135. fejezet: Elegem van! Elegem! Sa-la-la-la

Sziasztok!  

Nos itt vagyunk.  Az előző rész kissé vérszegény lett, ezért nem is reklamálok a kommentek miatt. XDDDD  

Ebben a részben egy kicsit betekintünk az előzményekbe, illetve az esküvői szervezkedésbe.  Annyi mindent akartam elmondani, elmesélni, de az már novella lett volna, ezért úgy döntöttem hogy ha kellő számú hozzászólást kapok, akkor vasárnap jövök még egy kicsit rövidebb résszel, aztán jövő hétvégén mulatunk. XDDDD 

Remélem tetszeni fog nektek. Pár kérdésre választ kaptok, de maradnak még függőben lévő kérdések amikre most nem tudtam válaszolni. 

Pusza!! 

Heni

Natti

Meglepett tekintetektől kísérve robogunk a garázsba, ahol Hanna minden teketória nélkül felpattan Zalán motorjára, még véletlenül sem az övére!

-          Siess már!  - vihogja – Mielőtt ideérnek!  - izgatottan kapom fel a felém nyújtott bukót, mivel már én is hallom, ahogy Csongiék Robbal nevetgélve közelednek.

Gyorsan kinyitom a garázsajtót, és pattanok fel Hanna mögé. Szívem hevesen ver, kezem izzad, és hömpölyögve árad az ereimben az adrenalin úgy, mint régen, amikor tilosban jártunk! Hanna megtúráztatja a motort, felbőgeti, és gondosan úgy fordítja, hogy a füst telibe kapja a pasikat, akik meglepetten merednek ránk. Megszólalni sincs idejük.

-          Pá fiúkák! Majd jövünk!  - vihogja és elporzunk. - Láttad a meglepett képüket? – vihogja, miközben ezerrel repesztünk.

-          Láttam!  Csongi alig hitt a szemének! – nevetek rá  - Én is szeretek száguldozni pláne Zalán motorjával – kuncogom – basszus ha elképzelem, hogy milyen pofát vágna ha ezt látná!!

-          Őszintén szólva, sokkal élvezetesebb lett volna, ha látja! De nem lehet az emberlánya telhetetlen! 

Felnevetünk

-          Hanna, én imádok száguldozni, de nem mennél egy pöpetet lassabban? Egyrészt városban vagyunk, ahol a megengedett sebesség 50 km/óra, aminél jelen pillanatban csupán csak 35-tel megyünk gyorsabban, másrészt vedd figyelembe, hogy otthon vár egy 4 hónapos primadonna, és szeretném még megélni, hogy férjhez megy! – mormolom kissé feszülten.

-          Betoji! – vihogja, de azért lassít, majd befordulunk Béla bácsi fagyizója elé. – Figyi  - fordul hátra – veszünk egy vödör fagyit és kimegyünk a partra! Oké?!

-          Oké! – mormolom, miközben lemászok a motorról – Én inkább megvárlak kint! – szólok Hanna után – de ha lehet akkor vegyél nutellásat is!! Hallod!

-          Oké! Mindjárt jövök!

Figyelem, ahogy berobog, elnevetem magam a látványon. Nem hiába hívta Zalán eszetlen szélvésznek!

Basszus, biztos meghallotta amit anyuéknak mondtam, amikor megérkeztek! Ez nagyon kínos! Még a szüleimnek  is nagyon nehezen vallottam be, de neki most hogyan mondjam el, hogy féltékeny vagyok rá? Ez olyan . . . ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – csapok az ülésre.

-          Te magadban beszélsz? – néz rám döbbent, de ugyanakkor vidám tekintettel, mire majdnem lefordulok a motorról

-          Basszus Hanna a szívrohamot hozod rám! 

Felnevet, és figyelmesen mered rám, de nem szól, csak a kezembe nyomja a fagyis dobozokat, és már robogunk is. 

Nem telik fél órába és már a Duna parti titkos helyünkön ülünk, ölünkben a fagyival és bámuljuk a vizet miközben ezerrel kanalazzuk magunkba a fagylaltot.

-          Elmondod, hogy mi a baj? – fordul felém – Natti megsértettelek?

-          Dehogy! – meredek rá elképedten – dehogy!  Csak nem tudom, hogy mondjam el. – suttogom.

-          Jesszusom! – néz rám döbbenten –Mit csináltam?! Natti bökd már ki!

Mély levegőt veszek.

-          Rohadt féltékeny vagyok rád! – hadarom szinte egy szusszra, és félve nézek rá.

Tátott szájjal mered rám.

-          Miért? – motyogja – Miért? Csak azt ne mond, hogy Rob miatt, mert itt és most a vízbe fojtom magam!

Most rajtam van a döbbenet sora.

-          Dehogy! Hogyan gondolhatsz ilyenre! Rob nekem akkor sem kellene, ha ingyen adnák! – elgondolkodom - Na jó akkor kellene! – röhögöm el magam – Csak féltékeny vagyok arra, hogy körülötted zajlik az élet, én meg úgy érzem, hogy be vagyok zárva, hogy rám zárták az ajtót ki se tudok menni, és még a kulcsot is eldobták valamerre! – nagyot nyelek -  Amikor kint voltunk Zalán esküvőjén, akkor szembesültem azzal, hogy én sehol nem vagyok! Te élsz, én meg csak vegetálok. – suttogom.

Nem szól semmit, csak hallgatagon mered maga elé és bámulja a vizet.

-          Te csak azt hiszed Natti hogy élek! Szó szerint aranykalitkába vagyok zárva. Lázadok ellene, de egyre inkább be kell látnom, hogy rám záródik. Azt hiszed nekem olyan fene jó?

-          De ti partikra jártok, éltek, utaztok, én meg itthon ülök, és kimozdulni sem tudok, mert Csongi állandóan dolgozik, én meg nem tudok menni sehova. Imádom Lucát, de vágyok kicsit a régi életemre. Annyira jó neked Hanna.

-          Ja, nekem annyira jó! – motyogja és döbbenten látom, hogy könnyes a szeme.

-          Hanna? Mi baj van?

-          Nem tudom Natti.  Egyszerűen napok óta szorongat valami belülről. Biztosan akarom én ezt? – néz rám, és nekem tátva marad a szám. – Látod te is . . . Mindenki hülyének néz!  Egyszerűen megijedtem! Elbizonytalanodtam!  Érted! Megijedtem hogy már mindig az lesz, hogy mindenki minden lépésemet árgus szemekkel nézi, hogy bármit teszek, bármit mondok kielemzik és messzemenő következtetéseket vonnak le olyanok akik még csak nem is ismernek! Akarom én ezt? Kell ez nekem?  Én mindig csendes nyugodt életre vágytam. . . családra, gyerekekre, egy férjre aki munkába jár, és este füvet nyír otthon, akivel kirándulni járunk, mászkálunk, biciklizünk élünk csendesen. – suttogja – Erre itt állok a hálívúdi forgatag kellős közepén, csend még nyomokban sincs körülöttem, és egy lépés nem sok annyit nem tehetünk meg,  a nyugalom meg többszörösen elvont fogalomnak számít nálunk! Hidd el Natti az első időszakban mindenkinek érdekes, izgalmas ez az élet, de egy idő után már vágyni kezdesz a nyugalomra, arra, hogy csak sétálni tudj anélkül az utcán, hogy bárki megbámulna!

