39. fejezet: Utolsó napjaink 2/1

Sziasztok!

Biztos már unjátok, hogy minden fejezet elejét mentegetőzéssel kezdek…

Szégyen, de nem rajtam múlik sajnos a dolog, én nagyon igyekszem.

Újra megsokasodtak körülöttem a fehér ruhások, és mielőtt kiakadnátok nem, nem Szent Péter és kollégái és nem is a elmegyógyintézeti ápolók vesznek körül, (bár sokak szerint rám férne az ápolásuk), sajnálatos módon újra kórházban vagyok. 

Igen jól sejtitek.

Újra.

De ez van. Voltak a héten nagyon nehéz napjaim, de pár kedves barátomnak főként Csillának, családomnak, és neked köszönhetően Szasza észhez tértem!

Nem adom fel!

Itt és most, az internet nyilvánossága előtt megfogadom, hogy nem fogom feladni, és küzdeni fogok!

Köszönöm nektek:  Betsy, Ila, Esztoka, Petra, Ági, Pet és May akik írtatok kommentet nekem, nagyon hálás vagyok nektek!

Egy barátom írta nemrég nekem, hogy:

„Ne merülj el az írásba és a blogolásba, mert az nem a valóság”

Ezen elgondolkodtam, tudom, tudom, hogy nem a valóság! Hidd el!

De ez segít elmenekülni a jéghideg tények elől, és az, hogy ennyien olvastok, és nyomon követitek Hanna és Rob történetét erőt ad nekem, mert valamit azért jól csinálok. Talán.

Sikerélményt ad!

Segít kikapcsolni, segít átvészelni a nehézségeket.

Pótcselekvés tudom.

De jól esik.

Kárpótlásul, mert ilyen megbízhatatlan vagyok egy extra hosszú fejezetet kaptok (ilyen hosszút még nem írtam, hármassal kezdődik az oldalszám ) !

No félre a lírával!

Jöjjön aminek jönnie kell!

Jó olvasását!

Csók!!!!

Heni

Robert

Benyitok hozzá. Az ágyon fekszik összegömbölyödve, térdét a hasához húzva. Barna hullámos haja az arcába hullik. Halkan odasettenkedek hozzá, óvatosan kisimítom a barna tincseket. Halkan szuszog. Ezen elmosolyodom. Olyan szép, ahogy kipirult arccal szunyókál.

Ha nekem pár hete azt mondja valaki, hogy rövid időn belül, Budapesten egy családi házban guggolok a szundikáló barátnőm ágya előtt, és ellágyult tekintettel figyelem, ahogy szuszog, akkor az illetőt biztosan beutaltatom Hanna szavaival élve a muszáj házba.

Most mégis itt vagyok, és őt nézem. Arca hirtelen fintorba húzódik, és még jobban összehúzza magát, majd lassan újra ellazul. Görcsöl. Szegénykém. Gyorsan ledobom a bőrkabátom az ágy mellett lévő fotelre, és óvatosan Hanna mögé fekszem, a hátához simulok, kezemet a hasára csúsztatom. Visszafojtott lélegzettel várom, hogy felébresztettem-e.

Nem.

Öntudatlanul is közelebb fészkeli magát hozzám, de továbbra is alszik. Arcomat a hajába temetem, csiklandoznak a göndör hajszálak. Nagyot sóhajtva még közelebb húzódom hozzá. A kezem alatt érzem, ahogy a hasa megfeszül újra. Óvatosan megnyomom és simogatni kezdem, feszülten várom, hogy felébredt-e. Szerencsére nem.

Milyen édes kis pocakja van! – vigyorodom el, - nem is pocak, csak egy kis pocakocska, amit szinte az egész kezem beterít. Szerencsére nem olyan horpadt, mint a most trendi lányok. Nem kövér, de nem is botsáska akiknek zörögnek a csontjai, hanem olyan kis husis! Elégedetten húzom el a számat, hogy önkéntes csodadoktort játszom ismét!  Tetszenek, határozottan tetszenek a kúráink, kezeléseink! Ha a tegnap esti, vagy a ma reggeli gyógymód az eszembe jut … Anyám! Meg fogok halni, a kielégületlenségtől!  - sóhajtok nagyot - Annyira vágyom rá!

Tegnap este, hát érdekes volt! Az biztos. Először csak kis híja volt annak, hogy Kristennek neki menjek, aztán mesélt.  Döbbenet még most is fogva tart!

A ma reggel, édes istenem!

Hanna újból összerándul, újra fokozom a nyomást a kezemmel, (Lizzyék mondták ma telefonon, hogy ez jót tesz) a nagyobb hatásfok kedvéért – nem másért! - a kezemet a pólója alá csúsztatom, nagyot nyelek, ahogy megérzem immár a csupasz bőrét a kezem alatt. Újra a reggelihez hasonló delejes érzés kerít hatalmába ahogy a csupasz bőréhez érek!

El kell terelnem a gondolataimat! Muszáj!

Tegnap este! Pattinson, gondolja a tegnap estére!

Gondolok….

Majdnem felrobbantam, amikor beszálltam az mellé a liba mellé a kocsiba, de türtőztettem magam addig, amíg a szállodába értünk. Nem tartozik senkire a mondanivalóm!

Kedvelem és meg is bízok Deanba, de ott volt a sofőrünk, előtte nem akartam beszélni. Kristen megdöbbenve nézett rám, mikor a kocsiban nekiestem, aztán kínos csend uralkodott végig a liftben is. Két szobányira lakik tőlem, így amikor a folyosón a szobám elé értünk el akart köszönni.

-      Na nem bogaram! – kapom el a karját és rángatom be a szobámba – Mi volt ez a beszólás ott a kocsiban? Én soha nem fikáztam azt, aki veled volt, lehetett az barát, munkatárs, vagy akár szerető! Soha nem hallottál tőlem ilyen hangnemet! Baszki Stewart elvárom tőled, hogy elnézését kérj tőle! – Kris elképedve néz rám – és tőlem is, mert engem is nagyon megbántottál!

Kris csak elképedve mered rám.

-      Igen angyalom jól hallottad! A lelküket kitették ezért az estéért, Hanna is, te meg gúnyolódsz rajta?! Nem értelek? Mi a büdös franc bajod van? – üvöltök rá.

Ezen az estén immáron harmadszorra Kris elsírja magát. Nem bírom nézni. Odalépek hozzá, és átölelem.

-      Kris mi a baj?

-      Semmi.

-      Ne mond már nekem, hogy semmi, ismerlek! Hanna is…

-      Basszus fejezd már be az állandó Hannázást! Elegem van abból, hogy mást sem hallok tőled, mint Hanna így Hanna úgy! – lök el magától és fordul el – amúgy, meg ne játszd itt az agyad, hogy nem tudod, mi bajom van! A drágalátos barátnőd biztos ezt ecsetelgette most, és jókat röhögtetek rajtam!

Hirtelen szólni nem tudok a döbbenettől! Mi van? Én ezt a tyúkot agyon csapom!

-      Te hibbant liba! Azt beszéltük, hogy vajon jól érzed-e magad velük? Hogy tetszett-e neked ez a kis meglepetés amit Ashley és Ő szervezett? Hogy tetszettek- e az ajándékok?  - Kris döbbenten hátrál előlem – Bassza meg! Egy hülye tyúk vagy tényleg! És képzeld igen faggattam róla, hogy mi történt ott a mosdóban, és tudod, hogy mit mondott? Azt, hogy kérdezzelek téged!  - üvöltöm. – Egy kibaszott szót nem szólt arról, amit mondtál neki! Érted?

-      De én azt hittem…. – kezdi, de belé fojtom a szót

-      Bassza meg! Hinni a templomban pár száz méterrel odébb!  

-      Figyelj Pattinson, én erre nem vagyok kíváncsi! – húzza fel az orrát – Velem te ne üvölts, mi a faszt képzelsz magadról, hülye kis angol pöcs!

-      Beképzelt amerikai picsa!

-      Jó holnap elutazik ez a beképzelt amerikai picsa, és nem zavarja a kis l’amurodat a barátnőddel!

-      Jó menj! Dugd fel az orrodat, nehogy már valakivel normálisan tudj beszélni, nehogy valaki más is érdekeljen magadon kívül! Szaladj el! Mindig ezt csinálod! Ha valaki nem úgy reagál valamire, ahogy azt te elvárod, akkor te vagy megsértődve. Neked az a lényeg, hogy minden a te akaratod szerint történjen, ha nem úgy van ne adj isten valami, akkor gúnyolódsz, és beszólogatsz! Bazd meg Kris térj már magadhoz! Mi a fasz bajod van?-  hadonászok az orra előtt üvöltök, az sem érdekli, hogy hallja –e valaki!

-      Terhes vagyok te barom! Az a bajom! – üvölti vissza könnyek között, és leroskad a kanapéra.

-      Mi? – nem kapok szikrát sem! – Mit mondtál Kris? – suttogom.

