151. fejezet: ADVENTI KIRÁNDULÁS

Sziasztok! 

Csütörtökön készültem felrakni ezt a fejezetet,  de ismételten szómenésem volt.  

A következővel karácsonykor jelentkezem.  

Nagyon szépen köszönöm a komenteket és a pipákat!

Jó olvasást! 

Heni 

 Hanna

-          Szia! 

-          Szia! – nevetek a mellém lépő zöld pulcsis kis krampuszra, aki percek óta itt somfordál körülöttem, és aki most érdeklődve mér végig, majd zsebre tett kézzel megáll felettem – Te tudsz főzni? – néz rám komolyan.

-          Igen tudok. – felelek tagadhatatlanul döbbenten.

-          És almás pitét is tudsz sütni? – jön az újabb kérdés.

-          Igen, az a kedvenc süteményem! – válaszlom mosolyogva, mire nagyot nyel, és hihetetlenül komoly pillantást vet rám.

-           Leszel a feleségem? – kérdezi, mire hirtelen szikrát sem kapok – Az Apukám szerint jó nő vagy, és biztos benne, hogy jó vagy az ágyban is. Most mondta Scottnak a nagybátyámnak, ő jött el velünk, mert a zanyu dolgozik. Bár azt nem értem, hogy miért fontos ez? Lehet az ágyban rosszul aludni? Nem értem, miért fontos a felnőtteknek, hogy hogyan alszanak!?  Zanyukám szerint úgy alszom, hogy le se ér a fejem a kispárnára, már horpasztok is! Zanyu mondta ám! – közli végtelenül komolyan - Szóval leszel a feleségem?  

Hirtelen belém szorul a nevetés is, olyan komoly szemmel néz rám. 

-          Jeremy! – lép a kölök mellé egy magas piros pulóveres pasi – Mit csinálsz?

-          Semmit csak megkérdeztem a nénit, hogy lesz –e a feleségem? Azt mondtad, hogyha látok egy csinos lányt aki főzni is tud, nem úgy mint zanyu, akkor azt vegyem feleségül. És képzeld Apa a néni még almás pitét is tud ám sütni! Tényleg! Komolyan!

-          Jeremy!  -  néz a pasi hitetlenkedve a skacra, majd vörösre gyúlt arccal tekint rám – Elnézését kérem, kicsit szabad szájú a gyerek!   

-          Ugyan! – nevetek rá – Nem történt semmi!  Amúgy sem mindennap kérik meg a kezem! Belevaló egy kölyök az biztos! – nézek Jeremyre aki már le is cserélt egy játékautóra, amit  nagy érdeklődéssel vizsgál. – Amint látom, már úgyis le lettem cserélve egy járgányra! – nevetek.  

-          Elnézését! – mormolja ő is a gyereket nézve - Kicsit nagyszájú, szókimondó, és állandóan zavarba hoz, nem lehet előtte semmit mondani, mert mindent megjegyez! – neveti el magát – De hálát adok az égnek, mert velünk van! Még egyszer elnézését!

-          Nem történt semmi! – nevetek a pasira, és vigyorogva nézek a kérőm után, aki az apja kezébe kapaszkodva távolodik és élénken magyarázza a Lamborghini előnyeit a Porcheval szemben. 

Pár percig üldögélek még a lépcsőn és figyelem a gyerekeket, akik rohangálnak. Elevenek, nevetgélnek, mint az egészséges gyerekek. Holott nem azok. Összeszorul a szívem a gondolatra, hogy ezek a kölykök milyen közel vannak, vagy voltak ahhoz, hogy . . . 

Ekkor feltűnik egy kissrác, aki csak csendben üldögél a széken, még a kabátját sem vetette le, csak ül ott a keze leragasztva Mickey egeres ragtapasszal, de a beültetett kanül azért jól látható.  

Nagyon megsajnálom, oda lépek hozzá

-          Szia! – mosolygok rá, mire egy félénk halvány mosolyt kapok válaszul.

-          Szia! – mormolja és beszélgetni kezdünk, mesél magáról a kórról ami megtámadta - Tudod, nekem van ám anyukám! Szokott jönni is, csak most dolgozik, mert az apukám meghalt, és mi csak ketten vagyunk. Nem sokára itt is lesz ám! – mosolyogja és reménykedve néz az ajtó felé.

-          Biztosan jönni fog! Mit kértél a Jézuskától?

-          Hát, az titok! – motyogja és komoly szemmel végigmér – De neked megsúgom! – hajol a fülemhez, és halkan elsuttogja:-  Pókemberes ruhát, és a fegyvereit szeretném nagyon! Én is szeretnék Pókember lenni!  Pókemberes ágyneműm van, és anya azt mondta, hogy én is egy hős vagyok, mert legyőztem egy hatalmas ellenséget!  Igaz nem látszik, mert a pocakomban volt a háború, de képzeld én nyertem!  És anya azt mondta, hogy én egy nagy hős vagyok! Tényleg ám! – közli kistányérnyira tágult ártatlan barna szemekkel, miközben állandóan a száját ütögeti az ujjával – És mivel hős vagyok mindent megtehetek amit csak egy hős tehet, bármit amit a világon szeretnék, mert van időm, mert meggyógyultam - kuncogja -  és mindent elérhetek, csak tanulnom kell, és akarnom.  Tudod én nagyon akartam meggyógyulni ám!  És meggyógyultam, bár sokszor fájt ám.

Hirtelen nem tudok megszólalni Josh szavait hallva. Aztán erőt veszek magamon és egy mély levegő után felé fordulok.

-          Az vagy!  Komolyan az vagy!  - simogatom meg az arcát, de ekkor megjelenik mellettünk egy nővérke, és kedvesen elhívja a srácot, mert meg kell kapnia az injekcióját.

Összeszorult szívvel nézek, utána. 

Ekkor egy kislányt veszek észre, csak csendben ül a sarokban, és elmélyülten színez valamit.  Odalépek hozzá. 

-          Szia! Te mit csinálsz?

-          Levelet írok a Jézuskának.  Tudom, hogy igazából nem létezik, mert ha létezne, akkor nem lennének beteg gyerekek a földön, és nem halnának meg kisbabák, de meg kell próbálnom, hátha mégis van, hátha mégis meghallgat!  Én nagyon szeretném!

Elszorul a szívem szavait hallva, és a komoly barna szemekbe nézve. Ez a pillantás nem egy gyereké ez egy megfáradt felnőtté.  Leülök mellé. 

-          És mit írtál neki? Mit szeretnél tőle kérni?  Játékot, ruhát? Mire vágysz?

Elhallgat. Csendben, szinte feszülten bámulja a kezében tartott lapot, amin egy családot látok a karácsonyfa körül.

-          Azt kértem tőle, hogy hazamehessek karácsonyra. Szeretném látni Aput, Anyut és bátyjaimat. Annyira régen láttam őket!  Tudod nekünk nincs pénzünk, és ahhoz hogy én meggyógyuljak, éjjel nappal dolgozniuk kell.  Tudom, hogy nem jöhetnek, de néha amikor fáj, olyan jó lenne Anya kezébe kapaszkodni, annyira jó lenne érezni, hogy simogat. – szipogja, és nekem összeszorul a szívem!

Édes istenem!

Mély lélegzetet veszek, majd mosolyogva felé fordulok.

-          Figyelj csak!  Szerintem ezt a levelet tegyük borítékba, és dobjuk be a Jézuska kívánságládájába!  Aztán gyere játszunk egy kicsit!

Komolyan néz rám, ezeréves tekintettel, amitől megborzongok. A feszes tartása, azonban szépen lassan ereszteni kezd, végül elmosolyodik. Együttes erővel borítékba tesszük, és a ládába dobjuk a levelét.

-          Hogy hívnak? – fordulok felé.

-          Lilienn Petersen – nyújtja felém a kezét – Te Libby Miller vagy tudom! Olvastam ám Zille és Monty kalandjait!

-          Látod ennek őszintén örülök! – nevetek rá – Gyere énekeljünk! – húzom magam után és leülünk két szabad székre – Tudod nekem a nagymamám azt mondta, hogy a rosszkedvet a fájdalmat leginkább a jókedv és egy szép ének tartja távol az embertől!

Mosolyogva tekint rám, én pedig énekelni kezdek.

Telnek a percek, az órák, és én nem tudok elszakadni innen, aztán csörögni kezd a telefonom.

-          Nem jössz haza? – hallom kedves férjem hangját – Arról volt szó, hogy hazaérsz négyre, és már lassan fél hat van. – dörmögi.

-          Megyek már megyek! – vigyorgom és elköszönök tőle, majd a mellém lépő főorvoshoz fordulok és búcsúzkodni kezdek. 