-          De Rob . . . – motyogom – Nem szereted?

-          Jaj dehogynem! Nagyon szeretem, imádom a hülyeségeit is annak ellenére, hogy néha az agyamra mászik velük! Imádom, hogy bohóckodik, hogy eszetlen, de ugyanakkor végtelenül komoly figura, hogy bármit megbeszélhetek vele! Türelmes, de művész ember, és mint olyan azért kiszámíthatatlan tud lenni! Miatta vagyok úgy, hogy lenyelek sok mindent, mert biztos vagyok abban, hogy hazamegyek, és otthon megnyugszom, mert elég csak rám néznie, vagy átölelnie, és béke van. Bár már kezdek paranoiás lenni!

Döbbenten hallgatom a kifakadását.

-          Nehogy azt hidd Natti, hogy mi aztán állandóan jövünk-megyünk! Örülünk Natti ha egy nyugodt estét eltudunk tölteni együtt! A munkahelyemen tízszer többet kell dolgoznom, mint másoknak, hogy bizonyítsam, hogy érek annyit, mint a többiek! Állandóan túlórázom, sokszor még haza is viszek munkát! És amióta kiderült bent, hogy Robert a párom, még inkább rám szálltak! Állandó megjegyzéseknek vagyok kitéve, minden mozdulatomat árgus szemekkel nézik! És ott a könyvem!  Rettegek attól, hogy kiderül, hogy én írtam! Büszke vagyok rá, de tudom, hogy mi lesz, ha fény derül a kilétemre! Le se fogom tudni mosni magamról, hogy Robert miatt viszik!

-          Hát, pedig  ahogy hallottam egészen szépen megy – suttogom – Apu állandóan figyeli . . .

-          Igen Natti főleg a New York Times cikk óta nagyon viszik, de ennek sem tudok örülni! Más már biztosan boldogan ugrálna a helyemben, de  én meg nem tudom elengedni magam, mert csak az van bennem, hogy jaj istenem csak ne derüljön ki! Egyre többen szorgalmazzák, hogy jelenjek meg, hogy álljak ki a nyilvánosság elé. Író –olvasó találkozókra hívnak, és Vanda már az agyamra mászik, mert  minden nap mondogatja, de képtelen vagyok meglépni. Szorongok Natti. Szerinted ez olyan jó?

-          Nem tudom Hanna, de mégis többet élsz, mint én itt!

-          Valóban úgy gondolod? Tudod milyen az, amikor nem tudom magam igazán elengedni még szeretkezés közben sem? 

-          Miért? Rossz az ágyban Robert? – nézek rá kíváncsian – Gyorstüzelő?! – vihogom – Vagy szerepjátékos?

-          De hülye vagy! – neveti el magát – Nem, nem gyorstüzelő, hanem figyelmes, de őszintén szólva vonzzák a különös helyszínek – suttogja pirulva

-          Nem mondod? – vihogok rá – Mióta elmesélted, hogy mi történt a londoni premieren. . . atyám!  Csonginak miért nincsenek ilyen ötletei?! Hm?

Felnevetünk.

-          Hát én Rob ötleteitől néha frászt kapok! Most is, amikor mentünk haza éjjel Crawleyből Londonba, éjszaka rávett, hogy menjük le a tópartra. . . .- suttogja majd elhallgat.

-          Hanna ne csináld már! – bököm oldalba – Nem lehetsz ilyen gonosz, hogy megvillantasz valamit előttem utána meg hallgatsz! – mormolom – Mi történt?

Felvihogunk.

-          Semmi igazából Natti, - pirul el – Nagyon finom volt, de minden bokor rezdülésre összerezzentem! Pedig csak egy nyuszi volt!

-          Hanna! – vihogom – a tóparton szeretkeztetek? Nem mondod? Basszus ha Csongit lecipelném mondjuk ide, neki nem az jutna az eszébe, hogy itt szeretkezzünk, hanem egyből azt nézné, hogy milyen jó horgászhelyet lehetne itt kialakítani, vagy kifogásokat keresne, hogy megcsipkedi a fenekét a csalán!  - vihogom kicsit keserűen.

-          Hát csalán ugyan nem csipkedte meg a hátsófelét Robnak, de a farönk, amire letolt gatyával pucér hátsóval lehuppant az a végére feltörte a fenekét!  - vihogja – Hazáig jajgatott nekem, otthon meg gyógyíthattam, pár napig elég terminátorosan mozgott!

Vihogunk, mint egy falka hiéna.

-          Jaj istenem annyira hülye bír lenni! – motyogja – És tudod ezért, érte minden megéri, a bujkálás, az emberek beszólása, némely rajongók gyűlölködése, minden! – suttog maga elé – Csak azt sajnálom, hogy így minden kicsit keserű tudod. Itt van az esküvőm is. . . .

Várom, hogy folytassa, de hallgat és bámul maga elé. Olyan elveszett most, annyira magányosnak tűnik, hogy önkéntelenül megsimogatom az arcát. Összerezzen, és könnyes szemekkel néz rám.

-          Mi a baj az esküvővel? Nem akarod?

-          Nem arról van szó Natti, hogy nem akarom – suttogja – mert nagyon szeretném, de az, hogy én mit szeretnék, csak húszadlagos! Mindenki kívánságai figyelembe vannak véve csak ez enyémek nem! Meg sem lettem kérdezve, hogy Londonban akarok-e férjhez menni?  Én mindig azt képzeltem, hogy itt  a templomban András atya fog esketni, ahol meg lettem keresztelve, ahol első áldoztam, bérmálkoztam. Én mindig erről álmodoztam. Erre most egy idegen országban egy ismeretlen pap fog összeadni bennünket. Jó, nagyon szép a helyszín, amit kiválasztottunk Roberttel de  . . .  az fontosabb szempont volt, hogy a biztonsági szolgálat hogyan tudja védeni, mint sem az, hogy mit szeretnék. Azon kívül meg Clairék már nagyon kezdik elvetni a sulykot! Hatalmas rongyrázást akarnak, és ami most kialakulóban van esküvőnk címen az inkább lesz egy hálívúúdi show,  egy bohózat, sem mint egy csöndes, de nagyon jó buli a rokonokkal és a barátokkal! Lassan már ott tartunk, hogy elefánton vonulunk be Robbal, mert az olyan karakteres szerinte! 

