95. fejezet: Kinyírlak az tuti!

Sziasztok!



Megjöttem!

Még szombat van! Tudom késtem, de ezt már megszokhattátok tőlem!
Most egyenlőre csak a fejezetet teszem fel, holnap pedig válaszolok is a komentekre.


Jó olvasást! (ne szidjatok azért nagyon!)

Pusza!

Heni

Hanna

-      Gyerünk! Kislány! Gyerünk!  - hallom, ahogy üvöltöznek, látom Fillion kaján képét amint elhúz mellettem!

Na azt már nem! Nem fog ez a majom lehagyni, nem győzhet le! Nem engedem!

Összeszedem minden erőmet és bár minden porcikám sajog, remeg, de akkor is megcsinálom! Fogaimat összeszorítva kezdek egyre gyorsabban futni, az nem lehet, hogy a reggeli futásoknak ne legyen eredménye!

Már csak 20 méter!

Gyerünk! Hanna kapcsolj rá!

Nem győzhetnek le!

Nem győzhet le semmi! Nem! Nem! Már csak 10 méter!

-      Húzz bele kislány! – üvöltenek Karl és Abby a csapattársaim, mellettem rohannak a kordon mögött, és  szinte megőrülnek.

Elhaladok Fillion mellett, aki meglepve néz rám, de ő is rákapcsol. A szemét! Még vigyorog is! Akkor is én nyerek! – vetek rá egy magabiztos pillantást, és egy lépéssel ugyan, de megelőzöm, hogy aztán levegő után kapkodva terüljek el a földön. Ekkor csapódik be a két bomba is. Abby és Karl vetődnek rám. Vigyorognak, mint a tejbetök. Abby  meg visít, mint akit nyúznak.

-      Nyertünk! Banyek! Nyertünk!

Csak vigyorogni tudok, azt is nehezen, mert leköt, hogy éltető oxigént juttassak a szervezetembe, amikor Jill áll meg a földön fetrengő hármasunk mellett.

-      Hagyjátok már! – nevet – Levegőt sem kap!

Zihálva kászálódnak le rólam miközben fülig ér a mosolyuk. Hallom ahogy kattog egy fényképezőgép, amitől idegesen rándulok össze. Körbenézve azonban rájövök, hogy a stábfotós készít képeket. Még mindig zihálok, és vigyorogva figyelem a többieket körülöttem, ahogy sorban beérkeznek, elterülnek egymás után.

-      Basszus, mint egy komplett tüdőszanatórium! – vigyorog mellettem Fillion  miközben ő is kapkod levegő után. - Jövőre esküszöm elverlek! Ezt a sértést nem hagyom megtorlatlanul!

-      Na mi van?! – röhög fel Anton mellénk lépve - legyőzték Castle-ékat?

-      3 éve először! – tiltakozik Nathan Fillion - És most is csak azért, mert felvettetek egy vasladyt! – mutat rám – Különben esélyetek sem lett volna ellenünk!

-      De nyertünk! – nevet Anton az új főnököm, és mosolyogva néz végig rajtunk.

Ekkor valaki a kezembe nyom egy üveg ásványvizet. Hálásan meredek Jillre, amikor John a fotós áll meg mellettük, ezerrel kattogtatva a masinát.

-      Jaj gyerekek ezek mocsok jó képek lettek! Ahogy itt hárman fetrengtek! – röhög – Hanna ezt inkább nem mutatnám meg a pasidnak! Még a végén leüti Karlt is!

Felnevetek.

-      Jobb is ha vigyáz magára! – kuncogok.

Ekkora tér magához mindenki, és sorba jönnek gratulálni. Elkap a forgatag, aminek csillapodtával csak arra vagyok képes, hogy elvonszoljam magam a legközelebbi padig. Fáradtan rogyok le, és nézek körül. Három napos csapatépítő tréningre jöttünk. Mindegyik részlegnek illetve műsornak ki kellett állítani egy 3 fős csapatot, és feladatokat kellett végrehajtanunk. A tegnapi raftingon vérzett el a csapatok nagy része, így a mai végső fordulóra, csak 5 csapat jutott be.  Castle, a Házépítők, Grace Klinikások, Milliomosék, és mi. Esélytelennek tűntünk, és mégis megnyertük!! – vigyorodom el, amikor a mellettem ülő Karl elneveti magát.

-      Na mi van?

-      Basszus Karl! Megnyertük!

-      De meg ám! – vigyorog, majd visszafordul a mellette üldögélő Patrick Dempseyhez.

Elgondolkodva nézek körbe. Rengeteg ismert ember vesz körül, akik nevetve beszélgetnek egymással. Egy éve még csak álmodni sem mertem arról, hogy egyáltalán láthatom őket, vagy találkozhatom velük, most meg itt dolgozom, és szinte napi kapcsolatban vagyok velük.

Hihetetlen! – ingatom meg a fejem, amikor Jill ül mellém.

-      Basszus lassan már közlekedni sem tudok, nemhogy asztalhoz ülni! – vigyorog ezerrel, és próbál kényelmesen elhelyezkedni.

-      Jól nézel ki! – nézem mosolyogva végig.

-      Aha! – vigyorog – Ja! Jól! Basszus úgy érzem magam, mint egy bálna, akit hordóba tömtek.

Felnevetünk, és felsóhajtok, mire kérdőn néz rám.

-      Mi volt ez a nagy sóhaj?

-      Semmi, - mosolyodom el – csak elgondolkodtam rajta, hogy 1 éve még otthon voltam, és soha nem gondoltam volna, hogy ide kerülök. – mutatok körbe – hogy ezeket az embereket ismerni fogom! Most meg itt dolgozom.

-      És legyőzted őket! – kuncog.

-      Aha! – vigyorgom, majd elkomolyodom, amikor újra végigmér.

-      Tudod Hanna, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy visszajössz! Azt hittem, hogy megfogsz futamodni, hogy feladod.

Elkomolyodom.

-      Megfordult a fejemben. Robert sem örült neki, hogy így döntöttem, ideges volt miatta. Szerinte, dolgoznom sem kellene – sóhajtok fel – de megértette, hogy én dolgozni szeretnék.

Jill figyelmesen mered rám.

-      Most őszinte leszek hozzád Hanna. Amikor először megláttalak, azt gondoltam, hogy úristen, megint egy csinibaba! Szkeptikus voltam veled kapcsolatban. – szavai hallatán nagyot nyelek – Azt gondoltam, hogy lám-lám megint valaki benyomta hozzánk a nőcskéjét! – meg akarok szólalni, de leint – Tudom, hogy mit akarsz mondani, és igazad van, de mint mindenkinek aki felismert, először ez jutott az eszembe. Aztán elkezdtünk együtt dolgozni, lelkes voltál, alapos, és türelmes. És akkor úgy gondoltam, hogy igen helyes döntés volt téged felvenni. Aztán történt ami történt, és amikor 3 hete megjelentél a reggeli megbeszélésen, nos akkor végleg meggyőztél! Örülök, hogy visszajöttél!

Nagyot nyelek.

-      Nehéz volt visszajönni. Szó szerint erőt kellett vennem magamon, hogy ne szaladjak el amikor beléptem az aulába. A liftnél, már szidtam magam, hogy hogyan lehetek ilyen hülye, ennek kitenni magam. Utáltam, hogy mindenki úgy nézett rám, mint a véres rongyra, mert miattam rúgták ki Greget. Mindenki megvolt róla győződve, hogy a helyére pályázom. Eszemben sem volt! Soha! Inkább nagyot nyeltem, és felszegtem a fejem. Én nem csináltam semmit, nem én vagyok bűnös, nincs mit szégyelnem! Konok vagyok nagyon Jill.

-      Rájöttem – vigyorodik el – és ez a tulajdonság amilyen sok negatívummal jár, ugyanannyi pozitívumot is rejt magában. . . .

Látom, hogy beszél, de a hirtelen belém nyilalló fájdalomtól nem hallom a hangját. Csak arra tudok koncentrálni, hogy csillapodjon belsőmet marcangoló érzés. Bambán bámulok előre, tompulnak a hangok, a nevetés, minden homályosodni kezd körülöttem, mintegy ködön keresztül érzékelek mindent. Koncentrálnom kell, hogy le ne essek a székről, aztán ahogy jött, olyan hirtelen el is múlik a fájdalom.

-      Hanna! Jól vagy? – néz rám ijedten Jill. – Nagyon elsápadtál.

-      Aha persze jól vagyok! – igyekszem mosolyogni – Csak tudod, női gondok. – legyintek.

Figyelmesen néz rám, kicsit összeszűkült szemmel.

