127. fejezet: A KERÍTŐK . ..

Sziasztok! 








Kicsit eltűntem, de annyi minden szakadt rám az utóbbi időben, hogy igazság szerint se kedvem se időm nem volt leülni írni.  Kicsit előre dolgoztam ugyan, de mindig jönnek újabb és újabb ötletek, amiket nem tudok kihagyni, és át kell dolgozni kicsit a meglévő részeket. Mindegy ez már legyen az én bajom. 




COSMOPOLIS:


Hát  06.02-án barátokkal elmentem megnézni a Cosmopolist. Nem olvastam el előzetesen a könyvet, hogy nyitott legyek az élményre. 
Nos nyitott voltam. . . .
Őszintén szólva az első félórában azon gondolkodtam, hogy felállok és lelépek. 
Nem tetszett. 
Egyik jelenettől ugrottunk a másikra látszólag összefüggéstelenül, hiszen a párbeszédek valahogy (lehet, hogy csak számomra) nem alkottak összefüggő egészet. Őszintén szólva csalódás volt a film mert mást, többet vártam. 
Aztán jött a szexjelenet és felsóhajtottam, hogy igen, ez már az amit vártam. (meglepő mi XDDDDDD)  Robert tudott újat mutatni, mivel őszintén szólva korábbi filmjeiben igencsak suta volt az ágyikóban. . .  Nos, az a jelenet meglehetősen jóra sikerült XDDDDD ! 
Aztán elérkeztünk a fodrászhoz, és onnantól kezdve számomra is felpörögtek az események, és meggyőzött arról, hogy ténylegesen tudja, hogy mit csinál. A film innentől kezdve összeállt és rendben volt. De őszintén szólva az utolsó 20 perc győzött meg arról, hogy tényleg színész lett a kisfiú. Legyünk őszinték, eddig nem túl sokat tudott magából megmutatni, hiszen a bohóc, őszinte öniróniával telt Robot már ismertük a riportokból, a szinte mimikátlan Edwardot is láttuk eleget. Aztán jött Georges  aki igazából nekem nagyon bejött, és nem is értem hogy miért húzták le azt a filmet. (Jó tény és való meglehetett volna sokkal jobban is csinálni, de Rob szerintem nagyon jó volt benne, hiszen rengeteg arcát láthattuk)  de Eric volt az aki a végére telitalálat lett! Imádtam a gúnyt, az értetlenséget, a magabiztosságot amit árasztott. . . . és amikor sírni láttam. 
(Már Georgesnél is bejöttek a könnyek)   
Mindent összevetve érdekes élmény volt, és nem bántam meg, hogy elmentem megnézni!


Aztán a múlt hét végképp ledarált. . . 








Akkor jöjjenek a VÁLSZOK:




Judy: 
Szia! Nem választom szét őket, mert szerintem ők egymáshoz tartoznak, csak egy kis zűr van az űrben. XDDDD  Kicsit elbizonytalanodtak.  Pusza!! 


Maris:
Örülök, hogy olvastad és tetszett az előző fejezet. Most jön Ashley szemszöge is. 


Golden:
Örülök, hogy nem csalódtál! Sajnálom, hogy várni kell többet, de most nekem ez így megy. Sokszor  gondolkodom, el rajta, hogy hogyan tudtam régebben olyan sűrűn jönni a fejezetekkel , nem tudom, most valahogy nem megy. Igen lesz Ash szemszög is. 


Laura:
Szia! Köszönöm szépen hogy írtál, és örülök neki, hogy tetszett a fejezet. Próbálok sietni, de . . .  


FGY:
Igen drágám mi félszavakból is!  XDDDDDDDDDDDD 


Nelli:
Szia! Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál!  


Mono:
Szia! Remélem sikerült a vizsgád, gondoltam ám rád!  XDD  Nem nem tagadnák ki Ashleyt, egészen más van a háttérben, de majd meglátod.  Pusza! 


csez:
XDDDD  Ugye, hogy ugye?  Tudok ha akarok, bár igazándiból nem erre akartam kihegyezni a Best Kiss-t! Pusza! 


Noémi:
Igen, jól sejted a szülei állnak a háttérben. Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a folytatásra. 


Gabó: 
Jah díszdenevér XDDDD  Ádám talált még ki cifrábbakat is, de azokat inkább mellőzöm XDDD. 
Jól sejted! Esküvő előtti pánik, a szülők kavarása . . .  igen mind benne van az események alakulásába. A homokozós gyerekcsevej valóban nem a képzeletem műve, gyermekem megállapítása volt egyik másik.  XDDD Pont a régi felvételeket nézegettem és nem bírtam kihagyni. 


Klau: 
Helló! XDD
Hát nem én voltam ezek szerinte az egyetlen akinek emlékezetes volt az a Kiss! Én szétröhögtem rajta akkor az agyam! Eszméletlen, hogy milyen idióta bír lenni! Köszönöm, hogy írtál! Pusza! 


Pixie:
Szia Csibe! 
Megijedtem a fenyegetéstől! XDDDDDDD  Gondoltam, hogy meglepődtök rajta!  Azonban el kell, hogy keserítselek, mert Zalán marad Ashleyval. XDDDD   66 meggondolás . . . hát nem is tudom, Szerinted?  ;)


Nóri: 
Szia! Örülök, hogy tetszett neked! XDDDDDD


F:
Lesz Hanbert, nyugalom, csak egy-két rész erejéig kalandozok el tőlük!  De ez néha kell szerintem. 


Makena: 
Szia!!  Nem nem igazán befolyásolták közvetlenül Ashleyt a szülei, de majd meglátod!  Sajnálom, hogy sokat kellett várni! Pusza! 


Kriszty: 
Szia!!!  Mi történt? Miért vagy kórházban?! Remélem semmi komoly gond nincs!  Örülök, hogy tetszett! Puszi! Vigyázz magadra! 






Jó olvasást!  






Csók! 

Ashley

Nagyon régen voltam itt.

Tűnődve nézek végig régi Los Angelesi lakásomon, ami szinte üres, csak pár cuccom van itt, minden egyéb már Zalánnál van.

Zalán, Zalán, Zalán!!!  Minden gondolatom körülötte forog!

Elég ebből!

Elég volt! – csapok az ágyra dühösen.

Én egy önálló, ambiziózus nő vagyok, aki megtud oldani mindent, de mindent az életben! Nem kell hozzá férfi!  Én nem leszek olyan mint ő! Én nem! Soha, de soha nem!

Akkor miiért marja a torkomat a sírás? Miért forog körülötte minden gondolatom? 

Miért? 

Erőtlenül rogyok le a piros kanapémra amin számtalan édes órát töltöttünk eddig is.  

Torkomban dobog a szívem miközben az emlékek egymás után tódulnak elém. A nevetése, a mosolya, a komoly tekintete ahogy figyeli amit mondok, a hallgatása . . .

Nem fogom megbánni, hogy szakítottam vele? Hogy elhagytam?

Gyáva vagyok, mert megfutamodom? 

