76. fejezet: Harag, csalódás, vágy

Sziasztok! 

Először is meghívással szeretném kezdeni. 

Mint azt már írtam a jövő hét végére szervezzük Kimmel ide Pécsre a blogos találkozót. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk, aki egy jót szeretne beszélgetni, - nem feltétlenül Robról - bolondozni, és aki talán kicsit kíváncsi ránk és a többiekre akik szintén olvassátok az írásainkat.

Én mindenesetre nagyon szeretnélek benneteket megismerni, akik nyomon követitek a törtnetemet, kommenteltek, vagy pipáltok, vagy csak olvastok.

Tehát:

2011.09.17-18  hétvégére sok szeretettel várunk benneteket, ide Pécsre egy kis blogos találkozóra.

Nagyon örülnék neki, ha minél többen eltudnátok jönni!

Szállást tudunk biztosítani, nálunk, illetve a szomszédomban lévő lakásban. Ha a a két lakás nem elég,  Kiméknél is tudtok aludni.  

Terv a következő:

Szombaton délelőtt lenne az érkezés.

Mivel közelünkben van a vasút- illetve az autóbusz pályaudvar, (csiga lassan is 5 perc) fogadóbizottságként megjelennék Kimmel. Ehhez azonban az kell, hogy egyeztessünk. Ezért kérem, hogy legyetek szívesek jelezni egy mailben, hogy mikor vagytok váratók. Minden jelentkezőnek elfogom küldeni a telefonos elérhetőségemet is bármi kérés, kérdés, óhaj, sóhaj esetére. 

Lecuccolás nálunk, majd ebédre, illetve délután felmennék Kimékhez egy kis bográcsozással egybekötött beszélgetésre. 

2011.09.16-26 között van városunkban az Örökség Fesztivál így este el tudnák menni bulizni is, vagy csak kiülni a térre és egy ital mellett beszélgetni. Vasárnap pedig kicsit körbe járhatnánk Pécset. (Nem kell aggódni, nem vagyok idegenvezető típus, bár sokat jár a szám!)

Szóval mindenkit, akinek kedve van összejönni kicsit, nagyon sok szeretettel várunk!

Tudom sokatoknak akkor már elkezdődik a suli, de még a vénasszonyok nyara remélhetőleg ki fog tartani.

Kérem, hogy jelezzétek felénk, e-mailbe, vagy itt a blogon ha jöttök.

e-mail:

Kim:  sohasemondhogysoha@gmail.com

Heni: henrieme@gmail.com

Más: 

Kedves Pet, Kim, Pixi, Vera, Golden, és Gabó!

Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat! Tudom, sokszor mondtam már, és  szinte papagájkodásnak hat, de rengeteget jelent nekem a ti és a többiek támogatása.

Sokszor érzem azt, hogy kész, elég volt és feladom, mert elvesztem az összes önbizalmamat, de ahogy azt többen írtátok, egy-két kedves szó és az ember erőre kap.

Tévedés ne essék, bírom a kritikát. A kritikát, és nem azt, amikor odavetnek pár szót, de nem mondják el, hogy mit éreztek rossznak , mi volt az, ami nem tetszett. Ahhoz hozzá tudok nyúlni, arra figyelni tudok, hogy legközelebb ne essek ugyanabba a hibába.

Sajnálom, hogy nem tetszettek pár olvasómnak, az előző fejezetek. Azonban ha a segítségemre vagytok, akkor talán sikerül úgy írni, hogy újra szívesen, élvezettel olvassátok Hanna és Robert történtet. 

Jaj még egy nagyon fontos  dolog! 

A frissről. . .

Szóval abba, hogy az utóbbi pár fejezet nem volt éppen a legjobb, az is közrejátszott, hogy beleestem a saját csapdámba igen rendesen.

Igen én írtam ki, ha megvan a 15 megjegyzés akkor jön a következő fejezet, és sokszor nem számítottam arra, hogy szinte 1 nap alatt összehozzátok!

Tévedés ne essék! Nagyon, nagyon örültem és örülök is neki!

De íráskényszerbe kerültem, nem akartam csalódást okozni nektek,  hogy nem tartom az ígéretem, + még a család, a gyerekem is, hogy másról már ne is beszéljek, bekavart néha. És így egy örvénybe kerültem. Kapkodni kezdtem aminek nem lett jó vége!

Így most azt kell mondanom, hogy 4 naponta hozom a frisst, ha megvan a 15 koment.

Lehet, hogy most sokan szidtok. De ez van. Nem szeretnék olyan munkát kiadni a kezemből amivel még én magam sem vagyok elégedett. Remélem megértitek.

Pusza!

Heni

ui.:

Háromajtós barátom lapát kezeire nem mertem bízni a gépelést! hihihi Golden drágám megküzdöttem vele! 

Zalán

-  Mi van ezekkel? – nézek az éppen elviharzó húgom után elképedve – Megbolondult mind a kettő?

-      Nem tudom Zalán, de már az elmúlt két napban is elég furcsák voltak. – szólal meg mellettem Ash, miközben a koktélját szürcsöli. Felvont szemöldökkel figyelem, mire kuncogni kezd.

-      Tudom, hogy utálod, amikor így iszom a koktélt, de ezt így kell! – kuncogja – Ez már szertartás!

-      Persze szertartás mi?! – húzom magamhoz, mert a dübörgő zene mellett alig értem, hogy mit mond.

Hozzám simul, és én élvezettel szippantom be az illatát, és szorítom magamhoz. Szám szinte automatikusan keresi a száját. Imádom az ízét, a puhaságát, a lágyságát. Felpörget, már csak azzal is, ahogyan csókol. Tudja a bestia, tisztában van vele, mert a tekintete sokat ígér.

-      Nem megyünk haza? – suttogom a fülébe.

-      Még nem, most bulizni akarok! - suttogja, és a fülembe cuppant, majd felnevet, és a visszaérkező miss Hisztihez fordul.

Szemrevételezem Hannát. Hm?! Nem semmi a csaj ebben a miniben! Meg kell mondanom, hogy jó lábai vannak! A haja is gyönyörű. Mosolyog, de a szeme az csalódottan, és fájdalmasan csillog.

-      Mi van? Hol van Rob?  - kérdezem tőle.

-   Nem tudom. Telefonál. Állítólag Claire hívta. – vonja meg a vállát, és tejes figyelmét a koktéljának szenteli. Elborul az agyam!

-      Bazd meg te normális vagy? – morranok rá, miközben kikapom a kezéből az italt, ami persze, hogy a nadrágomra löttyen. – Elment az összes eszed? Iszol, amikor terhes vagy?

Elképedten mered rám.

-   Alkoholmentes volt te barom! – szólal meg és néz rám mérgesen. – Soha nem ártanék neki! Elegem van belőletek! Minden pasiból!  Jössz? – fordul Ashleyhez, felállnak, és a táncparkettre lépnek.

A pultnak dőlve figyelem őket, ahogy vigyorogva egymással szövegelnek, miközben táncolnak. Hanna is vidáman ropja, de néha-néha felpillant, és lopva körül néz. Egy pillanatra ledermed, és fájdalmassá válik a tekintete. Követem pillantását.

Robert.

Újfent elborul az agyam. Mi a francot művel ez? Hannára pillantok, aki már elfordult, és Ashleyvel beszélgetnek. Mi a jó isten történik itt? De ekkor valaki meglök miközben mellém vetődik. Már venném a levegőt, hogy beszóljak, de megelőz.

-      Na mi a helyzet Zalán? – vigyorognak a szemei.

Az ég felé fordítom a tekintetem.

Jason.

Jason Sudeikis.

-      Teljes a napom! – sóhajtom, mire hátba vereget.

-      Tudom már csak én hiányoztam! – fordul a pultos felé, hogy rendeljen egy sört. - A fene sem gondolta, hogy Toscanában belétek botlom.

-      Hát mi is úgy gondoltuk, hogy elmenekülünk kicsit a világ elől, de nem vettünk számításba téged! – röhögöm.

-      Na mi a helyzet? – vigyorog rám - Ashley hol van?

-      Ott – mutatok a táncoló lányok felé.

-      Ó és ott van a csinibaba is! – néz végig Hannán elismerően – Hol van a vámpírfiú? Nem vigyáz a csajra, akkor lecsapom a kezéről!

-      Próbálkozz vele nyugodtan! – röhögök rá – Móresre kell amúgy is tanítanom, mert kezd elkanászodni! – mutatok a pult másik végében hölgykoszorúban üldögélő Robert felé, aki éppen most teljes figyelmét egy szőke szexmacának szenteli.

-      Aha! – röhög fel Jason – Értem! Dúl a csata! 

-      Nem, ahogy észrevettem ez már háború! – kortyolok bele én is a sörömbe.

-      Akkor egyenlítsük ki az erőviszonyokat! – nevet és feláll. – Na mi van nem jössz?

-      Én maradok semleges, egyenlőre! – válaszolom – Ha eljő az idő akkor lépek.

