is jönni fog, de ha itt akarsz maradni – néz rám tanácstalanul – azért gondoltam, hogy eljöhetnétek velünk – fordul anyuék felé újra – Legalább Hanna sem lesz egyedül, hétvégén meg Zalán is jön át Ashleyhez.

-          Nem akarunk zavarni! – szólal meg Anya.

-          Nem zavartok! Én dolgozni fogok amúgy is. Holnap délután mennénk magángéppel, én szombaton dolgozni fogok, veszünk ki egy szállodai szobát nektek. . .

-          De miattunk ne verjétek költségbe magatokat! – szólal meg Apu is.

-          Miért István? Azt hiszed, ha a szüleim jönnek el hozzánk, és én forgatok, velük nem ezt csinálom? Ők is elszoktak jönni, szállodában alszanak, és amikor eltudok szabadulni, akkor velük vagyok! Hannával körülnéztek, ő sem nagyon volt még kint a városban. Ellesztek.

-          Ezt még megbeszéljük! Szombaton kell visszamennünk.

-          Átíratjuk későbbre a repülőjegyeiteket, vár otthon benneteket valaki?

-          Nem. – néznek össze tanácstalanul Apuék.

-          Hát akkor? Most mit kéretitek magatokat? – nevet rájuk Rob.

Apukám csak felnevet. Ekkor csöngetnek, Rob megy ajtót nyitni. Kisvártatva halljuk Zalánt. 

-          Mi az istent vigyorogsz ennyire? Drogoztál? – morran Robertre, majd hirtelen belefagy a szó amikor a nappaliba lépve észreveszi anyuékat. – Atya isten! – neveti el magát – Ti itt? Mára kicsit sok lesz a jóból! - vigyorog, és anyáékhoz lép. 

Gyorsan összecihelődünk, miközben tesó nevetgélve beszélget őseinkkel. Autóba pattanunk és egy görög étteremben kötünk ki. Persze egész este a kínai kajával húznak, de nem tudnak meghatni, a gyrosszal teletömöm magam.  Vacsora után hazafelé vesszük az irányt. 

Persze nem ússzuk meg papik nélkül. Én már fel sem veszem őket, de anyuék meg vannak lepve.

Otthon sokáig beszélgetünk. Végül is megállapodunk abban, hogy anyáék ma nálunk alszanak, holnap amikor mi elmegyünk, átmennek Zalánhoz, és majd vele jönnek Vancuverbe szombaton, ahonnan vasárnap mennek haza. Robhoz bújva hallgatom az otthon történteket, + apu vadász történeteit amit mi már ötszázszor hallottunk, de Rob még pelenkás, így vidáman  érdeklődve hallgatja. Gondolkodni próbálok, de a fáradtság lassan leterít. 

Elalszom. 

-          Robert! – szólal meg Apu – Hanna elaludt!

Robert

Meglepődve nézek Boszira, akinek a lába az ölemben van, ő pedig elterülve fekszik a kanapén. Tényleg alszik.  

-          Elfáradt. – simogatom meg, majd fordulok Istvánék felé - Az út tegnap haza Kínából illetve Vancuverbe, aztán egész éjjel alig aludt valamit, és ugye a ma történtek. Nem csodálom, hogy elfáradt. Felviszem.

-          Segítek – suttogja Edit.

Felkapom Boszorkámat és meglepődök, hogy mennyivel könnyebb, mint pár hete, amikor utoljára cipeltem fel. Vigyázva lépkedek vele a lépcsőn felfelé. A szobánkban Edit segítségével gyorsan vetkőztetni kezdem. Anyukája elborzadva néz végig rajta, és látom, hogy nagyokat nyel. 

-          Édes istenem! – suttogja Hanna kék-zöld véraláfutásos testét látva – Istenem! Remélem, nagyot bemostál neki! – néz rám a mindig mosolygós Edit a látottaktól dühösen.

-          Be, de a jobb horgot akkor kapja majd, ha meglátja az ügyvédi levelet! – morgom.

-          Jól van, megyek aludni. Jó éjszakát Robert!

