145. fejezet: UTÓHATÁSOK

Sziasztok!

Kissé zavaros most körülöttem minden mostanában. (Bár mikor nem az?!?!?! ) 

Na mindegy.  

Amikor elkezdem írni, mindig bennem van egy kép, hogy kb meddig akarok eljutni a történettel az adott fejezetben.  Nos mostanság ezen elképzelések rendre alul maradnak, mert egyre kevesebb időm marad az írásra, arra viszont nem tudom rávenni magam, hogy összecsapjam ,így marad az, hogy rövidebb fejezeteket kaptok, viszont igyekszem kicsit sűríteni majd. 

KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK A PIPÁKAT ÉS A KOMENTEKET!  

Pusza!

Heni 

Robert

Hajnalodik. 

Ébren fekszek már egy ideje, és nézem őt a halvány fényben. Hason fekszik mellettem és halkan szuszog, kócos haja az arca elé árad. Óvatosan, hogy ne ébresszem fel, félresöpröm. Meglátom az apró szeplőcskéket az orra hegyén. Elmosolyodom, mert imádom, amikor felhúzza az orrát és olyankor szinte táncra kelnek azok az apró foltocskák. 

Nyugodtan alszik.  Őszintén szólva ezen meglepődtem, mert arra számítottam, hogy gond lesz éjszaka a történtek miatt, ezért is aludtam éberen, hogy ha bármi lenne, akkor ott legyek, de ő nyugodtan szuszog.  

Végig nézek vékony kis testén, amit csak egy vékony sárga csíkos rövidnadrágos pizsama takar.

Akaratlanul is közelebb húzódok hozzá, és mélyet lélegzek az illatából.  Finom. Nem bírok magammal, meg kell érintenem, olyan régen értem hozzá, érezni akarom őt, érezni az érintését, az illatát.

Hozzá simulok, és lágyan simogatni kezdem miközben figyelem az arcát. Lélegzete felgyorsul, amit elégedetten veszek észre, lám-lám elég csak megérintenem  . . . 

Hanna

Ne!  Ne! Segítség! Ne érj hozzám!  Ne! 

Szívem eszeveszetten dübörög, levegő után kapkodok! Ne, ne érjen hozzám!  Ne nem akarom!  Istenem segíts! 

Kábultan nézek körül valami eszközt keresve, hogy megtudjam magam védeni!  Lámpa!  Itt van egy lámpa! 

Villám gyorsan, ahogy csak a kábult agyamtól kitelik, felugrom felmarkolom a lámpát és lendítem. . .

-      Hagyj békén! Mocskos beteg állat! Segítség!  - üvöltöm ahogy a torkomon kifér – Segítség! Segítsen valaki! 

Richard

Claire zavartan néz rám a könyve fölött.

-      Te is hallod?

Fülelünk.

Valaki segítségért kiállt!

Mint akit rugóból lőttek ki, felpattanunk és rohanok fel az emeletre a gyerekek hálószobájához, ahonnan a kiáltás hallatszik.

Szinte feltépem az ajtót, és földbe gyökerezek a látványtól, ami fogad.

Robert döbbent tekintettel mered a feleségére, aki harcias amazonként az éjjeli lámpát markolva áll fölötte.  Hanna arckifejezésére az a legjobb szó ami eszembe jut, hogy fúriás.

-      Hanna kicsim! Én vagyok!  - suttog a gyerek szemét le sem véve a feleségéről – Nyugodj meg! Hanna én vagyok az! Hallod!  Boszorka én vagyok! Robert vagyok.  - duruzsolja, aminek hatására Hanna tekintete tisztulni kezd, izmai ellazulnak – Add azt ide nekem! – egyenesedik fel és nyújtja a kezét Hanna felé.

Claireből mögöttem kitör a vallásos énje, mert egyfolytában Jézus Máriámozik! Meglepve nézek hátra, Lizzy és Vic is mögöttünk állnak, holtra vált arccal, és őket nézik elképedve.

Robert ekkorra már elvette Hannától a lámpát, akin már a döbbenet látszik, de belőle is kitör a vallásos áhítat, mert ő is rákezd.

-      Jézusom!  - suttogja, majd sírva fakad – Jézusom!