-          Köszönjük szépen, hogy eljött, és örömöt szerzett ezeknek a krampuszoknak! – nevet rám, és körülnéz ő is, ahogy én is. Elszorul a torkom - Az ember nem is gondolná, hogy mennyire erősek - suttogja.

-          Ha nem gond, akkor holnap este bejönnék még, tettem egy ígéretet, amit be szeretnék tartani.

Az orvos érdeklődve néz rám, amikor előadom, hogy mit szeretnék.

-          Rendben van, jöjjenek, a kislányt amúgy sem nagyon látogatják, mert a családja több száz kilométerre él. Szegények, és nem tudnak eljönni hozzá.  Lili csendben viseli a megpróbáltatásokat, de végtelenül szomorú, hogy egyedül tölti a karácsonyt itt, mert nem tudják hazavinni mivel nincs olyan egészségi állapotban.

Elköszönök. Hazáig tartom magam, a lakásba érve azonban eltörik a mécses, amit  az előtérben megjelenő Robert döbbenten konstatál.

-          Mi történt? – húz magához, és belőlem kitörnek a délután felgyülemlett érzések.

-          Ha láttad volna őket Rob!  Mindegyik nagyon  beteg, de voltak olyanok is akik már meggyógyultak és utókezelésre járnak a kórházba. Olyan bátrak, erősek!  Igazi kis hősök! Komolyan!  Képzeld az egyik még a kezemet is megkérte, miután gondosan és körültekintően megkérdezte, hogy tudok-e főzni és almás pitét sütni!

Robert

Csendben hallgatom ahogy meséli hozzám bújva a délután történteket. Elvileg  Zille és Monty kalandjaiból olvasott fel a gyerekkórházban, de a végén már énekelt is gyerekeknek.

-          Ha láttad volna őket Rob!  Volt egy kis srác  Josh, ő már szerencsére túl van talán a nehezén, és karácsonyra kiengedik. Elmesélte, hogy Ő Pókembernek képzelte magát, amikor nagy fájdalmai voltak, és ő egy hős, mert legyőzte az ereiben a gonosz zöld manókat! Annyira édes volt Rob!

Összeszorul nekem is a szívem, csak cirógatom, simogatom, amíg valamelyest megnyugszik.  Ekkor hirtelen felegyenesedik, és felém fordul. Komolyan néz rám.

-          Kérni szeretnék tőled valamit!

-          Mit? – nézek rá kíváncsian, majd elhűlve hallgatom, hogy mit talált ki.

-          Na? Mit szólsz? Nem kérek semmit karácsonyra! Komolyan!  Ne vegyél nekem semmit! Tényleg! Nekünk mindenünk megvan Rob! Ezt viszont nagyon szeretném!

Pár pillanatig emésztem a hallottakat, majd bólintok, mire szinte a nyakamba ugrik, és össze-vissza csókolgat.

-          Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – visítja, mire felnevetek – Úristen ez lesz a legszebb karácsonyi ajándék!!!!!! 

-          Karácsonyi ajándék mindenkinek jár! – nézek rá komolyan -  Előbb értem haza, és gondolkodtam, hogy utánad megyek . . . .

-          De nem jöttél.

-          Nem, mert itthon pihentem kicsit, ugyanis a feleségem az éjszaka igencsak lestrapált!  - nevetek rá, mire kacéran néz végig rajtam.

-          Hát nem is tudom! A férjem eléggé telhetetlen volt, én csak tartottam vele az iramot! – mosolyog rám, és megcsókol, majd elhúzódik, amikor belendülnék – Ha viszont ezt meg akarjuk csinálni, akkor nem ártana pár telefont megejteni! Aztán meglátjuk, hogy mire marad energiám! – kacsint rám, és végig simít rajtam!

-          Boszorkány! – nyögök fel – Buja boszorkány! 

Felnevet. 

Natti

- Egy hét múlva –

-          Lassan ideérnek! – fordulok Anyuhoz aki éppen Lucát cumiztatja – Jaj Anya alig várom már őket! 

-          Mi már nem is vagyunk neked elegek mi? – lép mellém Ashley.

-          Ne legyél hülye! – meredek rá

-          Benneteket is éppen ilyen izgatottan várt! – nevet a sógornőmre Anyu, majd a kezében tekergő Lucára pillant – Elég volt kincsem? Jól laktál?

Ashley egyből odalép hozzá, és kiveszi Anya kezéből a lányomat

-          Majd én megbüfiztetlek! – nevet rá, mire Luca a tegnapihoz képest barátságosabban néz ugyan Ashleyre, de pár pillanat után azért lekonyul a szája széle.  – Ne sírj! Nem eszlek meg! – nevet rá, de Luca nem vidul, paskolhatja, vigyoroghat rá, ő csak összevont szemöldökkel mered rá bizalmatlanul. 

-          Na mi a helyzet Tündérke? – lép be Zalán – bánt ez a némber? – lép Ash mellé, és végig simít annak fenekén – Megverjem? – mered a lányomra, aki a bátyámat meglátva egyből vigyorogni kezd amin Ashley persze kiakad.

-          Én nem értem! Szinte fel sem veszi, elég csak rá néznie, és már vigyorog!  Engem meg ha meglát egyből bőgni kezd ez a nőszemély! Tessék! Én hiába paskolom nem büfizik– nyomja Zalán kezébe Lucát somolyogva.  Zalán éppen, hogy átveszi, paskol kettőt a popsiján, és a kisasszony már teljesít is. - Na jól van ám!  - méltatlankodik Ashley mire elnevetjük magunkat.

-          Jé Hannát még talán soha nem láttam bakancsban! – meredek az ölemben tartogatott laptop képernyőjére, ahol feltűnik a testvérem Roberttel, amint átvágnak a papik között a reptéri kapukhoz pár órával ezelőtt.

-          Hát már akartam is neki mondani, hogy kezdi nagyon átvenni Robert laza vagyok mint  bicikli-lánc stílusát. – szólal meg Anya – Ez egyáltalán nem tetszik!

-          Ez nem igaz Anya!  - csattanok fel – Mindig csinos!

-          Hát ezt nem mondanám!  - lép mellém anya – menj oda  a két héttel ezelőtti képekhez! – rendelkezik anyu, mire kotorni kezdek a mappákban – Ez az! Ezt mutasd!  - közli, én meg engedelmesen kattintok, és feltűnik Hanna és Rob párosa – Itt is hogy néz ki! – mutat a képre

-          De Anyu! Csak hozzánk jöttek át! – szólal meg felettem Zalán – Azon se lehetnél kiakadva, ha melegítőben jelennek meg! Szerintem jól nézett ki egy egyszerű pulcsi és farmer volt rajta! Ne legyél már ilyen vaskalapos!

-          De az vagyok!  Ti miért tudtok mindenhol normálisan megjelenni!?

-          Azért Edit, mert a szerződésemben meghatározták, hogy  a hétköznapokban is az ő ruháikat kell hordhatom.  Otthon én is melegítőben, meg szakadt farmerban vagyok, sőt hozzájuk is abban megyek át. – szólal meg Ashley – Nem értelek Edit!

-          Jó de nézzétek meg ezeket a képeket!  Itt normálisan fel van öltözve! – mutat Anya a korcsolyázós new yorki képekre. – Vagy ezeken! Natti lépj már a bemutatósokra! – adja ki a parancsot türelmetlenül.

-          Jól van na! Mindjárt! – morranok fel.

-          Atya isten! – nevet fel Zalán a könyvtáramat nézve – Eszednél vagy?!  Minden képet lementesz?!

-          Ezek azok! – csattan fel Anya, én meg engedelmesen megnyitom a mappát, ahol feltűnnek Hannáék. – Ezek a ruhák csinosak voltak és Robert is normálisan nézett ki, nem hajléktalanként!

   

-          De anya! – méltatlankodom – Nem járhat mindig kisestélyibe!  Egyébként meg igen – fordulok a fölettem álldogáló bátyámékhoz – Minden megjelenő képet lementek!  Rólatok is van egy külön mappám! – nevetek rájuk, mire mind a ketten elülve néznek rám!

-          Komolyan? – nevet fel Ashley

-          Halál komolyan! – kacsintok rá – Ha Luca alszik sokszor szörfölök a neten.

-          Te nem vagy normális! – borzolja össze a hajamat Zalán, Lucát Ashley kezébe nyomja és lelép.  - Gyakorolj drágám! – kiállt vissza a teraszajtóból, mire Ashley megjátszott dühvel utána hajít egy díszpárnát, ami tetszhet Lucának, mert göcögve nevetni kezd.  Ashley döbbenten néz a lányomra.

