37. fejezet: Nem is tudom, hogy mit gondoljak 2/2

Sziasztok!

Hát megjöttem, visszatértem a halál torkából :DD. Nevetséges, de tényleg nagyon kifektetett az infuenzia (ahogy csemetém mondja) először még nem is voltam annyira rosszul de a 4-5 napon kapott el nagyon!

Szóval köszönöm szépen az aggódó sorokat. Édesek vagytok!

Kárpótlásként mivel ilyen sokat kihagytam 26 oldalt kaptok és képeket is készítettem! Biztosan sokan fogtok szidni, vagy megrökönyödtök a fejezeten, de most ez jött. Nehezen írtam meg, mivel ismerem többek véleményét a fejezetben megjelenő egyik szereplővel kapcsolatban, azonban én nem akartam belőle központi figurát kreálni. 2-3 részen keresztül velünk lesz, és a későbbiekben is fel fog tűnni néha, de úgy érzem, hogy kell a történetbe.

Igyekeztem az 36. fejezetbe írni  kommentet mindegyikőtök bejegyzésére, amiket most kiegészítenék azoknak akiknek ott nem válaszoltam:

Repcsi:
Köszi, már javulgatok. Pletyka volt, lesz mindig is, csak Hanna elvolt a kis világában, és most döbben rá, hogy nem mindenki úgy áll a világ dolgaihoz ahogy ő.

May:
Én azt egy szóval sem mondtam, hogy Rob hívja Hannát :DD! Egészen más valaki lesz a hívő fél.
Gond, hát nem tudom lesz-e...?


Zsuzsi:
Megszokásból beszélnek angolul. Zalán mondhatni angolul gondolkodik, és mivel Ash sem beszél elég jól magyarul, így automatikusan angolra váltanak. Őszintén szólva, ezt egy kicsit az életemből csempésztem bele a történetbe, ugyanúgy mint az állandó harcot a mobilokkal. :D
(Az idén még nem kellett vennem!)

Fren:

Igyekeztem leíró részeket is gyártani, de ebben a fejezetben sem lesz sok belőle. Képeket viszont készítettem. Remélem elégedett leszel!

Petra:

Rábörtöt  igyekszem minél több oldalról bemutatni a történetben, remélem most is egy újabb arcát sikerül megmutatni.

Csibimoon:

Megnyugodhatsz, még nem fogom befejezni a történetet. Végig gondoltam és még sok lehetőség van benne amiket szeretnék megírni.

jah: és láttam ám a nagy boci szemeket!

Pet:

Köszönöm, hogy kitartasz mellettem és a történet mellett. Nagyon sokat számít nekem!

Bernu:

Ha már ilyen szépen néztél, igyekeztem a kérésnek megfelelni! :DD

Lily /Elena:

Köszönöm életem a véleményedet!

És nem véletlenül hagytam utoljára:

Kedves Véleményező!

Igen van önkritikám veled ellentétben! És bármilyen hihetetlen számodra sokszor veszek könyvet a kezembe, sőt mi több még olvasni is szoktam! Nem, nem rajzolok bele, és alátétként sem használom ám!

És ha tudni akarod olvastam már Chandlert, sőt Sienkiewiczet is! Ajánlom figyelmedbe Szutyejev Állat meséit, sokat tanulhatsz belőlük!(Már megbocsáss, de talán feléred szellemi színvonalba)

Szíved joga véleményt nyilvánítani, azonban örülnék, ha a fikázás és az olvasóim sértegetése helyett tényeket írnál, hogy mi nem tetszik és nem magasröptű fellengzős beképzelt vagdalkozásokat.

Várom válaszod.

Heni

ROBERT

Hála istennek mára végeztem. Nemsokára találkozom Hannával is és ha minden igaz, Kris is megérkezett már.

-      Rob! – szólal meg a liftben Dean – Megyünk ma este valahova?

-      Nem tudom, - fordulok felé, - én nem terveztem semmit. Majd megbeszélem a csajokkal, hogy mi legyen.

-      Egyszerre két nő – ver hátba vigyorogva – hát öregem tudsz élni!

-      Baszki ne kezd el te is! – morranok rá idegesen, pedig nála jobban senki nem tudja, hogy mi van Kris és köztem.

-      Mit vettél a szülinapjára? – kérdezi vigyorogva, mire lesápadok.

-      Sejtettem. – neveti el magát Dean

-      Basszus az eszembe se jutott. Illetve, igen, de.. – figyelem ahogy megpróbálja a röhögést visszatartani, hát nem megy neki. Sebesen jár az agyam, próbálom kisütni, hogy mit csináljak, ez az idióta meg itt röhög mellettem. – Dean! Ne marhulj már az istenit! Inkább segíts kitalálni, hogy mit vegyek neki!

-      Figyelj öregem ezt neked kell tudnod!

-      Hát éppen ez az, fogalmam sincs róla.

-      Hívd fel Ashleyt, hátha van ötlete.

-      Jah, - vigyorodom el – neki ne lenne?

Elhallgatunk, és a csönd marad is közöttünk egészen a szobáig, ahol egy halk köszönés után elválunk.

Fáradtan hanyatlok le az ágyra, telefonálnom kell. Már előre vigyorogni kezdek, ahogy elképzelem, ahogy beleszól a készülékbe. Megfigyeltem, ha telefonál, akkor mindig összehúzza a szemöldökét, és ráncolja a homlokát!

Olyan szexis volt ma abban a ruhában, gyönyörű volt a dekoltázsa. Mostanában állandóan  a szexen jár az agyam! Basszus – sóhajtok nagyot, a hidegvíz fog megölni.

Foglalt.

Próbálom Ashleyt hívni, de az a szám is foglalt.

Vegyek neki virágot?

Krisnek? Hülye vagy Pattinson?

Csokit? 

Nem ez sem jó.

Parfümöt?

Nem tudom, hogy melyiket szereti.

Vigyem el vacsorázni?

De Hannával szeretnék elmenni végre egyszer kettesben enni. Persze csak vacsorázni, szögezem le magamban, bár utána minden lehetséges! Kitudja? Úristen már a gondolatra is, hogy együtt lehetnénk, a vér az altestembe zúdul! Basszus ez már beteges!

Sóhajtva próbálom őket újra hívni, de foglalt még mindig mind a kettő szám.

Bevonulok a zuhany alá.

Vajon Krisnek szimpatikus lesz Hanna? – morfondírozok, miközben ömlik rám a hidegvíz.

Biztos, biztosan megtalálják majd a közös hangot! – sóhajtok nagyot, miközben átváltok meleg vízre. – Bár Krisnek van egy sajátságos természete. Elég barátságtalan tud néha lenni azzal, aki nem szimpatikus neki.

De Hanna miért ne lenne neki szimpatikus?

Kitudja, Krisnél soha nem lehet tudni, és  Hanna is elég feszült lett a hírre, hogy idejön Kris. Ő sem volt a dologtól elájulva.

Bár amennyire eddig megismertem, közvetlen és barátságos volt mindenkivel.

