178. fejezet: BÉNÁZÁSOK

Sziasztok! 

Sajnálom, kicsit késtem.  

Köszönöm a  komenteket: demon, névtelen, Bee, névtelen, Kriszti, és a pipákat is mindenkinek.

Nem mondom, hogy nem szontyolodtam el, hogy csak ennyien írtatok, de ez van. 

Következő fejezet nem tudom mikor kerül fel, egy biztos  még karácsony előtt. Még az idén le akarom zárni a TRÁ-t. 

Nincs értelme tovább húzni, bármennyire is szeretem őket, bármennyi ötletem is van még. Ahogy látom, elég nagy az érdektelenség, akkor meg minek?  

A lényeg:  fejezet fent. 

Tsók Minenkinek! 

Heni

Tim

Legszívesebben kiröhögném, de uralkodok az arcvonásaimon. Ott ül az ablak mellett  tátott szájjal bambul, magáról teljesen megfeledkezve.

Mit esznek ezen a fazonon annyira a nők? Egyszerűen fogalmam sincs róla! Haja kócos szanaszét áll, és a képén lévő bozontot egy kőszáli kecske is irigyen nézné. . . Szokásos fekete tornacipő, farmer, póló összeállítás.  Szerencsére Hanna elkapta a tökét, és figyel rá, hogy ne jelenjen meg sehol szakadt, gyűrött cuccokban.  Semmi extra nincs rajta . . . Semmi, és mégis minden városban ahol megjelenik, megőrülnek a nők.

-          Na mi van?  Hogy ment neki? Milyen a pasi?

Dumálhatok én neki. . . . 

-          Robert!

-          He? – pillant rám értelmesen, mire kiröhögöm.

-          Azt kérdeztem, hogy milyen a pasi?

Csend.

-          A nővérem szerint idézem: „  . . .  öregem csúcs egy hapsi, ha utánam vetné magát az tuti, hogy nem futnék el előle! „  -  elhallgat -  Az én nővérem, aki egyébként totál visszafogott pasi ügyekben, áradozik.

-          Na mi van bogaram? – vetődik le mellénk Steph is – Mi ez a gyomorbeteg kinézet?

-          Victória áradozott neki Hanna új ügynökéről.

-          Tényleg? – pillant rá a szöszi mami. – Nem is kérdeztem ki az új ügynöke?

-          Alec Holt. – mormolja Rob – Ismered?

A névre én is felkapom a fejem.

-           Ez igen! – nevet fel Steph – Nagyágyú a srác, és állítólag nagy szoknyapecér is.

Hanna

Édes mamám!

Kereket kell oldanom minél előbb!

Jézusom! Érzem, hogy állatira ég a fejem!

Ilyen balfék is csak én lehetek!

-          Itt nem porszívóznak rendesen! – állapítom meg tudományosan, miközben próbálom méltóságom apró darabjait összekanalazni, és felállni a padlóról.

Szó szerint.

-          Mondani fogom a takarítónőnek. – közli az új ügynököm - Minden rendben kicsikegyeddel? – áll meg felettem, hogy felsegítsen, de én eltolom a kezét.

-          Igen rendben vagyok. Köszönöm! – mormolom, miközben ezerrel szedegetem a nadrágomra tapadt apró szöszöket, csak hogy ne kelljen felpillantanom. – Bocsásson meg, de mennem kell. A kisfiam és a sógornőm lent várnak, és Simon már lassan éhes is lesz.

-          Rendben Hanna, akkor holnap találkozunk a sajtótájékoztatón.

-          Rendben.

Gyorsan elköszönök, és nyúlcipőt rántok. Miközben a liftre várok, azért imádkozom, hogy csak senki ne szóljon hozzám, ne nézzen rám! Szerencsére egyedül vagyok a kaszniban. Tűnődve nézem magam a lift ajtajában.

Hanna te olyan béna vagy!

Padlót fogtam.  

Szó szerint! Édes mamám! – temetem kezembe az arcom.

