134. fejezet: Hm . . .

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket mindenkinek. 

Az az igazság, hogy nem sikerült befejeznem ezt a részt (szó mi szó elég eseménytelenre is sikerült) mert  még lett volna mit írni, de nem akarok csúszni, inkább   felteszem  (egy kis átkötéssel megoldottam a dolgot. XDDDD )  

Eredetileg úgy terveztem, hogy ez után a rész után esküvőre megyünk, de csúszni fog a jövő hétre. 

Ha sikerül akkor most csütörtökre megkapjátok a következő részt,  és akkor viszont jövő hétre tessék előkapni a gálagöncöket +  fodrász, sminkes, mert lagziba megyünk!  

Hetek óta készülök rá! Hetek óta! 

Jelenleg 132 db képet készítettem, zenéket válogatok, és ehhez kapcsolódva lenne egy kérésem is!  

Az a baj, hogy nem nagyon ismerem a könnyűzenét, és szükségem lenne egy olyan számra, ami pörgős, vidám.  (nem mulatósra gondolok) Gondoltam valami jó rock n'roll számra, de azokat sem nagyon ismerem.  Szóval ha segíteni tudnátok, vagy lenne valami ötletetek  nagyon szívesen venném!  E-mail: henrieme@gmail.com

Puszi csajok! 

Robert

-      Hol a fenében van már ez a nő megint? – mormolom, miközben idegesen várom, hogy felvegye az átkozott telefont, de az csak csörög.

-      Ne idegeskedj!  Biztosan jól van – nevet rám Kevin – Biztos vásárolgat, az én barátnőm mindig . . .

-      . . . de ő nem az a vásárolgatós típus Kevin! – vágok közbe – a munkahelyéről már 1 órája eljött, legalább is  azt mondta a portás akivel beszéltem, Hanna volt az utolsó aki elhagyta a szerkesztőséget. Már régen itt kellene lennie, és a telefont, azt mindig magánál tartja, mert tudja, hogy ideges leszek, ha nem veszi fel! – mormolom – remélem nincs neki semmi baja!

A velem szemben ülő barátom felnevet, és elképedve ingatja a fejét.

-      Eltúlzod Rob! – röhög ki.

-      Lehet – mormolom – Lehet Kev. . .

Lehet, hogy igaza van! Jár az agyam, miközben a telefont magam mellé dobom, és próbálok a szövegelésére figyelni. Magyaráz, csak mondja, mondja a magáét, de a gondolataim, hát azok száguldoznak. Ideges vagyok. Jövő héten lesz az esküvőnk. Holnap este utazunk Budapestre. Hanna már majdnem mindent összepakolt, de még van amit holnap be kell szereznünk.

Miután Londonban mindent, amit lehetett elrendeztünk visszajöttünk az Államokba. Muszáj volt, mert Hannának dolgoznia kellett menni. Ez alatt az 5 hét alatt szinte minden nap későn, jóval a munkaidő után ért haza. Ha esetlegesen időben itthon lett volna, akkorra meg Vanda szervezett neki valamit. Vagy interjúra kellett mennie, vagy megbeszélésre, de nem tudok egy olyan estét mondani, amikor este 8 előtt hazaért volna. Most meg már lassan fél 10 van!

-      Mit csinálsz most? – néz rám érdeklődve Kevin.

-      Most éppen semmi – próbálok értelmes választ adni – kicsit sok volt, szinte tavaly októbertől július közepééig egyfolytában dolgoztam. BD két rész egyben, majd Kanadában a Cosmopolis . . .Elfáradtam. Most egy ideig pihi lesz, de az sem sokáig, mert október végén kezdődik a BD első része körüli cécó. . .- sóhajtom.

-      De nászútra elmentek azért nem?

-      Persze, hogy elmegyünk! – nevetem el magam, - Meglepetés lesz az asszonynak, úgyis túlhajtja magát!

