83. fejezet - Úristeeen!

Sziasztok! 

Most kivételesen az ígért időben! Varázslatos nem? Fejlődőképes vagyok * vigyorog*

Remélem tetszeni fog nektek a fejezet is, én nagyon igyekeztem.

Nos akkor jöjjenek a válaszok:

Golden:

Nos, az esküvőre nem térek vissza, hiszen arról volt egy egész fejezet. Robert, hát tőle később még várható lesz pár agyalásos rész, lassan adagolom, mert ha minden poént idő előtt lelőnék, akkor miről írnék? Kollégák, velük a következő részben már találkozunk, hiszen Robertó forgatni megy a BD-t.  A Big Brother ebben a fejezetben jelen lesz, bár most nem jut hangsúlyos szerephez.

Flo:

Szia! Már hiányoltalak! Ne tudd meg milyen jókat röhögtem a képek szerkesztésekor, a durvábbakat fel sem mertem tenni, bár lehet, hogy a következő részben megkapjátok őket :DD

Kriszty:

Szia! Köszönöm a komidat! Hát igen kicsit bolond volt, de melyikünk nem az? Egy kapcsolat velejárói, hogy néha abszolult eszement apróságokon zördülünk össze nem? Rob titkos helyéről nem rakok fel részt, mivel nem találtam megfelelő képet.

Zsuzsi:

Köszönöm, hogy írtál kommentet, és örülök, hogy tetszett a fejezet! Tsók!

Pixie:

Életem! Hát ezért álompasi, ilyen persze, hogy nincs, na jó talán 90%, hogy egy kicsit tényleg ilyen-  Kár, hogy nem osztottad meg velem, hogy mik futottak át az agyadon kedves „PP”! :DDDD . Közelgő levelet a Mr.  nem küldte el, és valszeg mostanság nem is fogja, mivel kórházban van. Karambolozott. Szerencsére csak kisebb agyrázkódása van . . . inkább nem folytatom.

Timi:

Szia! Örülök, hogy tetszett az előző fejezet. Hogy melyik kép kerül fel, tényleg nem tudom, de 3 nap múlva már biztosan megmondom! :DD

Pet:

Helló Édesem! Hiszed vagy sem nekem is eszembe jutott, hogy „mást” is beleírok a fejezetbe, de nem akartam sokkolni senkit, meg igazság szerint el nem tudom képzelni, hogy mi jár egy pasi fejében közben, így ezen rész kiszínezését élénk fantáziátokra bíznám, így a jelen olvasatban valóban csak szimplán hülye volt, de ez van.  Most 2010 októbert írunk, Robert most indul BD-t forgatni. Igen a felhők halvány sóhaja ért el most még csak hozzájuk, amiből még vihar is lehet . . .

csezemo

Szia! Köszönöm szépen! Borzasztóan kedves vagy! És igen nekünk csak marad az álompasi basszus ha már nem jön értem fehér lovon!!!!

Dóri

Megnyugtat az, hogy még egészen biztosan fogsz monológot olvasni tőle?

Anna:

Örülök, hogy tetszett!

Zsó:

Én ilyennek képzelem Robot, hogy figyelmes, kedves és törődő. Örülök, hogy tetszett!

Judy:

Remélem, hogy már jobban vagy, és nagyon köszönöm a komidat! Pusza!

Szasza:

Suzi nénit majd később megismered, és lesznek képek is hozzá. Szándékosan nem írtam meg a Zalános mesélést, mivel újat nem nagyon tudtam volna mondani, és az, hogy újra megírjam, hogy mennyire fáj nekik a baba elvesztése, nos az már elcsépelt lett volna.  

Noémi:

Muszáj volt valamit kitalálni, de szerintem szinte mindenki belefutott az elejébe nem? Az lehet, hogy túlzás volt a részemről, hogy Rob nem bír megmaradni Hanna mellett a vágytól, de ezért írok fanfictiont és nem drámát. hihihi

Jó olvasást! 

Csongi

1 évvel ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy itt fogok állni és várni Mr. Drakulára.

1 éve még kiakadtam a csajokon akik róla ábrándoztak, most meg itt szobrozok a reptéren csomagommal a kezemben és arra várok, hogy a vámpírok királya felszedjen. Ki nem állhattam, most meg szinte a családhoz tartozik ő is.

1 éve még én voltam a társaságban az egyik legnagyobb szoknyapecér, aki megfogadta, hogy minden nőt, akit csak lehet megfektet. Nem volt 1 hónapnál hosszabb kapcsolatom soha, most meg nős vagyok.

1 éve még Nattit sem ismertem, most pedig az éltem közepe. Igen minden szempontból az.

Elgondolkodtam nagyon, így azt sem veszem észre, hogy Rob megérkezett, csak arra rezzenek fel, hogy dudál valaki, és kinyílik az anyósülés ajtaja a mellettem álló Volvón.

-      Alszol? – röhögi Rob – Gyere már, mert meg megbüntetnek, ha sokáig itt álldogálok!

Felnevetek, amikor felfogom, hogy milyen kocsival jött. Gyorsan bevágódok, kezet fogunk és röhögni kezdek.

-      És még én kompenzálok! Kapjam csak el a nődet!

-      Mi van? – néz rám értetlenkedve Rob.

-      Hát az, hogy kedves oldalbordád egyetlen lehetőséget sem hagyott ki amióta csak megvettem a Tuareget, hogy az orrom alá ne dörgölje, hogy kompenzálok. – Rob felnevet – Szerinte egy pasi kocsi és telefon mérete egyenes arányban van farokmérete miatt kiváltott frusztrációval.

-      Ez annyira Hanna! – röhög – Néha olyan beszólásai vannak, hogy csak kamillázok.

Felnevetek, mire Rob meglepetten néz rám.

-      Ez is az ő szövege!  Látom, alakítjátok egymást!

-      Jah! – sóhajt nagyot a macsó vámpír – Baszki pórszívóznom kellett! Hallod?!

-      Nem mondod?! – röhögöm el magam – Üdv a klubban! Nekem is volt már a kezemben!

-      Nem mondod? Marokra kaptad?! – röhög Rob.

-      Barom! – közlöm rezignáltan - Miért te nem szoktad marokra kapni?  Nekem mindennap kell mostanában!

-      Nem kedves Csongor – fulladozik a röhögéstől – nekem a csajom szokta marokra kapni!