-          Te, nevetsz a kezemben?! Gyere megverjük! – vigyorog Lucára, aki mintha helyeselne gügyög,  elhallgat és nagyon koncentrál, majd kisvártatva ficeregni kezd Ashley kezében.

-          Luca!!!!  - mered a Ash a kezében tartogatott csemetémre – Úristen ezt te csináltad?!?!?   Jézusom, most minden vagy, csak illatos virágszál nem!  Úristen!

Anyuval felnevetünk.

Robert

Vigyorogva figyelem, hogy milyen izgatottan toporog a csomagkiadónál. 

-          Nyugi! – nevetek Hannára – mindjárt kint leszünk!

-          Biztos kijön valaki elénk! 

-          Szerintem egész fogadóbizottságunk lesz!  - kacsintok rá.

-          Na végre!  - sóhajt fel és kapja le az egyik bőröndöt villámgyorsan, majd vigyorogva felém fordul – Mehetünk!

Elindulunk, az üvegajtó kinyílik majd mosolyogva konstatálom, hogy az asszony hiper sebességgel tűnik el mellőlem, hogy két másodperc múlva István nyakába lógjon.

-          Sziasztok! – nevet rám az Após miután Hannának kiosztotta a puszikat és felém fordulva kezet fogunk. 

-          Szia! – kezelek le vele, és figyelmesen nézem kissé megnyúlt arcát.

-          Apu te fogytál! – néz rá Hanna is döbbenten – Baj van?

-          Dehogy van baj! Muszáj volt kicsit leadni, mert kissé túlsúlyos voltam már az utóbbi években, és most hogy kicsit rendetlenkedett a ketyegő . . .  Muszáj volt na!  - közli, de Hanna még mindig aggódva néz rá – Ne aggódj már! Nincs semmi bajom! De nem ártana sietni, mert  . . .

Na ez az a pillanat amikor mind a ketten egyszerre pillantunk fel, és egyetlen szó nélkül sietünk kifelé, mert egyre több az érdeklődő szempár.

Hanna

Csendben figyelem a várost, amit már több hónapja nem láttam, miközben Apu és Robert élénken beszélgetnek elől.

-          Hát itt nem változott semmi. – mormolom, mire Apu felnevet és a tükörből rám pillant.

-          A városban nem is! De várj amíg hazaérünk!  - kacsint rám Apa.

-          Luca? – vigyorgok rá.

-          Bizony Luca!  Akkora színésznő!- nevet fel titoktalanul büszkén -   Majd meglátod!  Valami eszméletlen! Állandóan az apján, Zalánon, vagy rajtam lóg, úgyhogy készülj fel rá, - pillant Apa Robra – hogy állandóan a nyomodban fog csattogni! Már mászik, és mindent pakolni kell előle!

-          Legalább valaki a nyomomban lesz! – nevet fel a férjem – Manapság úgyis hanyagolva vagyok!

-          Ki? TE? Te hanyagolva vagy??   - csattanok fel, hogy helyre tegyem, de ekkor nyílik a kapu és Apu behajt.

Robert

Meg sem áll az autó már tépi fel az ajtót és rohan befelé.  Nevetve nézek utána.

-          Szélvész! – néz rám nevetve István. – Tényleg, azt hittem hozzátok a kutyákat is!  

-          Nem kutyapanzióban maradtak erre a 10 napra New Yorkba. Rájuk is fér, mert mind a kettő egy – egy despota kényúr lett! Ott majd gatyába rázzák őket! – válaszolom miközben befelé tartunk.

-          Szia Robert! – jön nevetve felém az anyósom a teraszon, majd  átölel  – Gyere be, mert idefagysz!

Belépek, és mondhatni a szokásos kép fogad. Mindenki mindenkit körül puszil. Hannát figyelem, szinte tátva marad a szája, amikor meglátja Lucát, akit éppen Natti hoz be.

-          Úristen de nagy vagy!!!  - visítja Hanna és már ugrik is oda, hogy átvegye Nattitól  a csajt, de az hirtelen égzengető üvöltésbe kezd és szinte Nattiba olvad, annyira kapaszkodik belé.

Hanna elképedten nézi a csöppséget, duruzsol, hízeleg neki, de hatástalan Luca csak visít. 

-          Menj oda hozzá te Rob! – ütöget hátba Zalán – Ezt figyeljétek! – vigyorognak össze Istvánnal, miközben harci alakzatot veszek fel és elindulok Lucát hódítani.

-          Szia Luca baba! – dünnyögöm az alig 6 hónapos primadonnának, és óvatosan a mutatóujjammal megsimogatom a kezét,  érdeklődve néz rám, de továbbra is üvölt, mint akit nyúznak és szeméből továbbra is potyognak a könnyek. – Nem eszlek ám meg!  Én csípem a csajokat!  De nagyot nőttél,  jé neked göndör hajad lesz?! – simítok végig a fekete vékony hajszálakon.

-          Na ennyit a Pattinson bűbájról – vigyorog mellettem az asszony

-          Várj egy kicsit  - inti le Zalán – Ezt figyeld!  Nyújtsd felé a karod Rob! – adja ki az utasítást, én pedig teszem, amit mond, miközben a többiek körülöttünk állnak és figyelik minden mozdulatomat, és a kislány minden rezdülését.

Luca egy pillanatig meglepve könnyes szemekkel rám néz, hüppög párat, és miközben potyognak még a könnyei,  de már felém nyújtja a kezét és vigyorog.

-          Ezt nem hiszem el! – morran fel az asszony mellettem a többiek hangos nevetése közepette - Kis áruló!  - vigyorog Lucára aki még mindig idegenkedve néz rá.  

-          Szia! – dünnyögöm neki és ő kerekre tágult szemekkel néz rám. 

-          Na jó! Robert, Hanna vetkőzzetek le, mindjárt kész az ebéd! – szólal meg az anyós.

-          Akkor éppen időben jöttem!  - halljuk meg Csongi hangját a terasz felől – Sziasztok! – lép hozzánk, és mi nevetgélve köszöntjük.

* * *

-          Jaj Anya már régen ettem ilyen jót! – nyög fel mellettem Hanna – Istenem annyira jól laktam, hogy meg sem fogok tudni mozdulni! – sóhajtozik miközben a hasát simogatja – Jaj készen vagyok!

Felnevetek.

-          Akkor most nem is jössz át megnézni a lakást? – néz rá Csongi kérdőn – az utolsó simításokat végezzük.  A szakik már elmentek, de még van mit csinálni! Nattival minden szabad percünket ott töltjük. 

-          Már készen vagytok? – néz rájuk meglepve Hanna

-          Hát ahhoz képest, hogy az esküvőtök előtt már át akartunk költözni. . . . – mormolja Csongi, - csak mostanra sikerül, talán a karácsonyt már ott töltjük.

-          Oké!  Menjünk! – pattan fel Hanna lelkesen, mire Zalán döbbenten mered rá.

-          Kiscsillag tedd már le a hátsó feled! Még kávézunk! Ne siess!  

-          Ja, hogy még kávézni akarsz? – értetlenkedik Hanna -   Attól, mert te kávézol, attól én még átmehetek!

-          Az a helyzet, - szólal meg Ashley – hogy mi is megyünk át, már két napja ott vagyunk, hogy segítsünk nekik, most is csak benneteket vártunk, azért vagyunk itt.

-          Ja! – döbben le Hanna – Jó. . . . de akkor siessetek! – pattog, mire elnevetem magam.

Alig fél óra múlva már Nattiék háza előtt toporgunk. Hanna végtelenül fel van spannolva, itt ficereg mellettem egyfolytában. 

-          Maradj már nyugton! – húzom magamhoz nevetve – Eszméletlen vagy! 

-          Kíváncsi vagyok!  Teljesen felcsigáztak!  - mormolja, majd amikor nyílik az ajtó szinte puskagolyóként röpül befelé.

Követem.

Érdeklődve nézek körül.

-          Úristen itt legalább 3 méter a belmagasság! Hogy fogjátok ezt kifűteni?

-          Hát padlófűtést tetettünk be lent, fent pedig radiátorok vannak.  A ház szerkezetileg jó volt, csak pár dolgot rendbe kellett hozatnunk. Lenne még mit csinálni, de egyenlőre itt megállunk! Majd szépen lassan elkészül minden. – mondja Csongi.

-          Jaj nagyon tetszik, hogy ekkora üvegajtók nyílnak a teraszra! Szinte ömlik be a fény! – közli Hanna, majd tovább megy – Úristen Natti!!!!  - hallom kiáltását, - van ablakfülkéd is ?!?!  Ide én egy kisebb kanapét vagy fotelt raknék!  Hú ez is de jó! 