-      Nincs baj kicsim! – öleli magához Robert és int a szemével, hogy hagyjuk őket. 

Megfordulunk, és csendben  hogy ne zavarjuk őket, behúzom magunk után az ajtót.  Pár pillanatig döbbenten nézünk egymásra.

-      Ez durva volt!  - suttogja Lizzy, de hirtelen felröhög – Láttátok, majdnem agyonütötte Robot egy lámpával!  

Egy falka hiénaként kezdünk mind röhögni, miközben igyekszünk minél halkabban fuldokolni, hogy Roberték ne hallják meg széles jókedvünket, de ekkor nyílik az ajtó és ott állnak mind a ketten és meglepve néznek végig rajtunk. Ami azt illeti érdekes látványt nyújthatunk, a változatos hálóruháinkat tekintve.  Bár ahogy a gyereket elnézem. . . Mint aki konnektorba nyúlt! 

Igyekszem kontrollálni magam, de . . . eszembe jut a pár perccel ezelőtti pillanat amikor . . . és felröhögök.

Hanna meglepve néz végig rajtunk, ahogy ott állunk és fuldoklunk a nevetéstől mindannyian. Egy–két pillanatig döbbenten néz, és akkor belőle is kitör a nevetés, ami kisvártatva sírásba megy át. Robert óvón öleli át, és simogatja, ringatja. 

-      Nincs semmi baj szívem! Semmi baj!  Nyugi! 

Egy pillanat alatt lefagy a vigyor a képünkről, és csak nézzük őket ahogy ott állnak összekapaszkodva az ajtóban.  Claire hirtelen hátraarcot vág és lemegy a konyhába.  A lányok követik.  Ha jól sejtem akkor forró csoki készül. 

-      Menj Apu! Megyünk mi is mindjárt – suttogja Rob.

Engedelmesen lemegyek, és a konyhába lépek, ahol már ott ülnek a lányok is, és Claire valóban forró csokit csinál, amit a lányok csendben ülve néznek. 

-      Ez várható volt. – suttogja Lizzy – meglepődtem volna, ha nem tör ki.

-      Túl nyugodt volt! – mormolja az asszony is - Elképedtem, hogy mennyire nyugodtan fogadta.  Én biztosan egy ilyen élmény után egyfolytában visítottam volna. 

-      Hát szó mi szó, bennem most van ez a késztetés – suttogja Hanna mögöttünk, mire egy emberként fordulunk hátra.

-      Gyere kicsim! – lép oda hozzá az asszony és a kezébe nyomja a forró csokis bögrét – ez a gyógyír minden bajra nálunk!  - suttogja, és megsimogatja Hanna haját. 

-      Tudom, nekünk az anyukám amikor baj van, vagy betegek vagyunk mindig  kamilla teát szokott csinálni. Anya szerint az mindenre orvosság.  Úgy szeretnék most inni.  – motyogja Hanna és lassan kortyolgatni kezdi. 

Látom a gyereken, hogy aggódik.  Szemét le sem veszi Hannáról, aki nagyot nyel leteszi a poharat a konyhaszigetre, hátraarcot vág és kimegy.  Halljuk ahogy telefonál.

Robert

Leülök a nővéreim mellé.  Csend telepszik közénk. Hallgatunk. 

Hallom, ahogy Hanna beszélget. 

-      . . . semmi baj Anya, tényleg semmi baj, csak hallani akartam a hangodat. – mormolja halkan - Tényleg Anya, biztosan esküszöm! Csak  kérlek beszélj hozzám egy kicsit jó! Csak hallani akarom a hangodat Anya – suttogja – Mi van Apukámmal? Jobban van? 

Összeszorul a torkom ezt hallva. Anya megcirógatja a kezemet. 

-      Rendben lesz ne aggódj. Erős lány ő! Nyugi. 

-      Tudom Anya. Tudom. 

Csend. Hallgatom Hanna halk hangját.

-      Rob nem hívtad meg Editéket a bemutatóra? – töri meg anya a csendet.

-      De meghívtam őket, csak István kórházba került a szívével, és így nem tudnak jönni. 

