85.fejezet: Fényderül mindenre . .

Sziasztok!

Itt volnék a friss fejezettel.

Kicsit sokkolt vagyok az új hírektől, de lassan azért megemésztem. 

Rob, mint férj?!  És ráadásul nem Hannáé?!  

Csokiba fojtottam bánatomat.

No mindegy. Ez van. 

Akkor most jönnének a válaszok:

Golden:

Életem! Valamivel fenn kell tartani az érdeklődést! :D :D

Pet:

Nem lehetett volna kihagyni!  *vigyorog ezerrel* így legalább olvastok. Egyszer próbáld ki az ugrást, hidd el érdemes!

Flo:

De vissza jönnek  ám!  És talán Robertünk kék szeme is kicsit zöldbe vált majd. ...  A vélemények, hát azokról a következő részben tájékozódunk.

Judy:

Siettem, remélem nem hiába vártad az estét.!

csezemo:

Őszintén örülök, hogy tetszik!

Pixie:

Én? Dehogy! Még hogy én provokállak? Ugyan!  A kuckónak még lesz szerepe a továbbiakban.  Nos , hát a barátnő titulus a hírek szerint már elavult. . . 

Zsuzsi:

Hát ha elutazol, akkor nagy a valószínűsége, hogy kedden már egyszerre két részt olvashatsz! Nikki, hát ő még párszor beszélgetni fog Hannával. . .

Noémi:

Nem kell irigyelni, ezt bárki megtudja csinálni, csak egy jó program kell hozzá, és sok nagy felbontású kép. A többi már egy kis gyakorlattal jön magától.

Egyébként meg igazad van! De ha egyszer nem akarnak komizni?! :D

Kriszti:

Én nem kínozlak benneteket, csak az érdeklődéseteket akarom fenntartani! 

Szasza:

Őszintén szólva először nem tetszett a szakálla, mert szerintem elég bénán vágták le neki, de most hogy nőtt kicsit, hát nekem is el-el akad néha a lélegzetem. . . 

Névtelen:

Köszönöm!

Anna:

Úgy tűnik, hogy Nikki vitte nálatok a pálmát! Pedig csak pár sora volt, de mikor olvastam a könyvet, nem bírtam neki ellenállni, annyira illett ide! Egyébként is imádom Vavyan Fablet!

Szusi:

Hát igen, néha hajlamos vagyok elveszni a részletekben, de már javulok szerintem! Nem tudom, néha nekem meg az az érzésem, hogy nagyon nyugis a történet, fel kellene pörgetni kicsit!  Megnyugodhatsz, Rob fog rosszalkodni!

Emese:

Nem nem lesz következménye a kis botlásuknak. Most jönnek majd a hétköznapok, amik azért nem lesznek terveim szerint olyan unalmasak!

Jó olvasást!

Pusza!

Heni

Hanna

Ne! Ne! Ne!  Istenem ne!

Zihálva ülök fel és nézek körül. Még sötét van, szinte vak sötét. A félelem megint összeszorítja a szívemet, és ekkor meghallom a szuszogást. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, és bújok közelebb hozzá. Érzem az illatát, és ez megnyugtat, azonban a sötét idegesít, úgy érzem, hogy megfulladok! Nem bírom! 

Felpattanok, és halkan kimegyek a nappaliba. A hálóingem rám tapadt, hajam nyirkos az izzadságtól, még most is remegek a félelemtől. A megmagyarázhatatlan félelemtől. Összeszorul a szívem, és újra hevesen kezd verni, szinte levegőt sem kapok. Ennek véget kell vetnem!

Berohanok a fürdőszobába és megnyitom a zuhanyt. Remegve kapkodom le magamról a hálóruhát és állok a hideg víz alá. Reszketek a hidegtől, de legalább kitisztul a fejem. 

Nem értem önmagam, mi ez? Miért történik velem? 

Nincsenek válaszok, és a kérdések meg egyre csak gyűlnek, és képtelen vagyok megválaszolni azokat! Képtelen vagyok összefüggő gondolatokra. Teljesen elzárom a meleg vizet, így vacogva állok a már jéghideg víz alatt, aztán nem bírom tovább. Megtörölközöm, de az átizzadt pizsit nem akarom felhúzni, így halkan belopakodom a szobába, és a szekrényből előveszek találomra egy pólót és egy melegítőnadrágot. A felsőt nem érem el, ahhoz jobban ki kell nyitnom a szekrényajtót ami azonban akkor nyikorog, Robot pedig nem akarom felébreszteni. Gyorsan magamra kapom a ruhákat és kimegyek a nappaliba. Kint még  sötét van. Ránézek a kijelzőre még csak 3 óra. Ezek szerint talán 2 órát aludtam, hiszen éjfél előtt kicsivel értünk haza.

Előveszem a laptopot és írni kezdek. Vadul püfölöm a billentyűzetet úgy érzem, hogy dőlnek belőlem a szavak, megszűnik a külvilág, azonban egyre többször homályosodik előttem minden a fáradságtól, így elmentem amit írtam, és inkább kikapcsolom a gépet. 

Fáradt vagyok. 

Eldőlök a kanapén, próbálok aludni, de nem megy. Képtelen vagyok egy helyben maradni, csinálnom kell valamit, mert megőrülök! Belépek a kuckómba, ami a menedékhelyem volt az elmúlt hetekben. Leülök, de itt sem találom helyem, szórakozottan firkálgatni kezdek, de zavar a csend. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy megelevenednek a figuráim. Felkapom a vázlatfüzetet és kimegyek vele a nappaliba. Leülök  a kedvenc helyemre a fotelba, felveszem a fülhallgatót bekapcsolom a lejátszót. Felhangzik Tony Bennet. Imádom, a karcos hangját, megnyugtat, csak a hangjára figyelek, és sikerül ellazulni. Zenét hallgatok és közben jár a kezem. Sorra kerülnek ki a vázlatok a kezem alól. El is határozom, hogy holnap vagyis már ma veszek akril ceruzát és kiszínezem. Megpróbálom elképzelni a színeket, lehunyom a szemem, és megszűnik a külvilág.

