90. fejezet: BESZÉLGETÉS

Sziasztok!

Nos itt lennék.

Őszintén szólva elég nehezen született meg a fejezet, de készen van. Remélem tetszeni fog nektek. Én annak ellenére, hogy szenvedtem vele, szerettem. Új szereplővel is bővül kis társulatunk a végére.

Nos belőlem egyenlőre ennyi.

Válaszok:

Timi:

Köszönöm, hogy írtál! Pusza!

Golden:

A kollégák viszonylag gyorsan összedobták a komikat, csak én voltam csiga. Nézd el nekem! Nagy? Nem is értem, hogy mire gondolsz?  :D

Flo:

Adam Levine. . . Hát most találtam rá a Maron 5-ra, és imádom a zenéjüket! Komolyan vénségemre megy el az eszem! Ennek a srácnak (Adam Levine) megkockáztatom, talán van akkor kisugárzása mint Robnak. A riói útra még nem tértünk ki, majd később, és Hanna is csak a következő részben utazik.

Pet:

Quinni maradni fog még sokáig terveim szerint. Kris. Hát ő most egy vétlen ütköző pont lett kettőjük között.

aniw:

Köszönöm hogy írtál, nagyon örülök, hogy tetszett! Csók!

Zsuzsi:

Hát szívem beszélgetés az lesz ebben a részben, talán még sok is lesz a jóból. Niki őszintén szólva nekem is egyre szimpatikusabb. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, de aztán láttam róla egy videót amin a férjével bohóckodnak, és kíváncsi lettem rá, kicsit utána olvastam.

csezemo:

Igen! Imádom azokat a képeket! Amikor először megláttam azokat a szakállas képeket, kiröhögtem olyan volt rajtuk mint D’Artagnan. Aztán egyre inkább megbarátkoztam vele. Olyan kis férfias azokon a képeken. :D

Petra:

Igyekszem majd kicsit izgalmasra venni a történéseket, őszintén szólva még nem nagyon tudom, hogy mit hozok ki a mellékszálakból. De nagyon örülök neki, hogy tetszett a fejezet!

Judy:

Úgy tűnik Quinni mindenkinek bejön! A következő részekben fogunk utazni. Pusza!

K:

Pedig Greg nem olyan rossz fej ám! Majd meglátod!

Krisztina:

De jó te is írtál! Köszönöm szépen!

Anna:

Jaj! Komolyan tetszet?! Beszélgetni fognak ennyit ígérhetek. Csók Életem!

Beki:

Van egy rossz hírem, Greget nincs szándékomban eltenni láb alól! Most még biztosan egy ideig nem vonom ki a forgalomból!  hihihi

Pixie:

Megmondom Gregnek, hogy vuduzni akarod! Tuti rendes fiú lesz! És nem nem te vagy a perverzitás szimbóluma, csak élvezzük Goldennel , hogy kicsit elengeded magad végre!

Noémi:

Ebben a részben szinte minden kérdésedre választ fogsz kapni!  J

Szasza:

Nitttsak-nitttsak! Örülök neked! Ali Larter, hát igazándiból nem esett le, hogy nálad szereplő, de ígérem lecserélem! Az az igazság, hogy kismamás képeket kerestem a neten és rábukkantam. Tetszett a mosolya. De most majd rábukok megint a netre.  

Hanna. Van tartása, csak szerelmes, és mint ilyen van, hogy az ember kicsit elveszti a fejét. Ki fogja osztani Robot elhiheted. Quinni, hát ő valóban egy elég különleges személyiség, de úgy éreztem, hogy Hanna borongásra hajlamos karaktere mellé kellett egy ilyen szókimondó vicces csaj, aki kifogja Hannából is hozni személyiségének ezt a részét.

és végül

Kedves Emmi!

Nem tudom, hogy minek szántad a küldeményed. Viccnek? Ha igen akkor el kell, hogy keserítselek mert nem jött át, sőt nagyon morbidnak találtam a nevemmel ellátott koszorút. . .

Jó olvasást Mindenkinek! 

Aztán nem elfelejteni komizni! 

Hajrá!

Pusza!!! 

Heni

Robert

Nini! Egy repedés van a falon!

Szórakozottan meredek ki a fejemből hanyatt fekve az ágyon. Hallgatom a mellettem fekvő kócos barna boszi légvételét.

Ezt állatira elszúrtam!

Óvatosan megmozdulok, hogy lássam is őt, ne csak érezzem a közelségét.

Soha nem gondoltam volna, hogy fogok ilyet érezni. Nem szerelem, hanem több, határtalan szeretetet érzek ez iránt a nőszemély iránt.

Basszus Pattinson nagyon össze kell kapnod magad! Az rendben van, hogy imádsz dolgozni, és akkor se látsz, se hallasz, de baszki egy kapcsolatban vagy! Magadon kívül rá is gondolnod kell! – merülök el magamban. A tegnap este élő bizonyítéka volt annak, hogy  rohadtul elhanyagoltad őt!  Jóformán semmiről sem tudtál, ami az elmúlt hetekben történt vele, és csak magadat hibáztathatod. Ráadásul, ha rájön, hogy nem csak dolgoztál, és jöhettél volna már hamarabb haza hozzá. . . 

Őszintén szólva, amikor felhívtak, eszembe sem jutott Hanna, csak éltem a lehetőséggel. Ajj basszus, mi lesz ha rájön? Biztos megsértődik! – szántok végig a hajamon idegesen - Inkább előbb elmondom neki. Ha ő jön rá, az cikibb.

De hogy a francba mondjam el?

Meg kell puhítani, kicsit puncsolni kell!

Ez lesz az!

Igen kicsit puncsolni kell, levenni a lábáról, úgy ahogy tegnap este. Felködlik bennem vadulásunk emléke, és görcsbe rándul a gyomrom az izgalomtól és a szexuális feszültségtől.

Édes istenem ez a nő! Szenvedélyes, érzéki, vad!

Baszki Pattinson, tuti meg fog sértődni! Tuti, és ha szexel akarod levenni a lábáról akkor még rossz pontot is összeszedhetsz! Nem, az durva lenne, ha szexszel próbálkoznál! Valami mást kell kitalálni – szántok végig újra a hajamon, és sóhajtok idegesen.

Basszus, de mit találjak ki?

Törd a fejed agyaggalamb!

Megvan! – villámlik rajtam át a megoldás, gyorsan felugrok, és elindulok az ötletet valóra váltani. Magamat ismerve ez sokáig fog tartani. . . Mindegy a cél szentesíti az eszközt! Majd figyelek.

Gyorsan magamra kapok egy boxert, és visszafordulok, hogy egy pillantást vessek a boszorkámra. Megállok felette és nézem, ahogy nyugodtan szuszog.

-      Nagyon szeretlek! – suttogom halkan motyogva miközben fölé hajlok, és a barna hajzuhatag közé puszilok, tudom, hogy nem hallja, de jól esik kimondani, és kicsit enyhíti a bűntudatom.

Na gyerünk Pattinson munkára fel! – sóhajtok nagyot.

Hanna

Figyelem a hátát, ahogy óvatosan kifelé sunnyog.

Boldogan simítok végig a hajamon, ott ahol megpuszilt, de ez a boldogság hamar elillan.

Itt valami gond van! Az tuti!

Ilyennek még nem láttam amióta együtt vagyunk!

Felébredtem, amikor sóhajtozott itt mellettem, de inkább tovább imitáltam az alvást. Nem akarok szembesülni azzal, amit hallhatok!

Biztos megcsalt! – ülök fel idegesen és húzom fel a térdemet, mert a fájdalom megint átviharzik rajtam. Nem csak a hasam fáj, hanem a lelkem is már csak a gondolattól.

Biztos talált valakit, és azzal volt. Istenem, biztos az van ez mögött!