-      Kíváncsi vagyok erre a csajra! – kacsint rám – Az újságokban láttam már, de nagyon érdekel, hogy milyen lehet az a nő, aki Robert Pattinson fejét elcsavarta!  Én mindig is meg voltam arról győződve, hogy ti Kristennel együtt vagytok! Erre a legnagyobb meglepetésemre a bulvárban egy másik barnával látlak! – néz a kisasztalra hajított újságra, amiben éppen a londoni utazásunk alatt készített képeken filozofálnak –

„Egyes hírek szerint az Alkonyat sztárját Robert Pattinsont (25) és barátnőjét  Hanna Molnárt (24) vagy talán menyasszonyát (?) látták Londonban szüleikkel sétálni.  Legutóbb  Londonban egy bevásárló körút alkalmával kapták őket lencsevégre. A szemtanúk egyöntetűen beszámoltak arról, hogy a fiatalok szinte el sem engedték egymást. Sokakban újraéledt a remény, - hiszen Robertet sokáig nem lehetett Miss Molnárral látni, - hogy Kristennel együtt vannak, azonban a boltok eladói is megerősítették, igencsak meghittnek látszott kettőjük viszonya: „Állandóan mosolyogtak, nevetgéltek, ölelgették egymást, úgy tűnt nagyon szerelmesek egymásba.” Bizonyos szemtanúk szerint  Hanna kezén egy jegygyűrű csillogott. Egyes szintén meg nem erősített hírek szerint Londonban látták Miss. Molnárt amint Vera Wang szalonjából távozott, egy idősebb házaspárral. . .  

Ki tudja, talán az esküvői harangok is zúgnak már?

Ennek ellentmondani látszik, hogy Robertet Los Angelesben látták kutyát sétáltatni, a jelenleg eléggé robinson cruso-s fizimiskájú Tom Sturridge-val (26)

Míg Miss Molnárt New Yorkban kapták lencsevégre amint Jill Garnerrel (27) sétálnak a Centrál Parkban.

Együtt, mégis külön? Hát érdekes ez.  A Robsten rajongóknak pedig marad egy halvány reménysugár: talán tényleg csak barátok...

-      Csinos csaj! – nevet rám – meg kell állapítanom, hogy van ízlésed a nők terén, de amint látom rendesen elkapta a töködet! – röhög, amint meglátja, hogy a telefonomat az első rezzenésre felkapom.  Idegesen tekintek a kijelzőre, idegen telefonszám.

-      Igen? – mordulok bele bizalmatlanul, hiszen idegeneknek nem szoktam kiadni a számomat, ennek ellenére felveszem.

-      Rob én vagyok az! – szólal meg Hanna – Le ne tedd! Eltudsz jönni  Pepe boltjához? Eljöttem bevásárolni munka után, és nem figyeltem, bezártam a kulcsot – hadarja, engem meg a szavai hallatán a röhögés fojtogat - . . . és mindegy! A lényeg az, hogy nem tudom a kocsit kinyitni. A motor kulcsát a kocsi pótkulcsával egyetemben a kisszekrényben találod . . .  Robert hallasz?

-      Mond édesem hajat festettél? – röhögöm el magam.

-      Te most engem kiröhögsz?! – csattan fel – Basszus Rob nem lehetsz ennyire köcsög! 


-    Hát cica pedig ez nagyon szőkésen hangzott!

-      Rob! Nem életem, nem festettem csak melíroztattam! – neveti el magát ő is – Ne szórakozz most velem! Jössz vagy sem?

-      Megyek. El ne menj sehova, mindjárt indulok.

-      Ha akarnék sem tudnék menni, a táskám is a kocsiban van, még pénz sincs nálam, és a bolti telefonról beszélek – mormolja, majd leteszi.

Felröhögök, mire Kevin érdeklődve mered rám.

-      Mi történt? Hova kell menned?

-      Munka után bevásárolt, és barbisan bezárta a táskáját a kocsi kulcsokkal egyetemben . . . – röhögök galádul – most meg nem tud semmit csinálni, mert pénz az sincs nála!  El kell vinnem a pótkulcsokat.

