136. fejezet: ANYA! SEGÍTS!!!!

Sziaszotk!

A fejezet fent!  

Köszönöm szépen a komikat, a pipákat mindenkinek!

Ne feledjétek, jövő héten mulatunk! 

Pusza! 

Heni 

 Zalán

Elképedten meredek Anyuékra, akik szintén meglepetten viszonozzák a pillantásom.

Hirtelen mozdulni sem tudunk. 

Aztán csak nézek az elviharzók után.  Egyik jobbra, a másik balra rohan el.  Robert meg mellettem toporog, szinte látom, ahogy az pörög az agyában, hogy most melyik után fusson?!

A menyasszonya után, aki könnyeit potyogtatva rohan el és úgy tűnik, hogy Jamaikáig meg sem áll?  Vagy az édesanyja után, aki éppen az imént közölte vele, hogy neki elege van, és hazamegy! Csináljon amit akar! Nősüljön meg ahogy akar, de NÉLKÜLE!

Mindezt üvöltve,  és  ezt a kijelentését megkoronázta azzal, hogy a fekete mappát, amit eddig szorongatott a földhöz vágta csakúgy csattant, aminek, eredményeképpen jelenleg mind a közel 2000 papír/ cetli/ fecni,  amit tartalmazott, a park teljes területén készül szétszóródni mivel  feltámadt a szél!  

-      Menj utána! –vágom oldalba a dermedt Robertet, - Hannát én intézem! – de még mindig csak áll - A szentségit mozdulj már meg!

Mint aki most ébredt, tétován körül néz és miután szemügyre veszi, hogy ahányan csak vagyunk Claire papírjait vadásszuk elindul toronyiránt.

-      Rob! Anyukád után menj! – kiálltok rá, mire megfordul és Claire után megy.

Szerencsére vagyunk páran, így pillanatok alatt felkapkodjuk Claire motyóját. Aztán csak állunk, amíg Lizzy és Victória próbálják visszaszuszakolni a papírokat a mappába.

-      Úristen! – nyög fel Sarah az esküvőszervező – Most mit csináljak? Én idegösszeroppanást fogok kapni az biztos! – roskad le a mögötte álló padra. – Jézusom!

-      Hát én meglepődtem, hogy Anyátok eddig bírta! – neveti el magát Richard és a lányaira néz – Már régen hisztériázott!

-      Apu!  - csattannak fel Rob nővérei. – Ő csak jót akart!

-      Jah, csak szokás szerint nem tudta, hogy hol a határ!  - mormolja mellettem Richard.

Szüleimet figyelem, nem szólnak egyetlen szót sem, de pillantásuk azért beszédes.

-      Sziasztok! – hallunk ekkor egy kedves nevetős női hangot mögöttünk felcsendülni, Anyuék mosolyogva köszöntik, majd hozzánk lép – Jó napot! Mi még nem ismerjük egymást! Claire testvére vagyok Rob nagynénje, Susie Hamilton ő pedig itt a férjem Milan.

-      Örülök, hogy megismerhetem Molnár Zalán Hanna bátyja,  ő pedig itt a feleségem Ashley. – fogok kezet a hölggyel és közben húzom magamhoz Ashleyt, miközben bemutatkozik ő is a házaspárnak.

-      Maradjunk a tegeződésnél, ha kérhetem!

-      Rendben, - nevetek rá – Köszönöm asszonyom!

-      Susie, csak Susie. Nem bírtam magammal muszáj volt eljönnünk! Meg kellett néznünk, hogy hogyan álltok!  – mosolyog, majd körülnéz - Claire hol van? Intézkedik mi?

-      . . . hát inkább pakol – szűri a fogai között Richard, mire a legnagyobb meglepetésünkre Susie és Milan elnevetik magukat.

-      Kiakadt?- néznek kérdőn ránk – Borítékoltuk!

-      Kissé. – vigyorogja Apa, de a szeme az komoly.

-      Majd megnyugszik, - legyint Susie – Kissé hisztis bír lenn,i ha valami nem az ő tetszése szerint történik, majd lehiggad! Ne foglalkozzanak vele!  Holnapra semmi baja nem lesz!

-      Bocsánat, de nekem meg kell keresnem a dráma másik főszereplőjét, mielőtt még Timbuktuból kell visszahozni! – szövegelek, mire felnevetnek.

-      Menjek veled? – fordul felém a feleségem.

-      Ne, inkább ne Szívem. Maradj itt Apuékkal, és próbáljatok valamit kisütni.

-      Jó – sóhajtja – De ha lehet, siess.

-      Rendben.  Sietek. – húzom magamhoz és ölelem át – Na megyek megkeresem.

Furcsa, az esküvő előtt is együtt éltünk Ashleyvel, most mégis egészen más lett a kapcsolatunk. Szinte minden alkalommal elgyengülök, elönt a gyengédség, amikor az eszembe jut, hogy már a feleségem. Igazából még csak ízlelgetem a szót, hogy feleség, az érzés azonban . . .

Szórakozottan nézek körül, miközben elindulok Hanna után.  Meg kell mondanom, hogy nagyon szép helyet választottak ki ezek ketten. Csendes, és nagyon szép a hely.  Hatalmas park közepén áll az épület, bármerre nézek mindenhol gyönyörűen kidolgozott és rendben tartott régi építészeti elemekbe ütközök.  Hol egy szép virágágyás, vagy kőfal ami fel van futtatva borostyánnal, hol egy régi vaskapu, hol birkákba ütközöm.

Mi? Birkák? Itt?

Még a szemüvegem is felteszem,  hogy biztosan jól látok-e? 