-          Hahó! – integet lent Vic az előtérben, miközben nyűgösködő csemetémet próbálja táncikálva megnyugtatni. Elindulok feléjük. – Na hogy ment? Milyen? Szívdöglesztő volt, amit láttam belőle! És remek a feneke!

-          Jaj Vic inkább hagyjuk, ha lehet! – sóhajtok fel idegesen – Menjünk inkább haza, mert ahogy látom Simi már nem nagyon bír magával.

-          Most kezdett csak nyűgösködni, eddig elvolt.

Vic

Figyelem, ahogy vezetés közben maga elé bambul. Tisztán, mint az öcsém!  Ezen felnevetek, mire összerezzen és kérdőn mered rám.

-          Mit nevetsz?

-          Azt, hogy igaz az, hogy a párok egy idő után átveszik egymás szokásait. Robert is pont így szokott bambulni, mint most te!

-          Tényleg? – vigyorog rám, de a szája széle az idegesen ráng még most is.

-          Mi történt?

-          Jaj Vic én annyira béna vagyok! – sóhajt fel, majd várom, hogy folytassa, de ő csak mered a garázskapura, ami komótosan, lassan nyílik fel.  Majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy megtudjam mi történt! 

                            * * *

-          Jaj de édesek ezek a képek! – nevetek fel Hanna háta mögött aki az imént készített képeket tölti fel, hogy elküldje az öcsémnek.

-          Annyira Robert nem? – vigyorog rám, majd kattint egyet és a képek repülnek is a cél felé.

-          De az, meddig akarsz még gyötörni???? Mikor mesélsz már? 

Ahogy kiejtem a számon, ő felpattan, és a lenti babágy fölé hajol, hogy ellenőrizze Simont.

-          Ne csináld már Hanna!  Mi történt?

-          Jaj Vic! – mormolja, és lerogy az ágyra, de gondosan kerüli tekintetemet.

-          Ne jajjogj már! Bökd ki!

Beszélni kezd, én meg hitetlenkedve hallgatom.

-          . . .  és akkor felvette a kéziratot, én meg reflexből utána vetődtem, mert láttam, hogy kicsúszik a kezéből, és nem akartam, hogy utána egyenként kelljen összevadászni a lapokat, csak elvétettem kicsit a röppályát és . . .

-          . . . és ?  - vihogok rosszat sejtve

Sóhaj.

-          . . . és átvetődtem a kanapén. Kicsit nagy volt a lendületem, így átsuhantam a kanapé támlája felett, egy gyönyörűen kivitelezett majdnem tigrisbukfenccel, aminek a vége zuhanás lett. Szerencsére Mr. Holt a becsapódást nem látta, mert el volt foglalva a kézirat mentésével, de a becsapódásom valószínűleg városszerte hallatszott!

Vanda

-          Hidd el Vanda én igyekeztem mindent megtenni! Kínomban meglátogattam a kanapé mögé furmányosan visszavonult védencünket. Nem is röhögtem fel, pedig isten látja lelkemet, nagyon nehezen tartottam vissza!

-          Te most komolyan beszélsz? – pillant rám – Hanna Pattinson? A barátnőm?

-          Teljesen komoly vagyok. Hidd el így történt! – somolyog rám, - Annyira igyekeztem megmenteni, komolyan, esküszöm!  Még le is ültem mellé, és azt firtattam, hogy épek –e a csontjai, de ő halál nyugodtan közölte velem, hogy nem takarítanak rendesen az irodámban. . .

-          Édes istenem! -  törölgetem a könnyeimet a röhögéstől – Hihetetlen egy nő!  Mások ha sikerük van, és gazdagodni kezdenek teljesen megbuggyannak, és a föld fölött járnak, ez a csaj azonban amikor megismertem már akkor is ilyen volt.

-          Én azt tapasztaltam, hogy az ügyfeleimnek a gazdagodás nem ad új jellemvonásokat a meglévőkhöz, csupán vastagít rajtuk.  Érdekes lesz ez a nő.