-      Ne dumálj! Figyellek!  Ne mond már nekem, hogy két hete menzeszelsz!

Hirtelen nem tudok mit mondani.

-      Mióta vagy rosszul? – támad nekem.

-      Őszintén szólva mióta elvetéltem, azóta időről időre előjön, ez a fájdalom – suttogom.

-      Az mikor volt?

-      Október végén.

-      Azóta vannak fájdalmaid? – mered rám elképedve – Voltál orvosnál?

-      Nem, Londonban elmondta az orvos, hogy előfordulhat még ilyen fájdalom.

-      Persze, elő, de nem két hónapon keresztül! - dörren rám.

-      Jaj Jill! – nevetem el magam – Ételmérges sem tett jót nekem Kínában, most volt meg két hete a ciklusom is – szúrósan mér végig – tényleg! Nincs semmi bajom!

-      Azért ájultál el az előbb majdnem, mert nincs semmi bajod mi?! Ne magyarázz nekem! – mire tiltakozni készülök, de felemeli a kezét – Jó megértettem! Nem szólalok meg! A te dolgod, de ha nincs semmi baj, akkor sem ártana, ha megnézne egy orvos! Van dokid?

-      Van. – morranok fel.

-      Oké. – teszi fel a kezét- Át ne harapd a torkomat! Mindenesetre, ha kell egy barát aki elkísér, akkor rám számíthatsz! – néz rám komolyan – Én a helyedben kivizsgáltatnám magam!

-      Oké. – mosolyodom el. – Köszönöm!

Pár pillanatig hallgatunk, aztán Jill felém fordul.

-      Holnap este jössz a bulira ugye? Miben leszel? Mr. Jobbegyenes is jön?

-      Persze, hogy megyek! Különben hogy venném át a győztesnek járó kupát?! – nevetem el magam –  Vettem egy csinos kis bronz színű ruhát abba megyek. Robert? Hát nem tudom, hogy hogyan végeznek. Már közel két hete éjjel-nappal forgatnak szinte megállás nélkül, hogy a lemaradást behozzák. Tegnap beszéltem vele, már amennyit lehetett mert iszonyat fáradt volt, de nem ígérte, hogy holnapra hazaér. Mr. Jobbegyenes! – pukkan ki belőlem a nevetés. – Ezt te találtad ki? – nevetek rá.

-      Ki más! – neveti el ő is magát – Ki sem néztem volna belőle! Most komolyan Hanna! Ahogy Gregnek esett! Lehet benne valami vámpírvér az biztos!

Felröhögünk szó szerint, aztán páran mellénk lépnek és elmerülünk a beszélgetésbe.

Csörögni kezd a telefonom.

Quinni.

-      Szia Angyalkám!– nevet a telefonba.

-      Szia! Jaj de hiányzol! Hogy van Gordon? – esek neki.

-      Jól! – neveti el magát – Egyre jobban van, már kezd az agyamra menni! – suttogja – Az orrát sem tudja kifújni egyedül! Kezd a kedves nővér szerep az agyamra menni! Komolyan!

-      Jaj Quinni! Minden pasi ilyen! Elég egy nátha és halálukon vannak! Gordon meg azért elég súlyosan megsérült!

-      Tudom! Én is tudom kedves Hanna

-      Ó már Hanna, már nem vagyok Angyalka?! – vihogom.

-      Azt ki kell érdemelni! – neveti el magát – Na szóval azért hívlak, hogy kellek-e az ünnepek között?

-      Nem Quinni, haza fogunk utazni, nem leszünk L.A-ben.

-      Oké! – sóhajt nagyot. – Azért, ha mégis kellenék, szóljatok! – mondja, de a háttérben hallom, hogy Gordon mond neki valamit. – Mennem kell, az Úr szólított! – neveti el magát – Vigyázz magadra! Mielőtt elutaztok azért még találkozunk.

-      Rendben! – nevetem el magam amikor Gordon felcsattan a háttérben. – Na menj, mert tényleg kitér a hitéből!

-      Megyek már megyek! – morran fel Quinni – Szia! Mi a fészkes fene bajod van? – hallom még mielőtt bontja a vonalat.

Vigyorogva nézek a telefonomra. Istenem! De jó neki. Ő legalább valakihez hozzábújhat. Nekem azonban marad a Rob illatú párna és az elcsaklizott pizsifelső amin még érzem az illatát.

Nem baj Hanna, még pár nap! Csak pár nap és itthon lesz! – vígasztalom magam. Holnap délelőtt bemész dolgozni, este meg elfog telni a bulival. Aztán holnapután már lehet, hogy itthon lesz.

Lassan mindenki szedelőzködni kezd.

Karl és Abby visznek haza.

Nevetve tárgyaljuk ki az elmúlt napok eseményeit, majd elbúcsúzunk azzal, hogy holnap este látjuk egymást.

Herkit elvileg Zalán már visszahozta. Nála volt miközben én csapatot építettem.  Nagyon hiányzott a kis szélvészem, de oda nem vihettem magammal.

Szinte látom magam előtt ahogy a kis gombócom, rohan felém, miközben az ajtóval szenvedek.

Ajtó nyílik. Herkules sehol.

Mi történhetett?

Hol van?

Zalán még nem hozta vissza? De amikor beszéltünk egy órája azt mondta, hogy hazahozta.  

Máskor mindig rohant amikor hallotta a kulcszörgést most azonban semmi.

Biztos valami disznóságot csinált! Ilyenkor mindig sunnyog!

-      Herkules! Merre vagy! Mit műveltél megint te kis bolhazsák! – szórom le magam mellé a táskámat, és dobom le a kulcsomat a kisasztalra.  – Herkules!

Sehol semmi. Elindulok be a nappaliba.

-      Herki! Merre vagy? – kiáltom el magam – Basszus, hol ez a kutya? – mormolom magam elé, és tűnődve nézek szét.

-      Herki, mindig csak Herki! Én már nem is kellek? Mi? – szólal meg egy álmos hang a kanapé mélyéről.

Elképedten fordulok felé, a szívem vad vágtába kezd. Nem hiszek a szememnek!

Itt van!

Itthon van!

Megjött! Úristen!

Egyetlen pillanat alatt mellettem van, és én boldogan bújok hozzá, lélegzek mélyet az illatából. Remeg minden porcikám amikor megcsókol, hevesen dobog a szívem.

-      Itthon vagy! – suttogom boldogan. – Tényleg itthon vagy!

-      Igen! – vigyorog.

-      Jaj istenem! Miért nem szóltál? Jaj kaja sincs itthon! – ekkor azonban megjelenik Herki, cibálni kezdi a nadrágszáramat, így elhúzódok Robtól, lehajolok  és felkapom. Hevesen kezd ficeregni, és hol egyikünk, hol másikunk kap tőle kutya puszit.

-      Ne olyan hevesen komám! – vigyorogja Rob, - Majd megőrült az örömtől amikor megjöttem. A bátyád éppen akkor ment el amikor betoppantam. – magyarázza miközben Herki fülét gyömöszöli.

-      Jaj istenem, még most sem hiszem el, hogy itthon vagy! – ölelem át újra nevetve amit Herki annyira nem díjaz, én azonban nagyon, főleg mert puszikat kapok – éppen azt terveztem, hogy beülök egy nagy kád vízbe, amiben égig ér a buborék, hogy fáradt elnyűtt korpuszomat kényeztessem, hogy aztán felhúzzam a Rob illatú pizsimet és lefeküdjek.  – ő csak hallgatja szövegelésemet, néz és mosolyog, majd végigsimít az arcomon.

-      És ezt velem már nem is lehet megtenni? A pizsi helyett itt vagyok, ölelgethetsz engem! – vigyorogja.

-      Hát hogy a viharba ne lehetne! – nevetek, és lehajolok, hogy letegyem Herkulest, amikor is újra belém mar a fájdalom. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek. Édes istenem!

-      Hanna! Jól vagy? – hajol le hozzám kedvesem.

-      Aha – nyelek nagyot – persze, csak begörcsölt a lábam! Nem szokta a cigány a szántást tudod! – próbálok vigyorogni, ő azonban komolyan néz rám. – Nincs semmi bajom, csak az elmúlt 3 napban igencsak meglettünk hajtva, és nem vagyok hozzászokva!

Pillanatokig tűnődve nézi az arcomat.

-      Oké! – sóhajt nagyot – Menjünk, rám is rám fér egy lazító fürdés, mert az utóbbi 10 napban nagyon kimerültem. Napi 14-16 órát forgattunk, hogy behozzuk a lemaradást, és ne kelljen karácsony után dolgozni menni, csak január elején. – szövegel, miközben maga után húz a fürdőbe, és megereszti a vizet.