Robert 

Lassan ébredezem. Kómásan nyúlok Hanna után, hogy érezzem bőrét, hogy magamhoz húzzam, de hiába keresem, hiába tapogatózok utána nincs itt, hideg a lepedő.

Hol van?

Biztos csak WC-re ment, nyugtatom magam. Nagyot sóhajtok és felkelek. Csak nincs valami baj? Még sötét van kint. Végig járom a felső szintet, de ekkor feltűnik, hogy lent a nappaliban ég a kis villany. Halkan megyek lefelé amikor meglátom.

Alszik.

A fotelban kuporog, fejét a fejtámlára hajtva, kezében egy füzetet szorongat, fülén fejhallgató, amiben még most is hallani a halk zenét. Leülök mellé, és csak nézem. Sápadt, szemei alatt karikák. Nyúzott.

Kicsikém.

Óvatosan leszedem a fejéről a fejhallgatót és kiveszem a kezéből a füzetet, le akarom tenni, de ekkor feltűnnek a figurák. Mosolyogva lapozok bele. Manók, hercegnők, tücskök – bogarak. Szinte élnek. Elképedve nézek a Boszorkámra. A személyiségének újabb szelete került elém. Rajzol, varr. . . Határtalan ez a nő! Felemelem és elindulok felfelé, miközben óvatosan egyensúlyozok vele a lépcsőn, - ami így elég szűknek bizonyul -  egyfolytában jár az agyam. Felérünk, leteszem és ekkor tűnik fel, hogy melegítőben és az egyik pólómban van, a haja nyirkos, ezek szerint zuhanyozott.  Hajnali 5 van. Hol a fenében mászkált? Mit csinál? 

Mellé fekszem, magamhoz húzom. Nagyot szippantok az illatából. Annyira szeretem ezt az illatot ami körüllengi, de most ez sem nyugtat meg, mert feszült vagyok. Valami van amiről nem tudok. Érzem.

Agyalni kezdek.

2 napja értünk haza. A jótékonysági est nagyon jól sikerült, és borzasztó büszke voltam rá, hogy megtettük, hogy már mindenki láthatja, hogy velem van, hogy az enyém Hanna. Mikor mentünk vissza a szállodába megígértettem vele, hogy nem fogja elolvasni a másnap megjelenő cikkeket. Semmi értelme sincs, hogy agyaljon rajtuk. Persze, nem fogadott szót. Igaz csak este, de elolvasta amit a neten írtak rólunk a különböző rajongói oldalakon. Én tisztában voltam a fogadtatással, mivel Tim beszámolt róla, mint ahogy arról is, hogy sok napi és hetilap keresett meg, nyilatkozzak nekik kettőnkről. Ők voltak a tisztességesebbek, de ott voltak a bulvárújságok amik szintén címlapon hoztak le minket. Mocskosabbnál mocskosabb feltételezések láttak napvilágot. Célozgattak Hanna terhességére is, hogy úgy látják, már gömbölyödik. Képeket mellékeltek, amik Londonban és Budapesten készültek. Nem egy volt amin a pocakját simítottam végig. Nos ezzel nem kést, de mindjárt baltát vágtak belénk. Sírva fakadt rajta, és őszintén szólva az én szívem is összefacsarodott. Nem egy újság célzott rá, hogy megpróbálnak Hannáról mint „RPrattz titokzatos szeretőjéről” mindent kideríteni, és tájékoztatni a közvéleményt. Na ezt olvasva nekem is összeszorult a gyomrom az idegtől. Timmel is beszéltem, hogy tudunk –e tenni valamit annak érdekében, hogy ne derüljön ki Hannáról semmi, hogy min ment át évekkel ezelőtt, de a válasza nem nyugtatott meg.   

Tegnap jött a telefon, hogy Hannának vissza kell jönnie L.A-be mert a kiadóhoz és az ABC-hez is be kell mennie, egy második körös interjúra.

Így mivel csak szombaton lesz a halloween party, amire vissza kell érnünk, én is eljöttem  haza vele. A forgatási rend szerint  nekem most nem kell forgatnom, pár napig szabad vagyok. Hogy elkerüljük a papikat, a késő esti járattal jöttünk haza. Hulla fáradtan rogytunk az ágyba.

Idáig érek a gondolataimban, amikor mocorogni kezd, rendszertelenné válik a légzése és az egész testét elönti az izzadság, pedig nem is takartam be, csak a lábfejét. Hirtelen felül, és zihálni kezd. Döbbenten nézek rá. 

-                                           -   Atya isten! Hanna mi van? 

Hirtelen meg sem tud szólalni, csak elkerekedett kómás szemekkel néz rám. 

-                                          - Semmi, semmi, csak rosszat álmodtam. – motyogja.

Figyelmesen nézem a sötétben már-már fluoreszkáló bőrét. Itt valami más van! 
 

-                                    -   Nem! – nézek rá határozottan, de nem mer rám nézni - Hanna mi a baj? – hajolok fölé. 

Lehajtja a fejét, mély levegőket vesz. 

-                                         - Nem tudom Rob! – suttogja – Napok óta ez van, nem tudok aludni, ha végre nagy nehezen elalszom jönnek a rémálmok, és amikor felébredek szinte minden alkalommal halálra rémülök a sötétben. – néz rám kétségbeesett szemekkel. 

Felülök és magamhoz húzom. Készségesen simul hozzám, simogatni kezdem. Imádom az érintését, a bőre selymességét, puha tapintását. Egész teste, feszes, ugyanakkor puha, édes, finom. Élvezettel szívom be az illatát. 
 

-                                            - Van valami, ami bánt? Félsz valamitől? 

Hallgat, a csendben csak a légvételünk hallatszik, és az ahogy kezem halkan végig simítja bőrét. Érzem, ahogy érintésem nyomán borzong, összerándulnak az izmai. Nem szólok, csak hallgatok türelmesen, és ekkor beszélni kezd.