De birkák vannak elkerítve a birtokon, szabadon járnak –kelnek.

Hm!

De merre mehetett ez a nő? Aztán hirtelen meglátok egy vöröses-barnás üstököt tőlem talán 30 méterre.  A folyócska partján üldögél ami átszeli a birtokot.  Ő az.

-      Szia! – suttogom, és miközben leülök mellé megsimogatom a fejét.

-      Szia! – motyogja,  és nem néz rám, de magamhoz húzom, átöleli a derekamat, hozzám simul, és elbőgi magát.

Hagyom. Nem reklamálok az újra telebőgött ingem miatt, megszoktam, hogyha ez a szélvész a közelemben van akkor mindig ingbalesetek érnek.

-      Na nyugi! Ne sírj! – motyogom nagy bölcsen, hiszen a női könnyek mindig elbátortalanítanak.

-      Bocs! Összekentelek!  – mormolja miközben elhúzódik tőlem és ideges mozdulatokkal maszatolni kezdi az ingemen lévő fekete szemfesték nyomokat,  aminek következtében az alig látható kis foltok igencsak megnőnek, amit látva tragikusan felsóhajtok.

-      Még jó hogy jó Arielt használok! Már gondolkodtam rajta, hogy jelentkezem teszt alanynak! Bizony vannak foltok amiket még robbanóbombával sem vesznek ki! – szövegelek, mire szó szerint kirobban belőle a vihogás, aminek következtében hanyatt vágódik a fűben, és úgy kuncog tovább.

-      Olyan hülye vagy!  - vág oldalba mivel én is mellé vetődöm.  

Nem szólok semmit, csak bámuljuk csendben az égboltot a fejünk felett, tépek egy fűszálat és rágcsálni kezdem.

Várok.

Várom, hogy megszólaljon.

De csend van, így az oldalamra fordulok, felkönyökölök és nézni kezdem az arcát. Ha jól sejtem nemsokára célt érek.

-      Ne már! – csattan fel – ne bámulj! Tudod, hogy utálom, ha bámulnak rám!

-      Hát pedig bogárkám Rob feleségeként ezt meg kell majd szoknod! Tetszik vagy sem, ez van drágaságom.

Felsóhajt, és a szemei elé teszi a kezét. Nem szól.

Megbököm a mutatóujjammal.

Összerezzen és elhessegeti a támadó kezemet, de nem hagyom magam.

-      Baszki Zalán! Hagyj már!

-      Nem hagylak amíg ki nem bököd, hogy mi volt ez az egész! – vigyorgom rá a fűszálat rágcsálva, gonosz mosoly önti el a képét.

-      Remélem a birkák megöntözték!  - vigyorogja gonoszul, elgondolkodom, és szinte magától kiesik a számból a szál.  Vihog.

-      Max nem lesz ásványi anyag hiányom!  - morgom – De ne térjünk el a fősodortól, mi volt ez az egész?

-      Semmi! Amikor elkezdtük ezt az egészet szervezni, Clairenek és Anyunak is elmondtam hogy mit szeretnék. Amikor pár hete itt voltunk, kiválasztottunk mindent Robbal, a terítők színétől kezdve a meghívókon át, minden szarnak! – mormolja indulatosan – Elmondtam hogy mit szeretnék! Erre idejövünk, a tört fehér terítőből aranyszínű lett, a fehér virágdíszek helyett meg valami ketreceket akar az asztalokra tenni! Ezt még lenyeltem, de amikor benyögték, hogy milyen stílusos lenne, ha lovakkal mennénk a templomhoz. . .  – felröhögök, mire felcsattan – akkor kiakadtam , és a hab a tortán volt már a galambröptetés!  A lufikat még lenyeltem volna! Torkig vagyok! Érted!  Amikor próbáltam finoman szólni neki, hogy nekem ez nem tetszik, szinte meg sem hallotta! Úgy voltam vele, hogy oké, csinálja! De már sok volt a jóból!  Ne röhögj!

-      Ne haragudj, de elképzellek lovon menyasszonyi ruhában!  - röhögöm, te még oké, de Rob hogy száll fel, meg le, amikor a Papiéknál alig mert a lovak közelébe menni!

-      Igen is egész jól lovagol! – csattan fel vigyorogva

-      . . . inkább te rajta! – dörmögöm az orrom alatt, mire teljes erőből oldalba vág a bestia! 

-      . . . és ha?!  Mi közöd van hozzá!

-      Úh! Ez fájt! 

-      Had fájjon!

Ebben maradunk. Csend száll közénk.

-      Zalán?

-      Hm?

-      Nagyon utálatos vagyok?  Nem kellett volna szólnom, - suttogja – csak annyira elkapott a düh! A saját esküvőmön más mondja meg, hogy mi legyen! Arról sem lettem megkérdezve, hogy egyáltalán Angliában akarok-e férjhez menni, tényként közölték velem San Diegoban.  Röhej, de azt sem tudom, hogy kik lettek meghívva!

Ezzel meglep, amit lát is az arcomon.

-      Igen jól hallod! Nem tudom, hogy Rob családján kívül kiket hívtak meg! Egyszer hallottam,  hogy Richard  egyeztet a biztonsági cég embereivel, a birtok őrzéséről, illetve arról, hogy faluban lévő két szállást is vonják bele a biztonsági hálóba.

-      Tényleg nem tudod kik jönnek?

-      Nem Zalán, csak az én vendégeimet tudom.  A családon kívül, csak Katát, Bogit hívtam meg, az orvosomat Halász professzort  feleségével, Jillt, ő az apukájával jön, - sorolja – ja és Quinnit!  - vigyorogja.