Figyelem, ahogy a lányokhoz ér, és egyből neki áll szövegelni. Hannát elismerően nézi végig, majd melléjük áll és táncolni kezd. Lopva Robertet figyelem, aki úgy tűnik, mintha teljes figyelmét a rajongóinak szentelné, azonban lopva néha – néha a parkett felé pislogott eddig is. Most azonban felkapja a fejét, amikor meglátja Hanna mellett táncoló humorbombát, aki éppen kétezerrel szövegel neki. A két csaj dől a nevetéstől. Látom, ahogy elborul az arca és idegesen a hajába túr, majd rám pillant. Kárörvendőn emelem fel a kezem és billentem a sörömet felé, majd az üvegbe iszom.

Újra feléjük pillantok. Jason, nem tolakodóan, de azért legyeskedik Hanna körül. Magamban jókat röhögök, pláne akkor, amikor valaki a másik oldalamra vetődik.

Az érkezőre pillantok.

Robert.

Kér egy sört a pultostól.

Sört?

Kérdőn nézek rá, de válaszként, csak belekortyol az üvegbe.

-      Te tudod! – vonom meg a vállam és újra a táncolók felé fordulok.

Jason érti a dolgát, nem tolakodó, de azért a jelzések egyértelműek. Robert mellettem felhorkan, amikor a két csaj közé lép és Hanna derekára teszi a kezét. Nem szólok semmit, csak magamban röhögök. A balfék! Aztán kisvártatva Jason másik keze is Hanna derekára simul, miközben- jelentőségteljesen felénk pillant, és Robertre kacsint. Nincs időm arra sem, hogy oldalra pillantsak, amikor már ott sincs, csak az üveg koppanását hallom és azt érzékelem, ahogy a tartalma a nadrágomon köt ki. Elképedve nézek fel, de már csak a hátát látom Robertnek, ahogy a táncoló hármas felé vágtat. Hanna nem figyel rá, mivel éppen valamin nagyon nevet amit Jason szövegel, Ashley is csak akkor veszi észre Robertet, amikor melléjük ér, és elkapja Hanna karját. Maga után húzza és elindul kifelé.

Meglepődve nézzük a hátukat, Hannának szerencsére van annyi esze, hogy nem csinál itt cirkuszt, de remélem a nyaralóban kinyitja a száját és helyre teszi ezt a barmot.

-      Azt hiszem kicsit heves a fiatalember! – nevet fel Jason amikor mellém érnek és leül.

Ashleyt magamhoz vonom, de amikor a combomra akar ülni, felugrik, és elképedten néz rám.

-      Hát igen az öregség! – röhögi Jason, miközben a nadrágom elejére pillant – Prosztata gondok? Zalán! Korán öregszel!

-      Barom! – morgom az orrom alatt, miközben hallom, ahogy Ashley kuncog.

-      Te meg mi az istent műveltél? – néz rám kérdőn.

-      Robert. – szűröm a fogaim között. – Lecsapta a sörét az asztalra mielőtt kivonult volna, és az meg rám dőlt!

-      A tisztító számlát remélem elküldöd neki! – röhögi Jason - Meddig maradtok még?

-      Mi még másfél hetet.

-      És ők?

-      Egy hét múlva mennek Londonba. A további programjukat nem tudom. – vonom meg a vállam.

-      És hol laktok? A szállodában nem láttalak benneteket.

-      A falunk kívül béreltünk úgy 10 percnyi autóútra innen egy iker villát fent a domboldalon. Saját strand és stég van hozzá. Egy ház, de mégis két lakás. Csendes, nyugodt hely, és akkora terület tartozik hozzá, hogy ha akarjuk akkor kitudjuk egymás kerülni Robékkal.

-      Az a kőház a domboldalon? – néz ránk elképedten.

-      Aha.

-      Azt már én is kinéztem magamnak, de közölték, hogy már kiadták. Szóval akkor ti nyúltátok le!

-      Ja.

Beszélgetni kezdünk, mivel megjönnek Jason haverjai is akikkel együtt nyaral. Ashley mutatja Hanna SMS- ét, hogy ők visszamentek a szállásra, ne keressük őket. Jason kikapja Ash kezéből a telefont, fényképez, pötyög valamit és elégedett képpel visszanyomja az elképedt Ashley kezébe a készüléket.

Gyorsan telik az idő, már éjjel két óra van, amikor megáll a nyaraló előtt a taxink. Nevetgélve próbálom az ajtót kinyitni, de nem találok be a kulcslyukba.

-      Életem kicsit csiszolni kellene még a lyukérzékeden! – kuncogja vigyorgó képpel.

-      Majd mindjárt megmutatom, hogy betalálok, csak érjünk be! – suttogom kajánul.

Ekkor azonban gyors mozgásra leszek figyelmes. Elhallgatunk, és mindketten a sötét domboldalt figyeljük. Hanna alakja bontakozik ki, ahogy gyors léptekkel szalad le a domboldalon a stégre.

Utána akarok menni, de Ash megérinti a karom.

-      Ne, hagyd! Ezt nekik kell megoldani, nem lehetsz mindig ott. Ne avatkozz bele Zalán. Felnőttek.

-      Tudom. Remélem nem balhéznak! – suttogom Ashleynek.

-      Hát Robertnek az utóbbi két napban tanúsított viselkedését tekintve, de, de igen, szerintem balhéznak. Majd megoldják! Ne foglalkozz velük! Most én vagyok soron! Tessék velem foglalkozni! – suttogja, miközben belépünk az ajtón.

Éhes tekintettel mérem végig, ahogy tőlem pár lépésnyire, lassú erotikus mozdulatokkal gombolja ki magán a felsőjét, és húzza egyre feljebb és feljebb karcsú testén. Az ablak előtt áll, a holdfény megvilágítja és sejtelmessé varázsolja alakját.  Kiszárad a szám, amikor meglátom, hogy keze a mellénél babrál. Hozzá lépek, kint felszikrázik egy cigaretta, majd gyorsan távolodik. Ash azonban elvonja a figyelmemet róluk. . .

Még most is alig kapok levegőt. A szex valami eszméletlen ezzel a vadmacskával! Mosolyogva fordulok felé, és nyomok egy csókot a vállára, majd a nyakára.

-      Hmmm! – morran fel – Hoznál nekem vizet? Szomjan halok! – suttogja – Ígérem a jutalom nem marad el!

Kicaplatok a konyhába, és kiveszem a hűtőből a kedvenc ásványvízét. Ahogy elhaladok az ablak előtt, feltűnik a stégen egymással szemben álló két alak.

Hanna valamit nagyon magyaráz, majd el akar szaladni Robert mellett, de az nem engedi, hanem utána kap, és magához rántja. Hanna ütlegelni kezdi, de ő csak szorítja magához, majd lefogja és megcsókolja.

Azért ért a nőkhöz a kisgyerek - vigyorgok magamban, de kárörvendőn felnevetek, amikor látom Hanna kezét lendülni.

Nagyon helyes! - kuncogok fel magamban amikor meglátom, ahogy Robert az arcát simogatja ahol pár másodperce Hanna keze csattant. De nem törődik vele, hanem a húgom után lép, és magához húzza, átöleli, és simogatni kezdi a hátát.

-      Zalán!

-      Jól van megyek már!

Robert

Megőrjít ez a nő. Mérgemben legszívesebben szétszedném! Mit képzel magáról? Ott tekeri magát az előtt az ősember előtt, és még hagyja is, hogy az tapperolja!

-      Ne rángass! – morran rám.

-      Fejezd be a hisztit! – rántom magamhoz, de ellök, - Gyerünk szállj be! – nyitom ki előtte az kocsiajtót.

-      Nem szállok be! Hagyj békén!

-      Hanna ne csináld a fesztivált, mindenki minket néz! – mordulok rá, de közben alig tudom magam visszatartani, hogy nem üvöltsek vele itt mindenki előtt.

-      Nem én csinálom a fesztivált, te rángatsz, és üvöltözöl! És nem szállok be! Hagyj békén!

-      Még egyszer mondom utoljára! Beszállni! – nézek rá mérgesen, és kinyitom előtte a kocsiajtót.

Óráknak tűnő pillanatokig nézünk farkasszemet egymással. Szemei gyilkolnak, száját összeszorítja, majd körbenéz, és mérgesen beszáll az autóba.

-      Kapd be, hülye paraszt! – suttogja mérgében.

-      Örömmel! Hisztis picsa! – és bevágom utána az ajtót.

A rám szegeződő tekintettekkel nem törődve beülök és indítok.

-      Kösd be magad légy oly szíves! – morranok rá – Nem szeretném, ha a gyerekemnek bármi baja lenne!

Ahogy kimondtam, már bánom is. Szavaim hallatán rám pillant, és meglátom a fájdalmat a szemében! Majd nagyot nyel, és előkapja a táskájából a telefonját és pötyögni kezd rajta. Nem szól egyetlen szót sem. Mérgesen nézem az utat, de a szemem sarkából látom, ahogy mély lélegzeteket vesz, és tüntetően bámul ki az ablakon. A beálló mély csöndben ágyúdörejként hat a telefonja csipogása, ami az üzenet érkezését jelzi. Látom, ahogy gyorsan végigsimít az arcán miközben a telefonja kijelzőjére bámul. Nevetni kezd, amikor meglátja az üzenetet, oda pillantok, és elborul újra az agyam

 

-      Hm, már ilyen jóban vagytok! Keféltél is vele amíg WC-n voltam? Nem lehetett hosszú menet!

