84. fejezet: - Jaj most mi lesz?!

Sziasztok! 

Hát ez elég nehezen jött össze! Azt hittem, hogy soha nem jön össze a 15 komment. De összejött! 

Nos akkor a válaszok: 

Kedves 

Golden / csezemo / Pet

Igen jól hiszitek, ugrottam. Tavaly nyáron Ádámmal. 7 alkalommal, és rettenetesen élveztem! Rettenetesen. Szerintem mindenkinek ki kell próbálnia, mert aki nem próbálta még az igazándiból nem is élt!

El kell, hogy keserítselek Pet a következő még nem Halloweenről fog szólni.

Flo

Ugye, hogy ugye? Nekem is az tetszik a legjobban! Imádtam, még talán tavasszal készítettem vagy nyár elején.

Nóri:

Nos akkor szépen sorban:

Igazából nem értem, hogy mire gondolsz? Szerinted Rob felszabadultabban beszél a fiukkal mint Hannával? Ha ez jött le akkor valamit nagyon elszúrtam, mert nem ezt akartam kihozni.  :DD

Igen még a történet elején céloztam arra, hogy Csonginak először Hanna tűnt fel, először vele akart összejönni. Erre a momentumra most tértem vissza.

A képeket én csinálom. Több ezer képet gyűjtöttem össze mind Robertről, mind pedig Emmy Rossumról. Idén januárban kezdtem szerkeszteni képeket. Vettem egy könyvet és abból tanultam meg a program használatát. Rengeteget szerkesztek, mondhatni ez lett a másik szenvedélyem az írás mellett. A férjem nem olvas, Ádám azonban igen. Az USA-ban él. Ő az egyetlen akinek elküldöm a kész fejezeteket. Ő az aki sokszor beugrik, ha nem vagyok net közelben és teszi fel a részeket, ha én nem tudom. És igen ő az aki hajlamos partizánakciókra, úgy, hogy azokról nekem általában fogalmam sincs.

Pixie:

Életem! PP!! Szóval összekötözted volna magad Robbal? Keményre esel?! hihihi! Eszméletlen egy nő vagy! Hát igen a következő résztől már jönnek a felhők. Lassan szivárognak. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szóltok az ejtőernyős képekhez, de amint láttam a többségnek tetszett.

reb εїз

Szia! Valóban régen jártál felém! Örülök, hogy ismét itt vagy! Sajnálom, hogy neked nem tetszett az ugrás! Én halálosan élveztem! Nem elbizonytalanodtam, hanem csalódott voltam, hogy nem akar összejönni a 15 komi! Én rengeteget szöszögök egy résszel, képeket szerkesztek stb. . . stb.

kriszty:

Örülök, hogy a sok munkád és elfoglaltságod ellenére olvasol. Köszönöm!

Szusi:

Az az igazság, hogy vissza olvastam pár részt, és rájöttem hogy Csongi szempontjából még egyetlen részt sem írtam. Ideje volt már. A képeket folyamatosan teszem fel amiket szerkesztek. Nem írt senki semmi rosszat, egyszerűen csak csalódott voltam, mert nem akartatok írni, és ebből az jött le, hogy nem tetszett nektek a rész.

Zsuzsi / Rita

Nagyon örülök, hogy tetszett nektek a fejezet! Pusza!

Judy:

Őszintén örülök, hogy tetszik neked amit írok. Rengeteget szerkesztek, ez a titka a képeknek. Sok függ a használt programtól. Én Photoshop CS3-at használok, ez nagyon jól kezelhető érthető egyszerű. Ajánlom őszintén.

Noémi / Anna

Köszönöm, hogy olvastok! Igyekszem változatosan alakítani a történetet.

Emese:

Nos, őszintén örülök, hogy rászántad magad a komentelésre! Igyekszem a karaktereimet hétköznapian alakítani. Baba? Hát semmi sem lehetetlen! Majd meglátjuk! Vadvizi evezés, sárkányrepülés sziklaugrás? Nos semmi sem lehetetlen, és most nagyon jó ötleteket adtál!

Nos mindenkinek jó olvasást!

Puszi!

Heni

Hanna

Csak ténfergek a lakásban. Hiányzik, annyira hiányzik! 

Most már tudom, hogy hogyan érezhetik magukat anyuék, amikor elmegyünk. 3 hete még tele volt élettel a ház, élveztem, hogy itt voltak Nattiék pár napot. Esténként vagy nálunk voltunk, vagy Zalánékhoz mentünk át, és ami a legfontosabb, ő is itt itthon volt. Imádtam, hogy elég csak felnéznem, és látom ahogy a Tv-t bámulja, vagy magába szálltan olvas valami forgatókönyvet, vagy ha dühöngve, csapkodva hisztizett valami apróságon.

Egy valami nem hiányzik.

Az őt körülvevő rumli.

3 másodperc alatt képes arra, hogy világháborús állapotokat idézzen elő a lakásban. Mindent elhagy, szétdobál. Képtelen maga körül rendet tartani. De most még ezt is elviselném, sőt vágyom rá. Vágyom a kupira, még ha morgok is, amikor rendet kell tennem, mert akkor velem van.

Olyan sírhatnékom van. Itt van ez a gyönyörű lakás – nézek körül tűnődve - nagyon szeretem, de utálok egyedül itt lenni!

Nagyot sóhajtok, és lerogyok a lenti kanapéra, bekapcsolom ugyan a TV-t, de képtelen vagyok odafigyelni a műsorra, zakatol az agyam. Képek, ízek, hangok, mondatok zsongnak bennem.

18 napja ment el Vancuverbe forgatni, nem sokkal az után, hogy Nattiék elmentek. Az utolsó napot az ágyban töltöttük. Szeretkeztünk, ettünk, bámultuk a TV-t, miközben egyetlen pillanat sem telt el úgy, hogy ne értünk volna egymáshoz. Utáltam az időt, mert viharsebesen közeledett a 4 óra, amikor indulnia kellett.

Nem akarom! Nem akarok gondolni rá! – ugrok fel és indulok a kuckóm felé. Ide menekülök, ahányszor csak az eszembe jut, hogy elment és hiányzik.

Benyitva elégedetten nézek körül. A lenti egyik üres szobát berendeztem magamnak. Itt van a varrógépem, kütyüim, és a számítógépem az asztalon várja, hogy elmerüljek benne. Az utóbbi napokban írni kezdtem. Feszített belülről valami megmagyarázhatatlan kényszer, ami nem hagyott nyugtot bármit is csináltam. Csak ténferegtem a lakásban, aztán benyitottam ide, leültem, böngésztem álláshirdetések után. Véletlenül megnyitottam a szövegszerkesztőt, és azon vettem észre magam, hogy éjjel 1 óra van.