-          Nem mondod? – nevetem el magam.

-          De Natti ez halálosan komoly! Ha nem velem történne isten bizony nevetnék rajta én is, de most leginkább bőgni tudnék!

-          Mondjuk azt észrevettem, hogy Claire meg a lányok is szeretnek Rob hírnevén lavírozni, szeretnek sütkérezni a figyelemben! Autogramot osztogatni, fényképezkedni a ranongókkal . . .

-          Ugye?  Azt hittem csak én vagyok rosszindulatú! – mormolja – Nekem soha eszembe nem jutna, hogy autogramot osztogassak! Most komolyan!

-          Nem mondtad Robnak?

-          Dehogy mondtam! – mered rám meglepődve -  Miért mondanám? Lenyelem, és túl leszek rajta! Vagy a másik példa! Nem lehet, olyan ruhám amilyet én szeretnék! Én egy Léber Barbara ruhát akartam, már ki is néztem Natti, erre közölték Claireék, meg mindenki a környezetemben, - fűzi hozzá - hogy milyen divattervezői ruha kellene nekem! Valami nagy volumenű, amitől mindenkinek a szava eláll, hiszen mindenki a világon lesni fogja, hogy miben leszek! Valami hatalmas csipkecsodát akarnak rám adni Natti!

-          De miért engeded?! Ez a te esküvőd az isten áldjon meg!

-          Tudom Natti! Tudom! De most bántsam meg őket?! Szerencsémre nem jöttek velem ruhát választani, csak Apu és Anya kísértek el, de Natti egyáltalán nem élveztem! Ki választottam egyet, ami elég jónak tűnik, és köztes megoldást jelent, de nem az igazi, nem érzem, hogy az az én ruhám lenne. – sóhajt nagyot, és nekem elönti az epe a torkomat dühömben!

-          Mi a tökömnek hódolsz be?! Hm? Miért nem állsz ki magadért?! Miért engeded, hogy ennyire befolyásoljanak?

-          Most álljak neki cirkuszolni? Dehogy! Eszemben sincs! Majd túl leszek rajta remélem gyorsan!

-          Te hülye vagy? – csattanok fel – Ez az esküvőd! És ha te másik ruhát akarsz, akkor másik lesz! Ha jókedvű lagzit akarsz, akkor az lesz! Majd teszünk róla!

-          Persze Natti! – simogatja meg az arcom. – Látod, az én világom sem olyan rózsaszín! Őszintén szólva én vágyom inkább a te életedre, a csöndes egyszerű nyugalomra, sem mint erre, de szeretem Robertet és kész. Vele ez jár.

Hallgatok. Be kell látnom, hogy neki sem egyszerű. Miért is vagyok én olyan elégedetlen? Hiszem nekem is megvan mindenem!

-          Látod, semmi sem fekete vagy fehér Natti! Semmi!  Beszélj Csongival, mond el neki, hogy mit érzel. Hidd el ez az egyetlen megoldás!

-          Jó de akkor te is beszélj Robbal! – kacsintok rá – Az esküvővel kapcsolatban meg lenne egy ötletem!

Kíváncsian mered rám, és felnevet amikor elmondom neki.

-          Natti ez nagyon jó!!! 

Robert

-          Jaj ti is itt vagyok!  - ölel át bennünket Veronka néni  – Én azt hittem hogy már Londonban vagytok!

-          Csókolom! – nevetek rá, - holnap este megyünk, az utolsó simításokhoz kellünk csak, minden mást intéz az esküvőszervező, mi csak mondjuk az utasításokat.  

-          Szia nagyi! – ugrik a nyakába Hanna, amikor lekecmereg mögülem.

-          Szia Bogaram! De jó hogy látlak! – öleli magához Veronka néni – Rátok nem számítottam, és az öreg is jobban fog nektek örülni, mint bármi más szülinapi ajándéknak!

-          Remélem is! – vihogja a Boszorkám miközben kutatóan körülnéz – Papi hol van?

-          A tónál a többiekkel Bogaram! Élvezi, hogy mindenki körülötte ugrál! Vén szamár! – mormolja az idős asszony, de közben a szeme sem áll jól, tiszta Hanna!  Most már tudom, hogy kire ütött a Boszorkány!  Veronka néninek vannak hasonló gesztusai, pillantásai, grimaszai mint ennek a nőnek itt mellettem.

Közben Csongi is beáll az udvarba,  Hanna egyből a Tuareghez lép, és kikapja Edit kezéből az álmosan pislogó pici lányt. Figyelem, ahogy simogatja, ahogy gügyög neki.  Olyan szépek!

-          Rob told arrébb kicsit a motort légyszives, mert nem tudok kiszállni! – szólal meg mellettem István, majd ő is Hannáék felé néz – Nekem is tetszik a látvány, de inkább kintről figyelném – dörmögi – megsülök ebben a kaszniban, szeptember második fele van, és még mindig állati meleg van! – dohogja miközben gyöngyöző homlokát törölgeti.

-          Gyere már Rob!  - sürget Hanna, mert míg én még mindig a motorral vacakolok, addig ő elindult Lucával a kezében hátra a tóhoz.

-          Megyek már megyek! – nevetek rá, és követem – Az ajándékot majd viszem én! – kiálltok utána, de a se hall se lát Dömötör szindróma elő állt, csak megy és dumál Lucának aki érdeklődve, de kissé összevont szemöldökkel figyeli.   

Kedvtelve nézem a feszes farmerben a fenekét. Megérezheti, mert hátra fordul.

-          Mi van? – vigyorog, amikor rajtakapottan pillantok félre.

-          Jó a panoráma! – nevetek rá, és mellé lépek, mire szokása szerint oldalba vág.

-          Na vigyázz, mert leejted Lucát – mormolom, és vigyorogni kezdek, mert ahogy Pipőke meghallja a hangomat egyből kapok egy észveszejtő fültől fülig érő mosolyt, és nyújtózni kezd felém.

-          Hát ez gyönyörű mondhatom! – vigyorog rám Hanna, miközben a kezébe nyomom Feri bácsi ajándékát és átveszem a kislányt tőle – Már te is Luca!? Elárulnád, mit eszel ezen a fazonon?!

-          Ellenállhatatlan vagyok! – vigyorgom.

-          Hát nem is tudom – méreget vérlázítóan pimaszul.

-          Megmutassam?

-          Na kérhetem ne a lányom előtt! – mordul fel mellettem Natti – Nem engedem, hogy megrontsd! Pláne nem a tegnapi akciód után!