Szeretem! Nagyon szeretem! 

Idegesen pattanok fel, el kell innen mennem!  Nem bírom itt ki!  Nem bírok vele szembenézni!

Idegesen rohangálni kezdek, hogy összerámoljam a cuccomat, mennem kell! El innen!  Kapkodok, aztán hirtelen végig villámlik rajtam, hogy tulajdonképpen én hova megyek?  Haza már nem mehetek, már nem otthonom az a ház.

Kinek akarok hazudni? Hisz szeretem! Mindenkinél jobban szeretem!

Mit tettem? Édes istenem!?

Mit csinálok itt?!?!

Mit művelek?!

Egymás után száguldanak a gondolataim, csaponganak, az emlékek, tervek között, lerogyok a földre, jár az agyam, és a napok óta szorongató sírás kijön belőlem. .

Mi a szart csináltam?!

Hiszen ő az egyetlen ember aki szeretett, aki igazán szeretett! Aki mellettem volt mindig!

Miért cseszek el állandóan mindent?  Miért? Miért lököm el magamtól az egyetlen embert aki szeret, aki törődik velem?

Percekig, vagy órákig csak fekszem a hideg kőhöz simulva, fogalmam sincs meddig, mert az időérzékemet teljesen elvesztettem.

Talán el is aludtam. . . 

Csengetnek.

Igen lehet, mert minden tagom elgémberedett, és fázok is, állapítom meg miközben a csengőt kitartóan nyomják.

Nem kelek fel! Majd elmegy . . . .

. . .  de nem,  kitartóan csönget, folyamatosan nyomja a csengőt!

-      A francba! – nyögök fel amikor az állandó bántóan éles hangtól lüktetni kezd a fejem.

Felpattanok és dühösen vágtatok az ajtóhoz, de amikor dühösen felrántom, belém akad a szóáradat, és csak tátogni tudok amikor az ajtó előtt álló alakot felismerem.

-      Anya. . . 

-      Egy úrinő nem nyit szájtátva ajtót édes lányom!  - közli, majd bemasírozik mellettem a lakásba, nem zavartatva magát attól, hogy nem hívtam be!

Robert

-      Hol vagytok?

-      Várj, meg kell néznem, ugyanis fogalmam sincs, hogy most éppen melyik lakásnál vagyunk!  - mormolja Zalán, majd bemondja a címet – Megvárunk itt. Hogy-hogy most jöttél, azt hittem hogy a későbbi járattal tudsz csak jönni.

-      Ellógtam az afterról, aludtam egy kicsit otthon, majd szépen néztem az egyik ügyintézőre, és talált nekem a korábban induló gépen egy helyet. Most szálltam le.

-      El fogja dobni a parókáját, ha meglát!

-      Hát az a minimum! – nevetek fel – Na itt egy taxi, mindjárt ott vagyok!

-      Oké.

Napszemüveg, sapi takar ugyan, de a taxis így is sűrűn pillantgat a visszapillantóba, és elgondolkodva méreget. Dühösen lekapom a szemüvegem és rá pillantok, mire elszégyelli magát és felhagy a bámulásommal, mégis feszülten ülök az autóban.

Hűtsd le magad!

Hanna szavai jutnak az eszembe, amit a bámulásról és az emberek reakcióiról mondott még Párizsban.

-      Gondolj bele Rob! Biztosan te is rajongtál régebben valakiért, akit szerettél volna látni, legalább egyszer az életben! – mondja, miközben az autó körül álldogálókat figyeli elgondolkodva – nekik ez egyszeri lehetőség, hogy talán láthatnak téged, de számodra, csak egy újabb számtalan arctalan tömeg. Lehet, hogy ő arra az egyetlen másodpercre örökké emlékezni fog, míg számodra ez a pillanat lényegtelen.

Sokáig gondolkoztam ezeken a mondatokon. Tudom igaza van, de nehéz, nagyon nehéz így élni. Én mindig azt gondoltam, hogy híres leszek és kinyílik előttem a világ! Ehhez képest. . . inkább leszűkült, amit talán nem bánok, mert élvezem most még. És itt van ő is.

A gyomrom remegni kezd, amikor észreveszem az épület előtt álldogáló kedvesemet amint Zalán mellett álldogál, és egy kosztümös nő szövegelését hallgatja.  Szeretettel nézem a kicsit fáradt vonásokat, a sötét karikák által keretezett meleg barna szemeket, amik most kicsit lemondóan csillognak. Egyre közelebb érünk, ők pedig elindulnak az épületbe. Zalán kicsit hátra marad, és vigyorogni kezd, amikor megpillant a megálló autóban.

Megdöbbenek, arca láttán, de igyekszem palástolni, és összeszedni magam miközben kifizetem a taxit, és kicihelődök.

-      Szia! – köszönök rá – Hogy vagy? – kérdezem miközben megveregetem a vállát.

-      Helló. Megvagyok.  – válaszolja a mindig vidám pasi kissé keserűen.

-      Látom. – pár percig csak meredünk egymásra.

-      Majd beszélünk, most gyere inkább, nem tudja hogy már most jössz. – nevet rám, majd szótlanul elindulunk felfelé.

Szórakozottan nézek körül a nem éppen bizalomgerjesztő épületben. Kisvártatva meghallom Hanna hangját, amint lemondóan beszélget az ügynökkel.

-      Hát,  . . . . őszintén szólva nem éppen ilyenre vágytam! – közli – Sötét és büdös!

-      Őszintén szólva ebben az árkategóriában nem fogunk jobbat találni Miss Molnár. Sajnálom.

-      Akkor nézzünk drágábbakat! – közlöm, a lakásba belépve

Hanna

Ez elkeserítő! Nem hiszem el. Elszontyolodva nézek körül, a kicsi, sötét, és rossz elosztású lakáson, amikor meghallom a hangját.

Hitetlenkedve fordulok meg, és nézek végig a szeretett vonásokon, és olyan hirtelen áramlik át rajtam az öröm, hogy alig kapok levegőt. Nem tudok megszólalni, csak kapkodok az oxigén után, miközben nézem a felém közeledő kedvesemet.

-      Szia cica! – suttogja és magához ölel.

-      Rob!  - motyogom az ölelésébe simulva, miközben nagyokat lélegzem az illatából.

-      Szia! – suttogja a fülembe, és érzem, hogy a hajamba csókol, és én csak kapaszkodni tudok belé, nem merem megcsókolni, az ügynök előtt.

Ő már elhúzódik, és a nő felé fordul, aki szájtátva mered ránk.

-      Üdvözlöm! Robert Pattinson! – veti be őrületes félmosolyát, mire a csaj szinte csöpög – Akkor tud ajánlani valamit ami ennél normálisabb környéken van?

A nő még mindig szájtátva néz rá,

-      De. . . – próbálok szóhoz jutni

-      Hát éppenséggel van pár lakás kicsit beljebb. . . – motyogja a nő miközben láthatóan kicsit összekapja magát, és előveszi a profi ügynök énjét -  Van 4-5 lakás a Roosewelten, de a havi bérleti díja ennek a kétszerese.