Igaz viszont az is, hogy másról nem hallott annyi pletykát, féligazságot, mint a Kristennel való kapcsolatomról.

Vajon én hogyan érezném magam az ő helyében?

Féltékeny lennék?

Bizalmatlan?  - ezen eltűnődöm.

Igen, az lennék baromira bizalmatlan.

Bassza meg! Én azt akarom, hogy bízzon meg bennem!

De megbízik benned, te ökör!

Igen tudom, tényleg így van, megbízik bennem, de érzem, hogy a Kristennel való találkozástól igenis tart.

Sóhajtva szállok ki a zuhanyzóból. Meg kell puhítanom Krist a találkozásig!

Mit fogok csinálni, ha nem fogják bírni egymást?

Krissel a munka még egy ideig biztosan szorosan összeköt minket, és a véleménye is fontos. Hannával is sokat szeretnék lenni, így elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzanak.

Gyorsan felöltözködöm, miközben végig gondolom a lehetőségeinket. Vasárnap elutazom, és mint megtudtam, Hanna holnap forgat utoljára. Pénteken már nem lesz ott. Basszus, ma is egész délután a felvételek szüneteiben őt kerestem a szemmel. Annyira megszoktam, hogy ott van. Csak ránéztem, csak egy pillantás volt, és elöntött valamiféle elégedett nyugalom. Szombaton elutazunk, nem is tudom, hogy hova. Valami tópartra, az itteni egyik régi nagyfejesnek a villájába. Rá kell vennem, hogy velem jöjjön, bár tisztában vagyok azzal, hogy nem fog eljönni. Kiakadt a pletykákon, meg azon is, hogy fogadtak ránk. Nem mondja, de láttam, hogy rosszul esett neki. Igaz még ott van szombaton az after party amit Uma szervez az itteni kollégáknak köszönetként, és a vasárnap egész nap.

Istenem milyen édes volt ma, amikor meglátta Umát! – mosolyodom el az emléken. Boszikám!

Újrahívom.

Foglalat.

Kopognak.

-          Hi Baby! – ölelem át az egyik legjobb barátomat aki belép az ajtón.

-          Helló Rómeó! – neveti el magát Kris, mire elhúzom a számat.

-          Zalán mi?

-          Nem – neveti el magát Kris – Ashley! Tökéletesen vagyok tájékoztatva!

-          Pletykás vénasszonyok lesztek, és szőr fog nőni a nyelvetekre! – morgolódok félhangosan.

-          Na mert a tietekre nem! – csap oldalba, és kutatóan néz rám.

-          Mi van? – nézek rá meglepetten.

-          Semmi, csak azt néztem, hogy látszik-e rajtad valami.

-          Minek kéne látszania? – fordulok felé meglepődve, mire elneveti magát.

-          Semminek!

-          Kris!

-          Rob!

-          Utálom amikor ezt csinálod! – mordulok rá.

-          Mit?

-          Hogy elkezdesz egy mondatot, és félbehagyod, utána meg esz a fene, hogy mire is gondolhattál, meg az, hogy kérdésre kérdéssel felelsz! – nevetem el magam amikor látom megnyúlni a képét.

-          Látom, hozod a formád. – mondja fanyarul.

-          Most mi bajod van? – nézek rá értetlenül. – Kris valami baj van?

-          Nem nincs. – feleli, de egy cseppet sem győzött meg. Valami van, az biztos.

-          Na mesélj a csajodról. – neveti el magát miközben leülünk az ágyamra – Már mindenhonnan azt hallom, hogy Rob meg Hanna így…., Hanna meg Rob úgy….

-          Mi az, hogy mindenhonnan? – lepődök meg.

-          Ashleytől  mondhatni naprakész információim vannak – vigyorog, - meg Lízzy is elmesélte, hogy fasírtban voltatok miatta. Kicsit ostoba ez a csaj nem gondolod?

-          Már miért lenne ostoba! – kaffanok fel - még nem is ismered, hogyan mondhatsz ilyet róla? Egyáltalán nem ostoba! Sőt!

-          De nem tudta, hogy Lizzy a testvéred?

-           Kris, ő nem tudott rólam semmit, azon kívül, hogy a nevem Robert Pattinson, és azt hogy az Alkonyatban játszok. De tévedsz egyáltalán nem volt a elájulva attól, hogy én is itt vagyok. Kaptam tőle rendesen hideget és meleget is. Például Dean  hallotta amikor a liftben Amyval beszélgetett – Kris értetlenül néz rám- Hanna főnöke tudod, kifejtette, hogy szerinte:  nem  vagyok egy férfias pasi,  Natti viszont oda van értem. És infarktust kap attól, ahogy összeráncolt, bárgyú tekintettel nézek állandóan a filmben. Olyan képet vágok végig, mint akinek gyomorrontása van!  Egyszerűen Nem is vagyok férfias.

Kris felcsuklik a röhögéstől.

-          Ezt megkaptad!

-          Hát szíven ütött gondolhatod! – vigyorodom el magam, látva, hogy Krisnek folynak a könnyei a röhögéstől.

-          Egyet azért árulj el – néz rám vigyorogva – ki az a Natti?

-          Ő Hanna és Zalán testvére. Mindegy, - legyintek -  őt is megismered hamarosan, már lehet, hogy ma. Lehet, illetve nem tudom, mert se Hannát sem pedig Asht nem tudtam még elérni, foglaltak.

Aztán csak mesélek, mesélek persze nem mondok el neki mindent, mert nem hiszem, hogy Hannáék családi dolgai rá tartoznának, ehhez semmi köze neki sem!

Bár Ashleyt azért előveszem!

Basszus Kris szinte mindenről tud, ami velem történt!

-          És apud hogy-hogy eljött? Nem az a fajta, aki szeret repülni!

-          Nézd Kris, ez az én dolgom, és Apáé. Én kértem rá. Nekem volt szükségem rá. Ennyi.

-          Jól van nem kell leharapni a fülemet azért mert kérdezni merészeltem.

-          Nem harapni akartam, a barátom vagy, és kedvellek, de ez az én dolgom.

-          Bocs! – sértődik meg.

-          Nincs semmi. Barátok vagyunk, de te sem mondasz el mindent nekem. Nem?- célozgatok rosszkedvére.

-          De. Igazad van. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok erre a csodalányra, aki behálózott.

Válaszolni akarok Kris szarkasztikus beszólására, de ekkor vadul csörögni kezd a telefon. Vigyorogva nézek a kijelzőre.

-          Helló Zalán!

-          Szia! Ash és Hanna veled vannak?

-          Nem nincsenek itt!

-          Egyiket sem tudom elérni. Mondjuk Hannánál nem lepődöm meg a dolgon, mert rossz a telefonja, de Ashnak szinte a fülére van nőve a telefon. Állandóan Krissel dumál.

-          Kris itt van mellettem, vele most biztosan nem szövegel. – kacsintok a mellettem ülő lányra. - Én is próbáltam már hívni őket, de mind a kettő foglalt volt. Hannának meg vettem egyet, úgyhogy elvileg őt is el lehet érni.