-      Quinnit?!

-      Igen őt!  Annyira jó volt vele találkozni!  New Yorkban volt, és találkoztunk.  Imádom azt a nőt!  Imádom!  Soha nem fogom neki elfelejteni, hogy mellettem voltak akkor Jillel! Soha!

-      Tartottad vele a kapcsolatot?

-      Igen. Sokszor hívott, akkor is amikor a kórházban voltam, de a lábadozásom alatt is két-három naponta beszéltünk. A legjobb barátaim egyike. Amúgy sincs sok barátom.

-      Tudom. Könnyen ismerkedsz, de keveseket engedsz közel magadhoz.

-      Tudom. – suttogja – Ja és még az ügynököm Vanda Burton  jön a férjével Billel.  Ennyi.  Fogalmam sincs, hogy Roberték kiket hívtak meg még a családon kívül. . .

-      Hát szó mi szó, én láttam Reeset, a twilight –bandát, meg asszem még pár nevet. Ne sápadj!  - nevetem el magam.

-      Annyira tudtam! Annyira! – motyogja – Arról volt szó, hogy csak a család és a barátok lesznek itt!

-      Hát ahhoz képest itt lesz pár rendező akikkel Rob dolgozott eddig, sőt még Kevin Turent is láttam a listán.

-      Az meg ki? – néz rám meglepve.

-      Producer, és ha jól tudom Rob barátja, de ezt neked jobban kellene tudnod!

-      Hát nem tudtam. Nem is érdekel! – csattan fel – Elegem van az egészből! Nem akarom ezt a cirkuszt Zalán!

-      Hát kicsi, akarod vagy sem, két nap múlva férjhez mész. Ma este fergeteges bulikba megyünk, ti lány, mi meg legénybúcsút tartunk.

-      Hát ti lehet, de nekem tuti nem lesz semmim, feleslegesnek tartom.

Rezegni kezd a telefonom. Felnevetek amikor meglátom a hívót. Felkászálódóm miközben beszélek Anyuval. Beszéd közben figyelem Hanna arcát. Kíváncsi.

-      Hát akarsz vagy sem, a családunk most megérkezett!

-      Végre valami jó a mai napban! - kezd vigyorogni.

-      Ja!  És Anya szeretné, ha oda tolnád a képes feled hozzájuk, mert dönteni kell pár dologban, hogy az esküvőszervező tudja tenni a dolgát. Ennyi.

Nagyot sóhajt.

-      Jó menjünk! – kászálódik fel ő is. - Szegényemet kiakasztom.

-      Hát ki, de edzve van Anyu. – mosolygok rá, majd felpillantok – Nagyon szép ez a hely kicsi!  Nagyon tetszik! Az egész olyan romantikus, vadregényes. Az épület, a folyópart, sőt még a birkák is!  - nevetem el magam – Először azt hittem hogy rosszul látok! Még a szemüvegemet is feltettem, de rá kellett jönnöm, hogy ezek bizony igaziak, és nem ezeket kell számolnom éjszakánként!

      

-      Ugye? Jaj Zalán! – vihogja - Nekem is első pillantásra megtetszett. Amikor megláttam tudod mi jutott az eszembe? – torpan meg és néz rám.

-      Mi?

-      Hogy Petinek is nagyon tetszene! Ő is vonzódott mindig az ilyen helyekhez! – húzza el keserves mosolyra a száját – Olyan sokszor az eszemben van,  nagyon szeretném ha itt lenne velem! Annyira hiányzik Zalán! Tudom, hogy túl kellett volna már tennem magam rajta, és túl is tettem – bizonygatja – csak vannak olyan helyzetek és alkalmak mint a karácsony is, hogy állandóan az eszembe van! – motyogja – Az ikertestvérem volt, és mielőtt eljöttünk volna ide, megkértem Anyuékat, hogy jöjjenek el velem a temetőbe, hozzá.

-      Hanna – suttogom elszorult torokkal

-      Tudom, de úgy éreztem el kell neki mondanom, hogy mi történik velem, hogy tudja. Azt akartam hogy itt legyen, még ha csak lélekben is de itt legyen velem! Annyiszor magam előtt láttam a napokban Zalán, nézhetsz hülyének, de sokszor láttam a parkban, vagy itt a folyóparton. – mutat a helyre ahonnan az imént eljöttünk - Itt állt Zalán a kedvenc farmerjában a kockás ingében, és az a rémes fekete keretes szemüveggel a kócos fején! Tudom, hogy képzelődtem! Tudom! De olyan jó érzés volt, hogy itt van!

-      Jaj kicsi! – húzom magamhoz, és nekem is elkezdenek potyogni a könnyeim, mert meglátom Petit. 

Ott áll a parton, és félszeg mosollyal az arcán néz ránk. Integet. Tudom, hogy Hanna is látja mert megszorítja a kezem. Nehéz szívvel nézem a régen látott arcot, és összeszorul a torkom, mert kiáltani szeretnék neki, hogy ne menjen el, de lassan halványodni kezd, majd eltűnik.

-      Istenem! – suttogom.

-      Te is láttad ugye? Láttad Zalán?

-      Igen. Láttam Hanna. – sóhajtok mélyet – Na gyere menjünk.

Hanna

Megnyugodtam kicsit. Mielőtt Zalán odaért hozzám, jól kibőgtem magam. Ott a folyóparton valahogy békét találtam, és amikor a bátyám is odaért valahogy megnyugodtam. Olyan nevetségesnek tűnt a dolog amin fél órával ezelőtt még dühöngtem! 

