77. fejezet: Ne!

Sziasztok! 

Hát itt volnék. Újra hosszú fejezettel és sok – sok képpel. Igazad van Golden, lassan átmegyek képregénybe! (hihihi)

Remélem tetszeni fog nektek, de az is lehet, hogy elátkoztok. 

Rátok bízom.

Mint tudjátok, most lesz nálunk itt a blogos találkozó,  ezért a hétvégén nem nagyon fogok tudni írni. Hétfőn kéne feltennem az új részt, de nagy valószínűséggel csak kedd lesz belőle. 

De tudjátok mit?

Lepjetek meg! És már hétfőn lehet, hogy jelentkezem.

Ki tudja?

Válaszok:

Dreamea

Köszönöm! Remélem ezzel a fejezettel is elégedett leszel!

Golden

Én Hannát alapból egy csendben szenvedő típusnak szerettem volna ábrázolni, aki ahogy enged fel a kapcsolatukban, úgy adja ki magából egyre jobban a benne felhalmozódott sérelmeket, feszültséget. Rob? Hát lehet nem álom pasi?

kriszty

Hát egy kapcsolatban sokszor vannak összezördülések, náluk is lesznek, biztosíthatlak róla.

A buli? Hát remélem jól fog sikerülni!  Sajnálom, hogy nem tudsz jönni!

judy

Örülök, hogy tetszett, remélem elég gyors voltam!

Flo

Terveim szerint Jason még fel fog tűnni a színen. A többiről nem nyilatkozom. :D

csezemo

Alkottam drágám, remélem tetszeni fog!

Rita

Jaj nagyon örülök, hogy tetszik az oldal arculata neked! Valami szép őszit szerettem volna. Őszintén szólva ez a rész nekem tetszik, azt hiszem, hogy jól sikerült, de ezt majd eldöntitek Ti! 

Melody

Először is szeretettel köszöntelek itt nálam! Nagyon örülök, hogy tetszik a történetem, de hogy őszinte legyek a kritikádnak még inkább! Igen én is észrevettem, hogy sokszor elveszek a részletekben. De tudod, amikor írok, mondhatni, hogy egy vetítés zajlik a fejemben, mozdulatokkal, ízekkel szagokkal, és megpróbálom ezt nektek is átadni. Sokszor talán túl részletesen :DD Erre tudatosan figyelnem kell!  Igen jól érzed Hanna  karakterében ott van mélyen a keserűség, a fájdalom.

Gwennie

Örülök, hogy itt vagy és olvasol. Ígérni semmit nem tudok! Bocs!

Kim

Életem! Imádlak!

lucy*

Bezony Roberto féltékeny:  volt/ van/ lesz.  Remélem tetszeni fog ez a rész is neked.

Pet

Viheted! Kölcsönadom! :DDD.

Hát igen, sajnos hajlamos vagyok arra, hogy elvigyelek benneteket a málnásba. :D Bocs!  Mint már mondtam Jasonnal terveim vannak, a nőjét viszont kirúgom! :DD

Szusi

Zalán kicsit később, terveim szerint mesélővé lép elő, kicsit az ő szemén keresztül fogjuk látni a világot, illetve Rob és Hanna kapcsolatát. Veszekedés tantárgy? Hát  . . .

Dóri

Igyekeztem! Nagyon! Remélem tetszeni fog!

Makena

Felkerült, de a kisbaltát eldugtam, helyette kaptak vízipisztolyt!

Anna

Örülök drágám! Remélem ebben a részben sem fogsz csalódni!

Réka

Nem mondhatok semmit, de ebben a részben is lesznek fordulatok ebben biztos vagyok!

Hát ennyit elől járóban! 

Mindenkinek jó olvasást!

Puszi!! 

Heni

Hanna

-      Hanna ne már! – nevet fel Lizzy és hitetlenkedve néz rám – Komolyan mondom, olyan vagy, mint egy ovis.

Az ablak előtt állok és fürkészve nézem az utcát a függöny rejtekében. Hevesen ver a szívem, levegőt alig kapok.

Nemsokára itt lesz!

-      Basszus! – kapok a telefonom után, amit eddig a kezemben tartogattam, de az izzadságtól nedves kezemből majdnem kicsúszik.

A ketyerét a fotelba dobom, miután sikeresen megmenekült attól, hogy a padlóval kerüljön közelebbi kapcsolatba. Idegesen törlöm a kezem a farmeromba. Remeg kezem, lábam mire felhangzik a hátam mögött Lizzy és Vic fojtott nevetése.

-      Ne vihogjatok! – fordulok feléjük komoly képpel. Elkomolyodnak, de elég csak egyet sóhajtanom már kitör belőlük a nevetés.

-      Ennyire várod? – fordulnak felém.

Nem válaszolok, elmosolyodom.

-       Mennyi idő, amíg ideér a taxi? – fordulok újra feléjük.

-       Ez tökéletes szerintem! - mutat valamit a másik katalógus fölé hajoló Lizzynek.  Somolyog, miközben feltérképezi arcomat.  - Hát fél óra biztos van, de ha nagy a forgalom 1 órába is telhet. - jön a válasz, és újra a katalógust kezdi bújni.

Nagyot sóhajtok, még egy óra!

Újra a szürkés utcát nézem.

Esik az eső megint. Vánszorog az idő, percenként tekintek a falon lévő órára, de a mutató alig akar arrébb lépni, csigalassan vánszorog.

Gondolataim lekötnek, így csak fél füllel hallgatom Lizzy és Vic beszélgetését.

Tűnődve fordulok feléjük.

-      Vic? – szólalok meg halkan.

-      Tessék? – néz rám.

-      Nem bántad meg?

-      Mit?

-      Hát, hogy feladtál mindent és hazajöttél Londonba.

Elgondolkodik. Figyelem az arcát, míg várom a válaszát. Komoly, de felszabadultabb, annál mindenképp, mint amilyen jó pár héttel ezelőtt volt kint L.A-ben.  Kíváncsi vagyok. Szórakozottan leülök a fotelba, pont a telefonomra.

Felpattanok.

Röhögni kezdenek, mire morcosan nézek rájuk.

-      Nem bántam meg Hanna. Egyáltalán nem. Sok mindent elértem kint, de  úgy éreztem, hogy megfulladok a rám pakolt felelősségtől. Én nem azért lettem reklámszakember, hogy emberi sorsokról döntsek, én alkotni, tervezni szeretnék, valamit létrehozni. Nem pedig számokkal zsonglőrködni. – elgondolkodik – Tudom, hogy itthon mindent újra kell kezdenem, sokkal kevesebb a fizetésem a kintinél, de most könnyebb levegőt venni. Megkönnyebbültem. – jön a válasz. – Meg így legalább segíthetek anyuéknak meg nektek megszervezni az esküvőt! – mutat a kezében lévő katalógusra, és rám kacsint.

Felsóhajtok.

-      Vegasba akarok menni! – nyöszörgöm – Farmerba!

Robert

Izgatottan lépek be az ajtón. Anya mosolyogva jön elém, de ez a nőszemély sehol! Na ennyit arról, hogy belépek és a nyakamba ugrik!

-      Szia kisfiam! – puszil meg.

-      Szia Anya! – ölelem át Anyukámat. – Hanna?

Felnevet.

-      Fent van a szobádba a nővéreiddel. Siess, - nevet fel – mert már alig vár!

Felakasztom a kabátom, de a többi cuccomat trehányul leszórom a kanapéra és indulnék máris fel, de anya szemrehányó tekintete megállít. Engedelmesen felkapom a sapkám felakasztom a fogasra, a napszemüvegemet zsebre vágom, egy futó mosolyt követően felsprintelek. Azaz, inkább csak halkan osonok.

Hevesen kezd verni a szívem, amikor meghallom a hangját.

Vegasról beszél.

Benyitok.

-      Ki akar Vegasba menni?

Döbbeneten mered rám, majd egyetlen másodperc alatt a nyakamba ugrik. A lendülettől elterülünk a földön. Boldogan ölelem át, és szívom be az illatát. Szám a száját keresi.

Megtalálja.

Szívem eszeveszetten ver. Csókolom, harapom, simogatom a száját, majd lassan simítok végig az ajkain, élvezem az ízét.

-      Khm –khm! Szervusz kedves öcsém!

Elszakadok Hannától, mire nagyot sóhajt. Elmosolyodom, és egy puszi után felnézek. 

A nővéreim vigyorogva figyelnek.

-      Sziasztok! – nevetek rájuk, felkászálódunk és átölelem őket is.

-      Már éppen ideje volt! Lassan újra kell parkettázni, mert egyesek annyiszor mentek az ablakhoz kukucskálni, hogy jössz-e már, hogy  teljesen kikopott. – nevet fel Lizzy és átölel.  – Szia!

-      Nem baj! Fizetem! – nevetek, és újra magamhoz ölelem a Boszorkámat.

Élvezem, ahogy hozzám simul.

-      Szóval miért akarsz te Vegasba menni?

Elvörösödik, és az arcát a vállgödrömbe fúrva motyog. Felnevetek, mivel egyetlen szót sem értek.

-      Mi van? – emelem fel állánál fogva a fejét, Lizzyék nevetnek.

-      Megőrjít anyukád az esküvővel! – suttogja – És este már itt lesznek anyuék is. A sírba fognak kergetni ketten!

Nevetek.

-      Ne röhögj Robert! 6 napja megállás nélkül, katalógusokat kell bújnom, anyagmintákat kell néznem!