-      Állat! – közlöm vele. – Én a porszívózásról beszélek.

-      Én is, - vigyorog – Miért te mire gondoltál?

Röhögünk.

-      A csajok? Ugye nem szóltad el magad, hogy ma jövök?

-      Nem, vigyáztam, hogy el ne szóljam magam!  - közli, miközben próbál átsorolni a másik sávba - Anyád te barom nem látsz!! – kezd el kiabálni – Nem igaz! Az ilyennek minek jogsi! Biztos libáért vette!

Elröhögöm magam, ez is Hanna szövege, de inkább nem szólalok meg, mert látom, hogy durranni készül az agya, mivel nem engedik át a másik sávba. Hallom, ahogy válogatott szitkokat mormol az orra alatt.

-      Nem, nem szóltam el magam előttük- fordul felém egy pillanatra-  mivel a harmadik napja alig látom őket. Napközben én nem vagyok otthon és van amikor este is későn érek haza, akkor meg általában ők lépnek le. Tegnapelőtt Ashley is befutott, így alig látom őket. Tegnap például koncerten voltak, én is mentem volna, de nem végeztünk, így a három csaj ment el. . . .

-      Milyen koncerten voltak?

-      Bruno Mars. . .

Folytatná, de csörögni kezd a telefonja. Kihangosítja.

-      Helló! Felszedted? – szólal meg Zalán a túloldalon.

-      Ha rám gondolsz, akkor felszedett! – közlöm – Bár egy vörös bombázónak jobban örültem volna!

-      Vigyázz a szádra! – nevet fel Zalán – Üdv, itt! Mondtad már neki Rob?

-      Nem még nem, még csak most szedtem fel.

-      Mit kellett volna mondanod? – fordulok felé.

-      Zalánnal beszéltük, hogy ma elmehetnénk sátrazni, már nagyon régen voltunk, és jó lenne kicsit kimozdulni a falak közül.

-      Lenne kedved? – kérdezi Zalán.

-      Végül is miért ne? – vonom meg a vállam – De nekem nincs semmi kemping cuccom.

-      Azt nyugi én beszereztem! – közli Zalán – Van 3 sátor, matrac. Nektek csak hálózsákot kellene szerválnotok. Egy órán belül én is ott leszek nálatok, csak még egy két dolgot el kell intéznem.

-      Addigra biztos a csajok is magukhoz térnek. – közli Rob – Hosszú volt az éjszaka! – röhögi.

-      Még alszanak? – neveti Zalán.

-      Amikor eljöttem még aludtak, és a konyhában látottak alapján, koncert után még pizsiparty is volt! Én 11-kor estem haza akkor még nem voltak otthon. Ma reggel meg mind a hárman a vendégszobában aludtak egymás mellett amikor bekukkantottam.

-      Nem mondod? – nevetem el magam.

-      Figyelj öregem - fordul felém Rob – két napja nem alszik velem az asszony! Hallod? Este megjövök dumálnak, lezuhanyozom vacsorázok, dumálnak. Tegnapelőtt arra ébredtem, hogy hiába keresem nincs mellettem Hanna. Kimegyek körbenézni, hogy hol lehet, nincs e valami baja, erre ott horpasztanak a nappaliban a kanapén Nattival. Fel sem tudtam őket ébreszteni, egyenként cipeltem őket ágyba.

Felhorkanok.

-      Pattinson! Leverem a derekad, ha meghallom még egyszer, hogy a feleségemet cipeled ágyba! – méltatlankodom, de röhögök.

-      Akkor elvannak ezek szerint.

-      El, elég sokat ég a fülem, így valószínűleg sokszor szóba kerülünk. – közli Rob rezignáltan.

-      Ezt most fejtsd ki részletesebben ha lehet.

-      Nekem Hanna szokta mondogatni, hogy ha ég a füle akkor valaki róla beszél vagy szidja, és nekem mostanság elég sokat ég a fülem! – röhög. – Zalán hova menjek hálózsákért?

Csendben magamba szállok, miközben hallgatom a szövegelésüket. Fáradt vagyok, késő estig voltam a partnereimmel üzleti vacsorán, ma meg korán kellett kelni, hogy elérjem a járatot. Majdnem elalszom amikor is arra eszmélek, hogy megálltunk.

-      Bocs – közli Rob, - de megérkeztünk. Zalán mondta, hogy ide érdemes jönni – mutat a boltra ami előtt megálltunk. – Beszaladok, veszek 6 hálózsákot és már jövök is.

-      Várj megyek én is! – kászálódok ki.

Persze az eladó lecsapott ránk. Vettünk 6 hálózsákot, 6 vastag takarót, 4 hátizsákot. . .

-      Baszki! – nevetem el magam – ez a csaj aztán érti a dolgát! – mutatok a telepakolt csomagtartóra.

-      Ja eredetileg csak hálózsákot akartam venni – sóhajt fel Rob – De jobb is legalább most minden megvan, a lenti tárolóban meg elférnek a cuccok, így bármikor jöttök eltudunk menni, meg később a gyerekeknek is jó lesz. – vigyorogja, mire elnevetem magam, de nem szólok semmit – Na menjünk.

A további utat csendben tesszük meg. Rob is magába mélyedten vezet, én meg azon igyekszem, hogy ébren maradjak. Kisvártatva egy csendes helyen lévő egyszerű de modern épület előtt állunk meg. Kíváncsian nézek körül, miközben –Rob beáll a garázsba. Nagyot füttyentek amikor meglátom az udvart. Rob meglepetten néz rám.

-      Szép! Tetszik! – nézek rá, mire megdöbben.

-      Te nem voltál még nálunk?

-      Nem mert amikor augusztus elején itt voltak az anyósék akkor csak Natti volt itt én nem tudtam jönni. Zalánéknál sem voltam még.

-      Na gyere, akkor megmutatok mindent. – de elhallgatunk, amikor meghalljuk bentről a visítást.

Rob felnevet, és belépünk.

-      Istenem ez a nő! – neveti Rob amikor meglátja Hannát a kanapén ugrálni. – Mi történt? 

-      Rob! Rob! – visítja és rohan hozzá és a nyakába ugrik – Képzeld felhívtak!! Rob felhívtak az újságtól behívtak második körre is!!!!!