-          Szia! 

Gyorsan lezuhanyozom, és Hanna mellé fekszem. Édesen szuszog mellettem, aminek a hangjától én is elalszom.

Reggel a sötétítő résén bekandikáló napsütés ébreszt.

El kellene húzni, morfondírozok, de inkább a hozzám gömbölyödő kedvesem mellett maradok, és a tolakodó napsugárra fittyet hányok. Élvezem a testének melegét, a puhaságát, a finom senkihez sem hasonlítható illatát. Élvezem most minket  körüllengő békét, az álomillatú csendet. Szinte önkéntelenül simogatni kezdem a bőrét, csak cirógatom. 

-          Hány óra van? – suttogja halkan.

-          7:30. Aludjál még.

-          De Anyuéknak reggelit kell adni.

-          Még alszanak ők is. Pihizz még! – simulok hozzá, és húzom magamhoz közelebb – De ha nem vagy álmos eltölthetjük az időt mással is! – suttogom a fülébe haját félresimítva. Érzem, hogy megborzong érintésemtől.

-          Úgy érzékelem, komolyak a szándékaid! – kuncogja és ölemhez szorítja a fenekét. - Akkor lásson neki doktor úr! - vigyorogja

Gyógypuszi, gyógypuszit, csókot csók követ, érintés érintést, sóhaj sóhajt. Elveszítjük a fejünket. Senki más nem tudja belőlem ezt az érzést kiváltani! Senki a világon csak ő! Minden porcikáját, hajlatát imádom, látom rajta, hogy zavarja, szégyelli a véraláfutásait, de elsuttogom, hogy szeretem, és mindenkinél szebbnek látom. Megnyugszik.  Határtalan élvezettel nézem a fölém hajló alakját, remegni kezdek amikor végigcsókolja testemet, ahogy kényeztet. Az illata körbeleng, szebbnek látom mindenkinél,  és kezem elveszíteni a testem feletti uralmamat. Kapkodva nyúlok az éjjeliszekrényhez, hogy elővegyem az óvszert, de hiába kutatok, üres a doboz. Szívem majdnem kiugrik, amikor érzem hozzám simuló forró duzzadt ölének simogatását, Hanna vad érzéki tekintete szinte felolvaszt, simogató keze égő nyomot hagy testemen. Felzihálok amikor száját is beveti. 

-          Mi a baj nagyfiú? – suttogja buja hangon, ami megőrjít.

-          Hanna nincs itthon óvszer! – nyögöm ki nehezen – Úristen kicsim! Hagyd abba! Hanna!  - minden porcikám sejtem zsibong, és kielégülés után vágyakozik.

Egyetlen pillanatra lefagy, farkasszemet nézünk egymással. Látom a szemében a vágyat, de látom a félelmet is felcsillanni. Annyira gyönyörű, ahogy fölém hajolva kócosan, kipirulva, vágytól égő szemmel ül a combomon! Csak nézzük egymást. Tekintete megváltozik, eltökéltséget sugall. Szinte lassított felvételként látom ahogy egyre közelebb hajol, majd a fülembe suttog. 

-          Akarom, akarlak, mert szeretlek. Nagyon szeretlek Robert!

Alig hiszek a fülemnek. 

Végtelen boldogság áraszt el amikor felfogom szavai értelmét, lehúzom magamhoz és megcsókolom. Minden érzésemet bele adom, mert tudom, hogy ezt milyen nehéz volt kimondania.

-          Biztos? – nyögöm – Biztos vagy benne?

-          Biztos – suttogja – Félek nem tagadom, de szeretlek, és ha most összehozunk egy babát akkor az a legnagyobb boldogság lesz ami csak érhet! 