-          Mit vettél neki egyet? – szúrja közbe.

-          Telefont. – válaszolom, miközben átmegyek a szoba másik végébe a mini bárhoz, hogy hozzak Krisnek egy üdítőt, mivel mutogatja, hogy szomjas.

-          Mi van?

-          Vettem neki egy telefont, mert idegesített, hogy soha nem tudom elérni! – felelem

-          Rob! – csattan fel Zalán

-          Mi van?

-          Az én húgom, nem egy kurva, akit megvehetsz egy telefonnal! – szavai hallatán elönt a düh, megfordulok, hogy Kris ne lássa dühös arcomat, halkan de minden szót késként hasítva válaszolok ennek a címeres baromnak:

-          Te normális vagy? Hallod magad? Ajándékba vettem neki, hogy eltudjam érni, és egyáltalán nem hiszem, hogy kurva lenne,  azért mert neki adtam! Te egy barom vagy tudsz róla?!

-          Jól van kisgyerek, ez egy újabb pont oda! – neveti el magát, mire lefagyok.

-          Mi van? Épp az imént mondtam, hogy egy kibaszott nagy bunkó vagy!

-          Hallottam! – feleli nyugodtan – Eddig minden akadályt vettél. Én megmondtam, hogy nem adom könnyen a fele királyságom!

-          Te egy eszelős vagy! – nevetem el magam.

-          Nem nem vagyok eszelős. Csak vigyázok az enyémekre!- feleli halálosan komolyan.

-          Próbáltad Nattit hívni? – kérdezem, hogy kicsit elvegyem az élét ennek a beszélgetésnek.

-          Nem de Csongival beszéltem egy órája, most mentek a paphoz, az esküvő miatt. Velük biztosan nincsenek!

-          Ezek tényleg komolyan gondolják? Azt hittem csak hülyülnek a lagzival.

-          Nem, nem hülyülnek. Augusztusban lesz az esküvő. – válaszolja Zalán, az infót elraktározom magamban. – Én is meglepődtem a dolog gyorsaságán, Natti utált is érte amikor rákérdeztem, hogy van–e oka a gyorsaságnak? Majdnem átharapta a torkomat!

-          Baszki Zalán, te nagyon értesz ahhoz, hogyan lehet kényes kérdéseket a lehető legotrombább módon feltenni. – vágom oda neki.

-          Miért? – kérdez vissza – Ő a húgom, és jogom van tudni azt ha esetlegesen nagybácsi leszek! Nem? – elröhögi magát - Ajánlom figyelmedbe az előbbi mondatomat!

-          De. – hagyom rá, bár lenne ellenvetésem – jogod az van.

-          Szóval te sem tudod, hogy hol vannak?

-          Nem, de most felidegesítettél! – nyögöm bele a telefonba – Hannával azt beszéltük meg, hogy hívni fogom, amikor ideértem a szállodába és megbeszéltem már Krissel, hogy mi legyen este. Többször próbáltam hívni, de foglalt volt.

-          Ott van most is Kris?

-          Igen itt van mellettem, adjam? – meg sem várom, hogy válaszoljon, már nyújtom is a telefont Krisnek miközben kihangosítom.

-          Helló Kristen! Hogy vagy zöld banya?

-          Szia! Te műmacsó!- nevet bele Kris a telefonba. Állandóan piszkálják egymást.

-          Ezt leverem rajtad! – hörren fel Zalán, - Már csak te hiányoztál, hogy teljes legyen a szerény személyemet sújtó női katasztrófa kollekció. – neveti el magát, - Illetve nem, még Niki nincs itt!

-          Zalán csak egy telefon! – vigyorog Kris.

-          Ne! – hörren bele a telefonba – Elegen lesztek ti négyen! Ezt a pár napot még túl kell éljem! – felröhögök - Figyelj, itt vagy Te, aztán Ash sem kispályázik, és  akkor még meg sem említem életem két fő katasztrófahordozóját! Az egyik épp férjhez menni készül, a megkérdezésem nélkül csak bejelenti, a másik meg éppen szerelmes egy féleszűbe.

-          Zalán! – szólok rá.

-          Mi van?

-          Nem vagyok féleszű. – morranok bele a telefonba.

-          Nem öregem, Hannával ketten együtt talán kitesztek háromnegyedet! Egy egészet biztosan nem!

-          Este találkozunk miller-boy? – röhögi Kris.

-          Figyelj mucika, ha azt akarod, hogy átharapjam kecses kis torkodat, amit az a macsóvámpír ott melletted eddig nem bírt megtenni, akkor csak miller-boyozzál!

-          Hú félelmetes vagy Zalán! Rettegek!

-          Hát van is miért! Hiszen félelmetes vagyok!

-          Nem te eszelős vagy! Szegény barátnőm nem tudom, hogy hogyan bírja ki melletted.

-          Arany élete van mellettem szegény barátnődnek!

-          Oh de érzékeny lett a lelkünk! – hecceli tovább Kris.

-          Figyelj bogaram, ha a következő szülinapodat is megakarod élni, akkor nem hergelsz!

Mielőtt még elharapózna egymás piszkálása, közbelépek, és egyeztetjük Zalánnal az estét. 

-           Nini megjöttek .. – Zalán  elhallgat, ajtónyitódás, majd egy hatalmas nevetéssel összekötött sikoly hallatszik a telefonba, valamint Ash Hanna hadaró beszéde, amit egyáltalán nem értünk, mivel keverik a magyart és az angolt. Valamit azért kihámozok.

Csak nem?

-          Rob visszahívlak! – nevet bele a telefonba és kinyomja.

-          Te értetted mit karattyolt Ash?

-          Hát van egy sejtésem. – nevetek fel. – 1 óra múlva találkozunk velük itt a szálloda bárjában.

Ebben a pillanatban azonban csörögni kezd a telefonom, kijelzőn annak a nevével akinek hangja után  már 2 órája hiába vágyakozom.

-          Szia Rob! – nevet bele a telefonba – Képzeld! – és csak hadarja csak hadarja, megszólalni sem tudok.

-          Állj Hanna! – nevetem el magam. -  Szia Kicsim! Most légyszives kicsit lassabban mond, mert egy szavadat sem értettem!- nagyot sóhajt.

-          Képzeld megszületett Tomék kislánya, ma délelőtt. – nevet fel boldogan- Julcsinak hívják, 50 cm, 3710 gramm, fekete haja van és tündéri. Jaj Rob én úgy, de úgy örülök! – nevet fel boldogan. - Eljössz velünk megnézni?  Most megyünk!

-          Kicsim, itt van Kristen..

-          Jaj tényleg! Ne haragudj, de elfelejtettem. Illetve nem fejeltettem el, - magyarázkodik - csak jött ez a hír, és most azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány!

-          Határozottan nő vagy! Efelől semmi kétségem nincs!- nevetem el magam rekedten. - Bár nagyon szívesen megbizonyosodnék a tényről…

-          Rob! – csattan fel Hanna.

-          Igen édes!

-          Ne csináld már légyszives!- nyögi rekedten.