-      Szerintem kérdezd meg Editet, hogy eljönne-e egyedül. – szólal meg Apa mellettem – Hannának most jól esne, ha itt lenne.

-      Majd felhívom. – mormolom, és a feleségem keresésére indulok, mert csend van, nem hallom a mormolását sem.

A nappaliban találok rá, maga elé bambul. Leülök mellé.  Rám néz.

-      Ne haragudj!  - suttogja – Majdnem agyonütöttelek! 

-      Hát nem is tudom, lehet, hogy bukósisakban kellene álomra hajtani a fejem ezek után!  - röhögök rá.

-      Hülye! – vág oldalba, mire magamhoz húzom és cirógatni kezdem.

Hanna

Jólesik a csend. Csak ülünk. Reggel 6 óra van. A konyhából hallom az anyósomék halk beszélgetését, de nem értem mint mondanak, tompa az agyam. Fáradtan dőlök Roberthez, aki óvón átölel, és bekapcsolja a TV-t.  Pár perc után eldőlünk a kanapén.  Hozzá simulok, érzem a fülem alatt szíve dobogását, és az egyenletes halk dobbanások hatására megnyugszom, a hátamat cirógató kezek elálmosítanak. . . .

Claire

Csendben a nappaliba megyek és ellágyulok a látványtól. Ott fekszenek egymáshoz simulva a keskeny kanapén, és alszanak. Hanna Roberthez bújik, akinek a keze óvón öleli magához  a lányt.  Richard áll meg mellettem és értetlenül néz rám.

-      Mi a baj? Miért bőgsz?

De nem szólok semmit, csak felkapok egy plédet a rájuk terítem, hogy ne fázzanak.

Robert

Nyűgösen szállok ki a kocsiból.  Stephnél voltam megbeszélésen.  Három nap múlva  lesz a BD első részének bemutatója.  Szeretnék már az egész cirkuszon túl lenni.  Már nagyon unom az egészet, de nagyon! 

Kutatva nézek körül a parkolóban.  Hanna kocsiját látom, ezek szerint itt vannak valahol. Ekkor csörögni kezd a telefonom.  A beépített emberem szerint a meglepetésem alig 6 óra múlva landol.

Nincs kedvem bolyongani, ezért felhívom Hannát, de a hívott szám nem kapcsolható. Szinte azonnal összeugrik a gyomorom az idegtől.  Hívom anyut, aki azonnal felveszi, és közli, hogy merre találom őket.  Gyorsan rájuk lelek.  Apuék csendben beszélgetnek, Vic és Hanna is dumálnak, de ahogy közelebb érek, felpattannak és elindulnak velem ellentétes irányba.

Most mi van?  Nézek értetlenül utána, se puszi se pá, csak lelép? 

-      Szia kisfiam! – köszönt Anya

-      Helló ezek meg hova mennek?  - mutatok a csajok után.

-      Nem tudom, nem mondták, a feleséged kapott egy telefont, ami után Victoriával izgatottan csevegni kezdtek, és most leléptek. Nem lettem beavatva, hogy hova mennek!  Már azon is meglepődtem, hogy a reggel történtek után Hanna emberek közé ment!

-      Miért ne mehetne? – nézek anyura – Nem baltás gyilkos!

-      Tudom kicsim,  hogy nem az – neveti el magát – de szerintem korai neki még.  Amikor kiszálltunk itt ha láttad volna milyen feszült, ideges volt!  Állandóan fürkészte a körülöttünk lévőket! 

-      Anya heteken át egy elmebajos követte, és hiába tudja, hogy vége, a feszültség és a félelem még benne van.  Keressük meg őket.  – mormolom és szüleimmel a nyomomban elindulok arra amerre láttam őket lelépni.

Ekkor távolabbról fel zene hallatszik, ha sejtésem nem csal akkor tudom hol van és mit csinálnak! 

-      Gyertek tudom, hol vannak!  - nevetek Anyuékra és futni kezdek, hogy ne maradjak le semmiről.

-      Megbolondultál!  Hova mész!? – kiáltanak utánam, de akkora már én is ott vagyok a tér szélén. 