Elkerekedett szemekkel néz rám, és meg sem várja, hogy megálljak a nyaraló előtt, feltépi az ajtót és kipattan. Az agyamat elborítja a vörös köd, amikor becsapja az orrom előtt a lakásajtót.

Feltépem, és szinte berobbanok a nappaliba. Magamhoz rántom, és mint az őrültek tapadok a szájára. Kapálózik, de a tarkóján a hajába markolok, az sem érdekel, hogy fájdalmában felszisszen, így legalább nyugton marad. Hevesen csókolom, és a falhoz szorítom. Üti – veri a mellkasomat, de aztán heves dulakodás után megfogom mind a két kezét és a feje felett bal kezemmel összefogom őket. Mozdulni sem tud, mivel teljes testemmel simulok hozzá. Jobb kezem kicsit durván ugyan, de kalandozni kezd a testén. Felszisszenek, amikor megharap, de éhesen tapadok újra a szájára. Cirógatom a melleit, amik szinte azonnal reagálnak érintésemre, majd a derekáról a fenekére, onnan pedig a miniszoknya alá surran a kezem. Elernyed a teste, és már készségesen csókol vissza, öleli át a nyakam. Nem teketóriázok. Egyetlen mozdulattal szétszakítom a szoknyáját miközben csókolom, elhúzódik és vad szenvedélyt látok azokban a barna szemekben. Nem szórakozok, pár gyors mozdulattal megszabadulok a farmeremtől és az alsógatyámtól, és nem törődve semmivel a bugyiját félretolva tövig merülök benne. Szeme vad élvezetről tanúskodik, és én megőrülök ettől. Vadul hajszolom magunkat a csúcsig, miközben keze a hajamat tépi, szája marcangolja a számat. Felsikolt, amikor elér a csúcsig, hangja hallatán elvesztem az összes kontrolom és követem őt.

Hanna kimerülten kiscica mód simul hozzám, de én kihúzódom, és távolabb lépek tőle, tekintete értetlenséget tükröz.

-      Jobb vagyok nála? – köpöm ki meggondolatlanul a szavakat. Én sem gondolom komolyan, de már késő.

Elképedten néz rám, és olyan erővel lök el magától, hogy hanyatt vágódom, mivel a gatyáim a bokámnál vannak éppen. Az eséstől és a rám vetett tekintetétől felszisszenek. Olyan mértékű fájdalom van a szemeiben, amitől elszégyelem magam. Zihálva mered rám, és egy mélyről feltörő artikulátlan nyögés, vagy sírás után lehajol, majd felegyenesedik és olyan gyors mozdulatokkal, hogy szinte követni sem tudom, lekapja a lábáról a cipőt és felém hajítja. Szerencsére egyik sem talál el.

-      Rohadj meg Pattinson! Gyűlöllek! – kiálltja, és szoknyájának maradékát magára simítva, büszkén elindul a fürdőszoba felé.

Egy pillanatra látom, az arcát mielőtt lehajtaná a fejét. Összeszorul a szívem. Édes istenem! Mit műveltem?

-      Hanna! – suttogom, megtorpan pár pillanatra majd megy tovább. – Sajnálom!  - de ezt már csak a becsapódó fürdőszoba ajtó hallhatja.

Percekig csak magamba roskadtan ülök a földön. Mit műveltem? Édes istenem! Mit műveltem?

Lassan felkászálódok, rendezem magam és a bárhoz lépek.

Muszáj valamit innom!

Beszélnem kell vele!

Én nem tudom, hogy miért csináltam!? Fogalmam sincs miért!? Magamba roskadtan ülök a sötét nappaliban. És csak agyalok.

Eszembe jutnak az elmúlt 3-4 nap eseményei.

Emlékszem az arcára, amikor Zalánnal megleptük őt és Ashleyt ezzel a nyaralással. Olyan boldogan ugrott a nyakamba, és én nagyon örültem, hogy örül, hogy örömet tudtam neki szerezni.

Erre most ezt műveltem. Sőt napok óta csak játszmázunk! Hülyeség az egész!

Talán órák, talán csak percek teltek el, mióta bement a fürdőbe nem tudom. Most azonban lépéseket hallok. Felpattanok, és pár lépéssel átszelem a nappalit, hogy bocsánatot kérjek tőle. Átöltözött, hajat mosott.  Nagyot nyelek, amikor megérzem az illatát.

-      Hanna – suttogom, ekkor azonban  meglátom az arcát. Vörös a szeme a sírástól, rám sem pillant, csak elviharzik mellettem egyetlen szó nélkül. – Hanna kérlek!

Meg sem torpan, csak rohan kifelé.

Most mi a francot csináljak?

Rohanjak utána?

Ne menjek, hanem hagyjam, hogy lecsillapodjon?

Istenem!

Gyorsan felkapok egy cigit, és behúzom magam után az ajtót. Zalánék ekkor érnek haza. Hallom, ahogy röhögnek valamin nagyon, miközben az ajtónál szöszmötölnek.

Egyetlen szó nélkül indulok Hanna után a partra.

Tudom, hogy oda ment.

Csak oda mehetett.

Szinte futok, mivel nem vagyok egészen biztos benne, hogy ott találom.

Aztán meglátom őt, ahogy ott ül a sápadt holdfényben. Csak ül a stégen lábait a vízbe lógatva, kezeit a pocakjára szorítva, és sír. Összefacsarodik a szívem a látványtól. A hold halvány fényében csillognak az arcán lefutó könnycseppek, miközben rázkódik a válla.

Aztán meghallom a pocaklakónak halkan elsuttogott szavakat, és összeszorul a szívem.

Ezt elcsesztem! Nagyon elcsesztem!

Hanna

Láttam, hogy felém lépked a nappaliban, hallottam az elsuttogott szavakat is, de most olyan gyűlöletet éreztem iránta, hogy jobbnak láttam meg sem állni, mert akkor megölöm!

A keserűség marja, égeti a torkomat, üvölteni tudnék a csalódottságtól! Istenem hogy lehet valakit ennyire szeretni és gyűlölni is egyszerre?! 

Hogyan feltételezhet rólam ilyet?

Hogyan alázhatott meg ennyire?

Hogyan?

Hangtalanul zokogok. Sírok, mert fáj!

Fáj, ahogy viselkedik velem már napok óta.

Ahogy semmibe vesz mások előtt, ahogy átnéz rajtam miközben bájolog mindenkivel. Tudom, hogy normálisan kell viselkednie a rajongókkal és ezért soha nem is hisztiztem, de már átlépett egy határt! Azonban  ha én valakivel akárcsak szóba is állok már úgy viselkedik mint egy elmebajos.

Az idegességtől napok óta rosszul érzem magam, fáj a hasam és feszül.

De a pocok is mintha érezné, hogy nagyon nem vagyok jól, most enyhül a szorítás.

Már érzem őt, már kitapintható a pocakom, már nem csak egy fura érzés, már tényleg ott van.

Kezemet a púpocskámra teszem és csak sírok, de nem segít, nem könnyebbülök meg.

Szinte észre sem veszem és beszélni kezdek hozzá miközben simogatom.

-      Szia pocok! Ne foglalkozz a lökött anyukáddal, de most muszáj valakivel beszélnem, és most csak te vagy itt.  Csak te maradtál nekem! Te talán szeretsz! – felcsuklok az elfojtott sírástól - Tudod eddig úgy éreztem, hogy határtalanul szeretem azt a félnótás apukádat! Én a lelkemet, a szívemet mindenemet neki adtam. Mindent. Mindent megtettem volna érte! Érted?  Mindent! Mert szeretem, de most olyan fájdalmat okozott, hogy azt nem tudom kifejezni! Azt használta ki, hogy szeretem, hogy végtelenül szeretem, és a legszebb dolgot taposta, meg ami két ember között csak lehet!  Aminek az eredménye te is vagy!

Felnyüszítek, annyira fáj, annyira égeti a torkomat, szinte nem kapok levegőt, fuldoklom. Ordítani, és tombolni szeretnék! Hangosan üvölteni!!!  De csak az elcsukló sírás tör fel belőlem..

-      Tudod sokszor érzem azt, hogy ez csak egy mese, hogy az olyan  híres sztár, mint az apukád egy magamfajta egyszerű lányba szeret bele!? Ilyen csak a mesében van! Az életben nem! De én engedtem az álmaimnak, engedtem, hogy éljenek, hogy életre keljenek! De az Apukád nem szeretett soha - nyüszítek fel újra - nem szeretett engem, és én ostoba mindent elé raktam, az életemet, a szeretetemet, a szerelmemet! Nem bízik bennem! Biztos vagyok benne, hogy csak miattad van velem!  - istenem úgy érzem, hogy szétszakadok, de ki kell mondanom, ki kell hangosan mondanom! – Tudod szívecském, vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy legszívesebben menekülne, és elszaladna, csak te is itt vagy és miattad nem akar menni!  

