129. fejezet: Home, sweet home . . .

Sziasztok!


Bocs a késésért, de nagyon későn értem haza.


Fejezet fent.


Pusza!

Heni

Hanna

Dermedten állok az ajtóban.

Próbálom feldolgozni a látványt. . .

. . . .  ami leírhatatlan!

Robert, mint akit leöntöttek egy vödör jéghideg vízzel, úgy áll ott az aprócska fürdőszobámba, az elefántos boxerében, teljes pánikkal a vonásain. Elképedten, hitetlenkedve mered rám. Szóra nyitja a száját, látom, hogy mondani akar valamit, de nem jön ki hang a torkán, csak tátog, elvörösödik,  majd teljes zavarában lehajtja a fejét. 

A duó másik fele, pedig elképedten mered a halként tátogó jelenleg sóbálványt alakító pasira, majd rám kapja a szemét.

-      Jesszusom! – nyögi Natti.

Robert

Hirtelen kiürült az agyam teljesen.

Jézusom, most mit mondjak?

Keresem én, keresem a szavakat, de az istennek nem jut az eszembe egy sem!  Szinte automatikusan végignézek magamon, ijedtemben még le is lohadtam. . . ez bezzeg zakatol az agyamban!

-      Pattinson normális vagy?!  - csattan fel a mögöttem álló Natti, és kissé meglök, hogy eltudjon mellettem menni – És egyáltalán hogy kerülsz te ide?!

-      Én, én – nyökögöm – én csak megakartam Hannát lepni! Én azt hittem, hogy te vagy ő!  Pára volt, és csak azt láttam, hogy itt áll, fel sem merült bennem, hogy nem ő az aki . . . Jézusom! – kapom a pillantásom a még mindig az ajtóban álldogáló Hanna felé – Kicsim én azt hittem tényleg, hogy te vagy!

Nem szól semmit, sarkon fordul, és kimegy.

-      Hanna! – szólok utána, de Natti elém lép.

-      Maradj nyugton, szedd rendbe magad! Én addig beszélek vele!

-      De . ..

-      De fogd be! Így is ki van már rád akadva! – suttogja a fülembe, amikor hatalmas huppanás, majd Hanna eszeveszett káromkodása hallatszik.

-      Robbbbbbbb! – visítja – Ezt nem hiszem el! Basszus mi a francnak kell mindent lehajigálni a szoba közepére.

És hogy teljes legyen a káosz, felhangzik egy felháborodott babasírás is, amit meghallva Natti kapitulál mellőlem.

-      Ki ne merj jönni amíg fel nem öltöztem! – morran rám

Atya világ!

Hogy én mekkora balfasz vagyok!

Natti

Nincs okom rá, de én is iszonyat zavarban vagyok. Kapkodva húzok fel egy pólót, miközben Hannát figyelem aki Lucát próbálja megnyugtatni. Megnyugszom amikor meglátom a huncut szikrát a szemében, de  az a tekintet, hát Rob számra semmi jót nem ígér.

Felvihogok, ezt már ismerem. . .

Ekkor meghalljuk a fürdőajtó halk nyikordulását, és a testvéremre pillantok, akin látom, hogy mélyeket sóhajt, hogy vissza tudja tartani a röhögést.

. . . a röhögést, ami kitör belőle, amikor meglátja Rob bűntudatos képét.

Belőlem is kitör amikor meglátom Robot Hanna rövid halványsárga fürdőköpenyében pompázni. . .

Robert

Döbbenten meredek a csajokra, akik előttem hétrét görnyedve vihognak.  Mindenre elvoltam készülve, még arra, is hogy hozzám vágják a cuccomat, de a röhögésre nem. 

Annyira vihognak, hogy Hanna majdnem elejti a kezében tartogatott 2000 decibellel üvöltő babát.

-      Most mi van?! – csattanok fel felháborodottan – Mit vihogtok?! Add ide azt a kislányt mielőtt elejted! Szédült tyúk! – morgom, és kikapom a kezéből Lucát, aki amint meglát, még inkább rázendít.

Próbálom megnyugtatni,

-      Ne sírj, nem bántalak! Nyugi – dörmögöm a fülébe, hogy a kedves nagynénje és anyukája vihogásától hallja azért mit mondok.  Luca lassan megnyugszik, de ekkor Hannáék újra rákezdenének a vihogásra – menjetek ki – mordulok rájuk – így soha nem fog elaludni!

Összenéznek, és a legnagyobb meglepetésemre tényleg kimennek, és engem ekkor újra elővesz a pánik, basszus azt sem tudom, hogy hogyan tegyem le a kislányt! Egyáltalán hogy került a kezembe?!

Hanna

Kint a teraszon Nattival mélyeket lélegzünk, hogy csillapodni tudjon a nevetésünk. Hirtelen ellágyulok, figyelem Robot, ahogy fel-alá sétál Lucával, miközben előadást tart neki arról, hogy a kedves nagynénje, mármint én, kissé huzatos, és ne foglalkozzon velem! Luca sírása egyre halkabb, majd végül csend lesz.

Mind a ketten figyeljük a bent zajló eseményeket.

Rob téblábol, mint aki nem tudja, hogy mit is tegyen. Összenézünk Nattival.

-      Miért nem teszi le? – suttogja

-      Fogalmam sincs! – motyogom válaszként, és elindulok befelé Nattival a sarkamban.

Amikor belépünk Rob felénk fordul, teljes kétségbeeséssel a szemében.