-      Majd beszélek anyuval! – suttogom a fülébe.

-      Köszönöm! – szorít magához. – Hogy vannak otthon a virágaim? Megvannak még? Öntözték őket rendesen?

Otthon. Erre a szóra melegség önti el a szívemet. Igen. Otthon, amikor beléptem én is úgy éreztem, hogy ott vagyok. Az egész épületet belengi a személyisége, az illata. Minden tárgyhoz már most emlék kötődik.  

-      Igen megvannak, - felelem - élnek, zöldellnek.

-      Akkor jó! – sóhajt fel – Már úgy mennék haza. Ne értsd félre, szeretek itt lenni anyudéknál, de . . . Szóval már mennék haza.

-      Majd két hét múlva megyünk. – suttogom.

Ekkor felhangzik anya kiáltása, hogy menjünk le, mert megjött Apu, meg az ebéd is készen van, terítsünk meg.

Lemegyünk, köszöntöm Apát is.

-      Na és sikerült mindent elintézni? – kérdezi Vic,  miközben sétálok a kenyeres kosárral a kezemben az asztalhoz.

-      Aham. – felelem szórakozottan, és az éppen mellém lépő kedvesem után nyúlok. Magamhoz húzom egy puszira, amit lelkesen viszonoz, majd újra a terítés köti le a figyelmét.

-      Rob! – szólal meg, mire felé fordulok – Légyszives hozd ki a szalvétákat, azt bent felejtettem a konyhába.

-      Jó megyek.

Szórakozottan lépek be, nem is figyelek Anyára, akik majdnem elütök.

-      Kisfiam, az lehet, hogy nem vagyok égimeszelő, de azért elég nagyra nőttem, hogy észrevegyél – nevet fel, de azért fájdalmasan simogatja a kezét, amit megütöttem figyelmetlenségemben.

-      Bocs Anya! – nézek rá.

-      Látom elgondolkodtál!

-      Aham. – tekintek az ebédlő felé, ahol Apa mond valamit, amin a három csaj nagyon nevet. Mosolyogva nézem az arcát, és én is vigyorogni kezdek.

-      Tudod Robert – szólal meg Anya – tartottam tőle, hogy hogyan fogunk kijönni, meg mi lesz, hogy nem leszel itt 1 hétig, de nagyon kellemesen csalódtam. Nagyon jól kijöttünk. Rengeteget segített, okos talpraesett lány . . .  – mosolyogva nézek anyura, amikor elhallgat, elkomorodom.

Aha, most jön a fekete leves!

Ismerem ezt a tekintet.

Felsóhajtok.

-      Mi van? Mi történt? Mondott valamit? Remélem, most nem állunk neki az ezt mondta, azt csinálta játéknak. Én nem akarom ezt anya! Ha gondotok van egymással, akkor mondjátok el egymásnak! Ne akard, hogy közvetítő legyek közöttetek!

-      Rob elég! – neveti Anyu – Nem mondott semmit! Sőt ez a baj! Légy szíves beszélj vele, mert szervezni kellene az esküvőt, hiszen december mindjárt itt van, és még sehol nem tartunk!

-      De anya  . . .

-      Nem Robert, legyetek szívesek leülni, és beszéljétek meg, hogy mit akartok! – néz rám ellentmondást nem tűrően, istenem ismerem ezt a nézést, most nem lehet packázni! – Este már szerencsére itt lesznek Editék is.. – sóhajtja.

-      Rendben Anyu, ebéd után beszélünk. Elviszem a tóhoz, kicsit kimozdul legalább mert, ahogy hallottam nem nagyon ment ki eddig.

-      Hát az biztos, hogy nem könnyítették meg neki a helyzetet. – sóhajt Anya.

-      Rád aztán várhatok! – jelenik meg az emlegetett szamár konyhában. – Pedig csak azt kértem, hogy hozd ki a szalvétákat.

Anya felnevet, a szemrehányó szavak hallatán.

-      Bocsi! – neveti el magát Anyu – Én foglaltam le!

-      Elnézést! – pirul el – Csak azt hittem, hogy megint azt sem tudja, hogy hol és merre jár! – kuncogja, kikapja a kezemben szorongatott szalvétákat és bemegy az ebédlőbe, követjük Anyával. – Kezdem megszokni, hogy néha elég szórakozott! – fordul felénk vissza, miközben vigyorog.

Elkapom a Boszorkányt, felém fordul, hozzám simul. Végig simítok a pocakján, és döbbenten pillantok rá. Nagyot nyelek, mire értetlen tekintetet vet rám.

-      Lenyeltél egy fél sárgadinnyét egyben?

Családom felnevet, Hanna elpirul.

-      Nem. Kedves Robert, nem nyeltem le sem egy tökmagot, sem egy cseresznyét, de még körtét sem, pláne nem dinnyét! – vigyorogja – Az ott a babánk!

-      Egy hét alatt ennyit nőtt? – simítok végig még egyszer a pocakon, hogy biztosan jól éreztem-e? – Te jó isten!

Apu somolyogva néz végig rajtunk, és nem kerüli el a figyelmemet az a pillantás sem amit anyuval vetnek egymásra.

-      Jól van gyerekek, üljünk asztalhoz!

Engedelmesen fogalunk helyet.

-      Szóval ott tartottunk, hogy sikerült mindent elintézni kint? – fordul felém Vic.

-      Aham. – válaszolok szórakozottan, de nehezen térek napirendre az előbb tapasztaltak felett. Suttyomban végig simítok még egyszer a pocakon a terítő takarásában, mire egy boldog mosoly kapok.

-      Jó ezt már hallottuk! – morogja Vic – Lehetne kicsit bővebben?

-      Lehetne. – vetek rá egy ronda pillantást, de Hanna felől kapok egy bokán rúgást, mire nagyot sóhajtok. – Igen leforgattunk mindent, amit még kitaláltak. Steffel is beszéltünk, egyeztettünk. Tényleg anya! – fordulok felé – Holnapra mit terveztek Hanna szüleivel?

-      Hát igazából arra gondoltunk, hogy bemegyünk velük a városba. Miért?

-      Mert holnap érkezik meg Steff is Timmel. – mellettem felhangzik egy mély sóhaj, de a tányérnak szenteli minden figyelmét Hanna, amikor oda pillantok. 

Aha, itt valami bökkenő van! Anyura tekintek kérdőn, de ő csak rám néz, hogy erről beszélt. Vettem az adást. Oké! Intek a szemmel neki.

-      Szóval velük is egyeztetni kellene az esküvővel kapcsolatban. – folytatom, újabb sóhaj, de ezt most figyelmen kívül hagyom.

Ebéd közben beszélgetünk, azaz anyuék és a nővéremék beszélnek inkább, Hanna hallgat csak, és mosolyog, na jó vigyorog amikor Apu is bedobja magát.  

Ebéd után a csajok elpakolnak, mi meg Apuval leülünk kicsit beszélgetni. Kisvártatva a nők is csatlakoznak. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, az ebéd utáni beszélgetéseket, de főként azt, hogy van valaki aki most hozzám simul.

-      Nincs kedved sétálni kicsit? Kellene kicsit mozognom, sokat ültem a repülőn is.

-      Oké! – sóhajtja – Menjünk! De . . .

-      Nyugi megmutatom az egyik kedvenc helyemet, ahova én is elszoktam bújni, amikor mindenből elegem van!

-      Akkor jó! – mosolyog megkönnyebbülten – Mikor indulunk?

-      Amint felöltöztél. – válaszolom, és somolyogva nézem, ahogy felpattan és elrohan öltözni.

Tíz perc múlva megjelenik dühösen, a lányokhoz és Anyuhoz fordul majdnem sírva.

-      Mi van? – nézünk rá rémülten.

-      Tudtok nekem egy nadrágot adni? – kérdezi– Egyik nadrágom sem jó rám! Mindegyik szorít.

Először meghökkenten meredek rá, aztán felnevetek.

Lizzy felpattan.

-      A frászt hoztad ránk! – neveti – Gyere! Régebbről, még mielőtt lefogytam, van pár jó darabom. Azok biztosan jók lesznek rád.

Eltűnnek az emeleten.

Anya felnevet, és Apura tekint, aki beszélni kezd.

-      Egyre többször engedi el magát a babával kapcsolatosan. Egyre többször beszél róla. – mondja nekem magyarázva Apa. – Emlékszem, még amikor kint voltunk nálad L.A-be tejesen megdöbbentem azon, amit kértetek tőlünk. Először azt hittem, hogy csak előttünk nem akar beszélni, de amikor Budapesten is közölte határozottan mindenkivel,  nos  akkor  tényleg teljesen elképedtem!

-      Így védekezett! – közli Vic – Teljesen érthető!  Egyre nagyobb a baba és érzi, hogy minden rendben van, kezd megnyugodni. Kezd kinyílni, lassan mer tervezgetni.

-      Tegnap olyan aranyos volt – veszi át a szót Anyukám – Esett az eső, és kint ült a teraszon. A lányok nem voltak itthon, Apád is valahol csatangolt, telefonja az asztalon, mármint Hannáé,  és én el nem tudtam képzelni, hogy kivel beszélget. Nem akartam hallgatózni, de . . . – nyel nagyot – Hozzá beszélt, hogy mennyire várja, hogy végre ide érj, és  hogy 2 hét múlva mentek haza, ha meglesz a vízuma. Én kisfiam akkor értettem meg őt. Egészen eddig kicsit félve gondoltam rátok, de tegnap megértettem sok mindent.