Percekig csak sírni tudok, de a fájdalom, nem enyhül, nem enged, csak szorít, kínoz, gyötör.

-      Tudod kicsim, már megszoktam, hogy mindig egyedül maradok! Én mindig egyedül voltam. Hiába vesz körül szerető család, nekem igazán nincs senkim! Senkim. Senki aki igazán szeret, akihez tartoznék.  Remélem, te itt maradsz nekem!  Eddig is csak áltattam magam hónapok óta. Csak áltattam! Ez az egész, csak egy kibaszott álom! Mert nem igaz!

-      De igaz Hanna! – hallom meg a halkan elsuttogott szavakat. – De igaz, minden szó, amit mondtam. Minden szó, amit hallottál.

Szavai hallatán elönt a határtalan düh, felpattanok és üvölteni kezdek, miközben látom, ahogy közeledik felém. Minden fájdalmam és csalódottságom feltör bennem!

-      Ne merj hazudni! Ne merd ezt mondani! Legalább a szemembe ne hazudj! Gyűlöllek Pattinson! Gyűlöllek, mert elhitetted velem hogy szeretsz, hogy fontos vagyok neked! De te is csak egy beképzelt önző majom vagy! !

-      Hanna! Kérlek hallgass meg! – lép hozzám közelebb.

-      Nem! Nem hallgatlak meg! Soha, többé soha!! – üvöltöm és elakarok mellette rohanni, de elkapja a kezemet és magához ránt.

Gyűlölöm! Gyűlölöm! Ne öleljen át, ne húzzon magához! Ne merészelje! Ütöm, vágom ahol érem. De ő csak szorít, csak ölel, úgy, hogy meg sem tudok mozdulni. Majd megérzem a száját a számon, és elkap a hányinger! El kell mennem!

Nem tudom, hogy honnan veszem az erőt, de kirántom a kezem az öleléséből, lendül és egy akkora pofont keverek le neki, hogy belefájdul.

De nem érzem igazán a fájdalmat, nem érzek semmit, csak hátra sem nézve megyek el mellette.

Ő azonban utánam nyúl és magához ránt.

-      Ne kicsim! Bocsáss meg! Bocsáss meg nekem! Szeretlek nagyon szeretlek! – motyogja miközben szorít, olyan erősen, hogy meg sem tudok mozdulni. – Hanna! Kérlek!

-      Eressz! – suttogom – Eressz el azonnal Robert! – szólalok meg hidegen – Ezek csak szavak, és te színész vagy, nagyon jó színész! Egyetlen szavad sem igaz! Ezt az imént bebizonyítottad! Úgy kezeltél, mint a kapcarongyodat, mint a kurvákat szokás! Belém élveztél, és ennyi, míg én mindent neked adtam! Mindent! És te átléptél rajtam.

Lehullanak az engem szorító kezek, elfordul, nem néz rám. Tehetetlenül állok ott, mondjon már valamit! De nem szólal meg, csak áll ott nekem hátat fordítva. Úgy érzem, hogy minden összeomlik. Megfordulok és elindulok, de egy halk hang megállásra késztet.

-      Ne menj el Hanna! Ne hagyj itt! Én szeretlek! – suttogja – Tényleg nagyon szeretlek!

Hallom a hangját, de nem tudom, hogy minek higyjek? Az eszemnek, ami azt súgja, hogy menjek és hagyjam itt az egészet, vagy a szívemnek, annak az őrült szívemnek, ami viszont azt súgja, hogy hallgassam meg. Tehetetlenül toporgok. Mennék is meg maradnék is.

Aztán elindulok, és meglátom, hogy rázkódik a válla, és összefacsarodik a szívem. Megállok mellette.

-      Miért csináltad ezt? Miért viselkedtél velem ilyen szemét módon napok óta? Miért? Mi a jó büdös istennek? Mi a fenét csináltam, hogy . . .

Ekkor felém fordul. Nem kapja el a pillantását rólam, hanem a szemembe néz.

-      Hogy miért? Mert minden pillanatban azt várom, hogy mikor mondod azt, hogy eleged van abból a cirkuszból ami körül vesz! Azóta várom, hogy elmész, mióta megjelent az az átkozott cikk!  Azóta rettegek, hogy felkelek és nem vagy már ott! Azt hittem, hogy nálatok könnyebb lesz! Hogy nyugodtan lehetek, mert ismerős terepen vagy, és nem lesznek zavaró papik körülöttünk! De az elutazás előtti napon láttalak azzal a fickóval! Láttam ahogy rá néztél, ahogy mosolyogtál rá, úgy ahogy eddig csak rám néztél, csak rám mosolyogtál! És féltékeny lettem! Mocskosul féltékeny! Aztán ott volt az a vámos, vagy mondjam ezt a díszgorillát? Aki tegnap körülötted serte - pertélt és te nem tettél ellene semmit, csak mosolyogtál? Akit ma este is magad mellé engedtél, aki tapogatott és nem húzódtál el tőle! Az én menyasszonyom vagy! – kiabálja felém fordulva.

Elképedten nézek rá.

-      Te normális vagy? Közeledtem bármikor is más pasi felé? Tettem bármikor is bármi megjegyzést vagy mozdulatot ami arra utalhatott hogy más kell nekem? Te egy barom vagy! – üvöltök most már én is rá – Az a pasi Pesten a volt osztálytársam férje, és csak, hogy tudd az ikreknek ő lesz az osztályfőnöke! A vámos? Miért nem mosolyoghatok rá bárkire, az elő van írva valahol, hogy nekem mindenkire úgy kell néznem, mint aki éppen karót nyelt és azon szenved, hogy ki ne köpje? Vagy Jason? Tegnap csak vicceket mesélt, amíg te a tisztelt rajongóidat bűvölted el! Egész nap rám sem bagóztál, egyetlen egy mozdulatod, vagy pillantásod sem sugallta azt, hogy hozzád tartozok! Vagy vegyük a mai estét. Egyszer sem táncoltál vagy beszélgettél velem! Egyszer sem! Csak a bárpultnál és beszélgettetek Zalánnal, átnéztél rajtam se egy véletlen simogatás, de még egy mosoly sem hagyta el a szádat! Aztán elmentél állítólag WC-re.

-      Mi az, hogy állítólag? – néz rám mérgesen.

-      Te feltételezed rólam, hogy az alatt az idő alatt én közelebbi ismeretségbe kerültem Jasonnal! Én nem feltételezhetem rólad, hogy valaki téged, vagy  esetleg valakit te vettél kezelésbe a WC-ben? Te gyanúsíthatsz engem!? De részedről még a feltételezés is sértő! Te hallod magad? Aztán arról a kirángatósdiról már szót se ejtsek! Te viselkedhetsz velem így, te rágathatsz engem, de ha én vagyok mérges valamiért,  akkor azt nem hozhatom szóba ott azonnal, mert mit fog szólni a sajtó?  Vagy mondjam az iménti esetet?  Hazajövünk, és nekem esel, és tudod mit!? Még élveztem is, mert imádok veled szeretkezni, de erre te úgy nézel végig rajtam, amikor végeztél, mintha egy utolsó kurva lennék! Mint ahogy a szemetekre szokás, és flegmán odaveted nekem az a pár szót! Mit képzelsz te magadról? Hogy merészeled ezt csinálni velem? Hm? Hogy merészeled?

-      Féltékeny vagyok! Mocskosul féltékeny! – kiabálja – Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de hogy gondolhattad, hogy nem kellesz nekem? Miért hiszed azt, hogy csak a gyerek miatt maradok veled? Nem bizonyítottam ezerszer is, hogy szeretlek? Hogy fontos vagy nekem? Miért érzed, úgy hogy egyedül vagy? Miért? Ha nem lennél nekem fontos, akkor nem kértelek volna feleségül!

-      Chh, – vetem közbe - Kirstent számtalanszor megkérted!

-      Te most ezt komolyan gondolod? Eszednél vagy?

-      Hónapokon át cikkezett a sajtó arról, hogy számtalanszor megkérted a kezét. És vedd tudomásul, hogy nekem sem tetszik, hogy állandóan bájologsz mindenkivel!- suttogom halkan.

-      Olyan hülye vagy Molnár Hanna! – lép közelebb hozzám és megáll előttem szorosan – Szeretlek te liba! – suttogja. – Szeretlek.

Csak nézek rá, csak faggatom, kérlelem a tekintetét, de az őszintén csillog. Őszintén.

-      Figyelj kicsim! – húz magához – Nem vagyok álompasi! Én sem vagyok tökéletes, emberből vagyok. Én is féltékeny, hisztis, követelőző, akaratos, és igen néha beképzelt vagyok.

-      Tedd azt is a felsoroláshoz, hogy egy hülye pöcs vagy! – suttogom.

Elvigyorogja magát, és  hajamba túr.