Istenem! Csak nézem a szemeit, és tudom, hogy igazat mond, tudom. Eláraszt az az érzés ami megmagyarázhatatlan, csak az érzi, aki tudja, hogy a másik az övé testestől-lelkestől. Remeg minden porcikánk, amikor megmozdul amikor lelkünk, kezünk, ölünk összeforr. Képtelen vagyok levenni róla a szemem, képtelen vagyok elvonni róla a pillantásom. Szinte felgyulladok, amikor egészen mélyen érzem magam benne. Felülök, és csak szorítom magamhoz, miközben csókoljuk egymást. Aztán megmozdulunk, testünk egy ritmusra kezd táncba, és mi száguldunk egyre feljebb és feljebb, nem kellenek szavak, elegek a mozdulatok, amik röpítenek a fellegek fölé. Szívünk vadul dobog, lélegzetünk elakad, feszülnek izmaink, és amikor már nem bírjuk tovább szinte egyszerre jön a megváltó halál. 

Igen meghaltam, meghaltam a gyönyörtől. 

Éltető oxigén után kapkodva zuhanunk az ágyra. Testünk izzadt, verítéktől sikamlós. Még most is remeg, ahogy hozzám simul. Puha csókokat váltva csillapodunk. 

Nem kellenek szavak, tudjuk mit érez a másik. Kezemet a pocakjára simítom miközben nézem a szemeit. 

-          Lehet, hogy éppen most hoztuk össze a csemetét. – suttogom, kicsit félve, hogy hogyan reagál a szavaimra. Félek, hogy félreértettem a tekintetét, a szavait, félek, hogy megbánja.

-          Ha nem, akkor újra beveted a csodafegyvered! – néz a szemembe mosolyogva, de könnyes szemekkel – Ne lepődj meg! Komolyan gondolom. Szeretlek, és ha babánk lesz, akkor őt is szeretni fogom. Nem félek Rob, mert tudom, hogy te mellettem vagy bármi történjék is.

Nem szólok semmit, csak szorítom magamhoz. De ekkor korogni kezd a gyomra. 

-          Éhes vagyok! – kuncogja.

-          Akkor nincs mese! Enni kell! Hogy fogod bírni különben a tempót? – csókolom meg és pattanok ki az ágyból, de vissza kell fordulnom, mert látni akarom őt. Felé nyújtom a kezem, és magamhoz húzom. Készségesen simul hozzám - Szeretlek Banyek!

Vihog.

-          Tudom, én is téged! De most tényleg éhes vagyok, és Anyuék is biztosan ébren vannak már! El kell menni boltba, mert nincs itthon szinte semmi kaja.

-          Majd én elmegyek, te addig főzz kávét. 

Csókokat váltva öltözködünk fel, és trappolunk le a földszintre, ahol legnagyobb meglepetésünkre már terített asztal vár.

-          Na ne! Elvileg mi vagyunk a vendéglátók! – sóhajtok fel, amikor meglátjuk Hanna szüleit.

-          Na és? – nevet ránk István. - Még láthatsz vendégül bennünket eleget! – vereget hátba.

-          Gyertek enni! – szólal meg Editke is a konyhából – Hanna kislányom, nem ártana kicsit híznod. – néz végig Edit Hannán.

-          Én is ezt mondom neki! – simítok végig a hátsófelén – Már lassan nem lesz mit fogni rajta! Pedig imádom a formáit! – vigyorgok rá, amikor látom, hogy fülig pirul. – Jó reggelt!

-          Rob te nem vagy normális!- néz rám felháborodva-  Jó reggelt!

-          Miért? – nézek rá mintha nem tudnám. – Szeretem, amikor van mit kézbe venni!

-          Rob! – visítja és bokán rúg, szülei meg csak nevetnek. - Nem szándékosan fogytam! Kínában az ételmérgezés után alig tudtam enni! Fejezd be, és ne akarj állandóan tömni!

Nevetve ülünk le az asztalhoz, ahol már friss péksütemények, kávé, tea minden van.

-          Bocsánat gyerekek!  Kicsit feltúrtam a kamrátokat, amíg István elment a pékségbe! – néz végig az asztalon Edit.

-          Köszönöm Anya! – simogatja meg Edit kezét Hanna – Ilyenkor mindig kislánynak érzem magam.

-          Az is vagy! Az én kislányom! – dörmögi István is.