-      Mi van? – lépek hozzá közelebb – Miért nem teszed le? – suttogom.

-      Nem tudom – motyogja – Kapaszkodik.

-      Mibe? – meredek rá kérdőjeleket sugározva – Nincs is rajtad semmi!- nézek végig meztelen felsőtestén, és ekkor meglátom. . .

. . . Luca a mellszőrzetébe kapaszkodik.

Felcsuklok, és igyekszem a vihogást visszatartani, mire egy mérges pillantást kapok. Natti szintén mélyet sóhajt, és kissé félrelök, hogy oda tudjon lépni Roberthez. Óvatosan próbálja Luca  ujjacskáit lefeszegetni Rob mellkasáról, akinek  viszont Natti egy-egy mozdulata hatására könnyezni kezd a szeme.

-      Csonginak már teljesen kitépkedte a mellkas szőrzetét. – vigyorogja – Bocs Rob, de nagyon tud kapaszkodni!

-      Hát azt tapasztalom! – suttogja kedvesem elgyötört hangon, majd megkönnyebbülten felsóhajt amikor Natti átveszi Lucát.

Nézem a vonásait ahogy figyeli Nattit, aki gyengéden leteszi a kislányt a kiságyba, és ellenőrzi, hogy minden szőrszálat eltávolított-e a kezéről. Felsóhajtok, mire hirtelen rám pillant. Tekintetünk összekapcsolódik. Felém lép, magához húz, és egy puszit nyom a számra.

-      Öltözz fel! – suttogom halkan

-      Oké! – motyogja, elhúzódik és a táskájához lép – Gyorsan lezuhanyozom.

Szinte menekülök a teraszra.

Natti  is kijön, és beszélni kezd, de én csak bambulok magam elé. Az agyam élénken vetíti a fürdőben most zajló eseményeket. Élénken magam elé tudom képzelni, ahogy a testén végig folynak a vízcseppek . . . kiszárad a szám.

-      Tulajdonképpen én beszélhetek aztán neked. . . – bök oldalba Natti – vetítesz mi?!

-      Aha.– motyogom - Vetítek.

-      Gondoltam. Figyelj, holnap elmegyek Lucával szállodába, nem akarunk zavarni.

Elképedten meredek rá.

-      Mond te normális vagy?!

-      Mi van? Mi a baj? – lép ki Robert vizes hajjal, pólóban és a szakadt farmerben.

-      Ez a lökött el akar menni egy szállodába, mert nem akar zavarni! – mutatok Nattira.

-      Miért mennél? – lép mellénk Robert és felkap egy dobozos sört az asztalról – Ha miattam, akkor eszedbe ne jusson!

-      De most jöttél és biztos. . .

Rob felnevet

-      Hidd el Natti tudok magamon uralkodni!  

-      Hát abból kaptunk ízelítőt! – nevetek fel – Majdnem lehidaltam.

-      Akkor mint mondjak én?! Azt hittem te vagy!  - nevet rám azzal a kisfiús vigyorával – Bocsánatot kérek Natti nem akartalak letámadni.

-      Nem történt semmi! – mosolyog Natti – Már kezdtem megörülni, hogy Csongi lepett meg – közli kissé keserű árnyalattal a hangjában.  – amire egyikünk sem szól semmit, de Rob meglepetten pillant rám.

Robert

Halk sírásra ébredek. Hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok, aztán  a tegnap este történtek villámlanak át rajtam. 

Luca halk nyekergése erősödni kezd.

Miért nem veszik fel?

Feltápászkodom, és lecaplatok. Luca továbbra is sírdogál. Gyorsan felkapom, de nem tudom, hogy mi baja lehet, mert rázendít. Most mit csináljak?

-      Hanna? Natti? – szólongatom a nőszemélyeket, de egyik sem szólal meg – Hova a fenébe tűntek ezek? – motyogom a kislánynak – Neked mondták, hogy hol vannak? Mi a baj? Miért sírsz?  Tele a pelus? Éhes vagy? Mi a baj? – kérdezgetem, de hiába, mert Luca nem válaszol, leköti az ordítás.

Kicsit kétségbeesek, most mit csináljak? A sírás egyre hangosabb. Elhatározásra jutok, egy életem egy halálom megnézem a pelusát.  Julcsinál csak nem lesz rosszabb. Ha egyszer megcsináltam, képes leszek rá most is. Bátor a te szíved Pattinson! Bátor! Na gyerünk aranyapám!

Natti

Kapkodni kezdek, amikor meghallom Luca sírását. Basszus felkelti Robot! Gyorsan elzárom a zuhanyt, villámgyorsan megtörölközöm, és magamra kapom a köntösömet. Lóhalálában vágtatok ki, de elkéstem.

Lefagyok a látványtól.

Rob sápadtan, öklendezve törölgeti Julcsi popsiját, gyorsan odalépek hozzá.

-      Bocsánat! Hagyd csak én megcsinálom! – mondom, neki, mire megkönnyebbülve felsóhajt, és arrébb lép - Sajnálom, hogy felébresztett.

-      Megküzdöttem volna vele! – motyogja két mély lélegzet között – de azért átadom.  Már ébren voltam. – teszi hozzá – Hanna hol van?

-      Elment boltba, nemsokára jön. Amikor elmentem zuhanyozni, még mélyen aludt – mutatok az elcsendesedett hiszti nyuszira előttem, aki most érdeklődve méregeti a mellettem álló  alakot.

-      Szia! – nevet rá Rob, Lucának tetszhet a hangja, mert ezerrel kapálózni kezd – Tiszta Anyukád vagy!