Felsóhajtok.

-      Mi a baj?

-      Őszintén? Zaklatott vagyok, mert nem tudom hogy mit tegyek! Vannak álmaim, vannak olyan dolgok amiket mindig is elképzeltem,  - ahogy minden lány- hogy milyen lesz az esküvőm. Ehhez képest a jövendőbeli anyósomnak hála az egész ábránd lassan a kuka felé mászik, mert neki nagystílű tervei vannak. Talán rá kellene hagyom az egészet, jobb a békesség!

Zalán megtorpan.

-      Na ide figyelj! Hülye vagy ha ezt teszed! Ne hagyj rá mindent! Igen is ragaszkodj az elképzelésedhez, és ne add fel az álmaid, csak azért mert neki úgy tetszik!  Van még két lánya! Élje ki ott az extravagáns hajlamait! Ha neked fehér terítő kell . . .

-      Tört fehér – vetem közbe

-      . . . akkor tört fehér,  na! Akkor olyan legyen és kész! Hallod! Tehetsz engedményeket, de ragaszkodj ahhoz amit te akarsz!  Az a legnagyobb bajod, hogy nem akarsz senkit megbántani, és engeded, hogy a fejedre nőjenek! Ahogy hallottam Claire amúgy is hajlamos elengedni magát!

-      Jó, de . . .

-      Nincs de! – csattan fel – Ott leszek! És ha nem állsz ki magadért, akkor agyon foglak csapni! Hallod!?

-      Oké. – motyogom.

-      Na gyere nézzünk szembe az oroszlánnal! – öleli át a vállamat Zalán.

Ahogy az épülethez érünk, úgy könnyebbül meg a lelkem kicsit, mert látom, hogy megérkeztek az unokatesóim, Zsoltiék, Norbiék, Tamásék, és megjöttek a Nagyikámék is!

Örömmel ugrok a nyakukba.

-      A többiek? – nézek rájuk.

-      Holnap jönnek, - feleli Zsolti –Anyáék is ma jöttek volna, csak Apunak közbejött  valami  a kórházban . . . tudod milyen. Senkinek nem mond nemet. Szóval Jutkáékkal jönnek holnap délelőtt.

-      Oké! – nevetek rájuk.

-      Hanna! – suttogja Zsófi mellém állva – Figyi!

-      Mond! – vigyorgok rá

-      Felmehetek oda? – mutat a bástyára – Én lehetnék a királylány! – suttogja, mire elnevetem magam .

-      Meglátom mit tehetek! – suttogom vissza neki – De egyedül fel ne menj! Hallod!

-      Oké! De feljössz velem?

-      Persze. Felmegyek, csak beszélni kell az épület fura urával! – vigyorgom a managerre célozva aki éppen most közeledik kis csoportunk felé Anyuval, Rob nővéreivel és az esküvőszervezővel.

Nagyot sóhajtok, mire Zalán szigorúan rám néz.

-      Hanna kérem, beszélhetnénk? – áll meg mellettem, köszön mindenkinek majd felém fordul – Úgy hallottam, hogy bizonyos módosításokat szeretnének, ezeket meg kellene beszélnünk! A kis tárgyaló a rendelkezésükre áll.

-      Rendben! – motyogom – Menjünk.

Ideges és feszült vagyok, amikor elindulunk. Anyu mellém lép.

-      Rendben vagy?

-      Igen. Rob?

-      Anyuval beszélget – lép mellém Lizzy – Bocs Hanna, én azt hittem, hogy ti tudtok a galambokról.

-      Nem Lizzy nem tudtam, de végül is mindegy! Ha akarja hát legyen. – Zalán felmordul mögöttem és oldalba bök, mire Lizzy felnevet.

-      Én meglepődtem rajta amikor Anya említette, mert én is túlzásnak tartom. Azt hittem te akartad.

-      Isten őrizz! – motyogom – De nem akartam megbántani! – motyogom, de közben beérünk a tárgyalóba, és hirtelen mindentől elmegy a kedvem. Apu és Richard már a teremben vannak, és hallhatja, hogy mit mondok. . .

-      Ugyan! Majd megbékél! – nevet rám Richard, Lizzy és Vic is.

* * *

-      Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk! – áll fel Apu – Gyere Richard igyunk egy sört, mert már egészen kitikkadtam!  

-      Menjünk! – nevet fel jövendőbeli Apósom miközben megállnak kint a teraszon, ami most a szürkületben a fáklyák fényében csodálatosan mutat – Becserkésszük a srácokat is!

-      Khm! – szólal meg mellettünk Emma – Véleményem szerint elég lesz nekik a legénybúcsú is! Nem kell, hogy már most alapozzanak! – neveti el magát.

-      Egy férfiembernek soha nem elég a sör! – nevet jókedvűen Richard. – Mi azért alapozhatunk nem? – kacsint a megjelenő nagypapámra, aki nevetve helyesel.

-      Büdös Bogaram a te lányságodat nem siratjátok el? – ölel át Nagypapi.

-      Hát Papi ma elsirattam párszor nekem az bőven elég volt! Nekem nem lesz, de helyette kártyázhatunk!  - vigyorgom rá, mire csak nevet.

Nem veszem észre a lányok cinkos pillantásait.

Mélyet sóhajtok.

-      Mi a baj? -  néz rám Anya

-      Bánt a lelkiismeret. Lehettem volna óvatosabb is Claierrel! – suttogom Anyunak. – Nem akartam megbántani!