-          Miért titkolóztatok?! – szólok utánuk mivel pár lépéssel már előttem járnak Hannával -  Ha adhatok egy jó tanácsot – nézek a kezembe tartogatott kiscsajra – ne sumákolj majd a pasid előtt, mert az arra ingerli a férfinépet, hogy utána járjon a dolgoknak, és ha nem akarod, hogy kiderüljön, hogy miben sántikálsz, jobban teszed, ha felhomályosítod!  – Luca kerekre tágult szemekkel figyelmesen néz rám - Legalább egy nő, aki hallgat rám, és tátott szájjal figyeli a mondandómat! – mormolom elégedetten, mire felhangzik az a göcögő jellegzetes babanevetés. – Na ne már te is kiröhögsz?!

-          Megkopott régi fényed Robertem! – vereget hátba István és elnevetjük magunkat - Ő is Molnár lány, és mint olyan erősen kritikus. El vagyunk nyomva öregem, el vagyunk nyomva! – sóhajtozik – Egyébként hogy találtál ránk tegnap? – néz rám kíváncsian

-          Hát feltűnt, hogy sokat sumákoltok ti hárman! – mutatok a lányok felé, akik vidáman figyelik eszmecserénket – és kíváncsi lettem. Hiába kérdeztem Editet vagy Csongit, hogy hova tűntök el ti hárman 3 napja minden délután másfél – két órára, csak vonogatták a vállukat!  Hát utánatok mentem.

-          Nem is vettünk észre - lép mellém Natti és megtörli Luca nyálas arcát.

-          Persze, hogy nem, mert óvatos voltam! – vigyorgom -  Meglepett amit láttam, de határozottan tetszik! Én is részt akarok benne venni!

-          Komolyan mondod Rob? – mered rám Hanna.

-          Teljesen komolyan! – viszonzom eltökélt képpel – Tényleg!

-          De. . .

-          Nincs de! Én is akarom asszony! – suttogom a szájába és megcsókolom, már elvesznénk a csókba, amikor váratlan élmény ér.

Konkrétan pofán vágnak. 

Hanna felvihog, én meg elképedten meredek a kezemben tartott kis hárpikára aki teljes beleéléssel püföl miközben ellenállhatatlanul vigyorog, és baba nyelven szövegel közben.

-          A legjobb fogamzásgátló nekem elhiheted! – vereget hátba Csongi miközben elhalad mellettem. – Elég csak közelednem az asszonyhoz – öleli át Nattit, aki boldogan simul hozzá – szinte azonnal átvált édes tünid-bündiből visító hárpiává!

Nos, a visító hárpia üzemmódból kapunk egy bemutatót. Hát nem élvezem.

-          Atya világ! –sóhajtom és lepasszolom a csajt  az apjának.

Edit

A szokásosnak mondható köszöntésben van részünk. Robertet figyelem, aki egészen megszokta már a mi hangos, népes nagyszájú családunkat. Teljesen beilleszkedett, együtt nevetgél a fiúkka,l akik a pénteki legénybúcsúról faggatják.

-          A sztriptíz bárt nem hagyhatjuk ki! Beszélnem kell a haverjaiddal, hogy valami hosszú hajú szőkét szervezzenek már be neked! – röhög rá Tamás, mire Hanna aki eddig Emmáékkal és az öreganyjával beszélgetett,  felkapja a fejét.

-          Ha élni akartok, és nem akartok pár centivel rövidebben eunuchként tengődni a jövőben, akkor a szőke cicababát elfelejtitek! – morran fel.

-          Kiscsillag! – nevet rá az unokabátyja – Vörös is jó lesz neki!

Felnevetek, amikor meglátom Hanna felháborodott képét.

-          Na ide figyelj kedves unokabátyám! – pendül a majd 2 méteres hórihorgas alak elé -  Ha nem akarsz félig gyantázott lábbal nyaralni menni két hét múlva, – mutat a rendkívül szőrös lábakra - akkor most befejezed az ötletelést!

-          Miből gondolod kiscsillag, hogy engedem, hogy legyantázd a lábam? – kacsint rá Tamás

-          Hát drágám – szájal a lányom – vannak itt olyanok, akik segítségemre lennének!  És hidd el minden pillanatot élveznének, miközben lassan húznám le a gyantacsíkokat! – vigyorog Emmára aki nevetve helyesel – Azonkívül  altató is van a világon!  És ha nem vigyázol magadra, akkor még rosszabbul is járhatsz! – húzza végig ingerlően a mutatóujját Tamás ingből kikandikáló mellszőrzetén, miközben rá kacsint

Felröhögünk.

-          Ti csak ne röhögjetek! – csattan fel Hanna komoly képpel, de szinte vihognak a szemei – Te pláne ne! – böki meg Rob mellkasát.

-          Rendszabályozva vagyok hiába! – vigyorog Robert, és lehúzza magához Hannát, aki nevetve bújik oda hozzá.

Lefényképezem őket.

-          Figyi Hanna!  Max nem egy chippendale fiú fog táncolni, hanem kettő, vagy  három a lánybúcsúdon! – kiáltja oda nekik Csilla miközben nagyon nevet a pasik felháborodott képén – Miért ti szőke cicázhattok, de nekünk nem jár egy-két kockás hasú tengerész?

Persze a fiúk sem hagyják magukat, megy a szájalás ezerrel. Mi meg csak ülünk apussal és jókat vidulunk a fiatalokon.

Aztán belefeledkezünk Apu köszöntésébe.  Büszkén húzza ki magát az én idős édesapám ahogy végig néz a családon, majd Ferivel merül beszélgetésbe.

-          Hallom voltatok Barbaránál ruhát nézni Hannának tegnap. – ül le mellém Jutka a stégre és a kezembe nyom egy pohár bort.

-          Igen voltunk.

-          Én azt hittem kint már találtatok neki ruhát Londonba.

-          Találtunk, de már akkor ott tudtam hogy nem az igazi, nem tetszik neki. – pillantok a lányom felé, aki Robert ölében ülve hallgatja Norbi szövegelését. –

   Kiválasztott egyet csak azért, hogy megfeleljen, hogy eleget tegyen a vele szembeni elvárásoknak, hogy ne bántson meg senkit.  Mindenki kint azt sulykolta belé, hogy extra ruhát kell viselnie, valami világhírű divattervező kreálmányát.  Ő meg annyira megakart felelni, hogy közben teljesen elveszítette önmagát. Te is tudod, hogy ő nem egy csipke hátán fodor típusú lány, ő az egyszerűt szereti.

-          Tudom. – néz rám Jutka és arrébb ül, hogy Gizi is mellénk férjen – Gyere ülj le!

-          Miről szól a susmuss?  - ül le közénk ő is.

-          Csak a gyerekekről, - mutatok Hannáék felé és elnevetem magam, amikor Hanna hangosan felvisít, mert Robert felpattan a székből ahol eddig ültek és csendesen beszélgettek, a hátára kapja a lányomat és futni kezd vele a víz felé, Hanna visítva tiltakozik.