-      Ne puncsolj! – vágom oldalba

-      Nem is puncsolok - nevet fel – tényleg rád hasonlít.

-      Tényleg?

-      Aha. Megetethetem? – néz rám – A forgatás alatt velünk volt egy 3 hetes baba, egyszer megetettem őt is. Nem fogom elejteni.

-      Felőlem megetetheted. – nevetek rá - megfogod addig amíg megcsinálom a tápszerét?

-      Persze. – vigyorogja, majd óvatosan átveszi tőlem.  – De apró vagy!

Vigyorogva hallgatom, ahogy társalognak egymással, amikor berobban Hanna, még a fülén is szatyrok lógnak.

-      Megbolondultál? Miért nem szóltál, hogy boltba mész? – morran rá Rob. Leteszi a nyuszit a kiságyba és a tesómhoz lép.  – Szia szépségem! – nevet rá, kikapja a kezéből a cuccok egy részét, nyom egy puszit az orrára, leteszi a pakkokat a pultra, majd hozzám lép és kikapja a kezemből az éppen rázott cumisüveget - Bocsi ti csak pakolódjatok, én ismerkedem! – nevet Rob és a meglepett Hannát faképnél hagyva felkapja Lucát, és leül vele a fotelba.

Hanna nagyot nyel, ahogy látja őket, de elmosolyodik.

-      Pakoljunk ki, és utána reggelizzünk.

Teszünk-veszünk, de fél szemmel  mind a ketten a fotelban ülők kettősét sasoljuk.  Luca jól lakott,  Rob felpattan, hogy járkáljon vele, miközben óvatosan a hátát veregeti. Hanna hozzájuk lép, és felnevetnek amikor Luca teljesít.

-      Hát nyusza, ez egy pasinak is a becsületére vált volna! – vihogja Hanna.

Ekkor gyorsan elsütöm a gépet.

Robert

Figyelem Hannát, ahogy a csajszi körül tesz-vesz. Boldog, nevet, és nem agyal. Elfogadta. Nattival nekilátnak főzni engem meg kizavarnak a teraszra, hogy ne legyek láb alatt.

Szót fogadok, nem kell kétszer mondaniuk!

 A laptopon kezdek dolgozni, amikor csörögni kezd a telefonom. Meglepve nézek a kijelzőre.

-      Már itt vagy?! Későbbre mondtad, hogy jössz.

-      Itt vagyok, kijössz elém?

-      Persze, mindjárt megyek.

Gyorsan összekapom magam, és nem felejtem el a gépemet is lezárni, hogy Hanna  nehogy észrevegyen valamit, mert akkor végem lesz mint a botnak!

-      Csajok – lépek be, - nekem most el kell mennem, de sietek vissza.

-      Hova mész? - néz rám kíváncsian Hanna

-      Dolgom van kicsim, de sietek vissza! – közlöm. Látom, hogy meglepődik, nagyot nyel, szeme bizalmatlanul csillan, de nem szól semmit. Egy szót sem.

-      Oké.

Kedvtelve nézek végig kissé telt, mini ruhás alakján. Egy puszit nyomok a szájára és lelépek.

Hanna

-      Annyira utálom ezt! – morranok fel – Mostanában mindig ezt csinálja! Állandóan telefonál, titokzatoskodik! A nem létezőm tele van vele!

-      Ne mérgelődj!

-      De mérgelődök, mert zavar! – csattanok fel, mire  kiröhög.

Nattival teszünk – veszünk, aztán elhatározzuk, hogy gyakorolni kezdjük a Craig által átküldött koreográfiát. Lucát kivisszük a teraszra, ahol nyugodtan tud az árnyékban aludni, kicsit félrehúzzuk a bútorokat, és táncolni kezdünk. Vihogva ugrálunk Nattival, amikor nyílik az ajtó, és Rob lép be Csongival a nyomában. Figyelem a testvéremet, ahogy a döbbenettől, tátott szájjal mered a belépő férjére. Rob vigyorog,  Csongi pedig feszeng, mert Natti nem moccan.

-      Szia! – motyogja Csongi – Nem örülsz? – de nem kell a válaszra várnia, mert Natti már a nyakában lóg.

Robbal kisettenkedünk a teraszra, had örüljenek egymásnak! Óvatosan nézek a babakocsiba, de Luca ezerrel húzza a lóbőrt. Rob vigyorogva figyel, majd magához ránt és az ölébe húz. Halkan felmorran amikor helyezkedni kezdek.

-      Ne ficánkolj mert pórul jársz! – morran rám

-      De ha egyszer csontos vagy! – riposztolok azonnal és vigyorogni kezdek amint megérzem, hogy nem hatástalan rá a fickándozásom.

Persze nem marad sokáig adósom. Elönt a forróság amikor megérzem a kezét amint egyre feljebb és feljebb araszol a lábamon, miközben forró lélegzete a nyakamat súrolja, izgatja. Mély levegőt veszek, hogy rászóljak. . .

-      Fogd be! – morran rám és megcsókol.

Alaposan.

Hajlamosak lennénk elveszíteni a fejünket, de ekkor Luca nyekeregni kezd, és inkább elhúzódóm Roberttől és egy mély levegő után a babakocsihoz lépek, és kiveszem a kisasszonyt, aki éhes lehet, mert ezerrel gyömöszöli e kezét a szájába.