-      Gyere elviszlek! – áll fel, mire tiltakozni kezdek.

-      Nem köszi, nem kell!  Nem hagyom ki az alkalmat, hogy végre a motorjával menjek! 

-      Motorja van? – jön a döbbent kérdés

-      Aha, egy fekete Honda ZBR 250-se, általában azzal jár dolgozni, de ma kosztümben kellett mennie, és az én bérelt autómat vitte el. – szövegelek miközben Kevin döbbent képét figyelem.

-      Hát egyre kíváncsibb vagyok erre a nőre! Motorozik! – mormolja, miközben ő is felcihelődik, majd megakad a szeme valamin – Látom te is olvastad – néz rám, miközben egy könyvre mutat a fotel mellett – nem tudtam letenni, pedig ez elég ritkán fordul elő velem!

-      Aha, én is olvastam – közlöm, miközben magamra rángatom a pulcsimat, mert hiába melegek a nappalok, szeptember közepén így éjszaka már kissé hűvös van.

-      Elgondolkodtam rajta, hogy megkeresem a íróját, meg kéne venni tőle a fim jogokat – mormolja, miközben ő is a kabátját rántja magára  – Nem akartam elhinni amit a New York Times kritikusa  James Bott  írt a könyvről, mert ő elég szűken méri a dicséretet,  és meglepett, hogy eléggé elismerően írt a könyvről. Kíváncsivá tett, megvettem és elolvastam. Próbáltam a szerzőt elérni, de eddig pár interjún kívül, amit adott nem tudtam kideríteni, hogy ki ez a nő. Fura egy tyúk lehet, biztosan egy megkeseredett vénlány, aki a könyveiben éli ki magát. – mormolja és elneveti magát – biztos egy fekete szemüvegkeretes Agatha Christie!

Basszus, ha ezt Hanna hallaná! – morfondírozok magamban vigyorogva, miközben a kulcsokat bányászom elő, majd rendezni próbálom az arcvonásaimat és Kevin felé fordulok, aki a lakást veszi szemre.

-      Jó kis lakás, kicsi, csajos, de van hangulata.

-      Hanna bérli, én már mondtam neki, hogy vegyünk itt is lakást NYC-ben, de szerinte hülyeség, jó ez a kégli kettőnknek.

-      Hát öregem ha tényleg megnősülsz, akkor kell majd tényleg egy nagyobb lakás! – vereget hátba miközben az erkélyajtót zárom be.

-      Hát mint a kezedben tartogatott meghívó is bizonyítja, bizony megnősülök! – nevetek rá – És nagyon remélem, hogy eljössz te is! – veregetem én is hátba – Hátha megismersz Londonban egy jó kis csajt, és záros határidőn belül mi is mehetünk a te esküvődre! 

-      Hát barátom addig állj fél lábon, amíg te az én esküvőmre jössz! – röhögi, majd elindulunk lefelé a garázshoz.

Hanna

Hol az istenbe van már? Megfagyok! Csak én lehetek ilyen idióta! Csak én! Mi a büdös francnak nem figyeltem! Csak ne jöjjön ide senki!

Ekkor feltűnik a túloldalon két figura. Még a szemük sem áll jól, ránézésre egyből életfogytiglanra taksálom őket. Remélem, nem vesznek észre, hogy itt álldogálok, mint a jótét lelkek a parkolóban a bolt előtt.

Idegesen rezzenek össze, amikor a két srác szeme megakad rajtam, és irányt változtatva elindulnak felém nagy röhögések közepette.

Rob, hol az istenbe vagy már!!! 

A félelem összeszorítja a légcsövemet, szinte kapkodok a levegő után,  hideg-meleg váltakozva önt el, izzad a tenyerem, és össze-vissza kalapál a szívem!  Basszus ezek mindjárt ideérnek! – kétségbeesetten nézek körül, hogy kitől kérhetnék segítséget, amikor hirtelen valaki mellém lép.