-      Az vagyok! És igen ahogy neked is, úgy nekem is vannak nehéz napjaim, amikor elegem van mindenkiből, és ennyi! Ilyenkor akik ismernek azok tudják, hogy békén kell hagyni! Lenyugszom és annyi. Te is tudsz hisztizni, és rendmániás vagy! Amivel sokszor az agyamra mész!

-      Nem vagyok rendmániás, - suttogom – csak szeretem, ha rend van körülöttem!

-      Mondom én, hogy rendmániás vagy! – mosolyodik el, és aggódó tekintetet vet rám – Szent a béke?

Pillanatokig csak nézzük egymást.

Tekintete kérlel, és nem tudom megtagadni magam. Mert szeretem, nagyon szeretem.

-      Szent a béke. – suttogom, mire megkönnyebbülten felsóhajt, - Megbocsájtottam, de nem feledek Robert, mert mocskosul fájt amit ma tettél, ahogy bántál velem. De szeretlek, nagyon szeretlek, és ez mindent felülír! Csak ez számít.

Percekig csend van, csak álluk a stégen összeölelkezve, egymás gyors szívdobbanásait hallgatva. Aztán kapok egy csókot, mire elhúzom a számat és elfordulok tőle.

-      Most mi van? – néz rám döbbenten. – Mi bajod van?

-      Semmi, - motyogom.

-      Hanna!

-      Piaszagod van! Annyi! – nyögöm ki és nem merek rá nézni.

Istenem most megint kezdjük előről! Már szinte hallom, ahogy felmorran, és … De csak a kuncogást hallok, mire elképedten nézek rá. Vigyorog és a haját túrja ezerrel.

-      Szóval piaszagom van?

-      Az. – vágom rá azonnal.

-      Hát akkor nincs mese, tennem kell ez ellen! – suttogja, mosolyog, de a szeme az gonoszul csillog, és felém lép, átkarol, aztán már csak azt érzem, hogy zuhanunk! Kapálózni sincs időm, vagy megszólalni, és a vízbe csapódunk.

Kapálózok, és próbálom magam a felszínre küzdeni. Amikor felbukkanok, mély levegőt veszek, és egy vigyorgó fejjel találom szembe magam.

-      Hülye! Idióta! Nem vagy normális Robert! – csapkodok magam

körül, és megpróbálok kievickélni, de visszaránt, és magához húz.

-      Ne olyan sietősen! – vigyorogja. – Még nem kaptam puszikát.

-      Nem is fogsz kapni! – vetem oda neki – Ma este már nem kapsz, puszit! Kaptál ma már eleget! – nézek rá célzatosan.

-      Gonosz némber! – suttogja, majd végigsimít a fenekemen miközben felküzdi magát a stégre és visszafordul, hogy kisegítsen. – Na gyere te, szívtelen nőszemély- nyújtja felém a kezét.

Nem hagyhatom ki az alkalmat! Komolyan nézek rá, miközben megfogom a kezét, megtámasztom a lábam a stég egyik tartóoszlopában és lendületet veszek, megrántom.

Aztán  élvezettel figyelem, ahogy elsuhan felettem, és hason belecsobban a vízbe. Nem várom, meg hogy feljöjjön iszkolok kifelé, ahogy csak tudok!

Aztán elképedve nézek vissza. Nem jön fel! A vízfelszín meg sem moccan. Elönt a rémület, szinte megáll a szívem.

-      Robert! –suttogom – Robert! – üvöltöm aztán, de semmi!

Felpattanok és kétségbeesetten figyelem a holdfényben lágyan ringatózó víz felszínét. Meg sem moccan. Jézus Isten! Most hol keressem?!  Elönt a rettegés és a pánik! A sötétben észre sem veszem, mivel fekete ing és farmer volt rajta. Hogy lehettem ilyen hülye?! Lendületet veszek, hogy utána ugorjak, de ekkor két kar ölel át hátulról. Megmerevedek, amikor meghallom azt a kuncogást.

Robert

Halálravált tekintetet vet rám. Arca halott sápadt, szinte világít  holdfényben amikor megfordul.

-      Idióta! Barom! Állat! – szitkozódik teljes beleéléssel. – Nem vagy normális, a frászt hoztad rám! Hülye!

Közli, majd rohanni kezd. Én meg utána.

-      Hanna! Várj már meg! Hallod! – anyám majdnem kiköpöm a tüdőmet de ez a nő csak rohan dombnak felfelé.

Hát szó mi szó nem a legjobb a kondim, az biztos. Megállok, hogy kilihegjem magam, miközben büszkén figyelem az egyre távolodó alakját.

Anyám, de jó feneke van!

Összekapom magam, és felvágtatok. A hangokból ítélve zuhanyozik. Hm! Azt hiszem követem! De pofára esek, mert bezárta az ajtót. Átmegyek a konyhába, hogy igyak valamit, amikor megjelenik egy fehér trikó és rövidnadrágos semmiségbe. Levegőt is elfelejtek venni.

-      Szabad a fürdő! Mehetsz! Én lefekszem. – közli és elindul a hálóba.

Persze a riszáról nem feledkezik el.

Bestia!

Gyorsan rendbe szedem magam. Fogmosást követően belépek a hálóba. Megállok az ágy mellett és csendben nézem, ahogy alszik kicsit elnyílt szájjal, miközben egyik keze a pocakján van.

Nagyon szeretem ezt a nőt! Nagyon.

Melléfekszem, és elalszom.

*. * *

Reggel még alszik, amikor felébredek. Zalánék már kint vannak, hallom a beszélgetésüket. Óvatosan, hogy fel ne ébresszem feltápászkodom, és kimegyek hozzájuk csak a fürdőköpenyemet rántom magamra.

-      Jó reggelt! – szólok oda nekik, miközben rágyújtok egy cigire.

-      Helló! – néznek rám vigyorogva. – Hogy s mint?

-      Jól! – vigyorgom, miközben a kinti garnitúrára vetődöm - Van kávétok?

-      Aha, gyere! – közli Zalán. - Hanna?

-      Még alszik. Tegnap sokáig beszélgettünk.

Összenéznek, és vigyorogni kezdenek.

-      Ja, azt hallottuk! – röhögnek – Szerintem még a faluban is hallották.

Vállat vonok.

-      De megbeszéltük. Kész! Ne merészeljetek ezzel húzni!

-      Oké! – vigyorogják.

-      Sziasztok! Jó reggelt! – hallom meg a hangját, mire kisvártatva  két vékony kar öleli át a nyakam, és egy álomittas arc tekint rám amikor hátrafordulok.

-      Szia Boszorka! – suttogom, egy puszit nyomok a szájára és az ölembe húzom. Mellém kucorodik. – Jól aludtál?

-      Aham. – motyogja álomtól még karcos hangon.

-      Mit kérsz?

-      Semmit!

-      Olyan nincs Hanna – szólal meg Zalán - Enned kell valamit!

-      Jó egy narancslét kérek!

-      Mondom enni! Nem inni!

-      Jó akkor egy piritóst is kérek. – motyogja, mire felugrom, és már hozom is neki.

Hanna

Zalán és Rob bemennek, Ashley meg vigyorogva néz rám.

-      Mi van?

-      Már éppen ideje volt, hogy helyre tedd az agyát! – közli velem, és az ajtóban eltűnő matadoromra mutatva. – Kicsit hangosan tetted, de megérdemelte. Én a helyedbe még egy baromi nagyot is behúztam volna neki.

-      Megtette. – szólal meg Robert fancsali képpel, és az ölembe teszi a pirítósomat és a narancslevemet tartalmazó tálcát – Megnyugodhatsz!

-      Nagyon helyes! – szólal meg Zalán is, mire elvörösödöm, és Robra nézek, aki vigyorogva állja a tekintetemet.

Ekkor azonban valamelyikünknek kapása van. Mind a négyen zavartan tapogatjuk a fürdőköpenyünk zsebét. Zalán nyert, mert beszélni kezd. Ahogy kiveszem a szavaiból Natti az. Csendben majszolom a pirítósomat és kortyolgatom a narancslét miközben kíváncsian várom, hogy befejezze a csevejt.

Végre leteszi.

-      Natti volt az. – fordul felénk - Mindenkit üdvözöl, nagyon jól érzik magukat, és köszönik még egyszer!

-      Istenem soha nem felejtem el az arcukat, - szólalok meg -  amikor odaadtunk nekik a jegyeket.

Felnevetünk. Hát igen a meglepetés. Robert találta ki, és elővezettük a családnak is. Mivel történt, ami történt Csongi szüleivel, így a lakodalom rá eső költségét neki kellett állnia a szülei helyett. Így választaniuk kellett, hogy lagzi, vagy nászút? Ők persze a lagzit választották, és nem engedték, hogy anyuék tartsák az egészet. Így szépen lemondták a franciaországi nászutat. Láttuk rajtuk, hogy nagyon csalódottak, mert nagyon készültek rá.