-      Terhes vagyok – zokog fel - 9 hetes terhes vagyok! – motyogja könnyek között.

-      Le kell ülnöm! – és leroskadok mellé.

Most mit csináljak, öleljem magamhoz vagy ne? Aztán győz az aggódás. Átölelem, először el akar húzódni de nem engedem. Végül nyugton marad, hagyja, hogy ringassam.  Lassan csitul a zokogása.

-      Ki az apja? – kérdezem tőle miután már csak szipog és egy kicsit lenyugodott.

-      Daniel. – suttogja.

-      Ki? – döbbenek le teljesen – Jézusom!   Ugye nem….

-      De Rob, - néz rám, -  az ügynököm. – újra nekiáll sírni.

Nem tudok megszólalni, csak hallgatok és próbálok a döbbenettől magamhoz térni.

-      De hát, Kris! Mikor? Hogyan? – hebegek, mire könnyek között felnevet.

-      A pózra vagy kíváncsi? Szerintem tudod, hogy hogyan kell készíteni egy gyereket, vagy magyarázzam el?

-      Nem, nem kell elmagyaráznod – húzom el mosolyra a számat- tisztában vagyok a gyártási folyamattal! Sőt pozíció fenomén vagyok!

-      Te egy állat vagy! – csap fejbe, de elneveti magát.

Aztán hallgatunk. Én jelen pillanatban próbálom az információkat feldolgozni. Minél tovább agyalok, annál inkább ….  Hú atyám! Egy gyerek!

-      Mit akarsz csinálni? Megtartod? – suttogom neki a kérdést. Felzokog. Remek! Fasza vagy Robert! Így kell ezt csinálni, rúgj bele még te is!

-      Nem tudom. – szipog - 20 éves vagyok. Sorban kapom az ajánlatokat. Előttem még az élet. Nem kell még gyerek. – sír fel újra, aztán minden átmenet nélkül nevetni kezd -  Nem hiszed el Rob, eddig fel sem tűnt, hogy ennyi gyerek,  és kismama rohangál a világban, bármerre nézek, mindenhol őket látom! Nem akarom őt, de az enyém, az én gyerekem! Hogy fogok nap, mint nap a tükörbe nézni, ha megteszem? Hogyan tudok a lelkiismeretemmel elszámolni? Lehet, hogy színésznő vagyok, de van lelkem és lelkiismeretem! Mit csináljak? – néz rám kétségbeesetten.

-      Nem tudom Kris – túrok a hajamba – tényleg nem tudom, hogy mit kellene tenned. Anyudék tudják már?

-      Anyámék? Azoknak az sem tűnt fel, hogy 2 napig nem voltam otthon!

-      Hol voltál?

-      Kórházban. – feleli halkan - elájultam Niki kocsijában, még szerencse, hogy nem én vezettem! Felhívta az orvosát, és elvitt a magánklinikájára. Két napig bent feküdtem. Nyugtatókat kaptam, mivel sokkot kaptam a hírtől, és teljesen kimerült is voltam a sok munkától.

-      Istenem te nő!- ölelem magamhoz – Niki tudja?

-      Nem, csak te és Hanna, a kérésemre annyit mondott csak neki az orvos, hogy kimerültem. – húzódik el tőlem – Ugye nem fog az újságokhoz rohanni Hanna?

-      Nyugi! Biztosan nem!  - próbálom megnyugtatni. - Ő nem olyan. Tudod Kris, ő is nagyon sok mindenen átment már.

-      Említette. – kérdőn, meglepődve nézek rá. – Valamit motyogott, ott a mellékhelységben, hogy neki sem volt könnyű a helyzete. – magyarázza zavartan.

-      Enyhe kifejezés arra amit átélt, hogy nem volt könnyű a helyzete. – felelem halkan.

Ekkor csörögni kezd a telefonom. Felkapom, és meglepődve nézek a hívóra.

-      Szia Kicsim!

-      Szia Rob! Ott van nálad Kristen?

-      Igen itt! – nézek a keresettre értetlenül. – Adjam?

-      Nem tudom Rob.. – suttogja halkan – Nem tudom, de amióta felértem agyalok. Kattog az agyam. Tudom, hogy nem akart megbántani, tudom, hogy csak védekezett. – elhallgat hirtelen.

-      Hanna! Hanna ott vagy még?

-      Igen itt vagyok. – sóhajt bele a telefonba. – Hiányzol.

Az utolsó szónál majdnem kiesik a szívem.

-      Gyere át hozzám. – suttogom. – Gyere át Kicsim! Komolyan mondom! Szeretném, ha itt lennél velem, én nem mehetek, mivel ott van Kata.

-      De Rob, tudod, hogy…

-      Hanna a jó isten áldjon meg! Nem foglak letámadni! Nem csak a szex jár az agyamban – felkuncog, mire én is elhúzom a számat. – Bestia!

-      Már késő van!  - suttogja.

-      Na és, még 11 óra sincs, gyerek még az idő.

-      De basszus, mit fognak ott gondolni rólam, hogy felmegyek szobára hozzád?

-      Azt, hogy egy nagyon szerencsés fickó vagyok!

-      Persze, ja! Rólam meg, hogy egy kurva! – nyög fel.

-      Ne legyél már hülye! – morranok bele, de ekkor Kristen kikapja a kezemből a készüléket és szinte azonnal beleszól.

-      Hanna! Figyelj szeretnék tőled elnézést kérni! Nem akartalak megbántani! Komolyan! –darálja le egy szusszra.

Csendben hallgatja Hanna válaszát, amit én hiába fülelek nem hallok.

-      Figyelj én örülnék, hogy ha tudnék valakivel beszélni.  Komolyan.

Nem értem Hanna válaszát. Kris azonban mosolyog.

-      Figyelj, ha ez zavar, bár szerintem hülyeség, - folytatja mosolyogva - akkor leszólok, hogy hozzám jön vendég. Így jó lesz?

Hallgatás.

-      Oké! Szia! – ezzel Kris kinyomja a telefont.

-      Hé még beszéltem volna vele! – morranok Krisre.

-      Késő! Majd beszélsz vele személyesen – vigyorog, - Jönni fog. 20 perc és itt lesz.

-      Komolyan? – nem akarom elhinni - Tényleg?

-      Igen. Én most átmegyek a szobámba, ugyanis oda fognak szólni, ha megjött. Majd lemegyek elé az előtérbe. – kacsint rám, és  kimegy.

Itt fog aludni nálam!

Gyorsan bevágtatok a fürdőbe, és beállok a hideg víz alá, muszáj lehiggadnom! Csak folyatom magamra a hideg vizet.

Lenyugszom, ekkor azonban belém villan valami.

Jesszusom!  

Gyorsan magamra kapom a farmerom és egy pólót. Kiszáguldok a fürdőből.

Körülnézek a nappaliban, hm egy – két üvegtől eltekintve rend van. Viszont a háló?! Úristen mit csináljak? Ruhák mindenütt, a zacskókról, meg a dobozokról már ne is beszéljünk, még a reggelim maradéka is itt van! Még van kb 5 percem, úgyhogy sietnem kell!  Gyorsan  2 telefonhívás.

Az egyiket megejtem és  leszólok a szobaszolgálatnak, hogy azonnali takarítást kérek, összekapkodom a ruháim, és belegyűröm őket az egyik szekrénybe. Oda úgysem néz be Hanna!

A másikkal Krist hívom.

-      Kris! – szólok neki, amikor felveszi, - légy szíves húzd egy kicsit az időt, mielőtt feljönnétek!

-      Miért? Mi van? – kérdezi meglepetten izgatottságomat hallva.

-      Kupi van nálam! Nem láthatja meg!

-      Oké! – nevet fel – Mennyi idő kell?

-      Szerintem 20 perc elég lesz a szobaszolgálatnak, persze ha még ma ideérnek!- nézek idegesen az órámra. Ekkor pittyenést hallok.

-      Bocs Rob, hívnak. – basszus várakoztatásra tett! 

Biztos most szólnak neki, hogy Hanna jött meg! Ne nem lehet itt ilyen korán! Még …

-      Hanna jött meg! – nevet újra a telefonba.

-      Basszus! – túrok a hajamba- Ez gáz! Most mi a fenét csináljak?

Ekkor kopogást hallok.

-      Várj! Nyitnom kell az ajtót! – szólok Krisnek, miközben ajtót nyitok. Két fiatal takarító lány jön be. Rájuk nézek, elpirulnak. Na ne! Elhadarom, hogy nem nagytakarítást kérek, csak egy gyors rendrakást a hálóban és a fürdőben is!

-      Figyelj Rómeó! – nevet bele  a telefonba

-      Basszus Kris! Legalább te ne! – morranok vissza. – Utálom ha így szólítanak, Zalánon még leverem! – Kris azonban közbevág.