A mellém érkező szüleim elnevetik magukat amikor meglátják a lányokat, akik vigyorogva kipirulva flash mobolnak a tömegben. Nevetve készítek róluk képeket, de kiszárad a szám amikor feltűnik, hogy valószínűleg semmit nem visel a póló alatt.  Mellei finoman ringanak.  Agyam vetíteni kezd, és úrrá lesz rajtam, hogy meg kell érintenem!

Nem kerüli el a figyelmemet azonban az, hogy egyre többen néznek, fordulnak felém.  Hitetlenkedő mormolás hangzik fel, de szerencsére nem jönnek közelebb. Egyenlőre. Le sem veszem a szemem a feleségemről, aki jelenleg tele szájjal vigyorogva táncol, követi a koreográfiát.  Pár perc elteltével vége van a zenének, a résztvevők ujjongva nevetgélnek, ekkor gyors offenzivára szánom el magam. 

Az én feleségemet csak ne nézze senki!!

Telefonom zsebre vágom, az autóm kulcsát Apu kezébe nyomom,  az asszonyhoz száguldok, gyors csókot nyomok a szájára ott mindenki előtt, kézen ragadom és rohanni kezdek.   Sokan csak ekkor vesznek észre, vagy ekkor fogják fel, hogy ott vagyok, de nincs idejük arra, hogy reagáljanak. 

Meg sem állunk Hanna kocsijáig.

Zihálva kapkodunk levegő után. 

-      Megbolondultál? Mi ez az újkori nőrablás? – hápog mire elnevetem magam, és betuszkolom a kocsiba – De anyukádék?

-      Anyuékkal ne foglalkozz! Náluk van a kocsi kulcsom, hazatalálnak.  Fontosabb dolgunk van! – vigyorgok rá, és jelentőségteljesen végig mérem, különös figyelmet szentelve cicijének. 

-      Rob! – motyogja vörösre gyúlt arccal és maga elé kapja a kezét, de egy csókkal bele fojtom a tiltakozást.

-      Ne Robozzál! Dolgozzál! – nevetek rá, mire tátva felejti a száját a döbbenettől, de én még teszek rá egy lapáttal, és miközben az útra kanyarodok keze után nyúlok és keményedő testemre húzom azt! 

-      Ajaj! – vigyorog rám – Bajban vagy! 

-      De még mekkorában! – kacsintok rá – De ha kérhetem akkor hazáig meg se moccanj, mert karambolozunk! 

-      De. . .

-      Egy szót se! 

Hanna

Ez meghibbant! 

Elment az esze teljesen!

. . . de nekem is, mert hevesen dobogó szívvel engedelmesen ülök a kocsiban, miközben ezernyi pillangó repdes a hasamban, és vérem eszeveszetten száguld már csak a képzeletemben folyó vetítéstől! 

Jaj mamám! 

Torkomban gombóccal nézem Robert arcélét, ahogy hevesen koncentrálva rapid stílusban vezet át a városon. 

Türelmetlenül dobol a kormányon a piros lámpánál, majd a garázsunknál miközben arra várunk, hogy az ajtó kinyíljon.  Villámgyorsan beáll, és türelmetlenül toporog miközben én is kikászálódok.

Magához ránt.

-      Rob! – motyogom megilletődve hevességétől, és a félelem is erőt vesz rajtam.

Robert

Látom ahogy a félelem szikrája megcsillan azokban a szép barna szemekben, miközben magamhoz rántom, hogy megcsókoljam. Legszívesebben itt és most neki esnék, de türtőztetem magam!

Magam előtt tolom, de szorosan átkarolom miközben lépdelünk a nappali felé.  Nem bírok magammal, és haját félretolva csókolgatni kezem a nyakát.

Megborzong.

Herki és Bear, hevesen üdvözölnek mind a kettőnket, de most elhajtom őket és Hannát magam után húzva rohanok fel a hálószobába. Felérve elhúzódik tőlem.

-      Gyere ide szeretnélek megcsókolni! – suttogom miközben le nem veszem róla a szemem.

-      Aha. Szóval azzal akarod jóvátenni az erőszakosságodat, hogy beveted a tested? – néz rám komolyan.