Figyelem őket, ahogy egymásba kapaszkodnak és örülnek. Lopva körülnézek, vajon ő hol lehet? Feldübörög a szívem, amikor meglátom Nattit, ahogy Ashleyvel jönnek a konyhából, és nevetnek Hannán. Még nem vett észre, de Ash már igen. Ekkor megböki a feleségem és felém mutogat, kisvártatva Natti már röpül is hozzám. Boldogan ölelem magamhoz, szívom be az illatát, és tapadok a szájára.

-      Szia cica! – suttogom.

-      Jaj de jó! Végre itt vagy! – neveti el magát, de alaposan megnéz magának – Fáradt vagy.

-      Csak egy kicsit. – sóhajtok.

-      Na szép mondhatom! – sóhajt Ash – Megint én vagyok facér. Ezek itt örömködnek egymásnak, az én pasim meg sehol.

-      A te pasid is mindjárt itt lesz! – közli Rob, miközben el nem engedi Hannát egy pillanatra sem – Már úton van.

Ash felsóhajt, és kapok egy puszit is, majd a nyakamba kapom a harmadik gráciát is, de őt Rob visszahúzza magához.

-      Nem azért Hanna, de nem lenne rossz, ha felöltöznél! Idegen pasik előtt flangálsz pizsibe!

-      Igenis Papi! – neveti el magát – Csak megjegyzem, hogy Csongi már ennél kevesebb göncbe is látott!

-      Mi van? – fehéredik el Rob, mire felnevetek.

-      Bikiniben láttam, mielőtt még fegyvert ragadnál! – randán néz rám.

-      Ja! – nevet fel Rob, és Hanna fenekére sóz egy nagyot mire Natti felnevet mellettem.  

-      Apropó! – nézek kedves feleségem csillogó szemeibe – Mit hallok én, hogy idegen pasik hurcolnak ágyba?! Asszony! Kitekerem a nyakad!

Veszi a lapot, felém fordul a nyakamat kezdi simogatni, és kacéran néz rám.

-      Tudod szívem, hogy egy pasi sem ér fel hozzád!

-      Ez a szerencséd! – nevetem és neki is a fenekére sózok – Na nyomás öltözni!

Natti elindul, és kacéran visszanéz rám.

-      Te nem jössz? A cuccaidat ki kell pakolni, még a végén összegyűrődnek – mutat a táskámra.

-      Azt nem venném a szívemre – megyek bele a játékba – szerencsétlen ingek, hogy érezhetik magukat összegyűrődve!? Meg kell oldani ezt a válsághelyzetet mindenképp!

A körülöttünk állók nevetésétől kísérve elindulok Natti után.

-      A tárlatvezetést megtartom, a válságkonfliktus elhárítása után! – szól utánam Rob, majd feljajdul és nevetni kezd.

-      A magad dolgával foglalkozz!- közli vele Hanna.

Robert

Fájdalmasan dörzsölöm meg az oldalam.

-      Basszus Hanna! Marhára csontos a könyököd!

-      Adjak rá gyógypuszit? – néz rám kacéran, mire elfogy hirtelen a levegőm.

-      Ha lehet ne előttem! – vigyorog Ashley, mire zavarba jövök, és rossz szokásomhoz híven túrni kezdem a hajam.

-      Menjetek öltözzetek fel, addig megterítek. Remélem addigra Zalán is előkerül mire végeztek. – sóhajtok, és figyelem ahogy Hanna riszálva távolodik.

Felsóhajtok, és kimegyek a garázsba az autóhoz, hogy kipakoljam a csomagtartót. Mire végzek a csajok már a konyhába tevékenykednek. Gyorsan megterítenek. Mire Csongi is előkerül, Zalán is megjön. Reggelizünk.

-      Tervek mára? – szólal meg Boszorka miközben a teáját kortyolja, és az asztal alatt lába a sípcsontomat cirógatja, majd egyre feljebb araszol.

Nem tudok válaszolni, borzongok és nagyokat nyelek, ez a bestia meg csak vigyorog.  Letartóztatom a lábait, és ellentámadásba lendülök óvatos mozdulatokkal, miközben a kávémat kortyolom. Még jó, hogy nem átlátszó asztalt vettünk!

-      Arra gondoltuk Robbal, - felel Zalán, -  hogyha lenne kedvetek akkor elmehetnénk egyet kirándulni, sátraznánk este sütögetnénk a tűzön, a holnapi napot  meg meglátjuk.

Hanna megdermed egy pillanatra amikor kezem a combjára téved, nagyot nyel.

-      Oké! Én benne vagyok! – szólal meg rekedten, vigyorgok.

-      Remélem ez nem úgy sül el, mint a randink! – röhögi Csongi és Hannára nevet.

Bennem megáll még az ütő is. Mi van?

-      Hát erősen remélem! – neveti a boszorkány. – De ha indulni akartok, akkor neki kellene állni pakolódni. – kezd szervezkedni – Kaját kell venni…  - szavait hallva igyekszem magam összekapni.

-      Veszünk kaját útközben – szólalok meg rekedten, mire rám néz és mosolyogni kezd, majd hozzám hajol és kapok egy csókot, majd ellibben.

-      Listát kell írni, hogy itthon ne felejtsünk semmit amire szükségünk lehet. – közli Hanna, mire Csongi és Zalán összenéznek és nagyot sóhajtanak. – Mi bajotok van?

-      Az Hugó, hogy ha ti ketten Nattival nekiálltok listát írni, akkor a fél házat cipelhetjük! Csak a legszükségesebbek kellenek! Majd mi összepakolunk hárman – néz rám és Csongira. – Ti meg álljatok neki öltözködni! – vigyorogva néz végig a csajokon akik még mindig döbbenten merednek ránk. – Na mi lesz már? Nyomás!

-      Oké nagyokos! – néz a bátyjára – De megérdeklődném, hogy mégis mibe akartok pakolni?

-      Azokba ott? – mutatok az előtérbe felhozott hátizsákokra, mire meglepődve néz rám én meg öntelten vigyorogni kezdek, mert látom, hogy kifogtuk a szelet a vitorlájukból. Elégedetten nézem ahogy elmasíroznak öltözködni.

Gyorsan a legszükségesebbeket elpakoljuk. Elégedetten nézünk végig mind a hárman a csomagokon.

-      Kaját és piát veszünk útközbe. – közli Zalán – Mára jó időt mondanak, és éjszakára is 18-20 fokot.

-      Max befogjuk a csajokat ágymelegítőnek! Natti úgyis egyre párnásabb lesz! – vigyorogja Csongi.