-      Na figyelj hapsikám, ha még csak most mennek fel hozzád a takarítok, akkor ott annak a disznó ólnak a takarításához legalább fél óra kell nekik. Annyi ideig nem tudom az elnézést kéréssel lefoglalni őt, - csilingelést hallok –

-      Hol vagy?

-      Most értem le az előtérbe, és szállok ki a liftből. Már látom Hannát egy férfival beszélget.

-      Most mi a büdös francot csináljak? – morranok idegesen a telefonba, mire  Kris felnevet – Ne röhögj! Nem akarom, hogy lássa ezt a kupit! Mit fog gondolni rólam?

-      Basszus Rob! Máskor ezzel nem törődtél! Mindig disznóól volt körülötted!

-      De most törődök! – motyogom vissza, miközben idegesen járkálok fel s alá a szobában, aztán eljut hozzám Kris mondatának második fele is.

-      Mi? Milyen pasival beszélget? – Kris felröhög

-      Deannal te ökör!

-      Húzzátok egy kicsit az időt,  10 perc és végezni fognak.

Ekkor azonban jön az isteni szikra, mire megtorpanok.

-      Basszus Kris! Hogy én mekkora ökör vagyok! Utánad megyek!

-      Mi van?

-      Menjetek a bárba! Az nem lesz olyan átlátszó, ha ott eltöltünk egy kis időt, sőt még jól is veszi ki magát!- Kris belekuncog a telefonba – Egy zseni vagyok!

-      Nem bogaram egy idióta vagy! – feleli – Bocs!

Kinyomta! Gyorsan felkapom a telefonom, a pénztárcám, és a két takarítólány elképedt tekintetét figyelmen kívül hagyva levágtatok a csajokhoz. Biztos hangyabolyosnak tartanak…

Hanna

Tompán érzékelem magam körül a világot. A fájdalomcsillapítónak ilyen hatása van rám. Mindent tompán érzékelek. Olyan jó érzés, boldogan simulok hozzá.

Mi? – feszül meg a testem a meglepetéstől és a görcstől.

Aztán hirtelen tisztulni kezd a kép, mindent pontosan érzékelek:

Rob kezét a pólóm alatt,  ami gyengéden a hasamat cirógatja és enyhén megnyomja, amíg a görcs odébb nem áll, másik keze a fejem alatt, míg lélegzete a nyakamat csiklandozza borzongást váltva ki belőlem. Boldogan ernyedek el ismét. Félálomban újra átélem a nemrég történeket:

Én teljesen megbolondultam! Nem kellene odamennem!

-      Hölgyem megérkeztünk! – szól hozzám a taxis mosolyogva. Magamhoz térek, és a kezébe nyomom a fuvardíjat, majd kikászálódom a kocsiból és tétován figyelem, ahogy elhajt.

Mi a fenének jöttem ide? Azt fogják hinni rólam, hogy egy prosti vagyok! Főleg, hogy ilyen későn jelenek meg! Idegesen szorongatom kis táskámat amibe beletettem a hálóruhámat és egy két szükséges holmimat.

Nyugi Hanna! Kristenhez jöttél! Mondjuk ezen meglepődtem, hogy felajánlotta! Basszus! De akkor is! Fordulj meg és menj vissza a szállásra! – mormolja az egyik felem, akinek hajlamos vagyok szót fogadni, mivel hirtelen hátra arcot vágok, a meglepődött ajtónálló tekintetétől kísérve elindulok toronyiránt.

Molnár Hanna ezt nem teheted! – torpanok meg hirtelen pár lépés után -  Két napod van! Kettő! Nem több! Nem számít, hogy ki mit gondol!

Igaz! – vágok hirtelen egy hátraarcot újból, mire a srác az ajtóban mosolyogva nézi szerencsétlenkedésem – nem számít, hogy mit gondolnak! Ne foglalkozz velük! Ide többször úgysem teszed be a lábad! Határozottan felemelem a fejem, és ránézek, a rondábbik pillantásommal.

-      Jó estét hölgyem!  - vigyorogja, de kinyitja előttem az ajtót.

Lassan lépek be az épületbe. Körül sem nézve határozottan megyek a recepció felé. Nem számít, hogy mit gondolnak, nem számít, hogy mit gondolnak – Hanna ne felejtsd el nem érdekel, hogy mit gondolnak!

-      Jó estét Kisasszony! Miben segíthetek? – fordul felém a recepciós.

-      Jó estét! Kristen Stewarthoz jöttem!

-      Azonnal szólok neki, már jelezte, hogy látogatót vár. Szabad a nevét kérem?

-      Molnár Hanna.

Csendben állok és várom, hogy befejezze a beszélgetést. Nézelődöm. Nagyon szép ez a szálloda, az előtere legalábbis lenyűgöző.

-      Kisasszony, - szólal meg ekkor recepciós – Miss Stewart azonnal jön, kérem, addig foglaljon helyet. – mutat az előtérben álló társalgó felé.

-      Köszönöm!

Lassan elsétálok oda, és leülök csak agyalok miközben a táskám fülét babrálom. Eltelik így pár perc, amikor megáll valaki mellettem.

-      Szép jó estét Hanna! Te itt?

Meglepődve emelem fel a fejem, és Dean mosolygós arcával találom szembe magam. Elsápadok, mire ő nevetve foglal helyet mellettem.

-      Jó estét! – motyogom. Teljes a zavarom.

-      Nem kell zavarban lenned, nem gondolok semmi rosszra! Robhoz jöttél?

-      Nem Dean, hozzám – áll meg Kris mellettem mosolyogva. – Szia! – mondja, és odahajolva hozzám ad két puszit.

Nem tudom eltitkolni meglepetésem, mivel arcomat látva mind a ketten elnevetik magukat.

-      Figyelj Hanna, én tényleg szeretnék tőled elnézést kérni, bunkó voltam!

-      Enyhén szólva. – motyogom halkan, mire kérdőn néznek rám, nem is baj ha nem értik amit magyarul motyogok – Mindegy, túléltem Kristen.  – mondom ki hangosan.

-      Nem megyünk be a bárba? Beszélgetni szeretnék veled.

-      Nekem mindegy, - vonom meg a vállam mire a kis utazótáskám leesik a vállamról és nagy csattanással földet ér.  Bravo Hanna! Ügyes vagy, ennél jobban már fel sem tudod magadra hívni az emberek figyelmét! Mintha éppen ezt akartad volna elkerülni! Dühöngök magamban, amikor az aulában mászkáló emberek nagy része felkapja a fejét a hangra és felénk néz.

Dean felveszi, és elneveti magát.

-      Nyugalom, beadom Robnak.

-      Köszönöm! – nézek rá hálásan, mire felvonja a szemöldökét, és Kristenre néz – Tényleg hol van?

-      Ne áruljátok el neki, hogy elmondtam, de rendet rak, takarít! – közli sumákolva Kristen.

 Dean szó szerint felröhög. Hát aki eddig nem vett észre bennünket, az most tuti felfigyel beszélgető hármasunkra! Főleg amikor Kristen is nekikezd.

-      Úristen! – kapkod levegő után Dean – eltudom képzelni, hogy mit művel!

-      Figyelj, még a szobaszolgálatot is felrendelte! – nyöszörgi Kristen levegő után kapkodva. Erre minden testőrök legkedvesbbike szó szerint elsírja magát. Én meg csak állok ott értetlenül.

-      Ne haragudjatok, de most ezen, mit nevettek?

-      Hanna, - szólalnak meg egymás szavába vágva – nála rendetlenebb pasi a világon nincs! 

-      Egyet kell értenem Krissel, hihetetlen, hogy milyen kupit tud 5 perc alatt csinálni! Pedig én is férfi vagyok, és én sem vagyok rendmániás, de még én is tisztelettel adózóm Robert teljesítménye előtt!

-      Figyelj Hanna, el ne áruld neki, hogy elmondtam mit csinál! Mert nem élem akkor túl amit kapok tőle az biztos! – néz rám kérlelőn Kris.

-      Oké. Nem mondom el neki. – felelem már én is vigyorogva.

Biztosan  csak eltúlozzák a dolgot!  

Dean ekkor felpattan

-      Na én mentem,- szólal meg– holnap még nehéz napunk lesz. Jó éjszakát a hölgyeknek!

-      Jó éjt! – mondjuk kórusban.

-      Na gyere menjünk, - áll fel Kristen -  üljünk be a bárba, hogy legyen még ideje annak a díszpintynek.

Szótlanul ballagunk egymás mellett a bárba, ahol most is kevesen vannak. Kristen egy eldugott asztalhoz siet, és leül. Csendben leülök én is mellé.  Nem tudom igazából mit is mondjak, amikor megáll mellettünk a pincér. Megrendeljük az italokat, majd újra csak ülünk csendben.

-      Figyelj! – szólalok meg – Én megértem, hogy megijedtél, de hidd el akármi történik is közöttünk Robbal, én nem fogok az újságokhoz rohanni azzal amit nekem elmondtál.

