97. fejezet: Karácsony Budapesten 2. rész

Sziasztok!


Nos itt vagyok a folytatással.

Remélem tetszeni fog nektek.

Pusza!


Heni

2. rész

Robert

Egész éjszaka alig aludtam valamit. Aggódva nézem a mellettem szendergő Hannát. Kétszer kelt fel gyógyszert bevenni. Kétszer. Mozgolódni kezd, ébredezik, majd kinyitja a szemét és rám mosolyog.

-          Szia! – cincogja és hozzám bújik.

-          Szia cica! – ölelem magamhoz, finom semmihez sem fogható illatú meleg testét. - Jól vagy?

-          Igen.

-          Ezek szerint hatottak a fájdalomcsillapítók. – morgom – Ha gond lenne, ugye elmondanád? – nézek rá szigorúan – Ugye?

-          Igen. – jön a válasz, de nem néz a szemembe, amin kicsit bepipulok.

-          Hanna!

-          Igen Robert elmondanám, de egyenlőre az orvos csak annyit mondott, hogy petefészek gyulladásom van. Ünnepek után vissza kell mennem hozzá kontrollra. – közli, kicsit morgósan.

-          Oké! – szorítom magamhoz, és kezdem simogatni, amin persze felkuncog. – Mit szólnál, ha most kicsit dolgoznánk a baba projekten? – vigyorgok rá.

-          Nem lenne ellenemre, - ül a csípőmre, és vadítóan, szexisen néz végig rajtam, miközben a számat simogatja - de megígértem Anyunak, hogy bemegyek hozzá az üzletbe – suttogja, majd felnyög amikor a számat simogató ujját bekapom, és nyelvemmel kezdem becézni.  – Rob! – suttogja elfúló hangon

-          Tessék! – vigyorgok rá - Mondtál valamit?

-          Te átkozott! – taszít oldalba, majd érzékien néz rám, és csípőjét kezdi szelíden ringatni. Mozdulataitól kiszárad a szám teljesen. Haja előre bukik, és sátrat képez közöttünk, egy érzéki finom illatú sátrat, amibe most beletúrok és magamhoz húzom a fejét. Már éppen belemelegednék, amikor halk nyüszítés hangzik fel, és valaki nagyon kapirgálja az ajtónkat, mire Hanna felkuncog, én meg nagyot sóhajtok.

-          Hiába a gyerekkel foglalkozni kell! – vigyorogja

-          Herki maradj nyugton! –mordulok fel – Most nem érek rá!  - és újra falni kezdem Boszorkám száját. De Herkules ekkor már ugatni kezd.

-          Basszus Rob felveri az egész házat! – kuncogja Hanna, mire nagyot morranok, és az ajtóhoz csattogok, hogy kinyissam azt.

-          Ahogy látom bajban vagy! – vigyorog ez a feslett nőszemély az ágyon elterülve – Nagy bajban Robertem! – néz végig rajtam érzékien, és szinte dorombol, amitől újfent heves vigyázzba állok a lentebbi régiókban.

Muszáj azonban ajtót nyitnom, mert Herki megkerülve ugat kint. Nyílik az ajtó, Hanna meg felnevet amikor Herkules berohan a szobába, azaz csak rohanna mert orra bukik a saját lábában.  

-          Tiszta Pattinson ez a kutya! – vigyorogja, mire egyből támadásba lendülök. Kuncogva próbál elhúzódni tőlem, de leszorítom az ágyra.

-          Na nem bogaram! Addig innen el nem mozdulsz amíg nem szívod vissza amit mondtál. Mi az, hogy két ballábas vagyok?

-          Én ilyet nem mondtam! – tiltakozik – Két jobb lábad sem lehet! – magyarázkodik  vigyorogva – ezért van egy bal meg egy jobb lábad, csak a jobb állandóan összekeveredik a ballal! – vihogja, mire bosszúból csiklandozni kezdem.

-          Rob ne! Kérlek ne! – vigyorogja, majd összerándul, és a fájdalmasan felnyög.

Egyből elmúlik heves jókedvem és csak szorítom magamhoz miközben a fájdalma lassan odébb áll. Bánatosan mosolyog rám.

-          Reggel mindig kicsit rosszabb. – suttogja – De gyorsan elmúlik.

-          De . . . – kezdenék bele amikor Herkules újból unatkozni kezd, és mintha táncolna.

-          Basszus Rob ilyenkor már régen ki szokott menni! El kell mennem vele sétálni, mert még a végén ide piszkít! – motyogja vigyorogva, de a szeme még fájdalmasan csillog.

-          Maradj, szedd össze magad, majd én elmegyek vele sétálni!

-          Biztos? Ki mersz menni egyedül?

-          Miért elrabolnak? – morranok rá – Én megyek! – közlöm ellentmondást nem tűrően, és feltápászkodok róla amikor is visszaránt magára és csókolni kezd.

-          Ezt meg majd folytatjuk alkalmasabb időben! – mosolyogja és szemei ígéretesen csillognak.

-          Szavadon foglak Boszi! – suhintok egyet a fenekére, majd feltápászkodok és öltözködni kezdek amit ő vigyorogva figyel. Herki meg szinte megkergül amikor látja, hogy öltözködöm. – Jól van nyugalom megyünk mindjárt! Nyugi! – paskolom meg a feje búbját mire még inkább megkergül és ugatni kezd. – Csss! Maradj csöndben! Hallod, mert kiteszik a szűrűnket.  

Hanna is felkel és összekapja magát, mosolyogva figyelem ahogy megfontolt mozdulatokkal öltözködik, maradnék még, de Herki már tényleg nem bír magával, így nagy nehezen elindulunk.

-          Aztán siessetek nekem! – suttogja két búcsúcsók között.

Hanna

Nagyon szeretem, nagyon. Teljesen ellágyulok ahogy Herkinek halkan suttog, miközben elindulnak. Amikor kinyitja az ajtót megcsap a kintről beáramló hideg. Basszus! Nagyon lehűlt a levegő kint! Gyors sprintet vágok le a fürdőbe. Gyors mozdulatokkal feldobok egy sminket, de a görcs újból nekem támad. Zihálva görnyedek össze, és ülök le a kád szélére.

Nem bírom! Nem bírom! – fakadok sírva. Egyszerűen nem bírom!

Mély lélegzetek után csillapodik a fájdalom, és ki tudok egyenesedni. Gyorsan kiigazítom a sminkemet, mosolyt varázsolok az arcomra és konyha felé indulok ahonnan hangok hallatszanak.

Natti és Ashley beszélgetnek, nekem háttal ülnek a pultnál. Kíváncsiskodom, nem tagadom, ezért settenkedek feléjük.

-          Elmondtad már Hannának? – néz Ash Nattira, aki a legnagyobb meglepetésemre nem válaszol azonnal, hanem a bögréjét bámulja.

-          Nem, még nem mertem. – mondja halkan Ashleynek.

Megdöbbenek teljesen.

-          Mit nem mersz nekem elmondani? – szólalok meg halkan. – Valami baj van Natti? – szárad ki a szám teljesen, mire Natti rajtakapottan, kicsit kétségbeesetten pillant rám.

Robert

„ A szabdban csontig markoló hideg csapott ránk, nyirok helyettesítette a levegőt, csúszkák voltak az utak. Herkules talajmenti ebke lévén úgy döntött,  rühelli a hasonmenti fagyot,  ő ma mégsem sétál, ha nekem sétálhatnékom van, tegyem azt váljék egészségemre, ő viszont egy centit sem lépdel velem. Ennek érzékeltetésére hason vágta magát és az összes talpát az ég felé fordította.”

Nem hittem a szememnek!

A hónom alá vettem a zsugorszörnyet és ellépdeltem vele azon helyre ahol tegnap is volt Zalánnal, zacskóba szedtem hagyatékát és hazafelé indultunk. Herki továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy séta közben a lába se érje a földet, így aztán a kabátomba dugtam a pöttömöt” , és vágtattam vissza Hannához.

(dőlt betűs szöveg: Vavyan Fable : Tűzvarázs)

A lakásba érve csend fogad, Natti Csongira dőlve pityereg.

-          Mi van? – nézek végig rajtuk döbbenten – Mi történt?

-          Elmondtam Hannának! – suttogja Natti, szavai hallatán szinte megfagyok.

-          Hogy fogadta? – ülök le döbbenten.