-                                            -    Félek. – suttogja, szinte alig hallhatóan.

-                                           -     Mitől?

-                                            -   Attól, hogy nem kellek sehova, senkinek. – remeg a hangja - Annyira szeretném, hogy végre dolgozhassak, hogy végre csináljak valamit. A pénzem is kezd elfogyni, és elegem van az egészből – suttogja lehajtott fejjel - Aztán ott vannak az újságok az állandó mocskolódásaikkal, találgatásokkal a rejtett fenyegetésekkel, és én minden nap rettegek, hogy mikor derülnek ki rólam a dolgok, és az milyen hatással lesz majd ránk, rád, és ez az állandó feszültség felőröl, megőrjít érted? Ez az állandó lappangó félelem. Sokszor gondolok arra, hogy talán jobb lenne kiállni és elmondani mindent, mert akkor nem kellene félnem!

Gondolkodni kezdek a szavain,

-                                 - Mi az, hogy senkinek sem kellesz?- nézek rá komolyan -  Nekem nagyon is kellesz! – puszilok a hajába, mire érzem, hogy elmosolyodik.

-                            - Tudom Rob – sóhajtja – Tudom, de te nem tudod milyen érzés az, amikor értéktelennek és használhatatlannak érzed magad.

-      Bolond vagy! – cirógatom – Ha valaki, hát én tudnék mesélni. Mielőtt megkaptam Eddy szerepét – szólalok meg gúnyosan, mire halkan nevetni kezd – Én is ezen mentem át, mint te. Sehol nem találtam a helyem, mindenbe belevágtam, hogy azzal most én megváltom a világot, de nekem semmi sem sikerült.

-      De neked legalább volt lehetőséged! – suttogja, miközben lehelete simogatja borzolja bőrömet. Fel sem fogja, hogy milyen hatással van rám, csak fekszik a mellkasomra dőlve, apró ábrákat firkálva rám, miközben minden porcikám, hevesen vágyakozik rá. Meg akarom csókolni, el akarok veszni benne! De tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje.

Aztán felfogom, hogy mit mondott még. Felidegesedem.

-      Hogy érted azt, hogy kezd elfogyni a pénzed? – húzódok kicsit hátrébb, hogy lássam az arcát -  Nem kötötted le? – nem néz rám, csak lehajtott fejjel mered maga elé, és babrálja a kispárna csücskét. – Hanna? – nyúlok az álla alá, és fordítom magam felé a fejét. – Kérdeztem valamit! Légyszives válaszolj!

-      Nem. – suttogja teljesen elvörösödve – Nem kötöttem le, mert nem akarok élősködni rajtad. - szavai hallatán elönti az agyamat a düh.

-      Mi az, hogy élősködsz rajtam?! A menyasszonyom vagy az istenit! Ha pénz kell ott az egyik kártya. Te nem vagy normális! Ne legyél már ennyire hülye! Ha kell valami vedd meg!

-      De én nem . . .

-      Hanna! Ugye nem azt akarod mondani, hogy a háztartási kiadásokat is te fizetted?

Nem szól semmit. Nagyot sóhajtok.

-      Na jó, akkor ma elmegyünk a bankba és rendezzük sorainkat. – felelem határozottan. – mire elhúzódik tőlem, és idegesen mered rám.

-      De én nem akarom ezt – sóhajtja – úgy érzem magam ettől, mint egy kurva akit éppen kifizetnek.

-      Hogy mondhatsz ilyet?  Te hülye vagy! – közlöm vele határozottan, és újra magamhoz húzom tiltakozásával nem törődve – Ez a mi házunk, nem az enyém, nem a tied, a miénk! Mégis hogy gondolod azt, hogy te fizeted a rezsit meg mindent? Szokd meg, azt a szót, hogy közös! Hallod?! – nézek rá komolyan, de megint az ágyneműt bámulja – Molnár Hanna Katalin! – szólok rá erélyesen – Hozzád beszélek! Hallod?! Legalább nézz rám! – feszült arccal tekint rám – Nem akarom megtudni, hogy ilyeneket csinálsz! Mindenről tudni akarok! Értetted!? Nem szeretem az ilyen partizánakciókat, a pénz miatt meg ne aggódj! – megint nem néz rám – Hallod?

-      Igen hallom – suttogja vörös arccal, és dacos tekintettel. – De . . .

-      Nincs semmi de! Ha mindenáron fizetni akarsz, akkor fizess természetben asszony! – nevetek rá, mire ha lehet még jobban elpirul, de pajkosan azért felcsillan a szeme, muszáj megcsókolni. Zihálva húzódok el tőle.

-       Az újságokról meg annyit, hogy ne foglalkozz velük! Az elején én is ezt csináltam, minden cikket, minden mondatot amit rólam írtak elolvastam. Nem kíméltek! Teljesen depis lettem. Aztán szót fogadtam Stephnek és nem olvastam tovább őket, igyekeztem kizárni mindent. – cirógatom, hogy megnyugtassam, és élvezem hogy mozdulataimnak hála lassan csökken a feszültsége, lassan ellazul. Fáradtan bújik hozzám -  Csak azokat  az újságokat olvastam el amiknek nyilatkoztam. Ha nem megfelelően írták le a mondanivalómat, ha volt a cikkben csúsztatás nem nyilatkoztam nekik többet. Ennyi az annyi. Ne foglalkozz velük! Oké! – puszilom meg az orra hegyét.

Lefekszünk, és hozzám bújik, mellém vackolja magát. Sokáig hallgatunk. Jár az agyam, ő sem szólal meg.

Hallgat.

Kint már világos van.

-      Hova mész ma?

-      11-re kell mennem az utazási magazinhoz. Holnap meg megyek az ABC-hez.

-      Melyik tetszik jobban? – kérdezem, miközben simogatom a hátát – Mit csinálnál szívesebben?  