    

Nevetünk, mert felszabadultan osztják egymást. Rob mond neki valamit, amit hangos nevetés követ.

-           Csütörtökön, amikor megjöttek elmentek Nattival pár órára beszélgetni. Mind a kettőjük eléggé frusztrált volt. Pár óra múlva nevetgélve jöttek vissza, de láttam Hannán, hogy kedvetlen.

-          Most is az. – mutat Gizi rá – Ahányszor csak szóba kerül a szombati esküvő nem csillog a szeme. Valahogy nem az igazi! Egy menyasszonynak akinek pár nap múlva lesz az esküvője  ragyognia kellene, ő meg max csillog.

-          Tudom. – sóhajtok - Azt is sejtem, hogy mi lehet a háttérben, Nattikám ugyan célzott rá, de nem akarom kérdezgetni Hannát, megvárom, míg magától elmondja. Tegnap is Nattival úgy intéztük, hogy velünk jöjjön, amikor megyünk a ruhákért. Persze előtte azért beszéltem Barbarával, hogyha netalántán Hanna találna nála ruhát, akkor pár napon belül eltudnák –e végezni az igazításokat?

-          Léber Barbaráról beszélünk? – néz rám Gizi – A Kovács Anna lányáról nem?

-          De róla, Anna az osztálytársam volt,  már tavaly is nála voltunk, amikor Hanna ment ki LA-be Rob premierjére.

-          Ja az a ruha,  az a bordó! – néz rám Jutka – Az nagyon csinos volt! És mi történt, mi volt tegnap?

-          Hát elmentünk, és Barbara is ott volt, várt bennünket. Felpróbáltuk a ruháinkat, Barbara meg közben Hannával beszélgetett, aki a piros menyecskeruhának való göncöket nézegette.

-          Miért lesz Hannának menyecskeruhája? – mered rám Jutka – Nem utaznak el?

-          Nem. Nem utaznak el. A magyar szokások megjelennek majd azért az esküvőjükön. Rob ragaszkodott a menyecsketánchoz mert neki  is és Richardéknak is nagyon tetszett Nattiék esküvőjén.

-          Értem. Folytasd, mi volt az üzletben.

-          Hát csak annyi, hogy Hanna kiválasztott egy piros fűzős csinos kis ruhát, felpróbálta, csak kicsit kell rajta igazítani, és amíg próbáltak Barbi megjegyezte, hogy most jöttek meg a következő szezonra készített esküvői ruhái. Nem nézi meg Hanna őket?  Láttam rajta, hogy vacillál, de aztán győzött a kíváncsisága és próbálgatni kezdett. Ha láttátok volna!  Akkor tényleg ragyogott! Komolyan lányok! 

-          És milyen ruhája lett? – néz rám kíváncsian Gizi.

-          Egy nagyon szép egyszerű húzott, de finom letisztult vonalú ruhát választott, amin alig kell valamit igazítani. Holnapra készen is lesz, tudjuk vinni magunkkal. Nagyon csinos. Hannás, tudjátok, olyan egyszerű de mégis rafinált.

-          És Rob mit szólt?

-          Semmit. Hanna nagyon izgult amíg hazaértünk, de nem tétovázott, odament Roberthez,  és mondta neki, hogy lehet, hogy elveszíti a londoni ruha foglalóját, mert szeretné azt a ruhát lemondani. Itt talált egy olyan ruhát amiben nagyon jól érzi magát.  Robert meg csak nevetett rajta és közölte, hogy ő nem szól bele a ruha dologba ez Hanna dolga, ő csak fizeti!  Mindössze annyit kér, hogy érezze jól magát benne, mert mulatni akar majd, és nem akarja azt hallgatni, hogy a kényelmetlen ruha miatt nem táncol vele a felesége! Hanna még agyalt rajta sokáig, látom, hogy bántotta, hogy feleslegesen kidobott egy csomó pénzt, de Rob megnyugtatta.  Ő megteheti, és bár nem szokta szórni a pénzt, de nem érdekli, és ha lehet Hannát se érdekelje, ne agyaljon rajta! Ez az egy esküvőjük lesz, ezért az olyan legyen, amilyet szeretnének!

-          Jó fej ez a gyerek! – közli Gizi, miközben a gyerekeket nézzük akik ott állnak a tóparton és valamit nagyon néznek, tanakodnak – Jól jár vele Hanna. Kedves, rendes, figyelmes vele.

-          Hát azért aranyba nem kell foglalni – vetem közbe – azért neki is vannak stiklijei, de szereti a lányomat és nekem ez a lényeg! Ez a fontos!

-           Mit csinálnak ezek? – néz rám Jutka, mire a gyerekek felé tekintek én is.

Hanna, nagyon figyeli a  a  partszegélynél ringatózó végtelen hosszúságúnak tűnő,  ágait és kérgét vesztett fatörzset. Addig nézi, mígnem kedve szottyan végigegyensúlyozni az alga-zöld rönkön. Nem törődik Robert aggódódásával sem.  Séta közben óvatosan helyezi előre lábait gyanítva, hogy a zöldes befonat jócskán csúszós.  

Nos ez beigazolódik. A távoli végéhez imbolyogva megfordul és kötéltáncos stílusban visszafelé billeg.

-          Mit művelsz édes gyerekem!? – mormolom lányom produkcióját látva. Basszus még a végén összetöri magát! -  Hanna!  Édes gyerekem normális vagy?!  Nyakig gipszben csodásan fogsz mutatni szombaton! – kiabálom oda neki.

-          Nyugi Anya! Sikerülni fog!  Régen is sikerült! – kiabálja vissza. – Ez a rönk már évek óta itt van!

Azonban látom, hogy Tamás fejcsóválva figyeli az óvatosan mozgó lányomat.

-          Mit pipiskedsz?  Majd én megmutatom, hogy hogyan kell ezt csinálni!

-          Tamás ne legyél hülye! – szól rá Emma – Hanna legalább had érjen vissza, utána menőzhetsz! Azt sem bánom, ha belevágódsz a tóba, legalább lehűlsz kicsit!

Tamás azonban tesz rá! Látom, hogy fogai közé harapja a kezében tartogatott süteményt és férfias határozottsággal nekifut.

Felhörrenek!  Atya ég!

-          Tamás!! – ordít szinte egyszerre a mellettem ülő Jutka a fiára, a parton álló Emma és Robert rémülten szinte egyszerre, de mindhiába!

A kergét néhány méteren átsegíti a lendület, midőn az elfogy a zöld színű nyálkáé lesz a főszerep! 

Tamás teljes férfias valójában végigvágódik a rönkön majd hason csúszva a visszafelé igyekvő Hanna felé sikamlik!