Nézem az arcát, miközben magyaráz. Fáradt. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, de itt van! Itthon van! A kád lassan megtelik vízzel, mi pedig gyorsan lekapkodjuk a ruháinkat és elmerülünk a habokban. Boldogan simulok hozzá, érzem a bőrét, az illatát, és ez most elég. Hallom ahogy halkan duruzsol, mesél, aztán csak csöndben ülünk egymás lélegzetét hallgatva. 

-      Ez hiányzott a legjobban! – suttogja a fülembe – A közelséged. Az, hogy mellettem vagy, hogy meghallgatsz, ahogy rám nézel. Annyira vártam már, hogy hazajöhessek! Annyira vártam, hogy megérinthesselek. – mondja és a mosdószivaccsal gyengéden simogatni kezdi a bőrömet.

Elakad a lélegzetem szavai hallatán. Lélegzet visszafojtva élvezem mozdulatait, ahogy finoman végigsimít mellemen a kissé érdes szivaccsal. Érezni akarom a keze érintését! Érezni akarom ahogy végig simít rajtam a kezével!

Nyöszörögni kezdek, és hallom ahogy légvétele felgyorsul, érzem, hogy szíve hevesebben verni kezd. Megfordulok, és a másik szivacsot kezembe véve simogatni kezdem én is őt. Tekintetünk összekapcsolódik, mozdulataink lassúak, cirógatnak. Megérintem, felhördül, de eltolja becéző kezemet, hogy aztán felpattanjon, és maga után húzzon. Gyengéden törölgetni kezdi testemet, a törölközővel,  minden mozdulata becéz, miközben tekintetétől elolvadok. Szinte önkéntelenül ismétlem mozdulatait, látom, ahogy érintésem nyomán, szeme elsötétedik, és mélyen veszi a levegőt. Élvezem a hatalmam. Összesimulunk immáron száraz testtel, Robert magához ölel, és gyengéden megcsókol.

-      Gyere! – húzódik el tőlem, majd kézen fog, és maga után húz a hálószobába.

* * *

Kimerülten ringatózok az iménti érzéki vihar hullámain. Rob teste rám nehezedik, feje mellemen nyugszik.  Érzem ahogy szívverése, légzése lassan csitul.

-      Végtelenül szeretlek! – suttogom miközben  haját simogatom.

Megmozdul, felemeli a fejét és rám vigyorog, miközben egy észvesztő csókot kapok.

-      Én is! De most éhes vagyok! Reggel ettem utoljára, meg a repülőn pár falatot.

-      Hát nem tudom, hogy mi van itthon, három napja nem voltam bevásárolni.

-      Valami csak akad! Adj ennem asszony! – vigyorog.

-      Adnék, én de rajtam fetrengsz!

-      Ja. Tényleg – állapítja meg elmésen.

-      Ha lemászol rólam, akkor esetleg megnézem, hogy mit tehetek érted! – nevetek.

Nagyot nyújtózok, szinte dorombolok az elégedettségtől, képtelen vagyok felkelni.  Kedvtelve nézem, ahogy meztelenül masírozik át a gardróbba egy boxerért és magára ránt egy pólót is. Annyira szeretem ahogy kócosan szerteszét álló hajjal öltözködik.

-      Hanna éhes vagyok! – néz rám vigyorogva, miközben én még mindig elterülve figyelem.

-      Jó megyek már, megyek! – sóhajtom – Esetleg gyorsabb lennék, ha kapnék valami ösztönzést! – alkudozom vele.

-      Te kis csábító macska! – jön felém nevetve majd rám mászik, és kapok egy csókot. – Na elég ösztönző voltam?

-      Hát nem is tudom! – sóhajtok, mire kapok egy igazi férfias, világrengető csókot. – Azt hiszem az voltál! De most eressz, mert ha itt tehénkedsz rajtam akkor nem tudok neked enni adni! – legyintem oldalba, mire mellém vetődik, és onnan figyel.

Hát kisapám, ha műsort akarsz!

Lassan kelek fel, és pillantok rá vissza a vállam felett.

Le sem veszi rólam a tekintetét.

Kiszámított, lassú mozdulatokkal veszem elő a hálóingemet, és nyújtózkodva húzom magamra élvezve, ahogy a lágy anyag végig simítja testemet, mintha a keze lenne. Felnyögök.

-      Boszorka! – térdel fel az ágyon, és magához ránt, miközben finoman végigsimít rajtam. – Érzéki vad boszorkányom! – suttogja.

Mielőtt még kibontakoztathatná  tehetségét, egy finom csók után elhúzódom tőle, hogy a gardróbba szaladjak fehérneműért. Felnevet, de jön utánam. Az ajtóban áll és onnan figyeli ahogy öltözködöm. Tudom elcsábíthatnám, és kész is lennék rá, de méterekre áll tőlem és még így is hallom ahogy korog a gyomra.

-      Upsz! – neveti el magát – Legszívesebben felfalnálak, de félek, hogy nem laknék jól veled!

Vigyorgok, majd kézen fog és elindulunk le a konyhába. Leül a pulthoz, és onnan figyel miközben felderítem a terepet.

-      Hm! – motyogok – Tea, bundáskenyér? – nézek rá kérdőn.

-      Tökéletes! – vigyorogja. – Holnapi tervek?

-      Hát nekem be kell mennem dolgozni délelőtt, - szövegelek, miközben készítem a vacsoráját – El kell pár dolgot intéznem délelőtt, és utána szabad vagyok januárig. Leállunk. Holnap este lesz a karácsonyi parti eljössz velem? – kacsintok rá.

-      Hát nem is tudom, hogy engem a történtek után ott szívesen látnának-e? – néz rám kérdőn, de vigyorog.

-      Kíváncsiak inkább. Az első héten engem is méregettek, de elhatároztam, hogy nem fogok vele törődni! Te meg ehhez hozzá vagy már szokva! – kacsintok rá, miközben a tojást verem fel.

-      Ja hozzá vagyok szokva. – vigyorog – Esetleg kapok majd egy kis ösztönzést! – kacsint és mellém lép.

-      Meglátom, hogy mit tehetek. – nevetek fel. – Jaj istenem, még most sem hiszem el, hogy itthon vagy! – simulok hozzá, felnevet, és végigsimít rajtam.

Puszik, csókok csattannak, amikor is megjelenik körünkben Herkules egy túlzottan ismerős cuccot tartva a szájában.

-      Herki! – kiálltok rá mire a cipekedésben megtorpan, komolyan mondom, mintha elvigyorodna(!) sarkon fordul és eliramodik. – Agyon csaplak! – mordulok utána rosszat sejtve!

Rob nevetni kezd amikor meglátja, hogy a haramia után rohanok, aki a hatalmas sietségében orra bukik, de felpattan és eliramodik, mielőtt elkaphatnám a gereznáját!  Elkap a harci ideg, amikor meglátom, hogy mit művelt!

-      Herkules! – kiabálok vele – Nem hiszlek el! Neked semmi sem szent! Agyon csaplak te haszontalan bolhazsák!

Ekkor Rob  is utol ér, és felröhög amikor meglátja, hogy a sporttáskám, amit hanyagul csak ledobtam az előtérben félig ki van pakolva, fehérneműim szétszórva az előszobában.

Teljesen felháborodva fordulok a tettes felé aki a lila bugyimmal a szájában iszkol elfele, mivel játszani óhajt!

-      Herkules köpöd ki! – kiabálok rá, teljesen feleslegesen.  Rob  meg csak röhög jogos felháborodásomon – Ne röhögj! Inkább segíts! – pörölök vele is, mire könnyeit törölgetve bugyi vadászatra indul.

Dúlva-fúlva kapkodom össze a cuccaimat. Nem igaz! Agyon fogom csapni!

-      Herki! Gyere ide! – szólal meg Rob miközben leül a kanapéra.

-      Kösz Robert! – méltatlankodom – Kösz a segítséget! Persze majd pont ő fog szót fogadni! Pont ő! – mutatok a sunnyogó kutyusra akinek a szájában még mindig ott van a kedvenc bugyim!

-      Majd meglátod, hogy idejön! – bizonygatja és nyugodtan üldögél(!) amin teljesen felháborodok. Ő azonban morgásomra fittyet hányva nyugodtan szólongatja a haramiát – Herkules! Gyere ide! Gyere ide kutyuskám!

-      Kutyuskám! – morgok – Ez egy haramia! Nem kutyuska! Egy neveletlen bolhazsák!

-      Mibe fogadunk, hogy ide jön hozzám? – vigyorog rám – Mondjuk holnap egész délután azt teszed amit mondok? – kacsint rám.