-      Hanna?  - szólal meg az ismerős hang, aki felé megkönnyebbülten fordulok – Mit csinálsz itt? – mered rám életem megmentője, Bill.

-      Jaj de jó, hogy végre ideértél drágám!  - szólok  hangosan, majd a nyakába vetem magam.

Döbbenten mered rám, ahogy az éppen ekkor mellettünk fékező Robert is.

Robert

Nem akarok hinni a szememnek!

Mi van?

Ki ez a fasz?

 . . . és ami a legfontosabb, mi a tökömnek lóg Hanna a nyakába?!

Dühösen szállok le a motorról, és veszem szemügyre a fickót, (akinek legalább akkora a karizma, mint nekem a combom, minimum 64 foga van, és  buzi barna színe. . .) amikor a szemem sarkából látom, hogy két miazma  aki eddig nyíl egyenesen tartottak feléjük, hirtelen megfordulnak és elmennek toronyiránt.

Aztán hirtelen leesik.

Aha.

Itt valószínűleg védelem esete áll fent!

-      Végre! Szia! – sóhajt megkönnyebbülten fel Boszorka elengedi Mr. Universumot és hozzám bújik - Már a frász jött rám, amikor megláttam hogy elindulnak felém!  Köszönöm Bill!  - fordul vissza a pasihoz.

-      Mit köszönsz? – nevet rá a fazon – Ez természetes volt! El nem tudtam képzelni, hogy miért álldogálsz itt!

-      Mert bezártam a kocsiba a kulcsomat – sóhajtja, de még mindig remegve szorongatja a kezemet, miközben az ürge vidám tekintettel vesz engem is szemügyre. – Ti ismeritek egymást? – néz Hanna egyikünkről a másikunkra.

-      Nem hinném – mordulok fel – Jó estét! Robert Pattinson – nyújtom felé a jobbomat.

-      Örvendek, Bill Burton! – fog velem kezet, és vigyorog ezerrel.

-      Burton? – nézek rá meglepve.

-      Igen Burton – nevet rám Hanna – Ő Vanda férje.

-      Örvendek. – vigyorodom el.

-      Azt látom! – röhög fel a csóka, majd Hannához fordul – Akkor a jövő héten találkozunk drágaságom! – kacsingat rá – még meggondolhatod magad! Tudod a nyakamba ugrasz és már rohanunk is! Megszöktetlek!

-      Bolond vagy!  - nevet fel Boszorkám – Köszönöm Bill még egyszer! Meghálálom!

-      Van is mit!  Bár azt várhatom, azt hiszem! Az éppen olyan nehezemre esik vizualizálni a háládat, mint azt, hogy milyen lehet a vibrátor-műveknél az üzemi baleset!

Szövege hallatán kitör belőlem a röhögés! Üzemi baleset a vibrátor – műveknél?!! Megáll az agyam!

Nevetve búcsúzunk el egymástól. Figyelem, ahogy beszáll a parkoló másik végében álló Fordba majd integetve elviharzik.

-      Gyere menjünk haza! – fordulok Hanna felé aki kócosan mosolyogva, de láthatóan halál fáradtan néz utána.

-      Menjünk!  - motyogja, majd ad egy puszit, beszáll a kocsiba és indít.

Elgondolkodva sorolok be utána.

* * *

Már a csomagtartóból pakol ki, amikor beállok a mellé a garázsba a motorral. Titkolja,  én azonban mégis látom, ahogy megtörli a szemét. Lezárom a motort, és mellé lépek, feszülten cibálja a papírzacskót. Lefogom a kezét, és magam felé fordítom.

-      Mi történt?

-      Semmi Rob, semmi nem történt.  Fáradt vagyok, szeretnék végre aludni.

Hanna

Összehúzott szemmel figyeli minden mozdulatomat. Idegesít a tudat, mert nem vagyok felkészülve arra, hogy beszéljek. Csendben megyünk felfelé. Fáradtan ledobom magamról a cipőt és felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Szinte remegek a fáradtságtól.