-          Na és mit szólsz az új kézirathoz?

Csend.

-          Őszintén Vanda?

-          Csakis.

-          Hát először azt gondoltam, hogy csak az miatt sztároljátok, mert hogy mr. Drakula a férje, aztán kézbe vettem és elolvastam az első könyvet.

-          . . . és?

-          Őszintén szólva én még pár részt finomítottam volna, de ez csak részletkérdés. Tetszett. Valami ilyesmire voltam elkészülve, amikor bele kezdtem ebbe. – mutat az íróasztalon lévő paksamétára

-           . . . és?

-          Hát. . . először azt hittem, hogy a csaj nem nagyon normális, és bevallom az első oldalak után azt hittem, hogy szellemileg totál barbi, de aztán azon vettem észre magam, hogy élvezem az olvasást, vigyorgok. – elhallgat – Őszintén szólva azt hiszem Vanda, ez a könyv nagyobb durranás lesz, mint az előző! Teljesen más a stílusa. Az egy drámai thiller volt, ez pedig nem is tudom meghatározni, talán burleszk. . .

-          Egy biztos nem erre számítanak sokan! – mosolygok az orrom alatt – Hanna egy kivételes tehetség, kivételesen jól ír, bár ezt nem nagyon hiszi el magáról. Neked elsősorban az lesz a feladatod, hogy ezt elhitesd vele. Igyekszem én is a dolgokba még belefolyni, de lassan azért vissza fogok vonulni egy időre. Ezért akartam, hogy ennek a könyvnek a kampányát már te vidd vele.

-          Oké! – nevet rám, én pedig nekilátok, hogy ellássam intelmeimmel.

Robert

Szórakozottan nyitom meg Hanna levelét, miközben egy hosszas fotózás után fáradtan heverek a szállodai szobában az ágyon, de egyből magamhoz térek amikor megnyitom a csatolmányt.  Dagadok a büszkeségtől, amikor meglátom a képeket.

Tárcsázok.

Kisvártatva meghallom Hanna kapkodó lélegzetét.

-          Szia!

-          Szia! Mizu? Készen vagytok? Milyenek lettek a képek?- hadarja miközben ezerrel hápog.

-          Készen, totál elfáradtam. A képek? Hát . . . elég érdekesek lettek. Kissé elvontak, és szerintem ha majd meglátod őket szétfogod röhögni az agyadat! Miért kapkodod a levegőt? Csak nem megzavartam valamit? – vágom oda a mondatot meggondolatlanul, mire a zihálás hirtelen megszűnik, a gyomrom görcsbe rándul, és érezem, hogy szorul össze a torkom, ahogy elképzelem, hogy egy másik pasival van! Mondhatni gyilkos düh kerít hatalmába már csak a gondolattól is!

-          Tájékoztatásodul közlöm, hogy tornáztam. – hallom a választ, ami ugyan kicsit megnyugtat, de a zöld sárkányvér még árad az ereimben -  Vic elment az egyik ismerősével valahova, én meg nekiálltam tornázni. Formába akarom magam hozni a bemutatódra. Nem akarom, hogy ciki legyek . . .

-          Jaj Hanna ne fárassz már ezzel a szarsággal! – morranok fel, de ő hallgat, ezért jobbnak látom terelni a témát. – Simi?

-          Simi alszik. Éjszaka elég nyűgös volt nem nagyon aludt, ami a tegnap esti képeken még nem nagyon látszik.

-          Köszönöm a képeket! Hiányoztok!

-          Te is. Már nagyon várom, hogy haza gyere.

-          Tényleg tegnap milyen volt a megbeszélés azzal a fazonnal?

Csend.

-          Semmi extra. – vágja rá hirtelen. – Más mint Vanda az biztos, de semmi különös. – hadarja, - Holnap lesz az első sajtós nap. Semmi kedvem hozzá. Főleg, hogy Simon is órákig távol lesz tőlem. Igaz a nővéreddel lesz. . . de akkor is. Nem nekem való ez a felhajtás. - ekkor a háttérből felhangzik Simi keserves sírása – Bocs szívem, de most mennem kell.