-          Gratulált, mosolygott, de Rob láttam rajta, hogy nagyon rosszul esik neki! – sírja el magát Natti.

-          Ne legyél bolond! – lépek hozzá – Örül neki hidd el! Biztos vagyok benne, hogy nagyon örül neki, de tudod mi nem régen vesztettük el őt. . . és . . . és tudod amikor először nekem is elmondta Csongi én is egy pillanatra megfagytam, de hidd el, hogy mind a ketten örülünk neki! – ölelem át Nattit. – Egy babának csak örülni lehet. Adj neki egy kis időt. Ne haragudj rá kérlek! – suttogom.

-          Dehogy haragszom! – pityereg – Csak féltem neki elmondani, de most megkönnyebbültem. Túl vagyok rajta. – bújik Csongihoz aki szemrehányón néz rám.

-          Tudom, - emelem fel a kezem amikor megakar szólalni Csongi – Tudom,  megértelek, neked a családod  a legfontosabb, és egy babának örülni kell, nem mentegetni akarom Hannát, mert eleged van abból, hogy szerinted körülötte forog a világ ebben a családban, de ez nem igaz!  Túl sok minden történt vele, és . . . – csuklik el a hangom

-          Nem haragszom Rob, ne hidd ezt, de nekem most Natti fontosabb mindennél. Neked Hanna a fontosabb megértem, de most nem érdekel, hogy hogyan érzi magát, engem csak az érdekel, hogy Natti jól legyen. – mondja keményen a szemembe nézve.

-          Ez így van jól. – állok fel, majd leguggolok Natti elé – Csonginak már gratuláltam, most azért adhatok neked is két puszit! – nevetek Nattira.

Könnyes szemmel vigyorogva bólint. Átölelem, és adok neki két puszit.

-          Anyuhoz ment, szerintem menj utána. – suttogja a fülembe. – Herki ellesz velem, adok neki enni. Menj utána, szüksége van rád.

-          Köszönöm Natti! – suttogom a fülébe – Nagyon jó anyuka leszel!

Könnyek között elmosolyodik.

-          Vidd a kocsimat! – nyomja a kezembe a slusszkulcsot -  Engem majd Csongi elvisz anyuhoz, ha megyünk érted.

-          Köszönöm!

Gondolataim ezerfelé szaladnak, ahogy a virágbolt felé hajtok. Felmerül bennem, hogy hogyan éreztem magam akkor, amikor megtudtuk, hogy Owen útban van. Újra felködlenek a feledésre kényszerített érzések, amiket a lelkem hátsó zugába száműztem, mert fájtak, még az emlékük is.

Nagyon fájt amikor Csongi elmondta, hogy babájuk lesz. Örültem, de fájt.

Istenem, hogy érezheti most magát?

Tudom, hogy tiszta szívből szereti Nattit, és örül neki, de. . .

Idegesen parkolok le és megyek a boltba, Edit csak rám néz, és nagyot sóhajt.

-          Hátul van! – mutat a hűtőkamra felé, és aggodalmasan néz rám – Köszönöm!

Szó nélkül hagyom, és belépek a hátsó műhelybe. Háttal áll nekem, valamit nagyon csinál, de látom, hogy rázkódik a válla, tudom, hogy hallotta, hogy beléptem, de nem fordul meg, nem néz rám.

Csak hozzá lépek és átkarolom, nem fordul meg ügyködik tovább, de a forró könnycseppek egymás után esnek a hasa előtt összefont kezemre. Tehetetlenül állok, most mit mondjak?

-          Csss! Ne sírj! – suttogom rekedten – Ne sírj!

Ez az a pillanat amikor felzokog, megfordul és a nyakamba veti magát. Olyan keservesen zokog, hogy összeszorul a szívem. Tehetetlenül ölelem csak, szorítom, megszólalni nem tudok, hiszen nekem is szorítja a torkom a fájdalom, nekem is fáj. Kapaszkodunk egymásba, csak ölelem amíg csendesedni kezd a sírása.

-          Ne haragudj! – motyogja – Ne haragudj!

-          Dehogy haragszom! – puszilom meg a feje búbját.

-          Natti biztosan kiakadt rajtam! – motyogja – Igyekeztem nem mutatni, hogy majdnem meghaltam szavai hallatán, mosolyogtam és gratuláltam, de  . . .

-          Tudja Hanna, tudja, hogy örülsz neki, de félt elmondani, mert tudta, hogy neked fájni fog. Kértem tőlük, hogy ott legyek amikor megtudod, de   . . .

-          Te tudtad? – mered rám kérdőn

-          Igen, nekem Csongi elmondta amikor az uszodában voltunk hárman. Hidd el bennem is végighullámzott ez az érzés. Kicsit irigy voltam rá, és fájt, mert tudtam, hogy már nagy pocakod lenne. Sokszor az eszemben van, hogy már mekkora lenne, és hogy milyen csini kis hordó lennél! – vigyorgom rá

-          Hordó? – motyogja könnyes szemmel de mosolyogva.

-          Az, csini kis hordó aki már a feleségem lenne, már házasok lennénk 4 napja Hanna, már Mrs. Pattinson lennél. – simogatom meg az arcát finoman.

-          Mi? – motyog és azok a csoki barna szemek ragyognak.

-          A Summit buli napján lett volna az esküvőnk.

-          Tényleg! – suttogja halkan – Sajnálom!

-          Ne sajnáld, ami késik bogaram az nem múlik! Jövőre a feleségem leszel, és a baba-projekten is dolgozunk rendesen! – vigyorgom mire elneveti magát – Bár lehet, hogy kettőzni kellene az erőfeszítéseinket! – nevetek miközben a lehunyt szemét csókolgatom.

Ekkor belépnek a többiek is a műhelybe. Észre sem vettük, hogy itt vannak, csak akkor amikor betódulnak a kis helyiségbe.

Hanna egyből Nattira néz, hozzá lép és átöleli.

Bőgni kezdenek mind a ketten. Csongival meg csak a szemünket forgatjuk.  

-          Na elég legyen! – csattan fel Csongi, mire Hanna felnevet és neki is a nyakába költözik.

-          Ne keménykedj! Tudom, hogy vajból van a szíved! Gratulálok neked is!

Csongi csak vigyorog és átöleli a Boszorkát. Amikor is megjelenik Zalán Ashleyvel.

-          Jó akkor a csajokat most itt hagyjuk Anyuval, mi meg megyünk focizni! Induljunk mert elkésünk! – adja ki a parancsot Zalán, mire Hanna röhögni kezd és rám néz.

-          Te is mész? – néz rám vigyorogva – Most komolyan focizni mész?

-          Most mit röhögsz? – nézek rá remélem elég sértetten – Nem vagyok olyan két ballábas, mint azt te hiszed!

-          Nem szívem! Valóban neked két jobb lábad van! Csak kár, hogy állandóan összekeverednek! – vihogja, de egy csókkal belé fojtom a csúfolkodást.

-          Zalán!- néz a bátyjára – Te nem apuval mész a nagyiékért?

-          Holnap megyünk értük mami telefonált, hogy még dolga van otthon, így csak holnap megyünk. – közli, majd rám kacsint  majd Hannához fordul – Egyébként meg nyugodj meg, nálam a baleseti sűrgősségi száma!

-          Na elég volt! Le lehet szállni rólam! – csattanok fel.

* * *

-          Basszus csapágyasra hajtottam magam! – zihálok, miközben a maradék erőmet próbálom összeszedni, hogy fel tudjak állni, és eltudjak vonulni zuhanyozni.  

-          Egészen jól nyomod! – vereget hátba Csongor. – Nem értem, hogy miért mondják, hogy két bal lábad van!

-          Tudod, ha akarom, akkor megtudom magam erőltetni és a jobb formámat  is tudom hozni. Csak ha hozom az ügyefogyottat akkor kevesebb dolgot bíznak rám! – vigyorgom, miközben zuhanyozunk.

-          Nem rossz taktika! – röhög Csongi.

Már öltözködünk amikor pittyegni kezd Zalán telefonja. Felveszi, elolvassa az üzenetet és elkezd nevetni.

-          A csajok elmentek Apával fenyőfát venni! –, Csongival összenéznek és nevetni kezdenek.

-          Hanna is ment velük? – röhög Csongor.

-          Naná! – nevet Zalán – Apa a fejét fogja!