-      Minden eszközt felhasználok, amim csak van. – dörmögöm, és lassan lehúzom magamról a pólót, és végig simítok a mellkasomon, hasamon . . . és lejjebb. Élvezem ahogy Hanna  elkerekedett szemmel figyel, és nagyot nyel.

-      Gyere ide! – mormolom parancsolón neki — Azt hiszem, nem jól csinálom. Sokkal jobb érzés, amikor te érintesz meg.

-      Javíthatatlan vagy! – motyogja elvörösödve, és szemét le nem veszi rólam.

-      Dehogy! Csak segítségre van szükségem.

-      Na persze, mintha rászorulnál! — mormolja de lassan  azért felém közelít.

Lélegzetünk összekeveredik  egymással, az ágyra hanyatlunk. Figyelem ahogy égő tekintettel méreget, miközben  feljebb csúszik rajtam  és elhelyezkedik  a derekamon, öle forró és nedves még a ruharétegeken keresztül is érzem.

Hanna hozzám simul, szája a számra tapad, miközben simogat. A tenyere finoman cirógatja kemény testemet, majd finoman megszorít. Nem bírom tovább! Meg kell érintenem!

Kezemet finoman a nadrágja alá csúsztatom, a lábai között lévő sötét háromszög felé. Felnyög, amint megérezi az ujjaimat. Ez a hang, ez a halk nyögés végtelenül felizgat! Határtalanul élvezem az apró szőrszálak érintését, majd gondosan, finoman, érzékien, miközben csókolom elválasztom őket, és megérintem  a legintimebb pontján.

-      Milyen finom vagy – suttogom, majd nem bírom tovább és feljebb gyűröm a pólóját, össze szorul a szívem amikor meglátom annak a féregnek a keze nyomát a mellein, és a hasán.

Jóvá akarom tenni annak az állatnak a durvaságát!

Érzem, ahogy Hanna háta megfeszül, miközben gyöngéden ízlelgetem a mellbimbóját, nyalogatom a  nyelvemmel, megkarcolom a fogaimmal. Gyors mozdulatokkal megszabadulunk ruháinktól, kezemet visszacsúsztatom kettőnk közé, és újra megérintem. Ujjaim játszanak vele, köröznek rajta, masszírozzák csiklóját.

-      Robert! – suttogja vágyakozva, miközben élvezi érintésemet, szemei vadul csillognak, szája duzzadt, mellei hegyesen ágaskodnak, miközben  kezem ritmusára vonaglik rajtam.

      

Nem bírom tovább! Gyors mozdulattal átfordítom. Hanna felnyög eláll a lélegzete és  lábát összekulcsolja a csípőm körül, nekem feszül, hátát megfeszítve kínálja fel magát, és én elfogadom.

Izzadtság üt  ki a testén, miközben csókolgatni kezdem,  a bordáit, a csípőjét, majd még lejjebb, nyelvemmel végignyalom a medencecsontját, majd a combját csókolgatom.

-      Robert!  - nyög föl Hanna amikor széthúzom, és  szélesebbre tárom a combjait, hogy lassan eljussak a belső oldalukhoz.

Hanna  visszatartja a lélegzetét, és remegve várja, hogy megcsókoljam punciját. Nem kapkodom el. Finoman, lassan lefuttatom ujjam a hasítékán, majd ismét föl. Érintésére adott válaszként érzékien nyögdécselni kezd, ami elégedettséggel tölt el, de többet akarok! Még többet!  Nyalni kezdem a finom duzzadt ajkakat, fogaimmal finoman harapdálom, nyelvemmel simogatom őket, és élvezem ahogy kedvesem az élvezettől nyöszörög, majd amikor óvatosan fogaim közé veszem és nyelvemmel simogatom csiklóját,  zihálni kezd. 

Hanna érzékiségétől, érzékenységétől elvesztem az eszem, és én is az orgazmus szélére sodródom!

-      Nézz rám, Kicsim nézz rám – utasítom, – Látni akarom a tekinteted, amikor a magamévá teszlek!

Hanna hatalmasat nyel, és azok az érzéki tűzben égő szemek rám tapadnak. Nem bírom tovább, igyekszem magam visszafogni, hogy ne legyek durva vagy erőszakos, és finoman megcsókolom, de elkap a szenvedély ahogy megérzem érintését, ahogy megfogja keményen ágaskodó farkam, megemeli a csípőjét és magába vezet. Zihálok az érzéstől, ahogy centiméterről centiméterre egyre beljebb tolom magam a duzzadt nedves forróságba.