Nagyot nyelek, válaszolni akarok nekik, de meghalljuk, hogy jönnek le a lépcsőn.  Végignézek rajta, a tört fehér kabátba, türkiz sálba, és a kicsit nagy farmerbe bújtatott alakján. Büszkén ölelem magamhoz. Gyönyörű.

-      Holnap elmegyek Anyuval vásárolni. – suttogja. – Muszáj lesz vennem pár ruhadarabot, mert nagyon elkezdett nőni őméltósága – simít végig a pocakon.

-      Velünk is eljöhettél volna! – fordul felénk Vic.

-      Tudom, de rólatok tudják a papik, hogy Rob nővérei vagytok, ha megjelenünk egy kismama boltban egyből kombinálni kezdenek, és ránk tapadtak volna. Elég volt belőlük, amikor megjöttünk. – suttogja – Anyát nem ismerik, vele jobban eltudok vegyülni.

-      Oké ebben igazad van. – hagyják rá.

-      Na gyere, menjünk. Apa odaadod a kocsit?

-      Vidd.

Csendben sétálunk az kora őszi erdőben, hónom alatt egy kockás plédet, kezemben pedig a kezét szorongatva.

Oda érünk a tópartra.

-      Látod ez az én menedékhelyem – töröm meg  a csendet  miközben leterítem a plédet és ráülünk – Te is megmutattad a tiedet, most én is megmutatom az enyémet.

Csendben elgondolkodva néz körül, és mosolyog. Hanyatt fekszem és magamhoz húzom.

-      Elmondod, hogy mi a baj? – nézek rá kérdőn – Hanna ha nem akarsz hozzám jönni . .

-      Nem erről van szó Robert! – vág a szavamba – Szeretnék a feleséged lenni, de . . . Jaj istenem, hogyan mondjam? – temeti kezébe az arcát.

-      Úgy, hogy rám nézel és belekezdesz. Szóval?

Felpattan, elhűlve nézek utána, de nem követem. Nagyokat sóhajtva áll a tóparton, és a vizet nézi csendben. Várom, hogy megszólaljon.

-      Én – fordul felém – Én nagyon szeretnék a feleséged lenni, de – nagyot nyel – De Robert halálra rémít ez az egész! – fakad ki – Én nem akarok ekkora cirkuszt!  Én egy csöndes esküvőt szeretnék ahol a közeli családunk és barátaink vannak csak ott. Anyukádék meg lassan már 200 vendégnél tartanak, és ebben az én rokonságom még benne sincs! Én nem akarok ilyen nagy felhajtást, de megsérteni sem akarom őket! 

Megkönnyebbülve pattanok fel, és ölelem magamhoz.

-      Édes istenem! – nevetem el magam – Csak ennyi a gond? Már a frászt hoztad rám!

-      Hát te lehet, hogy nem látod gondnak, engem azonban halálra rémít az egész!

-      Én sem akarok nagy felhajtást, de sajnos túl sok ember van aki vagy családtag, vagy túl fontos az életemben ahhoz, hogy ne legyen itt. – húzom magamhoz, mire csalódottan felsóhajt – De tudod mit? Holnap leülünk és egyeztetünk mindenkivel. Redukálunk amennyire csak lehet. Jó?

-      Oké! – sóhajtja megkönnyebbülve. – Olyan jó, hogy itt vagy végre! –mondja és hozzám simul.

-      De cica, csak 1 hétre mentem el, és nem lett volna értelme velem jönnöd. A repülés sem tett volna jót nektek, meg amúgy sem voltam otthon, csak unatkoztál volna. Zalánék is dolgoznak már hozzájuk sem tudtál volna menni.

-      Tudom! Tényleg Rob! Nem is mondtam! Ma reggel felhívtak attól a könyvkiadótól, ahova beadtam a jelentkezésemet, és azt mondták, hogy ha visszaértünk L.A-be hívjam fel őket!

-      Na látod! – ölelem magamhoz – Lassan minden megoldódik! Stef is intézkedett már. Ezt most nem szabadna mondanunk, de papíron amíg nem találsz kint valamit, addig az ő alkalmazásában leszel, hogy megkapjuk a vízumot neked. Már intézkedett is ez ügyben.

-      Oké. – feleli és hozzám simul. 

Csendben sétálunk a gyönyörű színben játszódó erdőben. Csak átölelem és elégedett vagyok a világgal. Végre. 

De ekkor csörögni kezd a telefonom. Nagyot sóhajtok, és felveszem, aztán csak hallgatom anyut. Vigyorogva teszem le a készüléket, kérdő tekintettel találom szembe magam. 

-      Anyu volt, megérkeztek Anyudék! Úristen! Ennyire elment az idő?

Egyből vigyorogni kezd. 

-      Na gyerünk nyomás haza! – húzom magam után. 

Végig az úton izgatottan izeg-mozog. Aztán amikor beállok az udvarba anyu autója mögé, szinte kirobban a kocsiból. Menet közben veti le a kabátját és valósággal beront az ajtón. Nevetve megyek utána, de Ő már anyukája nyakába lóg. 

-      Szia Kicsim! – ölelik magukhoz Hannát, aki örömében azt sem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen.

István alaposan végigméri. 

-      Édes lányom! Miért nem eszel rendesen?

-      Eszek én Apu rendesen! – tiltakozik – És nem is fogytam!

-      De kicsim ez a nadrág is lóg rajtad!

-      Ez nem az enyém, hanem Lizzy egyik régi nadrágja, az enyémekbe már nem férek bele!  

Elképedve néznek rá. 

-      Jaj Apa! – neveti el magát és kiscica módjára hozzábújik – Elképesztően nő a babám! Képzeljétek el, már simán látszik! – mondja és kicsit felhúzza a pólóját.

Editék  hitetlenkedve összenéznek, mire Apáék felnevetnek. 

-      Kicsim! – öleli át Edit, és Hanna szipogni kezd.

-      Majd beszélünk Anya jó! – bújik oda hozzá is – És anyu holnap el kell jönnöd velem venni pár kismama ruhát, mert ha így folytatja a babám a növekedést pár hét múlva egészen biztosan egyikbe  se férek bele! Anya már 13 hetes vagyok lassan! – neveti.

Én is hitetlenkedve nézem, hallgatom. Eddig mindig hallgatott, ha a babánkról volt szó,  szinte csak velem beszélt róla, most meg. . . István is nehezen tér magához, de nevetve húzza magához Hannát. 

-      Tényleg kicsim! – nézek rá – Mikor kell mennünk orvoshoz? Lebeszéltétek az időpontot?

-      Igen, anyukád orvosához megyünk el, holnapután 11-re van időpontunk, a rendelés előtt megyünk.

-      Oké.

Vidáman beszélgetünk, amikor is kopognak. Apa megy ajtót nyitni. Elnevetem magam, amikor meglátom a látogatókat. Tom és Sam lépnek be. 

-      Bocsánat a zavarásért! Nem tudtuk, hogy vendégek vannak, de hallottuk, hogy hazaért végre Mr.X! – neveti Tom, mire jól oldalba vágom.

-      Gyertek beljebb! – invitálom be őket. – Hanna szülei vannak itt látogatóba.

Istvánék érdeklődve néznek a két barátomra, akik erőt vesznek magukon, és tisztességesen bemutatkoznak. Hanna mellém és a nővéreim közé telepedik. Beszélgetni kezdünk amikor is, Edit hirtelen megszólal. 

-      Jaj gyerekek! Mielőtt elfelejteném! Zalán küldött nektek valamit.

Kíváncsian nézünk rá, és Hanna szeme felcsillan. 

-      Nem felejtette el! – neveti, - Elküldte a memória kártyát! Végre! Remélem megvannak a képek is!

-      Milyen képek? – kíváncsiskodik egyből Tom.

-      A nyaralási fotók! Azt hittem ez is tönkre ment mit a gépem, amikor leejtettem, pedig Zalántól kaptam azt a gépet.

-      Ja, és azt üzeni, hogy nincs nagy baja a masinádnak, mire hazaértek, az is készen lesz!- folytatja Edit.

Nagyot sóhajt mellettem.

Azt hittem, amikor leejtette, hogy ott azonnal szörnyet hal! Olyan pánikba esett, mintha a koronagyémántot ejtette volna le a lefolyóba, majd utána szinte dührohamot kapott, hogy hogyan lehetett ilyen béna. Zalánnal ketten alig tudtuk megnyugtatni. Hallani sem akart arról, hogy másikat vegyünk, mert ezt Zalántól kapta! Láttam a bátyján, hogy jól esik neki, hogy így ragaszkodik ahhoz amit tőle kapott. 

-      Nézzük meg! – lelkesednek fel a nővéreim, akiket persze Tomék, és az őseink is aktívan támogatnak. 

Hannára nézek, akinek vadul csillognak a szemei most is az örömtől. Kérés nélkül pattan fel és sprintel a laptopért a szobába.

Sam kíváncsian néz utána.

-      A memória kártyának örül ennyire? – csak bólogatok – Nem mondod? Anyám, ha az én barátnőmnek tudnék ilyennel ilyen örömet okozni! Tuti naponta kapna egyet, és még sokba sem kerülne! 

Figyelmezetően verem oldalba, hogy viselkedjenek, de Istvánék  csak nevetnek. Kisvártatva megjelenik Hanna, aki melegítőbe van ismét. Samnek ekkor tűnik fel a pocakja. 