Leülünk az asztalhoz és enni kezdünk. István Hanna legnagyobb bánatára belendül. Én meg vigyorogva hallgatom a történeteket.

-          Arra emlékszel Edit amikor 8 éves volt és Zalán mesélt neki a béka királyfiról?

-          Apa! – visít fel Hanna felháborodottan – Anya szólj rá! – fordul Edithez segítségkérőn, aki azonban csak nevet rajta. - Apa nem teheted ezt! Ezzel fog állandóan húzni! – mutat rám kétségbeesve

-           

-          De miért kicsim olyan édes voltál! - nevet István.

-          Na ez a történet már mindennél jobban kezd érdekelni!

-          Mindjárt gondoltam! – néz rám, és szólal meg fanyarul Hanna, majd tüntetőn a kezében tartott péksütire bámul.

-          Szólva mi is volt azzal a béka királyfival? – nézek Istvánra, mire Hanna felhorkan.

-          Csak annyi, hogy Zalán beadta neki, hogy minden királylánynak van egy hercege, akit egy gonosz banya elvarázsolt. A lánynak meg kell találnia, és  segítenie kell megtörni a gonosz varázslatot. – kacsint rám István mire rosszat sejtek, amit Hanna dühöd morgása is alátámaszt

-          Ajaj! - kezdek nevetni.

-          Bizony, - nevet István – Zalán beadta neki, hogy ő biztosan tudja, hogy egy  banya Hannát is elvarázsolta, mert ő egy csodaszép királylány akit a gonosz némber kislánnyá változtatott és csak úgy tudja megtörni mind a kettőjükre mért varázslatot, ha megkeresi a hercegét  és megcsókolja!

-          Jézusom! – röhögök.

-          Három napig a lányom, aki megjegyezném, hogy addig állandóan barbizott vagy a bátyján lógott, és ki sem mozdult a szobájából, reggel korán már kint volt az udvaron, és csak késő este jött be.

-          Elképedve néztük, hogy mit művel – szólal meg Editke is – minden bokrot, virágot végignézett, egész nap kint téblábolt, hiába kérdeztük, hogy mit művel nem válaszolt, csak motyogott, hogy megfoglak keresni.

-          A harmadik nap este megjelent Zalán az egyik haverjával, és hoztak egy varangyot, amit elengedtek az udvaron. Én láttam, de Hanna akkor nem volt kint. A teraszon üldögéltem, és figyeltem, hogy a fiúk, mint művelnek, és miért röhögnek átkozottul? Amikor is megjelent ez a kis Boszorkány, Zalán persze lecsapott rá, és közölte vele, hogy az előbb láttak itt egy békát ..

-          Én meg mint az őrültek elkezdtem keresni a bokrok között. – szólal meg Hanna is morcosan.

-          És akkor megtalálta, - röhög szó szerint István – mi meg elképedve figyeltük az asszonnyal, ahogy felkapja majd ránk néz, és kezében a békával felszalad a teraszra, hogy elbúcsúzzon tőlünk, mivel ha megcsókolja a békáját akkor mind a ketten visszatérnek a királyságukba és nem akar hálátlanul elmenni!  

-          Mi meg csak kamillázva hallgattuk, ahogy megköszöni, hogy vigyáztunk rá, de neki most feladata van és vissza kell mennie hercegével és férjhez kell hozzá mennie.

Felnevetek, Hanna meg felsóhajt mellettem. Sejtem, hogy mi következik, és annyira elkezdek röhögni, hogy majdnem leesek a székről. Hanna mérgesen néz rám.

-          És mi történt? – nézek jövendőbeli apósomékra kérdőn.

-          Szerinted? – húzza el a száját Hanna – Megcsókoltam.

Fuldoklok a nevetéstől, de Istvánék is.

-          Mi meg csak ültünk az anyjával a teraszon, mint két kérdőjel, és az istennek nem értettük, hogy mit művel a kislányunk!

-          Soha nem felejtem el az arcát – simít végig Hannán Edit – Olyan csalódást még ember arcán nem láttam, mint az övén, amikor kinyitotta a szemét.