-      Őszintén szólva, mind a kettő tetszik. – gondolkodik el – Az újságnál sokat kellene utazni, és az élményeimről írni. Többek között például  az lenne a feladatom, hogy különböző hotelekben kellene megszállnom a világ bármely  pontján, aztán értékelni azokat. Nem lenne ellenemre! – kuncogja halkan, mire én is elnevetem magam és megpuszilom a feje búbját, mire nagyot sóhajt és a mellkasomat kezdi cirógatni, – Az ABC-nél meg az egyik utazási műsor előkészítésében, szervezésében kellene részt vennem. Ez is izgalmasnak ígérkezik, igazából nem tudnék választani. – mondja, majd egy nagyot sóhajt – Nem minta döntenem kéne! – válaszolja, - Na megyek főzök kávét! – közli és felpattan. Utána nyúlok és visszarántom magamhoz, nevetve terül el mellettem

-      Ne olyan sietősen Boszorka! – suttogom a szájába, és végig simítok rajta, szándékaim felől kétsége sem lehet. – Mi lenne, ha nekiállnál fizetni?

A szeme elködösül, de mosolyog.

Hanna

Óvatosan finoman csókolgatni kezdem a száját. Nem csókol vissza. Ekkor bevetem a nyelvemet is. Kóstolgatom ajkait, majd szám vándorolni kezd a nyakán, elmosolyodom amikor meghallom ahogy fojtottan felnyög, tudom ennek nem bír ellenállni – húzódik elégedett mosolyra a szám. Elhúzódom tőle, nézem kipirult arcát, a csókjaimtól duzzadt piros ajkát.

-      Annyira kívánlak! – suttogja.

Szeme elsötétedik, érzem ahogy megborzong. Keze kalandozni kezd a testemen, simogatni kezdi a mellem. Minden mozdulata borzongással tölt el. Határtalanul élvezem ahogy keze végigsiklik rajtam, ahogy cirógat még a pillantása is. Nagyon szeretem! Megakarom neki mutatni. Cirógató kezeit eltolom magamtól egyetlen mozdulattal a csípőjére ülök és finoman mozogni kezdek rajta. A ruharétegeken át is érzem hogy feszesen keményen áll. Tekintete is  majd felfal, de nem engedek neki.

-      Ne érj hozzám! – suttogok a szájába – Hadd csináljam én! Törleszteni akarok!

-      Tedd azt! – somolyogja de lázas tekintettel méreget.

Elégedetten veszem tudomásul, hogy átadta magát nekem. Kezem bebarangolja felsőtestét amit  követ szám is. Határtalanul élvezem ahogy csókjaim nyomán az izmai összerándulnak, ahogy fojtottan felnyög. Figyelem az arcát amin a gyönyör veszi át a főszerepet. Kitágult szemekkel néz rám. Megnyalom a szám szélét amikor hozzá érek férfiasságához, és simogatni kezdem, hasát csókolgatom, de gondosan ügyelek rá, hogy ajkaimmal ne érjek férfiasságához, csak a kezemmel simogassam őt. Tekintete szinte éget, mellkasa zihál. Centiről centire húzom le róla a boxert, hajam csiklandozza péniszét.

-      Hanna kicsim kérlek! – nyöszörgi, de nem kegyelmezek, csak kezemmel kényeztetem, tekintete éget, és hangosan felnyög amikor a számba veszem. Kényeztetem amit  először lehunyt szemmel élvez, majd rám néz és égő tekintettel figyeli ténykedésem. – Atya Úr isten! – nyög fel – Ez nagyon jó! Boszorkány! – sóhajtja majd elhúzódik maga alá gyűr, kényeztetni akar, de nem engedem.

-       

-      - Ne Rob gyere! – sürgetem, ellenőrzi, hogy készen állok-e, szinte elolvadok kezei között amikor megérzem érintését nőiességemen, epedve várom, hogy belém olvadjon, de  elhúzódik, remeg a keze amikor türelmetlenül felbontja a kis csomagot.

Nem hagyom segítek miközben csókolgatom simogatom. Felnyög, pénisze pulzálni kezd, ledönt maga alá gyűr és egyetlen mozdulattal bennem van. Végighullámzik rajtam a gyönyör. Kéjesen simogatom, kóstolgatom nyakát, a füle tövét, egy-egy mozdulatom hatására felhörren, majd megfordulunk és ő kerül felülre.  Elsötétült szemekkel húzza  le magához a fejemet, és  csókol meg keményen, a nyelve pedig azonnal utat tört magának a számba. Olyan vadul csókol, ami egyáltalán nem jellemző rá, s a fogaink is összekoccannak. Kéjesen megmozdítom a csípőmet, mire felhördül és csípőjét felfelé tolva feszül nekem.

-      Gyerünk kicsim! Mozogj! – nyögi elködösülő tekintettel.

Kérését teljesítve egyre gyorsabban mozgom rajta, fokozatosan növelve a tempót, a kezei pedig mohón kutatják a testemet. Kéjes, eltompult tekintettel nézi rajta mozgó alakomat.  Nem bírok neki ellenállni és előre hajolva megcsókolom, amikor felakarok egyenesedni beleharap az alsó ajkamba, hogy visszatartson. Belemarkolok a hajába, és felrántom  őt magamhoz. Amint felül, a dereka köré kulcsolom a lábam, és most ő indul  erőteljes lökésekkel, hogy újra a felhők közé szálljunk. Nem bírom visszafogni a hangomat, Rob is egyre hangosabban zihál, és egyre többször nyög fel rekedten.

-      Szeretlek Boszorka! – nyögi a számba, miközben  szárnyalunk.

Zihálva dőlünk hátra, még ringatózva a gyönyör okozta hullámokon. Imádom benne, hogy figyelmes gyengéd szerető, de ha kell tud durva és erőszakos is lenni. Vigyorogva húz magához. 

-      Hát cica ez gyönyörű volt! – simít végig az arcomon, - imádom, hogy te egy olyan nő vagy akihez nem mutogatós szivarként közeledik az ember, csak arról szoknál le hogy titkolózol, meg állandóan takaríttatsz velem – csókol meg.