-      Menj zuhanyozz le, én addig kipakolok.

-      Oké. – sóhajtom.

Ilyenkor sajnálom, hogy ilyen kicsi ez a lakás, most nagyon jól esne elnyúlni a habokban, és pihenni a finom meleg vízben. Percek óta folyatom magamra a vizet, amikor hallom, hogy nyikordul az ajtó, és pár pillanat múlva megérzem a testét. Egyetlen szó nélkül fordulok meg és bújok hozzá. Nem kérdez, nem faggat csak ölel, majd megmozdul, és finoman a kezére csorgatott tusfürdővel végigsimít a testemen.  Gyengéden simogatjuk, fürdetjük egymást. Élvezem, ahogy a kezem siklik a finoman izmos, mégis feszes testen, élvezem ahogy karját végigsimítva megfeszülnek karizmai, majd nyakát simogatom újra, hogy aztán az oldalán kalandozzak egyre lejjebb. Mélyeket sóhajtok miközben végig simít a testemen.

Aztán elveszítjük a fejünket . . .

Robert

Mélyet sóhajtok, majd lassan visszatérek az álomból. Csiklandozza a haja az orromat, ahogy a vállamra hajtott fejjel alszik.  Tegnap éjszaka, nagyon finomat szeretkeztünk a zuhany alatt. Vártam, hogy beszéljen miközben a nagy fürdőlepedőkkel itattuk le egymás testéről a vizet, de hallgatott és ásítozott. Gyorsan fogat mosott, és elment ki. Mire kiértem már a fotelba kuporodva szuszogott. Nem akartam lent hagyni, ezért fel kellett ébresztenem, mert a csigalépcsőn nem bírtam felvinni. 

Nem faggatom, de azért kíváncsi vagyok, hogy mi történt. Hirtelen megmoccan, majd felül. Álmos szemekkel néz rám, haja kócos, arcán az ingem mintája.

-      Szia! – suttogja.

-      Szia! Jól aludtál?

-      Aha – sóhajt nagyot – nagyon fáradt voltam. Állandóan jár az agyam. Ideges vagyok, hogy mit kell még elintézni, vajon mit hagytam otthon. 

Hallgatok. Várok. Aztán nem bírom tovább.

-      Mi baj?

-      Igazából semmi. – sóhajtja – Valószínűleg ez a normális. Minden munkát rám bíztak, és  én a legjobb tudásom szerintem igyekeztem is teljesíteni, amivel megbíztak. Aztán tegnap rájöttem, hogy a fél osztály az én munkámmal villog, amit én csináltam meg azzal ők . . . nagy nehezen le is nyeltem, mivel én vagyok az újonc, de amikor a főnököm előadta a nagyfőnöknek, hogy mennyit dolgozott azzal a prezentációval amit ÉN állítottam össze elfutott a pulykaméreg . . .

-      Ajaj! – nyögök fel.

-      Ne ajjogj! – mordul rám – Nem szóltam egyetlen szót sem, de amikor kijöttünk, megveregette a vállamat és rám sózott újabb munkát, majd röhögve távozott, hogy holnapra, azaz mára legyen kész, mert Mr. Martinnak be kell számolnia. Na itt felszívtam magam, és közöltem vele, hogy sajnos nem áll módomban teljesíteni a kérését mert én holnaptól számított két és fél hétig szabadságon vagyok. Aláírta a szabadságkérelmemet, már 1 hónappal ezelőtt bejelentettem, tudott róla, erre úgy meredt rám, mintha azt mondtam volna neki, hogy ibolya nőtt a fülén! Majd megfenyegetett, hogy őt nem érdekli, hogy mikor csinálom meg, holnapra legyen meg, különben nem kell visszajönnöm dolgozni. 

-      Értem.