-          Persze, hogy csalódott voltam! Arra vártam, hogy belőlem aztán most világszép hercegnő lesz, és boldogan élek a hercegemmel míg világ a világ! Erre kinyitom a szemem és mit látok? Anyuék elhűlve tekintenek rám, Zalán meg a haverjával fetreng a füvön a röhögéstől! Ne röhögj már! – vág oldalba amikor már fetrengek én is.

-          Két napig sírt utána! – teszi hozzá Edit – Vigasztalhatatlan volt, alig tudtam megnyugtatni.

-          Igen. – néz végig rajtunk – Aztán másnap apa az ölébe húzott és közölte, hogy ő meg a jóságos mágus, aki feloldotta a rám mért varázslatot, így tényleg kislány vagyok, aki ha majd felnő, akkor megtalálja a hercegét és boldogan él vele, amíg meg nem hal. – vigyorogja – Ugyanakkor megbüntette a varázslósegédet, azzal, hogy nem mehet el a koncertre amire már hetek óta készült.

-          Még szép! – nevet István, - Örüljön, hogy nem csaptam agyon!

-          De azért még hozzátette, hogy ne haragudjak a bátyámra, mert őt is gonosz varázslat alatt tartotta a banya. Én persze elhittem, de egy hétig egyetlen szót sem szóltam hozzá büntetésből!

-          A végén már puncsolt is neki Zalán rendesen. Az agyára ment néha Hanna, mert állandóan rajta lógott, hogy játszon vele Ken Beautifullal. .. 

-          Róla már hallottam! – nevetek

-          . . . és elege kezdett lenni a Barbizásból, ezért találta ki ezt a mesét.

-          Utána meg ő hozta utánam, Kent, hogy játszunk vele. – vigyorog már ő is. Szeretettel nézem a vonásait.

-          Na és megtaláltad a hercegedet? – nevetek rá – Vagy keressünk a kertben egy békát?

-          Hát ha nem vigyáz magára a hercegem, akkor számítson arra, hogy békává varázsolom! – hajol hozzám egy puszira.

-          Vigyázni fog rád! – nevetek fel, de nem bírom ki, hogy ne bökjem oda neki - Királylány!  Kvak! Kvak! – bokán rúg, és megfenyeget az ujjával.

Nevetve beszélgetünk. Nagyon bírom Hanna szüleit, igaz, hogy idősek, de értik és szeretik is a viccet, ugyanakkor nagyon komoly emberek mind a ketten. Élvezet velük beszélgetni. Határozott véleményük van a világról és nem is félnek azt kimondani.

-          Na jó, sóhajt fel Hanna, akkor én most elmosogatok, ti csak beszélgessetek! – áll fel és  kezdi összeszedni a tányérokat, majd eltűnik a pult mögött.    

István éppen előadást tart nem is tudom igazán miről, mert Hanna köti le a figyelmemet. A pult másik oldalán mosogat, és közben motyog. Elnézést kérek Istvánéktól és kíváncsian mellé lépek, hogy halljam, mit dünnyög.

-          Látod, látod, nem teszlek ám vissza a mosogatógép sötétjébe! Nézz, láss világot!

-          Khm – khm! – reszelem meg a torkomat értetlenül – Nem egészen értelek.

-          Nem is kell értened! – fordul felém, és mutatja a kezében tartott világoskék festett bögrét – Most nézz rá, csodaszép, és minden nap megiszom belőle a teámat, majd bezárom a sötét mosogatógépbe ahol nedves és sötét minden! Most képzeld el! – néz rám komolyan

-          Hogy mondod?

-          Rob ott sötét van! Nem lát a világból semmit! Elmosogatom inkább és kiteszem a szárítóra száradjon ott és élvezze a napfényt a világosságot. – közli velem szenvedélyesen.

-          Aha! – bólogatok értelmesen – És egy szem édes bögréd mennyit lát a világból a szárítón fetrengve? – meglepődve néz rám amikor felkapom a bögrét.