Látom ahogy nyel egyet,  miközben lábait a vállamra teszem, hogy még mélyebbre hatolhassak a puhaságába.

Látom a szemét, a tágra nyílt szemét amik erotikus tűzben égnek, látom ahogy parázslanak és eszemet vesztem! Kontroll nélkül feszülünk egymásnak, mozdulataink hevesek, hajszoljuk a másikat, egészen addig amíg el nem ér bennünket az orgazmus amikor mozdulatlanul feszülünk egymásnak, hogy aztán a kéj multával egymásra zuhanjunk. 

Kapkodok a levegő után, érzem ahogy keze a hajamba túr.

Hanna

Élvezem, ahogy lassan nyugszik le a testünk miközben mi még egymásba fonódva fekszünk.

Élvezem, ahogy finom érzéki puszikkal csókolja végig arcomat.

-      Azt hiszem igaza volt a pszichológusnak. – motyogja és vigyorogni kezd amikor észreveszi értetlen tekintetem.

-      Hogy jön ide most a pszichológus? – meredek rá döbbenten – Milyen pszichológus? Te jársz pszichológushoz?

Felnevet.

-      Régebben jártam, mert elég nehezen dolgoztam fel a cirkuszt körülöttem – válaszolja miközben kihúzódik és mellém fekszik – de cirógat miközben felel – de most miattad voltam nála . . .

-      De . . . – állok neki tiltakozni  

-      Nincs semmi de, aggódtam kicsim, akárhogy is nézzük majdnem agyon ütöttél félálomban! – vigyorog rám, de bennem csak a szorongás van, ahogy eszembe jutnak a reggel történtek. -  Aggódtam és tanácsot kértem tőle, hogy mit tegyek.  Tudod mit tanácsolt? – néz rám kajánul, mire nemet intek a fejemmel – Azt mondta, hogy ezt tegyem meg,- mutat a szétdúlt ágyra – feledtessem el veled az élményt, a keserű élményt. Sikerült? – néz rám aggódón.

-      Sikerült – suttogom miközben hozzá bújok. 

-      Akkor jó.  – dörmögi elégedetten.

-      Fel kellene kelnünk!  Úristen Robert mit fognak szólni a szüleid?!  Elrohantuk, mint akiket a tatárok üldöznek. Biztosan azt hiszik, hogy . . . .

-      Nem mindegy, hogy mit hisznek? – mormolja – Higyjenek amit akarnak. 

Lentről ekkor azonban eszeveszett ugatás hallatszik. 

-      Rob! Megint ölik egymást – sóhajtok.

-      Persze mert a minike állandóan cseszteti Beart!  - dohogja, de azért felpattan és öltözni kezd.

Fülelek és hallom ahogy lent dohogva szidja a kutyákat. Magamra kapok egy rövidnadrágot vékony pulcsival, és én is lecsattogok.  A kertben találok rájuk. Robert a labdát dobálja a kutyáknak akik eszeveszetten loholnak utána. Persze Bear a gyorsabb, amit Herki meglehetősen nehezményez, és veszett csaholásba kezd. 

Robertet figyelem ahogy játszik, sőt birkózik, Bearrel a fűben.  Herki egy ideig feszülten figyeli őket, de aztán megnyugszik és hagyja hogy dögönyözzem.

Robert

Órák teltek el puha nyugalomban.  Élvezem, hogy itthon vagyok a családom körében.  Mire Anyuék hazaértek addigra Hannával megfőztük az ebédet, utána pedig egész délután pihentünk.

Elégedettséggel töltött el, amikor Hanna hozzám bújva nézte a TV-t.

 Most is punnyad az egész család. Anyuék kint beszélgetnek a teraszon, Vic a pasijával beszél, míg Hanna és Lizzy az X-faktort nézi.  Felnevetek, amikor felháborodik azon, ahogy  LA Reed a kedvencét Melanie Amarot kritizálja. 