Nem hívott, nem is bagózott rám heteken át, most meg hirtelen megjelenik, hogy jön velem a vacsorára, amiről én nem is szóltam neki, mivel alig tudtam vele beszélni.

A gyomrom gyufafej nagyságúra szorul össze az idegességtől és a féltékenységtől. Nyugi Hanna! Ne spanold magad hülyeségeken! Biztos dolgozott!

Igen azt mondta, hogy dolgozott, de akkor miért van jeti formája? Edward képe mindig sima. . .

Valakivel beszélnem kellene, hogy mit csináljak?! De kivel? Nincs igazán senkim itt kint. Na jó, ez nagy túlzás, de senki nincs akivel erről beszélhetnék. Anyut meg Nattit nem akarom ezzel nyaggatni!

Zalán?

Nem,  így is mindenbe beleszól, és újabban fasírtban is vagyunk, meg egyébként is pasiból van, ő nem lenne elfogulatlan. Pasik, összetartanak.

Jill?

Nem, nem tartozik rá sem. Kedves, aranyos egy kedves ismerős, de csak ismerős semmi több.

És akkor eszembe ötlik a megoldás!

Quinni!

Felkapom a telefonom és tárcsázok.

-      Remélem a ház ég kisanyám! – morran bele a telefonba. – Ha már hajnali 7-kor felversz a pasim mellől, vagy menni kell? – nagyot sóhajt és hallom ahogy felül, és motyog valakinek valamit.

-      Jaj bocs Quinni! – szégyellem el magam. - Végre Gordonnal vagy, erre én meg itt nyaggatlak – suttogom halkan.

-      Ne szórakozz, tartsd egy kicsit kimegyek! – suttogja.

Hallom ahogy felkel, ajtócsapódás.

-      Na mi van Angyalkám? – szól bele a készülékbe. Angyalkám, elmosolyodom a megszólításon, már előléptem angyalkává. Voltam kezdetben moha, aztán baba, most már angyalka vagyok.  – Ne sóhajtozz! Mondd!

-      Jaj Quinni! Ez olyan ciki, de nem tudok kihez fordulni! – suttogom és halkan mesélni kezdek neki, felsóhajt amikor a végkövetkeztetéshez érek.

-      Nem tudom Hanna. Nem ismerem Robertet. Háromszor ha találkoztunk, ennyi idő alatt csak benyomásom van róla. De őszintén szólva nem tartom olyan figurának aki egyszerre két vasat tartson tűzbe. Ő szerintem ahhoz túl szórakozott, és nem elég dörzsölt. Hidd el itt valami más van a háttérben.

-      De akkor miért viselkedik így?

-      Nem tudom Hanna! Nő vagy! Szedd ki belőle. Legyél körmönfont, kis hízelgés, kis etye-petye vond el kicsit a figyelmét, majd akaszd be neki a kérdést! A farkantyúsoknál ez mindig beválik! – vigyorogja – Ha kicsit simogatva vannak a kiálló részeik, mindent könnyebben bevallanak.

-      Jaj Quinni! – motyogom vörösen – Olyan szöveged van!

-      Csináld amit mondtam! Ha megyek érted megbeszéljük, de most mennem kell felébredt Gordon, és most inkább neki motyogok és sóhajtozok sem mint neked! Futással kezdünk?

-      Igen, ha lehet. 9:30-ra kell beérnem.

-      Rendben akkor 40 perc múlva ott vagyok! El ne merészelj menni! Hallod?!

-      Oké! Szia! – de már süket a készülék.

Na ettől sem lettem okosabb. Felkászálódok. Jó lesz utána nézni, hogy mit művel?! És ebben most nincs benne az, hogy hallgatózni akarok, hogy hátha ki tudok deríteni valamit. Pont a papucsomat húzom fel, amikor is nyikordul az ajtó.

Rajtakapottan fordulok hátra.

-      Na ne már! – morran fel, amikor meglát – Én akartalak ébreszteni! – vigyorog rám, de a vigyorának van egy kis ideges stichje.

Kicsit félve nézek rá, és igencsak meglepetten, amikor meglátom, hogy mi van a kezében.

-      Ezt nekem? – meredek rá elképedve.

Robert

-      Neked, miért? – túrok idegesen a hajamba- Már kedveskedni sem szabad? – támadok szinte azonnal. Meglepődik.

-      Bocsánat! – csattan fel ő is – Nem kell azonnal nekem esni, csak mert kérdezni merészeltem tőled valamit!

-      Ne haragudj! – ülök le mellé, és teszem az ölébe a tálcát.

Mosolyog, de kicsit torz ez a mosoly, és nem néz rám. Feszült a csend. Nagyon feszült. Figyelem, ahogy nyögvenyelősen nekiveselkedik a tojásrántottának. Elfog a harci ideg.

-      Ha nem kell, akkor ne edd meg! - förmedek rá – Még a végén belehalsz! Neked még örömöt sem lehet okozni!

-      Bolond vagy?! – mered rám meglepetten.

-      Látom rajtad, hogy nem kell!

-      Rob nem szoktam reggelizni mostanában, nem arról van szó, hogy nem kell, vagy nem örülök neki. Egyszerűen . . .

-      Akkor majd megeszem én! – csattanok fel és kikapom a kezéből a tálcát, és dühösen enni kezdek.

Mi a fenének nem tud örülni? Fél órát tötyörögtem el a konyában ezzel!  Látom a szemén az elképedést, szólni akar, de inkább becsukja a száját és mély levegőt vesz. Feszült csend telepedik közénk, amit hangos csámcsogásom tör meg.

Hanna

Elképedve figyelem, ahogy nyammog mellettem.

-      Elmondanád, hogy mi a fészkes fene bajod van?

-      Semmi. – közli, de közben nem néz rám, nem néz a szemembe.

-      Szóval semmi.

-      Semmi.

-      Oké. – állok fel és elindulok a gardróbba, hogy átöltözzek a futáshoz, mégsem várom meg Quinnit.

Dühösen, csalódottan állok neki öltözni.

Még ő van megsértődve?! Hetekig rám sem bagózik! Hazajön nagy kegyesen, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, és még ő van megsértődve?

Annyira lefoglalnak dühöngő gondolataim, hogy észre sem veszem, hogy utánam jött, csak a kezét érzem, amikor simogatni kezdi a mellemet. Szinte megmerevedek mozdulat közben és felnyögök az érintésétől.

-      Azt tudom, hogy ezt nagyon szereted! – suttogja érzékien a fülembe miközben meztelen teste a hátamhoz tapad, kezei pedig kalandozni kezdenek rajtam.

Tudja, hogy ezzel mindent elérhet nálam, de most nem akarok vele szeretkezni, most nem!

Próbálok elhúzódni tőle, de érintései elveszik az eszem és nem tudok mozdulni, képtelen vagyok elszakadni! Haragszom rá, és nagyon dühös vagyok magamra, mert nem tudok neki ellenállni, képtelen vagyok nemet mondani.

Szinte egész testével tapad hozzám, érzem szíve heves dörömbölését a lapockámon, érzem keze simogatását a hasamon, a lélegzete is simogat, érzékeimet borzolja. Remegek minden porcikámban.  Érzi. Alig bírom magam tartani, így a fal felé lépünk egymáshoz simuló testtel, meg kell támaszkodnom. Ő azonban nekiszorít a falnak, ami teljesen felbolydítja érzékeimet. Arcomon és mellkasomon érzem a fal kellemesen hűvös érintését, hátamon a hozzám tapadó férfitest forróságát. A hajamba túr, elsimítja a nyakamról és csókolgatni kezdi a fülem tövét.