-      Hát Hannáról nem mondhatom ezt! Egyre vékonyabb. – sóhajtok nagyot. – Pedig már végre volt mit fogni rajta.

Csend telepedik a szobára.

-      Majd összeszedi magát – vereget hátba Zalán. – Na menjünk szedjük össze őket.

* * * 

Hanna

-      Jaj Rob ne bénázz már! – csattanok fel amikor látom, hogy mit szerencsétlenkedik a kalapáccsal.

-      Fogd be a szádat! – morran rám. – Ha nem tetszik menj Csongihoz az biztosan jobban tudja – közli, miközben rám sem néz.

Elképedve meredek rá.

-      Neked meg mi bajod van? Meghibbantál? Otthon még semmi bajod nem volt!

Nem szól semmit, rám sem néz, csak az átkozott vasdarabot bűvöli, amivel a sátrat lehet lerögzíteni. Mi a franc baja lehet? Gyorsan végig gondolom, hogy mondtam, vagy tettem-e valamit. amivel ennyire beidegesedett? De az ég egy adta világon semmit nem mondtam, jó voltam. Végre sikerül összetákolni a sátrat. Vigyorogva nézek rá, de csak elhúzza a száját.

-      Rob mi van?

-      Semmi Hanna, csak hülye vagyok! – sóhajt és magához húz.

-      Most hazudsz! – nézek rá – Nem tudom, hogy mi bajod van, de valamiben megállapodtunk, és te megint nem tartod magad hozzá. – suttogom neki szemrehányón – Tőlem elvárod az őszinteséget, de magadtól nem. Képmutató vagy! – közlöm és elkezdek bepakolni a sátorba.

Látom rajta, hogy magába szállt, hogy gondolkodik. Mellém lép, hogy segítsen. Hagyom, miközben körbe nézek a kis tisztáson. Nattiék is készen vannak már, Zalánék meg vígan heverésznek, miközben felvont tekintettel nézi sátrunkat.

-      Ne nézz így! – szólok rá – Ez a legszebb sátor a világon!

-      Ja, jó a színe Hugó! Megy a hajadhoz! – gúnyolódik.

-      A miénk! – közlöm vele miközben a pulcsimat húzom fel – és nekem a legszebb a világon! – kérem ki magamnak. – Úgyhogy úgy piszkálódj!

Hallom ahogy Rob felsóhajt mellettem, és vigyorogva fordul Zalán felé.

-      Vigyázz a szádra mert Hanna leveri rajtad, ha froclizod ami az övé!

-      Ez rád is vonatkozik! – fordulok hátra és nézek rá. – Én most elmegyek a csajokkal sétálni, addig nem ártana, ha elgondolkoznál azon, hogy mi bajod van. – suttogom.

-      Sajnálom kicsim! – húz magához egy csókra – Szeretlek, csak néha hülye vagyok.

-      Mindegyikünk az Rob, de azért vagyunk, hogy együtt megoldjuk, és megbeszéljük. Ha neked ez nem megy akkor . . .

-      Megy, csak legyél egy kicsit türelmesebb. Kérlek! – néz rám azokkal a vadító szemeivel.

-      Tudom, mert neked is vannak megrögzött szokásaid meg nekem is Rob, de én igyekszem változtatni, és igyekszem hozzád alkalmazkodni, de . . .

-      Hanna gyere már! – kiabál rám Ashley.

-      Megyek! Nyugi! – nézek rájuk, majd Rob felé fordulok – de szerintem ezt elvárhatom a páromtól is nem?

-      De – sóhajtja – Menj, ha megjöttél beszélünk. – és kapok egy észvesztő csókot.

A csajok után futok.

-      Aztán vigyázni nekem a vámpírokkal, még ha diétáznak is! – üvölt utánunk Zalán. – Úgy hallottam erre felé tanyáznak, és friss pipihúsra vágynak!

-      Talán szerencséd lesz! – kiabál vissza neki Ashley – és csak megharapnak, hogy utána tudjam szívni a véredet! – neveti.

A pasik csak felnevetnek, mi pedig útnak indulunk az őszi erdőben. Nevetgélünk beszélgetünk, mígnem egy kis vékony patakot fel nem fedezünk. Ash leül mellém.

-      Mi baja van Robnak?

-      Elhiszed, hogy fogalmam sincs? Otthon még semmi baja nem volt! Egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy mi az öreganyja kínja baja van! – sóhajtok fel.

-      Én azt hiszem tudom. – szólal meg Natti – Szerintem ő nem tudta, hogy neked Csongi korábban csapta a szelet. Reggeli közben volt Csonginak egy beszólása, amin Rob megdöbbent. Féltékeny szerintem.

Meglepődök, és gyorsan végig gondolom a reggeli közben elhangzottakat. Istenem! Lehet, hogy tényleg féltékeny?

Ashley felnevet.

-      Jaj istenem ez a pacák! Ha nem volna ki kellene találni!

Csongi

 Figyelmesen nézem Robot. Látom rajta, hogy valami nyomja a csőrét, és sejtem is, hogy mi az, de most én hozzam szóba? Zalán mellé lép, és gyorsan kifeszítik a sátrat megfelelően, aztán leülnek a kövekkel körbe rakott, tábortűz mellé.

Zalán hirtelen megszólal:

-      Hihetetlen, hogy a véletlenek milyen fontos szerepet játszanak az ember életében. – kezdi és sokatmondóan néz rám.  Veszem a lapot.

Nagyot sóhajtok és beszélni kezdek.