Értetlenül nézem őket

-          Most ezen mit röhögtök?

-          Voltál már Hannával fenyőfát venni? – nevetnek rám.

-          Nem, hogyan lettem volna, hiszen tavasszal ismertem meg!

-          Akkor öregem még nem láttál igazi műsort! – röhögnek – A húgomból ilyenkor kibújik a kisördög, és ezerrel alkudozik!

-          Alkudozni azt tud! – nevetek fel- Azt már tapasztaltam!

-           

-          Hidd el öregem az semmi ehhez képest! – vereget hátba Csongi – A piacon vérbeli árusok vannak, akik ráadásul el is várják, hogy alkudozzanak velük! Hanna szentséges ebben! Már vigyorognak az amikor meglátják őket. Ismerik, Hannát, és elvannak készülve egy jó kiadós vitára. Az após meg csak fogja a fejét velünk együtt!

-          Komolyan tavaly meg is kérdeztem aput, hogy van –e a családban valamelyik ágon olasz vér mert Hannában ez kiütközik! – röhög Zalán – A tavalyi műsor alatt Ashley elmenekült, de Hanna lealkudott egy 3 méteres normann fenyőt 25 ezerről 7 ezerre!

-          Nem mondod! – hüledezek – Mik nem derülnek ki a Boszorkáról! Ezt látnom kell! – nevetem el magam.

-          Én is úgy gondoltam! – válaszolja Csongi – Úgyhogy most oda megyünk!

-          Most értek oda. Apa szinte könyörög, hogy menjünk! – röhög Zalán felmutatva a telefont. Nekem aztán mutathatja! Egy kukkot sem értek.

Hát szó mi szó felcsigáztak! Mik nem derülnek ki! Eldobom az agyam!  Felkapjuk a cuccainkat és elindulunk ki. De nem jutok messzire, mivel az előtérben pár srác várakozik akikkel fociztunk, hogy adjak nekik autogramot, mert ha kiderül, hogy velem fociztak, a barátnőik valószínűleg megskalpolják őket ha üres kézzel mennek haza!

Gyorsan kiosztom az aláírásokat, és nyúlcipőt rántok. Ezerrel süt a nap, de bazi hideg van ennek ellenére! Még jó, hogy Hanna tényleg pakolt vastagabb cuccokat nekem is!   Kocsiba pattanunk és elindulunk. Bambán nézem az elsuhanó utcákat,  amikor is befordulunk egy nagyobb térre, ami tele van fenyőfákkal. Elindulunk, egyszerre megpillantom Boszorkámat. Csendben áll és szemlélődik, nem veszi észre megjelenésünket. Mögé lopózom és befogom a szemét miközben ezerrel vigyorgok. 

-          Szia! – fordul meg és bújik hozzám. – Gondolhattam volna!  - mered Zalánra – De csalódnotok kell, nem fogok műsorozni!

-          Tavaly is ezt mondtad! – röhög rá Zalán,

Hanna nem törődik vele, kézen fogom és elindulunk nézelődni.

-          Fel kell deríteni a terepet. – suttogja – Ez például egészen szép! – mutat egy fára. Érdeklődve fordulok meg.

-          Ez?

Figyelem ahogy összehúzott szemekkel nézi a fát, az aljától a csúcsáig.

-          Nem lesz ez kicsit nagy? – rökönyödök meg.

-          Anyuékhoz vesszük, a lépcsőfeljáró mellé lesz állítva, oda meg elfér, a csúcsából úgyis kell levágni – motyog, amikor is megállnak mellettünk Zalánék Istvánnal. Ők is szemrevételezik a fát. A kupaktanács jóvá hagyja a választást, ezerrel vigyorognak még István is.

-          Most mit vigyorogtok? – néz rájuk Hanna szemrehányón. – Nem fogok alkudozni!

-          Azt majd meglátjuk! – nevet Zalán.

Nos ez az a pillanat amikor megjelenik az árus mellettünk, aki eddig más vevővel foglalkozott. 60 év körüli, és őszintén szólva még a szeme sem áll jól!  

Hanna háttal áll neki, de amikor kedvesem megfordul a pasi meglepődik, a fejéhez kap, majd mond valamit amit nem értek, mivel magyarul szövegel. Kérdőn nézek Zalánra aki viszont tele szájjal röhög.

-          Azt mondta, Hannának, hogy remélte, nem hozzá jön, mert tavaly is szinte kirabolta, de az idén nem hagyja magát.

Hanna döbbenten néz végig a pasin. Majd nagyot nyel, látom, hogy fegyelmezi magát erősen. A pacák szavaival erős ellentétben áll vigyora, és várakozó tekintete. Majd megint mond valamit, amin Hanna láthatóan felkapja a vizet és szövegelni kezd, majd mutogatni. Olyan gyorsan beszélnek, hogy Zalán nem tud fordítani, de a gesztusaikból kiveszem, hogy Hanna sokallja a fáért kért összeget, majd mutogatni kezdi ha jól sejtem a fa hibáit. A pasit a gutaütés kerülgeti  Boszi szavai hallatán,  és hangosan tiltakozni kezd.

Hanna azonban nem hagyja magát, látom ahogy egyre jobban bepipul. Ajaj!

Én már szedtem volna a sátorfámat az biztos, van itt ezer másik árus! Mit üvöltözik ez a manus!? Elképedve nézek a pasira, amikor István mellém lép, és hátba vereget.

-          Nyugi! Nem lesz . . . – folytatná, de Hanna felháborodottan közbevág és hadarva beszélni kezd, István a beszélgetésükre koncentrál, így nem folytatja a mondandóját.

Ha nem látnám a szemüket akkor azt hinném, hogy vérre menő vitát folytatnak, ahol lassan előkerülnek a kabátokban rejtegetett fegyverek, matcheték, kisbalták, de az az igazság, hogy mind két fél szeme vadul csillog!  

Figyelem Hannát amint teljesen felspannolva magyaráz, érvel, alkudozik, de a pasi sem marad el mögötte. Mond valamit amin Hanna láthatóan bedurcul, majd fogja magát hátraarcot vág és elindul felém.

Látom a szemeit diadalmasan csillogni, amin meglepődök, hiszem láthatólag feladta a fáért indított harcot. A pillantásom ekkor a másik tárgyalófélre siklik, aki az ég felé nézve átkozódik minden bizonnyal, majd nagyot sóhajt és a boszorka után lép, hadar neki valamit, amin Hanna elhúzza a száját és ő is mond valamit. A pasit a guta kerülgeti láthatóan, gondolkodik, majd nagyot sóhajt és kezet nyújt Hannának, aki vigyorogni kezd.

Zalánék felnevetnek, István fizet, a pasi meg motyog ezerrel, de Hannára tekintve elneveti  ő is magát.

A legnagyobb meglepetésemre csomagolnak még egy 2méter körüli kisebb fát is, amit a csajok hoznak a kocsihoz, míg mi a nagyobbat pakoljuk fel. A többiek nagyon röhögnek, engem meg a guta ütöget, hogy nem értettem semmit!

-          Valaki elmondaná, hogy mégis mi történt?

-          Semmi – mordul fel Hanna – Csak annyi, hogy nem hagytam magam átverni! 35 ezret kért ezért a fáért! Hallod? 35 ezret, amikor alul kicsit görbe, a tetején ritkák az ágak, sőt az aljában is van egy jókora lyuk! Csak nem képzelte, hogy ennyi pénzt kiadunk egy fáért ami ráadásul nem is szép! – morogja.

-          De azért megvetted! – közlöm a nyilvánvalót.

-          Persze! 15 ezerért és egy kis fáért! Naná hogy megvettük! – vigyorog – És nem is ronda ez a fa! – kacsint rám cinkosan – Igaz egy- két részen kicsit meg kell nyírni, ki kell igazítani, de ezt nem kell neki tudnia!

-          Édes lányom! – áll meg mellettünk István nevetve – Szentséges vagy!

-          Apu ne csináld már! – tiltakozik, majd elsápad – Basszus ott hagytam a táskáimat!

Gyorsan hátraarcot vág és elrohan, én meg utána sietek, pár lépéssel lemaradva követem.  Az iménti pasi amikor meglátja vigyorog és a kezébe nyomja a papírtasakokat. Valamit beszélnek, felnevetnek és Hanna visszafordul. Csillogó szemekkel néz rám.

-          Ne is tagadd! Élvezted mi?! – szorítom magamhoz.