-      Remélem – néz keményen a szemembe Kristen – én csak egyszer szoktam bárkibe is megbízni. Egyszer. – suttogja – ha valaki azt eljátsza, én soha többé nem állok vele szóba. Számomra akkor az illető meghalt.

-      Értem, hidd el megértelek, én is ilyen vagyok. – sóhajtok fel - Elég nehéz természetem van nekem is. Imádok emberek között lenni, de nehezen bízok meg bárkiben. Túl fájdalmas a csalódás.

-      Igen. –suttogja Kris – túl fájdalmas, főleg akkor ha olyantól kapsz pofont akinek a legközelebb kellene, hogy álljon hozzád.

Meglepetten nézek rá. Rob? Pár pillanatig kérdőn néz rám, és válaszol a fel sem tett kérdésre.

-      Nem, nem Rob, ő az egyik legjobb és legmegbízhatóbb barátom, mondhatni az egyetlen, de nem róla van szó – hirtelen elhallgat, kutató tekintettel rám néz, mint aki elhatározásra akar jutni, majd folytatja – a szüleimről van szó.

-      Istenem! – sóhajtok fel és csendben.

Mesél a fájdalomról, az egyedüllétről, a magányról, ami körülveszi őket, annak ellenére, hogy milyen népszerűek. Döbbenten hallgatom, és összerezzenek amikor váratlanul egy kéz túr a hajamba, és nyom csókot a nyakamra.

Megjött! Boldogan pillantok fel rá. Kristen is elhallgat.

-      Szia Kicsim! – suttogja a fülembe, majd egy gyors puszit nyom a számra, és vigyorogva, elégedetten helyet foglal a mellettem lévő széken.

Boldogan nézek rá. Olyan jóképű és annyira szeretem! Mosolyognak a szemei, és persze a szája is. Olyan elégedett képet vág, mint aki most oldotta meg a pénzügyi válságot!

Nem bírom ki! Muszáj!

Krisre kacsintok, aki meglepődve néz vissza rám.

Közelebb hajolok Robhoz, mire várakozóan néz rám, én azonban porolni kezdem a vállán a pólót, mintha lenne rajta valami. Meglepődve tekint oda, majd az arcomra, mire a füléhez hajolok, felcsillan a szeme.

Félhangosan szólalok meg, hogy Kristen is hallja:

-      Hogy vannak a söprűk? – elképedve, értetlenül néz rám, majd leesik neki.

Krisre pillant.

-      Bassza meg Kris! Megígérted! – de nem tudja folytatni, mert elkezdünk azon nevetni, hogy milyen képet vág. Erre ő  persze bevágja a durcát.

-      Életem ne morogj! – csókolom meg, mire elhúzza mosolyra húzza a száját és  végre befejezi a durcát.

-      Legalább rendet raktak? - kérdezi Kris.

-      Hát amikor eljöttem, már nagyjából készen voltak. – szégyenlősen néz rám, - inkább kereket oldottam, hogy ne lássanak. Biztos megvan rólam a véleményük.

Felnevetek.

-      Azt ugye tudod, hogy ezért ki kell engesztelned! - suttogja a fülembe mikor magához ránt.

-      Oké! – kacsintok rá.

-      Neked is! – fordul Kris felé, aki szintén elneveti magát.  

-      Majd kitalálok valamit! – vigyorogja.

Rob elégedetten dől hátra, majd beleiszik a sörébe amit a pincér hozott ki neki.

-      Na csajok, miről szólt a susmus?

-      Beszélgettünk, - felelem gyorsan.

-      Miről? – néz ránk.

-      Hát természetesen rólad, mi másról – néz rá értetlenkedve Kristen. Robert elsápad.  - De nyugodj meg, edzett a csaj, sportosan viszonyult a dolgaidhoz.

-      Kristen…

-      Nyugi! – bújok oda hozzá, - tényleg csak beszélgettünk.

-      Inkább csak én meséltem neki az életemről – néz Robra figyelmesen Kristen – elmeséltem neki pár dolgot ami velünk történt meg az utóbbi két évben.

-      Értem – néz ránk elgondolkodva.

Aztán csak hallgatom őket, ahogy egymás szavába vágva mesélnek, sztorizgatnak. Kezdek fáradni, éjjel 11 óra van. Elnyomok egy ásítást, amit Rob észrevesz. 

Szoba felé fél úton :DDD

-      Menjünk fel, ott folytathatjuk.

-      Oké. – mormolom és Kris is beleegyezően bólint.

Robert elmegy rendezni a számlánkat, mi pedig elindulunk a felvonók felé. Halkan nevetgélve beszélgetünk, amikor befut ő is.  Beszállunk a felvonóba, Robert amint bezárult az ajtó, magához húz, és megcsókol, mosolyogva húzódok el tőle. Kisvártatva kiszállunk és  a szobája felé sétálunk.  Hirtelen nagyot nyelek és megtorpanok.

Ez olyan kellemetlen!

Rob kérdőn néz vissza rám, majd figyelmesen végigmér. Elmosolyodik.

-      Mi a baj?

-      Semmi, csak ez olyan kellemetlen – suttogom halkan – én nem szoktam pasik hotelszobájába felmenni!

-      De én nem akármilyen pasi vagyok, hanem a te pasid.

-      Tudom, de mégis.

-      Olyan kis butus vagy. Na gyere! – szorít magához- Figyelj, ha kényelmetlenül érzed magad, visszakísérlek a szállásodra, jó?

Hirtelen elszégyellem magam. Olyan hülye vagy Molnár Hanna! Úgy viselkedsz, mint egy szégyenlős fruska, nem mint egy huszonéves nő!

-      Nem kell! Maradok.  –suttogom – persze csak azért mert kitakarítottál.

Kristen figyelmesen néz ránk, miközben nevetve lépünk mellé.

-      Én elmegyek aludni. – szólal meg, de látszik rajta, hogy nem szivesen maradna most egyedül.

-      Figyelj Kris, gyere be velünk beszélgessünk még. – szólalok meg, mire Rob meglepetten néz rám.

-      Tényleg nem zavarok?

-      Nem, gyere. – mondom.

Rob vigyorogva nyitja ki az ajtót, gyorsan körülnéz, majd megkönnyebbülve tárja ki előttünk is.

Egy nappaliba lépünk, ahol mogyoróbarna szőnyegen fehér kanapék vannak egymással szembe helyezve, egy átlátszó üvegasztal két oldalán. Hatalmas ablakok vannak velem szemben melyeken gyönyörű látkép tárul elénk,  a lánchíd és a Budai Vár.

Kris elnézést kér, de el kell vonulnia a mellékhelyiségbe.

Kilátás a nappaliból

Rob  szállodai nappali szobája

-            

Rob egy pillanatig sem tétovázik, magához ránt, és megcsókol. Mielőtt igazán belejönnénk, nagyot nyögve eltávolodik tőlem, majd vigyorogva mutatja meg a hálószobát is

A háló

-      Kicsim, hogyha kellemetlen, akkor én elalszom ott a kis kanapén is a sarokban.

Persze mindezt mártír képpel közli. Elnevetem magam, és biztosítom róla, hogy nem kell ilyen hős lovagnak lennie. Mire elégedett képpel  újra magához ránt.

-      Ha ezek a falak ábrándokat tudnának mesélni! – suttogja a fülembe rekedtes hangon -, hogy miket képzeltem el bús magányomban itt ezen a héten! Tudod hányszor képzeltem el, hogy itt állsz velem, és csókollak így, - nyögi majd vadul a számra tapad, istenem majdnem elájulok a rám törő vágytól.

Kisvártatva elhúzódik, majd újra megszólal:

-       és simogatlak így, - mondja, miközben egyik keze a hajamba túr, a másik pedig a hátamon kalandozik, majd a fenekemnél fogva magához ránt, úgy, hogy minden porcikáját érzem. Minden egyes porcikáját, amely keményen nyomódik most a hasamnak, rekedten nyögünk fel mind a ketten. Szinte szikrázunk a vágytól.

-      Rob! Kérlek! – nyöszörgöm – Rob ezt most nem lehet! – suttogom, pedig a legszívesebben vadul tépnék le róla mindent!

-      Tudom, - suttogja rekedten

-      Figyelj inkább elmegyek! Mindkettőnknek jobb lesz.

-      Nem, ne menj el! Kérlek! Maradj! - suttogja

-      De, így olyan rosszul érzem magam! Én is nagyon szeretnélek, de nem lehet, és így csak az őrületbe kergetjük egymást!

-      Megígérem, hogy uralkodni fogok magamon, csak maradj kérlek! – néz rám kérlelő tekintettel.

-      Rendben maradok.

-      Köszönöm! – suttogja – Gyere, menjünk ki Kirshez.

Leülünk a kanapéra, én elhúzódom kicsit Robtól, mert le kell higgadnunk. Kris még mindig nem jött vissza. Percekig csak nézzük egymást. Tekintetünk simogatja a másikat.