-      Rendben akkor megnéznénk őket! – adja ki Rob az ukászt,  miközben én csak tátogok, és figyelem ahogy a nő elindul  a fürdőajtóban álldogáló Zalán felé.

Rob is elindul  utána és maga után húz, mire lecövekelek.

-      Rob!  - csattanok fel – Én nem engedhetem meg magamnak a drágább lakást! – suttogom indulatosan.

-      De én igen! – fordul felém harcra készen – Figyelj cica, mivel tartósan fogsz itt lakni, hozzáteszem a legnagyobb bánatomra, mivel L.A-ben van lakásunk, de megértem hogy dolgozni akarsz, és ha itt hát itt, de gondolj légyszives arra is, hogy én is sűrűn fogok itt megfordulni, és sajnos figyelnünk kell arra is, hogy az épület biztonságos legyen! Legalább portaszolgálat legyen, hogy ne tudjon bárki felmászkálni! Légyszives! Gondold végig kicsim! Persze ha nem akarod, hogy jöjjek . . . . – fűzi hozzá a mocsok!

-      Persze, hogy szeretném, hogy gyere! De értsd meg szeretnék kicsit magam boldogulni! Szeretnék valamit magamtól felmutatni! Érted?

-      Figyelj,  kompromisszumot kötünk! Addig fogadd el, hogy segítsek amíg be nem dolgozod magad, utána meg meglátjuk! Na! – lök oldalba a csípőjével – Na cica! Ne makacskodj!

Kacsintgat! Kacsintgat! . . . és a hajába túr miközben előveszi a lehető legszexisebb mosolyát.

-      Na jó! – morgom, mire felnevet – De mocsok vagy, csak hogy tudd!! 

-      Nem is vagyok az! – vigyorog, és meg akar csókolni, de elhúzódom tőle, mire meglepetten pislog rám.

 Csak nézem a vonásait . . .

Robert

. . . figyelem ahogy szinte végig simogatja pillantásával minden vonásomat.

-      Hiányoztál! – suttogja – Nagyon hiányoztál Rob! – és végre hozzám simul, átölel és megcsókolhatom.

Valami különös köd borul ránk, ami körül vesz, beborít, és kizár mindent és mindenkit. Csak ketten vagyunk, csak mi. Finoman csókolgatom a puha édes száját, szívom be az illatát, és ölelem át. Elég csak a közelembe lennie, és úgy érzem, hogy otthon vagyok, elégedett vagyok.

Halk köhögés térít magunkhoz.

-      Nem azért fiatalok, de menni kéne! – szólal meg Zalán. – Kint már várnak bennünket. – mutat az ajtó felé.

-      Oké, - sóhajtok nagyot – menjünk.

* * *

-      Nem igaz! Ezt nem hiszem, el, hogy nincs egy normális állapotú elfogadható bérleti díjjal rendelkező lakás!  - fakad ki Hanna amikor kijövünk az utolsó előtti lakásból.

Látom, hogy elszontyolodva bámul maga elé, miközben az ügynök bezárja a lakásajtót.

-      Hát az utolsó lakás nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni, az egy kis loft lakás. Egy zárt épületben. Nem nagy, talán 35 négyzetméter, viszont 4,5 méteres a belmagassága. Megnézik?

-      Hát ha már itt vagyunk, persze, hogy megnézzük – közlöm, mire Hanna kedvetlenül felsóhajt.

-      Loft lakás? Egy légterű ipari izé?  Hát nem is tudom!

-      Figyi cica, megnézzük, aztán meglátjuk.

-      Őszintén szólva én azt gondoltam hogy könnyebben fogok lakást találni. – sóhajt fel – Nem gondoltam volna, hogy egész nap itt fogunk bolyongani!

-      Na ne morogj! – húzom magamhoz – Ezt még megnézzük, és mára befejeztük. Visszamegyünk a szállásra, elmegyünk vacsorázni egyet, és megvigasztaljuk Zalánt – pillantok az említettre aki éppen a Lisával az ingatlanos csajjal beszélget – Elég szarul néz ki. – teszem hozzá, mire Hanna is bátyjára néz.

-      Egész éjjel nem aludt. Tegnap nagyon kiakadt Rob. Nem értem Ashleyt, hogy mi baja van?

-      Próbáltad felhívni?

-      Igen, de nem vette fel a telefont. Szerintem nem akar velem beszélni. – suttogja a fülembe  - El nem tudom képzelni, hogy mi történhetett velük!

-      Próbáljak vele beszélni én? – sutyorgok Hanna fülébe – Lehet, hogy velem szóba állna.

-      Nem tudom . . . – de nem tudja folytatni, mert felénk fordulnak.

-      Mehetünk? – kérdezi Lisa.

-      Persze menjünk. – mondom, és Hanna kezét fogva elindulunk kifelé.

Az autóban csendben ülünk hátul Hannával és hallgatjuk ahogy Zalán beszélget Lisával. Rendezett környéken megyünk keresztül, majd megállunk egy 50 emeletes épület előtt. Hanna érdeklődve néz körül miközben kiszállunk. Az út másik oldalán hatalmas park. Összekacsintunk.

-      A környék jónak tűnik! – suttogom miközben magamhoz húzom, és elindulunk Lisa után, aki a portással beszél.

-      Tetszik! – suttogja a Boszorka amint körülnéz – eddig tetszik, remélem a lakás is jó lesz! – vigyorog rám reménykedve.

-      Meglátjuk, na gyere! – húzom magam után a lifthez.

Csendben álldogálunk a  liftben, ami a 47. emeleten megáll.

-      Na talán szerencséd lesz! – húzza meg a haját játékosan Zalán, miközben Lisa nyitja az ajtót.

Kíváncsian lépünk be a lakásba ami ráadásul bútorozott. Jobbra és balra egy – egy ajtó, az egyik a zuhanykabinos kicsi de tetszetős fürdőbe nyílik míg a másik a WC-be. 

A lakás keskeny, a végében hatalmas ablakokkal, narancssárga konyhabútorral, üveg ebédlőasztallal, nappalival amiben jelenleg csak egy polcrendszer van. . . és a galériával, aminek tetején ott van egy gardróbszekrény, de ágy sehol.

Figyelem Hannát.

Vigyorogva néz körül.

Tetszik neki.

Zalán is felnevet arcát látva.

-      Azt hiszem megvan! – nevet a boszorkány - ez az én lakásom!   

Gyorsan tisztázzuk a piszkos anyagiakat, amikor csörögni kezd Hanna telefonja, nevetve szól bele, elfordul, de még látom arcán a meglepetést, amit hogy palástoljon kilép a meglehetősen nagy teraszra.

-      Jó kis lakás! – lép mellém Zalán miután kikísérte Lisát, és a kezembe nyomja a kulcsokat.

-      Szerintem is az, kell bele venni pár dolgot, de jó lesz! – válaszolom – Mesélsz? Mi történt? Hanna mondott pár szót. . .