-          Naná! – nevet fel – Halálosan! Már régen beszéltem ennyit magyarul!

-          Megvannak? – fordul felénk István  amikor észreveszi, hogy közeledünk a kocsihoz.

-          Igen Apa megvannak! – mutatja fel a tasakokat vigyorogva

Mindig meglep ez a lány! Amikor már azt hiszem, hogy ismerem, mindig tud újat mutatni!

A szüleihez megyünk, ahol Edit már terített asztallal vár bennünket. Rögtön asztalhoz is ülünk. Ebéd közben nagy röhögések mellett mesélik Editnek a fenyőfák szerzésének körülményeit, és az elhangzott párbeszédeket is meghallom.

-          Édes lányom! – sopánkodik Edit – Ki kell kérdeznem nagyanyádékat nekem is, tuti, hogy van a családban valahol balkézről olasz vér, mert hogy a temperamentumodat nem tőlünk örökölted az tuti!

-          Lehet, hogy a postásé vagyok! – kacsint az anyukájára.

-          Nem hinném, mert az egy orosz csaj volt annak idején! – közli Edit.

Őszintén szólva nagyon jól érzem magam közöttük. Befogadtak. Ebéd után a csajok elmosogattak, majd leültünk a nappaliban, hogy nézzünk egy filmet.

Edit 

Ebéd után gyorsan rendet varázsoltak a lányok. Ma korábban bezártam, így amíg ők fát vásároltak addig én gyorsan hazajöttem hogy a tegnap este megfőzött tejfölös csirkéhez készítsek nokedlit, persze ipari mennyiséget kellett gyártani, hiszen a fiuk bírnak termelni. Zalánnak ez a kedvence.  Kicsit fáradtan állok a konyhában. Kávét kellene főzni, kilépek, hogy megkérdezzem, ki kér, de elég rájuk pillantanom, és rájövök felesleges megszólalnom.

Alszanak.

Egymás hegyén – hátán alszanak mind a hatan.

Leültek filmet nézni. . 

Teljesen ellágyulok. Nézem a gyerekeimet.

Zalán, kicsit érdes tud lenni a modora, de határozott és nagyon családcentrikus. Lehet, hogy játsza sokszor a kemény legényt, de értünk és a húgaiért gyilkolni is képes volna. 

Ashley az ellentéte, elég sokáig tartott amíg tényleg beilleszkedett közénk. Sokáig távolságtartó volt, ami érthető is tekintve a szüleivel való kapcsolatát, de mára teljesen közénk szokott.  

Csongi. Őszintén szólva aggódtam miatta. Sokszor nyers, és túlzottan is szókimondó, de legalább őszinte. Ami a szívén az a száján típus. Nattinak lesz azért gondja vele – konstatálom magamban – de imádja a lányomat, és nekem ez a lényeg.

Natti. Istenem mennyire megijedt amikor kiderült, hogy babát vár! Nem akarta elhinni! Teljesen kétségbeesett, hogy nem lesz jó anyuka! 8 hetes terhes most. Kiszámolta, hogy az idő tájt eshetett teherbe amikor Hanna elvesztette a babát. Rettegett elmondani a testvérének, hogy babát vár. Szó szerint rettegett a pillanattól.

Hanna. Ő miatta aggódok a legtöbbet. Bonyolult személyiségű a lányom ezzel teljesen tisztában vagyok. Tiniként egy szeleburdi nagyszájú lány volt, akit az élet nagyon megnyavart. Sokszor elnézem, kicsit távolságtartó még velünk is. Titkolózik, nem mer beszélni, inkább magába fojt dolgokat. Azt hittem már soha nem áll talpra, de szerencsére megjelent Robert, a maga eszetlen de mégis nagyon komoly természetével.

Rob. Engedékeny, ugyanakkor határozott is Hannával. Kereteket állít amit Hannának tartania kell, de kenyérre is lehet kenni a fiatalembert.

Ekkor István érkezik nagy sebbel – lobbal, rá kell szólnom, hogy csendesebben közlekedjen. Értetlenül mered rám, de elneveti magát amikor a nappaliba pillant. Gyorsan takarót terítek rájuk és kimegyek a műhelybe, hogy itthonra is alkossak valami egyszerű asztaldíszt.

Hanna

Teljesen elgémberedtem, óvatosan megpróbálok elhúzódni Roberttől, hogy ne ébresszem fel, de sikertelen a kísérlet, mert zavartan, álomtól kábán néz rám.

-          Hova mész? – suttogja.

-          Elzsibbadtam.

-          Ja. – motyogja értelmesen, majd összerezzen amikor a zsebében rezegni kezd a telefon. Felpattan amitől majdnem a padlón kötök ki. Vigyorogva próbál összekaparni, majd halkan hallózva kimegy a konyhába.

Teljes kómában ülök az ágyon. Mellettem Natti és Zalán szuszog. Ashleynak és Csonginak semmi nyoma. Kintről beszélgetés és nevetgélés hallatszik. A terasz felé veszem az irányt, de amikor kinyitom az ajtót összerezzenek a beáramló hidegtől. Gyorsan felkapom az egyik takarót a kanapéról és magamra terítem. Fülig ér a szám, amikor meglátom, hogy kik vannak kint. Emma és Julcsi.

-          Sziasztok! – lépek hozzájuk, mire Emma meglepetten fordul meg miközben a babakocsit tologatja változatlan hévvel.

-          Felébredtetek? – nevet rám

-          Aha – válaszolom elmésen – Szia! – ölelem át dideregve, és bekukkantok a babakocsiba, ahol Julcsi tekint vissza rám gyönyörű kék szemeivel.

-          Atya isten! Mekkora ez a lány!

Éppen megpróbálom kihalászni a babakocsiból amikor megjelenik Rob az ajtóban szintén takaróba burkólózva. Ő is meglepődik a vendégek láttán, de köszönti őket. Julcsi azonban keserves sírásra fakad amikor meglátja.

-          Na azért ennyire nem vagyok rémisztő – dörmög az orra alatt.

A lánya sírására Tamás is előkerül a garázsból ahol eddig Apuval és Csongival matattak. Vigyorogva jön felénk.

-          Imhol az amcsi búlvár sajtó csillagai! – röhög az idióta és csont ropogtatóan megölelget, majd Roberthez fordulva kezet fognak, és rágyújtanak.

-          Ne húzogasd az orrod Banyek! – morran rám Rob amikor elhúzom a számat a pöfékelését látva, ráadásul vigyorogva még rám is fújja a füstöt.

-          Gonoszkodj csak! – fenyegetem meg – Mehetsz majd a nappaliba aludni! – vigyorgom.

A csajok felnevetnek, a pasik meg huhogni kezdenek, mire Julcsival bevonulok a nappaliba. Zalán akkor eszmél fel amikor leülök a kanapéra a kislánnyal.

-          Nicsak, nicsak! – mormolja. – Szia csajszi!

Julcsi persze egyből a mély hang felé fordul, és vigyorogni kezd a bátyámra. Nagy nehezen lehámozom róla az overállt. Mire végzünk a többiek is bejönnek a teraszról. Julcsi billegve áll mellettem a dohányzóasztalba kapaszkodva. Kedvesem mellém telepedik és vigyorog Julcsira, aki gyanakvóan néz rá, majd mikor Rob grimaszolni kezd neki, kacagni kezd. Ájuldozunk  kissé csorba 6 fogas vigyortól.

-          Gyere csibe! Mutassuk meg nekik, hogy mit tudsz! – szólal meg unokabátyám, majd pár lépést hátrál és Julcsi felé tárja a kezét – Gyere ide apához csillagom!

Julcsi gyanúsan méregeti az apját, majd billegő léptekkel elindul felé. Pár lépés után a fenekére pottyan. Megtapsoljuk a mutatványát, amit nagyon élvez, így vigyorogva fordul meg a popsiján majd nagy nehezen feláll és vigyorogva elindul felém.  Az utolsó pár lépést már szinte eldőlve teszi meg, így pont a kezembe pottyan. Rob vigyorogva készít rólunk egy fotót.

A vaku villanásra persze Julcsi felfigyel és babanyelven szövegelni kezd Robnak , majd csattogva négykézláb hozzáteper. Rob vigyorogva emeli fel a csajt és mutogatja neki a telefont, amit Julcsi mindenáron meg akar szerezni, Rob persze nem adja neki, mire felháborodott visítás kezdődik.