Írtam.

És írok azóta is minden nap. Most azonban nem merülhetek el, mert lassan készülődnöm kell.

Újabb állásinterjúra megyek.

Ez már a sokadik – sóhajtok fel, és a fürdőbe lépek.

Jaj olyan jó lenne vele beszélni, mielőtt elmegyek, annyira felhívnám, de kitudja, hogy mit csinál. – agyalok, miközben a hajamat mosom – Mindig ő hív, amikor van egy kis szabadideje és szusszanhat egyet. Ebben a pillanatban meghallom a dallamot.

Jaj ne! Most ne! Miért pont most hívsz?!  Villám gyorsan állok a vízsugár alá, és öblítem le a sampont. A kapkodástól szemem, szám, fülem, orrom tele lesz samponos vízzel, de nem számít. 

Le ne tedd!!  Kérlek Rob le ne tedd!

Villámgyorsan pattanok ki a fülkéből és tekerem magamra az első kezem ügyébe kerülő fürdőlepedőt, és vágtatok ki a hálóba.

-      Bassza meg! Hol az istenben van ez az átok!? – nézek kétségbeesetten körbe, de amikor megtalálom az ágyon, addigra elhallgat.

Gyorsan tárcsázom a gyorshívón, és nagyot dobban a szívem, amikor meghallom, ahogy szuszog.

-      Szia! – kuncogja – Már azt hittem fel sem veszed!

-      Zuhanyoztam Rob. – suttogom a hangjától is veszettül dobogó szívvel, mire felnyög.

-      Úristen! Kellett ezt mondanod! – suttogja rekedten – Mikor lesz már holnap? Már alig várom, hogy itt legyél.

Hirtelen nem tudok megszólalni.

-      Ne csináld ezt! – találom meg hirtelen a hangom. – Így is piszok nehéz Rob!

-      Tudom! – sóhajt nagyot – Mit csinálsz?

-      Most éppen csöpögök! – suttogom, mire felnevet.

-      Megtisztelő! – morogja érzéki hangon. – Elég csak megszólalnom . . .  – nagyot nyelek.

-      Beképzelt vagy Pattinson! – suttogom, ha te akkor én is! Játszunk kisfiam! Nem kell sokat törnöm magam, elég csak rá gondolnom, és reszketni kezdek, nem kell sokat túráznom azon, hogy hangom érzékivé árnyalatot öltsön - Patakokban folyik a hajamról a víz a hátamon át le a lábamra. Végigfolyik a combon, a térdhajlatomon, - suttogok érzékien. . .

-      Atya isten! – hördül föl – Hanna!

-      Igen szívem? – kuncogok fel – Mi a baj? – kérdezem ártatlanul.

-      Bestia! – suttogja – Ha most itt lennél szétszednélek!

-      Rob . . . – cincogom mikor meghallom hangjában az érzéki feszültséget.

Hallgatunk, igyekszem magam kontrollálni, hallom a légzésén, hogy ő is próbálja csillapítani magát. Hirtelen megköszörüli a torkát.

-      Hova mész? – hoz elő egy semleges témát.

-      Állásinterjúra.

-      Azt tudom - - neveti el magát – De hova?

-      Egy szállodába keresnek recepcióst, arra jelentkezem.

Nagyot sóhajt

-      Hanna. . . .

-      Ne kezd Robert! Dolgozni szeretnék végre! Megöl itthon a tehetetlenség és az unalom!

-      De miért pont szállodában? Miért nem nézelődsz az idegenforgalmon kívül is valami mást? Az újságtól nem kerestek azóta?

-      Nem. – sóhajtok – Nem kerestek, ahogy az utazási irodából sem, és Túrisztikai Hivataltól sem. Hol az a gond, hogy pályakezdő vagyok, máshol meg túlképzett! Egyik helyen nem beszélek spanyolul elég magas szinten, a másiknál meg túl sok nyelvet beszélek! Ha van rajtam sapka az a baj, ha nincs rajtam, akkor az a baj! Elegem van! Nem kellek sehol, senkinek!

-      Nyugi! – próbál csillapítani – Ez hülyeség! Beszéltél Stephel?

-      Nem, de nem akarom azt, hogy ti nyomjatok be valahova!

-      Ne hisztizz már! – csattan fel – Csak annyit mondott, hogy egy kollégája keres utazási Tv műsorhoz szerkesztőt. Esetleg megpróbálhatnád.

-      Tv műsorhoz? – döbbenek meg.

-      Igen. Ezért mondtam neked, hogy érdemes lenne, nem csak az idegenforgalmon belül mozognod!

-      Lehet, hogy igazad van! – sóhajtok nagyot.

-      Biztos, hogy igazam van! – közli öntelten, szinte látom magam előtt, ahogy elégedetten néz maga elé. – Hívd fel Stephet! – közli, de hallom, hogy a háttérben valaki a nevét üvölti. Nagyot sóhajt. – Mennem kell! Aztán ügyes légy és hívd fel Stephet!

-      Oké! – sóhajtom. Hallom, ahogy a háttérben beszélnek hozzá.

-      Megyek már megyek! – mondja valakinek – Bocs, de mennem kell! Este hívlak, hogy mi volt!

-      Oké! Puszi!

Elgondolkodom, végül is mit vesztek? Semmit! Akkor meg?

Gyorsan összekapom magam, hajszárítás, smink, öltözködés után lerogyok a kanapéra, és felhívom Rob ügynökét.

-      Már azt hittem fel sem hívsz! – méltatlankodik Steph.

-      Az az igazság, hogy nem akartalak! – sóhajtom – Nem általad és Rob által akarok előrébb jutni!

-      Te hülye vagy bogaram! – közli velem nevetve – Ez nem erről szól! Itt információ áramlás van, és észnél kell lenni! Az, hogy adok egy telefonszámot, hogy hívd fel még nem azt jeleni, hogy be is tudlak nyomni, hanem azt, hogy egy lehetőséget kapsz. Na ragadj tollat meg papírt!

Megadja a telefonszámot, majd sietősen elköszön azzal, hogy hívjam fel, hogy mi volt, és már le is tette.

Hevesen dobogó szívvel tárcsázom a kapott számot. Egy kedves nő veszi fel, és egyeztetünk ma délutánra egy időpontot, mivel a főnöke holnaptól egy hétig szabin lesz, és ha lehet akkor már ma lebonyolíthatnánk az interjút.