Mély levegőt vesz.

Hanna

Meglepődök a név hallatán.

-      Ne tegye le Hanna kérem! – suttogja halkan Marion Green – Tudom az első találkozásunk nem alakult éppen a legjobban, de segítenie kell! 

Döbbenten fordulok el, és igyekszem arcvonásaimat rendezni, de Rob figyelő tekintetét nem kerüli el döbbenetem. Nem akarom, hogy kérdezgessen ezért inkább kivonulok a teraszra, és ott hallgatom a számomra ismeretlen ismerős szavait.

-      Hallgatom. – felelek szűkszavúan, hallgatom a gyorsan pergő szavakat.

-      Higgye le Hanna a lányom szereti a bátyját, csak halálra rémült, attól amit érez, és attól amit tőlünk látott. Nem akar úgy élni mint mi az apjával.  Amikor eljöttem hozzá pár órája, látszott rajta, hogy sírt, és nem akarom ezt látni, ő az egyetlen gyerekem! Eddig is sokat hibáztam, hibáztunk, mert nem akartuk meglátni, hogy ő nem így nem ezt az életet akarja élni. Én beláttam, de a férjem ő még most sem, és nem érdekel hogy mit szól, vagy mit akar csinálni, nem engedem, hogy az egy szem gyerekem élete legnagyobb hibáját kövesse el! Segít nekem?

-      Persze, hogy segítek! De hogyan és mit? Tudnia kell, hogy Zalán nagyon kikészült! Én még ilyennek soha nem láttam a bátyámat! Nem tudom, hogy megtudják-e beszélni a dolgot!

-      Egy esélyt adjunk legalább, hogy megpróbálják tisztázni!

-      Rendben.

Csendben hallgatom Ashley anyukáját, egyeztetünk, megbeszéljük a dolgokat, és 5 perc múltán elégedetten nyomom ki a telefont, amikor is két kar ölel át, és egy puha száj vándorol a nyakamra. Megborzongok az élménytől, és átsuhan rajtam a vágy, hogy hozzábújjak.

-      Ki volt az?

-      Ashley anyukája. – suttogom a fülébe, mire meglepetten mered rám.

-      Tényleg?

-      Ahha.

-      És mit akart?

Nagy vonalakban elmesélem neki az ötletet, mire vigyorogni kezd.

-      Szerintem szét fog szedni Hanna, de egy próbát megér. Eléggé kiakadt, amit mondjuk meg is tudok érteni, Ashley elég hülyén intézte a dolgokat!  De benne vagyok! – kacsint rám, - viszont akkor nem ártana venni pár dolgot a kéglidbe drágaságom!

-      Éppen akartam mondani, hogy eléggé hiányos a háztartásod Hugó amit nem ártana orvosolni! – lép mellénk Zalán – szerintem el kellene menni kicsit vásárolni, legalább egy matracot!

-      Oké menjünk! – nevetek rájuk – Gyorsan lezavarjuk, aztán jöhettek vissza velem takarítani! 

Tragikus sóhajok szállnak az ég felé.

* * *

Robert

-      Hanna az istenért válassz már!  - morranok az előttem tébláboló nőszemélyre – Nem mindegy, hogy melyiket választod? Ez is barna, meg az is!

-      Nem látsz?! Ez aranybarna, az meg ó barna! – néz rám olyan tekintettel mintha legalábbis Editet szidtam volna.

Vigyorogva nézem a termékcédulát.

-      Tudod mit menj ki inkább Zalánhoz! – paprikázódik fel és mutat a bolt előtti padon üldögélő bátyja felé aki már félórája feladta a harcot, most viszont én kapitulálok.

-      Oké! – vigyorgok rá és kiballagok.

-      Na mi van feladtad? – röhög rám Zalán amikor felpillantva meglát- Én már a szőnyegeknél a halálomon voltam!  Ashley is órákat képes elpiszmogni, mindent megnézni . . . – nevet fel, aztán hirtelen elkomorul – nehéz múlt időre váltani. – suttogja amikor mellé ülök.

-      És muszáj múlt időben beszélned? Szerintem ti még erősen jelen idősek vagytok! Miért nem hívod, miért nem beszélsz vele Zalán.

-      Gondolkodtam Rob, gondoltam rá, de nem, nem tudom, hogy érdemes-e?

-      Mi az; hogy érdemes-e? 

-      Lehet, hogy hazugság volt minden eddig, csak kényelmes voltam neki, amíg nem tud tovább lépni, és ahogy közeledik az esküvő, zárulni látta a csapdát. – suttogja Zalán, majd rám néz – Nem biztos, hogy tudni akarom a valóságot Rob.

Elgondolkodva nézem.

-      Értem.

-      Dehogy érted! – csattan fel – nem értheted! Te még nem vesztettél el semmit!

-      Csakugyan ezt gondolod? Szerinted én hogy éreztem magam januárban? Hetekig zombiztam, holott csak erőt kellett volna vennem magamon, és elmenni hozzá, talán már másnap! Azt hiszed nem kattogtam rajta, hogy meghalhat, hogy még most is benne van a pakliban hogy elveszíthetem, mert a betegség bármikor legyűrheti, most hiába tünetmentes. Zalán egyvalamire rájöttem a külön töltött idő alatt, nem szabad, hogy a büszkeséged erősebb legyen! Hidd el! Beszélj vele! Hívd fel! Hallod!

Nem szól, csak némán mered rám, vadul túrja a haját majd felpattan és mászkálni kezd előttem.

Vigyorogva nézem.

Hirtelen megtorpan, nagyot sóhajt és tárcsázni kezd. Figyelem ahogy türelmetlenül fel-alá mászkál miközben arra vár, hogy Ashley felvegye. Hirtelen a Boszorka ül mellém.

-      Na melyik lett a befutó?

-      Az ó barna – kuncogja – Kit hív? – néz a bátyja felé.

-      Ashleyt. – válaszolom.

-      Ja. . . de ő nem fogja felvenni, mert repülőn ül, most szálltak fel.

-      Én tudom – nevetek fel – de ő nem!

Hanna megütközve mered rám.

-      Hogy te mekkora mocsok vagy Rob!

-      Á dehogy – vigyorgok – csak revansolok kicsit!

Zalán ekkor mellénk lép, arca zárkózott, semmi érzelem nem látszik rajta.

-      Mehetünk végeztél?

Hannával nevetgélve próbálunk egy kis mosolyt varázsolni az arcára. Hirtelen gondolok egyet, és  mellé lépek, átölelem a vállát miközben megsimogatom az arcát.

-      Minden szép? – nézek rá a lehető legszerelmesebb tekintetemet elővéve.

 Élvezettel látom, hogy ledöbben, mondjuk a Boszorka is, és elképedten néz rám, de én csak vigyorgok.

-      Jaj most ne Mucika! – fordul felém Zalán véve a lapot,- Fáj a fejem és ciklusom is van! – affektálja – Drágám ajánlom figyelmedbe az orosz módszert!

Most én sugárzok kérdőjeleket.