-      Állandóan szívat, sőt amióta kiderült, hogy a párom vagy még inkább rám szállt.  Sokszor olyan munkákkal bíz meg, amit lehetetlennek tűnik megoldani, megcsinálni, én pedig minden tudásomat elővéve igyekszem teljesíteni a kérését,  ami eddig mindig sikerült is, azonban már lassan az összes feladatát én végzem el. Fáradt vagyok, kimerült, alig alszom Rob, mert ideges vagyok, hogy vajon mi lesz amikor bemegyek, megint mit talál ki. Megfordult a fejemben, hogy hagyom a büdös fenébe az egészet, majd találok valamit, de nem akarom feladni, nem fogom hagyni, hogy egy ilyen köcsög legyőzzön!  Nem és kész!

-      Értem.

-      Ugyanakkor Vanda is rágja a fülemet, hogy sok helyre hívnak, olvasótalálkozókat kérnek, interjúkra kellene mennem, de én mindent hárítok, mondván, hogy nincs rá időm a munkám miatt. Figyelmeztetett, hogy ez nem lesz így jó, mert ki kellene használnom a könyv iránti érdeklődést, és a lehető legtöbbet ki kellene hoznom belőle, hogy minél többet eladjunk.

-      Értem. – bólogatok okosan, de annyira el van merülve a gondolataiban, hogy nem rezonál rám.

-      Fogalmam sincs, hogy mit csináljak Rob. – mormolja, majd a kapitány hangjára összerezzen, és a kérésnek megfelelően bekapcsolja a biztonsági övét, majd felém fordul – Mi a véleményed?

-      Nem tudom szívem, egyenlőre gondolkozom a dolgon. Oké? – simítok végig az arcán, majd megfogom a kezét, mert ereszkedni kezdünk.

-      Oké – sóhajtja, és belém kapaszkodik.

Edit

-      Anya nem lehetsz ennyire gonosz! – morran rám Natti miközben Lucát ringatja – Mond már el, hogy milyen ruhát választott!

-      Natti – sóhajtok fel

-      Anya nem lehetsz ilyen! – méltatlankodik

-      Bírj már ki két órát, akkor személyesen megkérdezheted Hannát!

-      Nem hiszem el! – puffog mérgesen, mire elnevetem magam, mert ilyenkor mindig felfújja magát.

-      Sziasztok! – lép mellénk István, majd a lánya arcát meglátva nevetni kezd – Na mi van? Mi történt? Miért duzzogsz?

Sóhajtok, és az égre nézek.

-      Natti fejezd már be!  Nem bírom amikor ilyen erőszakos vagy! – csattanok fel idegesen, mire Luca sírni kezd, és kis híján Natti is.

-      Mi a baj édes büdös bogaram? – gügyög István az unokájának – Gyere ide édes csibém – közli majd szinte azonnal ki is kapja Lucát Natti kezéből és ringatni kezdi, mire Luca lassan megnyugszik az öregapja kezében. 

Nattikám viszont sírva fakad.  Összenézünk Istvánnal.  Itt valami balhé van! – villan össze a szemünk.

-      Kicsim mi a baj? – lépek a lányom mellé – Nem hiszem, hogy azon bőgsz, hogy nem mutattam meg Hanna ruháját. 

István szeme fennakad.

-      Édes lányom! – röhögi el magát.

-      Nem azon bőgök! – tiltakozik szinte azonnal Natti -  Bár megjegyzem anya ronda dolog ez tőled!  - motyogja halkan, majd fújni kezdi az orrát.

-      Mi a baj kislányom? – ülök mellé.

Várunk. 

Mély levegő után beszélni kezd.

-       Én nem tudom, hogy jó anya vagyok-e! Luca állandóan sír, mindenkinél megnyugszik, csak nálam nem!  Éjjel nappal ordít újabban, és én nem tudom, hogy mihez kezdjek vele Anyu! Én rossz anya vagyok! Csongi szinte soha nincs otthon, állandóan dolgozik vagy a  háznál van, és minden rám marad!  Fáradt vagyok anya, mert se éjjelem se nappalom! Fut a lakás, és jönnek haza Hannáék is, ha meglátja hogy mi van otthon világgá megy!