-      Látom kerekedsz!– néz rá megilletődötten. - Jaj bocsánat!

-      Semmi baj! – neveti el magát, és büszkén néz a pocakra – Bizony most nagyon elkezdett nőni! 

Tom kérdőn néz rám.

-      Most mi van? Lehet már beszélni róla?

Vigyorogva vonok vállat, és a Hanna mellé telepedem, aki akkor kapcsolja be a gépet. 

Kíváncsian várjuk, hogy betöltődjenek a programok, és feltűnjenek a képek. Felröhögnek,  amikor meglátják az elsőket.

-      Vizipisztolyoztatok? – nevetnek fel, mire csak bőszen bólogatunk.

-      A fiuknak vettem ajándékba előtte nap, a kacsás úszógumikkal egyetemben, de neki – mutat rám – muszáj volt kipróbálnia!

-      Csak nem kaphatnak selejtes darabokat! – méltatlankodom – Képzeld el hogyan érezték volna magukat, ha otthon derül ki, hogy nem jók!

-      Persze! Te csak minőséget akartál ellenőrizni! Mi?

-      Természetesen! Zalánék pedig ideális tesztalanynak bizonyultak, csak arra nem számítottunk, hogy van slag is a kertben!

-      Látom hős voltál Rob! – röhögi Vic. – Szerencsétlen mögé bújtál!

-      Szerencsétlen?! – nézek rájuk rezignáltan – Ez itt egy bosszúálló vadmacska! Mindent megtorol, pedig csak véletlenül lőttem meg! Aztán persze megkaptuk a magunkét hosszú harcot követően Zalánéktól, ugyanis vesztettünk! – bökök a képernyőn megjelenő újabb képre

Amit meglátva persze dőlnek a röhögéstől.

-      Milyen kis csinik vagytok!! – nevet Hanna Apukája. – Zalán nem is említette, hogy milyen elhivatott divattervező lett belőle!

-      Édes fiam! – nyögi Anya.

-      Na ezek jól egymásra találtak! – röhögik a nővéreim.

A következő képnél  feldübörög a szívem. Annyira szép volt itt! Reménykedtem, hogy sikerült a fotó. 

-      Azt mondtad, hogy nem sikerült! – néz rám vigyorogva Hanna.

-      Hazudtam! – húzom magamhoz egy csókra.

-      Hát itt meg min vagytok ennyire elképedve? – néz ránk kíváncsian Vic miközben a következő képre ugranak.

-      Biztos a sült galambra vártak! – röhögi Tom – Legalábbis ahogy ezt az idiótát ismerem! –vereget hátba.

 

-      Zalán ejtőernyőzött, vagy nem is tudom, hogyan hívják azt, amikor motorcsónakkal húznak maguk után.

-      Az a vízisí Angyalkám! – közli Hannával bölcsen Tom. – Tájékoztatásodul közlöm.

-      Képzeld Tom én is tudom, hogy milyen a vízisí! De ezt nem az volt! – akad ki a Boszorka, mire oldalba vágom, hiszen elég Tom képére pillantanom csak.

-      Nem látod, hogy csak szívat? – nevetek  

 

-      Na, a sportemberek! – szólal meg Lizzy is nevetve – Az én öcsém amint biciklizik! Jól vagy bogaram? – fordul gúnyolódva felém.

-      Képzeld jól! – biztosítom egy grimasszal az arcomon. Majd Istvánék felé fordulok – Apropó mintha valamit elfejeltettetek volna közölni velem, ezzel a nővel kapcsolatban! – mutatok Hannára, és nézek rájuk szemrehányóan mire értetlenkedve tekintenek rám. – Nem közöltétek velem hogy ez a nő itt egy sportlady! Simán, mint a zerge rohangászik a domboldalon, én meg majdnem a tüdőmet köptem ki sokszor!

Általános nevetés tör ki persze, István csak vállat von, de büszkén néz lánykájára.

-      Néha futok! – sóhajt mellettem fel Hanna és szigorúan néz az Apjára, de az nem törődik a fenyegető pillantással.

-      Persze! Amikor valami baja van és nem tud magával mit kezdeni, akkor nekiáll futni! Jó ha tisztában vagy vele a jövőre tekintve! – közli István. – Általában nem beszél arról, ha valami bántja, de ha nekiáll rohangálni akkor baja van! Elég csak kivárni, ha lehiggadt majd úgyis beszélni kezd!

-      Kösz Apa!

-      Szívesen kicsim! – vigyorog rá, majd felém fordul – Az esküvőre kapsz részletes leírást is!

-      Apa! – méltatlankodik mellett ez a nőszemély, elég csak a felháborodott arcára tekintenem, és nevetni kezdek.

-      Na látom a keleti kényelem azért megvolt! – jegyzi meg Tom enyhén gúnyosan. – Masszírozás, kenegetés, pici simike Robikának! 

-      Irigykedj csak! – vágom oldalba, az idiótát, majd Hannához fordulok, és végig simítok a lábán és egy csókot nyomok a szájára. – Ez a legjobb hely a világon! – suttogom neki.

-      Jézusom! – nevet fel Anya a következő képet látva – Csak nem engedted a konyhába? – néz Hannára aki szóra nyitja a száját de közbevágok.

 

-      De igen anya! És csak, hogy tudd hagyma és krumpli pucolásban verhetetlen vagyok!

Persze általános a röhögés.

-      Jó tudni! – közli rezignáltan szülőanyám.  - Hát ez? – néz ránk kérdőn, amikor feltűnik a következő kép – Mi történt?

Felsóhajtok.

-      Néha fájt a hasam és görcsöltem, - közli  Hanna és nagyot nyel.

-      Néha? Titkolózott, - nézek szüleinkre. – nem szólt egy szót sem, hogy fájdalmai vannak.

-      Ha tényleg baj lett volna, akkor szólok, de csak apró nyilallásokat éreztem! És felhívtam az orvosomat Budapesten, elmondtam, hogy mit érzek, mik a tüneteim. De nem volt kemény a hasam, és a gyógyszereket és a vitaminokat is rendesen szedtem! Nem vagyok felelőtlen! – néz rám

-      Jól van nyugi, ne pörögj fel! – simítok végig a kezén, majd újra a monitorra nézek. – Soha nem voltam még annyira ideges, mint akkor. Előző este szólta le magát, hogy néha fájdalmai vannak! Majdnem infarktust kaptam! Egész éjjel minden mozdulatára felriadtam.

-      Másnap, addig telefonálgatott, - mutat rám - amíg nem kaptunk egy időpontot egy magánklinikára. Ideges voltam, mert kiszúrtak minket páran, és nem akartam, hogy kiderüljön, hogy ott nyaralunk – sóhajt fel Hanna – Jó persze nem rejtőzködtünk, de azt nem akartam, hogy lássák, hogy a klinikára megyünk.

-      Szerencsére nem volt semmi baj. – sóhajtom – Szigorú pihenést írtak elő neki. Nem emelhet . . .

-      Rob! – szól rám.

-      Mi van? – nézek rá.

-      Állj le! – vigyorog rám. – Nincs semmi baj!

-      Vitorlázni  is voltatok? – néz kérdőn ránk Lizzy az újabb képeknél. – Látom örültél! – vigyorog Hannára.

 

-      Persze, hogy örültem! Délelőtt voltunk orvosnál, és azt akarta, hogy a nyaralás többi részét ágyban párnák közt töltsem! – méltatlankodik a Boszorka – hiába mondtam neki, hogy semmi bajom nincs, - simít végig az arcomon – ő azért aggódott.

-      Persze, hogy aggódtam!

-      Te és nem jártatok úgy, mint a Titanic? – röhög Tom. – De látom Ashley is keményen dolgozott!

-      Kösz a bizalmat kedves barátom! – veregetem oldalba  - De tájékoztatásul közlöm, hogy nem jártunk úgy, bár utólag visszagondolva, lehet, hogy jobban jártunk volna ha nem megyünk. – sóhajtok fel.

-      Miért? 

-      Kik ezek?– jönnek a kérdések sorban

-      Jason Suidiekis és a barátnője January Jones. – közli kissé morcosan Hanna. – Zalánék ismerték őket, összefutottunk velük, és egyik este nálunk grilleztünk, de a csaj nem kicsit elázott, és másnap ők hívtak meg magukhoz, hogy menjünk el vitorlázni velük. Bár ne tettük volna!

-      Miért? – szólal meg Lizzy

-      Mert ők szivárogtatták ki a képeket rólunk – közli Hanna rezignáltan.

-      Induláskor teljesen nyugodtak voltunk, természetesen viselkedtünk, hiszen ők is ismertek, eszembe sem jutott, hogy ne öleljem meg csókoljam meg előttük Hannát.

-      Amikor elindultunk, egy ideig semmi gond nem volt, - veszi át a szót tőlem Hanna - aztán Rob lement a kajütbe, hogy igyon, és nekem nem tűnt fel, hogy ez a nő itt – mutat a képre – utána megy, csak azt vettem észre, hogy Rob megjelenik, halálosan idegesen. Hiába kérdeztem egyetlen szót sem szólt azóta sem arról, hogy mi történt lent. – néz rám szemrehányón.

-      Elég legyen az, hogy félreérthetetlen ajánlatban volt részem. – közlöm kimérten. 