-      Az meg mi? – habogok.

-      Szergej  a tükörre fekszik és magáévá teszi mását!

Pár pillanatig eltart amíg 100%-os lesz a feldolgozottság, Hanna prüszkölve kezd vihogni. 

-      Egyébként meg Hanna, én a helyedbe figyelném árgus szemekkel! – fordul a húga felé - Tegnap Taylort smárolta, ma meg engem simogat! – húzódik el tőlem Zalán.

Boszorka komoly tekintettel méreget.

-      Hát nem tudom Zalán, talán alkalmaznom kéne rajta a homokszint mérőt! – vigyorogja, mire Zalán is elneveti magát, és rám kacsint, de én még mindig az orosz módszeren merengek. 

Taxiba vágjuk magunkat és meg sem állunk a lakásig, ahova belépve Boszorka átmegy dominába, és utasításokat kezd osztogatni, mire Zalánnal szem forgatva állunk a rendelkezésére.

Hanna

A francba!  Most meg hova tűntek?

Nem hiszem el, hogy nem képesek segíteni!  Lehet, hogy jobban járnék, ha egyedül csinálnám meg az egész takarítást! – dohogok magamban, és mérgesen állok neki felmosni a galériát.

Pár percig bírom, hogy magamban morgolódok.

-      Basszus Rob, Zalán hol vagytok? Arról volt szó, hogy segítetek, de így soha nem leszünk készen és fél óra múlva meg hozni fogják a cuccokat amiket vettünk! Készen szeretnék lenni!  De ha nem vagytok képesek segíteni akkor inkább menjetek le sörözni, megcsinálom egyedül is! – morgolódom, de semmi reakció, csend van. – Basszus ezek leléptek! Így bízzon az ember lánya bármit is a pasikra. A francba!  Nem hiszem el! – zsörtölődöm, mire kétszólamú hangos röhögés hallatszik lentről.

Mérgesen fordulok feléjük, hogy most aztán helyre teszem mind a kettőt, de hirtelen belém akad a méltatlankodás a látvány hatására!

Hirtelen szikrát sem kapok, majd annyira elkezdek nevetni, hogy majdnem lezúgok az galériáról.

-      Hé! Azért vigyázz!! – nevet Robert, - nem szeretnék Szergejül járni! 

-      Várj elkaplak! – röhögi Zalán és rohangálni kezd a lépcső alatt.

-      Ti annyira hülyék vagytok! – vihogok mint a fakutya.

Jól kiröhögtük magunkat és tényleg nekiállunk a takarításnak,  aminek eredményeként másfél óra múlva csillog villog a lakás. A szállítók jelezték hogy csak este 7 után tudnak jönni.

-      Mit csináljunk addig? -  nézek a pasikra.

-      Én gondolkodtam, - szólal meg Zalán – és úgy döntöttem, hogy erőt veszek a sértettségemen és megkeresem Ashleyt. Hazamegyek. – közli és elindul a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát.

Kétségbeesetten meredek Robra.

-      Basszus találj ki valamit! – suttogom neki -  Nem mehet most el! Fél órán belül itt lesznek Ashleyék! 

-      Bízd ide! – kászálódik fel a földről – Robi bácsi megoldja!

-      Attól tartok! – mordulok fel.

-      Ne szájalj asszony, mert átharapom a torkodat! – mormolja, majd eltűnik ő is a fürdőben.

Gyorsan én is összekapom magam, és jólesően nézek körül a kis lakásomban, amikor is megjelennek a pasik.

-      Sokáig voltatok bent! - méregetem őket, mire meghökkenve merednek rám – lehet, hogy kéne a homok mérőm?

Mikor kimondom, már bánom, mert egyszerre vetik utánam magukat, de mivel kicsi a kégli nincs helyem menekülni! Ketten két felől kezdenek csiklandozni, mire csak visítani tudok.

-      Ne hagyjatok!!!! 

Zalán elhúzódik és nevetve néz bennünket.

-      Nem azért Rob, de Hanna szadizása helyett inkább mehetnénk sörözni, ha már beígérted!

-      Oké, de előbb menjünk el Hanna cuccáért a szállásotokra, szerintem ma itt alszunk ha meghozzák az ágybetétet, te meg nyugodtan felhívhatod Ashleyt és beszélhettek, aztán meglátod, hogy mit csinálsz.

-      Nem hiszem, hogy beszélek vele. Megadom neki az esélyt, ha él vele él, ha nem nem. – közli, mire meghökkenek, mert nagyon komolyan hangzik az amit mond.

Túl komolyan.

Elindulunk, szerencsére Zalán előre ül amikor rezegni kezd a telefonom. Mind két pasi érdeklődve fordul felém. Robnak mutatom a szöveget mire vigyorogni kezd, Zalán is hátra fordul.

-      Ki az? 

-      A szerkesztőm. – felelek, de érzem, hogy elpirulok.

Nem tudok hazudni.  Rob röhögve húz magához, és csókol bele a hajamba, majd suttogni kezd.

-      Össze van pakolva a motyód?

-      Nem nincs, el kellene kicsit terelned a figyelmét amíg felmegyek és gyorsan összerámolok. Ash már fent van a szobában. Valahogy tereld el Zalán figyelmét légyszi!

-      Mit sutyorogtok? – néz ránk összehúzott szemekkel.

-      Nem kell mindenről tudnod! – vigyorog rá Robert – csak fűzöm a húgodat!

-      Hát nem úgy néz ki mint akit fűzögetni kell! – mormolja – ahogy elnézem, már befűzte magát!

-      Köcsög vagy Zalán! – mordulok rá magyarul, mire egy pillanatra elgondolkodik, de nem szól semmit csak előre fordul.

Sértetten meredek ki az ablakon. Nem szólok egy szót sem! Pukkadjon meg! Megáll a taxi a szálloda előtt, és gyorsan kikászálódunk. Robert felém fordul, hogy megvárjon amíg megkerülöm a kocsit és át akar ölelni, de Zalán magához ránt és a hajamba mormolva kér bocsánatot.

Nem szólok egyetlen szót sem, csak megsimítom az arcát.

Tudja, tudom. 

Most mocsok nehéz neki.

Ekkor Rob szólal meg.

-      Te menj pakolj össze, mi addig lemegyünk a bárba, és iszunk egy sört.

-      Oké sietek! – mormolom, miközben figyelem őket ahogy a bár felé ballagnak.

Gyorsan a liftek felé spurizok. A szívem a torkomban dobog, miközben felfelé haladok. Remélem Ashley tényleg itt van! Nagyon remélem! Szívdobogva lépkedek a szobánk felé, miközben ostorozom magam, hogy milyen hülye vagyok! Meg kellett volna kérdezni, hogy felvették-e a kulcsot!

Már mindegy!

Szívdobogva állok meg a szobánk ajtaja előtt. Remeg a kezem amíg a kilincsre teszem a kezem.

Másodpercek telnek el, miközben lassan próbálom lenyomni . . . . .

Nem nyílik. . . .

Basszus!

Ashley nem jött el!