-          Menj! Szia!

De ezt már a süket készülékbe mormolom. Agyalok. Gyorsan lerázott, pedig általában szóról szóra be szokott számolni a Vandával beszéltekről, most meg egyből lerázott. . . .  Na mindegy, holnap úgyis meglátom a fazont, ha nem tévedek. . .

Victoria

-          Jaj Anya! Ez totális hülyeség! Nem is értelek, hogy mit kell ezeken a képeken ennyire kiakadni! Teljesen átlagos képek!

-          Ezek neked átlagos képek? Az öcséd feleségét egy idegen pasi ölelgeti nyilvánosan!

-          Anya! Az a pasi Hanna új ügynöke, mert Vandáéknak babájuk lesz, és Alec fogja Hannát képviselni a továbbiakban, és nem is ölelgeti!

-          Édes lányom, akkor mosd meg a szemed! Még ő volt Robertre kiakadva a Kristennel történtek miatt!

-          Anya azért van egy kis különbség az között, hogy valakinek megfogják a felkarját, és az között, hogy a torkáig nyomják az illető szájába a nyelvüket!

-          Victoria Pattinson!

-          Jaj Anya higgadj le!

-          Én higgadt vagyok! Fel is hívom a fiamat, biztosan ki van akadva ő is! Szervusz édes gyermekem!

Ezt nem hiszem el!  Az anyám teljesen begőzölt! Más se hiányzik, mint hogy keverje itt a szart. Szóljak Hannának? Nem is tudom, hogy mit csináljak . . . Ha szólok akkor még a végén én leszek a bűnbak. Ezt valahogy nagyon nem akarom. Majd megoldják. Ekkor meghallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Hanna megérkezett.

Stephanie

Ajjaj!

Itt dühroham készülődik. Uralkodik magán, de látom, hogy majd szétveti az ideg. Ezerrel kattogtat, majd felpattan, és kis híján beveri a fejét.

Timmel összenézünk.

-          Ebbe nem kellene belefolynunk.

-          Én sem kívánok hitvesi ramazuri közepébe kerülni, de szerintem jót fog tenni neki, ha egy kicsit kepesztenie kell! Nagyon eltelt magától Robert. – suttogom Timnek – Nem baj, ha . . .

-          Mi nem baj Steph? – áll meg felettünk Don Ottelló késői elfajzott utódja.

-          Nekem mennem kell!  – pattan fel Tim és kereket old, kettesben hagy Roberttel.

-          Tehát?

-          Az bogaram, hogy nem árt néha, ha neked kell kepesztened!  Nagyon el vagy újabban telve magadtól!

-          Azt mondod?

-          Azt.  Egyébként meg semmi okod nincs Otellót játszani! Bár én nem beszéltem Hannával, de biztos vagyok, hogy semmi nem történt.

-          De Anya szerint ölelgette a feleségemet ez a gyógyegér!

-          Robert az isten áldjon meg! Csak a karját ölelte át, amúgy meg lesír ezekről a képekről, hogy be vannak állítva!

Figyelem, ahogy  nézi az ominózus képeket amik ma készültek.

  

-          Nem akarok Robert beleszólni a dolgaitokba, de ha te egy ártatlan képtől így kiakadsz, akkor képzeld el, hogy Hanna mit érezhetett amikor azt a videót látta.

-          De ő az én feleségem! És ennek a fazonnak nincs joga hozzáérni sem! Valami biztosan történt közöttük, mert tegnap amikor megkérdeztem, hogy mi volt az első találkozásnál, nagyon hallgatott és terelt az asszony! Nem válaszolt egyenesen! Ha nem lenne valami takargatnivalója akkor elmesélte volna, hogy mi történt!

Megáll az agyam! Féltékeny!

Vic

-          Már fent vagy? – csoszogok ki a konyhába ahol Hanna már támasztja a pultot, lesír róla, hogy hulla fáradt. – Mikor keltél fel?