-      Nézd kicsim már napok óta látszott rajtad, hogy valami böki a csőrödet! Vártuk, hogy szólj, de megint csak hallgattál! Ha már napokkal ezelőtt közlöd, hogy mi az öreg isten bajod van, akkor nem tartunk itt! De mindegy! Megoldottuk, a kecske is jól lakik a káposzta is megmarad. Ennyi. A tanulság az, hogy ha kell, akkor járjon a szád és állj ki magadért!  Remélem egyszer végre már megtanulod!

-      Megyek, megkeresem Clairet.  – sóhajtok nagyot – Meg kell beszélnünk ezt az egészet, nem akarom, hogy ez megrontsa a kapcsolatunkat. 

Anya elmosolyodik.

-      Ezt már szeretem kicsim. Büszke vagyok rád. De lehet, hogy ő még nem higgadt le! – figyelmeztet – Ahogy Richard mondta, még tarthat nála a roham! – kacsint rám Anya, mire nehéz szívvel ugyan de elnevetem magam.

-      Na megyek! Beszélek vele, aztán lefürdök, mert úgy érzem, hogy tetőtől talpig retkes vagyok.

-      Nem vagy az! – kuncog Anya – De menj, csak ne felejts el lejönni vacsorázni.

-      Oké!

Nehéz szívvel ballagok át a teraszon.  Családjaink ismerkednek. Emma Lizzyékkel beszélget, a nagyikámék, Susiékkal csevegnek. Jókedvük van. 

Basszus csak nekem akar kiesni a szívem!?

Remegve törlöm meg izzadt tenyeremet a farmeromba, ahogy a szobájuk folyosójára lépek. Ahogy közeledem, úgy ver egyre hevesebben a szívem.

Kapd össze magad Molnár Hanna! Gyerünk!

Felemelem a kezem, hogy kopogjak, de ekkor meghallom a benti beszélgetést. Beszélgetést? Konkrétan Claire üvöltözik Robbal. Nagyot nyelek, amikor felfogom, hogy miről van szó.  Kezem lehanyatlik, és inkább a szobánk felé veszem az irányt.

Robert

Meglepve veszem észre, hogy már többen megérkeztek. Mindenkit körbejárok, köszöntök.

-      Na mi van édes fiam? Anyád? Lehiggadt? – vereget hátba Apa amint melléjük érek. Istvánnal és Zalánnal, Milánnal beszélgetnek.

-      Semmi. Csak a szokásos. . . Annyira ki tud akasztani! – sóhajtok –Imádom, mert az anyukám, de néha . . . áááááá . . .  inkább hagyjuk! – túrok a hajamba -   Hanna?

-      Felment a szobátokba. Összeszedi magát.

-      Nagyon kiakadt? – nézek Zalánra.

-      Kicsit, de nagyjából már mindent megbeszéltek, le van rendezve minden. Menj keresd meg! – kacsint rám – Aztán gyere le, mert max  3 órád van és indulunk!

-      Hova?

-      Na hova? Pipitér? – röhög rajtam, mire leesik.

-      Ja.

-      Ja. Na menj inkább. Szedd össze a húgomat.

Nem kell kétszer mondani. Feltrappolok. Remélem ő már lenyugodott, mert még egy hisztériás rohamot nem biztos, hogy tolerálni tudnék!

Belépek a szobánkba. Hanna sehol. Ruhái a fotelba hajítva, így leesik, hogy valószínűleg a fürdőben van.

Aha. 

Fürdőben.

Tulajdonképpen rám is rám férne egy kiadós fürdés! – vigyorgom. Gyorsan lekapkodom magamról a ruháim, és egy törölközőt csavarok a csípőmre.

Belépek.

A fürdőkádban ül nyakig habban, fején egy törölközőturbánnal. Mered maga elé. Annyira lekötik a gondolatai, hogy észre sem vesz, összerezzen, amikor hozzá érek, és egy csókot nyomok a vállára.

-      Szia! – suttogom

-      Szia! – motyogja és halványan elmosolyodik.

-      Jól vagy?

-      Miért ne lennék jól? – próbál vigyorogni, de látom, hogy kevés választja el attól, hogy ne bőgje el magát.

-      Nyuszikám! – puszilom meg, és gyúrni kezdem a vállát, mire jólesően felsóhajt.

  

-      Én nem akartam megbántani Rob! – nyög bele a csendbe, amit eddig csak a mozdulataimat követő halk sóhajai törnek meg – Beszélni akartam vele, de meghallottam mit mond neked, és inkább nem mentem be.

Hallgatok.

-      Nézd kicsim, anyukám ilyen. Kedves, aranyos, de hajlamos néha kicsit elvetni a sulykot, és amikor az elképzelését veszélyben érzi, nem gondolkodik! Mondja a magáét. Akkor elégedett. Sokszor már akkor megbánja, amit mond, amikor kiejti a száján. De amint végig gondolja, lehiggad, és elnézést kér.   Mi ismerjük. Ő ilyen. Ennyi. Nem kell többet belemagyarázni. Lehiggad, és belátja, hogy nincs igaza.

-      Biztos? Én nem akarok haragba lenni vele! Már bánom, hogy szóltam egyáltalán valamiért. . . – motyogja.

-      Biztos, és ne bánd, mert igazad volt! Amikor utána mentem nekem is hisztériázott pár kört, de lehiggadt amikor közöltem vele, hogy álljon meg a menet, a ránk eső költségek nagy részét én fizetem, és talán beleszólásom lehet abba, hogy mit hogyan akarok, már csak azért is, mert ez az én esküvőm! Nyugi!

Csend.