-          Pedig én úgy csinálnám!- sóhajtok a telefonba – Egész nap te jártál az eszembe, meg a dekoltázsod!

Csend.

Még mindig csend.

Lehet, hogy megbántottam? Akkora barom vagy Pattinson! Nem tudsz annak a nagy szádnak parancsolni! Ő nem egy lotyó aki egyből az ágyadba ugrik!

-          Hanna ott vagy? Bocs kicsim, csak előbb járt a szám, mint az eszem! Ne haragudj!

-          Én is! – suttogja a telefonba.

-          Mi te is? – szárad ki a torkom

-          Én is szeretnék veled lenni. – suttogja.

-          Hanna! – nyögök fel halkan, mivel minden vér az agyamból egyből a leszáguld az alsóbb régiókba.

Kris a képem láttán felnevet, és majdnem belefullad a kólásüvegbe.  Vigyorától kezdek kicsit magamhoz térni az előbbi taglóból. Mindenesetre elfordulok, hogy ne lássa az arcomat, nem akarok újabb okot adni a heccelésre és a beszólásokra, mert ahhoz nagyon ért!

-          Boszikám! Kérlek ne mondj ilyeneket, ha nem gondolod komolyan és csak húzni akarsz!

-          Miből gondolod, hogy csak húzni akarlak? – neveti el magát

-          Hanna!

-          Tessék!– búgja érzékien a telefonba.

-          Figyel te boszorka, ezért még számolunk!

-          Már alig várom!

-          Én is!- biztosítom róla határozottan. Majd adok én neki! Húzza itt anyám fiát!- Akkor egy óra múlva találkozunk!

-          Szia!- szólal meg mosolyogva, szinte látom magam előtt az arcát. Letette.

Kinyomom a telefont, és pár másodpercig mélyeket lélegzek, hogy helyre álljon a légzésem, mikor már úgy ahogy rendesnek érzem a vérkeringésem megfordulok, hogy szembenézzek Krissel.

Gondolhattam volna!

Fetreng a röhögéstől, egy párnával a képén. Inkább nem szólok egy szót sem. Várom, hogy csillapodjon.

-          Baszki Rob, ha láttad volna magad! – kapkod levegő után – nem tudom mit mondott neked ez a csaj, de ezért a látványért megérte ennyit utazni!

-          Fejezd be! – morranok rá.

-          Jó – nyel egy nagyot, hogy visszafogja a röhögést, ami nem sikerül neki.

Persze, erre felkapom a vizet és otthagyom a nappaliban. Dúlva – fúlva felkapom a gitárom és játszani kezdek a hálóban. Percek múlva utánam jön.

-          Bocs ne haragudj! – ül le mellém, de a szája már megint vigyorra áll, megint felszívom magam. Mire komolyságot erőltet magára, és nagyokat nyelve a kezemre teszi a kezét. – Tényleg Bocs! – néz rám, de már rázkódik a mellkasa, és beharapja a száját csakhogy fel ne nevessen. Erre már én is elnevetem magam.

-          Annyira hülye vagy!  - vágok hozzá egy párnát.

Nagy nehezen lenyugszunk.

-          Tudod Rob, állatira kíváncsi vagyok erre a lányra! – kérdőn nézek rá – Milyen lehet, hogy ennyire lecsavarta a fejed?

-          Kedves, aranyos, közvetlen, hisztis, égetnivaló boszorkány!- felelem.

-          És ahogy hallottam verekedős is! – csuklik fel.

-          Én megölöm Ashleyt!

-          Nem Ash mondta, hanem Lizzy!

-          Mióta vagytok ti ennyire jóban?

-          Nem vagyunk annyira nagyon jóban, de hétfőn L.A-be kellett jönnie és találkoztunk. Akkor mesélt róla.

-          Remek!- felelem fanyarul. – Engem már kiveséztünk, mesélsz? – fordulok felé – Mi a baj?

-          Nincs semmi! Komolyan!- néz rám ártatlan szemekkel.

-          Persze, semmi! Mi?

-          Tényleg Rob nincs semmi. De nem kéne lassan mennünk? – terel.

-          Terelsz! Ugye tudod, hogy nagyon átlátszó az, ahogy terelni próbálsz?

Nem szól semmit. Hallgat, majd egy szó nélkül készülődni kezdünk.

-          Túl jól ismersz! – sóhajtja.

-          Beszélünk?

-          Most nem.

-          Oké, menjünk. – hagyom rá. Hanna is ezt csinálja amikor valamiről nem akar beszélni terel.

Kimegyünk vissza a nappaliba, Kris körülnéz.

-          Rob most komolyan, hogy tudsz ilyen disznóólban lenni?

-          Jobb félni, mint megijedni- nézek körül a szobámban, tényleg elég nagy kupi van.

-          Mitől kéne félned?

-          Mindenhol ahol lakok, nem kérek takarítást, mert attól tartok, hogy a személyzet suvenirekkel távozik a szobámból.

-          Mi? Attól tartasz, hogy a használt alsódat valaki magához veszi? Emlékként? – röhögi el magát, miközben a földről felemel egy rém szexi boxert amit Kellantól kaptam tavaly szülinapomra. Szürke, és rózsaszín elefántok szexelnek rajta.

Szex.  Végigvillámlik rajtam az a bizonyos izgatott érzés, amit valamikor még a suliban érzetem amikor az első csókomra készülődtem.

Ez már beteges.

-          Rob mindjárt megyek utánad, csak átöltözöm. – mutat végig magán.

-          Miért kell átöltöznöd? – nézek rá értetlenül, ez nem vall rá.

-          Csak nem gondolod, hogy így megyek találkozni életed nőjével?

-          Kris mióta érdekel téged az, hogy mi van rajtad?

-          Mostantól. – néz rám incselkedő tekintettel- Kiemelt konkurenciám van, adnom kell magamra!- szavai hallatán elönti az agyamat a vér.

Tudom, hogy hülyül, hiszen mindennaposak közöttünk az ilyen beszólások, de ez most más, nem akarom, hogy Hanna félreértse.

-          Kris! – kapom el a kezét, komolyan nézek rá, a vigyor amit felém virít, arcom láttán lehervad a vonásairól.

-          Mi van?

-          Ne mondj ilyeneket előtte!

-          Ugyan Rob csak hülyülök! – nevet rám, aztán elkomolyodik nem szól egy szót sem, csak kutató tekintettel figyel, hogy mikor húzom el a számat.

-          Jól van – feleli komolyan, amikor látja, hogy most nem vigyorodom el - de engedj el! – ekkor észbe kapok, hogy szorítom a csuklóját.

-          Elnézését, nem akartalak bántani – nézem a kezét amit most dörzsölget. Megakarom simogatni, de elrántja. – Kris ne haragudj, de ő fontos nekem, és nem biztos hogy elfogadja elsőre a kettőnk közötti barátságot.

-          Jól van. – néz rám, - mindjárt jövök. Lent találkozunk.

-          Ne várjalak meg itt? – kérdezem a hátától, mivel elindult az ajtó felé.