Kris azonban még mindig nem került elő. Kérdőn nézek Robra.

-      Elment már?

-      Nem hiszem! Szólt volna.

-      Rob lehet, hogy valami baja van! Kérlek, ilyenkor bármi megtörténhet! – aggodalmasan nézek rá – Rob kérlek! Kérlek! Kopogjunk be hozzá!

-      Nincs semmi baja, Hanna hidd el!- simogat meg. – Biztos, hogy nincs semmi baja!

Farkasszemet nézünk egymással.

-      Jó! Oké! Megyek! – sóhajt nagyot, majd feláll és a fürdőszoba előtt megtorpan, mire én neki megyek. Bosszús arccal néz vissza rám.

Bekopog. Semmi válasz.

-      Hanna, szerintem semmi baja nincs! – fordul el kelletlenül

-      Nekem sem volt semmi bajom, mégis elvesztettem a babát! – fakadok ki - ha nem találnak rám elvéreztem volna! Mi van, ha segítségre szorul, de nincs magánál és nem tud szólni. Rob kérlek!

-      Jó! – újra kopog - Kristen bent vagy?

Semmi válasz, idegesen nézek rá, látszik rajta is, hogy kezd ő is ideges lenni.

-      Kristen Stewart válaszolj, vagy istenemre betöröm az ajtót!

Semmi. Rob idegesen rám néz, hátrébb lép,  lendületet vesz, amikor halkan nyikordul az ajtó, és megjelenik Kristen kisírt szemekkel.

Megkönnyebbülten nézünk egymásra Robbal aki most magához szorítja a lányt, Kris remegve kapaszkodik belé. Rob felkapja és a kanapéhoz viszi, leteszi és mellé ül. Én felállok, hogy elmenjek, de Kris  elkapja a kezem.

-      Ne menj el! – suttogja.

-      Figyelj,  én rám itt nincs szükség, beszéljetek én elmegyek. – válaszolok neki.

-      Ne! – fakad ki Rob, majd Kris is kérlelőn néz rám- Maradj kérlek! – suttogja – Hallgassatok meg!

Nagyot sóhajtva leülök melléjük, így Krisent mondhatni közrefogjuk. Elhúzódik Robtól, aki átveti kezét Kris háta mögött és a hajamba túr a kezével. Kristen halkan beszélni kezd, és csak mondja, mondja azt, ami a szívét nyomja.

Rob keze megáll a hajamban, mindketten döbbenten hallgatjuk. Levegőt sem merek venni. Aztán elhalkul a hangja és már csak néz maga elé. Döbbent csend száll a szobára. Hallgatunk. Nem tudom, hogy mit mondjak, tanácstalanul nézek Robra akinek a szemében szintén azt  a tanácstalanságot látom amit én is érzek. Nem tudunk megszólalni. Ekkor halkan megtöri a csendet Kris:

-      Rob! Hoznál nekem egy ásványvizet?

-      Persze, azonnal! – áll fel és sietve a mini bárhoz lép.

-      Hanna te mit kérsz? – fordul felénk.

-      Egy ásványvizet én is!

-      Viszem!

Mosolyogva figyelem, ahogy egyensúlyozza az üvegeket. Egyik kezében két üveges ásványvíz, a másikban az elmaradhatatlan söre, amibe persze nem bírja megállni, hogy bele ne húzzon, miközben felénk sétál, így mit ad isten nem veszi észre a szoba közepére  rendetlenül oda hajított cipőit.

Nem lép át rajta..   nem,  keresztül esik rajtuk!

Megnyikkanni nem tudunk Krissel, csak nézzük kedvesem szép ívű röptét, melynek végén elhasalva terül el a szoba közepén. Persze az ásványvizeket elhajította, amelyek a táskámra esve gyorsan ürülnek ki, azonban a jobb kezében szorongatott üveg sör, úgy áll a kezében mint a cövek! Abból egyetlen csepp sem veszett kárba!

Először döbbent csend van másodpercekig, elképedve meredünk egymásra Robbal, aki fájdalmas képpel felnyög, elfordul. Most ejti el a sörét, és folyamatos szitkozódás közben összekuporodik, még a könnye is kicsordul.

Tanácstalanul nézünk össze Krissel..

Ez az a pillanat amikor a mellettem ülő Kristen felcsuklik a röhögéstől, amit már én sem tudok visszatartani.

Rob megpróbálkozik a felállással, felugrunk, hogy segítsünk neki, mire fájdalmasan felnyög, újra összekuporodik kezeit az ágyékára szorítva.

Úristen!

Ekkor leesik!

Ráesett a másik cipőjére!

-      Anyám! – esik le Krisnek is a tantusz, mert felszisszen. – Ez fájhatott. –suttogja.

-      Istenem Rob! – térdelek mellé - Mit segítsek?

-      Azt a mocskos ********* életbe! – sziszegi férfias könnyek között. – Hanna most hagyjál! – dörren rám.

Tanácstalanul térdelek mellette. Jaj istenem, hogy segítsek neki? Ekkor mély levegőt vesz, négykézlábra áll, majd sűrű sziszegések közepette feltérdel. Ekkor mellé ugrok, és segítek neki felállni. Most elfogadja a segítségemet. Amikor felegyenesedik, becsukja egy pillanatra a szemét, újból felszisszen, de férfiasan felegyenesedik. Egyem a szívét!

Elé állok és átkarolom a derekát, ő rám hajol, arcát a hajamba rejti, s jobb kezével megtörli szemét, mivel egy kíncsepp azért kiszaladt!

-      Köszönöm! – suttogja.

-      Tudok valamit segíteni? – suttogom vissza.

-      Szerezz egy pótkocsi jeget! – vigyorogja fájdalmasan grimaszolva.

-      Hülye! – legyintem oldalba.

-      Na! –néz rám – nekem most törődésre van szükségem!

Amíg őfelsége nagyokat sóhajtozva szenved, Kristennel elindulunk felszámolni a csatateret. Törölközőket hozunk, hogy a kiömlött vizet felitassuk, na meg persze a sört. Elborul az agyam, amikor észreveszem, hogy az egyik ásványvíz a táskámon landolt, a másik meg mellette, így mindenem ami abban volt tiszta víz lett.

-      Basszus az agyamat eldobom, - sóhajtok fel – most miben alszok?

Kristen felkuncog, miközben Rob bocsánatkérőn néz rám.

-      Majd adok egy pólót!

-      Oké! – felelem somolyogva - de akkor tied a kanapé!

-      Ne már! – sóhajtja rezignáltan, de amikor látja, hogy vihogok, elhúzza a száját – Gyere ide! – nyújtja felém a kezét és maga mellé húz.

-      Na jó akkor én inkább iszok egy kis vizet. – pattan fel Kris, és most ő megy a bárhoz, hogy végre inni tudjon.

-      Kértek ti is? – fordul felénk, majd lelkes bólogatásunkat látva elmosolyodik.

Neki van esze, mivel nem nyitja fel előre az üvegeket, hanem ránk bízza. Rob boldogan kortyol a sörébe,  miközben én nem tudom lecsavarni azt az átkozott kupakot!  Robert el akarja venni tőlem, hogy segítsen, de megmakacsolom magam. Így párszor oda – vissza rángatjuk, végül én győzök, Rob rám hagyja. Győzelmem tudatában vidáman vigyorogva csavarom le a kupakot, hogy végre igyak, arra azonban nem számítottam, hogy a rángatástól felrázódott az üveg tartalma…..

Levegő után kapkodva nézek rájuk. Rázkódnak a nevetéstől. Elképedten nézek végig magamon, aztán újra rájuk. Rob szenzitív zónájának traumájáról megfeledkezve röhög rajtam, Kristen a szemeit törölgeti. Nem bánatában sír….

-      Nem hiszem el! – morranok fel.

-      Én mondtam, hogy segítek! – kapkod levegő után, miközben én dühösen próbálom a pulóveremről felitatni a kanapé mellé dobott törölközővel az ásványvizet. Nem sikerül.

-      Hagyd kicsim! - fogja le a kezemet Rob. - A hálóban lévő szekrényben találsz tiszta pólót, húzd azt át.

-      Köszönöm! – pattanok fel, és szaladok át a szobába.

-      Rob biztos, hogy ez jó ötlet? – fordul Kris Robhoz.

-      Miért, sajnálsz tőlem egy száraz pólót? - szólok vissza Kristennek szemrehányón, miközben az elhúzott tolóajtón nézek át rájuk a nappaliba

-      Nem csak, - kezd el magyarázkodni Kristen, majd hirtelen Robhoz fordul – figyelj te balfék, mennyire takarítottál?

Rob kérdőn, majd értetlenül néz rá, aztán felugrik

-      Hanna ne várj, inkább majd én adok egyet!

Nem várom, meg, hogy ideérjen kinyitom a szekrényajtót….