-      Hallottam amikor be akartam kopogni, hogy mit mondott. – suttogja, remek! más se hiányzott! – Rob nekem szerinted is vidéki lány stílusom van? Nem felelek meg a hálívúúúdi követelményeknek?

-      Jaj Hanna! Ne öld már az idegeimet te is! – fakadok ki – Ez hülyeség! Tökéletesen illesz oda! – hirtelen ötlettől vezérelve felugrok, lerántom magamról a törölközőt és bemászok mögé a kádba.  – De ide még inkább – suttogom felhevülten a fülébe, és a fenekéhez dörzsölöm keményedő testemet.

Felvihog, majd megfordul, és hozzám simul teljes testével.

Szánk egymásra tapad, hevesen csókolom, hajába akarok túrni, de megfeledkezem róla, hogy turbán van a fején, mozdulatomnak hála leesik a fejéről.

-      Upsz! – vigyorgom

Vigyorog ő is, de nagyot sóhajt amint támadásba lendülök. Végig csókolom a testét, élvezettel hallom, ahogy nyöszörög, teljesen felpörget. Szinte eszemet vesztem.

-      Bök – nyöszörgi kéjesen, amikor szám combján halad felfelé.

-      A borosta nem szúr, ha a megfelelő oldalán élsz! – vigyorgom, de elhal a hangom,  libabőrös leszek, amikor meghallom ahogy kéjesen nyöszörög.

-      Erotikázzunk – suttogja rekedt hangon.

-      Miért eddig mit csináltunk?! – dörmögöm a fülébe, de felnyögök amikor elkap. – Ahhh! Boszorka!

*

*

*

-      Le kellene mennünk! –sóhajtom a fülébe, miközben mélyet szippantok az illatából – Tele van vendégekkel a ház.

-      Tudom, csak össze kell szednem magam, hogy megtudjak mozdulni. – suttogja – majdnem meghaltam! Nagyon finom tudsz lenni – mormolja a fülembe olyan kéjesen, hogy eláll a lélegzetem.

-      Boszorka! – nyögök fel, majd fölé könyökölök és végignézek meztelen testén. – Nagyon szeretlek kicsikém!

-      Jaj Robert! – simul hozzám, és elveszünk egy végtelenül finom csókban, élvezettel túrok bele kócos kósza fürtjeibe.

Lassan elválunk egymástól.

Felsóhajtok.

-      Kicsim, kérhetek valamit? – suttogok halkan.

-      Mit? – néz rám kíváncsian.

-      Tudod nem szóltam bele, hogy mibe leszel, de szeretném kérni, hogy ne csatold fel a hajad szombaton, nagyon szeretem,  amikor bele tudok túrni, imádom ahogy az arcod körül örvénylik.

Mosolyog.

-      Oké! De én is kérek valamit!

-      Mond! – vigyorgok rá kíváncsian.

-      Ne borotválkozz meg! Szeretem a borostádat!

-      Meglátom, hogy mit tehetek! – nevetek rá. – Anya valószínűleg ki fog akadni, de kívánságod parancs!

-      Rob akkor inkább ne! – sóhajt.

-      De igen! Ezt kérted, és én teljesítem.

Még a szeme is mosolyog.

-      Szeretlek!  Borostás félistenem!

-      Csak fél!? – hördülök felháborodva – Az imént még Édes Istenem voltam!

Felvihog és hozzám vágja a kispárnát, majd fenék riszálva elvonul a fürdő irányába. Elégedetten dőlök hátra. Istenem! És ez a nő hozzám fog tartozni! 

Jó vagy Pattinson! Mázlista vagy! 

Feltápászkodom, és öltözködni kezdek. Magamra rántok egy fekete farmert fekete inggel. Pont a hajamat túrom, amikor megjelenik Hanna. Felnyög.

Vigyorogva fordulok felé,  de most rajtam a sor, hogy nyögni kezdjek.

-      Atyaisten Boszorka!! – nézek végig elégedetten a menyasszonyomon.

 Kék farmer, sárga öv, ami ingerkeltően felhívja a figyelmet vékony, de kerek csípőjére, a sötétkék alapon narancs mintás muszlin blúz amin átsejlik melltartója . . . Húh!! 

Eddig tart az önuralmam!

Magamhoz rántom, kezeim az ingerlően kerek fenekére tapadnak, és magamhoz húzom.

-      Rob! – kuncogja – le kell mennünk!

-      Bestia! – mormolom a fülébe, érzem, hogy megborzong.

Hanna

Mire lekeveredünk, már tele van a terasz. Megérkeztek Robert unokatestvérei éppen úgy ahogy a barátai is Londonból. Nagy a hangzavar, mert Samék eléggé harsányak tudnak lenni, és őszintén szólva az én unokatesóim se nagyon fogják vissza magukat. 

Mosolyogva nézek végig a jelenlévőkön. Egyből elmegy az összes jókedvem amikor megpillantom a jövendőbeli anyósomat amint az anyukámmal és a Suzie-vel beszélget.

Istenem! Nem akarom! Oda kellene mennem hozzá, de miért én kérjek elnézését amikor igazam van?! Nem. Nem érdekel! Nem megyek oda! Nem és kész!  Ekkor egy kéz érint meg.

Összerezzenek, és kérdőn fordulok meg.

Zsófi mosolyog rám zavartan.

-      Hanna, felmehetünk oda? Feljössz velem? – mutat a bástyára kérdőn – Anya el akar küldeni lefeküdni, de szeretnék még felmenni oda! Lehet?

-      Na gyere! – nevetek rá – Felmegyünk, és mi leszünk a királylányok!