A lányom sikoltva a vízbe menekül a közelgő torpedó elől!  Tamás sem tartja tovább az irányt és szuperszónikus sebességgel a tóba vágódik!  Becsapódása nyomán többméteres gejzír lövellt a magasba.

-          Atya isten! – sóhajtom, de megszólalni sincs időm . ..

-          Ilyen nyomikat! Majd én megmutatom, hogy hogyan kell ezt csinálni! – sóhajtja fölényesen Zsolti, majd nagy elánnal lódul a fatörzsre, mi által a második lépés után karjai kergült szélmalompörgésbe fognak, mindhiába, ez sem adja vissza az egyensúlyát, mindkét lába kisiklik alóla és nagyot csattan a nyálkás rönkön.

-          Kérem a következőt!  - szólal meg István, de hiába mert senki nem akar a trióhoz csatlakozni.

Sőt Tamás revüszerű fuldoklást rendez. Másodpercekig döbbenet némít el mindünket, hogy aztán kitörjön az egész társaságon a veszett röhögés!

Robert feszülten rohangál a parton, hallom ahogy István hozzá lép és rászól:

-          Édes fiam, nehogy heves mentésbe fogj, és  fejest ugorj ebbe a partközeli  alig 90 cm-es sekély vízbe, nem szeretném, hogy a végére még  téged is menteni kelljen, vagy a traumatológiára vinni szélsebesen!  5 nap van az esküvőig addig már ha lehet ne törjétek össze magatokat!

Szavai hallatán az előttünk a vízben álldogáló Hanna szinte röhögő görcsöt kap. Szó szerint röhög, miközben a haját próbálja kisimítani a szeméből. Felkászálódók, hogy a gyerekemnek segítsek kimászni a vízből, de annyira nevetek, hogy nem megy! Robert lép mellém és megfogja Hanna kezét.

-          Gyere segítek! – nevet rá, de már későn veszi észre a huncut szikrát a szemében. . . . . már csobban.

Hanna

Meredten lesem a vizet mögöttem, ahol pár pillanat múlva megjelenik Loch Ness késői elfajzott utódja, némi hínárral a fején.

-          Reszkess Boszorka!  - kiállt rám Robert és én menekülőre fogom.

Vihogva próbálok eliszkolni előle, de hiába!  A gaz lehúz a víz alá és megcsókol, amit lelkesen viszonzok, de mivel egyikünknek sincs kopoltyúja kénytelenek vagyunk levegőt venni, ehhez viszont el kell engednünk egymást.

-          Na végre! – szólal meg Anya amint felbukkanunk – Már azt hittem tényleg riasztani kell a katasztrófavédelmet!

-          Ne irigykedj Edit! Ez mi is eljátszottuk annak idején! – nevet fel a keresztanyám Gizi – És ami azt illeti mi még tovább is bírtuk! 

-          Hiszem ha látom kedves Anyukám!  - áll meg mellette a kimentet, csöpögő Zsolti, hogy Norbival egyetemben a vízbe segítsék kedves édesanyjukat, annak jókedvű visításával nem törődve!

Kisvártatva szinte az egész család a vízben viháncol, kivéve Nagyiékat  és Emmát, aki bizonyos női bajok miatt nem jöhet be. Szerencsére Julcsi és Luca világukat sem tudva alszanak.

-          Jaj nagyi ez nagyon jó volt! – vihogok a stégbe kapaszkodva Nagymamámra aki minket figyel. – Ilyet is nagyon régen csináltunk!

-          Már meg sem merem kérdezni, hogy nálatok ez szokott-e lenni! – vigyorog Rob mellettem – Ilyet Anyuval tuti nem tehetnék meg, hogy belevágjam a vízbe!  Anya szerintem még ki is tagadna! – neveti el magát Rob.

-          Hát Robert tudod ez egy ilyen agyatlan família. – mosolyog Nagyikám.

* * *

Kicsit később, már megszárítkozva,  száraz ruhában egymáshoz bújva üldögélünk a tó partján kettesben. Anyuék és a többiek már felcihelődtek a házhoz, csak mi ketten maradtunk Roberttel lent.

-          Min gondolkozol? – suttogom.

-          Azon, hogy egyszer remélem mi is ilyenek leszünk, hogy vajon mi megérjük ezt? Mi látni fogjuk így viháncolni a családunkat? Hogy a mi gyerekeinek ötvenen túl is eltudják majd így engedni magukat, vagy nyársat nyelt száraz emberek lesznek?

-          Jaj Rob! – nevetem el magam és egy csókot nyomok pucér hátára. 

-    Életem én egyenlőre azon izgulok, hogy a szombatot túl éljem valahogy!

-          Hogy érted azt, hogy túléljed? – néz rám kérdőn.

-          Kicsit tartok tőle Rob.

-          Miért?

-          Nem tudom.

-          Jó lesz kicsim! – ölel magához és élvezem, ahogy megérezem ahogy az orrát a nyakamon végighúzza.

Felkuncog.  

-          Tó illatod van! – röhögi

-          Nehogy azt hidd, hogy a te illatod babaillat! – vágom oldalba, mire előadja ismételten a hattyú halálát.

-          Most puszild meg!  - mutat az oldalára, és én készségesen állok neki gyógyítani.

Hajlamosak lennénk elveszíteni a fejünket, miközben a fűbe hanyatlunk.

-          Gyönyörű vagy! – néz rám csillogó szemekkel, és ettől a pillantástól meglódul a szívem, elakad a lélegeztem.

-          Persze! – motyogom miközben szorosan simulok hozzá – Főleg így kócosan és tó szagúan!

-          De igen,  kócosan, tó szagúan is te vagy a legszebb lány akit életemben láttam – suttogja miközben magához húz – és  a múltkori után engem is nagyon vonzanak a tópartok, főként úgy, hogy farönk nincs a közelben, - kuncog fel – és én is hajlamos lennék elveszíteni veled az eszem, de most nem lehet te csábos boszorkány! – suttogja és minden egyes kiejtett szó után megcsókolja a nyakamat illetve a vállamat mire szinte felgyulladok – Egyrészt világos van, másrészt pedig itt az egész családod – suttogja miközben szája eléri a számat. Belenyögünk a csókba.

-          Fel kellene mennünk! – nyöszörgöm – még haza is kell érünk Bp-re, összecsomagolni . . . és holnap még orvoshoz is kell mennem!

-          Miért? – néz rám döbbenten miközben felkászálódtunk – Valami baj van? – szorít magához, miután magára rántotta a trikóját. – Kicsim baj van? – néz rám teljes pánikban.

-          Nem nincs semmi baj, nyugodj meg, csak kontrollra kell mennem. – sóhajtom - és az, az igazság, hogy kicsit félek Robert. Félek odamenni.

-          Elmegyek veled. – szorít magához

-          Jó. – motyogom – Köszönöm.