-          Hiába visítasz, te boszipalánta, ezt nem kapod meg! – magyaráz neki – tiszta nagynénid vagy! – vigyorogja, - az is mindig szájal, ha nem az akarata szerint történik valami!

-          Rob ne kekeckedj vele mert tényleg a nappaliban fogsz aludni! – nevet Ashley.

Mérgesen nézek rá, mire rám kacsint, de legnagyobb szerencséjére Julcsi újra elvonja a figyelmem. Elképedve nézi Apu nyomában megjelenő Herkulest. Herki kergén ugrándozik amíg Apu letörli a tappancsait, majd megjelenik és Julcsit kezdi körbeszaglászni. Nos a kíváncsiskodás kölcsönös.

Nevetve figyeljük, ahogy ismerkednek.  Julcsi magyaráz Herkinek, aki viszont farok csóválva figyeli a kislányt. Julcsi azonban elkapja a fülét  ami persze nem tetszik neki, és menekülőre fogja a dolgot. Julcsi persze villámgyorsan négykézláb utána csattog. Herki nem tudja lerázni, így szembeszáll vele és hevesen ugatni kezdi, miközben körülötte ugrál. Nos a konfrontáció elkerülhetetlen Julcsi keservesen bőgni kezd, így Herkules száműzve lett a fürdőbe.

-          Szegénykém! – suttogom Robnak.

-          Nem lesz semmi baja! – suttog vissza a fülembe, de nevetni kezd amikor meglátja Julist felénk haladni az asztalba kapaszkodva, miközben potyognak a könnyei, és babanyelven magyaráz. – Aaa! Azt nem kapod meg! – nevet a kislányra aki leakar csapni az asztalra tett telefonra, persze megint bőgés a vége, sőt olyan hisztit csap le, hogy csak lesünk. – Ajaj! – suttog Rob – szerintem engem meg a másik fürdőbe fognak száműzni!

-          Azt megnézem! Megyek börtönőrnek! – vigyorgom rá.

Julis ekkor a távirányítóval kezdi csapkodni az asztalt, mire az apja feláll és teljes lelkinyugalommal a kezére csap. Csak lesünk, mint a moziban. Csend majd mindennél hangosabb bömbölés harsan fel.

-          Na jó, azt hiszem mi megyünk! – szólal meg Emma – A kisasszony nem bír magával, tegnap délután kapott oltást és most még hisztisebb az átlagosnál. Bocs fiatalok! Holnapután találkozunk! Tényleg mikor mentek el? – fordul felénk miközben Julcsit öltözteti.

-          25-én a  11:20-as géppel megyünk Londonba. A szüleim is szeretnének velünk karácsonyozni kicsit. – szólal meg Rob – Délelőtt itt is tudunk mindenkivel találkozni, hozzánk meg 26-án jönnek a rokonok, így mind a két helyen elleszünk.

Csendben hallgatok, majd mikor kikísérjük Tamásékat Robhoz fordulok.

-          Ezt mikor akartad velem közölni? – nézek rá mérgesen.

-          Mit is? – csattan vissza azonnal

-          Hát azt életem, hogy nálatok is ott lesz az egész család, nem csak a szüleid és a testvéreid! – vágom csípőre a kezem.

-          Miért talán gondot okoz neked?

-          Nem, életem nem okoz gondot, csak nem vettem ajándékot nekik! Megmondanád, hogy mégis hogyan állítsak oda ajándék nélkül?!  Kezd elegem lenni a meglepetéseidből! – közlöm és dühösen faképnél hagyom.

Persze mindenki hallotta a kis szóváltásunkat, de szerencséjükre nem szólalnak meg.

-          Nos, hogy az indulatok kicsit csillapodjanak, mit szólnátok, ha bemennénk az adventi vásárra? – szólal meg a bátyám, és kérdőn néz Robra.

-          Felőlem! – vonja meg a vállát ő válaszként.

-          Tőlem! – csattanok én is fel, amikor Zalán rám tekint.

-          Agyatlanok! – röhög ki bennünket Zalán, és Nattiékkal összevigyorognak.

Puffogva állok neki öltözködni, amúgy is dühös vagyok, de anya még rátesz egy lapáttal amikor osztani kezdi az észt, hogy ne hisztizzek már annyit! Rob csak vigyorog rajtam, én meg legszívesebben megfojtanám! Még én vagyok lebökve amikor ő nem gondolkodik!

Csendben dühöngve senkihez sem szólva megyek ki a kocsikhoz. Reménykedem, hogy Nattiékhoz ülhetek, de oda röhögve szállnak be Zalánék.

Robert meg sem kérdezve ül a volánhoz, az ÉN KOCSIMBAN!!

Csak felmordulok. Azért sem szólok egyetlen szót sem, pedig egész úton szekál. Felbosszantja, hogy nem szólok hozzá, így elhallgat, de látom rajta, hogy az idegtől az agya a plafonon van! Nem baj! Nem érdekel! Majom!

Csongi után hajt, majd mi is leparkolunk, és elindulunk a Bazilika elé ahol a vásár van.

A többiek nevetve mennek egymás kezét fogva én meg csökönyösen a kabátzsebembe dugott kézzel menetelek egyetlen szó nélkül Rob mellett. 

Már bánom, hogy ilyen makacs vagyok.

Rob sunyi oldalpillantásokkal figyel. Ismer, nem tudok sokáig haragot tartani vele. Egyszer csak kint felejtődik a kezem, amit elkap, és nem enged el. Azért sem nézek rá! Ő meg csak kuncog rajtam, majd hirtelen magához ránt és megcsókol.

-          Makrancos boszorkány! – suttogja két csók között a számba – Úgyis megpuhítalak!

-          Csak szeretnéd Pattinson! – mormolom.

-          Nini, megjött a hangja! Csoda történt nem néma! – bohóckodik, mire elnevetem magam.

-          Idióta! – vágom oldalba.

-          De szeretnivaló idióta! – vigyorogja.

Magasra húzza a kabátján a zippzárt és morog ezerrel, hogy anyuéknál hagyta a sapkáját.

-          Nyugi senki nem fog felismerni! Ne parázz már! – mormolom neki mire cöttögni kezd, majd elnyel minket is a forgatag. - Ezt nézd Rob! – fordulok felé – ilyet én is csináltam már! – mutogatok a kis agyagfigurákra – Mi lenne, ha ilyet vennénk ajándékba? 

-          Suzie néninek Katie-éknak és Matt-ének vettem ajándékot, mert Claire mondta, hogy ott lesznek, de azt sem tudom, hogy egyáltalán kik jönnek még hozzátok?

-           Hát izé, azt hiszem még apa testvérei és azok családja. – szövegel összeráncolt homlokkal miközben a következő bódéhoz megyünk. – Igazándiból nem tudom, ne kérdezz tőlem ilyeneket! – csattan fel.

-          Mégis kitől kérdezzem ha nem tőled te eszelős? – mordulok fel és fordulok felé, mire kezembe nyomja a telefonját vigyorogva.

-          Halló! Robert te vagy az édes fiam? – szól bele a készülékbe Claire.

-          Nem szia! Hanna vagyok! – nyökögöm teljes zavarban.

-          Szia csillagom! Baj van? – szólal meg idegesen.

-          Nem Claire nincs baj, csak az eszelős fiad éppen most közölte velem, hogy ott lesz nálatok az egész család, amiről eddig elfelejtett hadoválni! – közlöm Robert anyukájával – És most itt állok karácsony előtt egy nappal, ajándékok nélkül. Kik lesznek nálatok, jó volna legalább ezt tudni, mert Rob ezt sem tudta megmondani.

-          Miért is nem lepődök meg? – nevet fel Claire, és sorolni kezdi a neveket.

-          Várj egy kicsit írnom kell! – kapkodok a noteszem és egy toll után  - Mondhatod!

Gyorsan egyeztetünk, és nevetve köszönünk el egymástól. Kutatva nézek körül, hogy hova tűnt el az én egy szem párom, mivel nem látom sehol. Kisvártatva felfedezem az édességes sátornál áll és vásárolgat. Elnevetem magam amikor meglátom a nagy zacskó édességet nála. Kíváncsian kukkantok bele a zacsiba, mikor az orromra koppint.

-          Ez az enyém! – morran fel – De ha szépen kérsz akkor adok!