Hallgatjuk a csendet miközben egymást cirógatjuk. Aztán szinte egyszerre mozdulunk meg. Gyorsan magára ránt egy nadrágot, míg én az ingjét kapom magamra.

Gondolkozom.

Szinte észre sem veszem, hogy megáll felettem és figyelni kezd. Lehajol, kezébe veszi az arcomat.

-      Figyelj nem lesz semmi baj! – suttogja miközben szeme nem ereszt. – Találni fogsz egy munkát amit szeretsz majd csinálni.  Nyugi!

Annyira jól esnek a szavai! Annyira kell nekem, annyira akarom őt, és annyira szerencsés vagyok, hogy az én párom, hogy engem szeret!  Boldogan nézek rá.

-      Oké! – suttogom, és megkönnyebbült lélekkel kezdek készülődni.

Mire leérek a konyhába már készített pirítós, és kapok narancslevet is. Remegő kézzel hajtom fel.

-      Figyelj cica! Elviszlek az újsághoz, amíg bent vagy, addig én intézem a dolgaimat. Szólj rám, ha készen vagy és érted megyek. Oké? – néz rám kérdőn amikor is az ujjával kezd kotorászni a lekváros üvegben. Megfagyok.

-      Életem elárulnád, hogy mégis mit csinálsz? – nézek rá döbbenten.

-      Lekvárt eszek. – vigyorogja,  tudom, hogy azt várja, hogy lebökjem miatta, mert imád ilyenekkel bosszantani, de nem teszem. Inkább hozzá lépek, megfogom a kezét  és leszopogatom az édes krémet az ujjáról.  Egy élmény az arckifejezése. Tátott szájjal néz rám.

Elnevetem magam.

-      Én is szeretem a lekvárt! – suttogom a szájába, mire felmorran.

-      Égetni való Boszorkány!

Ebben maradunk.

Gyorsan összecihelődünk és indulunk.

Robert

Vidáman jövök ki a bankból. Elintéztem mindent, amit akartam. A reggel gyönyörűen indult, az asszonyt is sikerült megnyugtatni. Süt a nap, kellemes idő van. Szabad vagyok pár napig, azt csinálok amit csak akarok! Mi kell még? Na jó, lenne még egy-két dolog ami  szeretném, ha összejönne, de nem lehet telhetetlen az ember fia.

Elégedett vagyok végre. Beülök a kocsimba, és indítok. Nem megyek messzire. Egy közeli parknál állok meg. Remélem Hanna nem sokára végez, és akkor elmehetünk jelmezt nézni. Szórakozottan nézelődök, amikor is egy ismerős fejre leszek figyelmes a közeli padon. Maga elé bámul megfeledkezve mindenről.

Elmosolyodom. Miért nem szólt, hogy készen van? Vigyorogva készülök kikászálódni a kocsiból. Ekkor azonban csörögni kezd a telefonom. Felsóhajtok és felveszem. Steph az.

Szavai hallatán szinte lebénulok.

Úristen!

Ezt nem hiszem el! Ez előbbi elégedett gondolatoknak nyoma sincs. Szinte félve nézek Hanna felé. Hallgatom az ügynököm szavait, de nem sokat értek meg belőle. Egy szó zakatol bennem:

Kiderült. . .

-      Hallasz Rob? – szól bele idegesen – Hallod amit mondok? Ne csináljatok semmit, ne nyilatkozzatok senkinek. Ne cáfoljatok de ne is ismerjetek el semmit! Értetted? – szól rám idegesen.  – Rob hallod?

-      Igen Steph hallom. Bocs, de most mennem kell!

Levágom a készüléket az anyósülésre, felkapom a napszemüveget és elindulok felé.

Fel sem fogja amikor leülök mellé, csak bámul maga elé. Baromira ideges vagyok.

-      Hanna gyere, mennünk kellene! – szólok hozzá idegesen, de meg sem rezzen. – Kicsim gyere!

Ekkor tétován rám pillant, felfogja hogy én vagyok, és egyetlen szó nélkül áll fel, és jön velem. Szerencsére a kocsival nem messze parkoltam így viszonylag simán oda érünk. Beszáll, de még most sem szól egyetlen szót sem. Hazáig hallgatunk. Amikor otthon kiszáll úgy becsapja a kocsiajtót, hogy azt hiszem, hogy kiszakad!

-      Bazd meg Hanna! Normális vagy! – üvöltök, de egyetlen szó nélkül viharzik ki az udvarra, rohanok utána, amikor meghallom az első csattanást. – Mi a faszt csinál ez a nő?

Hogy mit csinál? 

Tombol. 

Szó szerint. Egymás után csapkodja a földhöz a virágcserepeket, közben magyarul kiabál valamit. Nem értem, csak sejtem, hogy káromkodik. Elhűlve nézem, hogy mit művel, de nem lépek közbe, csak amikor látom, - a negyedik virágcserép után – hogy valamelyest lehiggadt, akkor lépek oda és ölelem át.

Sírni kezd.

-      Behívtak Rob és azt mondták, hogy sajnálják, hogy befáradtam, de nekik olyan munkatársra van szükségük akinek kifogástalan az előélete, megbízható munkatárs, és nem szerepel minden nap a bulvárlapok címlapján ! Mintha én egy elmebeteg idióta lennék, aki teljesen megbízhatatlan, és minden vágya az, hogy idióták állítsanak róla nagyobbál nagyobb baromságokat! Nekem meg fogalmam sem volt arról, hogy mi történik. Miről beszélnek? Elém rakták azt az átkozott szennylapot! Rob szó szerint kiröhögtek! Érted? Gúnyolódtak rajtam.

-      Remélem jól pofán csaptad őket! – tolom el kicsit magamtól

-      Lehet, hogy azt kellett volna!  - neveti el magát kínjában, de patakzanak a könnyei.

-      Lehiggadtál, vagy további pankráció várható? – nézek rá – Csak szólj, mert akkor hátrébb húzódok a frontvonalról, mielőtt még engem is célba veszel!