-          Le sem feküdtem. Simon egész éjjel nyüglődött. – mormolja miközben a csészét szorongatja – Nem tetszik nekem. Alig eszik.

-          Lehet, hogy beteg lesz?

-          Remélem nem! Elvileg anyatejet kap csak, semmi mást. Azt mondta a gyerekorvosunk, hogy amíg anyatejes addig védve van a fertőzésektől.

-          Menj dőlj le egy kicsit. – noszogatom, de nem mozdul.

Sejtem, hogy mi a baj.

-          Ne foglalkozz vele! Anyu ilyen.

-          De foglalkozom vele Vic. Claire már nem először volt velem teljesen igazságtalan. Én nem csináltam semmit. Az egész, csak egy ártatlan érintés volt. Semmi több, ő mégis rám támadt. Arról nem is beszélve, hogy Alec. . .  hát vele is lesz elszámolnivalóm! Az biztos! – pattan fel dühösen, és járkálni kezd fel s alá - Nem is tudom, hogy mit képzel magáról ez a fazon! Engem ne kezeljen úgy, mint egy kislányt, akit irányítania kell! Én tudom, hogy mi a dolgom, mit kell tennem! Neki az a dolga, hogy a dolgaimat leszervezze és kész! – dühöngi – Azt képzeli, hogy csak azért mert első nap kicsit beégtem egy hülye idióta vagyok!? Hát nagyot téved!

Ekkor a gyerekszoba felől keserves sírás hallatszik. Hanna mindent feledve startol.

Hanna

Idegesen öltöztem fel Simont. Szegény picikém keservesen sírdogál. Lázas, és zihálva veszi a levegőt.

-          Nyugodjon meg Hanna, nem lesz semmi baja a fiatalúrnak. Elmegyünk vele az orvoshoz.

-          Persze tudom. . – mormolom idegesen, és összeszorul a szívem ahogy figyelem az elgyötört kis arcocskát.

Simi kókadt tagokkal szunyókál. Adtam neki lázcsillapítót, ami kiütötte, a viszont  láza lejjebb ment.  Olyan sírhatnékom van! A picikém beteg, és én tehetetlen vagyok. Teljesen tehetetlen!

Gyorsan bebugyolálom, persze amikor a biztonsági ülésbe teszem azt nem nagyon tolerálja, és azonnal bőgni kezd.

-          Jól van nyugi, nem kell síni, mindjárt elmegyünk a doktor bácsihoz, megvizsgál és minden rendben lesz! Ne sírj! – motyogom, pedig legszívesebben én is bömbölnék vele együtt.

Amíg én Simivel küzdök, addig Vic a csomagtartóba teszi a babakocsit, majd beszállna hátra Simon mellé, de nem engedem. Megadóan ül a kormányhoz.  Bekapcsolja a GPS-t és elindulunk.  Az alig negyedórás út alatt végig jár az agyam, miközben azért Simont próbálom nyugtatgatni. Szórakozottan simogatom a sírástól kimerült kis arcocskát, amikor csörögni kezd a telefonom. A név láttán elönt az ideg.

Vic

Meg sem merek mukkanni! Csendben hallgatom ahogy Hanna kiosztja a hívót, majd mérgesen szusszanva kinyomja a telefont.

-          Ha nem tévedek ez az ügynököd volt. – pillantok rá a visszapillantó tükörből.

-          Az.

-          Jól kiosztottad!

Választ nem kapok, csak morran egyet, én pedig beparkolok a gyermekorvosi rendelő elé.

Hanna

Megkönnyebbülve öltöztetem Simont. Nem érdekelnek a kíváncsi tekintetek. Esküszöm, ha most valaki belém köt annak annyi lesz! De hála a jó istennek senki nem jön oda hozzánk „jópofizni” , azt azonban észreveszem, hogy páran készítettek fotót rólunk suttyomban, amitől érzem, hogy  a düh újból eláraszt, de uralkodom magamon, és illedelmes köszönés után távozunk. Kint kissé hűvös van, de ragyog a nap.