-      Oké! De ha nem, akkor eljössz velem bevásárolni! – teszem fel én is a tétet.

-      Készülj asszony! Strapás napod lesz holnap! – nevet. – Herki gyere ide, gyere ide hozzám!

-      Ne is éld bele magad, hogy nyerhetsz! – mordulok fel – Soha nem fogad szót! Egy neveletlen . . .

Ekkor nem akarok hinni a szememnek! A kanapé mögött megjelenik Herki és kergén Robhoz vonul, és farok csóválva megáll előtte!

-      Mit mondtam én neked?! – vakargatja meg Rob a kutyus füle tövét, és megpróbálja elvenni tőle a fehérneműmet, Herki azonban morogva fogva tartja a zsákmányt – A bugyik az én felségterületem! Hallod! – morran a kiskutyára és odasóz a hátsófelére. Herki döbbenten megmerevedik, szó szerint még a száját is nyitva felejti, mire kikapja a szájából a megcsócsált ruhadarabot. 

Rob újra odasóz neki.

– Indíts a helyedre! – adja ki a parancsot, Herki azonban elterül előtte, és sértett, bánatos tekintetet vet rá. – Indíts! Mozgás! – förmed rá és feláll – Gyerünk Herkules!

Nem akarok hinni a szememnek amikor Herki elindul, és lógó orral leül a kosarába. Még a szám is nyitva marad a döbbenettől.

-      Nyertem asszony! Készülj holnap délután strapás napod lesz! – vigyorog öntelten amikor megfordul.

-      Ezt meg hogy csináltad? – meredek rá elképedten.

-      Megmutattam neki, hogy én vagyok a falkavezér! – vigyorogja, és felmutatja a jobb sorsra érdemes volt bugyimat.

-      Falkavezér mi? – morranok rá, kikapom a kezéből a lila ruhadarabot, és dohogva elmasírozok a konyhába.

Nem tudom megállni, és elnevetem magam amikor meghallom nevetését. Majom!

Gyorsan eltűntetem a szemetesbe a bűnjelet, kezet mosok és nekiállok a vacsorájának. Pár perc múlva meg is jelenik a kezét törölgetve, megpróbál komoly képet vágni, de elég csak rám pillantania és elneveti magát.

-      Ne röhögj! – vágom oldalba.

-      Egyet árulj el nekem, - vigyorogja – hogy az istenbe tudta kinyitni a táskádat? Megtanítottad neki, hogy hogyan kell zippzárazni?

-      Nem, - morranok fel – amikor elővettem a lakáskulcsot nem húztam vissza a zippzárt, és csak ledobtam az előtérbe a táskát. Utána meg valaki elvonta a figyelmemet. – mormolom, miközben magához ölel.

-      Mindenesetre van ízlése a kis vakarcsnak! – vigyorogja.

* * *

Ellágyultan figyelem az arcát, ahogy hanyatt fekve, kissé elnyílt szájjal alszik. Vacsora után feljöttünk a hálóba filmet nézni. Vagyis inkább én néztem, ő az első 10 perc után elaludt. Azóta figyelem. Igyekszem minden apró vonását megjegyezni. Nagyon szeretem őt. Nagyon.  A távirányító után nyúlok és kikapcsolom a TV-t, majd, hogy fel ne ébresszem óvatosan betakarom, és én is eldőlök mellette. Mozgolódni kezd, majd addig mocorog, míg hozzám kepeszt, átölel, és jólesően szuszogni kezd. Légvételének egyenletes hangja elálmosít és engem is elnyel a sötétség.

Elakad a lélegzetem.

Szentséges isten! – nyögök fel amikor a görcs újból összerántja belsőmet. Nem bírom. Kényszerítenem kell magam, hogy fel ne kiáltsak. Mélyeket próbálok lélegezni, amíg a fájdalom tovább áll. Óvatosan kikecmergek az ágyból, hogy bevegyek egy fájdalomcsillapítót.

-      Hova mész? – mormolja halkan.

-      Aludj tovább WC-re kell csak mennem. – suttogom, mire felmordul.

-      Siess. – motyogja és már alszik is tovább.

Lemegyek a földszintre,  beveszem a gyógyszerem. Herki egyből mellettem terem, és reménykedve néz rám, miközben ezerrel csóválja a hátsófelét. Megsimogatom, és indulnék fel, de olyan elesetten néz rám, hogy nem tudom megállni, mellé lépek és simogatni kezdem. Ő azonban csak tágra nyílt szemekkel mered rám. Leülök a kanapé elé a szőnyegre. Addig kepeszt amíg fel nem mászik az ölembe, és lelkesen nyalogatni kezd.

-      Te kis gonosz dög! – motyogom halkan. – Mi az, hogy Robnak szót fogadsz nekem meg nem? Hm? Milyen dolog ez?  Most bezzeg pitizel mi? – motyogom neki.

Robert

Álmosan tapogatom magam mellett az ágyat, hogy magamhoz húzzam a Boszorkát, de üres, sőt hideg mellettem a lepedő. Hol lehet? Lehet, hogy már elment dolgozni? Kábán nézek fel, de kint még sötét van. Sután tapogatózok a telefonom után. Éjjel ¾ 3 van.

Csak nincs valami baj?

Feltápászkodom, hogy megnézzem hol van, de a fürdőnkben sincs. Lentről halvány fény szűrődik fel. Hallom ahogy halkan beszél. Kíváncsi vagyok, hogy kivel társalog lent, ezért óvatosan settenkedem le. A földön ül lent a nappaliban és Herkivel társalog aki figyelmesen hallgatja a halk monológot. Ekkor fájdalmasan felszisszen, és még a szava is elakad. Látom, hogy még a levegőt is visszatartja, amikor Herki fájdalmasan felvonyít.

-      Jaj ne haragudj édesem! – motyogja halkan – Nem akartalak bántani, csak tudod nagyon fáj! Nagyon.

Mi van?

-      Mid fáj? – lépek hozzá, és ülök le mellé. Meglepetten mered rám.

-      Semmi. – motyogja.

-      Ne mond már! – mordulok rá – Akkor miért ülsz itt lent a sötétben egyedül? Hallottam ahogy Herkulesnek mondtad, hogy fájdalmad van! Még egyszer megkérdezem Hanna, mi a baj?

Pillanatokig, csak néz rám, de látja, hogy kezdek dühös lenni.

-      A hasam. – motyogja. Mély levegőt veszek, de leint – Ne kezd te is! Csak néha fáj a hasam. Londonban is megmondta a doki, hogy ilyen lehet még. Kínában is elrontottam, menzeszem is megvolt nemrég. Előfordul. Ne áll neki te is papolni!

-      Jó egy feltétellel nem teszem, ha holnap elmész orvoshoz és megnézeted magad! – közlöm vele ellentmondást nem tűrően. – Komolyan mondtam! Ne szórakozz magaddal!

-      Oké! – suttogja.

-      Na gyere aludni! – tápászkodom fel és nyújtom ki felé a kezem. – Holnap vagyis ma nehéz napunk lesz és hosszú! Nagyon hosszú, asszony! – kacsintok rá, mire elneveti magát. Felhúzom és magam után vonszolom. Herki ugatva lohol mellettünk, és bánatosan ugat amikor lent hagyjuk.

-      Rob! – áll meg a lépcsőfordulóban és néz vissza a herkentyűre aki reménykedve csóválja a hátsóját. – Szegényke egyedül maradt lent.

-      Nem baj! – közlöm keményen, - büntiben van, az én felségterületemre merészkedett!

-      Robert! – neveti el magát Hanna.

-      Semmi Robert! Indíts lefeküdni! Mozgás! – csapok a hátsójára, és elégedetten figyelem ahogy masírozik előttem. A hálóba lépve aztán megfordul és csípőre tett kézzel mered rám.

-      Azért ne szokj ehhez hozzá! – böködi meg a mellkasomat.

-      Mihez is?

-      A parancsolgatáshoz!

-      Na indíts aludni! – közlöm ellentmondást nem tűrően és magamhoz húzom amikor lefekszik mellém.

Figyelem ahogy álomba merül.

Hanna

Mocsok nehezen tápászkodtam fel reggel. Éppen beestem a megbeszélésre, de őszintén szólva nem nagyon tudok figyelni. Fájok.

Szerencsére nem veszik észre, hogy nem érzem jól magam, csak Jill vet rám érdeklődő tekintetet.

-      Rendben, akkor ezt is megbeszéltük! – szólal meg Anton a kinevezett főnökünk. – Akkor találkozunk este! Mindenkinek jó szórakozást, és kellemes ünnepeket! – közli, majd lelép.