-          Ne! Menj csak le, majd utánad megyek.

-          Kris…

-          Mi van?

-          Tényleg ne haragudj!

-          Nem haragszom! – feleli majd becsukja maga után az ajtót.

Most megbántottam. Ez biztos. Indulok utána, hogy beszéljek vele, de meggondolom magam, hagyom elmenni. Inkább megfordulok, és lemegyek a bárba. A liftben végig az előbbi jelenet jár az agyamban.

Meg kell értenie, hogy Hannát a hülyéskedéseink miatt nem akarom elveszteni. Nekem ő fontosabb, persze fontos Kris is, de ő barát, a legjobb barátaim egyike, de csak barát, semmi más. Annyira belejöttünk már abba, hogy mások előtt is színészkedtünk, hogy sokszor összekeverednek a színjáték kockái. Eddig nem nagyon zavart, mert legalább leszálltak rólam. Valamilyen szinten visszatartotta az a tény rajongókat, hogy azt hitték együtt vagyunk. Leülök a bárban egy asztalhoz, és kérek egy sört. Nézelődök miközben jár az agyam.

Tíz napja még nem érdekelt volna, az, hogy ki mit gondol, de azóta tudom, mit jelent az, hogy meglátsz valakit….  Ekkor Kris megáll az asztalom mellett. Rávigyorodom. Értetlenül néz vissza rám.

-          Figyelj Kris!  Én komolyan nem akartalak megbántani, de itt nem kell ez a játék. Ő fontos nekem. Nagyon.

-          Megértettem elsőre is, ezért nem kellett volna kicsavarnod a kezemet! – néz rám mosolyogva, de ez most a megjátszott mosolya.

-          Miért nem mondod el, hogy mi a baj? – kérdezem tőle.

-          Azért mert nincs semmi! Tényleg- bizonygatja, de nem néz a szemembe.

-          Hazudsz! – felelem, de nem válaszol semmit, csak leül mellém.

Kristen

Figyelem ahogy ötvenedszerre is megnézi a telefonján az időt.

-          Már negyed órája itt kellene lenniük – morogja.

Elképedve figyelem, kicsit több mint 2 éve ismerem, de ilyennek még nem láttam.  Felpillant és észreveszi, hogy figyelem. Vigyorra húzza a száját. Én is. Kutató tekintettel méreget.

-          Figyelj Kris, ha beszélni akarsz, akkor megtalálsz.

-          Tudom! – tényleg számíthatok rá, ezzel tisztában vagyok - Kösz!

Csend.

-          Helló, mi újság fiatalság? – áll meg az asztalunk mellett két alak.

Imádom őket. Egyből Ashley nyakába ugrom. Nagyon hiányzott  már. Igaz minden nap beszéltünk telefonon most is,  de az más amikor otthon van, mivel akkor elég ha beugrok a kocsiba és ott vagyok nála. Most is sokszor ugranék, hogy elmenjek hozzá, de nincs otthon.  Nevetve ölel át. Rob és Zalán beszélgetnek. Mosolyogva fordulok hozzájuk.

-          Helló Szépségem! – fordul felém.

-          Szia! Minden macsók királya! – nevetve ölel magához, miközben meghúzza a hajamat.

Ekkor kérdeznem sem kell, hogy hol van a húga, mert elég csak Rob arcára pillantanom. Vigyorog, ütődötten vigyorog. Arra felé fordulok amerre néz, és egy barna hosszú hajú lányt látok közeledni, fekete hosszú bőrkabátban. Arcán a Robén látott mosoly párja. Megáll mellettünk, Rob felpattan, és megcsókolja.

Baszki nyilvános helyen megcsókolja!

Elképedve meredek Ashleyra. Aki csak a vállát vonja meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nincs szinte senki a bárban most csak mi, illetve ketten még a terem másik végében, de azok is egymás szájában vannak jelenleg, így biztosan nem érdekli őket az, ami az imént történt.

Nem nagy dolog, hiszen csak egy férfi csókolt meg egy nőt, de Rob ilyet soha nem csinált még. Mindig figyeltünk rá, hogy a látszatát is kerüljük annak, hogy együtt vagyunk, de azért egy-két mozdulattal mindig fenntartottuk az érdeklődést kapcsolatunk mibenléte iránt. Valahol élveztük ezt a játékot nagyon. És most itt nem foglalkozott ezzel. Hangjára térek magamhoz gondolataimból.

-          Kristen! – néz rám mosolyogva, miközben átöleli a lány vállát – Ő a barátnőm Molnár Hanna!

-          Hanna – fordul felé- Ő pedig az egyik leges-legjobb barátom Kristen Stewart.

Összenézünk, és mosolyogva nyújtjuk egymás felé a kezünket. Puha a keze és meleg, ellentétben az én mindig hideg végtagommal.

-          Szia! Örülök hogy megismertelek! – mondom neki mosolyogva.

-          Szia! Én is! Már kíváncsi voltam rád! – szólal meg nevetve, ám ebben a nevetésben sok feszültség van.

Rob eközben lesegíti róla a kabátot, hát igen angol neveltetés. Szerintem a génállományukban van az udvariasság. Egy egyszerű világoskék alapon fehér virágmintás gyűrt anyagú ing van rajta farmerral és barna övvel. Csinos, meg kell állapítanom, hogy tényleg csinos. Ilyenkor érzem magam topisnak. Máskor nem zavar az, hogy hogyan nézek ki, de most valahogy …

-          Na és hogy utaztál? – szólal meg Zalán, hálásan tekintek rá. Igaz, ahogy látom Hannától is bezsebelt egy hasonló hálás tekintet.

-          Jól, aludtam végig. – felelem – az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon fáradt vagyok most is. Tegnap még indulás előtt anyu elrángatott vásárolni, az ügynököm tárgyalásokra, két fotózást csináltam végig, aztán ott volt az utazás is. Elfáradtam.

Tényleg elfáradtam, érzem, hogy kerülget a kimerültség.

-          Na és milyen a baba? – szólal meg Rob, miközben Hannát húzza magához

-          Hát baromira aranyos! – szólal meg Ashley – Egy igazi kis gombóc, de nem kövér, szép arányos baba!

-          Csak szép lehet! Elvégre az unokahúgom! – szólal meg Zalán, felnevetünk.

-          Tényleg Rob! Annyira édes volt!- lelkendezik Hanna -  Már alig várom, hogy megfoghassam, hogy a kezembe tarthassam! Készítettem róla képet! Megnézed?

-          Muti! – veszi kézbe a készüléket - tényleg édes! Megnézed? – nyújtja át nekem is a telefont Rob.

Egy aranyos tényleg szép újszülött kislányt  látok a kijelzőn.

Julcsi

                                 

-           Emma hogy van? Nem fáradt?

-          Jaj Rob hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni? – szólok oda neki – te hogy éreznéd magad szülés után? Biztos, hogy fáradt!

-          Nem tudom, még soha nem szültem, és szinte biztosan nem is fogok szülni! – neveti el magát. – Én majd egyszer gyereket fogok csinálni! November, december tájékán majd neked! – mutat rám.