Csongival összenevetünk ezt hallva, Zalán is forgatja a szemét amikor Ashley is csatlakozik a duóhoz, akik így hárman együtt persze azonnal ötletelni kezdenek.

-          Miért érzem azt, hogy ez nagyon rossz ötlet volt ezt a hármat összeeszereszteni?!  Már érzem a vízhólyagokat a tenyeremen! – morogja Zalán

* * *

-3 nap múlva -

Sziszegve dörzsölöm össze a kezemet.

-          Basszus! – mormolom, amikor felfedezem, hogy vízhólyag az bizony az én kezemen is nőtt.

-          Azt a kanapét nem kellene oda tenni mégis? – dünnyögi Hanna Nattinak

-          Na nem  Hanna Katalin Pattinson Molnár!  - fakadok ki – Ez a kanapé itt marad és kész!  Nagyon jó helyen van itt! – Zalán is és Csongi is egyetértően dünnyögnek.

Persze mint akit darázs csípett meg, fordul felém. Szemei szinte szikrát szórnak!

-          Robert te ne szólj bele! Ehhez te nem értesz! – közli kimérten.

-          Miért te csillagom értesz hozzá?  Azért tologatjuk itt már vagy két órája ezeket a kibaszott nehéz bútorokat, mert nem tudjátok eldönteni, hogy mit hova akartok tenni! Csönd legyen! Meg se szólalj ha kérhetem!  - dühös vagyok, amit lát is, mert befogja a száját és nem szól vissza.

-          Szerintem jó lesz így! – néz körbe Natti – Holnap áthozzuk a ruhákat, Luca motyóját, és készen is vagyunk! – nevet fel boldogan – Jaj istenem!!!   Köszönöm!  Köszönöm!!!  Köszönöm!!!  - viháncol, mint egy kislány, és végig ölelget mindünket. 

-          Szívesen Kicsi! – rántja magához Zalán és összekócolja a haját, amin persze méltatlankodik még Natti, de ekkor megjelenik Csongor és szinte repül a karjaiba. 

Az asszonyra nézek, aki vigyorogva somfordál oda hozzám, és bújik ő is az ölelésembe. Mélyet lélegzek az illatából, ezt valahogy soha nem fogom megunni! 

Olyan finom, puha, meleg, de mégis feszes az egész nő.  Romantikus gondolataim támadnak . . .

-          . . . . az a kanapé a másik oldalon akkor is jobb lenne!  - suttogja dacosan, én meg nem akarok hinni a fülemnek!

-          Na ennyit a romantikáról. . . . Hanna! Agyon váglak!  - dörmögöm, mire értetlenül néz rám.

-          Mi bajod van?

* * *

Fáradtan hasalok az ágyra Hanna szobájában.

-          Elfáradtál – néz rám csillogó szemekkel, fürdőköpenyben az ágyon üldögélve, az ő szemei is fáradtan csillognak.

-          El, igen lefáradtam, de készen vagyunk. Minden át lett cipelve, bepakolva – mormolom lehunyt szemmel – és most semmi kedvem nincs átmenni Editékhez vacsorázni. Aludni akarok!

Nem szól semmit, de érzem, hogy megmozdul, felkel. Nem nyitom ki a szemem, lazítani próbálok.  Az imént fürödtem le, a meleg víz kicsit ugyan ellazított, de még mindig érzem minden porcikámat. . . .  Hiába nem vagyok a fizikai munkához szokva.  Lekvár vagyok. 

Miközben morfondírozok, hallom, hogy Hanna matat, majd csend lesz.  Már majdnem alszom, amikor megérzem, hogy lenyomódik mellettem az ágy mind a két oldalon, felnyögök amikor a derekamra ül, és elkezdi a vállamat és a nyakamat masszírozni. 

Hanna

Látom, hogy fáradt. 

Amikor bejött a szobába nagyon terminátorosan mozgott. Szerintem fáj minden tagja, porcikája. Lazulni próbál, de csak nyögdécselni képes.  Azt hiszem nekem kell kézbe venni a dolgokat! 

Lassan felállok az ágyról, és a motyómban kutatni kezdek a kis üvegcse után.  Felsóhajtok, amikor megtalálom.  Megfordulok. Robert kiterülve, lehunyt szemmel,  egyetlen szál alsónadrágban hasal az ágyon.

Lehet, hogy nem kéne. – morfondírozok magamban – Lehet, hogy alszik már.

De ekkor megdörzsöli az orrát.

Nem alszik!  Most vagy soha!  - bátorítom magam. 

Ledobom magamról a fürdőköpenyt, és Roberthez lépek, felmászom az ágyra, és a derekára ülök. Meglepetten hunyorog rám, amikor óvatosan masszírozni kezdem a vállát.  Pár csepp masszázsolajt csepegtetek a kezemre és folytatom a dögönyözést.  Elégedettséggel tölt el, amikor meghallom jóleső nyögéseit.

Simogatom, masszírozom a feszes izmokat, amik szépen lassan ellazulnak. 

Élvezem az olajtól csillogó, síkos bőr érintését, és felbátorodom.  Robert válláról áttérek a hátára, gerince mentén végig gyúrom. Kezeim az oldalát  simogatják, kicsit lejjebb csúszok, hogy a derekát is kezelésbe tudjam venni, ezért kicsit lejjebb húzom az alsónadrágja gumiját, hogy ne kenjem azt is össze. 

Érzem, ahogy Robert megborzong érintésem nyomán.

Az sem kerüli el a figyelmem, hogy szaporábban veszi a levegőt.  Ettől felbátorodom.

Előre hajolok, és amíg kezeim a derekát gyúrják, addig szám a nyakszirtjét csókolgatja, majd a gerince mentén haladok egyre lejjebb. 

Zihál. 

Kezeim már lejjebb tolták a nadrágját, így szemügyre veszem hátsófelét, ami ingerkeltően . . . .  ahj! Simogatom, gyömöszölöm, élvezem Robert sóhajait, nyögéseit, de elszabadul a pokol, amikor egy puszit nyomok a fenekére.

Felhördül.

Villámgyorsan megfordul, és maga alá gyűr. . . . 

Robert

-          Úristen Hanna!  Egy égetni való boszorkány vagy! – kapkodok levegő után. 

Az iménti szárnyalástól még nem igazán tértem magamhoz, megborzongok, ahogy a bőrömet borító veríték lassan lehűl.  Magamhoz húzom kedvesem testét és élvezettel szívom be bőrének illatát. Érzem, ahogy lassan csillapodik az ő heves szívverése is.

-          Na ellazultál?  - kuncogja a fülembe, mire meleg lehelete hatására glédába áll a szőr a hátamon. Felnyögök, amit kuncogva vesz tudomásul.

-          Tökéletesen.  – mormolom, és élvezem, hogy körülvesz a béke, a nyugalom és az ölelés finom meleg. 

Összerezzenünk mikor kint ajtó csapódik és nevetés harsan.  Felsóhajtunk, és kelletlenül ugyan feltápászkodunk, és sűrű csókváltások közepette öltözködni kezdünk.

* * *

-          Hú ez nagyon finom volt!  - mormolom és elégedetten hátradőlök – Hanna ezt te is igazán megtanulhatnád!

-          Tudom főzni, csak nem gondoltam volna, hogy szereted a spenótot, azért nem csináltam még ilyen spenótos-tejszínes  csirkét. – vigyorogja, majd felpattan és villámgyorsan leszedi az asztalt, és mosogatni kezd.

Pilledten ülök a nappaliban és figyelem a családot.  Ashley és  Hanna nevetgélve mosogatnak a konyhában,  Zalán és István valamit néznek a TV-ben, Edit és Natti Lucázik.  Én meg punnyadok a sarokülőn elterülve. 

Már majdnem elalszok, amikor zörögni kezd  a zsebemben a telefonom.  Ijedten rezzenek össze a hangtól, és egy kisebb infarktust legyűrve nézem meg, hogy ki hív. 

A név láttán hevesen kezd verni a szívem. 

Felveszem. 

-          Hanna!  - üvöltöm a beszélgetés befejeztével, mire döbbenten néz rám.

-          Mi bajod van?  Mit üvöltesz? – dugja ki a fejét a konyhából.

-          Megjött a Jézuska!  - kacsintok rá, mire először lesápad, majd kipirul, és egyetlen másodperc alatt mellettem van a laptopjával a kezében.

-          Jézusom tényleg?  - nevet rám, mire szinte mindenki kérdőn mered ránk.

-          Bezony!  Itt a link! – kacsintok rá.

Mondanom sem kell két másodperc alatt beüti az elérési útvonalat a keresőbe.  Annyira elmerülünk gondolatainkba, hogy észre sem vesszük, hogy mindenki kíváncsian tolong körülöttünk.  Hanna izgatottan ficereg mellettem, mire megfogom a kezét és csuklója bőrét kezdem szórakozottan simogatni. Az én szívem is a torkomban dobog.