A szállodában gyorsan végzek. A személyzetis egy apró Napóleon – komplexusos kerti törpe volt. Hevesen remélem, hogy nem nyertem el a tetszését!

Irány a másik cím!

Elképedten nézek körül az ABC épületében. Körülöttem a TV-ből ismert arcok lépkednek. Istenem! Hogy a fenébe kerülök én ide?

Mindegy mély levegő és indulás, de ekkor rezegni kezd a telefon a kosztümöm zsebében. Hirtelen bennem ragad a mély levegő.

A küldő láttán mosolyra szalad a szám.

„ Kéz és lábtörést Boszorka ”

Mosolyogva bepötyögöm a választ.

„Köszönöm! Szeretlek!”

Gyorsan zsebre vágom a telefont, és elindulok a recepcióhoz, ahol készségesen igazítanak útba. Felérve látom, hogy 9-en ülnek, állnak előttem.

Na, akkor erről ennyit. Az esélytelenek nyugalmával ülök le a többiek közé. Mi a francot keresek én itt? Teszem fel magamnak újra a kérdést, amikor végig nézem a várakozókat. Mindenki szinte feszes vigyázban ül, áll, sétál. Feszültek az arcok, és ugrásra készek az izmok. Én meg csak ülök, itt vigyorral a képemen. Pár tekintet végigfut rajtam, de nem ítélnek ellenfélnek, így gyorsan másokat kezdenek méricskélni.

A telefon ismét rezegni kezd a zsebemben.

„ Na, mikor mész az ABC-hez?”

„Már itt vagyok. Honnan tudod, hogy hova kell mennem? Ugye nincs benne a kezed?”

„Nincs nyugi! Az imént beszéltem Stephel ő mondta és Frank is itt van velem, ha végeztél hívj fel meg kell beszélnünk valamit! „

„Ok.”

„És?”

„Mit és?”

„Milyenek a többiek?”

„Esélytelen vagyok Rob! Itt mindenki első látásra felkészültebb nálam, papírokat szorongatnak, komolyan olyan mintha vizsgára várnánk, amire én elfelejtettem készülni, legszívesebben felállnék és elrohannék! ”

„Ne izgulj! Ismerlek, menni fog Hanna!”

„Felkészületlenül jöttem ide! Ha ezt tudom, akkor későbbre kérek időpontot, hogy legalább valami fogalmam legyen róla, hogy itt mit csinálnak!”

„ Menni fog! Ügyes vagy!”

„Ja persze. . .”    – pötyögöm be gyorsan oda sem figyelve a körülöttem zajló történésekre. Nem veszem észre, hogy egy pasi megy be az ajtón ami előtt várakozunk, így azt sem látom, hogy mindegyikünket végigméri, és meglepődve néz rám, majd a mögötte haladó másik férfire néz.

„Figyi  hallottam ma egy találós kérdést. Mondhatom?”

„Ühüm”  - küldöm Robnak, miközben fülig ér a szám

„Miért nem tudnak a nők 70-ig számolni?” – olvasom a sorait, szinte látom magam előtt a kaján képét, hiszen nem tud viccet mesélni, mivel mindig elröhögi. Most is felkuncogok, így nem is figyelek arra, hogy valaki mellém ült. Felpillantok, és egy vadító zöld, de kérdő tekintettel találom magam szemközt.

-      Helló! – köszön rám a szempár tulajdonosa.

-      Helló! – mosolygok rám mire ő érdeklődve néz rám.

-      Jó kedved van, jó neked! – közli

-      Ez csak a látszat. – fordulok felé, miközben természetesen társalgunk tegeződve – Halál ideges vagyok.

-      Hát jól titkolod!

-      Ugyan, - mosolyodom el – ez csak  tényleg a látszat! Ideges vagyok, mert kaptam egy telefonszámot egy ismerőstől, hogy hívjam fel, fogalmam sem volt róla, hogy hova kell jönnöm, egy fiatal nővel egyeztettem időpontot és csak ideérve esett le a tantusz. Esélytelen vagyok! – nézek körül.

-      Miért gondolod?

-      Nézz rájuk – suttogom és a többiek felé mutatok – Felkészültek, gondolom mindent tudnak a cégről, az itt folyó munkáról, amiről nekem azonban halvány lila gőzöm sincs.

-      Pályakezdő vagy?

-      Igen. Idegenforgalmi manager lennék. – vágok egy grimaszt.

-      De nem amerikai vagy. – állapítja meg – Enyhe akcentust érzek a beszédeden.

-      Ezt szomorúan hallom – mosolygok rá – Magyar vagyok. A vőlegényemhez költöztem ki, aki itt él, és most állást keresek.

-      És találtál már valamit?

-      Rengetek interjún voltam, de mindenhol valami baj volt. Hol túl képzett vagyok, hol a tapasztalat hiánya a gond. Hiába beszélek 5 nyelven . . . – legyintek ingerülten – nem tudok elhelyezkedni.

-      5 nyelven beszélsz?

-      Igen. Angolt, franciát, németet felsőfokon, spanyolból a nyáron szereztem meg a középfokot, és görögből még csak alapfoknál tartok, - mosolygok rá, - ja és magyarul anyanyelvi szinten!

-      Tényleg? – néz rám kíváncsian – És ezzel a nyelvtudással még nem találtál állást?

-      Nem. – sóhajtok és az ebben a pillanatban rezegni kezdő telefonra sandítok, majd elnevetem magam, mire a székszomszédom is mosolyogni kezd.

-      Mi olyan vicces? – néz rám kérdőn mire elmesélem neki a találós kérdés elejét. – És mi a válasz? – néz rám kíváncsian, mire megmutatom.

„69-nél elakadnak!”

Felnevetünk. 

-      És te? – nézek rá kíváncsian. – Te is az állásra jelentkezel?

-      Valahogy úgy. – válaszolja kitérően. – Te milyen munkát képzelsz el magadnak?

-      Őszintén szólva, valami olyat szeretnék, ami nem köt íróasztalhoz, izgalmas és tudok alkotni.

-      Alkotni? – néz kíváncsian rám.

-      Igen. Otthon művészeti egyetemre jártam először – majd elkomolyodom, ahogy eszembe jutnak ők, de már elbúcsúztam tőlük, már csak a kellemes érzés marad, rájuk gondolva, és most mosolyogva nézek a beszélgető partneremre, aki kíváncsi kutató tekintettel néz rám. – Csak történt valami, és nem folytathattam a sulit. Pedig imádtam, hogy valamit, ami csúnya, unalmas, csak egy  formátlan kupac szürke paca, átalakíthattam a saját elképzelésem szerint egészen addig, amíg valami csodaszép kecses, tárgyat nem hoztam ki belőle ami nekem is tetszett.