-      Te olyan hülye vagy! – csapja meg a mellkasom nevetve - sírva, majd elszörnyedve körbenéz az udvaron. – Te atya isten! – nyög fel – Én nem vagyok normális! Szegény virágocskáim! – hajol le és térdel le a virágok közé.

-      Szegény virágocskái! – nézek az égre - Mit vétettem, hogy ezzel a nővel versz?! Kérlek istenem adj egy jelet, hogy normális vagyok! Csak egy egészen aprócska ici-pici jelecskét! - sápítozok.

-      Ez megfelel jelnek Pattinson?! – neveti el magát, amikor meghalljuk a csengőt.

-      Megnyugodtam. – sóhajtok fel. – Talán mégis ép eszű vagyok! Megyek nyitok ajtót.

Nagyot sóhajok, és újból elhatározom, hogy csináltatok kukucskálót erre az ajtóra, mert soha nem tudom, hogy kinek nyitok ajtót. Lehet az papi, vagy baltás gyilkos is! 

Baltás gyilkos?!
Tényleg nem vagyok normális! 

Résnyire nyitom az ajtót, és megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem, nem a baltás gyilkos, bár ahogy a képét elnézem, lehetne az is.

Csak Zalánék jöttek.

-      Beengedsz, vagy még nézegetsz kicsit? – néz rám komolyan majd Ashleyhez fordul – Kicsim miért nem szóltál, hogy rajtam maradt a sminkem? – kérdezi tőle buzisan.

Elnevetem magam, és kitárom az ajtót.

-      Gyertek!

-      Hanna? – néz rám kérdőn.

-      A kertben takarítja el a romokat. – mutatok az udvar felé.

-      Romokat? – húzza fel a szemöldökét kérdőn Zalán – Miért vihar volt?

-      Á – legyintek egyet – csak egy kisebb tornádó tombolt kint a kertünkre koncentrálva a pusztítást. – vigyorgom.

-      Hát a látvány az mindenesetre ígéretes! – röhögi Zalán, amikor kilépünk az udvarra.

A látványtól lever a víz. Hanna előrehajolva pucsít felénk, miközben a virágokat szedi fel.

-      Nagyobbat nem találtál? – néz Zalán a boszorkára amikor az az egyik nagyobb kerámia cserépedény maradványait emeli fel.

-      Szia! – fordul hátra. – Nem, nem találtam! De amilyen ideges voltam, még lehet, hogy azt is felemeltem volna! – mutat a terasz bejáratánál álló baszott nagy virágtartóra.

Felnevetek.

-      Ha láttad volna! Komolyan mondom, mintha pankrációt néznék! Anyám lehet, hogy félnem kéne tőled? – bújok el Zalán háta mögé, mire felnevet.

-      Látom nincs nagy baj! – sóhajt fel Zalán. – Jól vagy? – néz a Boszorkára.

-      Lehiggadtam, de egy fél órával ezelőtt ölni tudtam volna! – hajol le újra, hogy mentse  a menthetőt, Ash mellé lép, hogy segítsen neki.

Betolom a kukát, és Zalánnal nekiállunk eltakarítani a cserépmaradványokat. Lemegyek az alagsori tárolóba, hogy hozzak fel virágládát, amit múltkor vettünk. Most kapóra jön, hogy kicsit elszámoltuk magunkat. Hálásan néz rám, amikor leteszem elé. Ashleyvel nekiállnak elültetni a háborút túlélt gazokat, miközben halkan beszélgetnek. 

Zalánt behívom  sörözni.

-      Azt hittem, hogy jobban kiakad. – nézzük a csajokat az ablakból.

-      Őszintén szólva én is. – állok mellé.

-      Interjún volt?

-      Ühüm, ott közölték vele, hogy megfelelne nekik, de kifogástalan előéletű, ép erkölcsi érzékkel rendelkező, erős  munkatársa van szükségük! Aki nem a pletykalapok főszereplője!

- Mi van? - hökken meg Zalán -  Neki meg fogalma sem volt semmiről mi?

-      Hát nem. – válaszolom.

-      Éreztem, hogy valami történni fog – szólal meg mögöttünk, mire rajtakapottan hátrafordulunk – Csak arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsak lesznek és ennyire vissza fog ütni rám. Én azt gondoltam, hogy ugyanúgy, mint a többi kép és cikk esetében nem foglalkozik vele igazán senki. Én igyekeztem nem törődni a hülyeségekkel amiket tényként tálaltak, de most az igazat írták. 


- Nem szóltál be nekik? Nem védekeztél? - néz rá Zalán. 

- Nem Zalán, hirtelen lefagytam, amikor felfogtam, hogy miről beszélnek. Felálltam és kijöttem, annyit azt hiszem még mondtam, hogy talán jobb is nem olyan helyen dolgozni, ahogy a búlvársajtó hülyeségeinek hisznek. - sóhajt nagyot - Tudat alatt biztos voltam benne, hogyha megjelenek veled valahol nyilvánosan akkor ez fog történni.  – sóhajt fel újból. – Szinte kihívtuk a sorsot magunk ellen. – bújik hozzám.

-      Jól vagy? – néz rá a bátyja.

-      Igen jól. Valahol megkönnyebbültem, hogy kiderült, napok óta képtelen voltam aludni. – átölelem. – Azért azt az állást sajnálom.

-      Kicsim! Majd lesz másik! Hidd el! Fogják még ezek ezt bánni!

-      Jaj olyan lökött vagy! – bújik hozzám. – Holnap talán el sem kellene mennem az ABC-hez ezek után. – sóhajtja.

-      Eszedbe ne jusson! – dörren rá Zalán indulatosan, mire Hanna megdöbben.

- Oké! - suttogja - Elmegyek

-      Na azért! – fenyegeti meg Zalán. – Ha megtudom, hogy nem mész el elverlek, semmit nem tettél, és senkinek ne merészeld megadni azt az örömöt, hogy megfutamodsz! Értetted?!

-      Oké!

-      Na akkor mi mennénk is! – fordul Ashley felé.