-      Finom? – mormolja - Szereted? Tudom, hogy szereted! Én imádom érezni a bőröd illatát, a finom puha érintésedet, ahogy remegsz a kezeim között, ahogy felnyögsz! Imádom látni ahogy elveszted az eszed miközben benned vagyok

-      Rob! – nyöszörgöm

-      Ezt szeretnéd? – suttogja miközben hozzám dörgölőzik, érzem kemény férfiasságát a fenekemnek feszülni, érzem ahogy lüktet, érzem ahogy remeg – Ezt akarod? Mert én nagyon szeretnélek, szeretnélek szeretni, szeretnék elveszni benned! Fordulj felém, látni akarom a szemed! – kicsit elhúzódik tőlem, én meg mint a marionett bábú teszek eleget a kérésének.

Csak állunk egymással szembe, egymáshoz simulva, egymás illatától bódultan, egymás érintésétől, simogatásától remegve, mert képtelen vagyok neki ellenállni, képtelen vagyok megállni, hogy ne érintsem, ne simítsam végig mellkasát, hasát, ne érintsem meg férfiasságát.

Látom, hogy szeme kitágul, látom, hogy kapkodva veszi a levegőt mozdulataim hatására. Azonban nem engedi magát kényeztetni, mert hozzám tapad, csókolni kezd, vadul. Keze mindenhol ott van rajtam, tekintete is simogat, szinte önkéntelen a mozdulat amivel a derekára teszem a lábam, ahogy az is ahogy tekintetét le nem véve rólam elmerül bennem. Felnyög, és egy pillanatra lehunyja a szemét.

Nem tudom az arcáról levenni a tekintetem, nem megy, lehetetlen.

Látom, ahogy pár pillanatig mély levegőt vesz, majd nem várt mozdulattal kinyitja a mellettünk lévő szekrényajtót. Értetlenül meredek rá, aztán meglátom a tükörben összetapadtan, összeforrva álló testünket, és a szemét. A szemét ami most végtelen szerelmet sugároz felém. Robert mozogni kezd, amitől mind a ketten nehezen vesszük a levegőt, kapkodunk az oxigén után, de képtelenek vagyunk elszakadni a képtől amit a tükörben látunk. Felizgat, és az őrület határára sodor. Mind a ketten vadul csillogó tekintettel nézzük a másikat, pillantásunk összetapad, az érzések viharsebesen száguldanak bennem, látom a szerelmet a szemében, az odaadást. Tudom, hogy szeret! Tudom. Elszakadok a képtől, ami talán örökre az agyamba égett, és egymás szemébe nézve száguldunk Rob mozdulatai hatására a semmi, vagy minden felé?

Nem tudom hangomat uralni, és felsikoltok amikor elér az extázis.

-      Úristen kicsim! – nyög fel, majd mozdulatlanná dermed. Vonásait elárasztja a kéj - Szeretlek kicsikém! - zihálja és a nyakamba temeti az arcát. Lélegzete  is cirógat.

Mindent megbocsátok neki, mert tudom, hogy szeret, hogy én kellek neki. A szeme nem hazudik! Tudom, hogy jó színész, de ezt a tekintetet nem tetteti ebben biztos vagyok! Megmozdul és a számra tapad. Egy finom érzéki csókot kapok, és azt a szexis félmosolyt, amitől tudja, hogy még a szívem is megáll. Pillantása végig simogatja az arcom, és félre simítja a szeretkezésünk hevében szemembe hulló tincseket.

Ott állunk a gardróbban egymásba forr testtel és úgy érzem, hogy enyém minden, és mindent feledek, mindent megbocsájtok.

-      Ne menj el vele! – suttogja halkan, mire szinte nyakon önt a csalódás.

-      Mi?

-      Nem akarom, hogy elmenj vele! – néz rám dacosan – Nem akarom, hogy közöd legyen hozzá! 

Mint akit megcsíptek, úgy lököm el magamtól. Döbbenten mered rám, míg én a csalódottságtól csak a könnyeimet nyelem, és ész nélkül kapom fel a ruháimat. Rá sem bírok nézni!

Áruló!

-      Mit csinálsz? – szólal meg értetlenül, miközben a ruhákat kapom magamra

-      Szóval ezért volt ez az egész? A reggeli, és ez, ez, ez az egész? Meg akartál puhítani! Én barom! Én meg azt hittem, hogy kellek neked, de te csak az egódat akartad fényezni, nehogy már valami ne úgy legyen ahogy te akarod!

-      Fejezd be! – kiabál rám, miközben ott áll előttem meztelenül fölényesen.

-      Mi van kedves Robert? Eszedbe jutott, hogy én is létezem? Talán megsúgták Nikkiék, hogy esetleg valaki érdeklődik irántam? Heteken át rám sem bagóztál, fel sem hívtál, és amikor úgy vetted észre, hogy veszélyben a territóriumod hazaszaladtál, hogy megjelölj, hogy tudjam hol a helyem!

-      Idióta vagy! – üvölt ő is rám – Dolgoztam! Tudod  d o l g o z t a m!

-      Ó tényleg? Akkor miért vagy szőrös? – üvöltök vissza rá – Miért nézel úgy ki mint egy jeti, ha dolgoztál? Legalább ne hazudj a képembe! Edward minden jelenetben simára gyalult képpel szerepel! Te meg úgy nézel ki, mint aki már egy hete nem borotválkozott! – látom rajta, hogy meghökkent – Erről ennyit Robert! – vetem oda és megfordulok, hogy kimenjek, de elkapja a kezem, amitől felforr az agyam – Vedd le rólam a kezed!

-      Ne menj el! – néz rám – Beszéljük meg!

-      Mit Rob? Mit beszéljünk meg?

-      Hanna! Ne flegmázz velem!

-      Miért? Mit csinálsz? Megütsz? Vagy esetleg újra megkefélsz, mert addig is legalább befogom a számat?

Látom, hogy szavaim hatására nála is elszakad a cérna.

-      Hogy mondhatod ezt? Hogy ejthetsz ki ilyet a szádon?

-      Milyet Robert? – állok vele szembe harcra készen csípőre tett kézzel.

-      Hogy mondhatod azt, hogy megkeféltelek? Neked csak ennyi volt? Egy kefélés?

-      Ó szóval akkor most a szavakon lovagolunk? – gúnyolódok rajta – Megdugtál kufircoltunk, kamatyoltunk . . . . – üvöltöm felé, és elégedetten látom, hogy kiakad.

-      Ne csináld ezt, mert lekavarok egyet! – fenyeget meg.

-      Ó tényleg! Azt próbáld meg, addig élsz! Mindig ezt csinálod, mindig csak terelsz, mindig csak papolod, hogy „Hanna ne titkolózz előttem! Hanna megbeszéltük, hogy mindent elmondasz!” – utánzom szavait gúnyosan, amiket az elmúlt hónapokban sokszor hallottam tőle – Én mindent elmondtam neked, én megbíztam benned, te megy le se szarsz! Nem én titkolózom, hanem te! Tudod Rob tipikusan bort vedelsz és vizet prédikálsz!

-      Én nem titkolózom előtted! – üvölt rám.

-      Ó tényleg? Akkor mond meg, hogy mit csináltál? Miért nem hívtál soha?

-      Én hívtalak volna csak . . .

-      Csak?

-      Csak mire odajutottam, hogy felhívjalak már késő volt, és nem akartalak felébreszteni!

-      Ó! Nem akartál felébreszteni? Értem.

-      Most mit gúnyolódsz? – néz rám szemrehányóan.

-      Tudod szívem, ha csak egyszer is vetted volna a fáradságot, hogy megemeld azt a ménű nehéz telefont, akkor tudtad volna, hogy éjjel 1-2 óráig dolgozom, hogy megfeleljek, hogy bebizonyítsam, hogy megfelelek arra a feladatra amire felvettek! Ezt tudták a többiek! Nikkivel, Ashleyvel, és még Jacksonnal is szinte minden nap beszéltem! Csak te nem hívtál! – sírom el magam – Csak téged nem érdekeltelek! Tudod mit Robert? – lépek az ajtóhoz, mert látom, hogy elindul felém – Menj és töltsd azzal az idődet akivel eddig is tetted! Hazudozz annak, nekem nem kell! Azt hiszed, hogy azzal, hogy szeretkezel velem, mindent megoldasz? Hát nem! – közlöm vele, és kilépek az ajtón majd bevágom úgy magam után, hogy tuti fix megrepedt a fal.