-      Mit csináltál?

-      Fazekasságot és népi iparművészetet tanultam. Korongoztam, és imádtam! – lelkesedek be.

-      És hogy kerültél az idegenforgalomba?

-      Választani kellett és mivel imádok utazni, világot járni embereket megismerni, és az idegen nyelvek a hobbim, így maradt az idegenforgalom.

Ekkor azonban összerezzen, és előveszi a rezgőre állított telefont, majd sajnálkozva néz rám.

-      Sajnálom de mennem kell! Örülök, hogy megismerhettelek! – nyújtja ki felém a kezét, amit megfogok. Kellemesen meleg erős a kézfogása.

-      Részemről a szerencse! – mosolygok rá.

-      Remélem még találkozunk!

-      Hát kevés rá az esély! – felelem- De semmi nem sem lehetetlen itt az álmok városában! – kuncogok. – Viszlát!

Mosolyogva nézem, ahogy távolodik. Majd felnézek, és megdöbbenve eszmélek rá, hogy már csak ketten vannak előttem. Jólesett beszélgetni végre valakivel.

Utolsó vagyok, mélyet lélegzem, amikor szólítanak. Nagy sóhaj, és belépek, aztán ott le is fagyok azonnal ahogy meglátom az ismerős zöld szempárt.

Elképedten nézek rá.

Rob

-      Na beszéltél már vele? – lép mellém Ashley. – Mikor jön?

-      Még 2 óra, 37 perc és kb 48 másodperc múlva száll le a gépe. Dean kimegy érte.

-      Volt az ABC-nél?

-      Aham, de te honnan tudsz róla?

-      Tegnap délután mondtad bogaram, miután beszéltél vele,  hogy oda megy! – kólint Ash fejbe – Nagyon nem itt jársz!

Hát nagyon nem, de ezt be nem vallanám, inkább terelek.

-      Jöttök holnap este a jótékonysági estre?

-      Még nem tudom, én biztosan, de hogy ő is jön-e azt nem tudom, nem tudtam vele erről beszélni. El volt varázsolva.

-      Miért?

-      Elhiszed, hogy fogalmam sincs? Esténként amikor beszélünk mostanában mindig szétszórt, mint aki ott sincs éppen.

-      Ismerős – neveti el magát Ashley – Láttad, hogy miket varr? Marha jól néznek ki azok a táskák!

-      Mi? – nézek rá elképedve – Milyen táskák?

-      Te nem is tudod, hogy táskákat varr? Megtervezi őket és meg is varrja. Komolyan mondom, hogy egész jók! Ha lennének komolyabb eszközei, akkor sok mindnet ki tudna hozni ebből! 

-      Na most ledöbbentem! Fogalmam sem volt róla. De mikor?

-      Mit mikor?

-      Hát mikor varrta őket?

-      Esténként amikor egyedül van. Én 6 nappal később jöttem mint te, és amikor ott voltam nálatok akkor mutatta őket, 2 darabot csinált, megmutatta és megkérdezte,  hogy mit szólok hozzájuk. Nekem őszintén mondom, hogy tetszenek! Lehet, hogy csaklizok is egyet tőle. – kuncogja Ash.

De a csevejnek véget vet Bill, menni kell. Szerencsére háttér szereplő vagyok a mostani jelenetekben, mert nem biztos, hogy megtudnék szólalni hirtelen. Elképesztő ez a nőszemély! Mindig tartogat valami meglepetést számomra!

Telnek a percek, és én már türelmetlenül várom, hogy végezzünk. Dean már elment Hannáért, de előtte leosztott BJ-nek Kristen őrangyalának, így most velük megyek a szállodához. Mehetnékem van már, de Kellan megint elröhögi a jelenetet. Megölöm!

-     Rob! – vereget hátba Peter – Ha ilyen rondán nézel rá, még azt a kevés szöveget is elfelejti, amit nagy nehezen megjegyzett! – röhög „apám”.

-      Mehetnékem van már! – suttogom morcosan.

-      Hidd el nekem is, ma van a házassági évfordulóm és jön az asszony! Gondolhatod!

Újra beállunk,  és két felvétellel később végre Bill kimondja:

-      Köszönöm! Mára végeztünk!

Megkönnyebbülve nevetünk össze, és megyünk átöltözni.

* * *

Hevesen dobogó szívvel nyitok be a szobámba. Kabátja a kanapén, táskája a háló ajtóban. Itt van! Végre itt van, de hol az istenbe mászkál, miért nem lóg még a nyakamba? Ekkor nyílik a fürdő ajtaja szórakozottan mered maga elé, észre sem veszi, hogy ott állok az ajtóban.

-      Khm! – köszörülöm meg a torkom.

Felnéz, elmosolyodik, és már ott is van. Boldogan ölelem magamhoz.

-      Szia, szia, szia! – suttogja, miközben magához szorít. – Végre! – neveti, de lecsapok a szájára, és beléfojtom a mondanivalóját.

Hevesen csókolózunk.

-      Éreztem, hogy itt vagy, az ösztöneim megsúgták! – mosolyogja Boszorkám.

-      És az ösztöneid mit súgnak most? – hajolok fölé nevetve miközben hozzám simul, és csókolni kezd.

-      Azt, hogy nem társasjátékozni akarsz velem! – kuncog fel.

-      De babám társasjátékozni! Felnőttesen! – vigyorgom, és lecsapok rá.

Hanna

Megborzongat minden apró érintése, mozdulata. Felkuncog, mire elhúzódom tőle.

-      Gonosz vagy! – vigyorogja és a fülembe cuppant.

Oldalba vágom, mire megjátsza a haldoklót.

-      Ripacs! – vágom hozzá a kispárnát is, mire egyből feltámad halottaiból, és csiklandozni kezd.

Rám fekszik, és teljes testével leszorít az ágyra. Kezeimet a fejem felett lefogja egyik kezével, a másik az oldalamon sétálgatva csiklandoz. Rángatózok, vihogok, és próbálom a kezeimet kiszabadítani. Nem megy.  Gyorsan lehámozzuk egymásról a ruhákat. Egyiket a másik után. Fordítok a helyzetünkön, és lovagló ülésben a csípőjére ülök.