-      Annyira emlékszem arra az estére amikor megláttam Hannát. Első pillantásra mocskosul megtetszett. Csinos volt, szexis, de valahogy elérhetetlen. Volt benne egy hatalmas távolságtartás, ugyanakkor nevetett ahányszor oda néztem. Mindig csak nevetett, bárkivel beszélgetett. Vonzott. Észre sem vettem mellette Nattit. – Robot figyelem beszéd közben, nem néz rám, de látom, hogy figyel. – Heteken át lestem minden szombaton, hogy eljön-e. Sokáig nem jött. Aztán hetek múlva, amikor már végképp letettem róla, ott volt. Beszélgetni kezdtünk, megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba a következő héten. Találkoztunk, végig távolságtartó volt, akkor este amikor hazakísértem megcsókoltam. – látom Robon, hogy felszívja magát ezen – de egyikünk sem érzett igazán semmit, így megbeszéltük, hogy maradunk haverok. A következő héten nem jött le. Natti azonban ott volt, ahogy a következő héten is. Véletlenül nekem jött, és rám borította a borát. Ideges lettem, mert az egyik kedvenc zakóm volt rajtam.  Szegény Natti azt sem tudta, hogy hogyan kérjen elnézést. Mindegy, szó szót követett, és beszélgetni kezdtünk, miközben lopva Hannát figyeltem a parketten. Natti persze, hogy észrevette a lopott pillantásokat. Felajánlotta, hogy bemutat neki, én meg égtem, mint a rongy, amikor közöltem vele, hogy köszi nem kell már ismerem a lányt. Beszélgettünk, jól éreztem magam vele. Tetszettek azok az értelmesen csillogó zöldesbarna szemek.  Aztán a következő héten egyre többször kaptam magam azon, hogy állandóan a beszélgetésünkön agyalok. A szavain, azon, ahogy    csillogtak a szemei amikor a munkájáról beszélt. Vagy az utcán megláttam egy vöröses barna hajú lányt, szinte azonnal vágtatni kezdett a szívem. Lemondtam a találkozónkat, kitértem a telefonja elől, és azt hazudtam neki, hogy Hannával randizok. Először nem értettem hogy mi a jó isten van velem, aztán amikor a metrón összefutottunk – ami megint égi csoda mert szinte soha nem metrózok, de akkor a kocsim szervizbe volt – és a szívem megint mint az őrültek kezdett verni, már csak attól, hogy megláttam akkor leesett a húsz fillér. Lebénultam. Megvilágosodtam. Ideges lettem aminek következtében amilyen gyorsan csak lehetett kiugrottam a következő megállónál. Ő még csak észre sem vett, én meg menekültem, mint az egér a macska elől. Aztán a következő héten összefutottunk, és a barátnőmmel együtt meghívott kirándulni. Én nem tudtam, hogy ő végig tudta, hogy hantázok. Nem akartam elmenni, de jobbnak tűnt, ha elmegyek és ott pontot teszek a dolog végére.  Egy baráti társaság jött össze ahol meglepve fedeztem fel Hannát is. Hirtelen azt sem tudtam merre menjek, bújkáltam mind a kettő elől, mígnem közrefogtak, sarokba szorítottak. – felröhögnek Zalánék – Mindegy, volt néhány kínos pillanatunk, fedje jótékony homály, - legyen az elég, hogy nagyon beégtem.

-      El tudom képzelni! – röhög Rob – Hannában egy kiképző őrmester veszett el! Tapasztaltam!

-      Szóval akkor úgy mentem el, hogy még életemben ennyire nem szégyeltem magam. Pár hét múlva találkoztunk újra Nattival egy társaságban. Őszintén beszélgetni kezdtünk és azóta együtt vagyunk.

Elhallgatok, és várakozón nézek Robra, várom, hogy megszólaljon.

-      Ennyi? Nem voltatok együtt?

-      Nem, - felelem nyugodtan – Egyszer csókoltam meg.

-      És én sem éreztem iránta semmit soha – szólal meg Hanna Rob háta mögött, mire mind meglepődve meredünk rá.

Elneveti magát.

-      Nyugi én vagyok, és nem csak az asztrál testem! Ne nézzetek ilyen rémülten! – szólal meg, és Rob mellé ül. – Szóval igaza volt Nattinak tényleg ez miatt voltál eszement!

-      Igen, mert nem beszéltél róla soha.

-      Jaj Rob! – neveti el magát – Miért te beszámolsz nekem minden rajongóról akivel szóba állsz? Nekem nem volt több Csongi, mint egy ismerős. Az mondjuk más volt amikor Natti letámadott otthon, hogy milyen kétszínű vagyok, hogy neki azt mondom, hogy senkivel sem randizok, ő azonban tudja, hogy Csongorral találkozgatok!

-      Persze, hogy neked támadtam, kiakadtam rajta, hogy hogyan tehetsz ilyet! – ül le mellém életem párja, akit boldogan húzok magamhoz.

-      Ketten aztán a kiránduláson nagyon helyre tették az agyamat. Kaptam rendesen! – vigyorgom, szerencsére egyik csaj sem áll neki a dolgokat részletezni.

Natti hozzám bújik, és én boldogan húzom magamhoz. Lopva a szemben ülőket nézem. Rob magához húzza Hannát és simogatni kezdi a kezét. Látom, hogy motyog neki valamit, amin a sógornőm nevetni kezd, és megcsókolja. Elnevetem magam, mire kérdőn néznek rám.

-      Mit nevetsz? – néz rám Rob.

-      Azon, hogy az imént arra gondoltam, hogy a sógornőm remélem helyre teszi az agyadat!

-      Helyre is teszem! – néz rám Hanna meglepetten, - de nem értem most min nevetsz?

-      Hosszú Hugó! – röhögi Zalán.- Nem megyünk egyet bóklászni? – kapja fel a fényképezőgépet.

-      De menjünk! – pattanunk fel mind.

-      Bepakoluk a sátrakba, lezárjuk őket és indulunk.

Robert

Én egy akkora marha vagyok, de akkora!

-      Jaj Rob ne agyalj már állandóan! – nevet rám Hanna, - gyere  már! 

Nevetve nézem, ahogy jókedvűen beszélget, rohangál, megnéz minden fűt, fát, virágot, bokrot amit Zalán mutogat neki. Hetek óta nem láttam ilyen jókedvűnek, boldognak. Hetek óta. És mi kell neki? Semmi egyéb, csak az, hogy figyeljenek rá, hogy beszéljenek vele. Rengeteg ismerősöm panaszkodik, hogy a barátnőjük semminek nem tud örülni, nekem meg itt van ez az átkozott boszorka akinek már attól is jókedve kerekedik, hogy lát egy sündisznót!  Szerencsés vagyok!

Baromira szerencsés!  

Vidáman pózolunk Zalánnak, és élvezem ahogy kiscicaként bújik hozzám. Elégedett vagyok. Már sötétedik amikor visszaindulunk a táborhoz. Amíg mi a tűzet gyújtjuk be addig a csajok elkészítik a nyársakat. Élvezzük  a csendet magunk körül. Halkan beszélgetünk.