Rondán néz rám. De mit csináltam volna? Meséltem el volna el neki, hogy amíg én teljesen gyanútlanul ittam lent, ez a.. a nem is tudom, hogy minek nevezzem – nézek a képen is  undorítóan vigyorgó nőre,-  mögém állt és végig tapogatott, majd marokra kapott miközben félreérthetetlenül közölte velem, hogy azt akarja, hogy ott és akkor azonnal  keféljem meg? Aztán amikor közöltem vele, hogy hova menjen, megfenyegetett.  Persze kiröhögtem, és ott hagytam, de a vérnyomásom az egeket verte.

Most is érzem Hanna kérdő tekintetét, de csak megnyugtatóan mosolygok, és folytatom

-      Szerencsénkre pillanatok alatt beborult az ég, és úgy döntöttünk, hogy nekünk ennyi elég az napra a vitorlázásból, mivel egész nap esett utána, kártyáztunk, meg olvastunk.

-      Látom édes lányom, azért el voltál kényeztetve rendesen! – simogatja meg Edit kedvesen Hanna arcát, miközben a következő képet nézi. 

-      Igen anya, - vigyorog rá Hanna, és hozzám simul – Nagyon figyelmes és kedves pasim van!

-      Akarod mondani, hogy vőlegényed ugye? – kacsintok rá, és elmerülök a csoki barna szemekben, így nem tűnik fel a két elképedt pillantás.

-      Mi van? – csattan fel Tom.

-      Ezt az apróságot mintha elfejtetted volna velünk közölni! – szólal meg szemrehányón Sam is.

-      Ja bocs! – vigyorgok rájuk.

-      Hallod ezt? – néz Tom Samre – Ja bocsival elintézi, hogy megkérte a nője kezét! Eldobom az agyam! Egy ja boccsal elintézi! Nemhogy meghívna sörözni, és ott közölné velünk?!

-      Hát légy erős kedves Tom barátom, de az idén még meg is nősülök!

Szavaim hatására megfagynak.

-      Na azt hiszem akkor egy egész estés ivászat bőven kijár nekünk – csattannak fel – Már ha az asszony elenged! – röhögik. – Baszki tényleg megnősülsz? – néz rám hitetlenkedve Tom, mire kitör körülöttünk a nevetés.

-      Tényleg. – veregetem meg  a vállát.

-      Na most kiakadtam! – dől hátra – Adjatok egy vizes borogatást! – néz a nővéreimre akik csak vihognak rajta.

Vigyorogva kacsintok a kiakadt barátomra, amikor is felerősödik körülöttem a nevetés. Érdeklődve nézek végig rajtuk, hogy minek örülnek ennyire,

-      Édes kisfiam! – nevet anyu

-      Látom, hoztad a formád Robert! – szólal meg Apa is, miközben a röhögéstől a könnyeit törölgeti – Mint egy duzzogó ovis!

A képre pillantok. 

-      Baszki Hanna! Azt mondtad, hogy kitörölted! – fordulok szemrehányón a Boszorka felé.

-      Ezt? – mutat a monitorra – Az ki van zárva, hogy ezt a képet kitöröljem!

-      Min duzzogtál? – vihog Vic.

-      Azon, hogy kiröhögtem, amikor  teljes komolysággal az alig 70 centis vízben légzőcsővel nekiállt a felszínen „búvárkodni” – vihogja, mire csiklandozni kezdem.

-      Ne Rob! – vihogja – Ne!

-      Gyerekek! – szól ránk István – Hanna lerúgod a számítógépet! Legyetek normálisak!

-      Ez az gyerekek ! – szólal meg Tom – Legyetek normálisak!

Elengedem, mire megkönnyebbülten nyög fel.

-      De csak azért mert itt vannak az őseink! – közlöm vele, mire vigyorogni kezd.

-      Majd jól megmondalak apukámnak, - kacsint a szólítottra – hogy bántasz! Majd jól megver! – vihogja.

-      Védd meg magad kis csillag! – közli vele egy kacsintást követően István.

Kárörvendően felnevetek, mire oldalba vág.

-      Látom azért lehiggadtál! – nevet fel anya a következő képre pillantva.

-      Ja. – válaszolom.

-      Tényleg mint az ovisok! – röhögnek a nővéreim. – Te nem búvárkodtál? – néznek Hannára.

-      Nem engedte! – néz szemrehányón rám.

-      Persze, mert az orvos megmondta, hogy nem . . .

-      De látom azért kisírtad! – nevet fel István a következő kép láttán.

-      Persze, hogy kisírtam! – nevet fel Hanna – de csak a felszínen mehettem, míg ők Zalánnal merültek is!

-      Ne rí pipi! – szólok rá – hoztam neked meglepit is! Egy szavad sem lehet! – mutatok a következő képre. 

-      Hú, az csodaszép volt! – néz a képre ő is. – Haza is hoztam, a fürdőbe fogom tenni!

-      Te úszkáltál delfinekkel? – néznek rá a nővéreim kicsit irigyen, amikor feltűnik a következő kép. Tudom, hogy Vicnek  régi vágya ez.

-      Igen, a közelben volt egy hatalmas vízi park ahol lehetett. Nem hagyhattam ki!  - mosolyog.

-      Látom sokat strandoltatok. – szólal meg Anya mosolyogva, a következő képek láttán.

 

 

-      Hát mit ne mondjak – néz végig rajtunk Apa – Ez nem nagyon látszik rajtatok!

-      De azért van egy kis színük, - mond neki ellent Anya – nem sok ugyan, de azért van. Nem is tudtam, hogy ennyire szép ott a tengerpart. – fűzi hozzá amint a következő két kép feltűnik.

-      Tényleg gyönyörű volt! – sóhajt fel mellettem a boszorka, aztán nevetni kezd ahogy a következő képet meglátja.

 

-      Nem mondod édes fiam, hogy horgásztál? – szólal meg Apa.

-      Mi az hogy! – vigyorgom,- de még fogásom is volt! – kattintok a képre.

 

-      Anyám! –röhög fel Tom – Ez aztán a cápa!

-      Ne fikázd! – morranok rá – Egy szendvicsbe elég volt!

-      Nem mondod? – röhögnek

Méltóságomon alulinak találom, hogy válaszoljak, így tovább pörgetem a képeket. Elfog az ideg most is amikor meglátom a következőt. 

 

-      Zalánék szóltak akkor reggel, hogy nem ártana megnézni az aznapi újságot. Majdnem agyvérzést kaptam, amikor olvastam, hogy mit nyilatkozott az a liba.

-      Aztán lehiggadtunk, nem foglalkoztunk vele. – szólal meg Hanna – Inkább elmentünk jetskizni. – mutat a képekre, ahol Zalánnal száguldozunk.

-       Azaz elmentek, lenne a helyes megfogalmazás, mert közölte, hogy én nem próbálhatom ki.

-      Persze, hogy nem! – nézek rá most is ellentmondást nem tűrően.

-      Robert, ha a Kawával tudok menni, akkor egy ilyennel is! – áll neki vitatkozni.

-      Ezt nem kétlem! De akkor még nem voltál terhes! Ja – szólalok meg és fordulok István felé, - ha kérhetem, akkor légy szíves dugd el előle a Kawasaki kulcsát! Nem szeretném, ha motorozna!

-      Már megtörtént! – neveti István, mire Hanna elképedten mered rá.

-      Apa!

-      Igaza van Robertnek! Tudom, hogy tudod kezelni, de kicsim ne kísértsük az ördögöt! 

Látom, hogy lehiggad István szavai hallatán, de a mormolását is meghallom. 

-      Vitrinbe nem zártok?

-      Ha kell azt is megteszem! Tudom, hogy nem szereted, hogy túlzásba viszem a dolgot, de . .

-      Tudom, csak olyan rossz ez így! Ne értsétek félre, én is féltem, de rengeteg dolgot nem csinálhatok ami régebben még természetes volt számomra.  – sóhajt – Szép kis 6 hónapnak nézek elébe!

-      Látom kislányom azért elérted, amit akartál! – simogatja meg Hanna arcát István.

-      Hát apa – vigyorogja – vannak módszereim!

-      Velem lehet tárgyalni! Kompromisszumképes vagyok! – teszem én is hozzá, és kattintok tovább.

Hanna felnyög mellettem, amikor meglátja a következő képet. 

-      Itt vettem észre, hogy fényképeznek. Teljesen kétségbeestem! Olyan nyugis volt addig minden, és akkor jöttem rá, hogy megtaláltak bennünket! Nagyon kiakadtam, istenem ha tudtam volna, hogy mi vár még rám?! – sóhajtja. – De már mindegy. 

Tovább pörgetem a képeket. 

-      Ezek nem érdekesek, újabb strandolós képek. – motyogom 

-      Állj! – kiált fel Tom mire megállok, és kérdőn nézek rá. – Légy szíves lépj vissza egyet! 

Engedelmesen teszem amit kér, mire Sammel huhogni kezdenek, a nővéreim vihognak, Anyuék és Hanna szülei összenéznek, Hanna pedig fülig vörösödik.

-      Mi van? - nézek rájuk értetlenül, mire felerősödik a röhögés.

-      Azon kívül, hogy remek a menyasszonyod karosszériája? – röhögi Tom. Hanna mellettem felnyög, és a vállamba bújik szinte.

-      Hát öcsi, mintha elméretezték volna a fürdőnacidat! – nevet fel Lizzy.

Értetlenül meredek a képre, majd érzem, hogy én is fülig vörösödöm, amikor felfogom a látványt. 

 

-      Megölöm Zalánt! – mormolom, és szinte azonnal tovább pörgetem a képeket. 

Persze kiröhögnek, de pont a szüleink előtt! Vörös képpel nézünk egymásra Hannával. 