Aztn már csak elképedten meredek a kicsit terminátoros mozdulatokkal közeledő pasira, és az utána siető másik személyre.

Térdig állok gyűrt ruhákban.

-      Hát, izé… - hápog Robert Pattinson fülig vörösödve a két helység között állva, mögötte a kezét harapdáló Kristen Stewart vinnyog.

Hirtelen szikrát sem kapok.

Elképedten meredek magamra, mivel a vállamon egy használt boxer fityeg amin rózsaszín – szürke elefántok szexelnek. Leveszem a vállamról, és figyelmesen végigmérem a pózokat.

-      Ajánlom, hogy ezek mindegyikét tudd alkalmazni! – morranok rá, mire Rob elsápad, és válaszként csak annyit hallok:

-      HÖHHPff.

Kristen, levegő után kapkod, Robert is, csak eltérő okokból. Kristen a röhögéstől, Rob pedig fülig vörösödve kerüli a tekintetem, megszólalni nem bír. Én pedig csak nézek rá, majd belőlem is kibuggyan a nevetés. Kisvártatva Rob is felvinnyog. Nem tudom eldönteni, hogy sír, vagy nevet.  Percekig röhögünk. Amikor végre csillapodni kezdenénk, elég, csak egymásra tekintenünk és kezdjük elölről.

-      Basszus tönkre tesztek! – morran ránk az én Bel Amim.

Kristen elmutogatja, hogy ő most felkeresi a mellékhelységet, mert most és azonnal bepisil a röhögéstől.

Gyűjtöm az erőt, hogy megbírjak szólalni. Nagy nehezen lecsillapodom. Kedvesemre nézek, aki verítékes, könnyes arccal néz vissza rám, majd zavartan elkapja a szemét rólam. Két lépéssel átküzdöm magam a ruhakupacon és odalépek hozzá.

Nem néz rám, zavarban van a drága!

Megfogom az állát és magam felé fordítom arcát.

-      Robert Pattinson imádlak! – suttogom  majd megcsókolom.

-      Jaj te nő! – suttogja a fülembe – Ennél jobban már nem égethetem le előtted magam. – motyogja, de nem viszonozza csókomat, így hatványozott erőbedobással esek neki. A reakció nem késik.

Mindketten jólesőn nyögünk fel.

-      Jól van, megnyugodtam - nyomja nekem az ágyékát, miközben égő tekintettel figyeli arcomat – nem csak sakkozni fogok tudni veled az ágyban, ha végre arra kerül a sor.

-      Idióta! – simítok végig nevető vonásain, miközben levegő után kapkodunk mind a ketten.

Aztán csak állunk egymást átkarolva, míg kicsit csillapodik heves szívdobogásunk és nem kapkodunk levegő után. Robert átölelve ringat, és én boldogan simulok hozzá. Nagyot sóhajtok, mire eltol magától és figyelmesen néz rám, miközben én a könnyeimet nyelem.

-      Mi a baj?- néz rám kutató tekintettel.

-      Semmi! – válaszolok nagyokat nyelve.

-      Nem, nem  semmi,  mert sírsz! Tehát? –emeli fel a fejem az államnál fogva, tekintete fogva tart, nem tudom az arcáról levenni tekintetem.

-      Hanna mi a baj?

-      Nincs semmi baj Rob, csak boldog vagyok! – bújok vissza az ölelésébe.

-      Én is. Szeretlek boszorka!

Csak állunk összeölelkezve egymást ringatva vizes ruhában, mivel a pulcsimtól Rob pólója is nyirkos lett. Majd ajtócsapódásra összerezzenünk. Kris leül a nappaliba.

-      Gyere kicsim adok neked egy pólót, - bontakozik ki az ölelésemből - mert megfázol vizes ruhában.

Nagyot sóhajtok és körülnézek, miközben ő a másik szekrényben fötör, majd odadob nekem egy fekete pólót.

Kaján tekintettel néz rám, miközben kibújik a nyirkos pólóból. Kiszárad a szám, ahogy végignézek a felsőtestén. Nagyot nyelek, és az ajkamba harapok, nehogy felnyögjek a látványtól. Aztán az arcára  pillantok.

Adok én neked ilyen kaján pillantást!

Meglátjuk, ki nevet a végén barátocskám!

Nem törődve azzal, hogy Kristen a szomszéd szobában van, lassan centiről centire húzom fel a pulóveremet miközben az arcát figyelem. Vágyakozva nézi a pulcsi alól előbukkanó bőrömet, majd a meglátja a fekete melltartómat is, ekkor felnyög, én pedig elfordulok, azt hiszem elég volt a műsorból.

Hallom a lépteit, de nem fordulok felé. Érzem, hogy mögöttem áll, miközben a pólóját húzom magamra.

-      Boszorkány! – suttogja a fülembe, mire felkuncogok.

-      Te kezdted!

Felsóhajt, majd felkap egy újabb üveg sört Kristen mellé ül. Az agyamat eldobom!

-      Robert Pattinson, az felejtsd el, hogy én itt rendet rakjak!

-      Nem is kell majd én elpakolok. – válaszolja, miközben én is melléjük ülök.

-      Mégis mikor? – nézek rá kérdőn.

-      Jaj Hanna – nyög fel – komolyan olyan vagy mint anyám!

-      Na kösz! – szólok neki vissza, de vigyorogva figyelem ahogy feláll, előránt egy utazótáskát és válogatás nélkül belehajigálja a cuccait a földről, majd elégedett felsóhajt mint aki jól végezte a dolgát. Csak vigyorog helytelenítő tekintetem láttán.

-      Végeztem! – dünnyögi elégedetten.

-      Basszus Rob! Te tényleg állati lusta vagy!

-      Nem szívem, - ül le mellém, és húz magához- én egy rejtett tehetség vagyok!

Felnevetek, majd csendben ülünk egymás mellett mind a hárman a nappaliban. Percekig egyikünk sem szólal meg. Rob a hajamat simogatja, miközben hozzá bújok.

-      Kristen? – szólal meg Rob.

-      Igen? – rezzen fel gondolataiból Kris.

-      Megtartod? – suttogja el halkan Rob a kérdést.

-      Nem tudom - néz ránk – tényleg nem tudom.

-      Elmondod neki? – kérdezem tőle én is – Mert szerintem el kellene neki mondanod, hiszen a kettőtök gyereke.

-      Tudom, de nem tudom, hogy mit csináljak – temeti kezébe az arcát, majd felnéz ránk - Tényleg nem tudom.

Megpróbálok elrejteni egy ásítást, de nem megy. Éjfél van, és én már alig látok. Kris hirtelen felpattan, és elbúcsúzik tőlünk. Nagyot sóhajtva nézek utánuk, mivel Rob kikíséri.

Sóhajtva szedem össze az asztalon lévő üvegeket és a hanyagul ledobált vizes törölközőket. A fürdőben felszisszenek, amikor váratlanul erős fájdalom mar belém, görcsölni kezdek. Pedig már azt hittem, hogy megúszom. Általában simán átvészelem ezeket a napokat, de vannak olyan alkalmak, amikor nagyon fáj, és nagyon görcsölök.

-      Mi a baj? – lép mögém hirtelen Rob.

-      Semmi, nincs semmi – suttogom, de arca kétkedő – tényleg, csak az ilyenkor szokásos.

-      Ja értem. – motyogja - Jössz aludni?

-      Igen mindjárt csak fogat mosok és rendbe teszem magam.

-      Rendben, siess.  – ad egy puszit a homlokomra, amit lehunyt szemmel élvezek.

Gyorsan végzek, levetem a farmerom, amit a karomra simítok, és idegesen nézek végig magamon. Rob pólója combközépig ér. Megpróbálom kicsit lejjebb rángatni, majd nagyot sóhajtva kilépek.  Ő a nappaliban üldögél, hálóruhájával a kezében, és elvigyorodik, amikor meglát.

-      Mi van? – nézek rá kérdőn.

-      Szexis vagy a pólómban.. – lép oda hozzám, és nagyot nyelve de kaján mosollyal az arcán végigsimít a fenekemen.

-      Siess! – suttogom neki, majd enyhén riszáló járással elvonulok a hálóba. Érzem a pillantását ahogy végigmér.

-      Bestia! – suttogja,  válaszként csak felkuncogok.

Gyorsan bebújok az ágyba és magamra húzom a takarót. A fájdalomcsillapítót hatását lassan érezni kezdem. Félálomban vagyok, amikor az ágy besüpped mellettem. Rob magához ölel, és én hozzásimulok. Elégedetten sóhajtunk mindketten  fel. Csendben hallgatjuk egymás légvételét.

Boldog vagyok!

-      Hanna? – suttog Rob a sötétben

-      Igen?

-      Eljössz velem Londonba vasárnap?

Nem tudom hirtelen, hogy mit válaszoljak, megmukkanni nem tudok.

-      Hanna?