-      Tényleg! – szólal meg hirtelen Ashley – Én sokszor elgondolkodom rajta, hogy mit csinálnék akkor ha tudnám, hogy a következő napom lenne az utolsó. Gondolkodtatok már rajta?

Pillanatokig csak ülünk magunkba merülve. Mit is szeretnék amim még nincs meg?

-      Ez most hogy jutott az eszedbe Ash? – néz rá Zalán.

-      Tegnap láttunk a csajokkal egy filmet, és azóta állandóan a fejemben van. Bakancslista. Láttátok már?

-      Én igen – szólal meg Csongi – Tetszett.

-      Lényegében arról szól, hogy van két idős férfi akik egészen más közegből kerültek be a kórházba, de mind a ketten halálos betegek, és elhatározzák, hogy végrehajtják amit egész életükben szeretettek volna megtenni, de nem volt rá idejük. Tegnap óta ezen agyalok – suttog Ashley. – hogy én mit csinálnék?

-      Én is agyaltam rajta, és én kitaláltam, hogy mit csinálnék –szólal meg Hanna mellettem, mire kíváncsian fordulok felé.

Mind őt nézzük kíváncsian, de nem szólal meg, aztán kiböki végre.

-      Én biztosan kipróbálnám az ejtőernyőzést. – suttogja.

-      Te? – néz rá elképedve Zalán.

-      Igen. Kipróbálnám, utána viszont az egész napot Robbal tölteném, minden pillanatot. – suttogja és hozzám bújik. Elszorul a szívem amikor magamhoz szorítom egyre vékonyabb kis testét.

-      Szeretlek! – suttogom.

-      Én is! – mosolyodik el.

Körbe nézek, miközben boszorkát ölelem. Mindenki elmerülten gondolkodik.

-      Fogas kérdést tettél fel Ash. – szólal meg Zalán – Annyi tervem van, annyi mindent szeretnék még megélni, hogy nem tudok válaszolni erre a kérdésre.

Hallgatunk.

-      Tulajdonképpen nem is rossz ötlet Hanna! – fordul Zalán felénk – Menjünk el holnap ejtőernyőzni!

-      Na nem!  - hörrenek fel - Eszetekbe se jusson! Nem engedem meg neki!

De már most tudom, hogy vesztettem! Hiszen érzem rajta, hogy egészen felvillanyozódott a lehetőségtől. Nem tévedek, hiszen néz rám azokkal a nagy barna szemeivel.

-      Rob kérlek! Légyszives! Hadd menjek! Kérlek!

-      Ti nem vagytok normálisak! – hörren fel Ashley is amikor Zalánra néz, de ezek ketten cinkosan néznek egymásra.

-      Azt én is kipróbálnám  - szólal meg Natti is.

Patthelyzet alakul ki.

-      Mondjátok ti normálisak vagytok? – akad ki Csongi is.

-      Molnárok! – sóhajt fel Ashley- Tehetsz, mondhatsz bármit, ezek holnap ugrani fognak! Ismerem már őket!

-      Én nem szeretnélek felengedni!  - nézek Hannára – Gondolj bele! Életedbe nem ugrottál még, állításod szerint még a 10. emeleten sem mersz kimenni az erkélyre! Hanna ezt te sem gondolod komolyan!

Gondolkodik.

-      Az lehet, de megszeretném tudni, hogy milyen az, amikor lebegsz a semmiben, amikor szárnyalsz! Rob én erre már olyan régóta vágyom! Légyszives, kérlek! Nagyon szeretném!

Ezt nem hiszem el, de azt sem, hogy bólintok! Mire leteper és rám ülve csókolgat örömében, amin a többiek csak nevetnek.

-      Atya isten! – sóhajtok fel – De ha valami bajod lesz, még el is verlek! Az biztos!! – fenyegetem meg.

-      Te nem vagy normális! – néz rám elképedve Ashley – Most hogy mondjam neki, - mutat Zalánra – hogy nem mehet! Rob nem vagy eszednél! Te sem vagy jobb náluk! – paprikázódik fel teljesen.

-      Jaj cica! – hízeleg neki Zalán – Nem lesz semmi bajunk!

-      De mégis hogyan gondoltátok ezt? Még életetekben nem ugrottatok! Most meg egyből egyedül akartok ugrálni! Normálisak vagytok?

-      Nem egyedül, hanem valakire rálennénk kötve – közli Hanna – Ezt tandem ugrásnak nevezik, egy tapasztalt engedéllyel rendelkező oktatóval lehet ugrani.

-      Te ezt már forgattad a fejedben eltaláltam? – simítok ki egy tincset a homlokából.

-      Igen, már többször eszemben volt, hogy kipróbálom, de még nem szántam rá magam. Tegnap óta azonban ezen agyalok.

-      Na jól van! Nekem elegem van belőletek! – pattan fel Ashley és elviharzik.

Zalán döbbenten néz utána.

-      Szerintem, menj utána. – szólal meg Natti – Nyugtasd meg, hogy nem lesz semmi baj.

-      Oké! – sóhajt Zalán – ezt elintézitek? – mutat a tűzre.

-      Persze. Menj csak. Hoztam fel a patakból vizet, mindjárt leöntöm ha mindenki elment lefeküdni. – sóhajtok és nézzük ahogy a sátor felé igyekszik.

-      Azt hiszem, hogy mi is lefekszünk, éjjel keveset aludtam, reggel korán keltem, hogy időben elérjem a járatot, most fáradt vagyok nagyon.  – közli Csongi is és felállnak.

-      Menj te is – fordulok Boszorkához, - feküdj le, mindjárt megyek én is csak elintézem ezt itt – mutatok a pislákoló tábortűzre.

-      Oké! – sóhajtja.

Figyelem ahogy a sátorhoz lép, majd gyorsan leöntöm a tűzet, és elpakolom az edényt majd utána megyek. Éppen szentségel, amin elnevetem magam mivel a sátorba lépve csak a fenekét látom.

-      Ez aztán a látvány! – nevetek fel – Mit csinálsz?

-      A hálózsákokat próbálom összezippzározni, de nem megy!

-      Vigyázz nekem megmutatták a boltban, hogy hogyan kell.

Csodák csodájára nem felesel, hanem egyetlen szó nélkül húzódik félre. Két mozdulattal összekapcsolom a zsákokat. Gyorsan levetjük a cipőket, mellényeket és melegítőben bújunk bele a hálózsákba.