-      Ne piruljatok! – szólal meg Apa – Legalább jól éreztétek magatokat! 

Elégedetten nézem, ahogy felemelkedik Anya keze. 

-      Aztán az utolsó előtti napon elmentünk vitorlázni négyesben. – terelem el gyorsan a szót. Tomék gúnyosan néznek rám, sejtem, hogy nem úszom meg ennyivel. 

 

-      Jaj kisfiam! Minden képen pofákat vágsz! – nevet fel Anya amikor meglátja az első képet. 

Hanna mellettem felkacag. 

-      Szóról szóra ezt mondtuk Zalánnal! Ashley és ő is ahogy meghallja a fényképezőgép kattanást azonnal pózolni kezdenek! 

-      Hát igen! Élni tudni kell! – nevetek ahogy meglátom a Boszorka következő képét. Lelkesen helyesel.

-      Remélem valami jó csajt sasolsz! – szólal meg Tom, nem is ő lenne, ha nem eresztene el egy ilyen megjegyzést!

-      Ha tudni akarod, akkor igen! Egy marha jó nőt néztem, aki mérgében, mert felhúzta magát valami hülyeségen a partig úszott melltartóban és bugyiban.

-      Most komolyan, mit néztél? – néznek rám.

-      Hannát, valami hülyeségen felhúzta magát, és kiúszott a partra.

-      Te meg csak röhögtél rajtam. – feleli

-      De utánad mentem.

-      Persze amikor már kiértem.

-      Legalább lehiggadtál addigra. Egy szavad sem lehet. Száraz ruhát is vittem neked, és fagyizni is elvittelek.

        

-  Nagyon jók ezek a képek gyerekek. – közli Anya. - Amint észrevettem tudtok is bánni egymással! – nevetnek össze az ősök.

-      Na mikor megyünk sörözni? Persze, csak ha az asszony is elenged!

Hanna szülei

-      Egészen elvagyok képedve! – szólal meg István mögöttem. – El sem hiszem, hogy ez az én lányom volt ott kint a nappaliban.

-      Hát igen,  - rogyok le az ágyra – Robert rengeteget változtatott rajta.

-      Nem Robert hatása szerintem, egyszerűen, csak végre bízni kezdett abban, hogy minden rendben lesz. Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor valami gond van. Látom a szemén.

-      Én is éreztem a viselkedésén, majd holnap délelőtt kikérdezem, úgyis megyek vele vásárolni. Istenem István, majdnem eldobtam magam amikor kijelentette, hogy nagyon gyorsan nő a babája! Kis híja volt, hogy nem fakadtam sírva.

Figyelem ahogy hozzám lép, és megkönnyebbülve simulok hozzá. 

-      Elhiszed ezt? Végre tényleg talán magára talál . . .

-      Ne sírj! – simít végig az arcomon István – Minden rendben lesz meglátod! Rendbe kell lennie! – mosolyog rám biztatóan, és én hiszek neki, mert nem teheti azt az Isten velünk, hogy megint bántja. – Holnap én is veletek megyek.

Hitetlenkedve nézek rá. 

-      Jól hallottad! Látni akarom a lányomat kismama ruhát válogatni. – neveti megkönnyebbülten. – Gyere feküdjünk le, holnap kicsit sűrű napunk lesz.

Hanna

Egy kéz cirógatására ébredek. Nagyokat pislogok, de önkéntelenül elmosolyodom amikor meglátom vigyori fejét.

-      Szia! – cincogom.

-      Azt hittem, már fel sem akarsz ébredni.

-      Végre tudtam rendesen aludni – bújok vissza az ölelés finom melegbe. – Amíg nem voltál itt sokszor felébredtem éjjel.

-      Miért?  Bocs kicsi, de elzsibbadt a karom!  - grimaszol, és kihúzza a kezét a fejem alól., Hevesen rázogatni kezdi, majd lehasal mellém és úgy néz rám.

-      Mert hiányoztál, meg ideges voltam. Nem akartam anyukádat bántani, de sokszor legszívesebben elfutottam volna, de nagyon még ki sem tudtam menni, mert itt táboroztak napokig a ház előtt. Csak akkor mentek el amikor Apukád megfenyegette őket, hogy rendőrt hív.

-      Nem is voltál kint?- néz rám hitetlenkedve Rob.

-      Hát, nem nagyon. – látom rajta, hogy kiakadt ezen, így gyorsan korrigálok - Az udvaron igen, meg egyszer elmentem Victoriával a lakására. Most festik, egész szép lesz.

-      Hanna! Ne terlj! Ez így nagyon nem lesz jó! Nem zárkózhatsz be!

-      Tudom Rob, csak.. .

-      Csak mi?

-      Csak teljesen lesokkolt az az őrjöngés ami fogadott minket amikor ide értünk. Tudom láttam már L.A-ben, de erre nem számítottam. Megrémültem. De igazán akkor szakadt el a cérna, amikor a Sun-ban megjelentek a budapesti képeink. Teljesen kiakadtam. Szinte az egész ott tartózkodásunkról voltak képeik! Még Natti esküvőjéről is szereztek képeket! – csuklik el a hangom a felháborodástól - Éreztem, végig éreztem otthon, hogy valaki folyamatosan figyel, de az az igazság, hogy fel sem merült bennem hogy valaki képes volt az államokból követni bennünket. Tisztában vagyok vele, hogy már csak idő kérdése, és kiderítenek mindent rólam. Mindent.

-      Figyelj ezt mind a ketten tudjuk. Ezzel már régóta tisztában kell lenned.

-      Tudom Robert, csak más az elmélet és más a gyakorlat. Teljesen kiakadtam amikor Victől jöttünk el és pár rajongód felismert. Engem!?

-      És?

-      Hát fogalmazzunk úgy, hogy kaptam hideget-meleget, és még csak a barátnődnek hisznek. Félek attól, hogy mi lesz ha kiderül a babánk.

-      Semmi, az ég egy adta világon semmi. Nyugi – húz magához szorosan, és simogatni kezdi a pocakomat. – Már alig várom, hogy holnap legyen és láthassam. Szerintem kérjünk olyan 3D-s felvételt róla.

-      Oké! – sóhajtok fel és élvezem, ahogy simogat minket. Olyan jó békésen feküdni a csöndben. – Rob?

-      Hm? – néz rám – Mi baj?

-      Kérlek beszélj ma anyudékkal! Kérlek!

-      Megígértem, ehhez tartom is magam.

-      Oké – sóhajtok nagyot – de ott van még Stef és Tim.

Felnevet mellettem. 

-      Mi van velük?

-      Semmi, csak előre félek az ötleteiktől.

-      Jaj Hanna! Ne csináld!

Sértődötten felpattanok, mire elképedten néz rám, amit csak növel  amikor felkapom a párnát és hozzá vágom.

-      Ezt most miért is kaptam? – hörren fel

-      Mert szürke trikó van rajtad!

Bambán néz rám, majd végig magán.

-      Ez nem is szürke hanem fehér! Szemüveg kéne csillagom! – és hozzám vágja a kispárnáját.

-      Ezt most miért kaptam?

-      Mert nagy a feneked! – röhögi, és újabb párna talál képen.

Vadul püföljük egymást azt sem halljuk meg amikor kopognak és nyílik az ajtó. 

 

Anya és Claire néznek bennünket elképedve a szoba ajtóban állva.  Robert hozzájuk vágja az egyik párnát. Anyu felnevet, Claire meg teljesen elképed, majd anyuhoz fordul.

-      Hát azt hiszem felébredtek! – közli vele. - Gyertek enni! – szól ránk egy rettenetesen szigorú nézéssel nyomatékosítva az elhangzott két szót.

Mi még vigyorogni sem merünk a ránk vetett szigorú tekintettől, csak állunk ott leforrázva az ágy tetején, mint két leszidott óvodás.  Claire királynői tartással megfordul, hogy távozzon a szobából. Ekkor egy párna felemelkedik, szárnyal és telibe talál.

Claire megfordul, és a kétezerrel vigyorgó fiacskájához vágja a párnát.

-      Hülye vagy kisfiam! – közli és távoznak.

Látom anya képét ahogy megy ki, pukkadozik az elfojtott nevetéstől.

-      Nem merek ellentmondani! – suttogom Robnak – Tényleg az vagy!

-      Mi? – néz rám értetlenül.

-      Hülye. – suttogom, de már nincs időm eliszkolni, mert lecsap rám, és nevetve birkózni kezdünk.

.* * *

Edit, Hanna anyukája

-      Hulla vagyok! – sóhajt fel mellettem Hanna és lerogy a székre a kávézóban.

István mosolyogva néz végig rajtunk, ahogy leteszi a másik székre a csomagokat.   Ő a málhás szamarunk. 

-      Hát azt nem csodálom. Amennyit mentünk! De szerintem kár volt ott hagyni azt a pólót, nagyon jól állt az is rajtad Manó. – simít végig István Hanna arcán, aki hálásan mosolyog rá.

-      Felesleges lett volna Apa. Ez éppen elég! Ha kell valami, akkor azt megveszem majd. 

Meghatottan nézem a férjemet, ahogy ellágyultan tekint a lányunkra.

-      Ne csináld Apa! – suttogja neki.

-      Mit ne csináljak?

-      Ne nézz így rám!

-  Miért ne nézhetnélek? Elvégre a lányom vagy, és örülök, hogy boldognak látlak. De . .

-      Mi az? Mi a baj apa?