De nem! Még mondandóm van!

Hirtelen visszanyitok, a falhoz támaszkodva ül meztelenül és bámul maga elé

-      Csak, hogy tudd! Tegnap este még úgy voltam vele, hogy nem megyek el, még korainak tartottam, de ezek után, ezek után elmegyek! Te meg mehetsz vissza a munkádhoz, és Kristenhez, hiszen láthatóan remekül kijöttök egymással, és neki még hazudoznod sem kell!

Bumm!

Ajtó csapódik.

Hanna kivonul.

Taps.

Meglepve kapom fel a fejem, hogy ki az.

Quinni áll velem szembe, és a tőlem kapott kulcsot forgatja a mutató ujján. Keserves vigyort vágok rá, mire hozzám lép átöleli a vállamat.

-      Na gyere menjünk! Azt hiszem ma maratont futunk! – sóhajtja és az mennyezetre pillant. – Szegény én!

Kínomba elnevetem magam, és felrántom a bejárati ajtót. A megszokott útvonalon haladunk. Quinni nem szól semmit, de laposakat pillant rám. Én meg csak nyelem a könnyeim. Aztán a parkba érünk, és nem bírom tovább. Kitörök. Zokogva ülök le a borok takarásában lévő padra.

Quinni

Tehetetlenül állok Hanna előtt. Most mit csináljak? Üljek mellé? Vagy hagyjam?

Ezért nem szeretek nőkkel dolgozni, sok a könny, az érzelem. A pasik azok legfeljebb káromkodnak, isznak, vagy belekötnek másokba, és verekedni kezdenek. Aztán attól függően, hogy mennyire bírom az ügyfelet annak megfelelő gyorsasággal vetődök a verekedők közé. Ha valakit nem bírok, kicsinykét lelassulok. Én mégsem pofozhatom meg!

De itt ez a lány.

Amennyire nem akartam az elején ezt a munkát elvállalni, most annyira nem bánom. Megkedveltem.

Jaj anyám, most mit csináljak?

Szerencsére pár méterre feltűnik a másik fele. Könyörgőn néz rám, és tátogja, hogy ne szóljak Hannának. Felfogom, nem szólok, inkább mellé ülök.

-      Elmondod, hogy mi a baj? Tudok segíteni?

-      Nem, nem tudsz! – motyogja, majd nevetni kezd – Basszus még pzs-t sem hoztam magammal! Egy béna hülye vagyok!

-      Dehogy vagy béna! Hülye meg pláne nem!  – sóhajtom és a kezébe nyomok egy papírzsebkendőt. – Majd lenyugszol és akkor beszéltek.

-      Nem tudom Quinni! Nem értem, hogy miért ilyen?! Az elején még nem volt közöttünk semmi baj. Most meg annyira eltávolodtunk egymástól!

-      Nem csak sokat vagytok külön. Ez minden kapcsolatot megvisel.

-      Lehet. – suttogja – Biztosan én szúrtam el valamit!

-      Nem tudom Angyalkám, de egy kapcsolat két emberen múlik, olyan nincs, hogy minden csak az egyik fél hibája! Ne haragudj, de te is lehettél volna sokkal erőszakosabb vele! Ha ő nem hív, akkor hívtad volna fel te!

-      Először még hívtam, de amikor rám ripakodott, hogy ne keressem, majd ő hív akkor úgy döntöttem, hogy nem fogom keresni. Nem tagadom akkor megsértődtem, de utána egyre ritkultak a hívások, és egyre több cikk jelent meg róluk. Akkor megmakacsoltam magam, és már csak azért sem kerestem őt én.

-      Éreztem, hogy hívnom kellene téged, de . . . – szólal meg a pad mögött álló Robert.

Hanna, mint akit megcsíptek fordul felé.

Szemügyre veszem mind a kettőt. Alig mernek egymásra nézni. Mind a kettőről szinte süt, hogy szeretik egymást, de nem értem miért nem beszélnek.

Felállok.

-      Nos most itt az ideje, hogy leüljetek szépen a feneketekre, és beszélgessetek. Azonban ne feledjétek, hogy nyilvános helyen vagytok! Nem pofozkodni! Én nem állok közétek. Az egyiket védem, a másiktól fizetést kapok, most én vagyok Svájc! – nevetem el magam a gyenge poénon. Mire mind a kettő elhúzza a száját. – Na hajrá gyerekek! Megyek virágot szedni, koszorút fonni! Sőt még lehet, hogy eposz is költök! – vigyorgom és ott hagyom őket.

Robert

-      Ne haragudj! Reggel óta, sőt éjjel óta agyalok, hogy hogyan mondjam el neked.

Elhallgatok, mert összerezzen mellettem, és szinte félve fordul felém.

-      Nem biztos, hogy hallani akarom Robert. – sírja el magát – Ha megcsaltál inkább ne mond el! – suttogja – Nem bírnám elviselni!

Szavaitól megáll az agyam.

-      Mi van? – akadok ki – Hogy juthat ilyesmi az eszedbe?! Minek nézel te engem? Dehogy csaltalak meg! Ennyire nem bízol bennem?

-      Én bízok, csak. . .

-      Csak?

-      Csak már nem tudok mire gondolni!

-      Hát hülyeségekre ne gondolj! – morranok rá, de újra belém akad a szó. Nem merem folytatni, pedig ő várakozón néz rám.

-      Robert szólalj már meg végre!

Nagy levegőt veszek.

-      Szándékosan nem hívtalak! Megijedtem, mert nagyon kötődök hozzád, és ettől megijedtem, baromira megijedtem.

-      Rob. . . . – suttogja.

-      Nem! Most ne mondj semmit! – intem le – Amikor eljöttetek Vancuverből akkor, szóval akkor felidegesített az, hogy minden gondolatom körülötted forgott. Nem tudtam koncentrálni, és ki voltak rám akadva. Tudom szemétség volt, de . . . 10 napig bírtam. A forgatáson mindig füleltem, amikor rólad beszélgettek. Aztán Sam Vancuverbe érkezett és, és volt 2 szabadnapom, én meg az helyett, hogy hazajöttem volna, elmentem vele lazulni. Tudom mocsokság volt tőlem, de ki kellett engednem a szuszt. Aztán este visszamentem a szállásra, Kellan pont akkor beszélt veled. Aznap este totál beálltam. A sárga földig ittam magam, hogy milyen gennyláda vagyok. Akkor próbáltalak hívni, de amikor álmosan felvetted a telefont nem tudtam beleszólni.

-      Az te voltál? – mered rám döbbenten – Azt hittem félre tárcsázott valaki.

-      Nem az én voltam, - suttogom – Mire azonban összeszedtem minden bátorságomat, addigra te letetted a készüléket. Másnap hatalmas fejfájással mentem forgatni. A sminkesek még poénkodtak is rajtam, hogy túl sok sminket nem kell rám kenniük. Aznap beszélt Dean Qiunnivel, és akkor csesztek le a többiek is végtelenül. Tudtam, végig tudtam hogy hülyeséget csinálok, de . . .

Nem tudom befejezni, mert felpattan és elrohan. Utána rohanok.

-      Ne Hanna várj! – nyúlok utána, amikor el akar fordulni – Hanna beszéljük meg.

A parkot határoló kerítésnél megáll, és dühösen felém fordul.

-      Most mit mondjak Rob? – néz rám – én nem tudok neked mit mondani? Sajnálom, nem akartam rád akaszkodni!

Látom, hogy remeg a szája széle, a visszatartott sírástól. Magamhoz akarom vonni, de elhúzódik tőlem. Belesajdul a szívem a mozdulatba.