A jegyzetemet nézem át, hogy miket kell még elintéznem amikor Jill áll meg mellettem.

-      Őszinte lehetek? – mered rám – Nem nézel ki valami jól!

-      Kösz! – vágok egy pofát – Az igazság az, hogy alig aludtam valamit. Rob is rám parancsolt, hogy menjek el orvoshoz, így ha nem haragszol akkor miután ezeket elintéztem lelépnék.

-      Tedd azt! – mosolyog rám. – Este találkozunk! – közli és ő is ellép.

Nagyot sóhajtva megyek az irodába. Elsőként felhívom a nőgyógyászomat, hogy tud-e fogadni, majd nekiállok telefonálgatni és intézni a dolgaimat, amikor csörögni kezd a telefonom.

-      Szia! – mosolyodom el.

-      Mikor végzel?

-      Hát még van egy kis munkám, aztán megyek az orvoshoz, szerintem kettőre végzek.

-      Oké, szólj rám, és  érted megyek. Nekem is van még intéznivalóm.

-      Rendben. Pusza! – köszönök el.

* * *

-      Mi? – nézek értetlenül az  előttem ülő férfire.

Ezt nem mondhatja komolyan!

Ezt nem mondhatja!

Látom, hogy mozog a szája, látom, hogy hozzám beszél, de nem értem a szavait. Hirtelen homály vesz körül, és küzdök, hogy kapjak levegőt, de az nem jön. Elfog a hányinger, és úgy érzem, hogy jég folyik az ereimben vér helyett. Hirtelen minden erőm elhagy!   Nem, az nem lehet!

-      Hanna! Kedvesem jól van? – lép mellém és megérinti a kezem. Szinte éget az érintése a jéggé fagyott kezeimen.

Értetlenül meredek rá. Tompa körülöttem minden, képtelen vagyok megszólalni, képtelen vagyok gondolkodni! Minden erőm elhagy. Csak ülök ott és próbálom felfogni a szavai értelmét.  

Aztán hirtelen élesen megértek mindent. Minden kiejtett szót, mindent amit az imént mondott.  Reszketni kezdek.

-      Nyugalom kedvesem! Nem kell megijedni! – simogatja meg a kezem -  Ezek csak előzetes vizsgálatok, de a jelekből erre következtethetünk. Ne rémüljön halálra!

-      De az imént azt mondta, hogy . . .

-      Igen tudom, hogy mit mondtam. – néz rám komolyan – Tisztában vagyok minden egyes kimondott szóval, ahogy azzal is, hogy most mit érezhet. De meg kell értenie, hogy ez egyenlőre feltételezés. Az mellett, hogy van egy petefészek gyulladása amire itt van a gyógyszer váltsa ki  és szedje, - nyújtja felém a receptet -  az ultrahangon találtuk egy viszonylag nagyobb kiterjedésű képletet. Most azonban a gyulladás miatt nem tudunk belőle mintát venni. Meg kell várni, amíg a gyulladás lemegy, és utána tudunk bármit csinálni!

-      De mi lehet az?

-      Nézze Hanna, nem szoktam kertelni, nagy a valószínűsége, hogy az egyik petefészkén daganat van. Ezt azonban nem tudom kétség nélkül megállapítani, mivel a gyulladás is okozhat duzzanatot. Bár az ilyen mértékű nem lehet. – teszi hozzá megfontoltan, miközben a szemembe néz - Mondhatnám, hogy biztosan nincs semmi gond, de nem tehetem. Nem mondhatok ilyet, mert nagy az esély rá, hogy nem így van.

-      De milyen hatásai lehetnek? – nyöszörgöm – Lehet gyerekem még? Ez miatt veszthettem el a babámat?

Figyelmesen néz rám, majd minden szót megfontolva beszélni kezd.

-      Nézze, régóta vagyok a szakmában. Sok mindent láttam már. Hanna, nem akarom sokkolni, de nagy a valószínűsége, hogy daganata van. Ezt azonban csak akkor tudom kétség kívül megmondani, ha mintát tudunk venni belőle. Erre azonban csak akkor lesz lehetőségünk, ha a szervezetében most lévő gyulladás  rendbe jön. Tudom, hogy azt akarja kérdezni, hogy nem lehetne-e esetleg most mintát venni, de azt kell mondanom, hogy nem. Meg kell várnunk tényleg kedvesem hogy rendbe jöjjön. Nyugodjon meg! Jó!

-      Hogy mondhat nekem ilyet, hogy nyugodjak meg? – csattok fel – Éppen most közölte velem, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy daganatom van!

-      Hanna, nyugodjon meg! Szedje a gyógyszerét, és az ünnepek után, várom vissza. Akkor megbeszélünk mindent, tisztában látunk majd. Ne féljen! Rendbe hozunk mindent! Nyugalom kedvesem! – simogatja meg a kezem. – Most az első az, hogy szedje a gyógyszerét. Utazzon el, élvezze a karácsonyt, a családját. Jó?

-      Jó. – nyöszörgöm és felállok. – Minden jót! – köszönök el tétován.

Fogalmam sincs, hogy hogyan jöttem el, csak magamra kaptam a kabátomat, és elindultam. Csak megyek, megyek magam sem tudom, hogy hova, merre. Látom körülöttem az embereket, de mintha üvegbúra mögött lennék, fel sem fogom, hogy mi történik körülöttem.

Nevetgélnek, beszélgetnek, de én csak megyek, megyek céltalanul. Fel sem fogom, hogy hűvös szél fúj, csak szorítom a táskámat, és vágtatok előre. Hirtelen azon kapom magam, hogy egy kávézóban ülök ,és lassan kortyolgatom az elém tett forró italt.

-      Hozhatok még valamit? – néz rám a felszolgáló.

-      Nem köszönöm! Nem kérek! – próbálok mosolyogni.

Nyugalom Hanna! Nyugalom. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni! A doki is megmondta, hogy előfordulhat, hogy daganatod van, még nem biztos!

Ha nem lenne biztos benne, akkor meg sem említette volna! – vitatkozom magammal.

De azt is mondta, hogy a gyulladás is okozhat duzzanatot! Nem tudhatod, hogy mi a baj! Nyugodj meg! Egyenlőre még semmi nem biztos! Ne parázz! Nyugi! Mindig csak a következő cél lebegjen előtted! Nem kell senkit sokkolni, nem kell senkinek szólni, amíg nem biztos a dolog. Annyi a dolgod, hogy szeded a gyógyszert! A többi meg úgyis jön magától!  

Lassan lenyugszom, a rám törő pánik odébb áll. Igyekszem mélyeket lélegezni. Most fel kell hívnod Robertet. Aztán készülődni kell az estére, elvére bulizni mész!

Mintha érezte volna, hogy rá gondolok, csörögni kezd a telefonom. Egy pillantás a kijelzőre és megnyugszom. Ő az.

-      Hol vagy? Végeztél?

-      Aham. – közlöm szórakozottan, és elmagyarázom neki, hogy hol vagyok.

-      Hogy az istenbe kerültél oda? – döbben meg – Nem orvosnál voltál?

-      De, ott voltam, csak találkoztam egy ismerőssel és eljöttünk ide kávézni! – tódítom, pirulás nélkül.

-      Oké! – neveti el magát – Nehogy leharapd a fejem! Megyek érted!

-      Rendben csörögj, ha ide értél! – közlöm és kinyomom a telefont.

Na most Molnár Hanna, szépen összeszeded magad és csak az előtted álló jóra koncentrálsz! Értetted?! Csak a jóra koncentrálsz! Mindjárt itt van érted Rob, és most több mint két hétig együtt leszek, közben hazautazol, találkozol a családoddal, örülsz a karácsonynak!

Lassan tényleg megnyugszom, és az engem kerülgető pánik is odébb áll. Mire lehiggadok, a telefon kezd veszett csörgésbe.

„ Itt vagyok királylány! Herceged vár! Kvak kvakk”

„Megyek már megyek :D”

„ Siess asszony enyém vagy délután!”

Felnevetek és szinte repülök kifelé. De hol az istenbe van? Kutatva keresem az autóját, de nincs sehol.

„Hol vagy?”

„ Fordulj balra”  jön az instrukció SMS-ben.

Teszem amit mond. Tőlem pár méterre áll egy Volvó, már amikor jöttem ki már akkor észrevettem, de a Fordnak nyoma sincs.  Morcosan állok neki az SMS-nek, amikor dudálnak. Kérdőn nézek fel, nyílik a Volvó ajtaja, és megjelenik vigyorogva. Elképedten meredek rá.