-      Nem tudom kicsim, én is ezt kérdezném tőled, de egyenlőre várom, hogy magadtól kibökd.

Csend. Nem szól semmit percekig, csak zavartan néz ránk, amit nem értek. Aztán nagy levegőt vesz és belekezd. Csak mondja, mondja a magáét. A végére érezhetően megkönnyebbül.

-      Értitek? Én borzadok ettől az egésztől! Én nem akarom ezt! Én egy csendes, nyugodt szertartást szeretnék és nem több száz embert, hanem maximum annyit,  mint Nattinál voltunk.

Hallgatunk.

-      Nézd kicsim, - szólal meg István – Mi erről már beszéltünk Richardékkal, amikor ott voltak nálunk. Ők sem akarnak nagy felhajtást, de meg kell értened, hogy Robertnek számos emberrel szemben kötelezettségei vannak, akiket muszáj meghívniuk. Bármennyire nem tetszik kicsim, de ezt a békát le kell nyelned.

Nagyot sóhajt, és látom, hogy a pociját simogatja. Észrevettem, hogy amikor zavarban van, vagy ideges automatikusan simogatni kezdi, és megnyugszik. Nagyot sóhajtok én is, mire rám kapja a tekintetét.

-      Jaj Anya! Ne aggódj, túl fogom élni!

-      Hanna . . .

-      Bocsánat! – áll meg mellettünk két lány – Kérhetnénk tőled autogramot?

Hanna tátott szájjal néz rájuk.

-      Tőlem?

-      Igen, tőled. – néznek rá szégyenlősen – De csak ha nem baj.

Hanna elképedten néz ránk, majd a felé nyújtott újság és toll felé nyúl, ami Robert és az ő képénél van nyitva. A két lány boldogan vigyorog. Látom, ahogy egy pillanatra elgondolkodik, hogy most milyen nevet írjon alá, aztán gyorsan aláírja a teljes nevét.

Az Apja tekintete felém fordul, és látom rajta, hogy nehezen uralkodik az arcvonásain. Szigorúan nézek rá.

-      Bocsánat, de lehetne, hogy egy képet is készítsünk veled? Nem fogják nekünk elhinni, hogy találkoztunk veled!

Látom, ahogy a lányom nagyot nyel, és zavartan néz rájuk, aztán gyorsan feláll.

-      Megtenné, hogy . . .  – fordulnak a lányok Istvánhoz és nyújtják felé a fényképező gépet.

-      Természetesen hölgyeim! – vigyorog rájuk, és kattintgatni kezd.

-      Köszönjük szépen! Elnézést! – és már ott sincsenek.

Ahogy ellépnek az asztalunktól hallom amint arról suttognak, hogy ezt úgysem fogja nekik senki elhinni. Látták Robert Pattinson barátnőjét!

Felnevetek, amikor a lányomra nézek. Aki nagyot nyel, elképedve néz utánuk, és felsóhajt.

-      Jézusom! Csípjetek meg! – nyögi, mire az Apja készségesen teljesíti a kérését. Fájdalmasan felszisszen, nekem meg eljár a lában az asztal alatt. István is sziszeg.

Felnevetek, de belém fagy, amikor az egyik megcsíp és a másiknak meg a lába jár el az asztal alatt.

-      Nehogy már kimaradj a jóból Drágaságom! – közli a férjem.

Robert

Nevetnek amikor apuékkal  belépünk  az ajtón. Látom rajta, hogy jókedvű, és boldogan vigyorog rám.

-      Na sikerült mindent megvenni? – ülünk le melléjük.

-      Igen! – nevet fel – Képzeld mi történt az előbb. ..

Mosolyogva hallgatom az imént történtekről a beszámolóját. Megsimogatom a kezét az asztal alatt,  és ha már ott járok a pockot is köszöntöm. Azonban feltűnik, hogy egyre több arc fordul felénk érdeklődve. Van aki óvatosan, de van aki egészen nyíltan bámul bennünket.

-      Nem azért mondom, de jó lenne lassan menni. – nézek szüleinkre, akik szerencsére veszik a lapot.

Ebédelni megyünk egy  kis étterembe,  ahova gyerekkorunk óta  eljárunk anyuékkal, mondhatni a  törzshelyünk. Kedves, családias, egyszerű hely a környékünkön. Látom Hannán, hogy neki is tetszik. Végre nem figyel senki. Figyelem az ősöket, és nagyon örülök, hogy ennyire jól kijönnek egymással. Komolyan, erre nem számítottam. Amíg Hannáék elmentek bevársárolni, addig én elbeszélgettem anyuékkal. Megértették az érveinket, de sok dologban sajnos igazuk volt, vagy van, ezt be kell látnom.

Jelez a telefonom, mire felkapják a fejüket.

-      Sajnálom de mennünk kell. Stef és Tim elindultak, kb 30 perc múlva nálunk vannak.

A szüleink szedelőzködni kezdenek, és szépen hazasétálunk. A nővéreim is otthon vannak már. Mind a nappaliban ülünk, és az ügynökömre és a manageremre várunk. Hát ez nagy meccs lesz, temetem a kezembe az arcom, Hanna aggódva figyel, mire végig simítok az arcán, csak mosolyog, és megszorítja a kezem.

Csengetnek.

*

*

*

Frissen, illatosan zuhanunk az ágyra.

-      Én készen vagyok tejesen! – nyög fel Hanna, és hozzám simul – Én már Natti esküvőjén is kiakadtam, de ez. . . 200 vendég!  200! Jaj Rob, menjünk Vegasba! – nyöszörgi, mire átkarolom. Jólesően sóhajt fel amikor cirógatni kezdem.  

-      Tudod, hogy nem mehetünk, de nézd a jó oldalát, itt lesz Londonban, és nem L.A-ben ahogy azt Tim  először akarta.

-      Hát, amikor kimondta, kiakadtam teljesen! – fordul felém Hanna – Szerintem észrevette, mert elég rondán nézett rám utána. – kuncogja.

-      Ezt ő sem gondolhatta komolyan! –nézek Boszira, és egyből pajzán gondolataim támadnak, de erőt veszek magamon és folytatom, -  Elég sok személyt lehúztunk, de akárhogy nézem, még elég sokan leszünk így is. -  ezen elgondolkozunk.  - Szóval akkor  jelen állás szerint 2010. december 18- ig még szabad ember vagyok?  - somolygok.

-      Utána is az leszel! – simít végig a számon, mire bekapom az ujját és nyelvemmel simogatni kezdem – Csak számíts arra, hogyha utána másra nézel, akkor 10 centivel rövidebb leszel! – zihálja.

-      Mennyivel? – háborodok fel

-      Na jó 15.

-      Mennyivel asszony? – csípek a hátsójába. – Fényképem van róla! – utalok arra a bizonyos képre, amit Zalán készített, és csiklandozni kezdem.

-      Nem mondod, - csuklik el a hangja a nevetéstől - velem lehet tárgyalni, meggyőztél, legyen 20 cm, de egy miniméterrel sem több! – vigyorogja.

-      Nem tudom, - nézek rá, megfogom a kezét, és a tárgyalt testrészemre teszem – lehet, hogy alapos vizsgálatnak kellene alávetned. – mozgatni kezdem a csípőmet, mire megszorít. Elfogy a levegő, amikor simogatni kezdi a  kérdéses testrészemet, ami már keményen várja a tényfeltárást.

Elmerülünk  a vizsgálatban.

Mélyen, hiszen alapos munkát várnak el tőlem.

*

*

*

-      Hanna siess már! – toporgok az ajtóban. Nem lehet igaz! Már vagy fél órája tötyörög. – El fogunk késni!

-      Jól van megyek már! Ne üvölts!   - szólal meg mögöttem.

-      Csak nyugodtan gyerekek! – vigyorognak az ebédlőasztal körül ülő szüleink, és nővéremék.

Csendben ülünk a kocsiban. Mind a ketten a gondolatainkba merülve, nekem a tegnap délutánon jár az agyam, gondolom neki is, mert halkan felsóhajt. Idegesen morzsolgatja a táskája fülét. 

-      Mi a baj? – nézek rá.

-      Nem tudom, feszült vagyok. – grimaszol, mire kétkedve nézek rá – Na jó izgulok, remélem minden rendben lesz vele.

-      Nyugi! – pillantok rá – Minden rendben lesz! 

A bejárathoz legközelebb lévő parkolóba állok. Mielőtt kiszállnánk, mind a ketten napszemüveget rántunk, és egymásra vigyorgunk.

-      Na menjünk látni akarom már végre!

Szerencsére nem kell várakozni, anyu orvosa pont jön velünk szembe. Megismer, hiszen többször találkoztunk már, és én is nála születtem. Kedvesen, viccelődve beinvitál, megnézi az eddigi leleteinket. Hümmög, mire mind a kettőnknek megáll a szíve.

-      Valami baj van? – nézünk rá rémülten.

-      Én nem mondtam semmi olyat! – vigyorogja el magát. – Nyugalom, fiatalok nyugalom. Kérem, hogy menjen vetkőzzön le, csinálunk egy hüvelyi ultrahangot.

Lassan ér el a tudatomig hogy mit mondott az orvos. Jézusom! Hanna kórházi kék lebernyegben jelenik meg. A haja tövéig vörösen. Tudom, hogy kellemetlen neki, biztatóan mosolygok rá.

-      Feküdjön fel ide legyen szíves! – mutat a vizsgálóasztalra. – Valami panasz van?