-      Szerinted be merjek menni? – fordulok Robhoz

-      Miért ne mernél bejönni? – jelenik meg Natti az ajtóban Csongival, aki vigyorogva lép hozzánk, és kiveszi Lucust a kezemből.

Szövegelni kezd neki, de a kisangyal tojik az apjára, üvölt ezerrel.

Halkan beszélgetünk miközben eszik.

Robert

Már lassan elviselhetetlen a meleg, ezért behúzódunk a lakásba. Pont azon agyalunk, hogy mit csináljunk délután, amikor csengetnek. Meglepetten nézünk össze.

-      Ki az? – nézek Hannára kérdőn

-      Szerinted átlátok az ajtón? – morran rám – Nem tudom Zalánék csak estére ígérték magukat. – közli, majd feláll és ajtót nyit.

-      Meglepetés!! 

Hanna visítva ugrik István nyakába aki könnyes szemmel simogatja meg a hátát.

-      Hát ti? – nevetek rájuk amikor belépnek Zalánékkal egyetemben.

-      Hát mi úgy döntöttünk, hogy előbb eljövünk, és meglepünk benneteket.  – közli István

-      Ehhez persze köze nem volt annak, hogy leakartad meózni, hogy hol lakom és hogyan élek?!- vigyorog boldogan Hanna az Apjára.

-      Ismersz kicsim! – nevet rá.

A heves üdvözléseket követően, István érdeklődve néz körül a lakásban.  A lakásban, ami ennyi embernek bizony szűknek bizonyul. Hanna kicsit kétségbeesetten néz rám, de gyorsan megoldjuk a helyzetet, mert Lucát a galériára visszük aludni, a babakocsit a teraszra tesszük, a hordozható babaágyat pedig összecsomagoljuk.

-      Jó kis kégli ez. – állapítja meg István.

-      Az csak kicsi. – szólalok meg – Én már elgondolkoztam rajta, hogy kéne venni egy lakást itt is.

Hanna meglepve néz rám, de elereszti a füle mellett inkább, és nem szól egy szót sem.

Gyorsan eltelik a délután, és Natti meg Hanna fészkelődni kezdenek.

-      Mi van? – meredünk rájuk – Mi bajotok van?

-      Nincs kedvetek elmenni egyet sétálni? – teszi fel a kérdést a Boszorka de közben vadul csillog a szeme.

-      Most? – mered rá Zalán

-      Igen Zalán most. Elmehetnénk egyet mászkálni.

Eldöntjük, hogy oké menjünk. A két csaj heves készülődésbe kezd, amit látva meglepetten nézünk össze a többiekkel, de csak vigyorognak. Aztán elindulunk. Meglepődök amikor Hanna a taxiban a Centrál Parkot adja úticélnak.  Kicsit összeszorul a gyomrom, és idegesen szorongatom a sapkámat.

István

-      Na megnyugodtál? – nevet rám Edit miközben a taxiból szállunk ki.

-      Meg. – vigyorgom – megnyugodtam. Nézzetek rá – mutatok a nevetve  a Rob mellett álló lányomra aki éppen Ashleyval beszélget – szinte kicsattan. Látszik, hogy boldog és elégedett, és ez nekem elég.

Zalán is tűnődve nézi a húgát, majd elmosolyodik, és elindulunk feléjük. Nézem a gyerekeimet, és boldog vagyok, mert mind a hárman komoly, megbízható társra leltek, és úgy tűnik boldogok. Editnek is ezen járhat az agya, mert megszorítja a kezem és könnyes szemmel rám mosolyog.

-      Apa gyertek már! – fordul hátra Nattikám

-      Miért sietünk valahova? – nevetek rá.

-      Nem, de . . . mindegy. – legyint.

Érdeklődve nézek körül, emberek mindenfelé. Szombat van, így mindenki ráérősen sétálgat, mindenki, kivéve minket, amit pár perc után Zalán is szóvá tesz.

-      Hé csajok! Az olimpia csak jövőre lesz! Hova siettek?

-      Sehova. – vigyorogja Hanna – csak hozzászoktam, hogy itt mindig sietni kell. – közli és kicsit lassít.

A távolban ekkor feltűnik a szökőkút, ami körül csak páran lézengenek, így arrafelé vesszük az irányt. Kellemesen, ráérősen sétálgatunk, Robertet figyelem nem tagadom kritikus szemmel. Meglepett a dologgal amivel előállt, nagyon meglepett, de végül is számíthattam volna rá. Mindenesetre őszintén szólva meglepetést okozott az összeszedettsége, amivel a dolgokat rendezte, rendezi.  Látom, ahogy szinte csüng a lányomon, ahogy az is rajta. Nevet a szeme Hannának. Ekkor feltűnik egy vattacukor árus.

Editre kacsintok aki felnevet, mert a lányok, szinte egyszerre fordulnak felém vigyorogva.

-      Gyertek! – intek nekik, és vihogva lépnek hozzám – Te málnásat, te meg vaniliásat  ha nem tévedek?! – kacsintok rájuk – Ashley drágám te milyet kérsz? – nézek a jövendőbeli kismenyemre, aki meglepve néz felénk – Nálunk ez már szinte hagyomány, ha a lányok vattacukrost látnak akkor venni kell.

Ash elneveti magát, és ő is mellénk lép, ő barackosat kér.  

-      Hé! És az én gumicukrommal mi lesz?! – csattan fel Zalán, mire kitör belőlünk a röhögés.

-      Hát gumicukrom az nincs, de nyalókával szolgálhatok – szólal meg az árus.