-       Majom! – közlöm vele nemes egyszerűséggel és elvonulok morcosan.

Nevetve jön utánam.

-          Most hiába jössz! Maradj ott ahol vagy, és tömd a fejed! – pattogok vele, de amíg levegőt veszek a számba tol egy kis szelet marcipán tekercset

-          Ez jó ezt kóstold meg! - közli velem csámcsogva.

-          Majom vagy! – motyogom tele szájjal

-          Nem baj! – nevet – De akkor sem tudsz lerázni!

-          Fogadunk? – és nagy levegőt veszek, mivel szándékomban áll fennhangon megszólalni, hogy itt van.

-          Meg ne próbáld! – morran rám és újra a számba nyom egy szeletkét, amit egyből majszolni kezdek. – Látod tudom én, hogy hogyan kell hatni rád! – közli öntelten mire megfordulok és faképnél hagyom, de nem tudom lerázni, mert kiskutyaként jön utánam. Lassan lehiggadok újra, amit vigyorogva konstatál.

Lassan végigjárjuk a vásárt, és akinek még hiányzott ajándéka azoknak mindnek sikerül valami apróságot venni. A sátrak végére elfogynak a nasik is. Pukkadozok, de ahogy látom ő is. Egyszer csak ezerrel vigyorogni kezd. Értetlenül fordulok felé, de a hátam mögött áll és átkarol, így nem láthatom az arcát.

-          Most mit nevetsz?

-          Tudsz róla, hogy a rajongóid szerint itt foglak elvenni? – vigyorogja és a mellettünk tornyosuló Bazilikára mutat – Szavaztak a lehetséges helyszíneket illetően, és ez nyert!

-          Bolond vagy! – nevetek rá.

-          Komolyan mondom! – vigyorog-  Natti és Emma is mondták!  

Szerencsére megjelennek a többiek is, csodák csodájára mindenki szorongat még csomagokat nem csak mi, és elindulunk haza.

Otthon fáradtan dobom le a cipőimet és amíg a többiek filmet néznek addig én nekiállok csomagolni a frissen vett ajándékokat. Szerencsére nem tart sokáig, így gyorsan elmegyek zuhanyozni,  majd Robhoz lépek és két csicsergős puszit követően  az ágyba zuhanok, míg ő még filmet néz.

* * *

A szívem vadul ver, minden tagom remeg, reszket. Zihálva ülök fel az ágyban. Képtelen vagyok a rajtam eluralkodó pánikon felül kerekedni!

Rogyadozó lábakkal kapkodva lépek a szekrényhez, hogy kikapjak egy melegítőt. Szinte önkívületben öltözöm fel, és botorkálok ki a nappalin keresztül a bejárati ajtóhoz.  

A lassan egy éve nem jelentkező pánik újra rám talál, és maga alá gyűr. Reszketve próbálom az ajtót kinyitni, párszor ki is esik a kezemből a kulcs, de újra neki gyürkőzöm és kilépek a hideg éjszakába, ahol apró pelyhekben szállingózik a hó. Nem törődve semmivel botorkálok a menedéket jelentő műhelybe, és tétován gyürkőzök itt is az ajtóval. Belépve áporodott de meleg levegő fogad, hiszen ezt a helyiség is rá van kötve a ház központi fűtésrendszeréhez.

Különös, szinte teljes homályban látok mindent hiába kapcsoltam fel a villanyt, de a gondolataim, és egyéb érzékszerveim kiélezetten működnek. Érzem, hogy szinte kiesik a szívem, hogy vágtat a pulzusom, hogy a gyomrom tótágast áll. Félek! Rettegek! Rettegek, mert a napközben gondosan elnyomott gondolatok, félelmek, érzések alvás közben rám találtak és legyűrtek, ledaráltak. Élesen érzem a fájdalmat, és a félelem jéghideg ízét, ölelését! 

A radiátorhoz botorkálok és feltekerem. Teljes önkívületben kapok be a kezemben szorongatott fájdalomcsillapítóból négyet. Fogalmam sem volt hogy szorongatom, de itt vannak, nálam vannak. Rettegve várom, hogy múljon a fájdalom, ami kisvártatva odébb is áll, de a megkönnyebbülés helyett átveszi rajtam az uralmat a félelem. Remegve rogyok le a kis kanapéra, és kitör belőlem a napközben féken tartott zokogás.  Fáj, nagyon fáj a lelkem, hiszen mindent elveszíthetek! A szerelmemet a boldogságomat!

Rettegek.

Eszembe jutnak Natti szavai, szinte őrjöngök, a fájdalomcsillapító azonban leterít és szinte aléltan alszom el a kanapéra borulva.

Robert

2010.december 23.

Álmosan tapogatózom a Boszorka után, de hideg az ágy mellettem. Felkönyökölök az ágyban, és körül nézek a szobában. A hálóingét a szekrény előtt a földre dobva találom, amin meglepődök, mert az én pedáns kedvesemre ez nem nagyon jellemző.

Na jó, néha előfordul, de az csak a szeretkezés hevében van, olyankor nem foglalkozik ilyen aprósággal, mint hogy a helyére rakja a dolgait!

Nos, most szeretkezésről szó sem volt, hacsak valaki más nem merészkedett be hozzá az éj leple alatt, azt meg azért észrevettem volna! Gyorsan magamra kapok egy melegítőt és Hanna keresésére indulok. A többiek már kint üldögélnek a konyhában, csak Csongi nincs itt, gondolom a boltba ment.

-          Na végre előbújtatok! – nevet fel Zalán – Így 10 óra tájban már ideje volt.

-          Nem láttátok Hannát? – hagyom figyelmen kívül froclizását.

-          Nem veled aludt? – szólal meg Ashley – Én már 7 óra óta fent vagyok, de nem láttam kijönni.

Szavai hallatán elkap az ideg, de látom ahogy Zalán szeme is elkomorodik.

-          Van valami amiről nem tudok? – néz rám, miközben azon agyalok, hogy hol lehet.

Válasz nélkül hagyom Zalánt és elloholok a fürdőbe, majd a WC-t is megnézem, de sehol nincs. Kabátja a fogason lóg, cipője a cipőtartón, papucsa szintén. Torkon ragad a pánik.

-          Hova az istenbe tűnt el?

-          Robert Pattinson! – dörren rám Zalán – Állj már meg! Mi van Hannával? Túlsápadt! Láttam, de nem akartam faggatni, hiszen felnőtt nő! Mi van a húgommal?

-          Petefészek gyulladása van! A vetélése óta voltak fájdalmai de nem vette őket komolyan. Kicsit több mint egy hete elment orvoshoz, kapott is gyógyszert amit szed, de még mindig sokszor van rosszul! – hadarom.

-          Miért nem mondtátok?

-          Miért kellett volna mondanom? Miért kellene neki mindenről beszámolnia? Felnőttek vagyunk, és vannak dolgaink amik senki másra nem tartoznak rajtunk kívül!

-          Jó oké igazad van! Ne ordíts! – visszakozik Zalán.

-          Bassza meg! Megpofozom esküszöm ha előkerül! – tajtékzom – De hova mehetett? Csizmája, papucsa a helyén, kabátot nem húzott, a fürdőben, WC-n nincs, gondolom a ti szobáitokban sem aludt!

-          A műhely! – kiállt fel Natti – Ha baja volt, akkor mindig oda ment!

Zalánnal szinte egy emberként tépjük fel az ajtót és loholunk hátra a műhelybe, fel sem fogom, hogy esett a hó. Nagyot nyelek, ég a villany!  Szinte feltépem az ajtót. Ott fekszik a kanapén összegömbölyödve, kócosan, kipirulva.

-          Édes istenem! – nyögök fel és hozzá lépek. – Szinte lángol a láztól.

Felkapom és rohanok vele át a lakásba, nyöszörög.

-          Hanna, kicsim hallasz? Kicsikém! – próbálom ébresztgetni, mire kómásan kinyitja a szemeit, láthatóan azt sem tudja, hogy hol van.

-          Megyek csinálok hűtőfürdőt. – rohan el Ashley, Natti meg csak tágra nyílt szemekkel toporog az ajtóban.

Zalán nyitja az ajtókat előttem, és egyből a fürdőbe megyek vele.

-          Hívok orvost! – szalad el Natti amikor látja, hogy alig tudja tartani magát Hanna.