Nem szól semmit, csak megcsókolja a homlokom, magához szorít,  és felmegyünk a többiekhez. Leülünk mi is. Figyelem őket, és rájövök, hogy nekem sokkal, de sokkal több adatott meg, mint sok más embernek.  

Szerető családom van, akik ugyan kicsit agyamentek, kicsit bolondok, de hozzájuk tartozom, és van egy férfi aki szeret. Aki most érdeklődve néz rám, akinek még a szeme is mosolyog, amikor rám pillant, miközben a kávéját szürcsöli.  

Kell egy nőnek más?

Kit érdekel, hogy milyen lesz a lagzi, hogy mit találnak ki még, ha egy ilyen férfihez fogok tartozni?

Teszek a világra és arra, hogy mit találnak ki, hogy mit kombinálnak össze olyan emberek, akik még csak nem is ismernek, sőt fáradtságot sem vesznek hozzá, hogy megtegyék!

* * *

Jólesően dőlök hátra.

-          Istenem ez állati finom volt Anya! – suttogom. 

Rob, Apa és Csongi  meccset néznek ugyan a TV-ben, de fél fülük ott van.

-          Hát ennek őszintén örülök kicsim! – simít végig Anya az arcomon.

-          Én tudom, kislányom, hogy a vékony a trendi, de igazán magadra szedhetnél még pár kilót Hanna! Nagyon vékony vagy! – dohog Apukám, és szemrehányón néz Robra.

-          Én mondtam neki, ne nézz így rám! – áll neki védekezni szinte azonnal kedvesem.

-          Jaj hagyjatok már! Ilyen vagyok és kész! – mormolom, mert nem merek hangoskodni, mivel Csongi altatja  Lucát.

Elgondolkodom. Délután beszéltünk hazafelé jövet Robbal valamiről, amit a szüleimmel is meg kellene beszélnem.

Anya észre veszi, hogy agyalok, és megsimogatja a kezem.

-          Mi a baj? – néz rám.

-          Anyu beleférne még a keretünkbe, ha meghívnám Halász doktort és a feleségét?  Szeretném, ha ott lennének.

Anyuék összenéznek.

-          Beleférnek kicsim, ahogy Kataék és Bogiék is. Már meghívtuk őket is, és már vissza is jeleztek hogy ott lesznek. – teljesen ledöbbenek ezt hallva.

-          De hogyan? Honnan tudtátok a címüket?

-          Azért ehhez én is kellettem!  - nevet rám Rob – Kilestem a noteszedből.

-          Anyáddal meg elmentük és meghívtuk Halász professzort. – kacsint rám Apu.

Megszólalni nem tudok.

-          Nyugi kislányom kézben tartunk mindent! – simogat meg Apa – De nekünk mennünk kéne lassan Edit, - fordul Anyuhoz -  mert holnapra még össze is kell pakolnunk nekünk is.

Figyelem, ahogy felállnak, és menni készülnek, szinte felugrok amitől mindannyian meglepődve néznek rám.

-          Mi a baj? – mered rám Apu.

-          Apu eljöttök velem valahova? – sírom el magam – Egyedül akartam elmenni, de nem tudok! Meg kell tennem valamit, és nagyon szeretném, ha eljönnétek velem – suttogom halkan. – El kell búcsúznom tőlük!

Anya magához húz, és érzem,  ahogy Apu is szorosan átölel.

Robert

Figyelem Hannát. Most a St. Mary templom sekrestyében állunk, ami az esküvő színhelyéül szolgáló birtokhoz tartozik.

-          Jól van fiatalok, - nevet ránk megnyugtatóan Márk atya – Hanna kérem akkor adja oda Marthának – mutat a hátunk mögött megjelenő tálcát cipelő idős nőre – a keresztlevelét, illetve az igazolásait amit Ferenczi atya állított ki Budapesten.

-          Rendben – suttogja kedvesem halkan, és figyelem ahogy kissé remegő kézzel összefogja a haját egy copfba, majd kotorászni kezd a táskájában és az idős hölgynek nyújtja a borítékot aki mosolyogva veszi el tőle.

Komótosan elteszi, majd felénk nyújt egy bögre kávét, amit hálásan fogadunk el.

-          Amint látom kicsit feszült kedvesem – mosolyog rá az idős hölgy.

-          Á csak egy ici-picit! – vigyorog Hanna, mire az atya is felnevet – tudják nem mentem még férjhez soha!

-          Még szerencse! – rötyögöm

-          És milyen jóképű lesz a kedves férje! – mosolyog rám az idős hölgy mire nagyot nyelek, istenem csak most, csak itt ne!

Az atya gondolom látja, hogy  elöntött a feszültség, és figyelmeztetően néz a vele szemben álló hölgyre akinek mosolyra húzódik a szája, és finoman bólint egyet.  

-          Nos fiatalok, akkor holnap este várom magukat misére, utána meggyónnak, kicsit elbeszélgetünk. – szólal meg kedvesen mosolyogva az atya – Már itt vannak a birtokon nem?

-          De, - válaszolok gyorsan – a közvetlen családdal mi már ma ide lejöttünk, a távolról érkező vendégeink pedig holnapután pénteken illetve szombaton érkeznek.

-          Hát régen volt ekkora sürgés-forgás itt Crendonban! – szólal meg Mrs. Colin.

-          Sajnálom a felfordulást, amit okozunk, de sajnos ez a szükséges rossz. Igyekszünk titokban tartani a helyszínt, eddig szerencsére semmi nem szűrődött ki, de gyanítom, hogy ez nem sokáig marad így. Elég, csak az, hogy valaki itt a faluban megemlítse, hogy látott itt minket és elszabadul a pokol pillanatok alatt higgyék el! A paparazziknak elég lesz csak összeadni, hogy 2+2 az 4,   én és Notley Abbey, és ellepik a falut!  Csak reménykedni tudunk, hogy nem így lesz!

 Hanna nagyot nyel, mire az atya megnyugtatóan megveregeti a kezét

-          Nyugodjon meg kedvesem, eddig minden ara épségben maradt!

-          Remélem nem én fogom megtörni a sort! – vihogja kicsit feszülten - Én annyira szeretném, hogy nyugalom vegyen körül bennünket, hogy olyan legyen az egész amilyennek megálmodtam, egy csendes nyugodt családias esküvőt szeretnék, de ez jelen pillanatban olyan távolinak tűnik, mint ide Timbuktu (ahol franciául beszélnek XDDDD)  – sóhajt fel kicsit kétségbeesetten.

-          Rendben lesz minden kedveském higgye el! – mosolyog ránk Mrs. Colin – Sok – sok esküvőt tartottak mát itt nálunk,  bár az igaz, hogy egyik sem világsztár esküvője volt! – kacsint rám, mire zavartan nevetni kezdek, és érzem, hogy fülig vörösödök zavaromban.