-      Na ne! – nyöszörgöm és elindulok felé. – Ne mond, hogy vettél egy autót?

-      Nem vettem, kaptam!  - vigyorogja – Kaptam a Volvósoktól. A miénk!

-      Nem mondod? Most komolyan beszélsz?

-      Halálos, tényleg a miénk! – nevet miközben nyitja az ajtót és besegít az autóba.

-      Atya gatya! Rob ez gyönyörű! Vezethetem? – fordulok felé – Légyszi! Kérlek! Rob – pislogok rá.

-      Na jó! Gyere! – vigyorogja és helyet cserélünk.

Boldogan mindenről megfeledkezve élvezem a vezetést, miközben a délutáni megbeszélésen történtekről szövegel.

-      Tényleg mint mondott a doki? – néz rám kérdőn – Ugye tényleg elmentél és nem csak szövegeltél.

-      Mi az, hogy szövegeltem? – csattanok fel – Képzeld még gyógyszert is kaptam! Megmutassam?!

-      Jó nem kell azonnal leharapni a fülemet, csak mert kérdezni mertem valamit! Egyébként mit mondott?

-      Petefészek gyulladásom van. Azért fáj sokat a hasam. Kaptam egy gyógyszert amit szednem kell, és ünnepek után vissza kell mennem hozzá.  – közlöm. – Tényleg ki kell váltanom. – sóhajtok nagyot.

-      Az utca elején lévő gyógyszertárban kiváltjuk, mindjárt odaérünk. – közli – Majd bemegyek én. Úgyis kell még vennem valamit. – vigyorogja, mire nagyot nyelek.

Leparkolok, és figyelem ahogy kikászálódik a kocsiból. Bűntudatom van. El kellett volna neki mondani! De miért mondtad volna? Azért, hogy sík ideg legyen? Felesleges! Jó ez így! Nyugi! Gondolj az estére! Érezd jól magad! Csak a jóra gondolj!

Még végig sem érek a gondolaton, amikor beszáll mellém.

-      Hányra kell mennünk este?

-      8-ra miért?

-      Akkor az enyém vagy, lássuk csak még 3 órát. Azt hiszem elég lesz. Akár belevághatnánk a  baba projektbe is – vigyorog, mire nagyot nyelek  - és még lesz egy órád készülődni is!

Persze a garázsba már ő áll be, annyira azért nem bízik meg bennem. Nagyon vigyorog amikor végigméri az új autóját a garázsban.

-      Pasik és a játékszereik! Kompenzálsz édesem?  – vigyorgok, de gyorsan menekülőre fogom mert rondán néz rám.

-      Majd adok én neked kompenzálást! – morran fel, és utánam kap.

Rohanok ahogy a lábam bírja, ha nem tévedek az emeletre kell mennem. Legalábbis, ha jól sejtem a délutáni programra tett célzásait. Azonban nem számolok Herkivel aki amint megjelenek, a lábam előtt rohangál. Játszani akar, nem érti, hogy ez most vérre megy!

-      Herki! Ne lábatlankodj! – lihegem vigyorogva, mert hallom a hátam mögött, a lábdobogást. – Jaj menj már innen! Herkules!

De elkésetem, mert elkapta a derekam, és magához húz, miközben szája a nyakamon kószál.

Felsóhajtok.

-      Szóval szerinted kompenzálnom kell? – vigyorog miközben magához húz gondosan. Érzem minden porcikáját. Azt is ami nekem nyomódik ágaskodva. Nagyot nyelek.

-      Na jó, nem kell kompenzálnod! – suttogom, a fülébe.

-      Már késő! – kotorja félre a hajamat, és csókolja meg a fülem tövét – Már  nem tudsz lebeszélni.  Gyönyörű vagy Boszorkám!  Alig várom, hogy benned lehessek. – suttogja, mire minden porcikám felbolydul a hangjától ahogy érzékien suttog a fülembe. – Gyere menjünk fel! A gyerek előtt nem akarok rosszalkodni! Inkább gyártanám! – vigyorogja, de szeme az éget, alig kapok levegőt a hangjában lévő ígérettől.

Pillanatok alatt felérünk, egymás után dobáljuk le a ruháinkat, miközben észvesztő csókokat váltunk. A farmerjét már én gombolom ki, szemei az enyémbe fúródtak, ajkai csókolnak. Elveszünk az érzékiség tengerében.

*

*

*

-      Úristen! Meghaltam! – nyöszörgöm, miközben kapkodok levegő után. – Meg kell mondanom Uram, ön nagyon érti a dolgát! – suttogom.

-      Hát királylány, ami azt illeti a királyfia életre kelt, majd az élvezettől ki is múlt. – vigyorogja, és magához húz újra. – De lehet, hogy elkészültünk az utánpótlással!

Felnevetek, és hozzá bújok. Élvezem a közelségét, az illatát, a békét az elégedettséget. Most olyan jó! Nagyot sóhajtok.

-      Mi volt ez a nagy sóhaj? – néz rám nevetve.

-      Most nagyon boldog vagyok. – mosolygok.

-      Akkor jó!  Mert én is így vagyok! – húz magához. – Most aludni lenne jó egy nagyot!

-      Én is azt tenném legszívesebben, de el kell kezdenem készülődni. – motyogom a mellkasába.

-      Öltönyt kell húznom? Ugye nem? – néz rám.

-      El kell, hogy keserítselek, de jó lenne ha azt húznál, és meg is borotválkozhatnál. – válaszolok, mire nagyot sóhajt.

-      Túl szép lett volna ez a nap! – tápászkodik fel. – Alsó vagy felső?

-      Mi? – nézek rá értetlenül.

-      Fürdő – vigyorog. – Fentibe akarsz menni, vagy a lentibe?

-      Maradnék fent. – vigyorgok.

-      Oké! Na álljunk neki készülődni. – csap egyet a hátsómra – Gyerünk asszony! Én 10 perc alatt készen leszek!

-      Megyek már megyek! – méltatlankodom, és vigyorogva figyelem ahogy ellejt előttem meztelenül.

Alig bírok feltápászkodni. Minden tagom fáj, az egész délutánt ágyban töltöttük. Fáradt vagyok, de mocskosul elégedett meg kell mondanom. Boldogan állok a zuhany alatt, és folyatom magamra a meleg vizet. Ekkor azonban újra belém hasít a fájdalom. Mély levegőt veszek. Nem vagyok hajlandó foglalkozni vele! Nem ronthatja el a mai napot! Nem! Gyorsan beveszem a gyógyszert, és kezdek el készülődni. Nem ronthatja el semmi a napomat! Semmi!!

Robert

Elégedetten gondolok vissza a délutánra, miközben borotválkozom. Érzéki, vad és az enyém! Csak az enyém! Viszonylag gyorsan rendbe szedtem magam. Egész emberi formám van. Már csak az öltönyt kell felhúznom és készen is vagyok.

Vigyorogva megyek fel a gardróbba. Énekel. Elnevetem magam hangja hallatán. Benyitok, és elakad a szavam. Ott áll előttem fehérneműben, simára vasalt hajjal, és egy bronz színű ruhát tart a kezében.  Meglepődve mered rám, ahogy én is rá.

-      Segítek! – vigyorgom

-      Inkább nem! – vihog fel, - mert akkor megint ágyban kötünk ki!

-      És az olyan nagy baj lenne? – mormolom a nyakába, de csak nevet rajtam.

Persze azért segítek neki, pár csók, kis simogatás, de hajthatatlan! 

Gyorsan felöltözünk, szürke öltönyt, inget húzok fel, és hogy kicsit összeöltözzünk bronzos árnyalatú nyakkendőt veszek fel.

* * *

Izgul, látom rajta, hogy izgul. Leparkolok, és elindulunk befelé. Kézen fogom, meglepődik rajta, hiszen megszokta már, hogy általában csak jön mellettem. Most azonban hálásan és boldogan vigyorog rám. Leadjuk a kabátjainkat, és belépünk a terembe. Az egyik hatalmas stúdiót alakították át mai estére. Több százan vannak jelen. Nem egy ismert arc néz ránk, hiszen az ABC nem egy népszerű sorozatot forgat. Kicsit meglepődnek, hogy itt látnak, de profik, és pillanatok alatt rendezik arcvonásaikat.  Hanna kíváncsian tekint szét, keresi a kollégáit. Egy fotós jár köbe, és készít felvételeket. Hozzánk is odaér, átölelem Boszorkát és mosolyogva nézünk a kamerába.

    

Hallom amint megkönnyebbülten felsóhajt amikor feltűnik mellettünk Jill. Beszélgetni kezdenek, mire megjelenik mellettünk Karl és Mr. Gartner is.