-      Nem tudom Rob, nem hiszem.  – suttogom nagyokat pislogva, miközben küzdök az álom ellen.

-      Miért? – húzódik el tőlem, és nézi az arcomat kutató tekintettel.

-      Végzős vagyok a főiskolán, tanulnom kell. Diplomamunka, aztán államvizsga. Nem tudok menni.

-      Értem. – suttogja halkan, de a csalódottságot érzem a hangjában.

-      Ne haragudj! – suttogom, de válaszát már nem értem, mivel elnyel az álom.

Felnyögök. Istenem, ez állatira fáj!  Félálomban tapogatózom a telefonom után. Éjjel fél 3 van. Az újabb görcs hatására összerándulok, még a levegőt is visszatartom, hogy nehogy felkeltsem a mellettem szuszogó Robertet. Felé fordulok,  a hátán fekszik, csendben nézem nyitott szájjal alvó arcát. Arcvonásai nyugodtak. Ellágyulva a szerelemtől figyelem. Igyekszem minden vonását az agyamba és a szívembe vésni, hiszen már alig maradt időm.  Felnyögök a gondolattól, hogy nemsokára elveszítem. Hirtelen egy újabb görcs mar belém. Beharapom az alsó ajkamat, hogy hangosan fel ne nyögjek, mikor múlik belsőmet marcangoló fájdalom, óvatosan felkelek, hogy Robot fel ne ébresszem, és a táskámhoz settenkedek. Felkapom és a fürdőbe sietek, óvatosan behajtom az ajtaját. Előbányászom a görcsoldómat, és gyorsan beveszem, majd összekuporodva a kád előtt lévő szőnyegre ülök nekidőlve a kádnak, lábamat felhúzom és a fejemet a térdemre hajtom. Sírni kezdek. Csendben nyelem a könnyeimet. Nem tudom, hogy mi fáj jobban, a hasamat marcangoló fájdalom, vagy a szívemet facsaró félelem. El fogom veszíteni! Elmegy! Nem sokára elmegy, és nekem csak az emlékek maradnak!

Hirtelen egy kar ölel át.

-      Mi a baj? Miért sírsz? – ül mellém a földre és húz magához. – Fáj?

Meglepetten emelem fel a fejem, és nézek rá a könnyeimet nyelve. Aggódó tekintettel figyel, ezt látva még inkább rázendítek.

-      Hanna, kicsim, mi a baj? Megrémítesz!- emeli fel a fejem.

-      Semmi – nyöszörgöm, miközben elkapom róla a szemem, és papírzsepi után tapogatózom. Felkapja a táskám, beletúr és a kezembe nyomja a zsepiket.

-      Ennyire fáj? – húz magához, miközben a hátamat simogatja.

-      Igen.  – suttogom, csak azt nem mondom ki, hogy nem a hasam fáj ennyire, hanem a lelkem.

-      Vettél be gyógyszert?

-      Igen.

-      Akkor miért nem hat? – szorít még jobban magához, amikor a görcs újból összeránt, halkan felnyögök.

-      Hatni fog, most vettem be. – suttogom.

-      Gyere, menjünk vissza lefeküdni, nem akarom, hogy felfázz! – húz fel a földről, majd minden ellenkezésem ellenére felemel, és az ágyig cipel,  ahol letesz. Mögém fekszik, átölel és óvatosan betakar mindkettőnket. Csendben fekszünk egymás légvételét hallgatva, egészen addig, amíg az álom újfent elér.

Istenem! Ez nagyon fáj! - ez az első gondolatom mikor magamhoz térek.

Kábán nézek körül, igyekszem magamhoz térni, pedig legszívesebben újra elmerülnék az álmokban.

Már a gondolatra is hevesen kezd verni a szívem.

Egy zaklatott erotikus álmokkal telített éjszakán vagyok túl. Ilyen éjszakában még nem volt részem! Én nem gondoltam volna, hogy ilyen élénk a fantáziám, szinte éreztem az érintését, a simogatását, az illatát!

Hirtelen megmozdul mellettem valami, halálra váltan fordulok meg. Rob néz velem szembe, és arckifejezésemet látva elneveti magát.

-      Jó reggel Csipkerózsika!  - suttogja a fülembe, majd egy édes finom csókot nyom a számra – Hanna ilyen ijesztő vagyok?

-      Nem, csak azt hittem álmodtam, hogy itt vagyok! – suttogom. – Csak meglepődtem.

-      Jól vagy?

-      Igen. Azt hiszem. Miért? – nézek rá kérdőn.

-      Az éjjel a fürdőszoba padlóján találtam rád összegubózva. Sírtál. Ennyire fájt? – kérdezi, miközben apró csókokkal hinti tele az arcomat.

-      Nem tudom, az utolsó pár hónapban nagyon fáj. – válaszolok halkan.

-      Ez normális?

-      Nem tudom, Rob – húzom a fejemre a takarót, csak hogy elbújjak kutató tekintete elől - istenem ez olyan ciki! Ne kérdezgess tőlem ilyeneket!  - felnevet és megpróbálja lehúzni az arcomról a takarót.

Nem megy neki, ekkor taktikát vált. Hirtelen mozdulattal derekamnál felhajtja a takarót és egy puszit nyom a hasamra. Visszafojtott lélegzettel várom, hogy mit fog csinálni.

-      Mit csinálsz? – suttogom rekedten.

-      Gyógyítok, - válaszol érzéki rekedt hangon – tudod, csodadoktor vagyok!

Hirtelen erős mozdulattal lerántja a takarót rólunk, feltérdel, felhajtja lassan a pólómat. Levegőt sem kapok, zihálva próbálok levegőt venni. Elsötétült érzéki tekintettel figyeli arckifejezésemet, majd megragadja két oldalon a csípőmet, és apró puszikkal halmozza el a pocakomat. Majd fekete bugyim szegélye mentén  érzékien végignyalja a hasamat miközben tekintetét le sem veszi rólam.

Istenem!

Zihálva felnyögök.  Miközben az ő tekintete is elborul, ajka édes csíkot húzva hasamon, egyre feljebb merészkedik, azonban melleimnél megáll, nem húzza le róluk a pólót. Megfeszül a testem, szinte könyörög neki, hogy folytassa, szívem egyre gyorsabb ütemben ver, istenem mindjárt meghalok a kéjtől ami átjárja miden porcikámat! Robert rám fekszik, felsistereg szinte a bőrünk, amikor meztelen felsőteste és a felhajtott póló alól feltáruló bőröm egymáshoz ér. Ölemen érzem Robert keményen nekem feszülő férfiasságát, amit kéjesen dörzsöl a fehérnemű takarta szeméremdombomnak. Elakad a lélegzetünk, zihálva tapadunk egymás szájára.

És ekkor belém mar a fájdalom újra, hevesen, amitől összerándulok!

Robert döbbent tekintettel mered rám, és azonnal legurul rólam.

-      Kicsim! – mered rám, amit én csak a fájdalomtól összehúzott szemeim résében látok. – Úristen!

Felpattan, és kirohan, időközben lassan enged a görcs a hasamban, ekkor megjelenik ő kezében egy pohár ásványvizet és a gyógyszeremet tartva. Lassan ellazulok, ahogy oldódik a fájdalom.

-      Hanna ez nem normális! – mered rám – Máskor is volt ilyen?

-      Nem, régebben előfordult már, de mostanában nem. – ül mellém, miközben arcomat figyeli.

-      Ne aggódj! Gyorsan túlleszek rajta! Főleg, ha ilyen csodadoktorom van! – nevetem el magam.

Majd elsötétülő tekintetében látom, hogy ő is az elmúlt percek emlékei tartják fogva. Lehajol hozzám és éhesen a számra veti magát. Ekkor azonban csörögni kezd az egyik telefon.

Az enyém.

Robtól elhúzódva gyorsan felveszem.  Csak Natti az. Nevetve kíván jó reggelt. Megbeszéltük, hogy ½ 8-kor rám telefonál, ébreszt, mivel fél 10-re a bázisra kell érnem. Robert végigmér, majd felnyög és egy pólót felkapva elsiet. Felkuncogok.

-      Na hogy sikerült az éjszaka? – vág a közepébe azonnal.

-      Aludtunk.

-      Ne már Hanna, basszus nem lehetsz ilye béna! A világ egyik legjobb pasija fekszik melletted, és alszotok? Hülye vagy!

-      Natti! Megjött!

-      Mi?

-      Szerinted?

-      Ne már!

-      De.

-      Hát ez ciki. – sóhajtja.

-      Nekem mondod? Figyelj, el tudsz értem jönni három körül a szállásomhoz, ma ki kell költöznöm, mivel ez az utolsó napom. És ugyebár apa összetörte a kocsimat.

-      Persze érted megyek. Majd beszélünk.

-      Köszi! Csók!

Leteszem a készüléket, és ruháimat felkapva gyorsan öltözködni kezdek, mivel egyesek tegnap eláztatták a fürdőköpenyem is! Hirtelen egy hideg száj tapad a nyakamra, és egy hideg test simul hozzám.