-      De a bácsi megengedte, hogy felmenjünk? – néz rám aggodalmasan.

-      Sőt még a vár kulcsát is odaadta! – kacsintok az unokahúgomra, miközben meglóbálom előtte a feljáró régimódi kulcsát.

Cinkosan összenevetünk, és felsunnyogunk fel a toronyba.  Zsófi szorosan kapaszkodik a kezembe, miközben a homályba vesző csigalépcsőn megyünk felfelé. Hideglelősen kuncog.

-      Fú ez tök izgi! Nem?

-      De szerintem is! – nevetek rá – Nézz a lábad elé! – szólok rá amikor felérünk.

-      Tök jó! – nevet rám csillogó szemekkel – Ez nagyon szupi!!!  Gergőéket megfogja ütni a guta, hogy én feljöhettem ők meg nem! 

-      Figyelj Zsozsó! Egyedül nem jöhettek fel ide!  Hallod! Meg ne tudjam, hogy Gergőékkel feljöttök ide!

-      Oké! – sóhajtja, majd kuncogni kezd – Rob téged keres! – mutat le a teraszra ahol kedvesem tényleg engem keres.

Indulni akarnak, mert a pasik nagy része a parkoló felé igyekszik igencsak jókedvűen!

-      Hihihi! Nem talál meg! – kuncogja Zsófi mellettem.

Figyelem Robertet, ahogy búcsúzkodik az itt maradóktól.  Egy itteni biztonsági ember toporog körülötte türelmetlenül. Apu mond neki valamit mire felnevet.

Istenem de szeretem ezt a nevetést!

Elindulnak.

-      Hé Romleó!!!  - kiabálok le neki, mire Zsófi kuncogni kezd mellettem, mert Robert meglepődve keres – Itt vagyok fent!  Nekem vigyázni a szőkékkel!

Felnevet, amikor meglát.

-      Hogy kerülsz te oda?! – vigyorog miközben engem figyel.

-      Várjuk a királyfit Zsófival! – nevetek.

-      Ja! Azt hittem már megtaláltad! 

-      Még meg kell csókolnom, hogy biztos ő e az a bizonyos nagy Ő?? – vihogom. – De figyelmeztetni szeretném kedves Uram, hogyha rosszul viselkedik ma, lehet, hogy a gólyáknak dobom ahelyett hogy megcsókolnám!

Felnevet.

-      Hé öregem gyere már! – lép mellé Sam.

-      Hé Bradley! – kiálltok le neki, mire meglepve néz körül, Robert nevetve mutat felfelé  – Nekem normálisan, mert ne feledd nálam van a gyanta szettem, és Zalánul jársz!  - vihogom, mert Zalán az imént mesélte el nekik a fülem hallatára, hogy egyszer fogadásban veszített, és a bal lábát térdtől lefelé gyantáztatnia kellett nyaralás előtt egy héttel – Semmi szőke cicababa!

-      Ismersz Hanna! – bazsalyog rám.

-      Azért mondom! – vihogok fel.

-      Értettem! – vágja vigyázzba magát – Szőke nem! 

-      Na azért! 

-      Gyere öregem! – veregeti hátba Robertet – Majd egy vöröset beszervezünk!  - vigyorogja, csak nem számol a széllel ami feltámadt és a suttogást is kissé felerősíti.

-      Baradley!!  Gyanta ne feledd!  - kiabálok nevetve utánuk,

-      Baszki ennek a nőnek messzehord a füle!  - mormolja

-      Értettem! – kacsint rám, majd Robert vállát átölelve nevetgélve mennek a kocsikhoz.

Vihogok.

-      Tényleg legyantáznád a lábát? – néz rám Zsófi meglepődve.

-      Le én! - vihogom.

* * *

A pasik leléptek. Szinte csak mi nők maradtunk itt, no meg persze Papi, Apu és Richard képviseli a férfi nemet Milánnal kiegészülve. Jól elvannak.

-      Na mizu? – ül le mellém Lizzy – Megnyugodtál?

-      Fogjuk rá! – válaszolom miközben Claire felé pillantok – Csak igazából nem tudom, hogy mit csináljak.

-      Majd kialakul! Ne foglalkozz vele! – vihog rám. – Hallom voltatok fent a bástyán! – nevet rám, mire bólogatok csak – Szólhattál volna!  Oda én is szívesen felmentem volna! Nálad van még a kulcs?

-      Aha. Menjünk?

-      Menjünk! – vigyorog.

-      Oké.

Claire

Egész este kerestem az alkalmat, hogy beszéljek Hannával, de a makacsságom, vagy inkább a büszkeségem valahogy visszatartott. Richard megrovó tekintettel néz rám. Nagyot nyelek. Tudom hogy igaza van. Tényleg kicsit elvetettem a sulykot, mindenáron az én elképzelésemet akartam rájuk erőltetni. Robert kicsit helyre tette az agyamat.

Figyelem ahogy a lányom a megbeszéltek szerint elhívja Hannát. Alig tűnnek el, szinte mindannyian a nagyterembe megyünk ahol már elő van készítve a meglepetés Hannának. Más lány biztosan reklamált volna, hogy nincs neki lánybúcsú szervezve, ő egy szót sem szólt. Itt is látszik, hogy igazságtalan voltam vele.

 Idegesen vihogva várjuk, hogy hogyan fog reagálni!  A teremben a hangulatvilágítás bekapcsolva. Feszülten vihogva várjuk, Hannáékat.

Hirtelen lépteket hallunk.

-      Csend! – szólal meg Ashley – jönnek!