-          Jó napot kívánok Hanna és Robert!  - jelenik meg dr. Martin Samuels arca a képernyőn. – Látnak?  Itt vannak?  - mered kérdőn a kamerába.

-          Igen itt vagyunk! – szólalok meg halkan – Látjuk Önt.

-          Akkor jó! – nevet ránk az idős orvos – A fiam fog videózni, hogy lássanak mindent.  Nem árultuk el senkinek a kérésüknek megfelelően, hogy ki tette lehetővé ezt a meglepetést.

-          Köszönjük!

-          Akkor vágjunk bele! – kacsint a kamerába, majd a fia felé fordul. – Várj egy kicsit, én beszélek velük.

Egy fiatal férfi hang válaszol, majd elindul kifelé az orvos nyomában. Ekkor megpillantjuk a meglepetéseket.  Egy középkorú pár áll az orvos szobájában egymás kezét, illetve a mellettük álló két nagyobb fiú kezét szorongatva.  Könnyes a szemük, és láthatóan izgatottak mindannyian.  

Hanna nagyot sóhajt mellettem. Ekkor a családfő pár szót vált az orvossal, aki helyeslően bólint, majd a férfi elindul felénk, . . . . illetve a kamerába néz.

-          Jó napot kívánok Önöknek!  Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy köszönöm! Mindannyian köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy a kislányunkat, a szemünk fényét meglátogathatjuk, sőt az ünnepeket is itt tölthetjük vele!  Hónapok óta nem láttuk, csak beszéltünk vele, egyedül volt, teljesen egyedül a kemoterápia alatt,  mert nem tudtuk megfizetni, hogy ide utazzunk hozzá. Arra is nagyon nehezen tudtuk összekaparni a pénzt, hogy az orvosi költségeit fizessük! Mind a ketten éjt nappallá téve dolgozunk!  -  és nekem is elszorul a torkom, amikor meglátom a szeméből patakzó könnyeket, nagyot nyelek.  -  Az isten áldja meg magukat!  - suttogja, majd sután megtörli a szemét, és a családjához lép. 

Hevesen ver a szívem miközben figyeljük őket ahogy a kórtermek felé lépdelnek.  A kamerázó srác előre siet.  A kórteremben egyedül üldögélő, és a színezésben láthatóan végtelenül elmerült kislány szórakozottan pillant fel az ajtó nyitódására. Értetlenül néz a kamera felé, majd az újabb ajtónyikorgásra figyelme ismételten az ajtó felé terelődik.

Visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy a szája tátva marad, a szemei hirtelen tágra nyílnak, hitetlenkedés, majd végtelen öröm csillan fel bennük.

-          Anyu? Apu? – szólal meg halkan hitetetlenkedve, hogy aztán szinte felvisítson! 

Hanna szipog mellettem, és őszintén szólva én is sűrűn pislogok az örömük láttán. 

A közel tízezer kilométer távolságra lévő egész család összekapaszkodva zokog, ahogy a feleségem is a kezembe kapaszkodva.  Percekig csak az öröm szavaké, a pusziké, a nevetésé, és igen a könnyeké a főszerep.

Aztán egyszer csak a kislány felnéz, egyenesen a kamerába.

-          Köszönöm Jézuska! Ez volt minden álmom! – suttogja áhítatosan – Köszönöm! 

Ekkor megszólal dr. Samuels.

-          Van itt még valami. Igaz, karácsony majd csak 4 nap múlva lesz  –  hirtelen elakad a hangja, torkot köszörül, majd folytatja – A Jézuska még hozott valamit! – nyögi ki karcos hangon, és átad a szülőknek egy borítékot, amit az apa remegő kézzel bont ki.

Hanna felsóhajt mellettem és szinte belém olvad és én is remegő kézzel szorítom magamhoz, figyelve a férfi arcának rezdüléseit.  

-          Uram isten!  - nyög fel és az arcán patakzani kezdenek újból a könnyek, mire az asszony szinte kétségbeesve lép mellé, mert a férfi annyira elsápadt.  Szótlanul veszi a kezébe a levelet, amit halálos csöndben olvas végig.

Mi tudjuk mi van benne. 

Szinte sokkolva néznek mind a ketten a kamerába. 

-          Boldog Karácsonyt!  - suttogja mellettem Hanna.

Ekkor a kamera kifelé indul, magukra hagyva a családot, mielőtt azonban kilépnének a szobából  Lili anyukája utánuk lép. 

-          A jó isten áldja meg magukat!  - suttogja – Nem tudom kik maguk, de a Jó isten áldja meg magukat!

Mély lélegzetet veszek, és azon erőlködök, hogy a felgyülemlett levegőt lassan fújjam ki, úgy, hogy lehetőleg ne bőgjek megint. 

Ekkor Hanna felnevet mellettem. 

-          Itt a van a kérőm! – kuncogja rekedten, a sírástól karcos hangon, és én szemügyre veszem a szőke kis krapekot akinek tényleg még a szeme sem áll jól!  Csodálkozva néz a kamerába, és veszi át a felé nyújtott csomagot. 

-          Mit vettél neki? – fordulok Hanna felé, de ő nem válaszol, csak a képernyőt figyeli, ahol most Jeremy nagy lendülettel csomagol, és felvisít amikor meglátja a kicsinyített Lamborghinit, aminek az ajtajai, motorházteteje is nyitható.  Csodálkozó elkerekedett szemekkel néz az orvosra.

-          Ez az enyém? – suttogja döbbenten.

-          Igen Jeremy a Jézuska itt járt és ezt hozta!  - nevet rá az orvos.

-          Köszönöm Jézuska!!!  - suttogja a kis krampusz megilletődötten – Ez tényleg az enyém? 

-          A tied Jeremy! – suttogj mellettem Hanna – Tényleg a tied.

Ekkor már  újabb szoba felé tartunk. Az ajtó kinyílik és ott fekszik egy kisfiú aki mellett az Anyukája üldögél.  Mind a ketten meglepetten tekintenek fel.

-          Szia Josh! Hogy vagy? – szólal meg dr. Samuels.

-          Hát fáj egy kicsit a torkom, - mormolja a kissrác láztól csillogó szemekkel, rekedt hangon – De jól vagyok! Isten bizony!  Mire jön a Jézuska biztosan meggyógyulok! 

-          Úgy legyen Josh!  De tudod itt járt már a Jézuska és ezt neked hozta! - kócolja össze a doki a srác haját és a kezébe nyom neki is egy csomagot.

-          Nekem? Tényleg nekem? – mered a kamerába izgatottan és szemei már nem csak a láztól csillognak, de nem nyúl a csomaghoz, csak nézi hitetlenkedve, majd a mellette ülő meglepett anyukájára pillant mintegy engedélyt kérve arra, hogy kibonthassa azt.

-          Igen neked! – nevet rá az orvos – Igen valóban kedves Anyuka a Jézuska járt felénk! 

A fiatal nő szeme elfelhősödik, és bólint.  Josh egyetlen másodperc alatt kibontja a csomagot, hogy aztán hitetlenkedve nézze az előtte heverő Pókemberes szettet! Csodálkozva emeli fel a jelmezt, a különböző játékfegyvereket.

-          Anya!!  - kiállt fel elképedten – Anya most már tényleg én lehetek  a Pókember!!!!!!! 

Felnevetünk az örömét látva. 

A továbbiakban felveszik, ahogy a többi gyerek is kap valami apróságot. Kevesen vannak, mert akiket lehetett azokat hazaküldték az ünnepekre már.  De most szinte az össze kis arcocska az örömtől csillog.  

-          Kedves Hanna és Robert  önöknek is legalább annyira Boldog Karácsonyt Kívánok, mint amekkora boldogságot Önök itt okoztak! 

A képernyő elsötétül, és csak most veszem észre, hogy szinte végig visszatartottam a levegőt.

-          Köszönöm!  - suttogja Hanna felém fordulva és lágyan megcsókol – Köszönöm Robert!  Ez minden karácsonyi ajándéknál többet ért! 

-          Ugyan!  - motyogom halkan, és magamhoz szorítom, simogatom a hátát – Megérte!

Észre sem vesszük, de a többiek döbbenten ülnek körülöttünk.  A csendet Luca gügyögése töri meg. 

-          Hát gyerekek én nem jutok szóhoz! – szólal meg az Anyósom – Gyerekek!  - sóhajtja megilletődve.

István csak megütögeti a vállamat majd elfordul és felveszi Lucát a földről ahol eddig hasalt. Meg van illetődve ő is. 