Az imént még vidám pillantás elsötétedik, ahogy végigsimít a nyakamtól a mellemig, és lesodorja rólam egyetlen mozdulattal a melltartót, és elkapja megszorítja simogató kezeimet, és átfordulunk. Ráveti magát a hajam közül kikandikáló mellbimbómra. Felnyögök. Keze nem ereszt, fogva tartja kezeimet. Majd gyengéden masszírozni kezdi  a másikkal mellemet, és sétál borzongató csíkot húzva maga után egyre lejjebb és lejjebb, most a hasamat cirógatja, majd átkalandozik csípőmön keresztül a fenekemre, amibe belemarkol. Nem hagyom magam, és lábaimat a derekán összekapcsolva húzom magamhoz. Falni kezdjük egymást, olyan hévvel, mint akiknek nincs holnap, nincs következő perc, csak ez a pillanat van, csak ez a másodperc.

Eszeveszetten simogatjuk a másikat, csókoljuk egymás porcikáját, hajlatát, vadul mégis gyöngéden. Hallom, ahogy felnyög amikor a számmal kényeztetem, hallom a hangját, látom ahogy a  vonásait eltorzító gyönyörrel küzd. Nem tudom legyőzni, mert magához ránt. Fölém kerekedik, és elmerül bennem. Mélyen, nagyon mélyen. Csak bámuljuk egymást, isszuk egymás látványát, egyetlen másodpercet sem akarunk kihagyni, mert amit megélünk az a miénk, csak a miénk. Felnyögök amikor megmozdul, leírhatatlan amit érzek, érzünk. Csak bámulom az arcát, a vonásait, a kitágult, gyönyörtől ittas tekintetét, ahogy mozdulatai hatására egyre feljebb és feljebb repülünk, amíg már nem kerülhetünk feljebb, már nincs tovább, csak a gyönyörű megváltó halál van! Pillanatokra tényleg kicsit meghalunk, majd feltámadva, lassan lebegünk egyre lejjebb és lejjebb.

Nincs szó ami ezt leírná, nincs költő aki híven megfogalmazhatná azt amit ezekben a pillanatokban érzek.

Aztán földet érünk, és egymást karolva, egymást átölelve próbálunk levegőt kapni.

-      Szeretlek! – suttogom.

Elsápad. Értetlenül nézek rá.

-      Mi van? 

-      Úristen Hanna! – nyög fel – Nem húztam gumit!

-      Jézusom! – villámlik át rajtam szavai hallatán a félelem, és a fájdalom, remegni kezdek.

Magához szorít, simogat.

-      Nyugalom kicsim! Nyugalom! Nem lesz semmi baj! Nyugi! – suttogja – Legfeljebb . . .

-      Ki ne mond Robert! – nézek rá – Ki ne merészeld mondani!

-      Most miért? – vigyorogja – Én úgysem tettem le a projektről. Remélem te sem.

-      Én sem, - suttogom – én sem tettem le róla, de még korai, ma egy hónapja történt – csuklik el a hangom, - és én még . . .

-      Tudom szívem tudom! – szorít magához.

-      Állandóan azon jár az agyam, hogy már biztosan érezném ahogy rugdos, már biztosan mocorogna. . .

Elsírom magam, ő csak szorít és simogat. Lassan megnyugszunk, vagy legalábbis alább hagy a fájdalom, ami a lelkemet szorongatja.

-      Figyelj Boszi! Mi lenne, ha elmennénk egyet sétálni, esik ugyan kint, de legalább nincsenek sokan kint az utcán. Vacsizunk és elmegyünk egyet sétálni. Na mit szólsz?

-      Oké! Menjünk! – tápászkodok fel mire visszaránt. Elterülök mellette amin vigyorogni kezd, és fölém hajol.

-      Én is! – suttogja, mire értetlenül nézek rá.

-      Mit te is?

-      Szeretlek! – mondja és megcsókol, majd a fenekemre csap – Gyerünk asszony éhen halok!

Nevetgélve öltözködünk, és megyünk le az étterembe vacsorázni. Degeszre tömjük magunkat,

-      Basszus Rob! Nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára meleg vacsorát. – dőlök hátra a széken, gyomromat simogatva, ami jelenleg szét akar durranni.

-      Hát azt látom kicsim! – néz rám, figyelmesen – Nagyon sokat fogytál Hanna! Nagyon vékony vagy, lassan már kétszer körbe érlek. Légyszives figyelj oda magadra!

-      Én eszek Rob! – állok neki tiltakozni – És egyébként is így divatosabb vagyok!

-      Hülye vagy! Nem divatos! – közli velem nyersen – Én azt szeretem, amikor kis husis vagy és nem olyan botsáska, mint Kristen, vagy Nikki.

-      Azért ezeket a csontkollekciókat sokan megnézik maguknak

-      Ne legyél hülye! – szól rám, - Én úgy szeretlek ahogy vagy, csak mondtam, mert . . .

-      Oké!

-      Mert aggódom érted! – néz rám ellágyul tekintettel. – Nem megbántani akartalak!

-      Tudom.

-      Na gyere menjünk! – vigyorog rám – meglógunk.

És mint két rosszban sántikáló kisgyerek a hátsó bejárat felé somfordálunk.

-      Hova – hova fiatalok? – szólal meg Steph mögöttünk, mire mind a ketten ledermedünk, és meglepetten fordulunk felé. 

-      Sétálni mennénk! – közli Robert – Beszélgetnünk kell.

Elneveti magát.

-      És azt a szobátokban nem lehet? Feltétlenül esőben kell? – mutat az ajtón túlra.

-      Igen Anya – röhög Rob – Kint kell. Mászkálni akarok, már megőrülök a szobámban!

-      Oké, de Dean nélkül ne menj sehova!

-      Nem lesz semmi bajunk! Egyedül akarok kicsit Hannával lenni!

-      Tényleg beszéltetek már  . . . – néz rám kérdőn Steph

-      Nem még nem beszéltünk róla  Stephani, most szeretném vele megbeszélni, ha lehetőséget adsz rá!  - vág a szavába Rob, mire érdeklődve nézek rájuk.

-      Azt hiszem lemaradtam pár körrel, miről is van szó?

-      Gyere majd elmondom! Szia Steph! – húz maga után és kilépünk az enyhe őszi estébe.

Csendben sétálunk egymást átölelve, miközben Rob az esernyőt szorongatja.

-      Miről is kellene beszélnünk? – kérdezek rá mivel nem bírom, hogy nem szólal meg.