Meglepetten nézek erre a marhára, Zalán és Ashley felnevetnek, Hanna elsápad, de nem cirkuszol. Elképedten meredünk rá mind a ketten.

-          Most mi bajotok van? – néz ránk megilletődötten – A Breaking Dawnban lesz egy lányunk! Nem?

Elnevetem magam.

-          Idióta! – vetem oda neki

-          Rob, - szólal meg Hanna is – te egy elmebeteg vagy!

-          Most miért?- néz ránk értetlenül – Mi rosszat mondtam?

-          Te biztosan tudod, hogy mire vállalkozol? – fordulok Hannához. – Ez egy elmebajos! – mutatok Robra.

-          Hát nem is tudom, - néz vissza rám Hanna incselkedve- Én is néha elgondolkodom rajta,  hogy 100%-os e a szentem?!

Felnevetünk. Rob értetlenül néz ránk, aztán leesik neki. Elvörösödik, és a haját kezdi túrni.

-          Basszus én nem úgy gondoltam!

-          Figyelj Rob! – szólal meg Ashley is, - ezt a labdát már nem tudod leütni! Inkább hagyd.

-          Egyetértek – dörmögi Zalán is.

Hanna is felnevet. Beszélgetni kezdünk. Kedves lánynak tűnik. Mindenről van véleménye, van humora és nem utolsó sorban látszik rajta, hogy szereti ezt a majmot velem szemben. Mondjuk az sem mellékes, ahogy Rob néz rá.

Elképedve fordulok Ash felé, aki arcom láttán felnevet, és hozzám hajol.

-          Hidd el elsőre én is meglepődtem! Mindenre számítottam, de erre a felállásra nem!

Nem fűzök hozzá semmit.

-          Gyerekek hadd csináljak néhány képet! Na mozduljatok már meg!- szólal meg Ashley, újra mire nagy morgások közepette, de beállunk. 

Megszólal Rob telefonja, rápillant, és felveszi.

-          Üdv halálraítélt! – mire kap egy oldalba vágást Hannától.  – Megkaptad a feloldozást?

A mellettem ülő Ashleyék felnevetnek, én meg csak értetlenül nézek rá. Mi van?

-          Várj, megkérdezem őket!- elveszi a füléről a telefont – Van kedvetek Csabihoz átmenni, csak mi leszünk ott, lezárta a csehót.

Összenéznek, és mindenki bólogatni kezd, én meg csak meghúzom a vállam. Nekem mindegy!

-          Oké megyünk! Szerintem egy félórán belül oda érünk.

-          Szerintem nem ártana cihelődni, ha menni akarunk,  - szólal meg Zalán.

-          Figyeljetek, ha nem haragszotok, ma én nem maradnék sokáig, mert fáradt vagyok.

-          Figyelj Kris – szólal meg Ashley – most este 7 van, 10-re az ágyadban lehetsz! Oké?

-          Jó.

Zalán felállt, és engem néz. Értetlenül emelkedem fel én is, és kérdőn nézek Robékra, hogy miért nem indulnak már, de Zalán csak int, hogy majd mindjárt jönnek. Kisétálok vele.

Robert

-          Figyelj! Rob az istenit figyelj már – szól rám a mellettem ülő Ashley, miközben én Hanna arcát figyelem, nem értem mi ez az izgatottság.

Hanna oldalba vág.

-          Figyelj már Ashleyra egy kicsit!- mondja.

-          Csabival megbeszéltem, hogy kiadja mára nekem a hátsó helyiséget. Csak mi leszünk ott. Megcsinálja Kris kedvenc kajáját is.

-          Én nem ismertem ugyan még őt – szólal meg Hanna is, miközben én Kirs felé  nézek, aki Zalánnal éppen ekkor lép ki az ajtón – de rendeltünk  neki Nattival egy tortát. Ezért késtünk el. Szerintem éppen most szállítják ki Csabihoz.

Csak a fejemet kapkodom. Mi? Hogy mi?

-          Beszéltem Nikiékkel – folytatja Ash – és Csabi kirakja őket a hátsó monitorra. Ők is köszönteni fogják. Összehívja otthon L.A-ben a többieket is.

Lassan eljut az agyamig a mondandójuk.

-          Ha jól sejtem, nem vettél neki még semmit – néz rám Ashley, miközben a feneketlen táskájában kotorászik.

-          Jól sejted, elfelejtettem – szégyenkezem. Ez annyira ciki! Pont Hanna előtt még be is vallom, hogy az egyik legjobb barátom szülinapját is elfelejtem! Azonban mellettem csak halk kuncogás hallatszik.

-          Valahogy nem lepődöm meg rajta. – veti oda szarkasztikusan Ash. – Tessék, add ezt neki. – nyom a kezembe egy kis csomagot.

-          Ö, mi van benne?

-          Egy nyaklánc. Tetszeni fog neki. Nyugi. Még L.A-ben megvettem amikor egyszer elrángattam vásárolni és láttam, hogy ez tetszik neki.

-          Köszönöm!– sóhajtok hangosan. – Én próbáltalak hívni, de mind a ketten foglaltak voltatok. Fogalmam sem volt, hogy minek örülne. Tanácsot akartam kérni.

-          Persze a szobaszolgálattal meg megvetetted volna mi?

-          Hát úgy terveztem. – felelem szégyenkezve. De Hanna csak nevet mellettem miközben feláll.

Elindulunk én megyek elöl. Azaz csak indulnánk! Elfelejtettem szólni Deannak! Hanna nekem jön, a melle a hátamnak nyomódik, lehelete megcsapja a nyakamat, nagyot nyelek.

-          Mi van? Miért álltál meg? – kérdezik a csajok. Ez olyan ciki, még Deant is elfelejtettem! Félreállok.

-          Menjetek csak, nekem még telefonálnom kell egyet, meg rendezem a számlát.

Kérdőn néznek rám, de a telefonra fordítom minden figyelmem. Alaposan meg kell néznem a számokat hiába! Terelek.

Ashley nevetve megy el mellettünk.  Hanna felnevet, mivel látja vörös fejemet, magamhoz rántom..

-          Ne nevess, mert megbüntetlek!  - morgom a nyakába.

-          Már alig várom! – suttogja a fülembe. -  Mit felejtettél el?

-          Miből gondolod, hogy elfejtettem valamit? Boszorkány!

-          Vörös a fejed! – neveti el magát. - Az előbb is akkor pirultál el amikor Ashnek bevallottad, hogy elfelejtetted Kris szülinapját!

-          Túl jó megfigyelő vagy! – suttogom neki miközben kicsörög Dean mobilja. Beleszól.

-          Tudom. – nevet bele Dean a telefonba – Ez a dolgom, de kösz a dicséretet!

-          Mi? – értetlenkedek.

-          Gondolom nekem suttogtad rekedtes hangon, hogy túl jó megfigyelő vagyok! – röhögi el magát, a háttérben gyanús hangokat hallok.

-          Hol vagy? – bár már válaszolnia sem kell, felismerem a hangokat.