-          Jézusom így ment hátra?! – nyög fel Zalán, - még papucs sem volt a lábán!

Szinte félőrülten rángatom le róla a melegítőt ami alatt semmi sincs rajta, se bugyi, se melltartó semmi, csak a melegítő. Zalán tartja, hogy letudjam vetkőztetni, most az sem érdekel, hogy meztelenül látja a bátyja, most csak az érdekel, hogy levigyem valahogy a lázát. Ketten tesszük be a kádba, ahol a meleg vizet fokozatosan hűtjük le. Hamarosan dideregni kezd, és a tekintete is tisztulni kezd.

-          Rob! – nyöszörgi.

-          Itt vagyok kicsim! – suttogom közel a kétségbeeséshez – Itt vagyok!

-          Nem akarom, hogy elmenj! Ne hagyj el! – kapaszkodik a nyakamba.

-          Hanna! Miért hagynálak el? – tolom el magamtól kicsit - Kicsim milyen hülyeség ez?

-          Nincs babám! – nyöszörgi.

-          Majd lesz kicsim! Majd lesz! Teszünk róla, hogy legyen! – próbálok vigyorogni, de ez elég keservesre sikeredik, mivel egy nagy gombóc van a torkomban.

Zalán mély levegőt vesz mellettem és lassan fújja ki a levegőt.

-          Fázom! – suttogja Hanna, és ki akar szállni – Nagyon fázom!

-          Nem lehet kicsim! – nyomom vissza – Még nem lehet, még egy kicsit maradnod kell! Hallod?!

Nem válaszol, kétségbeesetten látom, hogy tekintete, kezd homályosodni.

-          Jézusom! Vedd ki azonnal! – kiállt rám Zalán miközben felkap egy törölközőt, és tartja amíg kiemelem Hannát a vízből. Gyors mozdulatokkal törölgetjük, majd felkapom és a szobánkba megyek vele.

Ashley kitessékeli Zalánt amíg ráadjuk a hálóinget, bugyit. Egyetlen szót sem szólunk egymáshoz, egy hang nélkül mozgunk. Mire végzünk, hangok hallatszanak be kintről. Halk kopogást követően Zalán lép be a nyárról ismerős idős orvossal. Ő jött át amikor az esküvő előtt Natti kiütötte magát.

Ashely és Natti kimennek, Zalán bent marad, hogy fordítson.

-          Jó napot fiatalember! – lép hozzám és fog velem kezet- - Mi történt?

Nagyvonalakban elmesélem amit Hanna mondott, megmutatom a gyógyszert amit kint írtak fel neki. Az orvos megkéri Zalánt, hogy legyen szíves keressen rá a neten erre a gyógyszerre a nemzetközi gyógyszerlistában, hogy tisztában legyen vele, mit szed Hanna. Zalán elé teszem a gépemet,  aztán már csak állok ott tehetetlenül miközben az idős orvos vizsgálja. Amikor a hasához ér, a félig öntudatlan kedvesem felnyög, az orvos meg csak hümmög, majd Zalán felé fordul, és olvasni kezdi a talált szöveget.

A csendet szinte vágni lehet amíg olvas.

-          Bocsánatot kérek, az olvasás jobban megy angolul, beszélni már nehezebben tudok – mentegetőzik a szemüvege felett rám tekintve - Azt hiszem fiatalember, hogy Hanna nem kapott elég erős gyógyszert kint.  Én most adok neki pár injekciót, és holnap reggel is átjövök akkor kap egy második sorozatot. Írok fel neki másik antibiotikumot, és egy gyulladáscsökkentőt amit szednie kell 5 napig. Ne aggódjon rendben lesz Hannácska – ütögeti meg a vállamat. – Délután még kicsit gyengécske lesz, de rendben lesz.

Idegesen figyelem, ahogy feltöri az ampullákat, majd felszívja őket és felszisszenek amikor Hannába szúrja egymás után az injekciókat.

-          Ha bármi gond van hívjanak nyugodtan! – köszön el – További szép napot! – vereget hátba.

Becsukom utána az ajtót, és a kipirult kedvesem mellé dőlök. Figyelem ahogy halkan pihegve veszi a levegőt, kissé elnyílt szájjal.

Órák telnek el, de nem vagyok hajlandó elmozdulni mellőle.  Edit és István is átjönnek amikor a lányoktól megtudják, hogy mi történt, de megnyugtatom őket, hogy semmi gond sincs lement a láza, jobban van már. Zalán benéz amikor  elindulnak le Istvánnal Hanna nagyszüleiért, ő is megnyugszik amikor látja, hogy jobb színe van a mellettem szundikáló Hannának.

Elmerülök egy forgatókönyvben, így észre sem veszem, hogy felébredt.

-          Szia! – suttogja halkan, és felém fordul.

-          Szia! – dőlök mellé, hogy lássam a szemét – Ha még egyszer a frászt hozod rám elverlek értetted? – morgok rá, de közben elönt a megkönnyebbülés.  – Hogy az istenbe kerültél ki a műhelybe?

-          Elhiszed, hogy fogalmam sincs? – motyogja – Éjjel rosszul lettem, elkapott a pánik, és nem tudtam bent maradni, szinte automatikusan mentem ki a műhelybe.

-          Cipő, minden nélkül szó szerint egyetlen szál melegítőbe? Mond normális vagy? – esek neki – El tudod képzelni, mit éreztem amikor felkeltem és üres mellettem az ágy? A többiek sem láttak, cuccaid a helyükön! Majdnem megállt a szívem, már az is átfutott az agyamon, hogy elraboltak!

Felkuncog.

-          Ne vigyorogj! – morranok rá szigorúan, de a lelkem az szárnyal, hogy jobban van - Ne csinálj velem ilyet soha többet! Ígérd meg!

-          Rendben megígérem! De most szeretnék felkelni, mert el kell mennem egy bizonyos helyre!

Mellé ugrok, hogy segítsek neki, de már fel is kelt. Amikor kiegyenesedik felnyög és kérdőn néz rám amikor észre veszi a bugyival leszorított borogatást amit Natti tett rá, hogy rendben legyen.  

-          Itt volt a háziorvosotok valami Szilárd bácsi – magyarázom neki,  - Adott három injekciót, és felírt két gyógyszert is amit már Zalán kiváltott – mutatok az éjjeliszekrényen lévő dobozokra – holnap reggel még átjön akkor kapsz még 3 bökést! – vigyorgom.

-          Oké. Elkísérsz? Rendben leszek, de most még szédülök kicsit.

-          Persze gyere! – kapom fel.

-          Mondom elkísérni, nem elcipelni! – szuszogja a nyakamba.

-          De én most cipelni akarlak.

-          Nem tiltakozom, mert nagyon forog a világ.

Térülünk – fordulunk, és azon kapom magam, hogy már felöltözött.

-          Éhes vagyok! – áll meg mellettem, mire felnevetek és átölelem.

-          Akkor nincs mese enni kell! Rendelek valamit.

-          Nem lehetne, hogy inkább átmenjünk anyuékhoz? Itthon van a kocsim nem?

-          De azt hiszem. Ashley és Natti a Szuzukival mentek el, Csongi meg a sajátjával, Zaláért meg István jött, de megnézem inkább.

Mire visszaérek már a nappaliban üldögél és joghurtot kanalaz. Átölelem, és a nyakába csókolok, mire megsimogat és a hajamba túr.

-          A frászt hoztad rám!

-          Sajnálom!

Felöltözködünk, gondosan ügyelek rá, hogy rendben legyen, és elindulunk a szüleihez. Beállok az udvarba ahol már ott parkol Csongi és István is.

-          Ezek szerint már itt vannak a nagyiék is! – vigyorogja, mire kézen ragadom és elindulunk befelé.

Most érhettek ide Istvánék mert a csomagok még a nappaliban vannak. Észre sem veszik, hogy beléptünk egészen addig amíg Natti a nyakába nem ugrik Hannának.

Edit megkönnyebbülten sóhajt fel és öleli magához ő is Hannát. Zalán csak vigyorog és a húgára kacsint.

-          Hancsikám! – állnak meg előttünk a nagyszülei, Hanna a megszólításra a szemeit fogatja, de vigyorog. – Veled mindig történnie kell valaminek?! – öleli magához Veronka néni, míg Feri bácsi hozzám lép és átölel, majd cserélnek. – Köszönöm fiam! – suttogja az apró idős hölgy a fülembe és hálásan néz rám, miközben megpaskolja az arcomat.