-          Ha nincs más, akkor mi mennénk, mert sok minden van amit még intéznünk kell, akkor holnap találkozunk. – mosolygok a velünk szemben állókra.

-          Nem nincs semmi, véleményem szerint már mindent megbeszéltünk! – fog kezet velem az atya – Minden jót fiatalember!

-          Viszontlátásra! – köszönünk el.

Nagyot sóhajtunk amikor kilépünk, majd vigyorogni kezdünk. Átölelem, és ringatni kezdem, hogy megnyugodjon.  Mélyet sóhajt, és felnyög amikor megérzi, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom.

-          Kegyelem! Csak egy órát kérek, csak egyet! – sóhajtja, elhúzódik tőlem,  hátat fordít, és templomot  veszi szemügyre.

Kiveszem a telefont a zsebemből és elnevetem magam,

-          Akkor is ezt mondod, ha csak szólni akartak, hogy megérkeztek Zalánék?

A pillanat tört része alatt fordul felém, és szinte felragyog az arca!

-          Megjöttek? Tényleg? Végre!!  - visítja és szinte futva indul az udvarházhoz.

Nevetve követem. A bátyját meglátva szinte repül felé, és szinte feldönti, amikor becsapódik.

-          Végre!  Itt vagy! – vihogja a leterített Zalán pedig csak nevetni tud.

-          Anyám ez aztán az üdvözlés! – húzza magához majd kócolja össze a csaj haját.

-          Neked is Szia Molnár Hanna! – nevet rájuk Ashley, mire Hanna felkászálódik és átöleli őt is.

-          Szia! Jaj nagyon örülök nektek!!!  - vihogja de egyből eltűnik a vigyor az arcáról amikor megjelenik az esküvőszervező.

Zalán

Elképesztett és hatalmas örömöt okozott, hogy ennyire örült nekünk, de ez az öröm szinte pillantok alatt tűnt el az arcáról ahogy meglátta  az anyuék és Claire társaságában megjelenő esküvőszervezőt, akikhez még Rob nővérei is csatlakoztak.

-          Mi bajod van? – suttogom a mellettem álló húgomnak.

-          Majd meglátod Zalán- motyogja kétségbeesetten, mire Robra pillantok kérdőn, de ő csak a vállát vonogatja. – kérlek gyertek Ti is Ashleyvel! Kérlek! – néz ránk esdeklőn.

-          Oké! – vigyorog rá a feleségem. Az ÉN feleségem! – akit most boldogan húzok magamhoz.

Elindulunk.  A csaj lelkesen magyaráz, hogy mit hova, és hogyan kellene tenni, elrendezni, Robert csak álldogál mellettük, és figyel, Apa pedig lelkesen részt vesz a tervezgetésben.

 Hanna  pedig csak áll mellettem és szórakozottan nézelődik, egyetlen egy szava sincs.

Kérdőn nézünk össze Ashleyvel.

Bezzeg Lizzy az megszólal.

-          Figyeljetek, mit szólnátok hozzá, ha a galambokat onnan röptetnénk fel?! – mutat Lizzy az épület mellett álló kis emelvényre – Rob meg Hanna onnan elengedhetné őket, és mindenki látná is az egészet!

A húgomra pillantok, aki az ötletet hallva vékony vonallá préseli  össze  a száját, és nagyon szúrósan mered Robra, aki csak bambán mered maga elé, észre sem véve Hanna reakcióját.  Anya meg csak mosolyogva áll, és nem szól egyetlen szót sem!

Aha!

Ashleyvel összenézünk. Szinte mondanunk sem kell egymásnak semmit, ő Hanna felé mozdul, míg én Robert mellé araszolok.

-          Te figyelj öregem! – bököm oldalba – Nem ártana beszélned Hannával! – mutatok az Ashleyvel távolodó húgomra.

-          Miért mi baj van? Mi történt? – mered rám.

-          Nincs semmi, de szerintem nem ártana ha  beszélnél vele! – nézek rá komolyan.

Elnézést kér a többiektől és elindulunk a FELESÉGEMÉK  után.

-          Elegem van Ashley az egészből!  - halljuk közelebb érve, hogy dühöng Hanna – Torkig vagyok azzal, hogy itt ebben a cirkuszban mindenkinek az ötlete számít, csak az én véleményem nem! Csak azt nem kérdezi meg senki, hogy ÉN, ÉN mit akarok! – tajtékozza

-          Hé! Mi bajod van? – áll meg mellette Robert – Mi történt? – néz rá értetlenül – Az előbb még semmi bajod nem volt!

-          A büdös életbe Robert! – csattan fel Hanna és majd felrobban – Elegem van! A picsába, itt mindenkinek minden ötletét meghallgatjátok, csak azt nem amit ÉN vagy MI akarunk!  Nem akarok galambot röptetni! Nem akarok léggömböt eregetni! Nem akarok cirkuszi látványosság lenni!!!  A következő meg mi lesz? Hm? Anyukád majd kitalálja, hogy lóháton menjük a templomhoz?!!! Ez a MI esküvőnk, és nem Lizzyé, vagy Victóriáé, a miénk!  Anyukád az ő esküvőjükön élje ki extrém hajlamait! Miért olyan nehéz megérteni, hogy én nem ezt akarom! Én nem akarok csicsát! Én nem akarok arany színű asztalterítőt meg, olyan elvont dizájnos izéket asztaldísznek! Esküszöm mindjárt a fára mászom, és a legmagasabb ágról leugrok! -  dühöngi, és azonnal nekilát, hogy végre is hajtsa, Robert meg nevetve zsebre tett kézzel nézi, ahogy  a fára kezd mászni.

Aztán lassan elér a tudatáig hogy Hanna tényleg kibukott. Pillatatok alatt eltűnik a vigyor az arcáról, és Hanna után kap.

-          Hé! Kicsim!  - rántja le és húzza magához – De miért nem mondod?

-          Én mondtam Rob! Miért nem értik meg? Elhiszem, hogy a fia vagy, de én ettől az egésztől hideglelést kapok! – fakad sírva – Én nem akartam megbántani senkit, és elhatároztam, hogy nem szólok bele semmibe, tegyék úgy ahogy akarják, de ezt már nem bírom! Ez nem az amire én vágytam! Ez már nevetséges kezd lenni! Komolyan!

Nem hallgatjuk tovább, kézen fogom Ashleyt és elindulunk visszafelé. Anya figyelmesen tekint rám, és egyből elkomolyodik, ahogy Apu is. Arculat látva Clare, Lizzy és a Marianne az esküvőszervező is elhallgatnak.

-          Mi történt? – szólal meg Anyu.

-          Szerintem ezt most hagyjátok inkább, azonban nem ártana, ha elbeszélgetnétek velük! – mutatok az egymás kezét szorongató páros felé.

*

*

*

* 

252773