Vigyorogva nézem őket. Rob nyalókával a szájában szövegel Hannának és úgy néz ki, mint egy hörcsög, Zalán az anyját szórakoztatja, hevesen gesztikulálva, szintén nyalókázik, és ott a vőm. Ő csak Natti kezét szorongatja, kezében a kibontatlan édességgel.

Luca ekkor megunja hogy a babakocsiban senki nem foglalkozik vele és síni kezd. Hanna, ezt hallva villámgyorsan Rob kezébe nyomja a vattacukrot, annak meglepetésével nem törődve, és kikapja Lucát a kocsiból, aki persze azonnal elhallgat, és érdeklődve nézelődni kezd.

Robert

Figyelem Hannát. Elégedett és rengeteget nevet. Egyfolytában szövegel Lucának, aki vigyorogva, nyálasan gügyög.

-      Nem adunk neki belőle? – nevetek rá, - szerintem ízlene neki!

-      Mit? Vattacukrot? Meghibbantál?

-      Biztos ízlene neki, na csak egy picit. . . .

Közben kicsit közelebb megyünk a szökőkúthoz, ahol már azért nagyobb a tömeg. Sapkámat a szemembe húzom, és a napszemüveget is felveszem.  Zalán lép mellém, és beszélgetni kezdünk. Hanna a szökőkúthoz lépdel, őt figyeljük nevetve,  ahogy Ashleyval együtt Lucának magyaráznak. Natti is melléjük keveredik. Közelebb lépünk mi is.  Ekkor  váratlanul a hangszórókból zene csendül fel, amit meghallva Hanna szinte azonnal a meglepett Ashley kezébe nyomja Lucát, és egy szó nélkül elindulnak Nattival.

Döbbenten, és meglepve nézünk utánuk.

-      Hova mennek? – hangzik el a nagy kérdés többünk szájából, de csak tanácstalanul pislogunk egymásra.

Zalán ekkor felnevet, és feláll a szökőkút szélére, hogy a nyakában lógó géppel videózhasson. Kisvártatva mind a szökőkút peremén szobrozunk, és meglepve nézzük Hannáékat, akik az egyedül táncikáló csaj felé haladnak, és a legnagyobb meglepetésemre beállnak mögé. Eltátom a számat a látványtól ahogy alig pár másodperc után, már 8 majd egyre többen állnak be. Hanna vigyorogva néz rám, mire elnevetem magam, és élvezettel nézem ahogy a szám ütemére, táncolnak. Legnagyobb meglepetésünkre, a szám végén a tőlünk pár méterre lévő srác elindul feléjük egy lányt húzva maga után, mire a táncosok Hannáékkal egyetemben kört formálnak.

Tátott szájjal nézem az eseményeket, hiszen a srác letérdel a lány elé . . . 

Kedvesem nevetve nézi őket, látom azt is, ahogy könny csillan a szemébe, amikor a lány bólint és a srác átöleli. Nevetnek. Boldogok.

http://youtu.be/zU4jGsdORtw

Csak nézem azt a könnyesen csillogó de nevető szempárt, és tudom, hogy jól döntöttem. Tudom.

Aztán amilyen gyorsan összeállt, olyan gyorsan szét is széled a társaság, és a Hannáék nevetve lépkednek felénk.

-      Hát ez oltári volt! – szólal meg Zalán – Majdnem beleestem a vízbe amikor megláttalak benneteket, hogy táncolni kezdtek.  – nevet fel Zalán

-      Hát ezt az életbe nem gondoltam volna! – szólal meg István – Régebben még attól is zavarban voltak, ha két sort kellett elmondaniuk nyilvánosan, most meg több száz ember előtt táncikálnak! Készen vagyok!

-      De tetszett? Jó volt nem? – vigyorogja a hozzám simuló boszorkány.

-      Az volt nagyon jó volt! De hogyan jutott az eszetekbe? – szólal meg Csongi is.

-      A munkatársaimmal járok táncolni, és ők mondták, hogy vannak néha ilyen flash mobok, és aki akar az beáll.

-      De ki volt az a srác? – nézek a sokak által körülvett pár felé.

-      Craig Logan, és mellette a menyasszonya Jenna.  Craig a tánctanárunk. Aranyos srác és imádja a lányt. Pár napja amikor lerobbant a kocsija és tiszta ideg volt, mert a születésnapja volt  és Jenna várta vacsorával én vittem haza motoron, , és . . .

István ekkor szinte megfagy, és szigorúan néz Hannára. Értetlenül figyelem őket. Most mi van?

-      Min vitted haza? – csattan István  hangja mérgesen, mire Hanna megfeszül és elvörösödik.  Hirtelen elér hozzám is, hogy mit mondott. . .  és ezzel nem lehetek egyedül, mert Zalán is önkéntelenül lép közelebb. Így immáron hárman nézünk rá mérgesen.  

-      Most mi bajotok van? – csattan fel és elhúzódik tőlem – Vettem egy motort.

-      Remélem robogót! – dörren rá Zalán

-      Nem! Egy Honda ZBR 250-est – vágja oda Hanna, amit meghallván István, Csongi és Zalán is egyöntetűen felhörrennek – és ne álljatok neki károgni! Elbírom és rengeteget mentem már vele!

-      Az nagy motor? – nézek rájuk kérdőn, mire mind a hárman szinte egyszerre felmordulnak  - Tehát nagy motor – konstatálom – Eszednél vagy? – csatlakozok immáron negyedikként a lincs bizottsághoz.