-      Ne! Kérlek ne! Én sajnálom! Nagyon sajnálom hidd el! Egy hülye voltam! Én szeretlek tényleg!

-      Eddig én is azt hittem, - suttogja – de már fogalmam sincs semmiről! Én . . .

-      Értsd meg csak szükségem volt egy kis szusszanásra, a barátaimra.

-      Én soha nem mondtam, hogy ne találkozz velük. – suttogja – és nem akartam rád telepedni soha. Én azt hittem hogy mi jól megvagyunk, hogy nincs közöttünk baj. Én soha nem gondoltam, hogy feszélyezlek. Én mondtam, hogy még korai összeköltöznünk . . . Istenem! Most mit csináljak? – motyogja maga elé tanácstalanul.

-      Kicsim, nem lehetne, hogy mindent elfelejtsünk, és . . .

-      Nem Robert. – néz rám határozottan – Ennek semmi értelme nem lenne. Semmi. Mind a kettőnknek problémája van és nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Te bezártnak érzed magad ebben a kapcsolatban, én meg magányosnak.

-      Ez nem igaz! Ilyet ne mondj! Én nem érzem magam bezárva! Én szeretlek! Ne magyarázd félre! Kérlek!

-      Mit magyarázok félre Rob? Mit? Te mondtad az előbb, hogy . . .

-      Hogy túl sokat gondolok rád, hogy túl fontos vagy nekem. Ezt mondtam, és nem azt, hogy rám akaszkodsz, hogy bezársz.

-      Jaj Rob! – sóhajtja – Mit csináljak?

-      Először is gyere ide! – nem mozdul.

Nem moccan, nekem meg majdnem kiesik a szívem a feszültségtől, kérlek, kérlek, gyere ide, kérlek kicsim, kérlek mozdulj meg, - kántálom magamban és várok.

Megkönnyebbülten szorítom magamhoz amikor hozzám bújik.

-      És mielőtt még kitalálnád, hogy csak a szex miatt jöttem haza, szeretném ha tudnád, hogy bár nincs nálad szebb és érzékibb nő, és tegnap meg ma reggel teljesen elvetted teljesen az eszemet, de nekem mindenestől kellesz, a hisztivel, a kiabálással, mindennel együtt.

Nézem azokat a kifejező csoki barna szemeket, látom bennük, a szavaim hallatán egyre kövéredő könnycseppeket, amik végül kibuggyannak és végigszaladnak a fehér kicsit szeplős arcán. Muszáj lecsókolni őket. Felsóhajt amikor hozzá érek, de ki kell mondanom.

-      Csak amikor Owent elvesztettük, akkor, szóval azóta aggódom nagyon, hogy tényleg ilyen jól átvészelted, vagy ez csak a máz, amit mutatsz felém. Azóta minden pillanatban azt várom, hogy mikor buksz ki, hogy mikor akadsz ki. Nem akarlak elveszíteni. És ez a kettősség már az agyamra kezdett menni! Ideges voltam a papik miatt, ideges voltam a szökéseid miatt, ideges voltam  a rajongók támadásai miatt, illetve mert nem tudtam hogy mit gondolsz, és mindez lerakódott és oda vezetett ,hogy muszáj volt tartanom egy kis szünetet. Érted? Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek!

-      Értem! – suttogja – Én meg attól tartottam, hogy sokat nyavalygok neked, és ebből volt eleged, ezért nem hívtál. És féltékeny voltam minden pillanatban Kristenre, hiába tudtam azt, hogy nincs közöttetek semmi, az eszem tudta, de a szívem az nem. Kétségbeestem, hogy nem kellek neked, csak nem akarod megmondani, mert nem akarsz bántani, ezért inkább vele vagy! – suttogja – Olyan magányos voltam Rob. 

-      De tudod, hogy nincs közöttünk semmi, sőt ő is eléggé haragszik rám mert kiakasztottam az elmúlt hetekben. Szerinte nem lehetett velem dolgozni, mert nem járt ott az agyam ahol kellett volna. Magány, azt nem tudom kicsim megígérni, hogy többet tudok veled lenni, azt azonban igen, hogy sokkal többet foglak hívni! Tegnap annyira megkönnyebbültem amikor megláttál és örültél nekem, aztán nem értettem hogy miért nem bújsz oda hozzám a kocsiban.

-      Azért mert azt mondtad, hogy dolgoztál és ennek ellenére szőrös vagy mint egy medve! – simít végig a szakállamon finoman – Aztán amikor beértünk és te mellém álltál, felvállaltál, és mellettem voltál akkor úgy éreztem hogy semmi gond nincs, én reagálok túl mindent, talán túl érzékeny vagyok!  

-      Aztán kicsit elkapott bennünket a hév! - nyögök fel még most is ahogy eszembe jut a tegnap este – Minden pasi ilyen nőről álmodik! – suttogom a fülébe – kedves, érzéki és vad.

-      Jaj Rob. – nyög fel.

-      Tudtam hogy el kell neked mondanom amit érzek, ami történt velem, csak nem tudtam hogyan álljak neki. Egész éjjel ezen agyaltam. Aztán ma reggel kiötlöttem, hogy megpróbállak megpuhítani egy finom reggelivel. . .  – vágok egy grimaszt – Azzal azonban nem számoltam, hogy nem reggelizel, és őszintén szólva elkapott a harci ideg nagyon! Láttam rajtad, hogy kiakasztottalak, ezért inkább utánad mentem. . .

-      Persze és útközben elhagytad a gatyádat teljesen véletlenül mi? Lefújta rólad a szél! – motyogja a mellkasomba.

-      Nem tulajdonképpen azt akartam tódítani, hogy elszakadt benne a gumi. – röhögök fel

-      Te olyan hülye vagy! – csap a mellkasomra.

-      De jó voltam nem?

-      Elégedett voltam egészen addig amíg meg nem szólaltál.

-      Tudom, pedig elhatároztam hogy nem – de nem tudom folytatni mert közbevág.

-      hogy nem próbálsz meg szexel megpuhítani? – néz kérdőn és komolyan a szemembe.

-      Igen az elhatározás az ez volt, de amikor megláttalak a gardróbban meztelenül állni, miközben nyújtózkodva húzd át a fejeden az a sport melltartót köddé vált minden elhatározásom.

-      Farkantyús!

-      Mi?

-      Farkantyús by:Quinni – vigyorogja.

-      Már mindent értek! – vörösödök el – Basszus mit gondolhat rólam?!

-      Azt, hogy mint minden pasi néha idióta, így te is kedves kenyéradóm! – szólal meg mögöttünk az emlegetett.  – Bocsi fiatalok, de már késésben vagyunk! Nem fogsz beérni! – néz Hannára.

-      Rendben induljunk. – mosolyog rá a Boszorka és futni kezdenek, én meg csak állok a kerítés mellett mint a faszentek – Te nem jössz? – fordul hátra.

-      Ki én? – nézek a hátam mögé – Futni? Ne már . . .

-      Na mozgás Mr. Cullen! – csattan fel Quinni, a boszi meg csak vigyorog.

-      Tönkretesztek!

Ideje lesz összekapni magad Pattinson! Ezek a nőszemélyek itt kenterbe vernek! Elindulok én is, persze gondosan ügyelve arra, hogy mindig mögöttük maradjak, hiába a látvány minden pénzt megér! Anyám ahogy mozog a feneke! Mintha érezné, hogy bámulom hátrafordul, elvigyorodom amikor összeakad a tekintetünk. Mosolyog ő is, de a szeme az szomorú.

Tudom, hogy megbeszéltük, de ez még sokáig köztünk fog lengni, sokáig közöttünk lesz ékként. Most beszéltünk róla, de . . .

Közben hazaértünk, ezek még csak nem is lihegnek, én meg majd a tüdőmet köpöm ki! Le is roskadok a nappaliban a kanapéra.