-      Egész kényelmes! – suttogom a fülébe, miközben ő hozzám vackolja magát.

-      Persze, hogy az! – motyogja, - vastag szivacs és két takaró van alattunk, és a hálózsák is meleg. – elhallgat, majd pár perc múlva megszólal – Köszönöm Rob!

Elmosolyodom.

-      Szívesen! Ha túléled akkor még lehet, hogy én is kipróbálom! De most aludjunk fáradt vagyok én is.

-      Oké! – suttogja, kisvártatva csak a halk szuszogást hallom, ami álomba ringat engem is.

* * *

Hanna

-      Gyere már Rob!  - sürgetem, alighogy leparkolunk ugrok is ki a kocsiból.

-      Megyek már megyek! – neveti, - de sürgős valakinek!

Reggel miután felkeltünk mivel a többiek még aludtak elővettük a laptopokat és nekiálltunk böngészni. Fogalmam sincs, hogy az erdő közepén hogy találtunk hálózatot, de volt. Hálózsákostul leültünk és keresgéltünk. Zalán nevetve fényképezett le minket amikor felébredt.

Találtunk egy közeli kis repteret, így a tegnap esti elhatározást tett követte. Miután a többiek is felkeltek megfőztük a reggeli kávékat, reggeliztünk összepakoltunk és elindultunk. Ashley még fújtatott a délutáni terveink miatt, de időközben Rob és Csongi is hajlandóságot mutatott a dologra, így egyedül maradt. Lassan sétáltunk le a kocsikhoz, és miután hazaértünk, mindenki elvonult fürdeni, gyorsan rendeltem kaját mivel nem volt időm főzni.  Ebédeltünk, és cihelődni kezdtünk, és most végre itt vagyunk!

Zalán kezébe veszi a dolgokat, és intézkedik, mi meg addig kint állunk, várunk, bámészkodunk. 

A kis fehér gép folyamatosan hordja a magasba a hozzánk hasonló eszementeket. Elbűvölten nézem a felszálló gépet, majd a kellő magasságban kiugráló apró pontokat. Kisvártatva megjelenik Zalán egy pasival, aki bemutatkozik Josephnek hívják,  és közli, hogy  van egy óránk erőt gyűjteni – vagy éppen elbizonytalanodni... mivel két körrel később jövünk mi. 

 Izgatottan kapaszkodok Robert kezébe, aki hozzám hasonlóan  feszülten vigyorog. 

Nem akarok arra gondolni, hogy mit készülök tenni, inkább figyelem az időközben földre érkező tandemutasok arcát. Átszellemült, hitetlenkedő, de boldog arccal érnek földet, ami  azért nyugalommal tölt el. 

Telnek a percek és mi egyre nagyobb izgalommal teli kíváncsisággal várjuk a sorsunkat. Rob és Csongi is rászánta magát az ugrásra, így csak Ashley marad lent és hitetlenkedve figyel bennünket, miközben azt mormolja, hogy egyikünk sem normális.

Joseph sétál felénk az imént leérkező tandemoktatókkal. Kíváncsian figyelik társaságunkat, mivel felfedezték közöttünk a mellettem álló Robot és Ashleyt is aki még mindig igyekszik Zalánt lebeszélni erről az őrültségről. Persze sikertelenül. 

Mellénk lépnek, bemutatkoznak. Természetesen viselkednek, megmutatják, hogyan hajtogatják össze minden egyes ugrás után az ejtőernyőt. Kíváncsian figyeljük mozdulataikat.  Aztán ahogy közeledik a perc készülődni kezdünk. Felvesszük a cippzáras elejű overallt, és nevetve nézünk végig egymáson. Egyikünk szexisebb, mint a másik! 

Az oktatók akikkel ugrani fogunk ránk adják az életünkre vigyázó hevedereket. Majd megmutatják, hogyan tartsuk a testünket a zuhanás alatt. Elmondják, hogy mi fog történni velünk, mit fogunk érezni. A szigorú szabályokat is ismertetik, amiket mindenkinek be kell tartani ahhoz, hogy majd biztonságosan földet érjünk.

Remegve haladunk a gép felé. Robert kezét szorongatom, talán mégsem kellene! De nem merem kimondani, nem merek megfutamodni. Rob fürkészve nézi az arcomat. 

-      Még meggondolhatod magad! – suttogja.

-      Tudom, félek is,  de ki akarom próbálni, élni akarok az élet adta lehetőséggel!

-      Oké! – suttogja és megpuszilja az orrom hegyét. – Rajta boszorka, menjünk! 

Az üres gép végre landol, az előző menet után. Amikor kinyílik az ajtaja, egyszerre indulunk befelé. Különös érzés kerít hatalmába: Izgalommal vegyes kíváncsiság, enyhe remegés. . .  Nem is félek, inkább tényleg kíváncsi vagyok.  

A repülő belseje teljesen más, mint egy utasszállító gépé. Itt a fal mellé tették az üléseket körbe, így azokról felállva, a másodperc töredéke alatt lehet elhagyni a fedélzetet.  

Tízen ülünk szorosan a gépben, egymással szemben. Rebbenő tekintetek, ideges mozdulatok és elnéző mosolyok járnak ide-oda.  Izgulunk, amin az oktatók mosolyognak. 

A motor felzúg, a repülőtér zöldje pillanatok múlva már alattunk látszik. Az oktatók csuklóján a magasságmérő mutatója kíméletlenül halad előre. A tizenkettes állás a 4000-dik métert jelenti, ahonnan ki kell majd ugranunk. A mellettem ülő oktató az ölébe ültet, hogy összekösse a hátamon lévő hevedereket az ő mellkasán lévő acél csatokkal. Remegve figyelem a többieket. Robbal minduntalan összeakad a tekintetünk. Feszülten vigyorog ő is, de tartjuk magunkat, pedig legszívesebben most visítva tiltakoznék, hogy mégsem akarom! Nem merem megtenni!   Az adrenalin-szintünk – velünk együtt – az egekben jár, de tudjuk, hogy nincs visszaút, ugrani fogunk.

Az izgalomtól szédülni kezdek, furcsa érzés tölt el. Legszívesebben visítva tiltakoznék, hogy nem nem akarom, fogjatok le kötözzetek ki mert nem vagyok normális! Viszont erősebb bennem a kíváncsiság és a vágy, amit már kiskorom óta dédelgetek magamban, ami most is itt tart. Igen szinte ide szögez, hiszen itt ülök egy idegen pasi ölében miközben a velem szemben ülő Robertet nézem. Ő is feszülten vigyorog, az ő mosolya sem őszinte. 