-          Nem sétálunk egyet? – néz rám Vic – Siminek is jót fog tenni egy kis friss levegő. Itt van a Centrál park a közelben, a gyógyszerét kiváltjuk, egy fél órát bóklászhatunk vele a fák között.  Úgyis amint a friss levegőn van, pár perc múlva már horpaszt is.

Ezen elnevetem magam, mert tényleg ilyen a kisfiam. Amint sétálni indulunk, 2-3 perc után már alszik is. Lassan lehiggadok, miközben Vic mellett sétálgatok aki a babakocsit tolja. Hallom, hogy szövegel, mondja a magáét ezerrel, de engem lekötnek a gondolataim.  Szépen lassan megnyugszom.

Ekkor újfent megcsörren a telefon.

-          Jó napot Hanna! – hallom az ügynököm hangját.

-          Mit óhajt Alec, azt hiszem nemrégiben mindent megbeszéltük! – csattanok fel.

-          Nem Hanna, nem beszéltünk meg semmit, most fogunk beszélni! – közli ellentmondást nem tűrően – Elmegyek meglátogatom.

-          Nem Alec, nem látogat meg! Amúgy sem vagyok otthon. Legyen szíves tiszteletben tartani a privát szférámat!

Hallgatás.

-          Értem, akkor találkozzunk a városban. Ezt a problémát meg kell beszélnünk! Ez nem tűr halasztást! Hol van most? Oda megyek.

Érzem, hogy a düh újból eláraszt, de megadom magam a sorsomnak, és közlöm vele, hogy hol vagyok, majd köszönés nélkül leteszem a telefont. Pár pillanatig csendben állok, majd felpillantok.  Vic kíváncsian pillant rám.

-          Na mi van?

-          Beszélni akar velem! – sóhajtok fel – Azt hiszem ez nem fog menni. Én ezzel a fazonnal nem tudok együtt dolgozni. Ő úgy gondolja, hogy helyettem van joga dönteni dolgokban a megkérdezésem nélkül! Utálom, ha valaki basáskodik velem! – fakadok ki Victóriának, aki vigyorogva figyel – Te se vigyorogj rajtam! – csattanok fel, mire nevetni kezd.

-          Asszem nem irigylem mr. Holtot, téged elnézve hamarosan halott Holt lesz. . . . – vihogja, mire én is felnevetek.

Nyugisan beszélgetve sétálunk tovább.

Alec

Azt hiszem ezt megérdemeltem. Figyelem az ügyfelemet ahogy kissé dühösen mondja a magáét ezerrel. Kioszt rendesen.

-          . . . nézze Alec, ha ezt nem tartja be, akkor nincs értelme annak, hogy együtt dolgozzunk! Vegye tudomásul én nem egy játék baba vagyok, akit úgy rángat ahogy akar! Ebből kezd nagyon elegem lenni! Tudni akarok mindenről mielőtt bármire is igent mond! Ha ezt nem tartja be akkor fel is út, le is út! Értette?

-          Rendben Hanna. Kérem üljön le! Nem akarok üvöltözni, mert sokan vannak körülöttünk.

Figyelem ahogy engedelmesen leül mellém. Feszülten nézek körbe, mert úgy érzem, hogy valaki figyel. Nem tévedek.

Nagyot sóhajtok, és rájövök, hogy ezt gyorsan le kell zárnom, ha nem akarom az egyik legígéretesebbnek tűnő ügyfelemet elveszíteni. Mély levegőt veszek és belekezdek.

-           Értettem, de be kell látnia, hogy szüksége van rám, hogy a bosszúéhes bulvaristákat távol tartsam magától, ugyanis addig nem nyugszanak amíg maga él! – kacsintok rá, na ez hiba volt újfent, mert felpattan grimaszol egyet. ..  