-      Nem olyan nagy! – néz ránk dacosan Hanna – és ne merészeljetek kioktatni! Uralom, és már régen szerettem volna egy ilyen gépet.

Szigorúan meredünk rá. Szinte körbe vesszük a Boszorkát, aki dacosan pillog ránk.

-      Na ezt majd megvizsgáljuk! – csattan fel Zalán mire Ashley hátba vágja.

-      Állítsd le magad! Hanna felnőtt nő, és tudja mit csinál!

-      Hát azt kétlem, hogy tudja! – morran fel ismét a bátyja – Hiszem, ha látom, hogy elbírsz vele!

-      Oké! Menjünk haza és bemutatom! Lent van a garázsba.

-      Nem azért, de menni kéne Rob – szólal meg halkan a mellénk lépő Natti – azt hiszem észrevettek benneteket Ashleyval. Ha nem akartok balhét akkor menni kéne.

Gyorsan körbe pillantok . . . és valóban pár szempár meglepetten mered ránk.  Szólnom sem kell, az egész társaság egyöntetűen megfordul, hogy elinduljunk. Hanna a kezembe kapaszkodik, ahogy Ashley Zalánba, de pillanatok alatt körülvesznek bennünket. Még látom hogy Edit és Natti Csongival a parkoló taxikhoz érnek, de nekünk esélyünk sincs meglépni. Hanna rémülten mered rám amikor páran felé kapnak, összeszorul a gyomrom, még élénken él bennem ahogy véresen mellettem ül a kocsiba.  . . .

-      Rob . . . – suttogja elhalón, de szerencsénkre hirtelen feltűnik István két  járőrrel, akik segítenek nekünk, hogy a taxikhoz érjünk.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel amikor a kocsi elindul velünk. Hanna remegve kapaszkodik belém. István hátra fordul.

-      Jól vagy? – mered a lányára, és az én torkomat a düh és a harag marja miközben sápadt arcát nézem.

-      Igen jól vagyok, nincs semmi bajom Apu. – motyogja – Csak elszoktam már ettől. Szerencsére papik nem voltak. . .

-      Nem akarlak elkeseríteni, de voltak – válaszolja István – voltak, de elég messze.

-      A mocskos életbe!  - önti el az agyamat a vér – Nekem nem lehet, egy normális, nyugodt napom? Én nem mehetek el a szeretteimmel sehova anélkül, hogy ne támadjanak ránk több százan?!  A picsába!!

-      Nyugalom Robert, édes fiam már túl vagyunk rajta! Ne dühöngj! A munkád ezzel jár. Nyugalom. Most szépen elmegyünk hozzátok, és megnézem azt a motort! Nem úszod meg Bogaram! – néz szigorúan Hannára aki tragikus sóhajt hallat, mire elhúzom a számat.

-      Szóval vele vigasztalódtál? – fordulok felé kérdőn – Vad, és gyors?! . . .

-      Az! – csattan fel – Vad és gyors, és csak velem foglalkozik! – közli dacosan.

-      Persze, hogy veled, mivel csak egy gép! – kaffanok fel én is, látom, hogy kiakad, de végül is igaza van - Legalább jól megy?

Meglepetten mered rám, biztos vagyok benne, hogy arra számított, hogy kiakadok én is akár a bátyja vagy az apukája, arra nem számított, hogy talán nincs kifogásom ellene, hogy motorozzon.

-      Jól megy! – ereszt meg egy mosolyt – Ha jó leszel akkor viszlek vele! – kacsint rám, mire megsimogatom az arcát, István ezt látva felsóhajt.

-      Rob kenyérre ken ez a nőszemély! – néz ránk szigorúan - Keménynek kell vele lenni, mert különben elkanászodik! – közli de a szeme azért büszkén villan Hannára.

Felnevetünk.

Gyorsan a lakáshoz érünk, a többiek már ránk várnak. Nattiék felmennek a lakásba Ashleyvel és Edittel, mi pedig mind a garázs felé vesszük az irányt. Felhördülök amikor meglátom az oszlophoz láncolt fekete motort. Hanna mérgesen pillant rám, és kirántja a kezét a kezemből.

-      Tudok vele rendesen menni!

* * *

-      Tényleg tud! Ezt el kell ismernünk – mormolja Zalán amikor utolérjük Hannát aki a piros lámpánál várakozik, hogy zöldre váltson a lámpa.

Vágyakozva nézem a fenekén feszülő farmeren a hasadást. De szeretném megsimogatni. Nagyon vágyom rá. Iszonyat régen voltam vele, és holnapután nekem utaznom kell San Diegóba.  Itt alszanak nálunk Nattiék, így semmi de semmi akcióra nem lesz lehetőségem.  El kellene valahova mennünk, valahova, ahol kettesbe lehetünk, de tudom, hogy ez nem fog menni, hiszen itt van mindenki. Kicsit sem lenne feltűnő, hogy meglógunk.  Legfeljebb bütyköt kötök rá – sóhajtok nagyot, mire mind a hárman rám pillantanak, és röhögni kezdenek.

-      El kell ismernem, jó a karosszériája Hannának! – nevet fel Csongi, mire oldalba vágom.

-      Ennyit mondhatok! – röhög rám tele szájjal – Én nem fogom letámadni mint egyesek Nattit!

-      Mi? – fordul hátra István harcra készen – Ki támadta le Nattit?

-      Én. – közlöm vörösre gyúlt fejjel, és mielőtt elkezdenének pattogni elmesélem, hogy mi történt.