-      Lélegeztető gépet hozzak? – ül mellém Quinnie.

-      Nem kell köszi! – motyogom két mély levegővétel között.

-      Beszéltetek? – kérdezi, miközben a kezembe nyom egy pohár vizet.

-      Igen.

-      Akkor jó.

Aztán csak ülünk egymás mellett és hallgatunk. De ez idegesít és beszélni kezdek.

-      Az ember mindig azt hiszi, hogy szerelmes lesz, aztán él mint a hal a vízben nem érheti semmi baj, hisz kerek egész a világ, az érzéseink azonban nem ilyen egyértelműek, nem ilyen egyszerűek. Igazából egy szava ütött nagyon szíven.

-      Kitalálom! – néz rám Qiunni figyelmesen - Magányos.

Összerezzenek a szótól. Cél. Tűz. Telitalálat.

-      Tudom, de nem  tudok mit csinálni. Dolgoznom kell, és ez azzal jár, hogy utaznom is kell.

-      Hidd el ezzel tisztában van ő is. De magányos ettől függetlenül. Nagyon szeret téged, és bocsánat, hogy itt osztom az észt, hiszen én csak egy alkalmazott vagyok, de

-      Megkedvelted a Boszorkámat.

-      Igen.

Hallgatunk.

-      Quinni . . .

-      Igen?

-      Elmennél vele Kínába? Nem akarom, hogy egyedül menjen. Szeretném, ha ott lenne vele valaki. Fizetem minden költségedet, csak tarts vele.

-      Ellenőrizni akarod, hogy nem csinál-e valami őrültséget?

-      Nem. Én bízom benne, teljesen megbízom, azonban abban a díszgorilla főnökében nem.

-      Figyelj Rob, én külföldi munkát nem vállalok. Sajnálom. Itt az USA-ban bárhova elmegyek, de külföldre nem.

-      Értem.

-      Okos lány ő, tudja a helyzetet kezelni. Hidd el. Azonban volna egy ötletem amivel kicsit tudnál neki segíteni, hogy ne legyen nagyon egyedül, amíg nem vagy itthon.

Kíváncsian nézek rá.

-      Tudod sokat beszélgettünk az utóbbi időben és nekem sokat mesélt bizonyos Berciről . .  .

Berciről?

Berciről!

Fény gyúl hirtelen a nyakamon lévő tökben! Basszus, hogy ez miért nem jutott az eszembe?! Quinni csak vigyorog de nem folytathatjuk a beszélgetést, mert megjelenik Hanna. Végignézek rajta, farmer, rózsaszín póló, kardigán. Semmi extra, de . . .

-      Mai program? Mikor érsz haza? – nyögöm ki nagy nehezen és felé lépek.

-      Hát, be kell mennem a szerkesztőségbe, aztán el kell mennem oltásra, meg vásárolnom is kell még pár cuccot, aztán haza pakolni, mert holnap délután indulunk.

-      Figyelj Quinni, mára kapsz egy szabadnapot! – kacsintok rá, mire két döbbent szempár mered rám - Te meg szólj rám, ha végeztél a szerkesztőségben, érted megyek, és együtt elintézzük a többit. Várjatok meg, mindjárt összekapom magam és mehetünk. Quinni, Hannát kiteszem a szerkesztőségben, téged meg hazaviszlek.

-      Te vagy a főnök! – vigyorog mert sejti, hogy mire készülök.

Hanna

-      Ezzel meg mi történt? – nézek Quinnire kérdőn, de ő csak a vállát vonogatja.

-      Nem tudom! Megkérdeztem tőle óhajt-e lélegeztető gépet . . . ennyi.

-      Micsoda? – vihogok fel.

-      Hát úgy zihált mint három csapágyas teve egy kis futás után, aggódni kezdtem. . .

-      Nyugi Quinni átutalással kapod a fizetést! – röhögi Rob amikor megjelenik a nappaliban.

-      Ó akkor megnyugodtam. – közli majd jelentőségteljesen végigméri Robot. – Hol kell megállni virágért?

-      Miért? Milyen virágért? – néz rá meglepődve kedvesem.

-      Azt hittem temetésre mész – közli majd tetőtől talpig, majd talptól – tetőig végigméri a vörös színt öltő Robot – bár ahhoz elég slampec vagy.

-      Na elég volt! Tűnés! – vigyorogja, és mielőtt még magára rántaná a napszemüveget Quinnire kacsint, aki eljátsza, hogy elalél, majd hozzám fordul, és vigyorogva félhangosan megkérdezi:

-      Azért bírja a tempót az ágyban? Vagy ott is hörög?

Felnevetek.

Rob hátra fordul.

-      Ott általában az élvezettől nyögök, nem az oxigénhiánytól.

-      Hát Főnök megnyugodtam, - vigyorog Robra – azért a biztonság kedvéért odaadom Hannának a sürgősségi osztály elérhetőségét!

Változott kicsit a terv, mert előbb hazavittük Quinnit aki egész úton osztotta Robot rendesen. Már görcsöltem a nevetéstől.

-      Pá szépfiú! – dob csókot Robnak – Veled meg 10 nap múlva találkozunk Angyalkám! Vigyázzatok magatokra!

-      Szia! – integetek utána.

Rob indít, és hangosan felsóhajt, mire újra nevetni kezdek.

-      Atya isten ez a nő! Életveszélyes!

-      Tudom, de én imádom! – sóhajtok fel – Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle.

Hirtelen leolvad a mosoly az arcáról.

-      Sajnálom Hanna!

-      Ugyan! Nem történt semmi! – motyogom – És hova mész amíg én bent leszek?

-      Itt fogok ülni a kocsiban. – közli velem – Hoztam magammal forgatókönyvet, azt olvasom majd.

-      Miért nem jössz fel velem? Legalább megnézed, hogy hol dolgozom. – kétkedve néz rám – Na légyszi gyere fel!

-      De nem lesz belőle gond?

-      Dehogy lesz! Majd előkapod a híres mosolyod, és leveszel mindenkit a lábáról! Beszélnem kell Greggel meg pár telefont elintézni, az egész nem több, mint 20 perc!

-      Na jó! – egyezik bele – Úgysem voltam még TV szerkesztőségben eleget! 

Kikászálódunk a kocsiból nagy nehezen. Rob szinte azonnal magára rántja a kapucniját és a napszemüvegét. Felsóhajtok. Rám néz. Vigyorog.

Gyorsan átsprintelünk a parkolón, és az aulába érve egyből elönt az izgalom, mint mindig amikor ide belépek. Érdeklődve néznek rám, amit nem nagyon tudok hova tenni. Aztán páran sutyorogni kezdenek, és a mellettem lépkedő Robot figyelik. Ő azonban körül sem néz, csak vigyorogva jön mellettem. Megállunk a liftnél amikor is az egyik irattáros lány mellénk lép.

-      Bocsánat Robert! – néz Robra, miközben annyira homorít, hogy szinte kiesnek a mellei, basszus mintha ott sem lennék! – Ha megkérlek rá, adnál nekem egy aláírást.

Felhorkanok, mire Rob villant egy mosolyt én meg dühösen kezdem nézni a lift jelzőfényeit.

-      Természetesen adok, mit írjak alá?

Erre a csaj odanyújtja a kezét. Rob gyorsan végez, és szerencsére a lift is megérkezik. Gyorsan bevágódunk.

-      Azt hittem a mellére fogja kérni! – vigyorog rám, mire kap egy nagyon randa nézést. Felnevet.

Adok én neked! – dühöngök magamban. Kiszállunk az ötödiken és egyből Jillbe botlunk.

Meglepődve néz rám.

-      Hát te meg mit keresel itt? Szia Rob!

-      Helló! – köszön neki, majd érdeklődve néz körül.

-      Nem pakolsz?