István

             

Érdeklődve hallgatjuk Edittel a mosogatónál folyó diskurzust. Nem merek felröhögni! De amikor Rob kikapja Hanna kezéből az ominózus bögrét és elindul vele magasra emelve bemutatni neki a világot elröhögöm magam.

-          Látod? – szól a hordozotthoz – Ez itt a konyha, az ott a lökött tulajdonosod, kicsit hangyás, de így szeretjük ám!  – fordul a lányom felé, majd elindul a nappaliba. – Látod ez itt a nappali, az a villódzó doboz a TV, de ne akard nézni, mert halálra rémül tőle és még leugrasz nekem a szárítóról, akkor kedves gazdád mihez fog kezdeni? – kacsint Hannára aki vadul mosolyog – Láttál már kutyát? – folytatja az előadást Robert a csészére nézve – Nem? Hát sajnos, most sem fogsz, mert a házőrzőnket éppen fogászatra kell vinni, de ha megjön te leszel az első akinek bemutatom! Erre esküszöm neked!  Mit mondasz? – hajol a csészéhez közel – Á értem, elfáradtál! Jól van, majd legközelebb folytatjuk, most akkor lefektetlek! Pihenj ám nekem! Legközelebb hosszabb túrát teszünk! – teszi a bögrét a szárítóra és megsimogatja.

Na ekkor tényleg nem bírjuk az asszonnyal tovább és felnevetünk.

-          Hát amint látom, ti nagyszerűen  egymásra találtatok! Két flúgos egy pár! – vigyorog az asszony, és elégedetten nézzük az egymásba feledkezett gyerekeket, amikor is megcsörren valamelyik telefon.

Robert nagyot sóhajt, és elhúzódik a lányomtól, majd felveszi a készüléket. Nézem a lányom, és megnyugszom. Szerelmes. Nagyon szerelmes. Még szerencsénk is van, mert Robert egy kedves nyugodt értelmes fiatalember. Kikaphatott volna, egy idegbeteg őrültet is. Robert ekkor nagyot sóhajt.

-          Mi történt? – fordulunk felé.

-          Vissza kellene mennünk már délelőtt, mert délután már forgatnom kell. Muszáj mennem. – néz végig rajtunk kedvetlenül.

-          Nincs semmi gond! Mikor indultok?

-          Telefonálnom kell Deannak és Quinninek, 11 óra körül muszáj indulnunk.

-          Rendben. Akkor most összepakolunk, szólunk Zalánnak és mehetünk.

A gyerekek pakolni kezdenek, ahogy mi is Edittel. Beszélgetünk amikor csengetnek. Várom, hogy a gyerekek ajtót nyissanak, fent beszélgetnek és nevetnek biztosan nem hallják. Fogom magam és kibattyogok. Biztosan Dean jött meg.

-          Régen látta. .. – nyitom ki az ajtót, de bennem marad a szussz is a meglepetéstől egy magas nagy darab afroamerikai nő fordul velem szembe.

-          Azt hittem, hogy már ki sem nyi. . . – némul el ő is hirtelen – oh! Angyalkám bepasizott? Jó napot mister! – nevet rám – Örülök, hogy látom! Hannának amint látom, jó ízlése van pasik terén!

Annyira meglepődök a szövegétől, hogy megszólalni sem tudok hirtelen.

-          Ki az? – jelenik meg Hanna mellettem. – Szia Quinni!  - öleli át a nőt, majd felénk fordul - Anya, Apa ő a testőröm!

-          A kid? – lepődök meg.

-          A testőröm. – neveti el magát a lányom. – Quinni ők a szüleim.

Kölcsönösen bemutatkozunk egymásnak.

Edittel érdeklődve beszélgetni kezdünk a lányunk testőrével, - atya isten! testőre van! -  amikor újra csengetnek. Dean jött meg, és Zalán is befutott értünk. Elindulunk. Ki kísérjük őket a repülőtérre.

Mosolyogva nézzük őket ahogy egymás kezét fogva, mosolyogva vágnak át a tömegen. 

124776