Aznap este láttam Robon, hogy valamin nagyon agyal. Aztán éjjel, amikor lefeküdtünk felvetette, hogy fizessük be őket egy nyaralásra. Szabadkoztam, mert ez elég sok pénz, de ekkor felhozta, hogy a családtól közösbe kapják meg. Másnap bevetette magát. Szinte mindenki beleszállt. Anyuék, Zalánék, Emmáék, Zsoltiék, Norbiék, Keresztanyúék, Ellikéék, Mamiék és persze mi. Délutánonként vérre menő csatáink voltak, hogy hova menjenek. Végül Santorinire esett a választásunk.

Zalán és Rob intézték a foglalásokat, hogy ne legyen túl feltűnő Nattinak aki persze mindig ott sündörgött körülöttünk. Nehezen, de 1 héten át titokban tudtuk tartani.

-      Hát igen, az nem volt semmi! – neveti el magát Zalán. – Őszintén szólva már alig vártam, hogy lássam a reakciójukat!

-      Nagy meglepetés volt! – szólal meg mellettem Rob – Én még életemben nem láttam senkit ennyire örülni valaminek. Komolyan mondom egészen meghatódtam!

Felnevetek. A lagzi utáni napon, persze mindenki ott volt anyuéknál. A lagzi eseményeit tárgyaltunk nagyban, amikor beesett az kissé kockás fejű, enyhén kialvatlan ifjú pár. Csongi nagybátyjáéknál voltak elköszönni a távoli rokonoktól. Utána jöttek  anyuékhoz.

Izgatottak voltunk, fészkelődtünk, amit nem nagyon értettek, de még várni kellett, mivel Csilláéknak el kellett menni az ikrekért, akik indiántáborba voltak, és még nem értek vissza. Kisvártatva beestek. Miután mindenki kiörömködte magát Zalán felállt. Mind egy csapásra elhallgattunk. Emlékszem Nattiék milyen meglepetten néztek végig rajtunk.  Még most is elbőgöm magam, ha eszembe jut.

-      Mi van? – néz rám Zalán.

-      Semmi csak eszembe jutott Natti arca amikor meghallotta, hogy mit találtunk ki nekik, mit kapnak nászajándékul.

Felnevetünk, és mindegyikünk kicsit magába száll. Hát igen. Natti elképedten hallgatta Zalán szavait, aztán olyan sírásba tört ki, hogy mind csak lestünk. Csongi meg csak nagyokat nyelt. Azt sem tudták, hogy hogyan köszönjék meg. Sírva - nevetve öleltek át mindenkit.

-      De ti sem voltatok semmik! – mutat Zalán Ashleyre és rám. Robert mellettem felnevet. – Ti is meglepődtetek.

-      Még akkor sem nagyon tértem magamhoz, amikor Clairéket kísértük ki a reptérre Roberttel.

Persze az összes tervem kútba esett, hiszen nem tudtunk lemenni nagyiékhoz ami mondjuk nem lett volna rossz, hiszen csak ketten lettünk volna, mivel papiék még anyuéknál maradtak addig amíg le nem veszik a gipszét. De jó ez így.

-      De az ikrek is kitettek magukért! – nevet fel újra mellettem Robert. – Nagyon imádom azt a két lurkót! Amikor odaadták azokat az íjakat! Azt hittem, hogy megeszem őket.

-      Az enyém eltört. – suttogja halkan Zalán – De a világért el ne mondjátok nekik!

-      Én hazaküldtem anyuékkal Londonba az enyémet. Tényleg, ti mit kaptatok tőlük? – fordul hozzám Rob.

-      Kis bőrzsákot, aminek össze lehet húzni a tetejét.

-      Tényleg! – nevet Zalán. – Mit suttogott neked, amikor odaadta Bence?

-      Azt, hogy a legnagyobb kincsemet tegyem bele! – futják el a szemem a könnyek. - Istenem olyan édesek voltak!

-      Ja pláne másnap! – neveti el magát a bátyám. –Őszintén szólva néha agyon tudnám őket csapni, de van amikor annyira édesek, hogy az elmondhatatlan.

-      Láttam ám! – kuncog Ashley, mire kérdőn tekintünk rá, de ő Zalánt nézi – Láttam, hogy meghatódtál amikor kedden megjelentek, hogy megmutassák nektek az iskolatáskáikat!

Robék motorozni voltak, mi meg Nattival és Ashleyvel átmentünk anyáékhoz. Nattiék másnap utaztak.

Rob nevetni kezd.

-      Pont a Duna parton ücsörögtünk, és dumáltunk amikor csörögni kezdett a telefonom. Norbi hívott, hogy hol vagyunk. A háttérben hallottam, hogy a fiuk ezerrel szövegelnek, hogy biztos, de egészen biztosan mondja el nekünk. Rájuk kellet kiabálnia, hogy hallgassanak el, mert még a saját hangját sem hallja. – röhög Rob. – Aztán rátért a lényegre, hogy a srácok valamit szeretnének nekünk megmutatni, és eljöhetnek – e most hozzánk?  Én mondtam nekik, hogy ti Istvánéknál vagytok, és mi is oda megyünk.

-      Persze utána meg engem hívtak, de velem már a kölykök beszéltek, - szólalt meg Zalán és ezerrel röhög még most is. – Meg kellett nekik ígérnem, hogy én is megyek anyuékhoz. És esküszöm, hogy most és azonnal indulunk. Annyira izgatottak voltak!  Aztán persze Csongit is hívták.

-      Meg is lepődtünk, hogy olyan hamar hazaértetek. – vigyorog Ash is. – De alig tettétek le a motorokat, és ültetek le, már meg is érkeztek.

-      Nagyon bírtam, - röhögi Rob – hogy előre küldték az ősöket, hogy mindenki lássa, ahogy bevonulnak.

-      Olyan édesek voltak! Ne nevessetek! – szólok rájuk.

-      De most miért, nem kiröhögöm őket, csak nevetek. Már alig várom, hogy nekem is legyen – vigyorogja, miközben a pocakomat simogatja.

Ilyen pillanatokban annyira szeretem! Megcsókol. Aztán a csöndre figyelünk fel.

Zalán mosolyogva figyel bennünket.

-      Amikor rátok nézek egészen megjön a kedvem a gyerekgyártáshoz. Tényleg asszony! – fordul Ashleyhez – Menjünk hozzunk össze egyet! – vigyorogja majd odalép Ashleyhez felkapja és elvonulnak.

-      Azt hiszem, jobb lesz, ha szedjük a sátorfánkat – somolyogja Rob, és felsegít. - Amúgy is mi vagyunk a sorosok a kajával. Menjünk vásároljunk be. Gyere.

Összeszedjük magunkat, és elindulunk. Gyorsan lezavarjuk a vásárlást, én azonban nem tudok ellenállni a bazársornak. Rob, csak nevet rajtam, amikor a már a huszadiknál állok meg. Bencének és Gergőnek veszek kacsás úszógumit! Rob felnevet amikor meglátja.

-      Gonosz vagy! Ki lesznek akadva! – vigyorog.

-      De ezek szerintem mérsékelni fogják heves csalódásukat! – kuncogom, és felmutatom neki a hatalmas vízi pisztolyokat.

-      Anyám! – nevet fel, és kikapja a kezemből őket. – Ezeket ma kipróbálom.

-      Aligha! – veszem el tőle. – Még tönkre vágod őket! Ez a skacoké!

-      Mondom, hogy gonosz vagy! – csap egyet a fenekemre.

Hazaérve gyorsan főzni kezdek, lelkesen ajánlkozik, hogy ő is segít. Gonosz vagyok és befogom hagymát pucolni.

Szenved, de egyetlen szót sem szól. Persze a jutalma nem marad el, de miután végzett, pillanatok alatt lelép. Mosolyogva nézem távolodó alakját.

Zalánék még nem kerültek elő, és mire végre végzek, Rob is szunyókál a fák közé kifeszített függőágyban. Mellékucorodom. Álmosan néz fel, de magához húz.  

 

-      Gyere! – suttogja.

Csendben hallgatom a szívverését, miközben keze óvatosan simogatja a hátamat. Olyan békés, nyugodt körülöttünk minden. Élvezem a csendet ami körülvesz. Én is elalszom.

A hintaágy heves imbolygására ébredek. Kómásan nézünk az idióta bátyámra, aki közli, hogy éhes. Feltápászkodom, és elmegyek teríteni, de Ashley már megelőzött, mivel minden az asztalon van. Hálás pillantást vetek rá.

Rövid idő alatt megebédelünk így délután fél 3 tájban már ideje is van. A pasik valamit nagyon szervezkednek, mert ebéd után lelépnek, és azt sem mondják meg hogy hova mennek.  Ashleyval úgy döntünk, hogy lemegyünk a partra napozni. Bikinit húzunk, és kifekszünk. Szerencsére már nem éget nap, így miután alaposan körülnéztem, hogy nincs a környékünkön még csak egy apró csónak sem, leveszem a bikini felsőmet és lefekszem. Élvezem, ahogy a nap cirógatja a melleimet. Ashley is kuncogva követ.

Csendben fekszünk egy darabig, majd halkan beszélgetni kezdünk, észre sem vesszük a közeledő alakot.