-      Éppen vásárolni voltunk amikor megláttuk az  újságot, és azonnal jönni akart a nagy testvér! – öleli át Zalánt Ash –Bárcsak nekem lett volna ilyen!

-      Tudom, hogy szerencsés vagyok! – néz végig rajtunk könnyes szemmel – Nekem van a világon a két legjobb pasim!

Zalánnal összevigyorgunk, mire felnevet.

-      Na akkor mi mennénk is! – sóhajt Zala, de ebben a pillanatban újból csöngetnek, mire felsóhajtok.

-      Ne! – nyöszörgi – Mára elég volt a meglepetésekből!

-      Kösz hugi! – húzza meg a haját a bátyja. – Na menjünk. – játsza a sértődöttet.

-      Jaj Zalán! Tudod, hogy nem úgy értettem! – áll neki szabadkozni.

-      Nyugi! – nevetek a Boszimra – Csak idegelni akar. 

Zalán vigyorogva figyeli Hannát, aki megkönnyebbülve kezd mosolyogni. 

               - Jaj olyan kis hülye vagy! - húzza magához Zalán, mire ő oda sem figyelve  földes kézzel végigsimít a bátyja arcán. Ashley röhögni
kezd amikor meglátja 

                   - Hát édes, jelen pillanatban a Winnetou jelmez remekül állna! A csíkok már megvannak hozzá! - vigyorogja Ash.

Hanna meglepődik,  mivel észre sem vette, hogy mi történt.Zalán egyből fölfogja, és  bosszúból  összeborzolja  a haját, mire persze a Boszorka visítani kezd. Nevetgélve mennek rendbe szedni magukat. 


              - Annyira nem normálisak! - néz utánuk Ash. - De így szeretjük őket nem? 


             - De, de igen. - válaszolom szórakozottan mosolyogva. 


             - Én azért azt hittem, hogy jobban kiakad majd. - néz rám Ashley. 


           - Én is azt hittem - sóhajtok fel - de biztos vagyok benne, hogy ez még csak a dolgok előszele volt, jön még a vihar. - összenézünk, mivel mind a ketten tudjuk, hogy miről beszélek - Mindenesetre az első sokkot egészen jól vette tényleg, sőt, mintha megkönnyebbül volna.  

Nem folytatom mert újból csöngetnek, Hannáék is előkerülnek, valamelyest sikerült rendbe szednie magát.  Zalánék  búcsúzkodni kezdenek.


              - Figyelj kicsi! Ha kellek hívj! Oké? 


              - Oké!


Kikísérem őket. Igazából meg sem lepődök azon, hogy Tim és Steph állnak az ajtóban.

Elköszönök én is Zalnánéktól és beljebb hívom Stephéket. Hanna sem lepődik meg láttukra.

Leülünk, és átbeszéljük a kialakult helyzetet és a tennivalónkat, ami szokás szerint a nagy semmi. Nem erősítünk és nem is cáfolunk semmit. Meglepődöm, hogy Hanna milyen jól veszi az akadályokat. Megkönnyebbülök, de ahogy elnézem ő is.

-      Nos akkor mindent megbeszéltünk! – sóhajt fel Tim és feláll. – Akkor szombaton találkozunk Vancuverben. Legyetek jók! Miben lesztek?

-      Titok! – vágom rá, mire Hanna felnevet.

-      Jól van titkolózzatok csak! Ezért én sem árulom el, hogy minek öltözök!  - nevet fel Steph.

Kikísérem őket is, és gondosan kétszer ráfordítom a kulcsot.

Besétálok, és Hanna keresésére indulok. Gondolhattam volna, a konyhában ügyködik.

-      Szóval titok mi? – néz rám amikor belépek- Jól titkolod, mert még nekem sem mondtad el!

-      Őszintén szólva még én sem tudom! – világosítom fel – Ezért gondoltam, hogy délután elmehetnénk Dorotyhoz, hogy keressünk valamit.

-      Ahhoz a Dorotyhoz megyünk? – néz rám vigyorogva, - Aki nálunk volt a forgatáson a jelmezes?

-      Aha! - bólogatok - Felhívtam, hogy tudna -e segíteni, mire nevetve közölte, hogy persze, de kikötötte, hogy csak akkor ha jössz te is! - vigyorog szavaim hallatán, és ezen én is nevetni kezdek -  Előbb enni kellene valamit, mert kilyukad a gyomrom.

-      Nem mondod?! Akkor sietek. – nevet fel.

Szerencsére nem állít be a csatasorba, így gyorsan elhúzom a csíkot még mielőtt még valamit rám sózna. 

Figyelem ebéd alatt, de nyugodt. Az arca is kisimult.

-      Te most tényleg megnyugodtál. – állapítom meg elképedten, miközben bepakol a mosogatógépbe.

Rám néz a nagy barna szemeivel. Meglepődik.

-      Igen, tényleg megnyugodtam. Pontosabban megkönnyebbültem, már nagyon nyomasztott, minden pillanatban az eszemben volt. Mit olvasol? - áll neki terelni, és nyúl az asztalon lévő forgatókönyv felé és beleolvas.

-      Elolvasnád? – nézek rá – Kíváncsi vagyok a véleményedre.

-      Oké. - kuporodik a fotelba, - De mikor megyünk Dorotyhoz?- kérdezi csillogó szemekkel.

-      2 óra múlva kellene indulni, addig még van időnk. - kacsintok rá.

Hanna

Feszülten ülök a már ismerős előtérben az ABC-nél. Nem sok kedvem van itt lenni, és várni, hogy újra közöljék, hogy köszönik de nem kérnek belőlem. De nem tehetek mást, megígértem nekik.

Őszintén szólva még mindig álmos vagyok. Tegnap este elaludtam Rob forgatókönyvén kb a 3. oldalnál, még arra sem ébredtem fel, hogy levetkőztetett. Az egész éjszakát átaludtam. Meg is jegyezte ma reggel, hogy ezek szerint rém izgalmas volt. Hiába szabadkoztam csak nevetett, aztán elhozott. Most is kint ül a kocsiban és rám vár, hogy végezzek, mert meglepije van.