Szinte azonnal vágni lehet a csendet. Lizzy jelenik meg elsőnek. Felvihog, fagyott csoportunkat látva, ezt hallva a mögötte ballagó Hanna felkapja a fejét, és értetlenül néz végig rajtunk.

Kész eddig bírjuk! 

Felnevetünk, és én hozzá lépek. . .

Hanna

Elképedten meredek Robert anyukájára. Egyik meglepetésből esem a másikba. Elnézését kért tőlem, és ez annyira jól esik, hogy az elmondhatatlan. Átölel, és én megkönnyebbülten viszonzom a gesztust, hogy aztán a leessen az állam!

-      Mi? Nekem? Meglepetés? De mi? – hebegek, miközben a leendő sógornőim a terem közepén álló székhez vezetnek, a fejemre tesznek egy fátylat és valószínűleg Gracie hercegnőkoronáját  - Úristen!  Csak nem? – hebegek.

De nem válaszolnak mert hirtelen felhangzik egy dübörgős zene és elszabadul a pokol!

Jézus atya isten! 

Uram atyám!

Ashley

Szét röhögöm a koponya varrataimat!  Hanna fülig vörösen ül a széken, és azt sem tudja, hogy merre – hova nézzen! 

-      Ez szenzációs!!!  - nevet mellettem azt hiszem Julie, vagy Katie? Nem is tudom.

Remeg a kezemben a kamera, amit Zalántól kértem el. Ezt egyszerűen muszáj megörökíteni!  Soha nem láttam még ilyen zavarban az amúgy nagy beszólista Hannát!  Négy tokától-bokáig gyantázott, kocka hasú pasi kering körülötte.  Hihihi.

-      Ha ezt az öcsém meglátja lehidal!!!  - vihog Vic mellettem.

-      Hát lányok!  - szólal meg Veron mami – Én ilyet eddig csak TV-ben láttam! Nekem is táncolnának vajon?

Felnevetünk.

-      Na de Anyuka!  - morran fel az anyósom.

-      Most mi bajod van édes lányom?!  Öreg vagyok, nem vak!

Készen vagyok! 

Hanna

A nevetéstől alig kapok levegőt!  Emmáék megbeszélték a chippendale fiukkal, hogy maminak is táncolnak, amit mi visítva díjazunk!

Rezegni kezd a telefonom.

MMS.

Zalán.

Hoppá!

Kör MMS lehet, mert szinte mindegyikünk kapott.

Felnevetnek a csajok körülöttem.

Aztán gyorsan jön a második MMS üzenet is. 

Gyorsan írok Samnek.

Csak ennyit:

„  GYANTA!!!!!!!!!!  Reszkess!!!!  ”

Persze a csajokat is beleteszem cc-be.

-      Hanna! – visít mellettem Lizzy – Csináljunk fotókat a fiukkal!  Küldjük el nekik!! 

Megszáll a kisördög és beleegyezem.

   

Nem kell sokat várnom, mert rezeg a telefonom.

-      Na de asszony!!!!  - röhög bele Rob a készülékbe – Kockahas?!

-      Nem kedves Öcsém – kiabál mellettem Lizzy, - Ez még csak az első meglepi volt Hannának!  Most jön a második!  Pá  Szivi!  - közli és kinyomja a készüléket.

Meglepve nézek rá.

-      Mi? Még egy meglepetés?

De nem válaszol, ismét a terem közepén lévő székben találom magam, és felnyögök, amikor meglátom a meglepit.

Jesszus!!!  Visítok fel a röhögéstől, és mögöttem is elszabadul a pokol!  Hatalmas röhögés hangzik,  én meg csak döbbenten nézek ki a fejemből. Atya világ!

„Egy középkorú pasi jelenik meg a színen, hastáncos vonaglással válik meg kockás ingétől, leriszálja magáról a nadrágját. Mutatóujját az atlétatrikó pántjaiba akasztva forgatja-csavargatja hasát, és a zenétől ugyan nem hallatszik, de szájmozgásából ítélve énekléssel is kíséri produkcióját. Csípőjével leír néhány nyolcast, kilencest, tucatnyi hármast, ezeket köbre emeli, majd dugattyúzásszerűen előre-hátra döf, s közben ledobja trikóját, mígnem csak a zokni, az alsónadrág, és a nyakkendő marad atletikusnak még rószaszín okulárén keresztül sem nézhető alakján. Lábát kecsesen felhajítja a az asztal szélére, s medencéjét tovább tekergetve-spiráloztatva, kéjesen legyűri zokniját egyiket a másik után. Ezzel végezvén szaladgálni kezd, olykor-olykor magasba szökel akár az őzek. Úszik néhány métert a légben, majd lezuhan. A negyedik, ötödik magassági balettelem végeztén alsónadrág nélkül pattan fel a padlóról. A látvány némileg megvisel. Ugyan ki maradt volna érzéketlen annak észleltén hogy a táncos ritmusra lengeti, lóbálja –nem csekély- férfiúi díszét, s miként a primadonna a boáját, átvetni készül azt a válla felett. Ez egyébként nem sikerül rövidségi okból. Ekkor a gentleman még inkább felpörög, és musical fináléhoz illő viharos szökdécselést produkál. Vertikális és horizontális irányú röpködtében rátalál a nyakában libegő, mikuláspiros kravátlira, azt sikeresen áthajtja a vállán, majd hirtelen mozdulattal szétrántja a nyakkendő ágait.

Bemutatója ezzel véget ér.”  (Vavyan Fable: Nászjelentés) 

Kis híján az én életem is, röhögés okozta oxigénhiány okán. . . 

253845