. . . de nem zavartatom magam és folytatom a mondókámat:

-          Ugyanis kedveském amíg maga él és köteteken át elszórakozik a szóbokrétáikon addig testőrként kell állnom maga mellett!

-          Először is kedves Alec, nincs szükségem testőrre, mert van. Nekem egy rámenős, belevaló ügynökre van szükségem, aki figyelembe veszi az én érdekeimet!

-          De hát én azt teszem Kicsikegyeddel! Messzemenőkig az Kicsikegyed érdekeit veszem figyelembe!

Hanna felsóhajt, a szemeit forgatja, majd felmutatja a mutatóujját.

-          Először is fejezze be ezt a kicsikegyedezést, mert a gyomrom forog tőle! Hanna Katalin Pattinson Molnár vagyok, de ha nem bírja megjegyezni, akkor maradhatunk a Mrs. Pattinsonnál.

-          Redben – bólintok beleegyezően

Fellendül a középső ujj is, ha nem tévedek, akkor nem szándéktalanul pár centire csupán az orromtól

-          Másodszor kedves Alec hallott már Attiláról?

-          A bestiális hunról? – vágom rá meglepve, mivel fogalmam sincs róla, hogy mit akarhat ezzel(!?) – Persze, hogy hallottam.

-          Na akkor vegye figyelembe kérem, hogy az ő leszármazottja vagyok magyar lévén!

-          Aha. – mormolom értelmesen, aztán leesik – Maga most fenyeget?

-          Nem kedves Alec, csak érdekességképpen közöltem. Viszont, ha nem áll le ezzel az édelgéssel, kicsikegyedezéssel akkor számoljon azzal, hogy előveszem a nyilaimat és le fogom lőni!

-          Értem. Meg kell jegyeznem nagyon informatív volt kicsike. . . Hanna.

-          Na azért. Látom kedves Alec fejlődőképes. Ha más nincs, akkor én most megyek. Ha bármi közölnivalója van tudja a számomat, és az e-mail címemet, ha lehet ezen tartsuk a kapcsolatot.

-          Rendben – bólintok.

-          Bocsásson meg Alec de tényleg mennem kell. A kisfiam beteg. Minden jót!

-          Viszlát Hanna! – köszönök el – Nekem is indulnom kell, mert rengeteg munka vár a kampányával kapcsolatosan. – de ezt már a hátának mondtam, mivel rendkívül gyorsan ellavírozott.

Figyelem, ahogy egy babakocsit tologató szőke nő felé veszi az irányt, aki kíváncsian pillant rám, és mond valamit tisztelt ügyfelemnek. Felnevetnek.

Robert

Agyalok.

Lassan hazaérek.

Hogyan viselkedjek?

Kérjem számon?

Hallgassak? Mintha nem is tudnék semmiről?

Tulajdonképpen kell tudnom egyáltalán valamiről? . . .vagy csak Anyám beszélte tele  fejemet?

Nem is tudom. A feleségem soha nem adott okot arra, hogy ne bízzak benne.

De akkor is!

Az a fazon ölelgette, sőt a tegnapi képek a parkban! 

Bassza meg! – túrok idegesen a hajamba, de ekkor megáll az autó az épület előtt, én pedig gyorsan búcsút veszek Deanéktól.

Normálisan Rob! Normálisan!

Ne ess neki azonnal!

Rám erőltetett nyugalommal nyitom ki az ajtót és megyek beljebb. Vic a nappaliban, a gyerekszoba felől hangos sírás és Hanna halk dünnyögése hallatszik.

-          Szia! – köszönök a nővéremre, aki hangom hallatán felpillant.

-          Szia! – mormolja és a vesémbe látó pillantással mér végig – Hülye vagy. – közli nyugodtan -  Semmi okod nincs féltékenykedni. Anya beszélte tele a fejed.

-          Ne analizálj! – csattanok fel, mert felidegesít, hogy egyetlen pillantással felméri, hogy mi jár az agyamban.