-      Natti! – sóhajtok fel

-      Édesem! – öleli át István miután óvatosan letetette az alvó Lucát a babakocsiba – Most voltam nálatok, mert Csongi megkért rá, hogy vigyem el a fúrót, egyáltalán nincs nálatok rumli!  Nem áll élére minden úgy mint régen az igaz,  de nálunk nagyobb a csatatér néha! Nálatok meg ott van egy pici tündi-bündi!  Ne legyél magaddal elégedetlen!

-      De Apa! Úgy érzem, hogy semmire nem vagyok jó!

-      Kislányom, feszült vagy és ezt Luca is megérzi! Ha eleged van akkor hozd el hozzánk és kapcsolj ki egy kicsit! Menj el kozmetikushoz, fodrászhoz vagy csak ülj le és olvass! – mosolygok rá – Majd mi elleszünk Lucussal! Az öregapja majd rázza a fenekét!- kacsintok az öregre, aki helyesel ezerrel.

-      Van gyakorlatom benne, hidd el kicsim! Néha még álmomban is a járt a kezem!- erre  Natti könnyek között elneveti magát. 

-      Tudod Anya amikor ti csináltátok,  olyan egyszerűnek tűnt minden! Én nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz a gyereknevelés! Pedig ő még csak pár hónapos, mi lesz velem ha megnő!

-      Remélem, hogy olyan hisztis lesz, mint ti voltatok Hannával! – sóhajtja az öreg mellettem – Minden egyes ősz hajszálat nektek köszönhetek!– mutat, teljesen ősz, tüske sérójára miközben grimaszol. - Béka királyfik, pasik, katasztrófa elhárítások, hisztik a felfutott harisnyák miatt . . . sokszor már én is futottam volna a szemekkel együtt világgá!  

-      Apa! – vihogja Natti könnyek között, majd az öreg előkapja a telefonját és a lányunknak nyújtja, aki kíváncsian kap utána, és szó szerint vihogni kezd – Te is mentél Anyuval és Hannával? Nem mondod?! Elképzellek, ahogy az esküvői ruhaszalonban téblábolsz! 

-      Persze, hogy mentem, a legfőbb kritikus voltam!  - röhögi az öreg – Meg az az igazság, hogy Richard már néha az agyamra ment az állandó jópofáskodásával!   Kedvelem meg minden, de néha sok  – grimaszol. 

-      Ja nekünk meg  ő ment az agyunkra! – mutatok az öregre - Mindent kritizált, - motyogom, majd elnevetem magam amikor eszembe jut, hogy mennyit szekálta Hannát – a testvéred a végén már úgy volt, hogy húz magára egy zsákot és abban fog kivonulni! 

-      Tuti szexi lett volna! – vihog Natti.

-      Hallottad volna, hogy Rob milyen instrukciókat adott szerencsétlennek  mielőtt elindultunk - dörmögi István – „ Boszorka, nekem mindegy, hogy milyen ruhád lesz, csak egyet kérek, ne legyen fodor- fodor hátán – utánozza István Rob  grimaszait – legyen egyszerű olyan, mint te!  Az én lányom csicsában is gyönyörű és minden csak nem egyszerű! – morogja.

-      Hát látod öreg ebben egyetértünk!  - nevetek rá – A lányod minden csak nem egyszerű!  Órákba telt mire rávettem, hogy ne az Apja és Robert elvárásainak akarjon megfelelni, hanem olyan ruhát válasszon ami neki tetszik! Ez az ő napja, egyszer menyasszony!

-      Reméljük! – fűzi hozzá István vigyorogva – A következőnél szerintem felkötném magam! Te se voltál kismiska, de amit Pattinsonék művelnek . . . csak egyszer legyünk túl rajta!  - sóhajt fel

-      Úgy legyen! – kacsintok rá, mire megdöbben – Mármint ne akaszd fel magad, hanem egyszer menjen csak férjhez! – nevetem -  válogattunk, őszintén szólva már kezdtem unni Natti.