 Már éppen fordulnék meg, hogy lemenjek a recepcióra, amikor hatalmas robajjal szinte feltépik az ajtót! Kis híján a szívem áll meg!

-      Basszus a szívrohamot hozod rám!  - nyögök fel amikor meglátom Ashley arcát.

-      Hanna . . .  –nyög fel – basszus! Nincs itt? Elment?  - néz rám kétségbeesve.

Felsóhajtok, majd belépek mellette a szobába.

-      Nyugi! Lent söröznek Robbal, én csak feljöttem, hogy megnézzem, hogy tényleg itt vagy-e és hogy összepakoljam a motyómat, ugyanis nem szeretnék éjszaka gyertyát tartani nektek! – közlöm és ezerrel nekiállok behajigálni a motyómat a bőröndömbe.

-      Persze! Örülök, ha egyáltalán meghallgat! – néz rám kétségbeesve, mire mellé ülök.

-      Mi az isten történt Ashley?!

-      Hosszú Hanna! – nyög fel – Nagyon hosszú, hülye voltam!  - fakad sírva – ellöktem magamtól az egyetlen embert aki szeretett, aki végtelenül szeretett.

-      Te is szereted őt? Szereted még Ashley? – hallatszik bátyám halk hangja mögöttünk, mire Ash szinte megdermed mellettem és mozdulni sem mer, szinte megfagy.

Gyorsan felugrok, és Zalánra nézek, de ő csak a kanapén ülő Ashleyt látja, Rob ott téblábol Zalán mögött az ajtóban és őket nézi, majd hirtelen mellettem terem, felkapja a bőröndömet, én a laptop táskámat és villámgyorsan lelépünk olyan halkan amilyen halkan csak lehet.

Zalán

Összerezzenek a zár kattanására, de nem tudom a szemem levenni az előttem ülő sápadt sminktelen lányról, aki bármennyire is hadakozom ellene az életemet jelenti.

-      Szeretsz még Ash?

Csak mered rám, és nem szólal meg, csak potyognak a könnyei.

-      Mond meg Ashley! Nem haragszom meg, de tudnom kell, hogy szeretsz –e még, vagy csak könnyű volt mellettem és nem akarsz tovább játszani?

-      Hogy gondolhatod ezt Zalán? – támad nekem – Hogy gondolhatod, hogy nem szeretlek?

Képtelen vagyok tovább őt nézni, képtelen vagyok, az ablakhoz rohanok, és bámulni kezdek kifelé.

-      Hogy honnan gondolom? A minap hozzám vágtad! Hozzám vágtad, hogy nem akarsz olyan emberhez menni akit nem szeretsz! Aki csak uralkodni akar rajtad!  - üvöltök szinte rá, mire ledermedve néz rám – Nem voltam neked elég jó? Nem tettem meg mindent?  Nekem a világom közepe voltál évekig! A mindenem Ashley, és azt hittem hogy te is engem szeretsz! Az életemet akartam veled leélni! Az egész életemet! És te csak eldobtál!

Nézem a lányt aki világom közepe volt, akiben az életemnél jobban megbíztam, akit szerettem és aki a legnagyobb pofont adta nekem amit ember csak kaphat! Látom, hogy kétségbeesve mered rám, hogy idegesen babrálja a kezében lévő papírzsebkendőt, látom, hogy feláll és elindul felém.

-      ÉS már nem szeretsz? – suttogja megállva előttem – Már nem kellek neked?

Pillanatokig csak meredünk egymásra,  pillanatokig amik óráknak tűnnek.

-      Nem tudom Ashley, szeretlek, de mindent összetörtél bennem, mindent!

Ashley

Elönt a kétségbeesés, miközben hallom a szavait.

Én szeretem, én szeretem!!!!!!!!! De nem tudok megszólalni, nem tudom kimondani!

Az egész világom összeszűkül, darabjaira esik, céltalan és hideg lesz minden.

Minden értelmét veszti, minden.

Gépiesen fordulok meg és indulok el, hogy felhúzzam a kabátomat és elmenjek.

Mire nagy nehezen összekapom magam csak annyit tudok kinyögni hogy:

-      Értem.

Zalán

Látom, ahogy elsápad a szavaim hallatán, látom ahogy megfordul, látom ahogy tétova lépéseket tesz, látom ahogy a kabátjáért nyúl.

Látom.

Látom, hogy szinte a szemem láttára törik darabjaira.

Látom, és elönt, elönt a düh, hogy érezze, csak érezze ő is amit én már két napja! Hogy szenvedjen, mert minden egyes szava a lelkemet törte össze! A stabilnak hitt világomat törte darabjaira! Érezze!

De hisz érzi! Te barom, érzi! Hát nem látod!

Ösztönösen lépek utána, ösztönös a mozdulat, mert szeretem, mert kész vagyok meghallgatni.

-      Azt nem mondtam, hogy menj el. Szeretlek, de tudni akarom az igazat Ashley! – lépek hozzá és veszem ki a kezéből a már szinte salátává gyűrt farmerkabátját.  – Tudni akarom az igazságot Ashley! Ennyivel tartozol nekem!

Óráknak tűnő pillanatokig csak mered rám. Látom a szemébe gyűlő könnyeket, a fájdalmas mosolyt.

-      Szeretsz Ashley?

-      Igen – hallom a rekedt halk választ, de nem néz rám – Nagyon. Nagyon szeretlek Zalán – tör ki belőle a sírás, és én nem tudok rá tovább haragudni!

Magamhoz rántom a nőt akit szeretek, mert képtelen vagyok rá haragudni, mert kell nekem, mert szeretem. Kétségbeesetten ölel át, szinte lóg rajtam, rázza a sírás,  és én csak arra vagyok képes, hogy szorítsam magamhoz, hogy a hajába temessem az arcom, hogy elrejtsem a könnyeimet.

Percek telnek el mire végre nagy nehezen megnyugszunk, és összeszedjük annyira magunkat, hogy beszélni tudjunk. Kibontakozik az ölelésemből és elindul a kanapé felé. Követem.

-      Akkor mi volt ez az egész?

Figyelem az arcát, nézem a vonásait, és hirtelen beszélni kezd.

-      Adva van egy lány aki világ életében azt látta, hogy az apja uralkodik az anyján, aki soha de soha nem mond neki ellent, aki mindent mindig úgy tesz ahogy azt a férje akarja. A férfinek pedig egy dolog fontos: A PÉNZ.  Nem látja a lánya szeretetét, hogy rajong érte, hogy mindent megtenne azért, hogy csak egyszer azt hallja, hogy büszke rá az apja! És a lány lassan felfogja, hogy a várt és vágyott szavakat soha de soha nem fogja hallani! Otthon hagy mindent amit a szüleitől kapott, hiszen nem számítanak, neki,  nem az a fontos amit egy tárgyal adni tudnak! Neki az lenne fontos amit a lelkükből adnak neki! Rájön, hogy hiába vár olyanra ami egyszerűen nincs! Hiába szeretne valamit ami nem létezik, hiszen az apjának csak az számít, hogy csinos legyen, de meg ne szólaljon, ne beszéljen, csak menjen hozzá egy olyan férfihoz akit kiszemelt neki. Hiszen legalább valami haszna is legyen ha már nem fiú lett!  Számára az a szó nem létezik, hogy szeretet, az anyja meg? Az anyjának csak a drága ruhák, az ékszerek, a partik és a társadalmi megbecsülés a fontos, a kislánya lelke soha nem volt az!