-      Emlékszel rá, hogy még nyáron beszéltünk Timmel és Stephel, hogy fokozatosan kellene téged bevezetni.

-      Hát ezzel már elkéstünk, - utalok a kismillió képre ami az elmúlt időszakban megjelent rólunk.

-      Azok csak papi fotók, - legyint egyet – Arról lenne szó, hogy holnap este lesz itt egy jótékonysági vacsora amin a Haitin megsérült gyerekek rehabilitációjára gyűjtenek, én is megvagyok hívva, és arra gondoltunk Timékkel, hogy ez lehetne az első alkalom, hogy együtt megjelenünk.

Szavai hallatán tejesen ledöbbenek.

-      Te most komolyan gondolod ezt?

-      Aham. – bólogat lelkesen – Teljesen komolyan.

-      Tényleg?

-      Bizony. Akkor? Megyünk?

-      Megyünk! – vágom rá boldogan, majd elkomorodom, - De nem hoztam magammal semmi  flancos ruhát.

-      Nyugi, majd Stephel elintézitek holnap! – simogatja meg az arcom.

-      Na végre! – csattan fel Dean mögöttünk, mire felnevetünk – Basszátok meg, agyon lesztek mind a ketten csapva! Nem lehettek ilyen hülyék!

-      Jaj Dean ne morogj már! 20 métert mentünk az utcán kíséret nélkül! – vigyorgok rá.

-      Az is sok! – morogja, mire a nyakába költözöm.

-      Bocsánatot kívánok! – kuncogom.

-      Hé asszony! – morran fel Rob és magához ránt – én is itt vagyok!

Nevetve fordulok felé, de Dean még mindig morog.

-      Nem volt elég amit az ejtőernyőzés után kaptál? – néz Robra mérgesen, - Most még az én állásommal is játszadozol!

-      Mi van? – nézek rájuk elképedve – Te kaptál az ejtőernyőzésért?

-      Úgy is mondhatjuk! – közli – Behívattak és iszonyúan letoltak, hogy mégis mit képzelek, hogy a testi épségemet veszélyeztetem a forgatás kezdete előtt pár nappal!

-      És én erről miért nem tudok?

-      Mert. – közli határozottan.

-      Ja. – nézek rá sértetten.

-      Most neki ne álljatok rajta veszekedni! – neveti el magát Dean – megáll az eszem!

-      De titkolózik! – mutogatok Robra – Miért nem lehetett ezt nekem elmondani?

-      Mert nem volt fontos! – morran rám – Ami azt illeti te sem tehetsz nekem szemrehányást! Te se mondtad el, hogy mit csinálsz esténként?!

Elsápadok, honnan jött rá?

-      Ezt hogy érted?

-      Ashley elszólta magát, hogy táskákat tervezel és varrsz. Miért nem mondtad?

Megkönnyebbülten felnevetek. Nem jött rá! Basszus!

-      De az csak hobbi! Semmi több, valamit csinálnom  kell, hogy teljen az idő! – hogy ne tegyen fel több kényes kérdést, inkább Deanhoz fordulok, - Csinálsz rólunk egy képet?

-      Persze.

Szerencsére hanyagolja a témát. Így visszafelé ballagunk, senki nem foglalkozik velünk.

Felmegyünk a szobába, ő ledől az ágyra amíg elmegyek zuhanyozni. Hadicselt dolgozok ki a becserkészésére, de amikor belépek a szobába észreveszem, hogy alszik.

Leszedem a cipőjét, megpróbálkozom a farmerral is, de azt hiába is igyekszem nem tudom róla levarázsolni. Hagyni kéne, hogy így aludjon el. De az baromira kényelmetlen farmerban aludni! – vitatkozom magammal.

Óvatosan ébresztgetni kezdem, mire mint a villám úgy pattan fel.

Majdnem fellök.

-      Mi van? Mi a baj? – néz rám kómás tekintettel.

-      Semmi, csak vesd le a nadrágod, mert nem fogsz tudni aludni benne rendesen.

-      Ja jó! – közli, majd nem túlzok, 1 másodperc alatt levetkőzik, és bedől az ágyba és már horpaszt is.

Felnevetek, és betakargatom. A levetett cuccait elrámolom, majd mellé vackolom magam.

Halk kuncogó Robos nevetésre ébredek. Álmosan nézek rá.

-      Ezt hogy csináltad? – vigyorog rám.

-      Mit is? – nézek rá kómásan.

-      Nem emlékszem hogy levetkőztem volna . . – suttogja a számba.

-      Levetkőztél magadtól – nevetem el magam – elég volt csak szólnom, és 1 egész másodperc alatt a boxeren kívül mindent lerántottál!

64 foggal vigyorog szavaim hallatán.

-      Mi lenne, ha csúcsdöntésre törnél? – kacsint rám.

-      Miért is? – nézek rá kacéran.

Megmutatta.

Csúcsot döntöttünk.

Együtt.

* * *

Lustán nyújtózkodva figyelem ahogy öltözködik, mivel indulnia kell.

-      Hanna ne csináld ezt, mert soha nem indulok el! El fogok késni.

-      Én nem szóltam egyetlen árva szót sem! – tiltakozok.

-      De éppen elég, hogy nézel! – vigyorog rám.

-      Jó akkor rád sem nézek! – hunyom be a szemem sértődötten.

Motoszkálást  halk kuncogást hallok, majd azt sem. Basszus ez elment úgy, hogy még egy puszit sem kaptam!? Kinyitom a bal szemem, hogy sumákon körbekémleljem a szobát.  Felettem áll hulla csendben és felröhög.

-      Imádlak boszorkány! – húz magához, és elveszünk egy finom puha csókban, már már akcióba lendülnék, de elhúzódik tőlem. – Úristen! Muszáj mennem! – nyel nagyot, amikor észreveszi kikandikáló mellbimbómat – Csábos boszorkány! – húz magához újra.

Vigyorogva húzódok el tőle.

-      Na menj! Mert tényleg elkésel! – simítok végig az arcán, mire elmosolyodik.

-      Oké! Este jövök! 6 körül legyél kész, mert 7-re megyünk! Szia! – és elcsattog, majd vigyorogva figyelem, ahogy visszarohan a telefonjáért.  Lenyom egy újabb csókot és az ajtóból visszafordul.

-      A kártyát az asztalra tettem! Vegyél valami csinos Hannás ruhát! – közli és már ott sincs.

Vigyorogva nézek utána.

Gyors reggelit követően összecihelődök. Rob kártyáját a szekrényen hagyom, és elindulok vadászatra.