-          Mi volt a borítékban? – suttogja Natti

-          Kifizettük Lili orvosi költségeit, hogy legalább az anyukája vele lehessen.  – válaszolja Hanna szipogva és mesélni kezdi a nemrégiben tett látogatását a gyerekkórházban – Képtelen voltam kiverni a fejemből a látottakat!  Komolyan! Josh, Lili és Jonathan is nagyon komoly betegek. Ezek a gyerekek annyit küzdenek annyi fájdalmon mennek át!  - suttogja, majd megint sírva fakad – Annyira küzdenek, és olyan egyszerű dolgokra vágynak, hogy az anyukájuk fogja a kezüket. amikor fáj nekik, hogy hozzá tudjanak bújni!  - zokogja – Ez a világon a legtermészetesebb dolog, és a pénz miatt nem tehetik meg!  Az átok pénz miatt!  Amikor hazamentem előadtam a dolgot Robnak és együtt kitaláltuk, hogy mit tehetnénk. 

-          Megtehettem, akkor miért ne?  

Pár percig csend van, aztán Natti megszólal. 

-          Nos, ha már karácsonynál tartunk. . .

* másnap *

-          Készen vagytok? Indulhatunk? – néz ránk kérdőn Csongor. 

-          Mehetünk! – válaszolok, majd beülök Hanna mellé a kocsiba.   

-          Vigyázzatok magatokra!  - kiabál utánunk Edit, Lucát tartva, István pedig megütögeti a kocsi tetejét, amikor indítok.

-          Jó utat gyerekek!  - nevet ránk és hátrébb lép.

Hanna hátrafordulva integet mellettem egészen addig, amíg a bezáródó kapu el nem takarja a szüleit. Ekkor nagyot sóhajt és vigyorogva néz rám.

-          Teljesen meglepett, hogy odaadta a kocsit! Ez a szeme fénye!

-          Őszintén szólva engem is meglepett, de ahogy láttam a bátyádat is, amikor előadta István tegnap hogy ne a te Skoda Fabiáddal menjünk, hanem vigyük inkább a Passatot!  Nekik itt a városban jó lesz a kocsid ha menniük kell valahova, nekünk meg kell a hegyek között az erősebb kocsi.  Tényleg hova is megyünk? – pillantok a mellettem ülő Hannára. 

-          Szilvásváradra.  Natti egyik ismerősének van ott panziója és oda megyünk.
 

Nagyot sóhajtok, mire felnevet.

-          Ne parázz, biztonságba lesz a világhíres gereznád! Elvileg csak mi leszünk ott, Zsuzsi legalábbis ezt mondta Nattinak. Ne nagy szállodát képzelj el!  Én láttam tegnap a képeket, amit Natti mutatott, amikor ti kimentetek a garázsba Apuval. Egy szép oszlopos parasztház hatalmas kerttel.   De szerintem inkább a vezetésre figyelj! Elfogjuk Csongiékat veszíteni! 

-          Életem GPS is van a világon ám!  - nevetek rá - Egyébként meg itt vannak 3 kocsival előttünk. 

Hanna

Figyelem, ahogy a vezetésre koncentrál egészen addig, amíg ki nem érünk a városból az autópályára.  Ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy milyen idegbajos bír lenni vezetés közben, most azonban ellazult, hogy végre magunk mögött hagytuk a várost.

-          Teljesen meglepődtem ezen az egészen!  - fordul felém – De nagyon jó ötlet volt Nattiéktól!

-          Hát egyikünk sem számított rá!  - nevetek rá – Sokkal jobb az, hogy így hatan kimozdulunk egy kicsit, mintsem mindenféle teljesen felesleges cuccokat adunk egymásnak! Én mindig nagyon élveztem a családi kirándulásokat! 

-          Anyudék miért nem jöttek velünk?

-          Natti meghívta őket is, de ők inkább itthon maradtak. Apu bármit is mond, azért szerintem nincs annyira jól, mint ahogy azt mutatja, és nyugodtabb Anyu is, hogyha bármi adódik közel a segítség, meg így tud készülni nyugiba a karácsonyra. Apa meg unokázik, így Csongi és Natti is kap egy kis levegőt. – ekkor felnevetek, amikor meglátom hogy Natti és Ashley vigyorogva integetnek felénk a Tuareg hátsó ablakában.

* * * 

Robert kuncogására térek magamhoz. 

-          Megérkeztünk Csipkerózsika!  - nevet rám és gyengéden végigsimít az arcomon, én meg álmosan bambulok rá.

-          Jaj bocsánat! Elaludtam! – motyogom.

-          Észrevettem! – kacsint rám, de ekkor Zalán szinte feltépi mellettem az ajtót, és a nyakamba szór egy marék havat!

A lélegzetem is elakad, a váratlan hidegtől!! 

-          Zalán!!!!!!!   - visítom – Nem vagy normális!!

Robert csak nevet rajtam, mire egy nagyon ronda pillantást kap, de ő  pillantásomtól egyáltalán nem zavartatva magát, halál nyugodtan nyitja ki a hátsó ajtót és veszi ki a kabátjainkat.

-          Ne morogj! Legalább felébredtél!  - nevet rám, és vigyorogva tartja a kabátomat, hogy felhúzzam. 

Zalán a legnagyobb szerencséjére már odébb állt, és Ashley mellől vigyorog rám. Rob mellém lép, kézen ragad, és a másik kocsihoz lépünk ahol Csongi áll Ashleyval és a féleszű bátyámmal. 

-          Mizu? – nevetek Csongira – Natti? 

De válaszolnia sem kell, mert feltűnik tesóm egy kedves, vidám mosolyú csajjal az oldalán, fura, de a haja mintha enyhén zöldben játszana.   (XDDDDD) Meglepve nézek rá.

-          Sziasztok! – nevet kicsit zavartan és bemutatkozik –  Galambosné Fitt Zsuzsi vagyok!  Örülök, hogy eljöttetek!  Azonban lenne egy apró gond. – mosolyog, mire érzem, hogy Robert keze megfeszül, amit a házigazdánk is érzékelhet, mert megnyugtatóan mosolyog rá -

nem kell megijedni, csak arról van szó, hogy nem leszek teljesen egyedül  házban.  4 barátnőm jön, ugyanis az egyiküknek most lesz a lánybúcsúja, mert a jövő héten férjhez megy, de ők a ház másik végében lesznek elszállásolva. Nem fognak zavarni benneteket, velem egykorúak, elvileg tudnak viselkedni!  Nem fognak rátok mászni ezt garantálhatom, nem eszetlen tini lányok!  Egyedül az étkezések alatt futhattok össze velük, de ha nagyon kellemetlen számotokra akkor megoldjuk valahogy. – magyarázza kedvesen.

-          Ugyan dehogy! – nevetek rá és hozzá lépek – Szia!  Hanna vagyok!

-          Helló! Zsuzsa - mosolyog tele szájjal, és kicsit félve Robra sandít.

-          Helló! Robert vagyok! – nyújt neki kezet édes párom, mire a csaj szeme megrebben, Rob szerintem valahol attól tart, hogy ráugrik, de vendéglátónk csak felvihog.

-          Szia!  Tudom ki vagy! – kuncogja, és hangja engem is vigyorgásra ingerel, amiért Robert enyhén megszorítja a kezem. Zsuzsi azonban már Zalánéknak mutatkozik be, majd kedvesen újra felénk fordul. – Gyertek megmutatom a szobáitokat, aztán ha kipakoltatok, jöhettek ebédelni.  Délutánra szereztem nektek lovas szánokat. Natti mondta, hogy esetleg érdekelhet benneteket!

-          Jaj de jó!!!! – visítunk fel Ashelyval szinte egyszerre, amit a többek nevetve konstatálnak.

Robert

-          Jól néz ki! – nevetek Hannára aki vigyorogva néz körül a kellemesen berendezett szobában.  -  Vetkőzz le, mindjárt behozom a cuccunkat.  – nem várom meg, hogy válaszoljon, kilépek az ajtón a folyósóra ahol Zalán majdnem fellök. – Hé! – mordulok rá, de csak röhög.

-          Hova –hova ilyen sietősen kedves rokon? 

-          Behozom a bőröndöt a csomagtartóból! – válaszolok.

-          Magad uram, ha nincs szolgád mi? – veregeti meg a vállam. A szövegén fennakadok,  de nem szólok neki vissza. Egyenlőre.

 

Persze a froclizásomat nem hagyja abba, és beszólogat. Még türelmes vagyok, egy darabig.

Dohogva állok neki kibányászni a csomagtartóból Hanna által megtömött baszott nagy bőröndöt.  Alig bírom kiemelni.