Egész kellemesen telik az este. Beszélgetünk, nevetgélünk. Ő Jillel beszélget, én meg Nathan Fillionnal, aki éppen arról mesél, hogyan hagyta le Boszorkám,  amikor látom Hanna felé pillantva, hogy hirtelen elkomorodik, sőt elsápad.

Mellé lépek, miután elnézését kérek beszélgetőtársamtól.

-      Baj van? – nézek rá komolyan.

-      Nem nincs. – motyog halkan, és hirtelen megfordul – Bocsáss meg, de el kell mennem a mellékhelységbe. 

Kíváncsian nézek körül, hogy mi lelhette, amikor meghallom. Az oszlop mögött ahol állok, 3 nő beszélget. 

Rólunk. 

Hannát becsmérlik, nem éppen finoman adnak hangot véleményüknek. Trampli, csak miattam vették fel, még normálisan sem tud felöltözni . . . stb. . . . stb. . .

Én komolyan nem értem a nőket! 

Egy darabig hallgatok, Jill lép mellém, kérdőn néz rám, de csak intek, hogy hallgasson. Fennakadnak a szemei neki is meghallva a dumájukat.

Kisvártatva megjelenik kedvesem is. Elsápad ahogy rám néz, tudja, hogy hallottam amit beszéltek róla. Nagyot nyel, látom, hogy kis híja van, annak, hogy nem fakad sírva. Tudom, hogy nehezen viseli, hogy úgy beszélnek róla, mint egy tárgyról, olyanok akik nem is ismerik, de határozott véleményük van már így is. 

Az intrikusoknak időközben leeshetett, hogy meghallottam őket, mert egy emberként néznek ránk. Mosolyogva fordulok Hanna felé, és ölelem magamhoz amikor megáll mellettem.

-      Ne foglalkozz velük! Egytől egyik vén szipirtyók! – mormolom félhangosan neki – Nekem te vagy a világon a legszebb, legszexisebb. Gondolj arra, hogy nem velük töltöttem az egész délutánt az ágyban, hanem veled! De ha kétségeid vannak, akkor nagyon szívesen állok a rendelkezésedre akár azonnal! 

Jill hirtelen félrenyel, a banyák felhördülnek, Hanna meg vigyorogni kezd amikor átölelem és elindulunk Karlék felé. 

-      Jó estét Hölgyeim! – köszönök hangosan a három hárpiára, nem mernek ránk pillantani. 

Jill felnevet mögöttünk. 

-      Hát Pattinson, nem leszel az ABC–nél közkedvenc! Az már egyszer biztos! Mindjárt megy a körtelefon, hogy milyen beképzelt vagy! – mutat a mögöttünk álló három médiasztárra, akik igencsak lelkesen tárgyalnak valamit, miközben sűrűn pillantanak felénk. 

Vigyorogva integetek nekik amikor elcsípem pillantásukat. Hanna felkuncog mellettem. 

Maradunk még egy órát. 

Hazaérve látom rajta, hogy szomorú. 

-      Kicsikém! – húzom magamhoz – ne agyalj rajta! Mindenhol vannak ilyen emberek, őket egyszerűen csak ki kell kerülni. Kiöregedőben lévő vén banyák, akikre egyre kevésbé kíváncsiak az emberek, így valamivel fenn kell tartani maguk iránt az érdeklődést. Ennyi, ne foglalkozz velük!

-      Tudom, Rob, de nem is ismernek!

-      Ez általában nem zavarja az embereket abban hogy véleményt formáljanak rólad. Az elején még én is küzdöttem, mindenkinek megakartam felelni, de ezt nem lehet kicsim. Ki kell választani egy kört  ahova beengeded a neked fontos személyeket, a többiek véleményét meg ki kell zárni! Ennyi az annyi! Ne foglalkozz velük! OKÉ?

-      Oké! – sóhajt fel, miközben leveti magáról a ruhát, és ott áll előttem fehérneműben.

-      Most akár rátérhetnénk a bizonyításra is, ha kétségeid vannak! – vigyorgom és nagyot nyelek miközben magamhoz húzom. 

Elmosolyodik, és óvatosan cirógatni kezdi a mellkasomat. 

-      Ne haragudj, de most nagyon fáradt vagyok! – suttogja leverten – Most inkább csak hozzád bújnék. Majd reggel zuhanyozok. 

Nem szólok semmit,  pizsit húzok én is, és az ágyra vetődve magamhoz húzom. 

-      Holnapi tervek?

-      Vásárolni kell mennem! A banditáknak még nem vettem ajándékot, meg anyudéknak sem. Semmi ötletem nincs! Sőt azt sem tudom, hogy mikor akarsz indulni? – ül fel velem szembe – Egyáltalán hol töltjük a karácsonyt? – mered rám kérdőn.   

-      Na ez jó kérdés, még én sem tudom! Majd éjjel megálmodjuk! Gyere alvás! Elvégre holnap vásárolni megyünk! El sem hiszem, hogy ezt én mondtam! – sóhajtok fel tragikusan. 

Felkuncog, majd hozzám simul. 

* * * 

-       Robert! Az isten áldjon meg! – morog – Olyan vagy mint egy kisgyerek! Most komolyan! Segíts már! Melyiket vegyük meg nekik? 

-      Ha rám hallgatsz, akkor az egyiket! – közlöm elmésen, de már bánom, hogy megszólaltam, mivel morcosan néz rám.

-      Kösz! Hatalmas segítség vagy! Én nem voltam 7 éves fiú! Fogalmam sincs róla, hogy mi tetszhet nekik! Segíts már! – morog.

-      Jól van! Mindjárt! Basszus fogalmam sincs, hogy 7 évesen nekem mi tetszett! – dohogok miközben a kezembe veszem az egyik társast.

Legnagyobb szerencsémre, viszonylag gyorsan letudtuk a vásárlást. Halkan felsóhajtok, amikor bepakoltunk a csomagtartóba.

-      Most hova? – meredek rá – Kérlek mond, hogy haza!

-      Én végeztem! – nevet rám – De ha esetleg még te valamit venni akarsz . . .

-      Nekem is már megvannak az ajándékaim! – tiltakozok egyből - Úgyhogy akár mehetünk is haza. Főzünk valamit, délután beteszünk egy filmet és csak lazulunk! Hm, már alig várom. – sóhajtok nagyot.

Hazaérve becipekedünk, és nekiállunk főzni. Most komolyan, én amint kuktát játszom? De jól esik, mert együtt vagyunk. Figyelem ahogy gyorsan aprítja a gombát.

Ekkor csörögni kezd a telefonja.

-      Szia Steph! – veszi fel nevetve – Adjam? – elhallgat - Velem? – kérdezi döbbenten - Mi történt?

Már nyúlnék a telefonért, amikor mérgesen tekint rám. Most mi van? Nézek rá megrökönyödve.

-      Erről mintha elfelejtett volna szólni! – hallgat – Nem komolyan nem tudtam róla! És mikor lesz?

Vadul agyalok, hogy miről lehet szó amikor eszembe ötlik! Te atya isten! Elfelejtettem! Nem szóltam neki a ma esti buliról! Ajaj! – húzom össze magam kicsire amikor leteszi a telefont.

-      Mi van?

-      Életem, nem felejtettél el valamiről szólni? – mered rám nagyon – nagyon mérgesen.

-      Nem szóltam volna róla? – nézek rá nagyon szépen, de most nem hat rá még a félmosolyom sem! Ajaj itt gond van! Rosszul áll a szénám!

-      Most két lehetőség van! Egy: nem akartál róla szólni, mert nem akarsz elvinni! Oké megértem, de lehetne benned annyi, hogy legalább szólsz róla. Kettő: agyament hülye vagy, ha ilyet elfejtesz! Most komolyan Rob! – hadonászik előttem késsel a kezében, a másikban meg telefonját szorongatja.

-      Először is tedd le a kést! – vigyorgom – Valahogy nem érzem magam biztonságban, ha azzal hadonászol, főleg, ha jól érzékelem és baromi dühös vagy!

-      Hát elárulom drágaságom mocskosul dühös vagyok!

-      Bocsánat! Azt hittem, hogy szóltam róla! Őszintén szólva én is elfelejtettem! – állok neki magyarázkodni. – Elfelejtettem!

-      Hogy lehet ezt elfelejteni! – kiabál rám – Most elárulnád, hogy mi a fészkes fenét csináljak? Délután fél kettő van! Hol vegyek valami normális göncöt? Ugyanis nincsen olyan alkalmi ruhám amit ilyen puccparádéra felvehetek, mint a Summit karácsonyi bulija, ahogy fél Hollywood ott lesz!  Megint én leszek a trampli, mint olyan kedvesek voltak tegnap is a tudomásomra hozni! – fakad sírva.