Könnyesre röhögik magukat.

Remek.

Ekkor dudaszó harsan mögöttünk, mire Zalán indít, és a már messze repesztő húga után eredünk.

Hanna

-      A tápszerből két kupaknyit tegyetek 200 ml felforralt vízbe!  Nem csapvízbe, hanem felforralt vízbe ami ott van a konyhapulton – mutat Natti a világoskék edényre. – Oké?  

-      Szívem, egyikünk sem hülye! – morran rá Csongi – Menjetek már, ketten csak elbírunk a 2 hónapos lányommal!

-      De ha baj van hívjatok! – közli

-      Natti gyere már! – csattanok fel és a mögöttem álló kedvesemhez fordulok, és megcsókolom, miközben a hajába túrok, és elnevetem magam – Olyan furcsa még ez a frizura! Mint egy félig megskalpolt indián! – vihogom, és megcsókolom. -  Szeretlek!

-      Én is! – vigyorogja két puszi között – De indíts! Nyomás! Már tuti várnak rátok!

Nevetve indulunk. Gyorsan taxiba szállunk és repesztünk a ruhaszalonba, Rob nem tévedett, mert Anyu már telefonált, hogy hol az istenbe vagyunk már!  Alig teszi le a telefont megállunk szinte majdnem előtte.

Felnevet amikor meglát bennünket.

-      Na végre! – sóhajt fel Ashley is – Már azt hittem hogy elfelejtettétek!

-      Nem csak eligazítást kellett tartani a pasiknak. – nevet fel Natti, és körül néz – Anyukád nem jött?

-      Nem. – feleli szűkszavúan – közbejött nekik valami, így csak négyen leszünk, illetve remélem befut időközben az unokatesóm Kate is, bár nála soha nem lehet tudn!

-      És látjuk a te ruhádat is, vagy csak most nekünk nézünk?

-      Én is próbálok – neveti el magát – ez az utolsó ruhapróbám.

Alig 10 perc múlva, már egymás után húzzuk fel a ruhákat Nattival, hogy megmutassuk Ashleynek  őket.

-      Hm . . . az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok – sóhajt fel – Nektek melyikek tetszenek?

Alapos megfontolás után egy zöld mini ruhát választunk. Gyorsan leveszik a méreteinket, és közlik, hogy kedden lehet menni majd a ruhákért.

-      Hát ezzel gyorsan végeztünk. Merre tovább? – szólal meg Ashley.

-      Én most megennék egy hatalmas adag . . .

-       . . .  fagyit!  - neveti kánonba Ashey és Natti is.

* * *

Máskor nagyon utálom a repülést, de most szinte repesve várom.  Feszült vagyok, és vagy huszadszorra ellenőrzöm, hogy minden cuccot eltettem-e? Minden megvan-e? De megvan. Hevesen dobogó szívvel szállok fel a repülőre. Magam sem értem, hogy miért izgulok ennyire, hiszen csak haza megyek.

Haza.

Haza Roberthez. . . .

. . . végre, mert az utóbbi 3 nap teljesen kimerített.

Szinte kényszerítem magam, hogy lenyugodjak, már majdnem sikerül amikor rezegni kezd a telefonom. SMS-em jött Robtól.

„ Minden rendben? A gépen vagy? Megnyugodtál? „

„Igen rendben vagyok, megnyugodtam, és a gépen ülök” 

„Oké! XDDD  akkor alig 3 óra múlva látlak! Én is sietek haza,  mert Steph beszervezett egy megbeszélést, de nagyon sietek, mire hazaértsz én is otthon leszek”

„ Rendben”

„Puszi! Szeretlek”

„Én is!”

Szerencsére senki nem ül mellettem, így nyugodtan gondolkodni tudok. Annyira jól sikerült a hétvége. A ruhapróba után utánunk hazamentünk, és elmentünk ebédelni egy görög étterembe, majd lementünk a tengerpartra. Hatalmasakat dumáltunk, nevettünk, és iszonyat jó volt, hogy végre megint azok között voltam akiket imádok. Késő estig voltunk lent és este még miután Anyuék és Zalánék elmentek, mi négyen hatalmasat kártyáztunk kint a hűvös teraszon. Másnap hétfőn Rob is elutazott, és Nattiék is elmentek, mert Csongi meglepte egy 3 napos kirándulással San Franciscoba, úgyhogy egyedül maradtam. De a feketeleves csak az után jött, hogy beértem a munkahelyemre.  Pedig gondolhattam volna, hogy nem tudom sokáig titokban tartani, hogy Robert a párom, de ilyen ellenséges hangulatra azért nem számítottam. Sorban kaptam a. vitriolos megjegyzéseket egymás után, vagy ahogy szokott lenni, jó páran átmentek bűbájba, és émelyítően kedvesek voltak. Csak pár ember maradt normális, és a pár közé tartozott Olga és Samantha is Ők változatlanul ugyanúgy barátságosan viszonyultak hozzám, ahogy a főnököm is, bár ő megjegyezte, hogy nem efféle hírverésre van szüksége a cégnek, és ha kérheti akkor legyek óvatosabb, mert nem szeretnének a pletykalapok címoldalára kerülni. . .

Ezen kiakadtam, hiszen én akarok a legkevésbé oda kerülni!