-          Az előtérben Zalánékkal. Jó, hogy szóltál, hogy menni készültök.

-          Bassza meg! – és kinyomom a telefont. Ezzel fognak egész este piszkálni!

-          Mi bajod van? – néz rám Hanna értetlenül.

-          Azon kívül, hogy Dean hallotta amit neked suttogtam? Figyeld meg, meglátnak és szétröhögik az agyukat majd. Egész este ezen fognak röhögni meg húzni. Zalán és Kris a sírba fognak vinni! Ne röhögj! Legalább te ne!

Mondhatom én ennek a nőszemélynek is itt mellettem, hogy ne vihogjon! Tesz rá magasról. Inkább elfordul, nem akarja, hogy lássam, hogy vihog, de rázkódik a válla.

-          Hanna! – szólok rá.

Elönt a méreg, elengedem a kezét, egy szó nélkül faképnél hagyom, és  mérgesen vágtatok oda a fizetőpincérhez, hogy rendezzem a számlát. Mire odaérek a tőlem 6 méterre álló férfihoz már lehiggadok. Miután rendeztem a dolgokat megfordulok, Hanna megdöbbenve áll ott ahol hagytam.

Odamegyek hozzá, hogy bocsánatot kérjek, de éppen ekkor lépnek be páran a bárba, felismernek. Nincs idő arra, hogy magyarázkodjak, kézen fogom Hannát és kirángatom a helyiségből.

Igazam lett.

Poénkodnak.

Nem mutatom, hogy rosszul esik, de most nekik tudnék ugrani. Hanna hallgat mellettem. Figyel. Nem szól egyetlen szót sem, csak jön mellettem a kezemet fogva. Hátra megyünk a hátsóbejárthoz. Már várnak ránk az autók. Kris Zalánékkal megy, mi Hannával és Deannal egy másik kocsival. Beszállunk. Fogja a kezem nem húzódik el, de nem szól egyetlen szót sem.

-          Norbi! – szólok előre a sofőrnek – légyszives állj félre valahova, egy parkolóba, vagy bárhova, és megtennétek, hogy Deannal 1-2 percre kiszálltok.

Hanna megfeszül mellettem, de figyelmeztetően ránézek, nem szólal meg. Norbi félreáll egy kisebb áruház előtti parkolóba ahol alig lézengnek. Egy szó nélkül kiszállnak.

Felé fordulok.

Figyeljük egymást.

-          Figyelj nem akartalak megbántani, de én ilyen vagyok! Sajnos sokszor akadok ki olyan dolgokon, amiken nem kellene. Nem gondolkodom, csak cselekszem. Tudom, hogy nem akartál megsérteni, de rosszul esett, hogy kinevettél. Tőlük megszoktam, de tőled rosszul esett! – látom, szóra nyitja a száját, de leintem – Nekem fontos a véleményed, és ma már egypárszor leégettem előtted magam. És tudom, hogy a neheze még előttem van! A bátyád és Kris túl egyformák ha arról van szó, hogy valakit cikizni kell! Sokszor vagyok úgy, hogy egy pillanat alatt felforr az agyvizem, és nem vagyok tekintettel másokra, de amilyen gyorsan felszívom magam, olyan gyorsan le is higgadok. Sajnálom, hogy látnod kellett ezt az arcomat. Tudom nem túl szimpatikus vonásom, de ez is én vagyok, ezt tette velem a sztároltság – nem szól semmit, csak néz.

Elfordulok és bámulom a kint mászkáló embereket, várom, hogy megszólaljon, de nem teszi meg, sőt még a kezét is kihúzza a kezemből.

Kész.

Már várom, hogy nyíljon az ajtó és kiszálljon.

Telnek a másodpercek, de nem történik semmi.

Makacsul bámulok ki az ablakon.

Egyszerre a keze az arcomhoz ér, maga felé fordítja az arcom és szájon csókol, majd egy mozdulattal az ölembe ül a szemembe néz. Nem mozdulunk, csak nézzük egymást.

-          Na ide figyelj Robert Thomas Pattinson. Három dolgot szeretnék neked mondani:

 1. Én ilyennek ismertelek meg, én ezt a Robot kedvelem, és szeretem, engem nem érdekel, hogy milyen voltál, csak az amilyen vagy és amilyen leszel.

 2. Mindenkinek vannak rossz szokásai, rossz pillanatai neked is és nekem is, ez miatt ne szabadkozz. Én is már jó párszor leégettem magam előtted, sőt az apukád és a nővéred előtt is!

3. Ha bajod van, inkább mond meg! Ne fojtsd magadba, mert előbb utóbb úgy fogsz járni, mint én. Évekbe tellett mire újra önmagam lettem! Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak, ha rosszulesik valami mond meg! Ne fojtsd magadba! Azt hiszed nem látom, hogy sokszor milyen nagyokat nyelsz? Azt hiszed nem veszem észre, hogy hányszor tudnál Zalánnak bemosni?  Alig 45 percet töltöttem el veletek úgy, hogy Kris is ott volt, azt hiszed nem láttam, hogy valami tüske van köztetek? Rob, lehet, hogy nem vagyok színész sem pszichológus, de van szemem amivel látok, és van szívem amivel érzek. Nem sértettél meg, csak meglepődtem! Váratlanul ért és nem tudtam, hogy mi bajod van. Nem értettem, hogy miért lettél pillanatok alatt olyan, mint egy fogfájós vén medve! Meglepődtem. Kész. Pont. Ennyi!

Megmukkanni nem merek miközben szövegel, csak hallgatom. Szeretem. Nagyon hülyék tudunk mind a ketten lenni.

Befejezte a szövegelést, és most várakozón néz rám, nem tudok mit mondani. Férfiatlan, ha azt mondom, hogy sírni volna kedvem?

Csak nézem azokat a szép szemeket. Még a tekintete is simogat. Nagyot nyelek, amikor látom, hogy a szája közeledik felém. Lehunyom a szemem, megremegek amikor megérzem az ajkait ahogy simogatják a számat. Minden elfojtott szenvedélyem a felszínre tör. Vadul csókolom, de ő sem szolid szűz lány most. Mindent beleadva csókol. Lélegzetünk elmélyül, szaggatottá válik, olyan vágyat érzek, amilyet még nő iránt soha nem éreztem, még az első szeretkezésemkor sem!

Istenem, csak ne mozdítsa meg a csípőjét,  mert miden önuralmam semmivé válik – gondolom magamban, miközben Hanna a homlokomra, az orromra és a fülem tövére ad apró csókokat, amivel heves borzongást vált ki belőlem -  és itt fogok nekiesni egy parkoló autóban, miközben a sofőröm és a testőröm az autó mellett álldogálnak!

Felkuncog.

-          Értettem, nem mozdulok meg! – suttogja a fülembe.

-          Kimondtam?

-          Igen.

-          Kicsim! Nagyon – nagyon vágyódom utánad! – suttogom a fülébe. Érzem, ahogy a lélegzetem eléri bőrét minden alkalommal megborzong.