-      Nini! Csak nem a mennyországba kerültem!? – szólal meg mellettünk váratlanul egy idegen hang.

Rémülten ülök fel és villámgyorsan kapom magamra a pólómat. Más se hiányzik, mint hogy Rob megtudja, hogy így látott valaki! Istenem kiakad, megint ki fog akadni! Ez nem lehet igaz!

Elképedten nézek a fölöttünk álldogáló Jasonre.

-      Hát te meg hogy kerülsz ide? – pislog Ashley is meglepetten rá, miközben mellei elé kapja a kezét.

De válaszolnia sem kell, mivel megjelenik mögötte Zalán és a morcos Robert.

Meglepődve nézek rájuk.

Már megint mi történt?

Kutatóan mér végig. Pillanatok alatt észreveszi, hogy a trikóm alatt nincs melltartó, sem pedig bikini felső.  A szeme elsötétül, aztán látom, hogy agyalni kezd.

Ajaj!

Istenem, mit kapok én, ha rájön, hogy egy – két perccel ezelőtt még félmeztelenül napoztam?! És ráadásul Jason is látott.

Szerencsére nem szól semmit, hanem mellém vetődik, és átkarol, kapok egy csókot is. Alapos csókot. Amin mondjuk meglepődök, mivel mások előtt, nem jellemző rá, hogy ilyen érzelem kinyilvánításra vetemedne.

Jason szerencséjére elfordul, amíg Ashley is magára kap egy pólót.

-      Összefutottunk vele a faluban, - közli Zalán, aki egyáltalán nem akad fenn azon, hogy Ash csak most kap magára valamit – Hajót akartunk holnapra bérelni, hogy elmenjünk kicsit hajókázni, de már nem volt szabad jármű. Elindultunk haza, amikor összefutottunk vele. – mutat a 200 foggal vigyorgó Jasonra.

-      És Zalán volt olyan kedves, hogy meghívott hozzátok vacsorára. – közli Jason, - Mivel a többiek elmentek valami csúszdaparkba, ami itt a közelben van, én meg nem vagyok oda a kicsit sem a csúszkálásért. – nevet fel, majd átmegy ovisba, és hüppögni kezd, -  Egyedül hagytak. Árván, és féltem!  - bohóckodik, mire Aslhleyvel felnevetünk.

Robert mellettem felhorkan, mire oldalba vágom.

-      Viselkedj! – suttogom a fülébe, mire egy meglehetősen ronda pillantást kapok. – Rob kérlek!

-      Oké! – morogja, - De utálom, ahogy bámul rád!

-      Szerintem ne kezdjük előről! – suttogom. – Semmi okod sincs a féltékenykedésre.

Zalán hozott le sört, meg üdítőket, így halkan beszélgetni kezdenek. Csendben hallgatom az eszmecserét, amiből kiderül, hogy nem régen együtt dolgoztak valami filmen, amiben a bátyám volt operatőr. A sztorikat hallgatva dőlünk a nevetéstől, a mellettem ülő kedvesem is kezd felengedni, és némely történeten ő is nevet. Ekkor csörögni kezd Jason telefonja, közli a hívóval, hogy nálunk van, mire Zalán elkéri tőle a telefont, és meghívja őket is hozzánk. Elégedetten vigyorog amikor leteszi a telefont.

-      Elsikálva! – vigyorogja, - ők is idejönnek. – majd felénk fordulva folytatja – Ha nem gond, Jason barátnőjét, és kiket is hívtam meg még ide? – fordul kérdőn Jason felé.

-      A barátnőmet, az ő húgát, annak a pasiját, és bátyámat. – sorolja az készségesen. – mire Robert mellettem halkan felsóhajt, ami persze nem kerüli el Jas figyelmét.

-      Nyugi, egyik sem Alkonyat fan! – vigyorogja – Biztonságba van a tisztelt gereznád!

-      Nem a gereznámat féltem! – válaszolja Rob kimérten – Csak nem akarom, hogy kiderüljön, hogy hol nyaralunk. Remélem tartani fogják a szájukat!

-      Kedves Robert, biztosíthatlak róla, hogy ők is elég ismert emberek akik szintén nem vágynak arra, hogy még a nyaralásuk alatt is el kelljen viselniük a bámulókat! – közli kedvesemmel kicsit kimérten Jas – Bár egyikük sem olyan hatalmas sztár, mint tisztelt személyed!

-      Vissza az agyarakkal! – neveti el magát Zalán – Egyezzünk meg abban, hogy mindannyiunk pihenni jött ide! Ki kér inni?

Megborzongom, amit Robert azonnal észre vesz.

-      Menj  öltözz fel! – suttogja, majd ad egy csókot a nyakamra.

Ajka érintésétől végig villámlik rajtam a vágy, felsóhajtok. Mire válaszul csak a számra tapad.

-      Na menj, mert még a végén itt támadlak le! – suttogja.

Gyorsan felállok, és a motyómat összeszedem. Ash is felpattan mellettem.

-      Hova mentek? – néz ránk kérdőn Zalán.

-      Én spec zuhanyozni, és felötözöm, mivel kicsit lehűlt a levegő. – közlöm, és szavaimat alátámasztandó a tenger felől egy hűvös légáramlat ér el hozzánk.

Rob is feláll, és ekkor tűnik fel, hogy valamit hozott magával. Kérdőn nézek a kezében tartott, dobozkára, és egy fekete hosszúkás valamire.

-      Mi ez? – kíváncsiskodom.

-      Horgászbot! – vigyorogja – Ugyanis horgászni fogunk!

-      Mi? – nevetem el magam- Te tudsz pecázni?

-      Aha, apuval sokszor jártunk el gyerekkoromban, és mivel lehetett bérelni itt felszerelést, úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele  – újra megborzongok amit észrevesz – Na siess! – suttogja és finoman végig simít a fenekemen.

Nevetve csókolom meg. Majd a cuccot felkapva elindulunk Ashleyvel felfelé. Gyorsan lezuhanyozom, megmosom a hajam és meg is szárítom, és átmegyek a hálóba. Miközben öltözködöm, hangokat hallok. Felismerem a bátyám hangját, de a többit nem. Aztán ahogy távolodnak úgy halkulnak el a hangok.

-      Hanna készen vagy? – lép be Ashley a nappaliba.

-      Igen! – válaszolom, és végig nézek rajta, egy fehér sortot húzott fel, fekete- fehér csíkos pulcsival. – Csini vagy! – nevetek rá.

-      Hát bogaram, te sem panaszkodhatsz! – neveti el magát.

Én is sortot húztam, piros fehér csíkosat, hozzá egy piros toppot, és egy fehér vékony kardigánt.

-      Te ismered őket? – nézek Ashleyre kérdőn miközben elindulunk lefelé.

-      Januaryt  Jason barátnőjét igen, de a többieket nem. – figyelmeztetően pillant rám, miközben beszél.

-      Mi van? – nézek rá.

-      Figyelj, ez a csaj imádja a híres pasikat, vigyázz vele!

-      Nagyszerű – motyogom – Más se hiányzott!

De elborul az agyam, szinte azonnal amikor leérünk és meglátom a társaságot. Egy szőke csaj áll Robert mellett, olyan szorosan, hogy az orra elé tárja a kínálatot.

Ashleys elém lép és szembe fordul velem.

-      Ne mutasd ki előtte, hogy féltékeny vagy! Akkor még inkább rászáll majd Robra! Viselkedj természetesen! Komolyan mondom! Higyj nekem!

-      Oké!

Ekkor kilépünk a bokrok takarásából. Mindenki felénk fordul, és kíváncsian mérnek végig. Robert szinte azonnal mellém lép, átkarol, és magához húz. Ashley is Zalánhoz lép.

-      Lányok, hadd mutassam be a többieket. – fordul felénk Jason. – Ez a szőkeség itt a nőm – húzza magához az eddig Rob mellett álló, nyalókát szopogató szőkeséget aki kíváncsian tetőtől talpig végigmér – January Jones.

-      Szia! – nyújtom felé a kezem – Molnár Hanna vagyok.

-      Szia! January.

-      Az én nőm! – vigyorogja Robert és miután kezet fogtunk a csajjal  újra magához ölel. Nagyon jól esik, hogy így kimutatja, hogy hozzá tartozom.

-      Ők pedig, Taylor – fordul Jason az eddig Zalánnal beszélgető hármas felé. – Jan húga, a barátja Tom, és a bátyám Mark.

 

 

Mind a hárman kedvesen mosolyognak és fognak velem kezet. Ők szimpatikusak, amit Januaryról nem mondhatok el. Beszélgetni kezdünk, aztán kisvártatva Robert húzni kezd a stég felé, miközben a többiek beszélgetnek és nevetgélnek. Leülünk, és magyarázni kezd. Teljes komolysággal veszi elő a pecabotot, és szerelékeli fel.

-      Te most teljesen komolyan nekiállsz hohózni? – nevetek.

-      Aha! – vigyorogja, - különben mit eszünk?! Vendégeink vannak!