 Mélyet lélegzek. 

-      Azért túl fogom élni ugye? – próbálok a mögöttem ülő pasihoz fordulni. A hátamon lévő hevedereknek hála, az életem függ tőle, és vele élem át  a kisgyerekkorom óta vágyott, hihetetlen élményt –, miközben alig 1 órája ismerem őt.

-      Hát még senki nem maradt fent, így vagy úgy de földet fogsz érni. – neveti el magát, mire elsápadok.

-      Kösz a bátorító szavakat! – suttogok halkan.

Felnevet, és halkan beszélni kezd. Kedvesen, nyugtatni próbál. 

               - Gondolj arra Hanna, hogy milyen nagyszerű érzés lesz! Nyugi!

Próbálom a szavai által kiváltott érzést állandósítani. Mire elérjük az ugró magasságot lehiggadok. Mindenki készülődni kezd. Az ajtó kinyílik, szívverésem feldübörög légzésem elakad,  és alig fél perc alatt kiürül a repülő. Hallom Natti visítását, Rob és Csongi kiáltását, Zalán ideges karcos nevetését.  

Utoljára maradunk, így láthatom, ahogy a mélybe zuhannak a kezekkel lábakkal „körülvett” bátor hátizsákok. Fogalmam sincs, mi fog történni, azt hiszem nem félek már, hiszen nincs is rá idő. Oktatómmal egymáshoz csatolva az ajtóhoz lépünk. 

-      Nyugalom ne izgulj meglátod csodaszép lesz! – kiabálja a fülembe, mire a lent elmondottak szerint belekapaszkodom a vállamon lévő hevederbe, fejemet hátrahajtom, lábaimat behajlítom, a testem megfeszül, és elhagyjuk a gépet. 

A zuhanás őrületes, a szél hangosan süvölt, (mit süvölt, ordít), elengedem a hevedereket, karjaimat széttárom. Felsejlik az összes zuhanós álmom, kiáltani szeretnék, de nem megy, először rémülten szorul össze a gyomrom, aztán élvezni kezdem a zuhanást, és  mosolygok és nem akarom, hogy vége legyen! Az oktató kezére erősített kamera rögzíti ahogy zuhanunk, egyre gyorsabban és gyorsabban. Néhány másodpercnek tűnik mindössze, pedig majd' egy percig tart a felejthetetlen száguldás... Úristen így érezheti magát Superman! – fut át az agyamon a gondolat.

Aztán életem őrzője meghúzza a kioldózsinórt. A testünk függőleges helyzetbe kerül, hirtelen csend lesz, a sebesség alábbhagy. A zuhanás hideg, kék, és erős, aztán ahogy kinyílik felettem az ernyő, minden langyos, lágy lesz, ez az igazi lebegés!

Még mindig hihetetlen magasságban vagyunk. Alattunk vékony áttetsző bárányfelhők, a távolban L.A. látszik. A levegőben találkozunk a többiekkel

Mindenkinek vigyor van az arcán, szemeik boldogan, hitetlenkedve csillognak

Néhány perc múlva tisztán kirajzolódik az egész repülőtér. Látom Ashleyt, ahogy fejét hátraszegve várja, hogy végre földet érjünk. Lábaimat előre emelem, és lágyan leereszkedünk a fűbe. Szinte egyszerre érünk földet, amint kiszabadulunk  Roberthez lépek aki boldogan szorít magához, hiszen mi már tudjuk, hogy mit jelent a felhők felett, a mennyországban repülni... 

-      Úristen! Ez kibaszott jó volt! – neveti el magát Csongi, - Ezt nem hiszem el! – rogy le a földre, látom rajta, hogy ő is remeg még mindig. 

Egymás után ülünk le, hiszen remegő végtagjaink nem bírják el testünket, de mindegyikünk képén üdvözölt mosoly ül. 

-      Alig hiszem el! – nevetem el magam – Megtettem! Értitek megtettem! Ejtőernyőztem! 

Hirtelen mind nevetni kezdünk és hitetlenkedve meredünk egymásra. Ekkor kezdjük el felfogni, hogy tényleg megcsináltuk. 

-      Édes istenem! Rettegtem! – sóhajtok fel – Az ugráskor szerintem visítottam!

-      Nyugi Boszorka! – kacsint rám a bátyám – szerintem mind azt tettük! 

Ekkor a közelünkbe lévő oktatók nevetni kezdenek, és helyeselni, ami persze újabb nevetéshullámot generál körünkben. Ekkor a Robbal ugró oktató hozzánk lép és a karjára rögzített fényképezőgépen megjelenő képtől hahotázni kezdünk mind a ketten Robbal

-      Annyira megrémültem – neveti el magát szégyenlősen kedvesem, - hogy azt hittem ott azonnal szörnyet halok!

-      De aztán láthatóan élvezted! – mosolyog Steve Rob ugrótársa. 

-      Halálosan! – helyesel kedvesem.

-      Lehetne egy kérésünk? – fordul felé Steve – Készíthetnénk veled egy képet amin mind rajta vagyunk? Amit kitehetnénk a honlapunkra?

Rob egy pillanatra elgondolkodik,

-      Persze, miért ne? Csak azt kérem, hogy az ugrás közben készült képek ne kerüljenek ki.

-      Nyugi! – mosolyogja a srác – Előtted kiiírom DVD-re majd azonnal törlöm a kártyáról oké?

-      Oké! – helyesel Rob, majd fényképezkedni kezd velük.

Kisvártatva visszatér és én nevetve boldogan bújok az ölelésébe. 

Más: 

A szavazás még folytatódik. 

Továbbra is a véleményeteket szeretném kérni. 

Feltöltöttem pár képet, és szavazni kellene, hogy melyik legyen fent halloweenkor, mivel a történetet is ez szerint alakítom. Több ötletem van, de rátok bízom, hogy melyiket választjátok! 

Lord Vámpír

Gróf Úr és Necceske

Rampar és Boszi

Lovag és királynője

Mr.  &  Mrs.

Rém Rob és a Zöld boszi

Kalózék

Keményfej & Csonti

Szavazni jobb oldalon a blogajánlók után lehet. Köszönöm a segítséget!!!

Pusza!

Heni voltam.





107369