-          Hidd el én is így vagyok, de most nem lehet! – suttogja miközben a szám sarkát puszilgatja, amivel belőlem is heves borzongást vált ki.

-          Miért?

-          Rob… - nem folytatja, csak néz a szemembe; először nem értem, aztán leesik.

-          Ja.

-          Ja. – kuncog fel.

-          Meddig?

-          Ma kezdődött, 5-6 nap. – suttogja.

-          Ne – nyöszörgöm miközben a mellére hajtom a fejem. Hiába mazohista vagyok!

-          Hidd el én is sajnálom! – húzódik el tőlem, és kiszáll az ölemből. Érzem a hangján, hogy csalódott.

-          Hanna! – most ő az, aki nem néz rám, és én vagyok az, aki a fejét maga felé fordítja. – Figyelj kicsim! Nehogy azt hidd, hogy én csak azért vagyok itt, mert megakarlak fektetni! Eszedbe ne jusson hallod! – telibe találtam, látom az arcán. – Hogy gondolhatsz ilyet rólam? Nem mondom, lassan spermát fogok izzadni! – erre felnevet, - mert nem tagadom férfi vagyok, és állandóan rajtad jár az agyam, és a ma délutáni ruhád sem tett jót a vérnyomásomnak, de ez csak egy szelete annak amit érzek. Hallod? Ha egyszer úgy találjuk, hogy az idő, a körülmények, és az érzéseink is megfelelnek, akkor meglépjük azt a lépést is. Azt szeretném, hogy mind a kettőnknek jó legyen. Oké?

-          Oké! – suttogja.

-          Na gyere menjünk, mert azt hiszem kapni fogunk!

Kinyitom az ajtót, hogy szóljak a fiúknak, hogy indulhatunk. Felém fordulnak, és elindulnak  vissza az autóhoz. Egy szó nélkül szállnak be. Dean hátrafordul.

-          Minden rendben? – néz ránk kutató szemekkel.

-          Igen minden rendben. – szólal meg Hanna mosolyogva. Mire Dean előre fordul és elindulunk.

Fogjuk egymás kezét, csendben ülünk, de ez most nem az a feszült csend mint az előbbi. Hanna nagyot sóhajt és a vállamra hajtja a fejét. Olyan jól esik ez a mozdulat. Bizalmat sugároz felém. Elégedett vagyok.

Megállunk a bár előtt. A másik autó most hajt el. Ezek szerint nem késtünk sokat. Talán a feszültség miatt éreztem úgy, hogy órákig beszélgettünk. Gyorsan kipattanok a kocsiból és azt megkerülve nyitom ki Hannának az ajtót, hálásan mosolyog rám. Megfogom a kezét, mire elkapom Kristen hitetlenkedő tekintetét. Gyorsan rendezi vonásait. Ennyire meglepő lenne egy ilyen apró gesztus a részemről?

-          Azt hittem már elvesztetek? – kezdi a poénkodást Zalán, de egy olyan pillantást kap Hannától amitől elhallgat.

-          Lassan megijedek tőled – suttogom a fülébe.

-          Nem kell, elintézem. Érzi ő ha túl messzire megy. Ismerem. – nevet fel.

Ekkor Csabi vágtat ki elénk, és az egész társaságot betereli az étterembe.

Kristent bemutatjuk neki, már meg sem lepődik. Beszélgetni kezdenek. Mi Hannával csak csendben hallgatjuk őket.

Ekkor betoppan a halálraítélt és hóhéra, amint Hanna észreveszi őket, megkönnyebbülten felsóhajt. Kérdőn nézek rá, de csak mosolyog.

Amint látom Natti sincs elvarázsolódva Zalán poénjától, így tőle is megkapja annak a bizonyos nézésnek a párját amit az előbb kapott Hannától.

Kris felé fordulok, és bemutatom neki a frissen érkezetteket, akik teljesen nyugodtan kezelik a helyzetet.

Kris meglepődik.

Megértem.  Tudom, hogy mit érez. Normális emberként kezelik. Nem ájuldoznak, hanem beszélgetnek. Nem ajnározzák, nem ömlengnek, csak beszélgetnek, érdeklődnek.

Ekkor Ash hirtelen megszólal:

-          Mi lenne, ha készítenénk képeket? – látja, hogy nem arat túl nagy sikert ötlete körünkben, így beveti a nagyfegyvert.  Duzzogni kezd.  Natti és Hanna kiröhögik.

Kris elképedve néz rám. Rákacsintok.

-          Basszus láttad? Nekik miért nem hisztizett?

-          Nem tudom – suttogom neki vissza - talán nem mert! – Kris felnevet.

-          Hát határozott egy família az biztos!

-          De kedvesek nem?

-          De azok. – feleli Kris. – Tényleg azok.

-          Na most ne legyetek ilyen utálatosak! Hadd csináljak néhány képet! Menjünk ki az épület előtti kis parkba. – szólal meg Ashley, és villámló szemekkel néz rám - Igazán nincsenek sokan. Na mozduljatok már meg!- azok a szemek már tornádót jeleznek. Lassan leesik, hogy miért akar kimenni.

-          Na jó menjünk. – Hanna felnevet, neki is most esett le.

Nagyot sóhajtva felcihelődünk. Kimegyünk,  Ashley nekiáll fényképezni. Készül Krissel  közös kép, és Boszikámmal is.

Ekkor megjelenik Natti is , és készül egy olyan kép amin Ashley is rajta van. 

Dean közben idegesen kémleli a környezetünket, hogy feltűnünk –e valakinek, de az égvilágon senkit nem érdekel az, hogy mi kint vagyunk. Mégis megkönnyebbülten sóhajtok fel amikor bemegyünk.

A csajok izgatottak, ami Krisnek is feltűnik.

-          Mi bajuk van? – néz rám.

-          Miből gondolod, hogy valami bajuk van?

-          Nézz rájuk!

-          Én nem látok rajtuk semmi különöset. – adom az ártatlant.

Mi még kint beszélgetünk ketten a bárnál, a többek azonban lassan beszivárognak a múltkori hátsó  kis terembe. Zalán kijön és rám kacsint. Ekkor  felállok.

-          Gyere menjünk a többiek után.  – meglepődik ugyan, de egy szó nélkül feláll.

-          Rob hova megyünk?

-          Csak ide – nyitok be az ajtón, amin belépve Krisbe fagy a szó.

Könnyes szemekkel nézi a társaságot akinek a felét csak most ismerte meg, akik ennek ellenére minden mögöttes szándék nélkül, őszintén csak azért mert tudják, hogy fontos nekem , és Ashleynak Kris – melegen mosolyogva éneklik neki a Boldog Szülinapot!

Kris csak nyeli a könnyeit, és akkor kezd sírni igazán, amikor a hátsó kivetítőn megjelennek az otthoni barátai és a kollégáink akik az itteni kis társasággal együtt harsogják neki újra a köszöntő dalt és tapsolnak amikor a Natti kezében lévő  tortán elalszik a tűzijáték, és csak a két számgyertya ég tovább amiket Kris könnyek között de elfúj.