Összerázkódok.

-      Úristen Rob! Jéghideg vagy!

-      Hideg zuhany.. – néz rám kaján tekintettel, miközben én is éhes tekintettel nézek végig csupasz mellkasán, és a magára rántott farmerba bújtatott testén. A látványtól felnyögök, mire az ő szeme is elsötétül – Na futás zuhanyozni- csap a fenekemre – mielőtt semmivel sem törődve újra neked nem esek!

Nevetve kapom fel a cuccaimat és elrohanok a fürdőbe.

Gyorsan rendbe szedem magam, és Rob keresésére indulok. Nem találom sehol, aztán észreveszem, hogy nyitva van az erkélyajtó. Ott áll, és gondolataiba merülve szívja a cigijét.

Hátulról átölelem, és a csókot nyomok a hátára. Mire hátratekint, megfordul és magához ölel. Hálásan bújok hozzá, így nézzük a várost, a környező hegyeket.

Összerázkódom,  és fázni kezdek.

-      Gyere menjünk be! – húz magával – reggelizünk, aztán visszaviszlek a szállodába. Zalán már keresett, és mivel Kata közölte vele, hogy nem aludtál a szállodában, így kitalálta, hogy csak és kizárólagosan nálam lehetsz! – neveti el magát.

-      Jézusom! – sápadok el, mire Rob értetlenül mered rám. – Le se fog ma szállni rólam!

-      Majd leszerelem nyugi!- húz magához miután bezárta az ajtót.

Boldogan fészkelem magam a karjába, ringatózva öleljük egymást. Hirtelen kopogás zavarja meg ezeket a nyugodt perceket. Nagyot sóhajtva Rob elenged, és elindul az ajtót kinyitni, míg én a hálóba húzódom vissza.

Halk beszélgetést hallok, majd az ajtó záródik.

-      Hanna!

-      Tessék?

-      Gyere reggelizni.

Elképedten meredek a betolt reggeliző kocsira, minden van rajta, ami legalább 5 embernek elegendő lenne!

Majdnem elsírom magam amikor észreveszem, hogy felhozatta a kedvenc joghurtomat.

-      Honnan tudod? – nézek rá – Én nem is mondtam neked!

-      Te nem de Zalán igen. – húz magához, majd kapok egy puszit a homlokomra.

Ekkor azonban megszólal a telefonja. Leülünk a kanapéra,  csendben hallgatom ahogy  a telefonba beszél, miközben a mézes joghurtomat kanalazom, gondolataimba merülök..  Percek telnek el így. Ekkor megszólal az én telefonom is, a váratlan hangtól majdnem eldobom a kanalat!

Rob rötyögésétől követve kutatni kezdem, hogy hova is raktam, azt a ketyerét!  Idegesen túrok a hajamba, mikor Rob megkopogtatja a vállamat és a kezembe nyomja széles vigyorral. 

-      Köszi! – suttogom neki, mire halántékon puszil.

A kijelzőre nézek, hogy ki keres.

Amy.

-      Szia! Mizujs?

-      Figyelj Hanna, egy kis gond van! – nagyot sóhajtok, túl szépen indult ez a reggel!

-       Mi a baj?

-      Be tudnál jönni kicsit előbb? Be kellene ugrani egy jelenetbe Umával, és a lány aki a szobalányt játszotta volna, lázasan fekszik. Neked van hasonló karaktered, és a jelmez is jó lenne rád. Nincs idő másik lányt keresni. Cserébe délután korábban végzel.

-      Mikorra kell odaérnem?

Csend. Ajjaj!

-      Amy mikorra kellene odaérnem?

-      Hát 20 perc?

-      Ne szórakozz! Annyi idő alatt kizárt, hogy odaérjek, még akkor sem ha taxival megyek!

Rob áll meg velem szembe és kérdőn néz rám, és tátogja, hogy mi van? Semmi – legyintek. Erre kikapja a telefont a kezemből. Elképedten meredek rá, mire ő csak vigyorog!

-      Szia Amy! Rob vagyok! Mi a baj?

Aztán csak hallgatja Amy szövegelését.

-      Jó figyelj, gyorsan megreggelizünk, - felhorkanok, mire rám kacsint! rám kacsint! Basszus én megölöm! – aztán bevisszük a bázisra. Nekem igaz csak 11-re kellene megjelennem, de majd elütöm az időt addig!

Hallgatja Amy válaszát, felnevet majd leteszi a telefont.

Dühösen nézek rá, miközben felém nyújtja a készüléket, legszívesebben megfojtanám! Hogy merészeli!

-      Mi van? Miért dühöngsz?

-      Basszus Pattinson! Mi az, hogy kikapod a kezemből a telefonom? És miért kellett Amynak elmondani, hogy együtt aludtunk? Arról nem is beszélve, hogy mindenki erről fog dumálni, hogy veletek érkeztem a bázisra! Mindenki kurvának fog tartani, aki rámászott a sztárra! – vágom Robhoz egyenként a szavakat.

-      Hülye vagy! – ölel magához, de elhúzódom tőle, mire magához ránt - Hadd dumáljanak! Szeretlek érted! – nézünk egymással farkasszemet – és ha valakitől ilyet hallok azt megverem! Hallod?

-      De Rob…- akarok megszólalni, azonban belém fojtja a szót

-      Mi van életem? Talán szégyelsz? – röhög fel.

-      Hülye! – nézek rá.

-      Akkor? Ne foglalkozz vele, hogy mit gondolnak! – szorít magához miközben a hajamba suttog - Hanna én ebben élek, pletykák, féligazságok, hazugságok vesznek körül! Az emberek figyelik minden lépésemet! Minden szavamba valamit belemagyaráznak. Minden csodaszép pillanatomat elprofanizálják, a sárba tiporják, vulgalizálják! Alig adatik meg valami igazán szép nekem is! Ne vedd el tőlem ennek a pár szép pillanatnak a lehetőségét! Kérlek! Addig is együtt lehetünk. Ne foglalkozz másokkal! Amy meg nem pletykás, csak gratulált, hogy végre összeszedtem magam!

Csendben hozzá simulva hallgatom a hajamba suttogott szavait. Elszégyenlem magam, csak magammal foglalkozom mindig, az  eszembe sem jut, hogy ő hogyan érezheti magát.

-      Jó! Rendben menjünk! Reggelizz meg, aztán induljunk, mert nekem még fel kellene mennem a szállásra is!

-      Miért?

-      Csak! – morranok rá, mire értetlenül mered rám, megbántott kérdő tekintete láttán magyarázkodni kezdek – Arról volt szó, hogy csak később kell mennem, és egy-két dologra feltétlenül szükségem van! És azt hittem lesz még időm felmenni és elhozni. Nem úgy készültem, hogy ennyire rohanni kell!

-      Mire van szükséged? Mond és felhozatom!

-      Jaj Rob! Ne már! Elég furcsa lenne, ha férfi létedre a szobádba hozatnál ilyen dolgokat!

Értetlenül néz rám, aztán leesik neki.

-      Ja!

-      Ja. Leesett?

-      Leesett. És milyen kell?

Elvörösödöm a kérdés hallatán.

-      Ne haragudj életem, de ezt nem veled fogom megbeszélni! Nem tartozik rád! Ilyen dolgokhoz a pasiknak semmi közük sincs!

-      De én egy felvilágosult pasi vagyok!

-      Nem szívem, te bolond vagy!

-      Ne felejtsd el, hogy két nővérem, és számos ciklusfüggő hisztérikus kolléganőm van – vigyorog, miközben a fejét tömi. – Nini az egyik épp most lépett be! – mutat Kristenre, aki egy rövid kopogtatás után belép.

-      Hülye! – hagyom rá – Még  hogy ciklusfüggő! – dohogok magamban halkan a háló felé menet - Szia Kris!

-      Szia! – nevet rám, majd Robhoz fordul aki halál nyugodtan tömi a fejét, miközben kaján képpel méreget.  – Mi baja van?

-      Női gondok, - vigyorogja.

Felmorranok, és felé fordulva mutatom fel nem éppen nőiesen, a bal kéz középső ujjamat.

Ezt látva felröhög:

-      Ezer örömmel drágám! Egyéb vágyam sincs!


***   

Ekkor halk kopogás zavarja meg a visszaemlékezésemet, Rob halkan szitkot mormolva pattan fel mellőlem, és siet az ajtóhoz.

-      Igen? – nyitja ki résnyire az ajtót – Szia! – köszön oda az ajtóban állónak, akit nem látok mivel takarja.

Halkan suttognak, így nem sokat értek a párbeszédből.

-      Rendben, ha felkelt mondom neki, most még alszik.

Felsóhajt, majd óvatosan becsukja az ajtót.

-      Ki volt az? – kérdezem tőle halkan, mire meglepetten fordul hátra.

Lököttek!  :D