-      Egyáltalán nem vagy trampli! Hülye vagy, ha azoknak a tyúkoknak a véleményére adsz! – húzom magamhoz, de ellép, tényleg nagyon dühös rám! -  Másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy találunk valahol valami normális helyet  ami nyitva van!  Valahol tudunk valami jó ruhát venni!

-      Na most van elegem! A mocskos életbe Pattinson! – visít fel. – Ezt nem hiszem el! Miért csinálod ezt velem!? – csapja le a kést az asztalra.

Összerezzenek, és elképedve nézek utána amint felszalad az emeletre.

Utána megyek, fenti nappaliban ül a kanapén. Nagyon dühös.

-      Figyelj kicsim, - ülök mellé – tényleg sajnálom! Ütődött vagyok mert tényleg elfelejtettem! Figyelj itt a kártyám, beülünk a kocsiba és elmegyünk venni valamit! Beszélek Stephanival, biztos van valami ötlete, hogy hova menjünk.

-      Nem megyünk! Megyek! Ha este 7-ig nem érek haza, menj egyedül! – csattan fel, kikapja a kezemből a kártyát cipőt ránt és faképnél hagy.

Remek. Inkább nem erősködöm, hagyom, hogy elmenjen. Leballagok a konyhába. Nézem a csatateret, halvány lila gőzöm sincs, hogy mihez kezdjek az alapanyagokkal?! Ezért inkább bedobozolom és beteszem a hűtőbe őket. Nekiállok szendvicset gyártani, éppen a fejemet tömöm amikor csörögni kezd a telefonom.

Steph.

-      Szia!

-      Édes gyerekem! Most ez komoly, hogy nem tudott a ma esti buliról?

-      Komoly. Elfelejtettem.

-      Robert Pattinson, nem mondod, hogyha nem hívom fel ma Hannát, hogy ügyeljen arra, hogy normálisan legyél felöltözve akkor el sem jössz este a partyra? Csak azért mert elfelejtetted?

-      De.

-      Hát te tényleg nem vagy normális!

-      Tudom. Tudom, hogy elbasztam!  Hanna is elviharzott, még enni sem kaptam! – panaszkodom. – Szendvicset ettem.

-      Nem mondod? Saját két kezeddel csináltál magadnak kaját?! – röhög fel az ügynököm- És még élsz?

-      Hát örülök, hogy élve maradtam, kis híján átvágta a torkomat!

-      Tudom, most beszéltem vele. Nagyon dühös rád, és csak, hogy tudd, egy elég drága helyre irányítottam! Kinyithatod a pénztárcád barátom!

-      Nem baj! Kibírom, ez az én baromságom volt! – sóhajtok nagyot. – Remélem találnak neki valamit mert ha nem az mellett, hogy mehetek egyedül, biztos vagyok benne, hogy hetekig sarokban állhatok büntiből!

-      Meg is érdemelnéd te elmebajnok! – nevet fel Steph. – De biztos találnak neki valamit. Készülj el, mert valószínű csak átöltözni fog hazamenni. Beszéltem Kimmel, bevállalta délutánra, úgyhogy fodrász, smink rendben lesz!

-      Oké! – sóhajtok megkönnyebbülten.

-      Komolyan mondom, hogy 7-re kapd össze magad!

-      Rendben!

-      Hanna azt mondta, hogy van a gardróbban fehér ing vasalva. Ha lehet akkor a fekete öltönyt szíveskedj felhúzni!

-      Oké!

-      Na szia!

Megkönnyebbülve teszem le a telefont, hogy aztán megpróbáljam felhívni. Persze, hogy nem veszi fel. Nagyot sóhajtok. Hirtelen nem tudok magammal mit kezdeni. Egyedül nem olyan jó a semmittevés!

Gondolok egyet és Herkivel elmegyek parkozni. Nagyot sétálunk már sötétedik amikor hazafelé vesszük az irányt. Hideg van, és a herkentyű megunta a sétálást, úgyhogy cipelni kell!

Haza érek, adok enni Herkinek ,és elvonulok készülődni. Ügyelek minden részletre. Nehogy a végén még ezért is kapjak!

18:30         Teljes glancban ülök a nappaliban, és idegesen nézem az órát.

18:40         Basszus hol ez a nő?

18:50         Idegesen hívom, de nem veszi fel a telefont. Bassza meg, mindjárt itt van értünk a kocsi! Sehol nincs! Egyedül nem megyek el!

18:55          Kopognak. Remek! A kocsi itt, Hanna sehol!

 Idegesen hívom, amikor beviharzik, csak egy hellót vet oda és felrohan az emeletre.

Kimegyek szólni a sofőrnek, hogy valószínűleg kicsit késni fogunk, nem szól semmit , csak mosolyogva bólint. Beállok a Forddal a garázsba, mert Hanna kint hagyta a ház előtt.

Az orrom alatt morogva lépek be a lakásba.

-      Azt a rohadt! – szakad ki belőlem amikor meglátom.

-      Szerencséd! – vigyorogja, mire megkönnyebbülten felsóhajtok – Szerencséd, hogy ezt mondtad! És csak, hogy tudd, rohadt sok pénzt elköltöttem!

-      Nem baj! – lépek elé – Gyönyörű vagy! Ne haragudj!

-      Őszintén szólva délután kevésen múlt, hogy nem nyírtalak ki, és még most is dühös vagyok, csak hogy tisztában legyél a dologgal, de indulhatunk!

-      Oké! Csak felhúzom a kabátom. – felelem.

Hm! Nem semmi a csaj! Most merje valaki letrampizni! Szétkapom az illetőt! Az biztos!

-      Hm! Mr. Pattinson! – szólal meg amikor mellé lépek – Meg kell mondanom, hogy nagyon hódító így öltönyben!  - felnevetek, és magamhoz húzom. 

-      Miss Molnár, azt hiszem, hogy be kell szereznem egy baseball ütőt mert nagyon dögös, és tapadni fognak magára ma  van egy olyan érzésem!

-      És még nem láttad a ruhámat! – vigyorogja – Mocsok drága volt! De megérte!

-      Nem baj! Sajnálom! Komolyan!

-      Semmi baj! – mosolyog és hozzám simul, nem bírom ki muszáj megcsókolnom!

Finom nőies illata beborít, szája finom puha, teste hozzám simul.

-      Istenem menjünk, mert itt fogok neked esni!

-      Nincs ellenemre! – vigyorogja és végigsimít keményedő testemen.

-      Boszorka!

Zalán

A szokásos csapat van körülöttem. A castból szinte mindenki itt van már, csak Rob és a húgom hiányoznak.

-      Tényleg Roberték nem jönnek? – áll meg mellett Geoffry.

-      Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hol vannak! – válaszolok, - Azon sem lepődnék meg, ha nem jönnének! Elég szórakozott mind a kettő. – vigyorgom.

-      Azt a rohadt! – szólal meg Kellan mellettem hangosan, és meredten néz a bejárat felé.

Hirtelen még belém is belém fagy a szó a látványtól. Ashley és Kristen felnevetnek amikor végig néznek rajtunk. Gutaütötten meredek a bejáratnál álló párocskára, akiket a papik ezerrel fotóznak.

  

Figyelem őket, ahogy a ruhatárhoz lépnek. Robert lesegíti Hannáról a piros kabátot, majd döbbenten mered ő is a húgomra, aki csak vigyorog rajta. Nagyot nyel, felhúzza a szemöldökét és büszkén kihúzza magát, majd kézen ragadja a Boszorkát és elindulnak felénk.

-      Azt a rohadt! – motyog mellettem Peter is, mire Jennie oldalba vágja. – Bocsánat drágám – neveti el magát – de ez csak kicsúszott!

Jennie felnevet, és játékosan megfenyegeti Petert.

-      Ami szép az szép! – vigyorog a feleségére kedvesen Peter.

De ekkor mellénk érnek a fiatalok. Robert keble dagad a büszkeségtől, szó mi szó Hannáé is! Na persze az nem a büszkeségtől!

-      Ezt aztán nevezem! – nyög fel Kellan mellettem,– Az agyamat eldobom!

Hanna fülig pirul, Rob meg vigyorog ezerrel és büszkén öleli magához.

-      Sziasztok! – köszönnek ránk.

-      Ez aztán belépő volt! – röhög  fel  Kellan – Egy pillanat alatt  csőre töltődtek a nadrágok az tuti!  Dögös vagy Hanna! – szólal meg mire Rob gyilkos tekintetet vet rá.

129849