Csendben beszélgetünk, és figyeljük a tőlünk nem messze lévő társaságot. Kisvártatva Ashley is mellénk ül.

-      Nem bírom! – sóhajt – Nekem most sok ez a nő! – pillant az éppen harsányan kacagó January felé, mire Robert röhögni kezd.

-      Nem értem mi bajotok van vele? Kedves lány.

Ashleyvel összenézünk, ja, kedves.  10 perc után Robert felpattan, és közli hogy hoz innivalót, és  addig vigyázzak a botjára.

-      Melegen ajánlom, hogy te is vigyázz a magadéra!- suttogom neki, mire elképedten mered rám, és felnevet.

-      Bolond vagy!

-      Aha! – felelek szarkasztikusan. – Bolond.

Figyelem,  ahogy a társasághoz lép, az a liba egyből rátapad. A vérnyomásom az egekbe szökik. Ash is felhorkan mellettem, amikor meglátja, hogy mit művel az a tyúk.

Robert legnagyobb szerencséjére elindul vissza. Rondán nézek rá. Amikor meglát csak nevet, és a kezembe nyomja a narancslémet, Ashley mellé meg leteszi a sörét, és leül mellé, hogy mutasson neki valamit, hogy hogyan kell valami kütyüt kezelni a boton.

-      Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! – nézek rá komolyan, mire elneveti magát.

-      Ne legyél hülye, nézz rá – mutat a kissé túl jókedvű csaj felé – Én nem bírom az ilyen harsány nőket. 

Persze nem maradunk nyugton, szépen lassan mindenki odaszivárog hozzánk, és tanácsokkal látja el a főhorgászt, majd mivel meglehetősen kicsi a stég, így inkább Robert berekeszti a halak szórakoztatását, és leülünk a parti homokba és ott beszélgetünk tovább. Fázni kezdek, így felszaladok, hogy magamra kapjak egy farmert. Gondolataimba merülök, és azt sem veszem észre, hogy valaki utánam jött. Felsikoltok amikor egy kéz  a derekamra simul.

-      Erre nem számítottál mi? – vigyorogja , és a nyakamba csókol. – Hm erre vártam egész este! Imádom az illatod!

Boldogan simulok hozzá, és tapadok a szájára. Vadul csókolózunk, feldübörög a szívem amikor megérzem a kezét  a melleimen, ahogy simogatják, becézik őket. Elakad a lélegzetem amikor magához ránt és megérzem a keménységét. Már már elvesznénk egymásba, amikor Mark hangját halljuk meg ahogy Robertet keresi.

Nagyot sóhajtunk, és homlokunkat egymásnak támasztva próbáljuk légzésünket normalizálni.

-      Megyek mindjárt Mark, csak gyorsan felhúzok egy farmert, mert hűvös van kint.

-      Mennem kell! – a szekrényhez lép, és magára rántja a farmerját, és egy fehér pólót, odalép hozzám a számra nyom egy csókot, végig simít a fenekemen és már ott sincs.

Az ajtóból azért még visszafordul és rám kacsint. Felnevetek, aztán sóhajtva nézek körül.

A cuccait bezzeg csak lehajigálta, póló, rövidnadrág a földön! Hihetetlen egy fazon! Gyorsan összerámolok, és lemegyek a partra.

Zalán és Mark fát gyűjtenek, majd tábor tűzet gyújtanak. Ashley és Zalán felszaladnak és lehozzák a holnapra vett grillcuccokat.

Taylor ül le mellém, és halkan beszélgetni kezdünk.

January  persze egyből Robra tapad, aki udvariasan ugyan de tartja a távolságot tőle. Fél szemem mindig a kedvesem és a mellette ülő tyúkon van. De ahogy látom, Jason sem tesz másként. Egyre feszültebb lesz, ahogy figyeli barátnője viselkedését.

Ekkor hozzánk lép és leül mellénk Jason bátyja Mark.

January hangosan felnevet és mintegy véletlenül Robra hajol, és végigsimít a combján. Robon látom, hogy kellemetlenül érzi magát, és próbál udvariasan elhúzódni a csajtól.

Mark megszólal mellettem.

-      Nem értem, hogy mit eszik ezen a csajon az öcsém!? Már megbocsáss Taylor, titeket Tommal nagyon bírlak, de a nővéredet ki nem állhatom!

Taylor kínosan mosolyog.

-      Higyjétek el, nem tudom, hogy mi van vele! Nem szokott ilyen lenni, az utóbbi időben szinte teljesen kifordult önmagából. Jasonnal is állandóan veszekednek.

-      Te is tudod, hogy már évek óta megy ez közöttük! – sóhajt fel Mark.

-      Tudom.

January hangosan nevet és simogatni kezdi Rob térdét, Jasonnél ekkor szakad el a cérna,  felpattan és közli, hogy ideje lenne indulniuk. A csaj egyből hőzöngeni kezd, hogy még korán van, még csak  11 óra, és ő olyan bitang jól érzi magát! Mark és Tom támogatják a kicsit elázott nőszemélyt, miután elköszöntek.

Jason felénk fordul és mosolyogva közli velünk, hogy  holnap szeretettel látnak bennünket a hajón, egy kis kirándulásra. Meglepve nézek rá.

-      Hajón?

-      Igen! – vigyorogja Jason, - Ti a nyaralót nyúltátok le előlem, én viszont a hajót előletek! Holnap várunk benneteket!

Elköszönünk tőlük, és amíg Zalánék kikísérik a társaságot addig mi Roberttel nekiállunk felszámolni a csatateret. Kisvártatva Zalánék is megjelennek így gyorsan végzünk. A fiuk leöntik a tűzet. Felmegyünk és mind a négyen leülünk a ház elé a fűbe és csak csendben bámuljuk a tengert.

Ekkor újra fájdalom nyíllal a hasamba. Felnyögök.

-      Mi van? Mi a baj? – néz rám Robert

-      Semmi, majd elmúlik! – suttogom, - Pár napja néha, nagy ritkán belenyíllal a fájdalom a derekamba, vagy a hasamba.

-      Miért nem mondtad? El kell menni orvoshoz! Normális vagy? Miért nem szóltál? – akad ki.

Zalán is szóra nyitja a száját, de leintem.

-      Nyugalom! Az orvos mondta, hogy néha előfordulhat ilyen!

-      Na nem! – csattan fel Robert - Most azonnal bemegyünk és lefekszel! Most azonnal! – szólal meg ellentmondást nem tűrően.

Felnevetek,

-      Nyugi Apuci! – simítok végig az arcán - Nincs semmi baja a kisfiadnak!

Az arca leírhatatlan, ezernyi érzés szalad át rajta.

-      Hogyan? – makogja – De még nem tudhatod! Még nem . . .

-      Tudom, még nem láthatjuk, nem tudhatjuk, csak azt szeretném ha az lenne.. Kisfiút szeretnék.  - suttogok

Robert arcán elképesztő érzelmek viharoznak át. Aztán csak vigyorog és megsimogatja a hasam, majd kapok egy észveszejtő csókot is.

-      Miért pont kisfiút? – kérdezi.

-      Mert azt szeretném, hogy ha majd lesz egy kislányom, akkor annak legyen egy erős, okos bátyja aki megvédi. – kuncogom, mert a szavaimra felkapja a bátyám a fejét, és rám mosolyog.

-      Puncsos Bosorkány!!!  - vigyorogja Zalán, mire felnevetünk.

De felszisszenek a belém nyilalló újabb fájdalomtól.

-      Na elég volt! – csattan fel Robert – Megyünk lefeküdni, és holnap keresünk egy orvost!

Elnevetem magam aggódó feje láttán, de hajthatatlan. Így elbúcsúzunk Zalánéktól és elmegyünk lefeküdni. Robert a szobába érve közli, hogy elmegy zuhanyozni, és mire visszaért, vízszintbe akar látni. Éhes tekintettel nézem, amint sorra dobálja le magáról a ruháit, de ő csak vigyorog, és lelép.

Majom! – sóhajtom, amikor a ledobált ruháira tekintek.

Felkapom őket és  mérgesen a fürdőbe vágtatok.

-      Robert! – nyitok be – Marhára utálom, hogy állandóan pakolom kell utánad, mert . .

de ekkor belém fagy a szó a látványtól. Háttal áll nekem, fejét a zuhanyfej felé fordítva, a vízcseppek ömlenek végig a hátán, a fenekén, a lábain. Nagyot nyelek, és a szívem őrült vágtába kezd, amikor felém fordul és kérdőn néz rám.

-      Mi? – motyogja, és igyekszik kitöröli a szeméből a vizet, majd tekintetem láttán vigyorogni kezd

-      Mondom – nyelek nagyot - marhára utálom, hogy állandóan pakolom kell utánad, mert mindent széthagysz! – suttogom.

-      Szóval marhára utálod! – kuncogja, majd úgy ahogy van kilép a zuhany alól és elindul felém.

Nem tudom róla levenni a szemem ahogy közeledik felém, szemei szinte felfalnak.

Magához ránt és megszűnik körülöttünk a világ. . .

91732