Alig lépek ki a szobából amikor Nikibe botlom. Vigyorogva köszönünk egymásnak.

-      Hova mész? – néz rám.

-      Vásárolnom kell estére valami ruhát. – nézek rá kissé mérgesen – És utálok vásárolni, főleg, hogy egyáltalán nem ismerem a helyet. Azt sem tudom, hogy hova menjek.

-      Én ráérek, vásároltam is itt már, ha akarod akkor mehetünk!

-      Egy angyal vagy! – vigyorgok rá.

Elindulunk, ő napszemüveg mögé rejtőzik, ami a kissé borongós időben felhívás bárkinek keringőre. Sokan megnézik maguknak, amit ő mosolyogva vesz tudomásul.

-      Niki szerintem sokkal feltűnőbb vagy ilyen időben napszemüvegben mint sem a nélkül – suttogom neki, mire elkezd nevetni.

-      Bogaram, napszemcsi mögé rejtőzve bártan sasolhatom a pasikat!

-      Mintha kissé feminista lennél! – nevetem el magam.

-    Dehogy bogaram, dehogy! * „Mint tudjuk a női neveltetés arra irányul, hogy ne legyünk szexisták, mint azok a szörnyű pasik! Holott nekünk is van libidónk! De még mekkora! – neveti el magát – lehetsz álszent de mi nők is megtekintjük az utunkba kerülő pasasok mell és farizmait, ám a legfontosabb információt a nadrág elejének méretéből nyerjük! – elvörösödöm  szavai hallatán, mire nevetni kezd – Pirulhatsz drágám, de ez a helyzet! Oké van egy kis különbség azért, minket ugyanis az agyuk nagysága is érdekel!”

Belépünk egy boltba, ahol szebbnél szebb alkalmi ruhák vannak. Reménykedem, hogy megtudok lépni kicsit Niki elől, ő azonban lecsap rám, és gond nélkül folytatja az előbbi gondolatmenetét.

-    Szóval bogaram, szemérem ide vagy oda vagy bárhova: *„nem mindegy, hogy mivel játszadozunk a sírig! Robertről megvagyok győződve, hogy fejedelmi példány, mivel biztos vagyok benne, hogy díszére váló fejedelmi jogar fölött rendelkezik! „

Dölt betűs részek: (Vavyan Fable: Nászjelentés)

Elképedve nézek rá, most tényleg jól hallottam? Az én pasimról beszélt? Szerencsére megszólal a telefonom. A kijelzőre nézve elnevetem magam. Emlegetett szamár.

-      Szia! – vigyorog a telefonba. – Hol vagy? Mit csinálsz?

-      Szia! – ha te azt tudnád?! - Hát éppen Nikivel vagyok ruhát vásárolni estére.

-      Nikivel? - kérdezi döbbenten, mire körül nézek, hogy hova tűnt Niki, de szerencsére az üzlet másik végében nézelődik.

-    Aha, a folyosón összetalálkoztam vele, és eljött velem vásárolni. – a háttérben Ashley fojtott vihogását hallom.  – És éppen most lettem felvilágosítva arról, hogy várjál csak, pontosan akarom idézni: fejedelmi példány vagy, mivel biztosan tudja, hogy hogy díszedre váló fejedelmi jogar fölött rendelkezel!

Döbbent csend.

-    Jól hallom, ti most az én farkamat tárgyaljátok?

-    Én nem! – állok neki tiltakozni – Én csak hallgatok!

-    Hanna! – hörren fel.

-    Ne Hannáz kedves Robert! – váltok komolyra – Ha már itt tartunk, honnan is vannak neki pontos ismeretei az említett testrészt illetően?

-    Fogalmam sincs! – röhögi el magát kínjában – Ugye most csak álmodom ezt a beszélgetést?!

-    Nem drágám nem álmodod! De most mennem kell, mert erre felé tart. Kíváncsi vagyok, hogy mi újat tud nekem még mondani! – kuncogom – Szia Drágám!

Robert

Hűdötten nézek a süket telefonra.

Ashley, Kellan és Jack állnak mellettem, és elképedt arcom láttán kíváncsian néznek rám.

-    Na hol van? – néz rám Ash.

-      Nikivel vásárolnak. – közlöm mire összenéznek és röhögni kezdenek mind a hárman

-      Ahogy hallom Niki már témánál van! – röhögi Jackson.

-      Baszki Jack ne röhögj! Éppen a farkamról tart előadást Hannának!

Felnyerítenek.

-      Megint összevesztek a pasijával? – Ashley nem mer rám nézni a kérdésem hallatán, mire ideges leszek – Jézusom! Tele fogja magyarázni Hanna fejét a pasi ellenes dumájával! Anyám! – akadok ki. – Ez nem lehet igaz! Miért pont Nikivel kellett neki összeakadnia!?

-      Nyugi! – nevet fel Kellan – Tegnap csak kicsit vitatkoztak Paullal, mivel nem ér ide ma este, nem lesz vészes a dolog! Hanna meg nem az a típus aki az ilyen dumákra ugrana!

-      Megkérdezted, hogy merre vannak? – néz rám Ashley

-      Nem azt elfejetettem amikor meghallottam, hogy Nikivel van!

Elneveti magát, és előkapja a telefont, mellé állok, hogy halljam mit beszélnek. Nagyon nevet, annyit ki tudok csak  kivenni, és Ashley is vigyorog.

-      A Fashion Secrets- ben vannak, én oda megyek. Jössz? – fordul felém kérdőn.

-      Persze, hogy megyek. Nem mondtad neki ugye, hogy én is szabad vagyok?

-      Nem mondtam neki! – néz rám vigyorogva – Még jó hogy Bill lefújta a mai napot!

-      Jah jó! – nevetem el magam és miután elbúcsúztunk Kellanéktól az Dean felé vesszük az irányt.

-      Meddig marad? – fordul felém Ash

-      Remélem, hogy  marad 1-2 hetet. Vagy csak Halloween után megy el! Az még 4 nap.

-      Tényleg, hogy sikerültek az interjúk neki?

-      Szerintem jól, csak nem hisz magában egyáltalán!

-      Sok helyen volt?

-      Aha, - fordulok Ash felé, - de igazán csak 3-4 tetszett neki tudom, igazándiból az utazási magazin  és az ABC jött be neki, de kishitű ,mint mondtam már, és nem hiszi, hogy bekerülhet.

-      Ügyes, rátermett csaj ő.

-      Tudom Ash, hogy az, én tudom, de az se ártana, ha ő is elhinné magáról ezt.