-      Reméljük! Aztán kijött ebben a ruhában, és ez volt az igazi. Tündökölt benne Natti. – motyogja az öreg könnyek között, és az én szememet is elönti a pára,  ahogy visszaemlékezem arra, ahogy nevetve átölel, és boldogan vigyorog.

-      Annyira szépek voltatok mind a ketten kislányom!  - húzom magamhoz Nattit –  te is gyönyörű voltál kicsim, és ő is az lesz.

-      Biztos Anya?  Én is szép voltam? – suttogja és  potyogni kezd a könnye – Majd neki is lesz babája és annyira félek, hogy nem fogtok már engem szeretni.  Ő híres emberek között él, és egészen más életet él, mint mi itt. Féltékeny vagyon a testvéremre, mert félek attól, hogy nekem nem  marad senkim.

Ledöbbenünk Istvánnal, aki egyből elkomolyodik.

-      Aha akkor itt van a kutya elásva! Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe?! – néz rá az apja döbbenten – Hogyan gondolhatod ezt? Mi anyáddal együtt imádunk! Kislányom!

-      Biztos?

-      Natti! – sóhajt István – Kislányom! Ezt most teljesen komolyan kérdezed?

-      Apu – suttogja.

-      Nattikám ezt most fejezd be! – szólalok meg miközben magamhoz húzom – Szeretünk kicsim, de neked is meg kell értened, hogy mostanság kicsit besűrűsödött a programunk. Kicsim nagyon szeretünk téged is, akárcsak Hannát vagy a bátyátokat.

-      Hát ezt remélem is!  - halljuk meg a vigyorgó hangot mögöttünk, mire mind a hárman, mint akibe villám csapott fordulunk hátra. – Sziasztok!

-      Hát ti?!  - meredünk Hannáékra döbbenten. – Hogy kerültök ide? Csak 4 óra múlva kellene jönnötök! – hebeg István.

-      Hát Apa, ha gondolod akkor megfordulunk és visszamegyünk- vihogja – Előbbi géppel jöttünk, gondoltuk, hogy meglepjünk benneteket.

-      Hát szó mi szó sikerült! – nevetek fel, és magamhoz ölelem a lányomat, majd Robertet is, aki ott téblábol mögötte, majd Csongihoz fordulok, aki az itthoni  beépített tégla volt, ha jól sejtem  – Azért szólhattál volna! – nevetek rá.

-      Ne is haragudj Edit, de Hanna bosszújától tartok annyira, hogy hallgassak inkább.

Hanna

Jólesően dőlök hátra a széken. Állati sokat ettem, de olyan jól esett Anya főztje, az itthoni ízek, hogy nem bírtam leállni. Robert csak röhög rajtam, és én elveszek abban a szürke pillantásban. Istenem még 1 hét és a felesége leszek! Nem hiszem el! 

Apuék ekkor felállnak, és a férfinép kimegy a teraszra. Anyunak segítünk Nattival elrámolni. Érzem, hogy valami van, mert ahányszor csak ránézek a testvéremre, rajtakapottan elkapja a tekintetét, nem néz rám. Most is leül az asztalhoz és elmerül a laptopban.

Kérdőn nézek Anyura, de válasz nélkül hagy.

Megállok Natti felett, meglepetten mered rám.

-      Szerintem beszélnünk kellene nem? – kacsintok rá miközben Zala motorjának a kulcsát lobálom a kezemben.  – Luca cicizik vagy tápos csirke lett?  Lógjuk el kicsit!

-      Tápos csirke! – nevet rám, majd Anyuhoz fordul – Anya megeteted Lucát?  Kicsit lelépnénk Hannával!

-      Naná! Menjetek! – kacsint ránk, mire vihogva kapjuk fel a táskáinkat, hogy lelépjünk.

-      Hova – hova? – lép elénk Apu,  mire kap kétfelől két puszit, válasz nélkül hagyjuk és megpattanunk.

Ha nem tévedek komoly beszélgetésnek nézek elébe. . .

251687