-      Még nem, most megyek orvoshoz, meg vásárolni, csak be kellett jönnöm pár papírért amit nem pakoltam el. Hatósági engedélyek amik majd kelleni fognak. – szövegelek az iroda felé menet, és feltűnik, hogy Robert nem tart velünk.

Megfordulok, képeket néz a falon. 

-      Nem jössz?

-      De megyek mindjárt! Menj csak! – közli, majd visszafordul.

Gyorsan beszaladok, miközben Jillel szövegelek, elpakolom amire szükségem van. Az üvegfalon át látom, hogy Rob még mindi ott áll ahol hagytam de most telefonál. Valakinek nagyon magyaráz, majd felpillant és rám vigyorog.

És az alkalom nem sokáig várat magára, hogy megleckéztessem, mert Greg lép az irodába, és egyből szövegelni kezd. Rob összeráncolt homlokkal néz bennünket, amit a szemem sarkából azért gondosan ellenőrzök, miközben odaadóan figyelem kedves főnököm szövegelését. Jill csak mosolyog, amikor meglátja Robot közeledni, majd belépni az irodába.

Nem bírom megállni és vigyorogni kezdek amikor meglátom a grimaszt az arcán, Greg értetlenül mered rám, majd megfordul.

-      Á kedves Robert! Te itt?

-      Szia! Igen én itt, eljöttem megnézni, hogy hol dolgozik Hanna. Sok érdekes helyen forgattatok már. – mutat a falon lévő képekre.

-      Hát igen- felel Greg – Sok helyen jártunk már, de ez az út nagyon-nagyon érdekesnek ígérkezik! – vigyorog ránk idiótán. Általában nem teszi a szépet, tárgyilagos a munkában, de vannak pillanatai amikor kibújik belőle a szoknyapecér, ahogy most is, ami nem kerüli el Rob figyelmét. – Két ilyen szépséggel útra kelni!  Jaj nagyon szerencsés pasi vagyok! Ráadásul csak egy fal fog tőlük elválasztani, majd fantáziálgatok! Ahh! De nyugodt lehetsz, vigyázni fogok a kisasszonyra! Mellettem jó helyen lesz!

Robert szúrós tekintettel méregeti, mi csak nevetünk Gregen, mert tudjuk, amelyik kutya ugat, az nem harap.

-      Készen vagy? – néz rám kérdőn.

-      Hova hova ilyen gyorsan Szépségem? Még csak most jöttél! Csak nem zabot hegyezni mész?

-      Nem Greg, most jutott eszembe, hogy meg kell etetnem a hinatalovat! – nevetek rá.

-      Jó kaszálást Szépségem! Holnaptól az enyém vagy! – vigyorog.

-      Sziasztok! – köszönök el nevetve, Robert csak int nekik.

-      Álmában! – motyog mellettem.

-      Tessék? – fordulok felé, mintha nem értettem volna, hogy mit mondott.

-      Egyszer úgyis bemosok neki egyet! – mormolja, miközben morcosan néz rám amikor nevetni kezdek morgolódásán.

-      Lökött vagy! Csak kolléga!

-      Persze, csak kolléga mi? Ahányszor meglát, csorgatja a nyálát utánad!

-      Arról én nem tehetek – vonom meg a vállam – nem zavar egészen addig amíg csak dumál.

-      Ajánlom is neki, hogy csak dumáljon, mert szétszedem ha hozzád ér!

Szavai balzsamként hatnak lelkemre. Féltékeny! Hihihi! Robert féltékeny! Ez most valahogy nagyon jól esik.

-      És most hova? – néz rám amikor a kocsihoz érünk, egyből lefagy a vigyorom.

-      A dokihoz. Meg kell kapnom a védőoltásokat. – közlöm fancsali képpel.

-      Nini csak nem félelmet látok csillanni a szemeidben? – vigyorog, miközben besegít a kocsiba. – Ugyan kicsikém, csak pár aprócska szúrás!

-      Persze te könnyen vigyorogsz, nem neked fognak bacikat nyomni a testedbe, hanem nekem!

-      Fogjam a kacsódat közben? – vigyorog.

-      Fogd! – vágom rá, amin meglepődik.

-      Komolyan?

-      Komolyan.

-      Oké.

* * *

-      Azért mondhattad volna, hogy nem bírod a tűket! – vigyorgok rá miközben jövünk kifelé a rendelőből.

-      Nem szoktam rosszul lenni, de amikor megláttam kikészítve azokat a baszott nagy fecskendőket, hát . . .

-      Pedig nem is beléd nyomták őket, hanem belém! Mégis te feküdtél ki! – vigyorgom.

-      Nem is feküdtem ki, csak le kellett ülnöm, te meg egyébként is feküdtél!

Nem bírom tovább, felé fordulok és átölelem. Óvatosan szorít magához. Élvezem ahogy szuszog a nyakamba.

-      Köszönöm, hogy eljöttél velem!

-      Szívesen, de lassan menni kellene, mert a meglepim már vár ránk! – mosolyog rám édesen.

-      Meglepi? – villanyozódok fel teljesen.

-      Bezony- bezony!

-      Mi az?

-      Nem árulom el! Akkor nem lenne meglepi! – ül be a kocsiba vigyorogva, és besorol a forgalomba.

Egész úton hiába kérdezgetem nem árul el semmit, csak vigyorog.

-      Utálom amikor ezt csinálod! – mordulok rá.

-      Ne hisztizz pipi, mindjárt ott vagyunk! – közli – Sőt már itt is vagyunk a GPS szerint.

Érdeklődve nézek körül. Spanyol típusú házak között parkolunk le. Viszonylag sokan mászkálnak az utcán, azonban nem foglalkoznak velünk. Lassan kikászálódok a kocsiból. Rob telefonálni kezd, majd határozottan kézen fog és maga után húz. Pár házzal arrébb becsenget a kapun.

Elképzelésem sincs, hogy mit keresünk itt!

-      Rob! Mit csinálunk itt?

-      Nyugi mindjárt meglátod! – vigyorog.

-      Úgy utálom, amikor ilyen vagy! Most komolyan.

Nem tud válaszolni, mert egy 60 év körüli férfi kaput nyit.

-      Jöjjenek beljebb! – invitál bennünket beljebb – Könnyen idetaláltak? – fordul Robert felé.

-      Igen Uram! Üdvözlöm Robert Pattinson ő pedig a menyasszonyom – fordul felém – Hanna Molnár.

A férfi kedvesen mosolyog, ha felismerte is Robertet nem mutatja.

-      José Manuel Martinez – fog velünk kezet – jöjjenek beljebb, már nagyon várják magukat! – és elindul előttünk.

-      Robert mi folyik itt? Hova jöttünk?

-      Maradj már kicsit nyugton! – mosolyog majd határozottan kézen fog és maga után húz.

Mi az isten történik itt? Egyáltalán nem jellemző rá, hogy idegenekhez beállítson! Sőt inkább menekül mindenki elől. Hirtelen megjelenik előttünk egy idősebb hölgy is aki mosolyogva mér végig mindkettőnket, és beinvitálnak egy takaros szobába aminek az egyik sarkában egy kis terület el van kerítve.

-      Már nagyon izgatottan várták magukat! – mosolyog ránk az idős házaspár, én meg nem értek semmit.

-      Kik vártak ránk izgatottan? – fordulok Robhoz, aki vigyorog.

Hirtelen ugatás hallatszik. Meglepődve fordulok meg. 

-      Na leesett? – vigyorog rám.

-      Nem mondod? – nézek rá hűdötten

-      De. – bólogat.

-      Rob most komolyan? Komolyan? – kezdek el ugrálni, mint az eszementek, mire a háziak nevetni kezdenek.

-      Amint látom nagyon jó helyre fog valaki közülük kerülni! – mutat a sarokban lévő elkerített terület felé házigazdánk.

-      Úristen most tényleg? Kutyust veszünk?