-      Hát két hete többször volt, hogy nyilalló fájdalmat éreztem a derekamban és a hasamban. Elmentünk orvoshoz, ezeket a gyógyszereket írta fel, ezeket szedem – mutatja fel a kis dobozkát – és nem volt azóta fájdalmam. -  egy pillanatra elhallgat,  felnyög, kicsit fájdalmasan, nem akarok oda nézni! majd újra megszólal - Más gondom nincs, már a reggeli rosszullétek is elmúlóban vannak, azt nem mondom, hogy megszűntek, de . . .

Ekkor az orvos felemeli a kezét mire Hanna is elhallgat.  Összeszorul a szívem amikor a  doki  komoly képpel valamit nyomkod a billentyűzeten.

Kétségbeesetten nézünk egymásra, de ekkor valami feldübörög. Először értetlenül meredünk egymásra, aztán leesik.

-      Jézusom! – fakad sírva Hanna, és nos, hát férfiasan be kell vallanom, hogy. . .

-      Ez Ő? – fordulok a doki felé, mire bólogatni kezd.

-      És ez is ő. – fordítja felénk a monitort.

A szívem pár ütemet biztosan kihagy, Hanna felzokog, amikor meglátja, és csak szorítja a kezem. Sután simogatom, de tekintetem nem tudom levenni a monitorról, ezernyi érzés viharzik át rajtam, miközben nézem a gyerekemet.

-      Istenem, édes istenem! – suttogom, de ekkor elsötétül a monitor.

Csalódottan nézek az orvosra, csak egy kicsit még, csak egy kicsit hadd lássam! Ő azonban felnevet, és  kezembe nyom egy lemezt, és 4 db ultrahang képet.

-      A nagymamáknak – kacsint ránk – és nektek is, hogy legyen majd mit mutogatni neki, hogy milyen picike volt.

-      Minden rendben vele? – suttogja  halkan Hanna a kérdést, összeszorul a szívem amíg a válaszra várunk.

-      Igen minden rendben van vele. Legalábbis úgy tűnik. Semmi gondra utaló jelet nem látok. – megkönnyebbülten sóhajtunk fel, ami azonban nem tart sokáig, mert komoly arckifejezéssel folytatja -  Az azonban aggodalomra ad okot, hogy pár hete voltak azok a fájások, és tekintetbe véve, hogy mint ahogy olvastam, korábban volt egy idősebb magzati korban történt vetélése, én azt mondanám, hogy veszélyeztetett terhesnek nyilvánítom. Nagyon oda kell figyelnie arra, hogy ne hajtsa túl magát, étkezzen egészségesen, és ha lehet kerülje az izgalmakat. – nagyot sóhajtunk szavai hallatán. Izgalom kerülése nálunk? Istenem!

-      Doktor úr! – szólal meg Hanna mire felkapom a fejem – Repülhetek? Két hét múlva mennénk vissza Los Angelesbe, vállalhatom az utat?

Az orvos egy pillanatig elgondolkodik.

-      Addigra túl lesz a 15 -16. héten, én azt mondom, hogy igen utazhat. Ha azonban újra jelentkeznének a görcsök kérem, hogy azonnal, de komolyan mondom, hogy azonnal jöjjenek. Rendben?

-      Rendben. – sóhajtunk és megkönnyebbülve fújjuk ki a levegőt.

Amíg Hanna átöltözik én  a titkárságon rendezem az anyagiakat. Az orvos elköszön, és hátba vereget miután gratulált. Lerogyok az üres váróteremben és csak bámulok magam elé, ekkor egy test simul hozzám. Magamhoz ölelem, és boldogan nézzük a kisbabánk fotóját.

-      Na menjünk! – sóhajtok nagyot, és leindulunk kifelé. Szinte a föld felett járunk, de egyből lezuhanunk ahogy a kijárathoz érünk.

Mint a kocsisok úgy káromkodom amikor meglátom a riportereket. Ez nem lehet igaz! Hanna görcsösen kapaszkodik a kezembe. Szélsebesen jár az agyam, hogy hogyan tudnánk elkerülni a találkozást velük. Gyorsan hátraarcot vágunk, és a titkárságra sétálunk. A titkárnő készségesen pillant ránk.

-      Elnézését, van itt egy másik kijárat? Elől kicsit sokan vannak és …

-      Menjenek a mentőkijárathoz. – mutat a folyosó végén lévő ajtóra. – Hívjak önöknek taxit?

-      Nem szükséges köszönjük! – válaszolom és már hívom is Tomot.

5 perc sem telik el, és ott van értünk. Gyorsan beszállunk és villámgyorsan eltűnünk.

-      Hát Apám! Itt aztán sokan voltak!

-      Honnan a búsból tudták, hogy itt leszünk?

-      Mondtátok valakinek? – néz ránk a visszapillantó tükörből.

-      Csak az otthoniak tudtak róla.

Robert

-. két nap múlva. –

Nevetve ülök a haverokkal a kedvenc kocsmánkban. Határtalanul jó a kedvem. Végre minden egyenesben van körülöttem. Boldog vagyok és nyugodt. A korsó fülét birizgálom miközben Tom lelkesen meséli a többieknek, az aktuális nőügyeit. Mindig a haverjaim voltak, mindig számíthattam rájuk, együtt próbáltunk csajozni, amit ők most is folytatnak. A többiek röhögve hallgatják Tom aktuális hódításának történetét

Persze mind tudjuk, hogy élénk a fantáziája amit rendesen el is túloz.

-      Ez nem normális! Ha a mese igaz lenne, már akkora orra lenne, mint Pinocciónak.  – fordul felém Sam miközben kiröhögjük  Tomot, aki  éppen a hölgy méreteiről tart előadást.

-      Szerintem ha választhatna a szerszáma méretét növelné inkább az orra helyett! – röhögöm, mire Sam majdnem belefullad a sörébe, miközben lassan dekódolja az előbbi mondatomat.

-      Baszki normális vagy!?  Szerintem állandóan ájult lenne! Képzeld el mire nagy keservvel felállítaná, minden vére oda tódulna, ő meg az állandó agyi oxigénhiánytól folyamatos kómában lenne!

Röhögünk amire persze a többiek is felfigyelnek. Sam lelkesen elismétli a szavaimat. Jó papagáj lenne belőle.

Nevetünk, aztán elkomolyodva néznek rám.

-      Az undorítóan elégedett képedet elnézve, ezek szerint minden rendben nálatok? – szólal meg Marcus.

-      Igen minden rendben. – nagyot nyelek - Ha minden jól megy decemberben nősülök, és március végén Apuka leszek.

-      Na erre iszunk! – nevet fel Sam – Robert mint férj és apuka! Ti elhiszitek ezt?

-      Szerintem bedrogzota a csajt! – teszi hozzá Tom a megjegyzését – Mivel nem létezhet olyan nő, ha csak nem ufó, aki ehhez a balfékhez hozzámegy! – mutat rám. – És ráadásul milyen jó nő! Baszki, ha láttátok volna azt a képet!? Nem csoda, hogy vigyázzba álltál öregem! – röhög Tom,

-      Barom! – közlöm vele, rezignáltan.

Remek témánál vagyunk. Szerencsére a többiek arcom láttán nem kezdenek el poénkodni.

-      Láttuk a lelépéseteket tegnap előtt! – nevet fel Marcus. – Minden újság a címlapon hozta! Minden rendben a babával? Nincs már tilalom? Lehet már beszélni róla?

Tom felsóhajt.

-      Elárulom, lehet – közli a többiekkel – Tegnap már  3- szor láttam a kis Pattinsont felvételről! – fanyalogja, de a szeme az vigyorog, és felemeli a korsóját.

-      Istenem ha hallottátok volna! Valami eszméletlen érzés volt, amikor meghallottam azt a dübörgést! Először fel sem fogtam, hogy mit hallok, aztán leesett, hogy a szívverése az!  És képzeljétek el hihetetlen ütemben fejlődik. Pár hete még alig volt akkora mint egy babszem, ma meg már akkora, mint egy nagyobb őszibarack, eszméletlenül gyorsan nő. Kezei lábai már kifejlődtek, és sokat mozognak, már egészen kisbaba formája van.

-      Tudjátok, már, hogy fiú vagy lány? Egyáltalán lehet ezt még ilyenkor látni? – néz végig az asztalnál ülőkön Bobby.

-      Lehetne az orvos szerint, de szégyenlős.

-      Nagyon helyes! – nevet fel Tom – Egy lány legyen is szégyenlős! Tényleg, hol van most a jövendőbeli Mrs. Pattinson? Régen láttam már, a szexis kis fenekét!

-      Tom vigyázz a szádra, mert beverem! – csattanok fel,-  A nővéreimmel Anyuval és Edittel az anyukájával mentek el menyasszonyi ruhát nézni. - rezegni kezd a telefon az zsebembe, előhalászom, és vigyorogva szólalok meg – Egyébként  meg vonalban! – teszem hozzá, és a beszólásaikkal nem törődve beleszólok a telefonba.

-      Szia Kicsim! Végeztetek?

Csend, nem szól semmit. 

-      Robert, kisfiam – szólal meg anya.

Anya? Miért Hanna telefonján hív? 

Aztán lassan felfogom, hogy mit mond, érzem, hogy elsápadok, minden erőm elhagy, forogni kezd a világ, és kényszerítenem kell magam, hogy levegőt vegyek. . .

-      NE! – suttogom az asztalnál beálló halálos csöndbe.

93578