Teljesen elgondolkozom amikor is rezegni kezd a telefonom. Szórakozottan veszem elő.

„ Neked melyik tetszett a legjobban?”

„Mármint mi?” - nézek értetlenül a kijelzőre.

„Jelmez? Még is mi? Merre jársz Boszorka?”

„Nem tudom,  volt egy-két kedvencem”

„ Például?”

Gyorsan előkeresem a tegnapi képeket, és végigpörgetem őket. Dorotyval halálra röhögtük magunkat az előadásán. Imádtam és most is imádom érte! Annyira eszetlen tud lenni!  

Tudom, hogy azért tette, azért idétlenkedett, hogy nekem segítsen, hogy jobb kedvem legyen, és elterelje a gondolataimat a történtekről és imádom érte! 

Azt hittem, hogy Atis után senkit nem fogok tudni szeretni, de rá kellett jönnöm, hogy az az érzelem semmi nem volt ehhez képest,  amit  most Robert iránt érzek. 
Atis az első szerelem volt, amikor is csak belekóstoltam az érzésbe, de Rob az más. Az egész lelkemet kitölti és ami nem mellékes a belsőmet is!  Úristen! Miken agyalok! 


Mindenesetre kedvtelve nézem a tegnap délután készült fotókat. Egyiknél másiknál huncutkodni támad kedvem. - nagyot sóhajtok,- csak ezen a blamán legyek túl és akkor kárpótlom magam az biztos! 


Mondjuk ez sem volt rossz!

í

"Hahó Boszorka alszol vagy bent vagy már?" 

"Nem Rob gondolkodom!  Ez például tetszett" - küldöm az MMS- t " A csajok megvadulnának tőle!"

" És te?"  - szinte látom magam előtt ahogy vigyorog amikor küldi a választ. 

"Hm, lehet, hogy én is! A lényeg mindenesetre szépen van keretezve! hihihi!"

Nem érkezik válasz, ezért tovább nézem a képeket.

Hm, ez annyira nem tetszett, így gyorsan tovább lépek. 

Na ez az indián jelmez  már inkább elnyerte a tetszésem, de nem volt Robos, kicsit erőltetettnek tűnt. Párszor azért körbetáncolnám otthon! Hátha esni kezd az eső. . .

Popey! Anyám! Dorotyval szinte sírva fakadtunk a röhögéstől amikor megláttuk benne, pláne akkor amikor csámpázni kezdett, bár sokat nem kellett strapálnia magát, hiszen baromira esetlen bír néha lenni. Imádtam!!!

Hát ez!? 

Ez csúcs volt. 

Annyira nevettem amikor amikor körbetáncolt minket. Kész rögtönzött sztripshowt adott elő. De ő is röhögött nagyon amikor Doroty elhessegette hogy fejezze be mert neki gyenge a szíve. Jaj mamám annyira szeretem, hogy ennyire bolond!

Anyám! Nem kaptam szikrát tőle,  pláne amikor még rázni is kezdte a fejét, miközben üdvözült tekintettel nézett ránk! 

Na erre inkább nem mondok semmit. 

Robby Pattix.  

Most is elnevetem magam.
Gyorsan körbenézek, hogy hallotta-e valaki? De nem foglalkoznak velem. Így tovább lépek a következőre. 

Hát ez!? 

Készen vagyok! 

Nem bírom tartani magam, felcsuklok a röhögéstől amikor a képre nézek. 

Jesszusom! Hanna moderáld magad! Tényleg hülyének néznek! - csípek el pár érdeklődő pillantást ami felém irányul, de nem akarok foglalkozni velük most. 

Igyekszem rendezni az arcvonásaimat, ami nehezen megy mert újból a képre pillantok.  

Szerencsére rezegni kezd a telefonom, és megnyitom az SMS-t.

"Még mindig a válaszodat várom! A fenekemet bökik a tűk! "

"Mi van?" - küldöm értetlenkedve, hol az istenbe jár ez a pasi? Azt mondta, hogy megvár! -  "Hol vagy? Milyen tűk böknek?" 

" Hát amiken ülök, miközben a válaszodat várom!"

Megint felnevetek, és nyomkodni kezdem a billentyűket.

„ Igazából három favoritom volt”

„ Hanna ne csináld már! Nyögd ki melyikek tetszettek?!”

„ Hát az egyik az a testőrös jelmezed volt! Édesem bármikor vigyázhatsz rám  de csak kivont karddal, és ha belegondolok, a kardodat a hüvelybe párszor betolhatod!  Hihihi”

„ Vigyázz mert elpirulok!”

„Megnézem, hogy meddig terjedne a pirosságod! Bár mondjuk a skót jelmeznél nem sokat kellene strapálni magam, igaz, itt felmerül bennem, hogy mennyire tradicionális a jelmezed?”

„ Miért? Ezt most magyarázd meg légyszives!”

„Édesem a skót népviselethez nem hordanak boxert. . .”

„ Hanna!”

„Most mi van?! Te kérdezted!”

„Na jó hagyjuk! Kiakasztasz!  És a harmadik?”

„A király jelmez”

„Igen?  Ez meglep! "

"Miért lep meg?"

"Nem gondoltam, hogy tetszeni fog! De jut eszembe, hogy miért is nevettél tegnap amikor megláttál benne?”

„Eszembe jutott, hogy én pontosan tudom, hogy mekkora jogarral közlekedsz!”

„ Hanna!!”

"Édesem! Sokszor kapod marokra?"


"Hanna!Úgy látom sok :D:D:D   volt tegnap este vacsorára az osztriga amit ettünk!"


"Most mi van? Én a királyi jogarról beszélek!"

"Hát a  mérete királyi!" 

"Most mégis ki beszél, és miről? *kuncog*)


"Boszorkány! Csak gyere ki megmutatom!" 


"Alig várom!"

De nem tudom megvárni a válaszát, mert behívnak. Nagy levegőt veszek és belépek. Görcsbe rándul a gyomrom amikor meglátom a zöld szemeket.

110436