-      Igen! – mosolyog és kézen ragad, pár pillanat múlva már a földön térdelünk, és a kutyusokat nézzük.

-      Jaj de édesek vagytok! – ámuldozom, amikor végigtekintek a kerge kiskutyákon, egymás hegyén hátán ugrándoznak, egyikük azonban rendületlenül szunyál a sarokban.

-      Válasszunk egyet közülük! – suttogja Rob.

-      Úristen én nem tudok választani! Egyik édesebb mint a másik!

Ekkor a sarokban eddig szunyáló apróság felmorran amikor valamelyikük a farkincájára tapos. Blazírt képpel felnéz, ugat párat majd visszafekszik. Azonban nem sokáig tud szunyálni mert újra inzultálják. Ekkor felugrik és veszett csaholásba kezd, majd elindul, hogy ő most aztán elégtételt vesz az őt inzultálókon, de a saját lábába elesik, ezen persze feldühödik mondani sem kell. Felnevetünk, amikor meglátjuk a kis pukkancsot.

-      Ha jól látom ráleltek – mosolyog ránk Manuel – Ő Herkules – mutat a kis méregzsákra, felnevetünk amikor meghalljuk a nevét, Manuel a kezembe adja a vakarcsot, aki egyből szagolgatni kezd

-      Találó! – vigyorog Robert – Kicsi testben nagy erő, vagy legalábbis méreg. Na? – néz rám, miközben ő is ezerrel vakargatni kezdi a mini szörnyet.

-      Oké! – vigyorgom,  de hirtelen lefagy a vigyorom – De Rob én holnap elutazom!

-      Hm ez nem is jutott az eszembe – vakargatja a fejét – Majd eljön velem Vancuverbe. Addig, meg amíg Krissel nászutazunk rábízom Ashleyre. Ellesz velem is pár napot. Ha megjöttetek eljössz ugye?

-      Aha! Akkor most tényleg megvesszük? Komolyan?

-      Komolyan. – vigyorogja, majd a csendben minket figyelő idős házaspár felé fordul.

-      Őt szeretnénk!

Manuel odaadja a törzskönyvét a kezemben szunyáló Herkulesnek. Megtudjuk, hogy minden szükséges oltást már megkapott. Ajándékba kapunk egy nyakörvet és pórázt. Boldogan búcsúzkodunk. Robert vigyorogva figyeli a kezemben lévő kiskutyát, aki most tekeregni kezd, így leteszem a földre és rácsatoljuk a pórázt, ami persze először nem tetszik neki, aztán feledi a sértettséget és kalandozni kezd.

Csendben sétálunk a kocsihoz.

Annyira szép ez a délután. Semmi de semmi nem tudja elrontani. Vigyorogva nézem Robot amint kapucniban poroszkál utánunk, amikor észreveszi, hogy figyelem elneveti magát.

-      Min agyalsz ennyire? – nézek rá kérdőn.

-      Azon, hogy be kellene neki is vásárolni – mutat a szaglászó kiskutyára – valahol aludnia kell.

-      Oké menjünk!

Gyorsan kocsiba pattanunk, Herkit az ölembe teszem, egyből elterül. Rob vigyorogva figyeli ahogy lábait égnek emelve élvezi ahogy dögönyözöm.

-      Tud élni a fickó! – vigyorog – Megtudom érteni, én is szeretek ott fetrengeni és élvezni, hogy dögönyöznek. Figyelj kicsi neked mit kell venned? Mondtad délelőtt, hogy be kellene vásárolnod. Csak tudni kellene, hogy hova menjek.

-      Szerintem most vegyük meg neki, amit kell és menjünk haza. Éhes vagyok. Majd délután elmegyek megvenni amit kell. Csak 1-2 farmert, pulcsikat és egy vastagabb kabátot kell vennem, mert ezeket otthon hagytam Budapesten. A többiek mondták, hogy Kínában elég hideg lehet ilyenkor.

-      Oké! Kaja van otthon?

-      Aha. Quinnivel lasagnét csináltunk, de alig ettünk belőle. Felmelegítem.

Rob ekkor leparkol egy áruház előtt ahol csak állatfelszerelést lehet kapni. Gyorsan bevásárolunk. Egy szava sem lehet őfelségének akit most Rob cipel és dögönyöz, mert mindent megkap. Kutyakosarat, rágcsákat, kaját, labdát, sőt hogy utazni tudjon még szállító kosarat is kap.  

Otthon Rob kipakol és becipel mindent a lakásba. A lenti nappaliban lett elhelyezve Herki kosara és tálkái. Robbal vigyorogva figyeljük, hogy a kis vakarcs először megilletődik, majd óvatosan körbejár megszaglászik mindent. Majd egy hangos vakkantást követően elterül a szőnyegen. Robert mellé ül és simizni kezdi.

-      Nah akkor én hagylak benneteket ismerkedjetek.

Nagyot sóhajtok, és elvonulok a konyha irányába. Félve lépek be, ki tudja, hogy mi vár rám. Rob előző ténykedését tekintve katasztrófa súlytotta területre számítok, azonban meglepődök amikor meglátom, hogy még a serpenyő is el van mosva és a szárítón vár arra, hogy eltegyem.

-      Ó! – suttogom.

-      Erre nem számítottál mi? – kuncog a hátam mögött.

-      Hát nem!

-      Tudok még meglepetést okozni!

Amíg melegítem az ebédet, és elkészítem a salátát hallgatom ahogy mesél. Imádom hallgatni, és figyelni a szövegelését, mert ilyenkor minden vonása életre kel, teljes testével beszél, kezével hadonászik. Gyorsan megterít és ebédelünk. Ekkor hangos ugatással megjelenik Herki körünkben.

-      Na mi van kishaver? – simogatja meg Rob a buksiját amíg én elpakolok és elmosogatok, majd kelletlenül készülődni kezdek.

-      Rob odaadod a kocsi kulcsot? Nem találom.

-      Biztos ne menjek veled? – kérdezi, miközben a kezembe nyomja a kulcsokat

-      Nem kell, sietek. Maradjatok itthon.

-      Oké, legalább szunyálok kicsit én is, ha már a gyerek kifeküdt – mutat a szőnyegen elterült kutyusra.

-      Sietek! – nyomok egy puszit a szájára és elviharzok.

Igyekszem gyorsan letudni a vásárlást. Az első plázába beszabadulok, és megveszem amire szükségem van, azonban egyre jobban fáj a fejem. Nincs kedvem sokat válogatni. Szeretnék hazamenni, mert minden tagom fáj, ráz a hideg. Lehet, hogy elkellett volna hívni tényleg Robot.

Mint a csigák kivánszorgok a kocsihoz, és elindulok haza.

* * *

-      Rossz kutya! – szidja Rob Herkulest miközben cipekedek be. Hallom, hogy mérges.

Kíváncsian lépek beljebb, és elakad a szavam.

-      Hát itt meg mit történt? – nézek körül a nappaliban ahol jelenleg mindet apró papír fecnik borítanak.

-      Elaludtam. Arra ébredtem, hogy ezerrel ugat, amit itt látsz – mutat körbe –  az egy forgatókönyv volt!

Elnevetem magam.

-      Ne röhögj! – morran rám – Ráadásul tetszett! Most meg kérhetek majd Stephtől egy másolatot.

A mondat végét már alig hallom, hirtelen minden homályosodni kezd, majd elsötétedik körülöttem. 

U.i.:
Nos, mivel elég sokat kihagytam egy üzletem volna számotokra. Ha szombat estig megkapom a 20 (igen 20 db komit  KÜLÖNBÖZŐ SZEMÉLYEKTŐL! Nem ér, 1 valaki ír 15 komit!)  akkor vasárnap reggel 9-10 óra körül fent lesz a folytatás. Már majdnem készen vagyok vele. . .

Hú most nagyon szidhattok.

Kibírom!


hihihi

121225