A belváros felé vesszük az irányt, vigyorgok amikor elképzelem, hogy meglepődik majd, ha meglát.

-      Tényleg Rob van már jelmezetek? – fordul felém Ash.

-      Nem még nincs! Tényleg ezt el is felejtettem neki tegnap mondani!

-      Mi? – fordul felém kérdőn – Még nem is tud a buliról?

-      Nem. Elfelejtettem neki mondani! – sóhajtok nagyot.

-      Ezt most nem mondod komolyan?! Mi az istent csináltál tegnap?

-      Ezt most tényleg komolyan kérdezed tőlem? – fordulok felé elképedten, nem igaz, ma minden nő megbolondult?!

 Kiszállunk, és felrántjuk a páncélunkat, kapucni, napszemüveg. Kíváncsian nézek körül, hogy hol lehet? Csak Nikit látom, így felé vesszük az irányt. Amikor meglát engem is elneveti magát.

-      Hol van? – tátogok Niki felé, de  Hanna megszólal a közeli próbafülkében.

-      Niki beadnád nekem mégis csak azt a bordó ruhát is?

-      Persze! Mindjárt viszem! – szólal meg, Niki, és a kezembe nyomja a göncöt.

Belépek, szerencsém van, mert pont egy ruhát húz le, és nem látja, hogy én vagyok, nekem viszont teljes rálátásom van a panorámára. Van mit nézni!

-      Basszus! – nyög fel – segíts Niki, beleakadt a hajam a zippzárba!

Hozzá lépek, és egyetlen mozdulattal kiszabadítom a haját, és átölelem a derekát. Megdermed, és halálra váltan néz rám.

-      Úristen nem vagy eszednél Rob! A frászt hoztad rám! – teremt le egyből, de a szemei boldogan csillognak. – Eszement! – vág oldalba, de a további méltatlankodást belefojtom egy csókkal. Lelkesen viszonozza. Simogatom az édes kis testét ahol csak érem, ami hatással van rám. Persze, hogy észreveszi.

-      Úgy érzékelem kedvesem, hogy nehezen uralkodsz a jogarodon! – suttogja a fülembe.

-      Életem, feletted még inkább uralkodnék! – suttogom a fülébe, mire összerázkódik és felnyög. – Öltözz gyorsan! Menjünk!

-      Sikerült választani? – szól be Niki kuncogva.

-      Igen sikerült! – feleli Hanna, miközben heves mozdulatokkal öltözködik, ha megbocsátotok, én gyorsan ellépek, mert még a hajamat is meg kell csinálnom!

-      De az előbb mondtad, hogy csak fel fogod tűzni este! – néz rá meglepetten Niki. – És még csak 3 óra van!

-      Az lehet! – nézek rá vigyorogva – De én össze fogom neki kócolni!

Ash és Niki felnevetnek, Hanna fülig pirul, és színe csak tovább mélyül amikor észreveszi, hogy az eladónő látta, hogy utána lépek ki a próbafülkéből.

-      Jesszusom! – sóhajtja.

* * *

-      Hanna készen vagy már?! – kiálltok be, és idegesen nézek az órámra. – El fogunk késni!

-      Ne üvölts már itt is vagyok!  - sóhajtja, mire megfordulok, és megáll bennem még az ütő is a látványra. – Wow! Gyönyörű vagy! – sóhajtok fel, és magamhoz rántom.

-      Rob ne csináld! Mennünk kell! – húzódik el tőlem nevetve  egy utolsó csók után.

Kézen fogom és elindulunk. Kedvtelve nézek végig rajta. Gyönyörű! Legszívesebben itt maradnék a szállodában és folytatnám a délutáni programot. Dean füttyent egyet amikor meglátja.

-      Csini vagy Hanna! – neveti el magát, amikor a Boszorka elpirul.

Idegesen feszeng mellettem, a haját babrálja, a táskáját csattogtatja. Elnevetem magam, és lefogom a kezét.

-      Ne feszengj már annyira! Emberek közé megyünk, és nem kannibálok közé!

-      Haha! Nagyon vicces Mr. Pattinson! – morran rám. – Te hozzá vagy szokva ehhez! Én nem, én most vonulok először veled a nyilvánosság előtt!

-      Nyugi szépségem! Ha nem akarod, akkor nem kell! Ha nem vagy biztos abban, hogy akarod, vagy nem vagy felkészülve rá, akkor bemész a hátsóbejáraton, ahogy szoktuk.

-      Nem Rob, én akarom, csak izgulok! – sóhajtja, hátradől az ülésen, és bámul ki az ablakon.

Csend telepedik ránk. Dean rám kacsint a visszapillantóban és  vigyorogva figyeli Hannát.

-      Biztosan égni fog a fülem! – szólal meg halkan, mire kitör belőlünk a röhögés. Dean is a könnyeit törölgeti – Most mit röhögtök?! – csattan fel felháborodottan de ő is elhúzza a száját. – Ne vigyorogjatok rajtam!

-      Bocsi Hanna! – szólal meg Dean – Furcsa, hogy ilyen nyuszi vagy! Hol van az a nagyszájú lány aki helyretette  azt a nyikhajt Budapesten?

-      Izgulok Dean! – suttogja. – Biztosan szidni fognak!

-      Már miért szidnának? – néz rá Dean.

-      Nem hiszem, hogy örülnek a rajongói annak, hogy velem látják majd.

Nem szólok semmit, csak magamhoz rántom, és megcsókolom. Dean kiszáll, és kinyitja az ajtót előttem.  

-      Nem lesz semmi baj! Nyugi! Na gyere! – nagyot sóhajt, amikor kiszállok.

Felzúg a tömeg amikor meglátnak, villannak a vakuk, kiabálnak. Nincsenek olyan sokan, mint a preimeren szoktak lenni, de így is nagy a tömeg. Minden mozdulatomat figyelik, várják, hogy elinduljak feléjük, a nevemet hallom minden honnan. Ash és Kellan vigyorogva figyelnek, Peter is felém néz.

A sofőrünk Alan kinyitja  Hanna előtt az ajtót.

Kiszáll, látom, hogy nagyot nyel, és elindul felém. A tömeg elhalkul kissé, és döbbenten nézik a felém tartó lányt. Felé fordulok, felé nyújtom a kezem bátorítón mosolygok rá. Mosolyog és megfogja kezem.

A vakuk fénye szinte nappali világosságba vonja kettőnket, mi azonban ketten együtt nézünk szembe velük.

Pedig ha tudtuk volna . . .

109036