-      Figyelj aranyoskám!  Mosd ki a füledet, ha nem hallasz!  Ilyen botfülüt!  - dohogja, és én elnevetem magam ezt hallva, mire felháborodottan rám mered. – Ne röhögj te meg!  - csattan fel, és újra a TV-re mutat – Ez a pasi nem hall vagy mi van?! Ennek a lánynak nagyon jó hangja van!

-      Kicsim, te éppen most az egyik legismertebb zenei producert szidod! – kacsintok rá – Jusint Biebert is ő fedezte fel! 

-      Aha! – vágja csípőre a kezét – Ezen tényt ismerve mindent értek!  Mondom én, hogy nincs a pasinak füle!  - csattan fel – Aki azt a gyereket színpadra állította, az nem volt eszénél! 

Felnevetek, és újra a kezemben tartott forgatókönyvre figyelek, de azért fél füllel hallgatom a beszélgetésüket..

-      Hanna,  - fordul felé a nővérem miközben leteszi a telefont, és vadul igyekszik a röhögését elfojtani – ebben egyetértünk!  Én ki sem állhatom azt a kis nyálgépet! 

-      Ez az!  - csapják össze a tenyerüket. 

-      Tényleg mikor lesz a bemutatód?

-      Rob BD bemutatója lesz holnapután, az enyém meg pénteken. – válaszolja, miközben a konyhába megy.

-      Nem izgulsz? – kiabál utána Lizzy – Hozol be burgonyaszirmot?

-      Hozok, nyugi!  - kiabál vissza, majd pár perccel később két nagy tál szirommal csattog befelé, megáll a nővérem előtt és felé nyújtja az egyik tálat. – Nem Lizzy. – mormolja – Most még nem, de szerintem aznap az zabszem effektus elő fog állni!  - vigyorog.

-      De a nyilvánosság . . . .

-      Attól jobban tartok, hogy én csak Robert Pattinson nője leszek aki firkált egy könyvet, és most a pasija hírnevét akarja meglovagolni. . .  – mormolja, miközben nem néz rám, de ezerrel tömi magába a nasit. 

-      Te most komolyan ezt gondolod? – ülök fel és rántom magamhoz - Hidd el eddig nem tudták, hogy ki vagy, és mégis fogyott a könyved, tőlem teljesen függetlenül kicsim.

-      Hát nem tudom Rob. – morogja, és felpattan, és faképnél hagy.

-      Ezt most komolyan gondolja szerinted? – fordulok Lizzyhez, miközben Hanna után nézek.

-      Nézd Robert ez valós és reális meglátás.  – feleli nővérem.

-      Tudom, hogy ez lesz Robert, bármennyire borzolom is magam miatta – lép vissza az asszony de ekkor csengetnek. 

Anyu rám kacsint és elindul ki ajtót nyitni.

-      Ki jön ilyenkor? – néz rám az asszony döbbenten – Tomékkal mész valahova?

-      Én sehova nem megyek - felelem és kajánul nézem ahogy összevont szemekkel mered rám.

-      Te sumákolsz valamiben! – méreget továbbra is, de nem tudok válaszolni, mert ekkor meghallja, a frissen érkezett hangját.  Hirtelen tágra nyílnak a szemei.

-      Anyu? Anyukám van itt?

-      Én nem tudom! – vonom meg a vállam, de már ott sincs, hanem már a nappaliban megjelenő Edit nyakában lóg.

-      Kicsim!  - szorítja magához az anyósom, és az én nagyszájú feleségem úgy kapaszkodik belé, mintha a kislány lenne.

-      Na szép! Mondhatom! Én már puszit sem kapok! – szólal meg egy számomra is meglepő hang, akire én is  hitetlenkedve meredek.

-      Apu! – nyílnak tágra Hanna szemei – Apu!  - visítja és már István nyakában lóg, aki megilletődve mered Hannára.  – Apu, de hogyan?  Apa  . . .

-      Nyugalom, az orvosom elengedett, és amúgy sem tudtam volna a fenekemen megülni otthon.

Odalépek, hogy köszöntsem őket. Apu is megjelenik, és nevetgélve fognak kezet.

-      Ti tudtátok, hogy István is jön? – meredek Apámra.