Edit enni ad mind a kettőnknek és árgus szemekkel figyeli, hogy Hanna mindent megegyen, aki ki is tesz magáért, mert termel rendesen, csak vigyorgok rajta. Lassan lenyugszik mindenki, helyükre kerülnek a csomagok.

-          Nos akkor az a véleményem, hogy hozzuk be a fenyőfát! – szólal meg István.

Zalánnal kabátot rántunk és kimegyünk az enyhe hóesésbe a garázsba. Becipeljük a fát, kétségeim vannak, hogy feltudjuk-e egyáltalán állítani, de biztosítanak róla, hogy már nem egyszer megtették. Én elhiszem!

Együttes erővel felállítjuk a fát amit előzőleg István Csongorral már a talpba állított. Kezdetét veszi a nálunk is szokásos, forgassuk a fát című társasjáték, ami abból áll, hogy a csajok mintegy 3 méterre állnak, és vezényelnek, hogy legyen elfordítva a fa. Ez mintegy háromnegyed órás program, én 20 perc után feladom Csongorral egyetemben, így Zalán és István a szenvedő alanyok.

-          Nem azért az egy ötvenért, de innen indultatok mintegy  fél órával ezelőtt! – röhög Csongi, én inkább bölcsen hallgatok, nálunk már ilyenkor kitör a háború. Nos itt sem történik másként. Csongi kap rendesen a fejére a nőszemélyektől.

A fa rendesen áll, ekkor kezedét veszi a díszítsük fel hadművelet. Nos ebből inkább kimaradok. Helyet foglalunk a kanapén Zalánnal és Istvánnal  ahonnan kedvtelve nézzük a nagyszülőkkel egyetemben  kávézás közben ahogy a csajok a fát díszítik. Mondjuk meglepődöm rajta, hogy 23-án már feldíszítik a fenyőfát, de ahány ház annyi szokás.

Csongié a megtiszteltetés, hogy az égősorokat  feltegye. Röhögünk is rajta eleget. Hanna egy idő után elfárad, így az ölembe húzom és onnan nézzük ahogy a lányok szenvednek. Edit vezényletével hamarosan miden a helyére kerül. Kisvártatva megjelenik a színen Herki is heves farok csóválás közepette. Hanna felkapja és dögönyözni kezdi. István csak nézi őket.

-          Egészen jól elvolt nálunk! – közli – Ha gondoljátok én még elpesztrálgatom ezt a kis gombócot.  – nevet fel, és magához hívja Herkulest, aki kergén hozzámasírozik.

-          Na mondhatom gyönyörű! – nevet fel Hanna – Mindenkinek szót fogad csak nekem nem!

Ekkor megjelenik Edit egy hatalmas tál pattogatott kukoricával a kezében, amire egyből rámozdulunk, de a kezünkre csapnak, mondván a fára lesz! Kalákában ülünk le a fa elé a padlóra dobott párnákra  (még jó, hogy padlófűtés van!!) és kezdünk neki a pattogatott kukorica felfűzésének, amit sorban feladunk, csak Hanna tart ki.

Rendületlenül fűzi a szalagokat egymás után, egészen addig amíg Edit meg nem elégeli. Szépen felteszik a fára őket, majd mindenkit végig kérdeznek, hogy szerintünk jól mutat-e.

Én biztosítom őket, hogy szerintem tökéletes!

Hanna csak ül a karácsonyfa előtt és nézi, mint egy kislány. Leheveredem mellé a földre, és magamhoz húzom.

Látom rajta, hogy fáradt, de vigyorog. A szüleinél vacsorázunk, majd mi hazamegyünk mert kedvesem le akar pihenni. Zalánék is velünk jönnek haza, és Nattiék sem maradnak sokáig. Haza érve, úgy dönt mégis, hogy nem fekszik le, hanem kijön ő is filmet nézni. Kihúzzuk a nappaliban a sarokülőt, amin így hatan is kényelmesen elférünk. Hozzám bújik miközben nézzük a filmet. Végig nézek rajta, komolyan mint egy kislány. Narancssárga vastag pizsi van rajta, csíkos vastag zoknival. Mondjuk mindannyian pizsiben pompázunk! Elröhögöm magam, amikor végigtekintek magunkon.

-          Basszus, mint a jóllakott ovisok! – röhögöm – komolyan már csak a bömbirongy hiányzik a kezünkből.

Persze megkapom a magamét, de élvezem a békét. Elkezdődik a film, de én csak a hozzám bújó lányra tudok figyelni, csak rá. Az oldalamhoz dőlve szuszog. Egyik kezemmel a hátát simogatom, míg a másikkal a mellkasomon nyugvó vékony kezeket cirógatom.

-          Rob! Rob! – hallom félálomban ahogy Zalán szólongat – Fel kellene kelnetek, menjetek be a szobába lefeküdni.

Teljes kómában feltápászkodom, és a szintén kómás kedvesemmel egyetemben betámolygunk a szobánkba, ahol bevetődünk az ágyba és már alszunk is. Éjjel többször felébredek megnézni, hogy minden rendben van-e, de megnyugszom és visszaalszom.

2010. december 24.

Edit

Elégedetten nézek végig a családomon. A szűk családomon, hiszen holnap itt lesz mindenki nálunk.

Elfáradtam, de elégedett vagyok.

A lányok gyönyörűen feldíszítették a lakást, kitakarítottak amibe persze még a srácokat is befogták! Nevetni támad kedvem amikor eszembe jutnak ezek a pillanatok (István szerencsére a tudtuk nélkül fotózott) Délután kettőre mindennel végeztünk is. A gyerekek hazamentek, hogy rendbe szedjék magukat, majd 5-re visszajöttek szépen felöltözve, ajándékokkal teli szatyrokkal.

Vacsoráztunk, és most itt ülünk  a karácsonyfa körül mindannyian.

Mindünk előtt  hegyekben állnak az ajándékok amit lelkesen bontogatnak. Kivéve Hannáékat, akik  még most ott ülnek a fa alatt, mosolyognak egymásra, és Robert egy apró dobozkát nyújt a lányom felé.

Érdeklődve figyelem őket. Hanna elpirulva veszi át Robtól a dobozt és kezdi kibontani. Látom ahogy elképedten néz Robertre amikor meglátja a tartalmát.

-          – Jaj Robert ez nagyon szép! Köszönöm szépen! – vigyorog, és veszi kezébe a szép kis láncot.

-          Tetszik? Komolyan tetszik? – nevet rá Robert.

-          Nagyon! – suttogja és megcsókolja. – De most jön az én ajándékom! – neveti el magát felpattan és  a kanapé mögé rejtett hatalmas csomagot felkapja majd visszaül Rob mellé.

Robert meglepődve néz a hatalmas csomagra.

-          Mi ez? – mered Hannára.

-          Majd meglátod! – kuncogja – Én nem tudom a Jézuska hozta!

-          De . . .

-          Semmi de! Bontsd ki!

Robert kíváncsian kezdi bontogatni az ajándékát amit amint meglát elkerekednek a szemei, és  hitetlenkedve húzza végig a kezét rajta.

-          Ez az? – pillant a lányomra, aki könnyes szemmel felel neki.

-          Igen az. – suttogja – Az a gitár amit október végén összetörtél amikor elvesztettük őt! Tudom, hogy neked sokat jelentett, hiszen ez volt az első és a kedvenc gitárod, és nem akartam, hogy eldobd!

-          De hogyan? – mered rá elképedten Hannára – Én azt hittem hogy menthetetlen!

-          Anyukádat felhívtam amikor hazaértünk L.A-be, hogy el ne dobják, felhívtam Csongit, hogy ismer-e valakit aki rendbe tudná hozni. Megadta az illető címét, akivel felvettem a kapcsolatot. Anyudék elhozták amikor a múlt hónapban itt voltak anyuéknál, apa meg elvitte a restaurátorhoz. Nem tudták a töréseket teljesen eltüntetni, de . . .

Látom ahogy Rob szeme is elhomályosodik amint végighúzza a kezét a húrokon, a lányomhoz hajol és megcsókolják egymást.

-          Köszönöm! – suttogja

Nos ez az igazi karácsony, ahol a lelkek talán megnyugszanak és boldogság tölti el a szíveket. 






Sorry, de a komikra holnap válaszolni fogok! 





133554