A lány elhatározza, hogy őt soha de soha nem fogja a pénz érdekelni, ő soha nem az alapján fogja az embereket mérni, neki csak az lesz fontos, hogy akit párjául választ az szeresse, elfogadja, és adjon a véleményére, és ne akarjon uralkodni rajta!

Egy napon találkozott egy férfival, aki szerette, akivel kitartottak egymás mellett, aki el akarta venni, akit ő is a szíve legmélyéből szeretett! Aztán a lány látta, hogy a férfi nem ad a véleményére, sőt mindig a saját maga igazáról akarta meggyőzni, nem vette figyelembe, hogy neki más a nézete, másként akar dolgokat, hogy szeretne élni, mielőtt teljes lelkével másfelé fordul, hogy szeretne valamit ő is felmutatni! A férfi megkérte a kezét már egy éve, amire boldogan mondott igent, de ahogy az esküvő közeledtét érezte, a lány kezdett kétségbeesni, mert egyre több párhuzamot látott az apja és a párja viselkedése között, és ő amikor eljött a szüleitől megfogadta, hogy soha de soha nem adja fel az álmait, és nem fogja engedni, hogy a férje uralja az életét! Mert ez az ő élete, amiben társául fogadná a férfit, társául és nem parancsolójául!

Döbbenten hallgatom Ashley szavait.

-      De én nem . . .

-      De igen Zalán! Egyre többször hajtogattad a magadét, mintha csak az lenne az egyszeri és megismételhetetlen lehetőség, mindet csak a te terveid szerint lehetne megcsinálni! Soha nem hallgattál meg lényeges kérdésekben újabban! Mindent szinte egyedül döntöttél el, és amikor nálunk voltak anyuék, rájöttem hogy nagyon sok mindenben azonosan viselkedsz Apámmal!

-      De én . ..

-      Nem én nem azt mondom, hogy azonos vagy vele, hogy te is olyan vagy, de halálra rémültem már csak a lehetőségtől is, hogy bábként éljek, mint az anyám! Mindig megbeszéltünk mindent, de amikor elmentek a szüleim, te meg sem kérdezted, hogy hogyan érzek, mit akarok, nem jöttél utánam a hálóba, pedig csak kérdezned kellett volna! De te nem! Te dolgoztál inkább! Aztán amikor elmentem velük ebédelni, elborzadtam hogy én nem akarok így élni! Én nem ezt akarom!  Amikor hazamentem nem kérdeztél megint, csak másnap reggel, hogy mi volt. Én addigra már nagyon felhúztam magam és ott is párhuzamokat láttam ahol nem is volt, és amikor beszélni akartál velem kitörtem. Bántani akartalak Zalán! Bántani, hogy észrevedd, hogy mennyire fáj az ahogy viselkedsz velem! Tomboltam, igaznak véltem minden szavamat, elhajtottam a régi lakásomhoz, és ott folytattam a tombolásomat, de lassan higgadni kezdtem, és beláttam hogy baromságot csináltam! Hatalmas baromságot! Amikor erre rájöttem csengetni kezdtek, titkon reméltem hogy te vagy, hogy te jöttél, de Anyu volt. Bejött, és beszélgetni kezdtünk. Ó szereti az életét úgy ahogy van, ő boldog, de látta, hogy figyelem őket, látta és tudta Zalán, hogy mire gondoltam amíg velük ebédeltem. Ráérzett, hogy mit műveltem, és felnyitotta a szemem. Nem volt neki nehéz, mert tudtam, tudtam, hogy nekem nem lehet más  csak te. Beszélgettünk, elaludtam, aztán felhívta Hannát és most itt vagyok. Szeretnék bocsánatot kérni tőled. Szeretlek Zalán, de  . . .

-      . . . de szeretnéd, hogy figyelembe vegyem a te véleményedet is! De kicsim, én mindig figyeltem a véleményedre!

-      De Zalán te gyereket akarsz! Én még nem vagyok erre felkészülve, én még élni, és dolgozni akarok, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit, hogy nem csak egy báb vagyok akit irányítani kell!

-      De ki mondta, hogy én most akarok gyereket?

-      Te emlegetted állandóan!

-      Persze azt, hogy szeretnék! – hördülök fel – én soha nem mondtam hogy most azonnal akarok!

-      De mostanában mindig magamra hagytál, mindig dolgoztál, nem beszélgettünk úgy mint régen, és egyre inkább azt láttam hogy olyan kezdesz lenni mint Timothy Green!

-      Engem ne hasonlíts az Apádhoz! – hördülök fel – Én soha nem viselkedtem úgy veled mint ő! Soha!

-      Tudom! – kiabál már ő is – Tudom, de halálra rémített már csak az is, hogy halványan de a viselkedésed rá emlékezetett!

Elhallgatunk, és dühösen meredünk egymásra, amikor Ashley röhögni kezd.

-      Most mi a francot röhögsz?

-      Azt hogy mekkora barom vagyok!  Már attól is kiakadsz, hogy hozzá hasonlítalak!

-      Én soha nem leszek olyan mint ő! Soha!

-      Tudom, de halálra rémültem Zalán!

Közénk szakad a csend.

Ledöbbentem.

Teljesen.

-      Megtudsz nekem bocsátani? – suttogja

Hallgatok, mire mélyet sóhajt, és feláll.

-      Értem. – suttogja és elindul.

Hirtelen felfogom, hogy ha most elmegy elveszítem, és mint a rugó pattanok fel és rántom magamhoz, hogy szájára tapadva még a lelket is kicsókoljam belőle!

Robert

Hohó! 

Teljesen fel van pörögve! 

Figyelem Boszorkát ahogy tevékenykedik. Ezerrel rámolja ki a szállítók által a lakás közepébe rámolt dobozokat. Kedvtelve nézem vékony alakját amint  fáradhatatlanul pakol csomagol, rámol, miközben be nem áll a szája, csak csacsog, szövegel.

-      Rob, te ezt hova tennéd? – néz rám kérdőn a kezében tartott kagylókat szorongatva.

-      A tengerhez mit szólnál? – vigyorgok rá, mire felhorkan

-       Ne fikázz, ha kérhetem, inkább szereld össze az állólámpát! – mutat a szoba közepén heverő immáron egyetlen dobozra.

-      Még szerencse, hogy a garnitúrát már helyükre tettük – morgolódom mire felnevet.

-      Drágaságom akarsz Szergejül járni? – vihogja, és elönt a vágy ahogy látom, hogy kedvtelve nézegeti csupasz felsőtestemet, majd elfordul.