-      Persze, hogy tudtuk. – kacsint rám – beszéltünk szinte minden nap.

-      Jól vagy?  - fordulok az apósom felé.

-      Hát nem vagyok erőm tejében, de nem panaszkodhatok fiam! – válaszolja miközben kezet fogunk.

-      Jaj istenem!  Itt vagytok!  Rob itt vannak Apukámék!!  - vigyorogja és hozzám bújik de pár pillanat múlva már Istvánhoz simul.  – Jaj Apa annyira örülök!!!  

-      Nyugi csibém! – nevet rá az após. 

-      Jaj gyertek enni!  Apu ülj le, mindjárt megterítek, mi már ettünk. Te meg miért nem szóltál nekem, hogy jönnek!? – mered rám számon kérőn.

-      Mert akkor nem lett volna meglepetés! – vigyorgok rá, - És még mielőtt sápítozni kezdenél, a fenti vendégszobát Anyuval rendbetettük, ágynemű fel van húzva. 

-      Tényleg?  - nevet rám, majd Anyához lép és megpuszilja – Köszönöm Claire. 

-      Szívesen végre mosolyogsz kicsit! 

-      Édes lányom! – dörren rá István – Mindent hallani akarok!  Semmi sumákolás, mert biztos vagyok benne, hogy sok mindent elhallgattatok ti ketten, - mutat ránk – tehát mindenről tudni szeretnék! 

-      Apu előbb inkább pakoljatok ki, aztán beszélünk. – válaszolja az asszony.

István és Edit

Fáradtan dőlök le az ágyba.  Jólesik vízszintben lenni.

-      Bármennyire nem akarom bevallani, de megviselt az utazás, - mormolom Editnek - de amit itt hallottam az ezerszer jobban kiakasztott.

-      Őszintén szólva én is meglepődtem, de be kell látnunk, hogy Robert nagyon jól kezeli a lányunkat. Tetszik ahogy viselkednek egymással.

-      Ahogy hallottam holnap vásárolni mentek. – húzom magamhoz a feleségemet – Még jó, hogy nekem jó lesz az öltönyöm is. 

-      Eszem ágában sincs bármit venni!  Hanna kért meg, hogy menjünk el a könyvbemutatójára venni valami ruhát. Rob filmbemutatójára már megvan neki.

-      Na aludjunk, holnap is lesz nap.  – suttogom és lekapcsolom az éjjeli lámpát.

Robert

-      Figyelj kicsim!  Nekem ma fotózásom lesz, ha végeztem én hazajövök Istvánhoz és Apához. 

-      Rendben. – motyogja halkan a fürdőszobából.

-      Mi van? – fordulok hátra amikor kilép. Sápadt. – Hanna mi van?

-      Megjött megint. – motyogja, és szinte leroskad az ágyra – két hónap alatt háromszor.  Valami baj van. Biztos.

-      Nyugi!  - térdelek elé – Itt van Edit, elmentek ma ahhoz az orvoshoz, akinél voltál, akit Jill apukája ajánlott. Felhívjuk mindjárt. Én nem tudok veled menni most mert riportra és fotózásra kell mennem, de bármi van hívjatok jó?!  Hallod? 

-      Jó! 

-      Fáj valamid?

-      Nem.

-      Rendben leszel?

-      Aha – nyögi nem túl határozottan.

-      Kicsim nekem mennem kell.

Edit

-      Szia István!  - szólok a telefonba – Robert otthon van veletek?

-      Igen itt, most ért haza alig 5 perce.  Miért?

-      Mert nem érem el telefonon.

-      Itt jön, várj mindjárt adom.

Idegesen dobolok a pulton,  amíg végre beleszól.

-      Szia! – köszön vidáman – Mit hagyott itthon kedves feleségem?  A jogsiját vagy csak a személyiét. 

-      Szia!  Nem minden nálunk van, Robert be tudnál neki hozni pár dolgot?

Döbbent csend.

-      Behozni? Hova? Mi van? – mormolja döbbenten – Edit baj van?

-      Nem engedik haza. Az orvos alig fél óra múlva megműti.

-      Mi van?  - hallom a halálosan döbbent hangot – Megműtik?

276677