-          Mi a tökömet pakolt ez a nő ennyi cuccot két napra?!?!?!  - dühöngök amikor Zalán újból rákezd.

-          Rob, vigyázz, nehogy megemeld magad!  - röhög rám, na ekkor fogy el a türelmem.

Ez a majom nevetve cammog be  két kis utazótáskával, én meg szenvedek itt ezzel a  . . .  Muszáj a visszavágnom neki!!!! 

Villámgyorsan lehajolok, és már repül is a hógolyó!  Megsorozom kedves sógoromat, aki persze nem nagyon hisz az érzékleteinek, mert döbbenten megtorpan és körülnéz. Az egyik hógolyóm a mellkasán puffan, amit meglepve konstatál! 

-          Hú Pattinson reszkess!!!!!  - üvölti, mindent ledob a keze ügyéből, és már röpül is felém a golyó! 

Hanna

-          Hanna!!   - hallom Natti üvöltését – Gyere most azonnal!!!!!  Hanna!  - visítja, mire rémülten rántom fel az ajtót.

Natti ott áll a folyosó végében és eszeveszetten röhög.

-          Úristen mi bajod van? Mi történt? 

-          Gyere már ezt látnod kell!!!  - nevet és eliramodik kifelé.

Most tűnik fel, hogy kintről eszeveszett csatazaj hallatszik. Kíváncsian rohanok ki, hogy mi történik, és a számat is nyitva felejtem amikor meglátom a két eszetlent ahogy dobálják egymást!  Illetve már három, mert Zalán mellett Ash is beszáll a küzdelembe!  Na nem!  Ezt nem hagyhatom!  Ezért gyorsan Robert segítségére sietek és hátulról megsorozom a bátyámat, úgyis adós vagyok neki az ébresztőért! 

Meglepi a nem várt támadás, mert elképedten fordul hátra.

-          Köszi Kicsim!! – üvölti Robert, de jobbnak látom felvenni a nyúlcipőt mert Zalán nagyon sandán néz rám ami semmi jót nem jelent.

-          Reszkess Boszorkány!!  - üvölti és utánam veti magát! 

-          Roooooob!  Segíts!!!!!!  - visítom miközben eszeveszetten próbálok trappolni a magas hóban, de sorsomat nem kerülhetem el mert Zalán elkaszál, mire hatalmasat nyekkenek a nagy hóban. 

Már szinte sorsomba beletörődve várom, hogy rám lapátolja a havat, de ekkor egy alak jeleni meg felette és neki esik!  Hallom, ahogy Csongi nevetve bíztatja őket,  Natti vadul röhögve fényképez, Ashley pedig vihogva felém tart.  A nevetéstől alig tud jönni, de ahelyett, hogy nekem esne, segít feltápászkodni.  Zalán és Robert időközben kipurcantak , mert most egymás mellett lihegenek a földön hanyatt fekve.

-          Meg kell állapítanom, hogy eszementek vagytok!  - nevet ránk Csongi – Ez pálinkáért kiállt!  - vigyorog és a féltető felé mutat, ahova Zsuzsi kirakott pár kupicát és ránk vár. 

-          Ez egy határozottan jó ötlet! Erősen lájkolom!  - helyesel Zalán feltápászkodik, és kezet nyújtva Robertnek felhúzza azt.

-          Örülök, hogy eljöttetek!  Érezzétek jól magatokat nálunk!  - nevet ránk Zsuzsi, és mindegyikünknek tölt egy kupicával.

* * *

-          Úristen! Ha ez így folytatódik tovább, bele sem fogok férni a gatyáimba! – röhög mellettem Robert a fakorlátba kapaszkodva hintázik, amíg a többiekre várunk.

-          Hanyatt fogsz vágódni!  - nevetek rá - Húzhattál volna sapkát!  Meg fogsz fagyni! 

-          Édesem, lehet, hogy lekvárnak látszok, de betonból vagyok! – szájal nevetve, majd elvigyorodik, kicsit összehúzza a szemét, és rám sandít  – éjszaka kaphatsz bemutatót!  - suttogja a számba, mire megborzongok.

-          Szájhős!  - vigyorgok rá. 

-          Majd meglátod!  - kacsintgat idiótán

-          Szeretlek!  - suttogom a szájába.

-          Én is! – vigyorog.

-          Elég legyen a nyalakodásból fiatalok! – lép mellénk Zalán somolyogva.

-          Te csak ne oszd őket!  Inkább utánoznád Robertet!  Te miért nem tudsz ilyen kedves lenni velem?! – veri oldalba Ash a bátyámat. 

-          Ezt se nekem mondták!  - röhög rá gonoszul Rob, és magához ránt.

Ekkor csilingelve megáll két lovas szán a kapu előtt.  Elbűvölten nézem a szépen megmunkált szánt, a kovácsoltvas díszeit, a báránybőrrel bevont padokat.  Nevetve szállunk fel rá.  Most mi ülünk előre, de félúton cserélni fogunk Zalánnékkal.  Ekkor megjeleni vendéglátónk, akit megkérünk, hogy készítsen rólunk egy fotót.

Robert

Elbűvölten szorítom magamhoz a Boszorkát. Szintre repül velünk a szán! Csak ne lenne ilyen mocsok hideg!  Be kell látnom, hogy igaza volt a feleségemnek!  Nagyon hideg van! Felhúzom a kapucnimat és szinte belefúrom magam a báránybőrbe!  Hanna izgatottan kuncog mellettem. 

-          Jaj Rob! Ez annyira gyönyörű!

Igaza van! Gyönyörű, csendes és csodaszép!  Körülöttünk az erdő behavazott, olyan, mintha megállt volna az idő, mintha időtlenül suhannák  a jégvilágban!  Kisvártatva lassul a szán, majd a hajtónk megállítja, magyarul kezd halkan beszélni Hanna felé fordulva, miközben mutogat valamit.  Ashleyval kíváncsian nézünk Zalánra és Hannára, amikor megérkeznek mögénk Nattiék is. 

-          Péter bácsi azt mondja, hogy ott a fák között van egy etető, az erdészek eleséget hoznak ki minden nap az állatoknak, ha szerencsénk van akkor megláthatjuk őket!  - suttogja Hanna. 

Óvatosan lekászálódunk, és a magaslesre mászva csendben figyelünk.  Szerencsénk van, mert kisvártatva megjelenik pár szarvas és őzgida is. Elnézelődnénk még egy ideig, de az idő kezd nagyon lehűlni, ami indulásra sarkall minket. 


* * * 

Kissé elgémberedett tagokkal szállunk le a szánról. Már szürkül. Nyűgösen nyújtóztatom ki tagjaimat, amikor egy alacsonyan repülő zsemleszínű valamire leszek figyelmes, ami egyenesen felém száguld! 

Megnyikkanni sincs időm, amikor rám vetődik.  Szinte megdermedek a meglepettségtől.  Mintegy lassított felvételként látom, ahogy a családtagjaim döbbenten merednek rám, illetve a rajtam heverésző és képemet nyalogató golden retrieverre. 

-          Colin! Lábhoz! - hallatszik ekkor egy határozott női hang, mire a kutya lekászálódik rólam, én meg meglehetősen nehézkesen felülök, és szinte bambán nézem a felém tartó magas, csinos, ötvenes, jó karban lévő sötétszőke nőt.  – Elnézést! Gyerek még ez a kutya! Colin maradj nyugton! – szól újból az izgága ebre. 

Hanna ekkor rám tekint, és látom, hogy alig tudja visszatartani a röhögést!  Ha most nekiáll nevetni rajtam . . . nem állok jót magamért az biztos! 

Hanna

Látom a szemében a figyelmeztetést, és nehezen bár, de fegyelmezem magam, hogy még csak véletlenül se essek kísértésbe, de nagyon nehezen megy, ezért inkább a  jövevények felé fordulok.

-          Helló! – mosolygok a velem szemben állóra nőre, és lehajolok, hogy megsimogassam Colin kobakját. 

-          Helló!  Bocsánat még egyszer! Nem szokott ilyet csinálni!

-          Szerintem túlélte a támadást a miszter! – nevet mellettem Zalán és kezet nyújt Robnak, hogy felsegítse.

-          Na milyen volt a szánozás? – lép mellénk Zsuzsi ekkor – Ó látom már megismertétek Colint! 

-          Igen meg! – nevetek  

-          Bemutathatlak benneteket a többieknek is? Csak az imént érkeztek. 

-          Persze! – nézek a felénk közeledő másik két nőre is – Jó estét! – fordulok feléjük -  Hanna Pattinson-Molnár!