Már réges régen nem a szerelésen jár az agyam, hanem azon, ahogy hajladozva a port törölgeti. Az agyamat eldobom tőle ahogy minden egyes mozdulatánál a fenekén megfeszül a farmerja. Persze nem veszi észre, hogy az agyam mi felé kalandozik, ő csak mondja mondja a magáét!  Lassan mögé kommandózok, és átölelem, mire felvisít, és nevetni kezd!

  

De tiltakozására fittyet hányva a vállamra hajítom és fellépcsőzök vele a galériára, oda ahol már felfújva vár bennünket a kétszemélyes gumimatrac, mert ugye minden megjött, csak az ágybetétünk nem, így hogy ne kelljen a földön kempingezni, elszaladtunk és vettünk egy gumimatracot.

Hanna visítva tiltakozik, de nem foglalkozom vele és a rádobom, majd mellé fekszem. . . .

. . . .és persze támadásba lendülök, hasát kezdem simogatni. Persze ő sem tétlenkedik, fölém kerekedik, és a nyakamat kezdi csókolgatni.

Persze nem bírom sokáig, és pillanatok múlva  már egyikünkön sincs ruha.

Megőrülök ettől a nőtől! A lélegzetem elakad, érzem selymes bőrét, ahogy végig simítok lábán feljebb egyre feljebb, miközben vágytól bódult szemébe nézve a tetőfokára hág az izgalom bennem. Lélegzetem elakad, amikor szemében a vágy mellett a teljes megadást látom. Remeg az izgalomtól, ahogy simogatom kezemmel a bőrét, a gyomrom összerándul amikor nőisességéhez érek, Hanna feje az élvezettől hátracsuklik, nyöszörögni kezd ahogy kezem simogatni kezdi,  és amikor ahhoz az kis gombhoz érek mély hörgés tör fel torkából. Ez a hang az egekig korbácsolja bennem is az izgalmat. Nézem az izzadságtól nedves arcát, az izgalomtól homályos tekintetét és csak simogatom, simogatom azt az édes nedveitől sikamlós, duzzadt  kis nyílását,..

-      Rob kérlek! – nyöszörgi halkan

-      Mit kérsz? Mond ki! – suttogom halkan miközben egy pillantra sem hagyom abba édes kis testének simogatását,  csókolom falom a száját, miközben egyik újam mélyre hatol, lélegzete elakad,  

-      Rob! – sikítja, érzem ahogy az izmai összerándulnak – Rob!

Hanna

Úristen, mindjárt meghalok! - nyöszörgöm halkan, miközben gyengéden simogatja testemet, csókolgatja mellemet, amivel az önkívület határáig sodor, de nem tudom átlépni, azt a határt, nem!  Vele akarom! Együtt!  És ekkor szenvedélyesen megharapja finoman a mellemet, amivel újra az önkívület felé lök.

Nem!

Húzódok el tőle, és egy mozdulattal fölé kerekedem, most én jövök!

Meglepetten mered rám, majd megcsókolom, miközben kezem kalandozik a felsőtestén, simogatom izmait, miközben én is égek a vágytól. Remeg a kezem, ahogy felsőtestén egyre lejjebb és lejjebb haladva kalandozok, kezemet szorosan követi szám, nyelvem. Remeg minden izma, megfeszül, miközben kezem a combját simogatja, majd haladok egyre feljebb és feljebb, azonban  a boxer az utamat állja, Rob hirtelen mozdulattal felugrik, és lerántja magáról, elakadó lélegzettel nézek rá, ahogy feltárul előttem testének minden részlete, istenem ez a pasi az enyém! Vágytól ködös szemmel meredünk egymásra Rob zihálva nézi, ahogy kezemmel végigsimítom mellkasát, majd kezem egyre lejjebb és lejjebb kalandozik, felmorran amikor végigsimítom, miközben köldökét csókolom,

-      Hanna ne! – nyöszörög – Nem bírom!

Felránt magához, teljes testemmel hozzásimulok, forr a vérem, lüktet  remeg minden izmom, szívem majd kiesik  miközben egymásnak felszülünk Rob  keze végigsimít a hátamon, majd fenekembe markol, miközben érzem, hogy elmerülni kész bennem

Robert

Úristen! – zihálom, - Úristen! – minden sejtem porcikám zsibong.

Lecsapok a szájára, és mint az őrült csókolom, simogatom, majd teljes testemmel a matracra szorítom. Készségesen tárja szét lábát, hogy simogatni tudjam, remeg, zihál, nyöszörög, készséges, odaadó.

Egymást figyeljük tágra nyílt a bennünket átjáró kéjtől homályos szemekkel miközben gyengéden beléhatolok.

Remegünk.

A kéj az eszemet veszi, miközben mozgok benne, gyorsabban, egyre gyorsabban.

A feszültség átjár, minden porcikámat feszít.

Hallom, ahogy nyöszörög alattam, minden figyelmemet ráirányítom, nézem a tágra nyílt gyönyörű szemeit, forrósága körülölel, szorít, szeme kitágul, teste megfeszül, és az agyamat erre a látványra elönti a kéj.

Hangosan öntudatlanul felnyögünk, egymásnak feszülve közösen repülünk a menny felé, majd összekapaszkodva egymást simogatva lassan lebegünk az bennünket elöntött érzések közepette egyre lejjebb és lejjebb.

Lassan csillapodik a szívverésünk, lazulnak el izmaink.

Nem tudok megmozdulni, nem tudok megszólalni. Boldogan nézem a csillogó szemeit, a duzzadt, csókjaimtól fényes ajkát, az imént átéltektől piros arcát. Képtelen vagyok megmozdulni, arra van csak erőm, hogy magunkra húzzam a takarót, és álomtalan álomba merülünk.

* * *

Kómásan tapogatózok Boszorkám után, de se híre se hamva.  Álmosan nézek körül és próbálom kitalálni, hogy most éppen hol is vagyok? Aztán lassan rájövök, hogy Hannánál New Yorkban. Gyorsan magamra kapok egy kockás gatyát, és a keresésére indulok. Nem tart sokáig rájönnöm, hogy a teraszon álldogál.

Kedvtelve nézem végig halvány rózsaszín hálóingbe bújtatott alakját. Már sokat felszedett, de még hízhatna egy kicsit. Elgondolkodva néz körül, agyal valamin nagyon agyal, mert észre sem veszi, hogy felé lépek, csak szorongatja a bögréjét

-      Szia! – lépek elé, mire kicsit megrémülve hőköl hátra.

-      Jaj! A frászt hoztad rám! – mosolyog, de alig kap levegőt.

-      Kapok olyat? – mutatok a bögrére.

-      A tied lehet, még nem ittam belőle!

-      Köszönöm! – suttogom és egy finom puszit lopok tőle, amit persze készségesen viszonoz, majd hozzám simul én pedig élvezettel kortyolok bele a kávéba, miközben mellkasomon érzem lélegzetét.  – Min agyaltál?

-      Zalánékon. Vajon kibékültek? 

220545