Naiv voltam, mert azt hittem, hogy tudom kezelni e helyzetet, de nem, illetve korántsem olyan jól, mintsem azt hittem. Elkeserített a pletykalapok hülyeségáradata!  Sorba kerekítették ki a hülyébbnél hülyébb sztorikat a szombati napról. . . Á áááááááááá! Nem is érdekel, mert csak halálra idegesítem magam rajta. Felteszem a fejhallgatót és kiürítem az agyam, csak és kizárólag Blake Shelton hangjára koncentrálok.

Robert

Halálosan unom már! Haza akarok menni! Nem értem, hogy nekem ezen a megbeszélésen miért kell részt vennem?!  Hogy elfoglaljam magam a telefonomat kezdem buherálni. Kisvártatva feltűnnek az utóbbi napokban készített képek . . .

Az első kettőtől kis híján megáll a szívem. Emlékszem hazaérünk vasárnap este a partról. Nagyon meleg volt, és Hanna is  elemében volt, egész délután heccelt, de ráfázott a drágaságom, mert előkaptam a skacoknak vásárolt vizipisztolyt és kergetni kezdtem a Boszorkát a lakásban, persze visítva tiltakozott ellene!

  

Egész nap szövegelt, mert nem mentem kipróbálni a szörfözést . . . Nem akartam neki beismerni, hogy nem tudok szörfözni, és ki sem szeretném próbálni . . . főleg nem ott ahol jó páran láthatják ahogy szerencsétlenkedem.  Hazáig hallgattam a froclizását, de szerencsémre Csongi is beszállt Hanna piszkálásába miután hazaértünk. Szájalt, hogy ő igen is szereti a kihívásokat, és sok extrém sportot is kipróbálna!

-      Persze szereted az extrém sportokat, - röhög fel Csongi -  mert közben rengeteg új barátot ismersz meg: mentősöket, balesetiseket, gyógytornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentőket! :D

Egy pillanatig hökkenten nézett a srácra, majd szó szerint vihogni kezdett.

Istenem akkor legszívesebben letepertem volna!

Aztán itt van az a kép  tűzlétrán készítettük miután Csongi megérkezett.

De a kedvencem az amit akkor csíptem el amikor Lucával a számítógép asztalnál ül.  

Annyira aranyosak. Nem tagadom, ilyenkor azért megsajdul a szívem, mert a napokban azért párszor eszembe jutott, hogy milyen lehet Csonginak. . . Milyen érzés lehet, a saját gyerekemet látni, dajkáni, vagy éppen idegeskedni, hogy miért bőg, mi a franc baja van amikor tiszta a pelusa, evett, böfizett, nem lázas. . .  Szó mi szó jól megszivatott bennünket a kisasszony vasárnap délelőtt!  - húzom el mosolyra a számat. Csongi már az idegbaj szélén állt, mert Luca állandóan bőgött, de aztán rájöttünk, hogy csak kézben akar lenni. Hát cipeltük is a kis mini banyát!

-      Robert!  - csattan fel Steph – Akkor ez így rendben lesz?

-      Mi? – pillantok fel, ugyanis az utóbbi 10 percről fogalmam sincs.

-      Semmi! Menj, majd átküldöm! Látom már nem bírsz magaddal.

-      Bocsi Steph! – puszilom meg az arcát – de ma jön végre haza Hanna, és . . .

-      Menj már! – nevet fel – Majd Timmel egyeztetek!

-      Bocs Tim! – fordulok a managerem felé, mire az is felnevet

-      Tűnés! Majd este hívlak, mert szerintem a fel sem fogtad, hogy mit beszéltünk az elmúlt 10-15 percben!

-      Bocs!  - húzom be a nyakam – Legyetek jók! Majd hívjatok! – közlöm és már ott sem vagyok.

Hanna

Nagyot nyelek, ahogy megáll a taxi a lakás előtt. A sofőr kipakolja a cuccaimat, fizetek és elhajt. Én meg csak állok a ház előtt, szívem a torkomba dobog, szinte remegek.

Itthon vagyok.

Igen itthon, ízlelgetem magamban a szót, majd egy mély lélegzetet véve kinyitom a lakásajtót. Szinte várom, hogy Herki felém rohanjon, de ő most anyuékkal Zalánéknál van.

Hevesen dobogó szívvel lépkedek egyre beljebb. Automatikusan dobom a kulcsaimat az előszobában álló asztalon lévő tálkába, hogy aztán folytassam az utamat a nappaliba.

Mindenhol rend van, és szinte minden ugyanolyan mint akkor amikor elmentem. Csak állok ott a nappali közepén és csorognak a könnyeim, csak bámulok ki a fejemből, amikor egy érintésre rezzenek össze.

Robert

Mint az őrültek hajtok hazáig.

Itthon van, nem láttam, nem hallottam, de tudom, hogy itthon van! Óvatosan nyitom ki az ajtót, és lépek egyre beljebb. Nem tudom miért, de egyre gyorsabban ver a ketyegőm, ahogy lépkedek egyre beljebb.

. . . és akkor meglátom, ahogy ott áll a nappaliban, mélyeket sóhajt és sír. Nem bírom ki hozzá lépek és megsimogatom a vállát.

-      Miért sírsz? – suttogom a fülébe, miközben magam felé fordítom és átölelen – Baj van?

-      Nem nincs baj, csak . . .  -  szipogja, - csak  akkor azt hittem, hogy soha nem jövök ide vissza, és most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott nekem ez a hely!

-      Kicsim!  - suttogom a nyakába, és érzem egyetlen pillanattal sem bírom tovább.

Pár pillanatig egymás szemébe nézünk, majd szinte egymásnak esünk . . .

230584