-          Helló, Makk Mártonné Juli,  ő pedig itt Colin a kutyusom,  aki elvileg jól nevelt, bár néha még kileng a drága és pár újság azért még áldozatul esik, no meg néha egy – két pasi is! – kacsint Robertre, aki zavartan krákog mellettem. Értetlenül nézek rá, hogy mi baja van amikor leesik, hogy magyarul beszéltünk, így fordítok neki.  

Közben mellénk ér a másik két nő is, ők fiatalabbak, talán a harmincas éveik közepén, végén járhatnak, és a legnagyobb megkönnyebbülésemre angolul szólalnak meg. 

-          Jó estét! – köszönnek, és az alacsonyabbik fekete rövid hajú a kezét nyújtja felém - Móricka Zoltánné Gréta – majd a magas vörös hajú csinos csaj is bemutatkozik - Olajos Zsoltné Villő.

Pillanatok alatt megtörténik a bemutatkozás. Nem tudom, hogy hogyan, de valahogy egyből megtalálom velük a hangot, és egyáltalán nem gond beszédtémát találni.  Egyedül talán csak Robert az aki kissé visszahúzódik, és inkább Colinnal ismerkedik, amikor hangos dudálással megáll mellettünk egy Ford Focus.  Házigazdánk és  három új ismerősünk felélénkülnek és nevetve néznek az érkezőkre.  Kíváncsian fordulok én is feléjük.  Egy magas hórihorgas, zöld szemű, barna hullámos hajú vagy két méter magas pasi kászálódik ki a kocsiból a vezető felőli ajtón, a másik oldalon is nyílik az ajtó, és egy középmagas, kissé duci barna hajú szemüveges  nő száll ki.

-          Na idetaláltatok?  - nevet rájuk a házigazdánk.

-          Ne tudd meg, vagy háromszor elmentük a bejáró mellett!  - kuncog fel a csaj – De én beszélhetek neki! – mutat a hórihorgas alakra – Ő mindent jobban tud!  Mondhatom neki, hogy van a világon GPS is!

A pasi nem szól egyetlen szót sem, csak villan egyet a tekintete, (ez a pillantás valahogy iszonyatosan ismerős) a nőhöz lép villámgyorsan megfogja és hóba vágja annak nevetésével és visításával nem törődve

-          Ne Áron ne csináld! 

-          Mondtam, hogy ne szájalj mert pórul jársz!  - nevet  rá a férfi, majd még meg is sorozza egy adag hóval is.

Felvihogok ezt látva.

Ezzel nem vagyok egyedül, mert a családom is kíváncsian figyeli a történéseket.

-          Ez az! Így kell ezt csinálni! – nevet fel Zalán.

Persze ki is lenne más aki megjegyzést tesz!

Hangja hallatán a frissen érkezettek felpillantanak. Zalán és ha jól hallottam Áron szeme összevillan, míg a csaj lelkesen köpködi a havat.  Ekkor Colin is felfedezi a frissen érkezetteket, és indul ismerkedni.  Robert mögém lép és átkarol.  A csaj szeme egy pillanatra hitetlenkedve megvillan, de Colin ekkor hozzá ér, és elvonja a figyelmét rólunk.  A társaság tagjai köszöntik egymást, majd a frissen érkezettek elindulnak felénk. 

-          Hát ezzel azt hiszem teljes a létszám! – mosolyog ránk Zsuzsi – Ők a jövő hét főszereplői, nekik lesz az esküvőjük.  Ő a barátnőm Fóti Hajnalka, és a párja Müller Áron.  – mutatja be őket.

Ha meg is lepődtek egyikük sem mutatja.  Mind a kettejüknek határozott a kézfogása. 

-          Jó estét!  - szorítja meg a kezemet óvatosan a férfi, és mély hangjától megborzongok. 

-          Helló! – köszön enyhe zavarban a csaj is – Csak Hani, ha kérhetem, útálom, ha Hajnalkáznak! 

-          Rendben! – nevetek rájuk – Sziasztok!

-          Nos már mindenki ismer mindenkit, ezen is túl vagyunk!  Mindenkinek a rendelkezésére áll a szauna, 7 óra körül lesz a vacsora. – közli Zsuzsi,majd a frissen érkezettek felé fordul – Ti meg gyertek, megmutatom nektek is a szobátokat.

Robert

-          Na hogy érzed magad? – ül le mellém Natti – Nem luxus szálloda, de hangulatos nem?

-          Őszintén szólva, kissé kellemetlenül éreztem magam, amikor megjöttünk, és kiderült, hogy mások is lesznek itt, tudod te is hogy kicsit paranoiás vagyok! – húzom el a számat -  És ez tetőzött  amikor a szánozásból megérkeztünk és már itt voltak! De nagyon normálisak! – válaszolom, miközben óvatosan a helyiség másik végében lévő társaság felé sandítok, akik jókedvűen nevetnek valamin. – Ja! És ne hidd azt, hogy én csak luxus körülmények között érzem jól magam! Határozottan tetszik a hely Natti!

Ekkor az egyik csaj, azt hiszem Villő észreveszi óvatos pillantásomat és mosolyogva felém int.  Érzem, hogy zavarba jövök.  Hanna felnevet ezt látva. 

-          Jaj Rob ne legyél már ilyen tartózkodó!  Nem esznek meg!

-          De, olyan kellemetlen! –válaszolom – és ha rajongók?

-          És mi van ha azok?  - nevet rám a feleségem – Megesznek? Letámadnak?  Ugyan Robert! Ezt te sem gondolod komolyan!

-          Tudom, igazad van! Csak bennem van a zsigeri tartózkodás te is tudod!

-          Na jó! – áll fel az asszony – Akkor most odamegyünk hozzájuk oké?

-          Már akartam is mondani, hogy hívjuk át őket ide hozzánk! Jó fejnek tűnnek!  - szólal meg Zalán is, majd feláll és Nattival átmennek a másik társasághoz.

Hallom, hogy beszélgetnek, de nem értem, mert magyarul megy a diskurzus. Hanna felé fordulok, aki készséggel fordít. 

-          Nem akarnak zavarni, mert látják, hogy kellemetlenül érzed magad.

-          De én nem . . .

-          Akkor meg?

* * *

-          Jó reggelt! – áll meg mellettem Áron, és a mögöttem lévő pulton tölt magának kávét. 

-          ’reggelt! – mormolom, miközben bambán bámulok ki a kávés csészém fölött az ablakon.

-          Leülhetek? – néz rám kérdőn

-          Persze!  Gyere! – húzódok kicsit arrébb, hogy oda férjen ő is az asztalhoz.

-          Hogy aludtál?

-          Őszintén szólva mint akit lelőttek! – nevetek rá – Talán meg sem moccantam!

-          A tegnapi este  után nem csodálom! – vigyorog ő is – A csajok nagyon elemükben voltak! 

-          Arra nincsenek szavak! – mosolyodom el – Hát van beszélőkéjük az már egyszer biztos!

-          Azért nem volt vészes nem?  Itt tudták meg, hogy te is itt leszel, és őszintén szólva este alig lehetett velük bírni.

-          Rájöttem, de kellemesen csalódtam! Lehet, hogy rajongók, de egyetlen pillanatig sem volt kellemetlen, és hatalmas humoruk van, bár azt a rugógyáras, meg harangos poént nem értettem. – mormolom, és kíváncsian nézek asztaltársamra, aki elneveti magát.

-          Rugógyár: mindig akkor mondják, amikor valamiben nagyon egyre jár az agyuk. Megalapították, és azóta csak növelik a részvényeket, amiknek az ára egy-egy dumapartit követően  az egekbe szökik. – neveti el magát.

-          Így már érthető!  - vigyorgok – És a harangok? – nézek rá kíváncsian Áronra, amikor is egy vékony kar öleli át a nyakamat.  – Szia Cica!  Felébredtél? – simogatom meg az engem ölelő kezeket.

-          Aha! – mormolja Hanna – Szia Áron! – köszön az asztaltársamnak- A többiek?  - kérdezi, majd leül velem szembe. 

-          Még alszanak. – felelem – Meddig voltatok fenn?

-          Hát én utánad nem sokkal elmentem lefeküdni. – mormolja Hanna – nagyon jól éreztem magam, de olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam fennmaradni! Rob töltesz nekem kávét? – néz rám kérlelőn, mire Áron mellettem felnevet. 

-          Nagyon ismerős ez a kérlelő tekintet!  - neveti – megyek meg is nézem, hogy rám is vetnek –e ilyet!  Jó étvágyat!   - közli, majd felkap egy kikészített üres csészét teletölti és elindul a szobájukba. 

-          Semmi kedvem nincs hazamenni! - suttogja Hanna - Tegnap nagyon jól éreztem magam! 

-    De életem, az sem izgat fel, hogy vár a fenyővásár?!  

288395