Utálom, hogy ennyire ismer! Adok neki két puszit, majd az enyémek után nézek. Óvatosan nyitok be a szobába, de felesleges az óvatoskodásom, mert Simon teljes hangerővel ordít, amíg Hanna az orrszívóval tisztítja a nóziját.

-          Sziasztok! – lépek a feleségem mellé, aki megkönnyebbülten pillant rám.

-          Végre! – sóhajt fel halkan, és örömmel néz végig rajtam – Végre itthon vagy! – gyorsan egy puszit nyomok a szájára, ő mozdulna felém, mert ilyenkor mindig átölelem, most azonban a gyerekem felé fordulok, nem akarok foglalkozni a meglepett pillantással amit rám vet.

-          Szia prücsök! – veszem fel az apró puha testet, és szívom be a finom babaillatot – Mi ez a nagy sírás? Bánt ez a boszorkány? – pillantok az asszonyra, aki döbbenten mered rám, majd nagyot nyel, de nem foglalkozom vele, inkább Simon felé fordítom minden figyelmemet.

Hanna halkan felnyög, majd lassan kimegy a szobából. Hallom, ahogy kint beszélgetnek a nővéremmel, én azonban csak ülök a hintaszékben, a kisfiamat simogatom óvatosan, figyelem a halk légzését, és elmosolyodom, ahogy a tátott szájacskát nézem. Nem kap az orrán levegőt. Talán egy óra is eltelik, amíg a gyerekszobában higgadok. De nem maradhatok itt végleg, ki kell mennem és beszélnem kell a feleségemmel. Simont óvatosan a babágyba fektetem, és betakargatom. 

-          Egy megátalkodott barom vagy öcsém! – szólal meg mögöttem a nővérem amikor óvatosan behúzom magam után az ajtót, mire összerezzenek. – Nem történt közöttük semmi, de te inkább hallgatsz anya baromságára! Azt hittem, hogy több eszed van!

-          Ez az én illetve a mi dolgunk Vic! Ne szólj bele ha kérhetem! – morranok rá. Ő nem szól semmit, csak meredten néz rám. Én sem adom lejjebb!  Erre órákig képesek vagyunk. 

-          Te tényleg egy balfék vagy! – szólal meg.

-          Lehet – hagyom rá, mert nincs kedvem vele is vitatkozni.

-          Na jó, én elmegyek lefeküdni.

-          Jó éjt! – mormolom, és figyelem ahogy behúzza maga után a vendégszoba ajtaját.

Mély levegőt veszek és a feleségem keresésére indulok.

A nappali üres, a konyha üres, a fürdő üres, akkor a csak a hálóban lehet, következtetem ki bravúrosan.

Benyitok.

Az ágyon ül, egy feltűrt ujjú fehér ingben, egy könyvet olvas, és egy papírra jegyzetel, figyelmen kívül hagyva betoppanásomat.

Csendben toporgok és őt nézem. 

Nagyot nyelek, amikor pillantásom végigsvenkel a formás lábakon, a kivillanó fehér csipke takarta domborulatokon. Érzem, hogy keményedek.

Nagyot nyelek, és az asszonyhoz lépek, átnyúlok a teste felett és kiveszem a kezéből a könyvet, amit eddig olvasni próbált.

-          Szia Kicsim! – suttogom a fülébe, érzem, hogy megremeg, amikor finoman végigsimítok a puha bársonyos bőrön, majd lassan kigombolok két gombot az ingen hogy megérintsem a bársonyos halmokat – jól áll neked az ingem – mormolom, és finoman nyalogatni kezdem a fülcimpáját.

Megremeg az érintéstől, és elakad a lélegzete amikor a mellbimbóját megcsípem.

-          Simi lebuktázta a hálóruháimat, még nem száradtak meg – nyöszörgi

-          . . . .ügyes gyerek . . . – mormolom, de nem hagyom abba becézését. Kezem a fenekére tapad, míg a másik a mellét masszírozza, ő pedig szavaim hallatán felnevet és elpirul . . . .

 . . . tovább is van mondjam még? . . .

387701